Sem szerelmedtől, sem egy gyermektől, sem eseményektől nem várhatod, hogy megadják neked."
Nem várhatod. De azért hozzájárulhatnak a jóérzésedhez.
Csak zárójelben, filozófiai értelemben - és gyakorlati értelemben is - úgy tűnik, különbséget kell tenni boldogság és öröm között. Anthony de Mello az említett videójában szépen elmeséli a különbséget. Ami kívülről jön, ill. az ilyesmikből fakadó jó érzés nem a boldogság, hanem az öröm, ami el is múlik, ha új vágyak fakadnak, vagy a megszerzett dolgot meguntuk.
"Mármost, a boldogság abból fakad, hogy érzed magadban a benned lévő csodát és örömet, és egyetlen világban sincs más mód a boldogság megtapasztalására.
Mármost:-), ha valaki/valami igazán képes érezni a benne lévő (vagy belőle fakadó) csodát és örömet, az valószínűleg épp az Isten/a mindent átható intelligens erő. Aki/ami aztán ezt a csodát és örömet millióféleképpen ki is nyilvánítja. Szóval igen, Isten feltehetően boldog.:-)
Sem szerelmedtől, sem egy gyermektől, sem eseményektől nem várhatod, hogy megadják neked."
Nem várhatod. De azért hozzájárulhatnak a jóérzésedhez.
De nincs értelme újra lefutni a már lefutott köröket, így magam részéről nem kívánom folytatni (újrakezdeni) ezt a vitát.
...
Egyúttal "Enteomi"-nak és neked is köszi, hogy igyekeztetek válaszolni a reinkarnációra vonatkozó kérdéseimre! Úgy látom, van olyan dolog ezzel kapcsolatban, amire vonatkozóan továbbra is félreértjük egymást. De ezt már nem itt, hanem (talán majd egyszer) "AVI" fórumtárs reinkarnációs topicjában venném napirendre újból...
...
U.i: Ezen a héten annyira összesűrűsödtek a dolgaim, hogy olvasni sem nagyon maradt kapacitásom, nem, hogy írni, ezért reagálok csupán most.
(Képzeld Tamás, ma rádöbbentem, hogy olyan, mint Igazság - nincs is. Mert ahány ember, annyiféle az igazság, ez pedig nonszensz. Helyette Valóság van, olyan amilyen.)
'Mit értesz azon, hogy "legyőzné a többieket"? Milyen szempontból győzné le?'
Jó, bocs, igazad van abban, hogy ez esetben a többiek is hoznák az összest, s akkor a kb-ségek lecsökkennének, kb. a mostani arányokra.
De azért az talán világosan látszik, hogy így is hatalmas különbségek vannak az egyes emberek között, pedig hiszem azt, hogy mindenki megkapta, lehozta magával az adott életfeladatához szükséges "eszközöket", információkat (=talentumokat). Ha nem így lenne, akkor a Teremtés (=Isten) egy igazságtalan, despota kényúr lenne De ez nyilvánvaló képtelenség
A földi problémák és emberi anomáliák abból erednek, hogy az ember többnyire nem tudja, vagy csak késéssel tudja meg a valódi életfeladatát, s addig tök mást akar tenni, rossz irányban küzd. Mintha kapával akarna repülőgépet irányítani, esetleg fordítva, 3 diplomával ganajtúrókat tenyészteni...
És ebből jönnek a harcok, a méltatlan kapcsolatok és gyűlölségek - s ettől tűnik "igazságtalannak" a világ. De ezek a tapasztalások gyakran elvezethetnek a helyes, az igazi utakra.
feltételezem, egy-egy újabb leszületés valamiféle készség szintű fejlődés céljából történik. Ez a készség szintű fejlődés pedig pont azt a célt szolgálja, hogy a lélek a következő életeiben már hasznosíthassa őket, ne kelljen mindig a nulláról indulnia!
Nyilván mindegyikünk közvetett információkból alakítja ki erről az elképzelését. Az én infóim (leginkább Seth könyveiből) alapján azt feltételezem, készség szinten megmaradhatnak a már elértek, illetve átvihetők egyik életből a másikba. (Megjegyzem, Seth az egyidejűséget is beveszi a képletbe, de ez most túlbonyolítaná a dolgokat, maradok én is a lineáris elképzelésnél) Ez megmagyarázhatja, hogy bizonyos emberek alapból sokkal jobb képességekkel rendelkeznek másoknál, mások más képességeket tekintve vannak jobban eleresztve.
A "hátrahagyás" szerintem inkább a felidézhető emlékekre, intellektuális információhalmazra vonatkozik, amit valóban nem tudna elviselni egy tudat egyszerre.
Seth említ olyat is, azért van szükség erre a "feledésre", hogy új módon legyen képes az egyén szemlélni a világot minden egyes életben, így könnyebben új megoldásokat fedezhessen fel, új szemléleteket alakíthasson ki. Egy életen belül is irányítják az ember látásmódját a gyerekkori, és későbbi emlékei, ill. az ahhoz kapcsolódó értelmezései és érzelmei. Már ez önmagában egy bizonyos korlátozást, ill. valamiféle szemellenzőt tud jelenteni. Ha ehhez hozzájönne még az összes élet emlékanyaga, gyakorlatilag egy adott szűk ösvényen tudna csak haladni az ember. A feledés lehetőséget ad új ösvények bejárására, megismerésére, megtapasztalására.
Van azonban olyan is - jó példa erre a "szellemi fogyatékosság" - amikor szélsőségekben akar a lélek tapasztalni, egy nagyon erős intellektuális beállítódottságú élet után egy másikat csekély intellektuális képességekkel, ám annál erősebb érzelmi beállítódottsággal, intenzitással él le. Ilyenkor a lélek maga nem hülye, csak szándékosan háttérbe tolja (persze nem tudatos szinten) bizonyos képességeit, hogy egy másik oldalra koncentrálva, egy másik aspektusból fejlődhessen.
Vannak aztán átszivárgások is (az ez egyidejűség vonatkozásában értelmezhető), amikor egy váratlan inspirációt kap valaki egy addig sosem próbált dologra, és meglepően könnyen megtanulja. Ilyenkor felhasználja egy másik életben kifejlesztett képességét.
A többi, azaz a "lexikális" infókra, ami az előző életekre vonatkozik, mi szükség egyáltalán? Minek kell őket eltárolni? És pont ezt nem értem, szerintetek minek jelennek meg ezek újra és újra két leszületés között?
Mi szükség? Hogyan tanulod meg a kétismeretlenes egyenlet megoldását, ha nem tárolod az egyszeregyet, amit már megtanultál? Lehet, hogy arra apellálsz, jó volna, ha törlődnének bizonyos élmények, cselekedetek, stb., amikkel nem szívesen szembesülnél újra és újra. Valószínűnek tartom, amit nem tud elviselni egy tudat, avval senki nem kínozza más szinteken sem, sőt, egy életen belül is van olyan mechanizmus, hogy zárol a tudat a tudatosság számára túl nagy traumát okozó emlékeket. De eljön az idő, amikor eljut egy olyan megértési szintre, amikor már másképp gondolkodik a dolgokról, és akkor eljön az ideje ezeket is "feldolgozni, megérteni, átértelmezni", felhasználni a továbblépéshez.
Valószínüleg rosszul próbálok magyarázni. Vagy kihagyok valamit, ami nekem természetes.
Maradok a színházi példánál. Az egyik szerepben püspököt játszom, annak összes kellékét megtanulom, s a FŐBB, a LÉNYEGESEBB dolgokat elmém eltárolja. Legközelebb, ha diósgyőri vasmunkást játszom, a püspöki tapasztalásokból vajmi kevésre van szükségem, viszont alaposan kiveszem a részem a kohó-közeli élményekből, majd ezekből is eltárolom a lényeges dolgokat. És így tovább, minden inkarnációnál újabb tapasztalatokkal leszek gazdagabb, és színészi pályám végén egy sokoldalú művésszé váltam.
"a lélek a következő életeiben már hasznosíthassa őket, ne kelljen mindig a nulláról indulnia!"
Mivel a test mindig vadiúj, és kicsike, ami testi, annak a nulláról indulását nem lehet megúszni! Így is vannak koravén gyerekek, ami nem jó se neki, sem a környezetének - olykor.
"Ahogy "lehozni" felesleges őket, úgy "odafent" eltárolni is, meg újra és újra elővenni is felesleges, nem?"
Na, itt jön be lélek örök élete! Hát mit kéne csinálni a megszerzett értékeivel, eltárolás helyett dobja ki? Hiszen ezért van, ezért Isten egy szikrája, hogy tapasztalatokat szerezzen, és ettől egyre magasabb szintekre emelkedjen! Hiszen ezekre szüksége lesz a magasabb életszinteken!
Mit értesz azon, hogy "legyőzné a többieket"? Milyen szempontból győzné le?
Azért kérdezem, mert feltételezem, egy-egy újabb leszületés valamiféle készség szintű fejlődés céljából történik. Ez a készség szintű fejlődés pedig pont azt a célt szolgálja, hogy a lélek a következő életeiben már hasznosíthassa őket, ne kelljen mindig a nulláról indulnia! Tehát ezek a készség szinten beépült korábbi tapasztalatok az igazán lényeges dolgok!
A többi, azaz a "lexikális" infókra, ami az előző életekre vonatkozik, mi szükség egyáltalán? Minek kell őket eltárolni? És pont ezt nem értem, szerintetek minek jelennek meg ezek újra és újra két leszületés között?
Ahogy "lehozni" felesleges őket, úgy "odafent" eltárolni is, meg újra és újra elővenni is felesleges, nem?
(Már ha igaz ez az egész reinkarnáció egyáltalán........ ;-))
Próbálom másként közelíteni. De, ismétlem, a reinkarnáció csak a karmával együtt "megy".
Szóval amikor egy bizonyos inkarnációban leszületünk a fizikai síkra (szándékosan nem mondom, hogy a Földre, mert vannak egyéb hasonló helyek is), akkor már van mögöttünk jónéhány korábbi szerep. aminek a lényeges tapasztalatait a lélek már "felvitte" a szellemnek, és letárolta. Amikor "lejön", minek hozná el az összes infót, hiszen akkor fölösleges többlettudásával könnyedén legyőzné a többieket, és nem foglalkozna kellő mértékben az újabb tapasztalatok megszerzésével. Márpedig ezért jött!
A másik aspektusról már értekeztem: ha az összes előző életeink cselekedetei egyszerre itt zsonganának a tudatunkban, vszeg megőrülnénk. Ha kiderülne, mondjuk, hogy te voltál valamikor Néró császár, esetleg Matuska Szilveszter (és ebben 100%-ban biztos lennél), hát nem tudom, hogyan élnéd a napjaidat - Tamásként? ... másként... ;-)))
Szóval jobb nekünk, ha csak a mindenkori adott feladathoz szükséges "segédlettel" érkezünk.
Továbbra sem érzem szükségét ennek a két földi élet közti szélesebb tudatossági szintnek, de akkor már legalább értem, honnan jött az "ötlet"? Tehát az ún. halálközeli élményekből...
mi szükség van a modellben a két leszületés közti magasabb tudatállapot feltételezésére?
Szerintem szerencsésebb nagyobb rálátásról beszélni, mint magasabb tudatállapotról. Vagy ha már tudatállapot, tágabb, nem annyira "beszűkült". Az azért köztudott, hogy halálközeli élményben pár pillanat alatt le tud pörögni az ember előtt az élete, ami normál hétköznapokban nem jellemző. Nem lesz "fejlettebb" a tudata, de másként viselkedik átfogóképességét, átlátóképességét illetően.
Arra gondolok, hogy az én világképemben is (enyhítőleg) beszámíttatik, ha az ember úgy követ el valami gonosz dolgot, hogy nem lát benne tisztán.
Szerintem, senki nem azért tesz olyat, amire az mondható, gonoszság, mert gonoszságot akar elkövetni. Valamilyen célt el akar érni, vagy éppen valamit el akar kerülni, és adott esetben nem lát más eszközt, vagy nem ismer más módot annak elérésére, és még az sem biztos, hogy tudatában van, "én most gonoszságot teszek". (a beteg elmeállapotoktól most tekintsünk el)
Ha mélyebben vizsgáljuk a dolgokat, kiderül, hogy gyakorlatilag minden "rossz cselekedet" abba a kategóriába tartozik, hogy nem lát tisztán az ember. Se önmagát nem látja tisztán, se a céljai, eszközei, azok következményei összefüggéseit.
Viszont maga a cselekedet attól még gonosz marad, ha az ember fel is mentetik az ítélet alól! Tehát számomra azért igazságosabb az én világképem, mert itt nevén nevezik a dolgokat, a gonoszság az gonoszság, az igazságtalanság pedig igazságtalanság, függetlenül attól, hogy az elkövető ember mennyire volt tudatlan annak elkövetésekor.
De mi abban a jó, ha mutogatsz másokra vagy magadra, ha ráolvasol másra vagy magadra általánosított elnevezéseket, minősítéseket bizonyos cselekedetekre? Ha egyszer normális esetben senki sem jókedvében követi el ezeket. Sőt, a legtöbb ember - igazából tudatos változtatás nélkül mindegyik - kapott, átvett viselkedésprogramok alapján működik, számára észrevétlenül. (az meg még egy külön téma, amit kivetítésnek neveznek, és amikor az ember a saját hiányosságait vetíti ki egy másik emberre)
Ki az, aki teljesen tisztán látja önmagát, a programjait, viselkedésének valódi belső mozgatórugóit, ki van tudatában az ember számára adott lehetőségek összességének, ami lehetséges volna adott cél elérésére? Szerintem senki. Viszont adott a lehetőség ezekkel foglalkozni, megismerni, megtanulni, stb., de ezek azok a dolgok, amikkel a legkevesebb ember foglalkozik. Erre írtam korábban, megfelelő tudásanyag hiányában nem lehet elvárni senkitől olyasmit, ami megfelelő tudásanyaggal várható csak el.
Egy tömeggyilkos vagy elmezakkant, vagy nem az a valódi célja, hogy tömegeket legyilkoljon, hanem amögött valami más van, amire viszont tájékozatlanság, tudás hiányában nem lát más (vagy szerinte jobb) eszközt, mint gyilkolni. Ettől ez még nem lesz szeretni való, elfogadni való, helyeselni való, hallgatólagos beleegyezéssel nyugtázni való cselekedet, csak éppen - ha már istenhitről beszélünk - lar't pour l'art, vagy csak a felszín ismeretében ítélkezni értelmetlen. Főleg olyasvalakinek, aki maga sincs a helyzet magaslatán, márpedig ez minden emberre rámondható. Nem csak kövekkel lehet dobálni valakit - amire biztos jobban tudod nálam, mit mondott Jézus -, hanem szavakkal is lehet dobálni. Az ítélkező szavakkal, gondolatokkal, mentális kövekkel.
(Evvel együtt én sem vagyok szent, magamban azért időnként szoktam "ítélkezni", főleg, ha rosszabb passzban vagyok, de aztán magamba nézek, és megbeszélem magammal:))
Van egy megállapításod, amelyet mindkét hozzászólásodban kihangsúlyozol, én pedig egyáltalán nem értek vele egyet! :-)
Te azt állítod, hogy ha valami létezik, akkor az szükségszerű is, hogy létezzen!
Én ezt erősen vitatom!
Mondok egy releváns (kellően elvont, filozofikus) példát: Attól, hogy az ember szabadakaratot kapott, még nem szükségszerű, hogy azt gonosz dolgok elkövetésére használja!
Utolsó bekezdésedhez:
Eddig nem bontottuk ki, de az "igazság" szónak két értelme van, egyfelől jelenti a valóságot, másfelől a morális értelemben helyesnek tekintett dolgot.
Gondolom, mi itt az utóbbiról vitázunk.
Ezért hozzá is teszem, hogy látod pont ezért én sosem a kollektívák szemszögéből vizsgálom ezt a kérdést (sőt, egyenesen gyűlölöm a kollektivizmust!), hanem mindig az egyén szemszögéből! Innen nézve ugyanis sokkal tisztább a kép!
(Nem azt írtam, hogy teljesen tiszta, hanem hogy tisztább! Nem szeretném ugyanis, ha újból elkezdenénk vitatkozni az "élni és élni hagyni" elv határairól! :-))
Tivadarnak is írom, hogy engedelmetekkel próbáltam nézeteltéréseink lényegét kihámozni a hozzászólásaitokból, és csak arra reagálni.
Enteomi, tőled idézek:
"...Alapvetően létezik az igazságtalanság, csak senkit sem igazságtalanul ér az igazságtalanság. Dolga van avval, elsősorban saját magában. Esélyt ad az embernek, hogy mondjuk saját bőrén tapasztaljon olyasmit, amit maga mással tett vagy tenne... És szerintem ez a "rendszer" ezerszer igazságosabb, mint büntetni valakit olyasmiért, amiben nem lát tisztán..."
OK, értem a te hitrendszered mozgatórugóit ez ügyben.
Viszont úgy látom, a sajátommal kapcsolatban egy dolog továbbra sem jött át, talán mert nem adtam neki elég hangsúlyt eddig. Arra gondolok, hogy az én világképemben is (enyhítőleg) beszámíttatik, ha az ember úgy követ el valami gonosz dolgot, hogy nem lát benne tisztán. Pont ezért igyekszem következetesen cselekedetek megítéléséről beszélni, és nem pedig emberek megítéléséről. Utóbbi nem az ember hatásköre! Viszont maga a cselekedet attól még gonosz marad, ha az ember fel is mentetik az ítélet alól!
Tehát számomra azért igazságosabb az én világképem, mert itt nevén nevezik a dolgokat, a gonoszság az gonoszság, az igazságtalanság pedig igazságtalanság, függetlenül attól, hogy az elkövető ember mennyire volt tudatlan annak elkövetésekor. És túl ezen még azt is gondolom, hogy mivel itt élünk ezen a világon, ahol valóban lelki fejlődésre van szükségünk, ezt a fejlődést sokkal jobban elősegíti, ha nevén nevezzük a dolgokat, sem mint ha relativizáljuk őket!
"Az ókori magasan fejlett nyugat-ázsiai államok és Egyiptom erkölcse és kultúrája bizony messze túlszárnyalta ezt a mostanit, ami technikailag kétségkívül fejlettebb, ám minden másban mérve alulmaradna ókori elődeinél..."
Romanzitálás, aztán ha olvasgatjuk a történelemkönyveket és belegondolunk a részletekbe, mindennapokba, akkor rájövünk, hogy a modern, nyugati civilizáció minden tekintetben felülmúlja az ókoriakat. Nem becsmérlésként mondom, egyszerűen kisebb-nagyobb kitérőkkel, buktatókkal ugyan, de túlléptünk azon a szinten.
"az ember számára teljesen természetes, mi több: nélkülözhetetlen volt a húsfogyasztás már korábban is."
Erről vannak másféle vélemények is, ám erről nem kívánok vitázni, csak szerettem volna tisztázni, mit is értek a természeti törvények be nem tartása alatt.
"Pusztán az eszközök változtak, fejlődtek, a mentalitás mögötte ugyanaz."
Nem szeretem a mellébeszélést, valaki igen találóan megfogalmazta:
"Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi életet, szimfóniákat, remekművű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóba illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- vagy tízmillió év előtt." Márai Sándor
Az ókori magasan fejlett nyugat-ázsiai államok és Egyiptom erkölcse és kultúrája bizony messze túlszárnyalta ezt a mostanit, ami technikailag kétségkívül fejlettebb, ám minden másban mérve alulmaradna ókori elődeinél...
"Már a Tízparancsolatban is le lettek fektetve a legfontosabb törvények, és bizony eredetileg a "Ne ölj!" az állatokra is vonatkozott, ezért ettek pl. a zsidók a pusztai 40 év vándorlás alatt csak növényi mannát.
A "Ne paráználkodj" sem csak arra vonatkozott eredetileg, hogy ne élj más házastársával/asszonyával nemi életet, hanem hogy ne nyúl vagy majom módra sorozatban szexeljünk."
A Tízparancsolat nem természeti törvény, hanem emberi, bár persze relatíve kezdetleges és így közelebb áll az ember alaptermészetéhez. A zsidók mannafogyasztása még a Bibliában is csak átmeneti időszak volt (a valóságban pedig egészen másként történtek a dolgok), az ember számára teljesen természetes, mi több: nélkülözhetetlen volt a húsfogyasztás már korábban is.
"Ha ehhez hozzávesszük, hogy a modern gépgyártás és vegyipar milyen sok helyütt szétrombolta a természetes környezetet, illetve hogy az extenzív állattenyésztés milyen hatalmas mennyiségű vizet és bevitt tápanyagot igényel, akkor talán nem is olyan rózsás ez a kép."
Pusztán az eszközök változtak, fejlődtek, a mentalitás mögötte ugyanaz. Az erőforrások lehető legnagyobb fokú kihasználása a következményekre való tekintet nélkül minden faj jellemzője. A különbség mindössze az, hogy az emberek (ismét: az eszközöknek köszönhetően) le tudnak győzni olyan akadályokat, ami más fajokat kordában tart.
Az ember kifejezetten egyedi abban, hogy már el-elkezdett hosszabb távon és komplexebben gondolkodni (többek közt) a környezetével kapcsolatban is. Ez teljesen egyedi tulajdonsága az emberi fajnak és amit a bennünk rejlő potenciál hatékonyabb kihasználásának és a több ezer évnyi kollektív tanulással sikerült elsajátítani. Illetve elkezdtük elsajátítani, ez folyamatban van. Szóval tulajdonképpen a "természeti törvényekkel" kell szembe mennünk, abban az értelemben, hogy alapvető természetünket (amiben sok tekintetben osztozunk az egész élővilággal) kell felülírnunk, (ha szabad így fogalmazni) egyéni és kollektív ösztöneinket kell kicsit csillapítani, vagy kijátszani.
"A nyugat-ázsiai misztériumvallásokban nem babonák vagy spirituális halandzsák voltak, hanem nagyon is jól megfogalmazott rítusok és szabályok."
Nem az a baj, hogy rosszul lennének megfogalmazva, hanem hogy sok benne a puszta fantáziálás. De nem erre akartam kihegyezni a hozzászólásomat, ez egy értelmetlen vitába torkolna, vedd úgy hogy nem szóltam semmit!
"Ez egyáltalán nem mondható már el a hellenisztikus görög városokról illetve a római korszakról, hogy a paulinikus kereszténységről vagy az újkori (többnyire neomarxista) materializmusról ne is beszéljünk..."
A hellenisztikus görög városokban és a római korban szintén elég nagy szellemi szabadságfok volt jelen. A kereszténységnél ez teljesen el volt fojtva, a neomarxizmus viszont ad teret a szabad gondolkodásra, legalábbis egyelőre.
No persze ezek akkor állnak, ha nem nézzük az embereket teljesen hülyének és magatehetetlennek...
"Az emberiség nagyon is összhangban van a természeti törvényekkel, pont ez a baj. Azzal okozunk bajt magunknak is, hogy túlságosan egy húron pendülünk a természet többi részével"
Ilyesmit nem mernék állítani.
Már a Tízparancsolatban is le lettek fektetve a legfontosabb törvények, és bizony eredetileg a "Ne ölj!" az állatokra is vonatkozott, ezért ettek pl. a zsidók a pusztai 40 év vándorlás alatt csak növényi mannát.
A "Ne paráználkodj" sem csak arra vonatkozott eredetileg, hogy ne élj más házastársával/asszonyával nemi életet, hanem hogy ne nyúl vagy majom módra sorozatban szexeljünk.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a modern gépgyártás és vegyipar milyen sok helyütt szétrombolta a természetes környezetet, illetve hogy az extenzív állattenyésztés milyen hatalmas mennyiségű vizet és bevitt tápanyagot igényel, akkor talán nem is olyan rózsás ez a kép.
Természetesen ebben a kérdésben is nagyon eltérőek a vélemények, ám a 3. ipari forradalom nem tűnik megoldani ezeket a jelenségeket.
"más kérdés, hogy a fejlődést nem segítik, inkább a babonák, spirituális halandzsák és egyéb fantazmagóriák."
A nyugat-ázsiai misztériumvallásokban nem babonák vagy spirituális halandzsák voltak, hanem nagyon is jól megfogalmazott rítusok és szabályok.
Nyilván ehhez nem keresztényként vagy materialistaként kellene ezekre tekinteni, hanem helyi értékükön értelmezni azokat. Azok a társadalmak elég nagy szellemi szabadságfokkal működtek a kiválasztottak (beavatott papok, nemesek, városi polgárok) számára.
Ez egyáltalán nem mondható már el a hellenisztikus görög városokról illetve a római korszakról, hogy a paulinikus kereszténységről vagy az újkori (többnyire neomarxista) materializmusról ne is beszéljünk...
Amit leírtam, csak az a jelenség, amit Szepes Mária (médiumként, nem saját kútfőből!!) is leírt a Vörös Oroszlán elején.
Ami a 2. világháborút okozta... az emberek balgasága és hiszékenysége, és oly kevés kiválasztott van, aki képes ezt a trendet megtörni.
Alapvetően az ezoterikus/misztikus iskolák is ezt célozták meg az elmúlt 50-100 évben, csakhogy nagyon szinkretista módon. És ennek elég nagy része tévedés illetve belemagyarázás. Ha erre rámutatok, azzal tényleg "holtbiztos kinyilatkoztatásokat teszek"? Ellenkezőleg, csupán azt szeretném elmondani, hogy óvakodni kell a "könnyű út"-tól a misztikus/ezoterikus oldalon is, ahogy az esszénus Jézus is óvott ettől az üdvösséghez vezető ösvényen.
Ellenben Mózes első könyvét és a Zend Avesztát látnokok írták, tehát igen tiszta, mégis jelképekbe öntött nyelven írják le az isteni teremtést. Nem az isteni szeretet fontosságát hangsúlyozták ebben, sokkal inkább az isteni teremtés tökéletességét.
Hiszen ahogy egy nagyon bonyolult ember alkotta gép lehet tökéletes, pontosan annyira, sőt sokkal inkább tökéletes az emberi test. Ám csak szellemben, hogy anyagban is azzá váljon, ehhez kell az átszellemítés, amihez nem elég a helyes táplálkozás és némi meditálás, még 2 másik szervcsoportot is megfelelően kell kezelni...
Jómagam Dr. Hanish előadásai és a rózsakeresztes bölcsességek alapján alkottam meg a világképemet.
Miként az atomok is gömbörvényekből alakulnak ki, akképp az emberi gondolkodás is csak lassan, fokozatosan érheti el azt a szintet, ahol egyre bonyolultabb jelenségeket is képes megérteni.
"...neked is ugyanaz a véleményed a Rosszról (tehát a gonosz cselekedetekről), mint nekem, akkor szerintem korábbi állításaiddal kerültél ellentmondásba. Mivel máskor meg azt fejtegeted, hogy egy magasabb tudati perspektívából olykor szükséges ezeket a gonosz cselekedeteket választani! Mi ez, ha nem ellentmondás?!?"
Ha volna is ellentmondás, az csak látszólagos, és nem belőlem származik, hanem a Létezés sajátosságaiból. Mert miközben én magam is irtózók mindenféle gonosz és erőszakos cselekedetektől (s persze nagyon igyekszem azokat nem elkövetni), be KELL látnom, hogy minden tiltakozásom ellenére azok VANNAK. Méghozzá amióta ember él a Földön! Akkor arra KELL következtetnem, hogy valamilyen oknál fogva ezek SZÜKSÉGESek.
Isten (vagy nevezzük, gondoljuk bárminek a teremtő felsőbbrendű Erőt) fensőbbségi hatalmát kérdőjeleznénk meg,ha abban hinnénk, hogy "nem bír elbánni, ezzel a csúnya kis gyilkolgatós emberkéjével".
"...egy általam esetleg még elfogadható reinkarnációs modellben semmi szükség nincs arra, hogy az egyénnek két földi élete közt legyen egy magasabb tudati szintje! Az én esetleges modellemben az egyén a két földi élet között is maximum azon a tudatossági szinten van, ahol az előző életét befejezte."
Most visszakérdezhetnék: miért gondolod ezt? A reinkarnáció lényege az, hogy minden leszületéskor újabb tapasztalatokat gyűjtünk be, és a szellem, (aki a test és a lélek birtokosa) így fejlődik. Mindig csak az adott feladatra kell koncentrálni, a többi infóra nincs akkor szükség. Képzeld el, hogyha a színésznek az esti szerepe közepette folyton a korábbi többszáz szerepe járna az eszében! Megzavarodna. Aztán mikor hazamegy, (vagy esetleg nyugdíjba), akkor visszaemlékezhet sokkal többre, mindenre. (javasolnám neked dr. Michael Newton: Lelkünk útja c. művét)
