"...Azt mondanám, hogy te nem Istennel állsz harcban, hanem azzal a képpel, amit festenek róla a vallások. Ez valószínűleg több pontra (amelyekben harcban állsz) igaz is... Nem tudom pontosan, hogy milyen istenképet állítottál össze magadnak, de ha még saját bevallásod szerint is bizonyos pontokban harcolsz ezzel az istenképpel, akkor nem gondolod, hogy rossz az irány?..."
Talán furcsa, de mégsem gondolom, hogy rossz az irány. Ugyanis valami mélyebb értelemmel érzem, hogy Istennek igaza van. Csakhogy én az ő igazságaira még nem tudok maradéktalanul ráhangolódni emocionálisan. A "harcom" tehát abban áll, hogy "Bocs, de ez nekem nem megy, ha a pokolra küldesz, akkor sem!" :-)
"...Egyetlen pontban egyezik meg mindegyik vallás és más spirituális kör: feltétel nélküli szeretet... Egyetlen pontban egyezik meg mindegyik vallás és más spirituális kör: feltétel nélküli szeretet..."
Azért óvatosan ezzel a fogalommal! Mármint a feltétel nélküli szeretettel!
Mert ugyanakkor az én istenképemben vannak olyan cselekvésbeli megnyilvánulások, amelyeket Isten soha semmilyen körülmények között nem fog elfogadni!
Az én olvasatomban tehát a feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy egy bizonyos ideig Isten megpróbál minden lehetőséget megadni az embereknek, hogy elhatárolódjanak ezektől a cselekvési (gondolkodási) mintáktól! De ha ezt mégsem teszik, akkor ott már nem lesz részükre szeretet! (Isten természetesen figyelembe veszi, hogy kinek mennyire sikerült megértenie a szívében az ő (Isten) szándékait. Egyáltalán eljutottak-e hozzá ezek az üzenetek..?
Folyt köv!
(De nem biztos, hogy most rögtön. Elég idő és energiaigényes ám az ilyen mélységű fórumozás! :-))
Én nem így látom = értelmezem. (De nem akarlak meggyőzni, csak mondom a véleményem.)
1. Isten nem hazárdjátékos, ő a Mindenható. Ő az intelligencia csúcsa. Akármilyen "tanár" neki nem alternatívája, akitől Neki bármilyen értelemben félnie, szorongnia kellene. Ha nem így volna, akkor ez Isten mindenhatóságát kérdőjelezné meg.
2. Nincs halál, sem pusztulás csupán fizikai, testi értelemben. Isten gyermekei - mi emberek - halhatatlan szellemi lények vagyunk, számtalan újratestesülési lehetőséggel. Lelkünk pedig őrzi a tapasztalatokat melyeket az inkarnációk során megszerzetünk. Tehát amiért Isten aggódhatna, az a fizikai, testi burok - mely mindenképpen megsemmisül. Nem "vágyik" a gyermek halálára, de tudja, hogy így is-úgy is be fog következni. A "rosszak" majd megjavulnak, Isten türelmes.
3. Az, hogy az "emberek nem érzik át..." - bocs, de ez erős általánosítás. Vannak akik átérzik, vannak akik meg nem. Mert különböző szinteken állunk, van aki sokadszor van itt, van aki csak néhányszor inkarnálódott ide a Földre. Vannak okosok és vannak buták, szépek és csúnyák stb. stb. ki- ki szükséglete, feladata szerint. Mind másak vagyunk.
4. Aki a Földre leszületett eddig, az mind meg is halt - testileg! Azokért mindig aggódott az Isten??? Ugye ez nem logikus? Az, hogy vannak Rosszak is a Földön, akik gyilkolnak, csalnak, bűnöznek - ez mind Isten szereposztása. Ő a Rendező, tud mindenről - miért is lenne boldogtalan?
Isten elküldte gyermekeit az Élet Iskolájába, hogy tanuljanak, tapasztaljanak -> szenvedjenek, így váljanak többé.
Isten szeretö szülö. Elküldte gyermekeit az Élet Iskolájába, de megértésem szeint az egyik tanár féltékeny lett és elcsábította, megeröszakolta a tinikorú gyerekeket, akik nem hittek a szülönek, áthágták az öket védö "arról ne egyél" korlátot, így büntudatba, szégyenbe, félelembe és az önpusztító érzelmek csapdájába kerültek.
A Mennyei Szülö vérvonala helyettt a hütlen szolgának, a szerete ellenségének vérvonalát indították el.
Már a következö generációban testvérgyilkosság történt.
A tölük leszármazó emberekben óriási ellentmondás lakozik. Egy adott egyénben is két, egymással ellentétes hajlam van: a jóság után vágyakozó eredeti lélek és a bűn felé hajló gonosz lélek, melyek ádáz küzdelemben két összeférhetetlen cél eléréséért viaskodnak. Pusztulásra van ítélve minden olyan lény, akiben ilyen ellentét dúl. Az emberek, minthogy természetük ilyen meghasonlott, a pusztulás peremén élnek.
Miért lenne boldogtalan? Előre tudta, hogy a gyermekeknek nehéz lesz a próbatétel.
Ha számolt is a "halál" választásának le7öségével, azért sztem nem erre vágyott.
Ha a gyermekem nem élvezi a sulit, akkor én boldogtalan legyek???
Nem, de amikor boldogtalan akkor aggódni fog a szülöi szíved, és biztosan sokat te7sz, hogy élvezze a sulit is, ha meghallgatod és vele vagy a probléma megértésénél és megoldásánál, a megfelelö hozzáállás kialakításánál.
Inkább sztem azért boldogtalan, mert az emberek nem értik és érzik át eredeti értéküket, nem a szeretet megoldásait választják, életük a fizikai élet szolgalelkü átvegetálása.
Természetesen átmehetünk abba a "Vallás (mentes) Filozófia topicomba, ha gondolod. Azért írtam azt hogy jó, hogy elsűllyedt, mivel annyi gyalázkodást kaptam bizonyos "kultúrált vitapartnerek"(?)től, amit már nehéz volt elviselni. Csupán azért, mert a véleményem eltért az övékétől.
Vajon te el tudsz viselni a tiédtől merőben eltérő vélekedéseket? Olyanokat, amelyek alapvetően eltérnek a te jól beágyazott, megdönthetetlennek vélt álláspontodtól?
Természetesen szándékomban áll reagálni a felvetéseidre, de közben félek, hogy eltérünk ezen topic eredeti témájától. (Mondjuk ennek az én vagyok az oka az előző hsz.-ommal.)
A minap előráncigáltál egy másik topicot, amit én addig észre sem vettem. A címe alapján pont jónak tűnne.
Csak az ottani közvetlen előzmények miatt azt írtad, jó, hogy elsűllyedt...
Pedig valami olyasmi helyen lenne jó folytatni az általánosabb jellegű filozofálgatást, hogy ne menjünk át OFF-ba! Mit gondolsz?
...
Viszont én most úgy is idő szűkében vagyok, úgy hogy talán majd a következő napokban valamikor...
Semmi baj a hsz hosszúságával, annál is inkább, mert nem idézetekből, hanem a saját gondolataidból állt.
A többivel azonban vitáznék még egy kicsit.
Az igazságérzettel kapcsolatban az a személyes sejtésem, hogy eredetileg mindenkinek a szíve mélyébe ugyanaz az igazságérzet van "belevésve".
Azt gondolom, hogy a fizikai létbe leszületett emberek között is lényeges különbség lehet igazságérzet tekintetében, aszerint, hogy pl. árvaházba született bele, vagy egy népes, módos, szerető családba. Azt elfogadom, hogy "odaát", a szellemvilágban egyetértés van az igazságról, de a fizikai létben ez azonnal módosul a környezet hatásai miatt.
Ja, és természetesen ahhoz, hogy ez a szívbe vésett igazságérzet felébredhessen, nem ritkán szintén külső behatás kell!
Nos, ezzel te is elismered, hogy a külső hatások szerepe nem elhanyagolható - erről van szó!
a mai napig! Isten szelíd, szerető kezét vélem felfedezni a dolgok alakulása mögött,
S vajon amikor a dolgok nem éppen kedvezően alakulnak, akkor is? :-))
Az igazságérzettel kapcsolatban az a személyes sejtésem, hogy eredetileg mindenkinek a szíve mélyébe ugyanaz az igazságérzet van "belevésve". De a külvilág behatásai, valamint saját ösztönös hajlamaink ezt jelentősen eltorzíthatják, mire a "felszínre" ér(hetne).
Úgy gondolom, arra, hogy milyen istenképet (vagy épp az ateizmust) választjuk, jelentős befolyással bír az igazságérzetünk!
Persze sok helyen gyakorlatilag nem adatik meg még ma sem a szabad istenkép választásának lehetősége. Személyes véleményem szerint itt már eleve "droidokat" igyekeznek nevelni az emberekből. Ugyanakkor ez a "droidgyártás" nem csak a vallásra lehet igaz! Az élet számtalan más területén is gyakran erőszakkal, vagy manipulációval akarják befolyásolni az emberek álláspontját egy-egy adott kérdésben.
Igazából én pont ez utóbbiak miatt lennék óvatos azzal, hogy az igazságérzetet tanult fogalomként definiáljam. Nem tudhatom, hogy a "tanult" szó mögött mennyire tiszta külső behatások állnak?
(Most itt a valódi igazságérzetet értem, nem a mások által programozott "igazságérzetet", amit pl. itt megemlítettem.)
Ezért én jobban szeretem az igazságérzetet intuitív készségnek nevezni. Természetesen ez a fajta intuíció, amire itt gondolok, állandóan igyekszik a helyére rakosgatni a külvilágból érkező ingereket.
Ja, és természetesen ahhoz, hogy ez a szívbe vésett igazságérzet felébredhessen, nem ritkán szintén külső behatás kell!
Viszont úgy gondolom, ilyenkor nem egy tanulási folyamatról van szó, hanem egy olyan eseményről, vagy eseménysorról, ami rádöbbenti az embert valamire, ami benne már előzőleg is megvolt! Itt a különbség!
Hogy az utolsó mondatodhoz kapcsolódjak, van egy idevágó személyes tapasztalatom is: Cca. 20 évvel ezelőtt bizonyos külső események alakulása 180°-ot tudott változtatni az igazságérzetemen egy bizonyos kérdésben. Számomra ez meghatározó élmény maradt mind a mai napig! Isten szelíd, szerető kezét vélem felfedezni a dolgok alakulása mögött, pedig, amikor történt, még elutasító voltam Istennel szemben... De ez egy személyes élmény, nem szándékoztam vele bármiféle "kötelező" sémát lefektetni! :-))
Igazságérzetünk nagyban függ a birtokunkban lévő információktól.
(Csak egyetlen példát: embert ölni erkölcstelen, bűnös dolog, de ha önvédelemből, v. honvédő háborúban történik akkor egész más a megítélés.)
Tehát az igazságérzet az sztem nem hozott, hanem tanult foghalom.
Isten-képünk is az életünkben megtapasztalt információk alakult ki. De lehetséges egy sereg infó amihez még nem jutottunk el, esetleg helytelenül következtettünk.
Nem az igazságérzetet kell száműzni, hanem az igazság fogalmát kell folyamatosan "karbantartani". Amit igazságnak gondolunk 30 évesen, az nem biztos, hogy 40-60-80 stb. évesen is az marad... ;-))
Már én is mosolyogtam magamban azon, hogy az itt leírt vélemények elsősorban minket jellemeznek...
De vajon baj-e ez? Istenképünk nem arról szól-e, hogy milyen az értékrendünk?
Az értékrendünk vajon nem tükrözi-e az igazságérzetünket?
Vajon helytelen-e, ha az igazságérzetünk központi helyet kap az istenképünkben?
...
Ha az igazságérzetünket többé-kevésbé száműzzük az istenképünkből, akkor vajon mit állítunk oda helyette? És mit fog az elárulni rólunk? (Vagy éppen az igazságérzetünkről?)
Az itt megjelenő véleményeket alapvetően behatárolja az egyének különböző szintű Isten-képe.
Én csak azt tudom mondani, hogy egy az Univerzumot irányító Abszolút, nem pityeredik el pár milliárd ember(ke...) TESTI HALÁLA miatt. (Mert végső halál nincs!) Hiszen kezdetek óta ez megy - a társasjáték a másik kiütéséről szól, legalább is mostanáig.
Aki földi emberi tulajdonságokat képzel a Csúcsra, az saját magát értékeli túl, igen helytelenül.
Biztos sok dolog van, ami nem tetszik neki, de a Biblia alapján boldog. Pl. 1 Tim. 1:11 11 Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott.
A boldognak fordított szó amúgy áldottnak is fordítható.
Az emberiség eddigi történelme, és ne áltassuk magunkat, a jelene is, tele van bicskanyitogató igazságtalanságokkal, aljas kegyetlenségekkel, amikor ember az embernek farkasa lett.
Aligha hinném, hogy mindez Istent hidegen hagyná, vagy holmi "light"-os kis próbatételként tudná szemlélni ezeket. Őszintén szólva csalódnék is Istenben, ha így lenne!
Isten elküldte gyermekeit az Élet Iskolájába, hogy tanuljanak, tapasztaljanak -> szenvedjenek, így váljanak többé. Miért lenne boldogtalan? Előre tudta, hogy a gyermekeknek nehéz lesz a próbatétel.
Ha a gyermekem nem élvezi a sulit, akkor én boldogtalan legyek???
Sztem boldog, mert a Létezés működik. HA feltételezzük, hogy nem boldog, akkor valami nem úgy történik, ahogy Ő szeretné. Mitől nem lenne boldog - szted?
Létrehozta az univerzális elveit, ezek működnek, miért kellene neki büntetnie a saját gyermekeit. (Mindnyájan a "Magasságos fiai vagyunk") Mi kéredzkedünk leszületni a fizikai síkra, hogy megtapasztaljunk dolgokat, történéseket, amelyeket sehol máshol nem lehet csak itt.
Miért kellene büntetni egy csetlő-botló kisgyereket?
Boldog? Miért kellene a Létezésnek érzelmekben lennie? Van és működik. Ennyi.
