Ez a topik az égetett szeszesitalok fórumának recept gyüjteménye, kérünk mindenkit, hogy kérdéseit, észrevételeit ne itt, hanem az
ÉGETETT SZESZESITALOK FÓRUMON tegye meg.
Szerintem valóban megsértették és nem tudja magát ettől elvonatkoztatni, ŐM, ha jól tudom az USA-ból írogatott és gyakorlatilag valami ottani csapatba is vonult vissza. Értem én és megértem, mert ez nem az a hely, ahol az egymás birizgálása befér, mindenki örülhetett a jelenlétének, amit valaki jól elrontott. Végtelenül sajnálom.
Köszi a részletes receptet. Ez simán tud működni amúgy árpával is? Mert én leginkább Jameson kedvelő vagyok. 😁 Ha jól tudom azt árpából készítik, igaz malátázva.
Az ember azt hinné, hogy a fehér és a barna rum között, csak az érlelés a különbség. Valójában a barna rum általában több melasszal készül, és gyakran a lepárlás módja is eltér. Folyamatos és üstös, vagy thumperes lepárló helyett, jellemzően oszlopos lepárlón, a vodkához hasonló módszerrel készül. Ezt a vodkás jelleget, a barna rum cefréjéhez képest több cukorral, és szűk vágással tudjuk elérni. Fehér rumnál a jól ihatóság, még fontosabb, mint az íz.
70 liter 10%-os cefréhez:
1 kanna 5L-es tiszta cukornád melasz
7,5 kg cukor -forró vízben, vagy dunderben feloldva
60L víz -későbbiekben 50% dunder, 30L vízzel kiegészítve
60g citromsav -csak az első cefrénél
0,5kg darált zabpehely -élesztőtápnak
1 kocka budafoki élesztő
Dundert a fehér rum cefréhez is érdemes használni, az íze miatt, ehhez a cukormennyiséghez 50%-ot. Az erjedés végét, a leülepedett zabpehely jelzi. A lepárlás lehetőleg thumperrel történjen: a cefre főzés üsttel, a finomítás egy thumperrel, vagy két thumperrel egy menetben. Cél, a lehető legmagasabb induló szeszfok amit el tudunk érni, a lehető legtisztább párlat érdekében, ez nagyjából 90 fok. Szeszfok erősítésre felhasználható maradék barna rum feje-farka is, (feje a thumperbe, farka az üstbe) jó, ha minél erősebb.
A barna rum receptjétől eltérően, nem poharazunk, rézeleje után, az alszesz 8%-ának megfelelő mennyiség lesz a feje. Ennek háromszorosa lesz a szíve, a maradék 20 fokig gyűjtve a farka. A legfontosabb, hogy minden utópárlatosságtól mentes legyen a párlat, mert ennél az italnál különösen bele tud rondítani az összképbe. A szíve, az összes lejövőnek nagyjából a fele kell legyen. Ezek az arányok a készre finomításhoz valók, ha hordós érlelésre szánjuk, gold rumhoz, célszerű, 1/4-ével több fejet a szívébe engedni. A fejéből, ha már használt, nem árt kiönteni az első 10-20%-ot, hogy ne gyűljenek fel a nemkívánatos részek, melyek ronthatják a párlatunkat.
A kész rum, a fenti arányokkal vágva, teljesen sima, 40 fokra hígítva, azonnal fogyasztható.
1 liter legalább 40% etilalkohol (saját gabona vodka)
kis fahéj (3 cm egyben ép)
3 szegfűszeg
2 csillagánizs (ánizskömény is játszhat)
1 citrom vagy narancs héja (narancs nálam ok)
20 szem kimagozott megy
0,5 kg cukor (invertálva jobb)
1 liter lágy víz (mentes ivóvíz)
A fűszereket alkoholon érleljük egy hétig, majd a cukorszirupot hozzáadjuk és a meggyet, 3 hónapig érleljük lezárt üveg edényben. Nagyon finom, kellemes lágy ízek, jó illat, nem tolakodó. Esetleg lehetne érlelni leszűrés után tölgyfaléccel vagy eperfa ággal 1-2 hónapot.
Extra tapasztalat: Amikor elfogyott a likőr decemberben, akkor rajta hagytam egy kevés alkoholos réteget, hogy takarja és elálljon mostanáig a zöld-diós fűszer alap, lefőztem kisüstivel. Sajnáltam kidobni a finom illatú érett fűszereket. A tegnap thumperbe töltöttem a fűszereket, hozzáadtam a thumperbe gabona párlat EP-t és gabona cefrével a kisüstiben elindítottam. Ami lett, a csodálatos: EP eltettem későbbi kármentésre, 72%-tól 55%-ig fogtam KP-t, eleinte narancsos a végén ánizsos illat és íz uralkodott. Fogtam az UP-t, eleje egész jó ízekkel, menteni való, de majd 38% körül az UP opálos lett és már egy nehéz íz jött, kiköptem. Majd kitalálom, melyik része megy kármentésbe. Külön több kis befőttes üvegekbe fogtam fel.
Első menetben tudtam fogni 15 liter 9% cefrével indulva és a fűszer alappal közel 1.2 liter KP-t (54%). Egész jó, még hátra van egy kármentés, tervezek a thumperrbe további fűszeres EP-t tenni a főzésre.
Sziasztok, szia...néha-néha idenézek, hogy ÖM. barátunk nem válaszolt-e a levelemre, de sajnos úgy látszik nagyon megsértették, amit nagyon sajnálok...
Viszont örömmel látom, hogy azért az öregek mellett, feltűnik egy két elkötelezett új is, aki ráadásul még ért is hozzá...legalábbis, amit eddig olvastam...légy üdvözölve...
A másik lehetőség, önmagában cefrézni a melaszt, (1:3 melasz-víz arányban) de a magas ára miatt, nem biztos, hogy megéri. A melasz rendkívül intenzív ízű, ezért bírja a hígítást, másrészt a dundereknek köszönhetően rengeteg ízt sikerül visszamenteni. Minőségben a cukrozott verzió nem sokkal marad el, viszont sokkal olcsóbb, így én ezt a változatot preferálom.
Cefrézés: 8-10L vizet melegítünk, ebben kényelmese el tudjuk keverni a nádcukrot (lehet répacukrot is használni, ha az árra miatt az a szimpatikus, bár nem jelentős a különbség, de szerintem így jobb íze van) . Ha a cukor teljesen feloldódott, hozzá adjuk a maradék vizet, és a többi összetevőt, és a már felfuttatott élesztőt.
Érdemes mindig az előző főzésből az üstben maradt lé (dunder) harmadát-felét a következő cefréhez víz helyett felhasználni. Ilyenkor már nincs szükség citromsavra. Az íze a harmadik cefrétől kezdve lesz az igazi.
Keverni, bundát nyomkodni a lé állag miatt nem szükséges. Használjunk kotyogót. Ez a fajta cefre őrült erővel forr, de nem kell megijedni, ez normális. Ha már nem kotyog, két napra rá főzhetjük. Lepárlás előtt ajánlatos a zabpelyhet kiszűrni.
Lepárlás: sima üsttel a cefrét, aztán hígítás nélkül, egy thumperrel finomítás, vagy két thumperrel egy menetben. Cél a 85-90-os induló.
A thumperekbe az előző feje-farka kerül, ha még nincs, akkor alszesz.
A főzés brandy-módszer szerint történik, de a szokásosnál szélesebb, pálinkásabb vágásokkal.
0,5% rézeleje után, az alszesz (egy menetben főzve a becsült alszesz) mennyiségének 8%-át vegyük el fejének. A feje második felét fél decinként gyűjtsük poharakba.
A szíve gyűjtését valahol 65 és 55 között fejezzük be, Hogy mikor, azaz induló szeszfok függvénye lesz. Minél magasabban indul, annál magasabban is kell vágni. Másrészt főzője válogatja, nekem például két thumperrel majdnem a főzés végéig 70 fokon jön. Úgyhogy jobb támpont lehet, ha a feje kb. 3,5-4x-esét gyűjtjük szívének.
De amint keserű ízeket tapasztalunk, azonnal váltsunk utópárlatra. A farkát féldecinként poharazzuk 35 fokos lejövőig. A maradékot gyűjtsük külön 20-25 fokig.
A poharazott fejéből a legjobb részeket (az alszesz mennyiségének kb. 2%-át) keverjük a szívéhez -de az sem rossz módszer, ha a feje utolsó negyedét. Farkából az illatosabbat ízlés szerint keverjük a szívéhez.
A fel nem használt feje-farka jó lesz thumper töltetnek, vagy ha egy kármentésre elegendő összegyűlt, összeönthetjük, (ha erősebb) 50 fokra hígítás után sima üsttel újrafinomítjuk. Itt már nincs rézeleje, és nem is poharazunk. A felöntött mennyiség fixen 8%-át vesszük el fejének. Második szíve csak a fejének 3x-osa legyen. A farkát már nem szedjük, a fejét is jobb, ha kiöntjük.
Gyorsérlelés: hígítás desztvízzel 65 fokosra, majd kezdődhet a gyorsérlelés. Literenként legalább 1db 11,5x2x2cm-es (100cm2) szenesre égetett tölgyfaléc kell. Ezen hagyjuk 3 hétig.
Opcionális: 2 literenként egy marék felezett mazsolát áztatunk benne egy hétig (az opálosodást elkerülendő 45 fokra hígítás után) -kicsit érettebb jelleget ad.
Hígítás, színezés: 45 fokosra, utána szükség szerinti, nádcukorból készült színező karamell hozzáadása, ha további színt igényelne még, de édességet már nem, 1-2 filter olcsó fekete teával is színezhető -a rum ízébe nem szól bele. Ezután végleges hígítás 40-42 fokosra. Ha mindent jól csináltunk, az italunk könnyedén felveszi a versenyt a középkategóriás bolti rumokkal.
Ez a topik az égetett szeszesitalok fórumának recept gyüjteménye, kérünk mindenkit, hogy kérdéseit, észrevételeit ne itt, hanem az ÉGETETT SZESZESITALOK FÓRUMON tegye meg.
Másrészt, ha már Te is csatlakoztál Ö.M.-et hiányolók táborához, el kéne olvasni a receptjeit is, mert leírt mindent.
Halás lennék ha valaki egy bevált whiskey érelést megosztana hogy mit és mennyit jo beletennei a 63 % olas párlatba.....Pörkölt tölgy az oké de még mit pörkölt árpa szem,kávészem,vaniliás rud ( cukor) kokusz,mazsola hirtelen ezek jutottak eszmbe de az arányokat nem tudom...van még folyékony füst is.... Szoval megköszönném ha valaki felvilágositana
180 ml paradicsom süritmény pl. Arany Fácán ( só, vagy egyébb adalékok nélkül),
1 evökanál búzacsíra, 1 evökanál zabpehely, 2 citrom leve, 4 kg cukor, víz kiegészíteni 20-21 literre, 1 evökanál pékélesztö 25-28 C nál. ( Ha nincs búzacsíra, vagy zabpehely, helyettesíthetö egy-egy összemarék törött gabonával, pl. búza )
Mindkét cefre ízmentes vodkát ad a 3x lepárlás után. A kezdö fajsúly 1.070-1.080 az erjedés után 0.9995-1.0005 között lesz. Ha kezdeti fajsúly kevesebb, kevés cukorral kiegészitjük. Legjobb ha csak a második napon tesszük fel a kotyogót.
26-28 C on 4-5 nap alatt kész, 16-18 C on 12-14 nap.
Jó egészséget kívánok így ismeretlenül is, és megragadnám az alkalmat és meg köszönném a megosztott recepteket és írásokat . Nagyon sokat segített és szívesen olvasnám továbbra is őket.
Jomagam is csatakoznék a Ö-M -t hiányolokhoz . Jomagam pár hete kezdtem el olvasgatni a forumot ezügyben és hát láttam egy szakadást hogy nem látogatod már a forumot pedig igen sokat tanultam az irásaidbol.
Jomagam is ha kérhetném spongyát a multra (nem tom miről lehett szo nem volt világos)
De igen ölülnék ha ujra olvashatnám a tapasztalataidat
Csak a legjobbakat kívánom,és ismeretlenül is köszönöm,a sok segítséget,amit a fórumról levettem,whiskey készítés terén,a cefrétől elkezdve a lepárlásig stb...régebben nem főztünk whiskeyt de a régi hozzászólásaid ösztönöztek,és alapot adtak hozzá.Most már a 2 éves whiskeyk ott érlelődnek a tölgyfahordóban.
Szóval van itt helyed,és szerintem sokan örülnének neki ha további tapasztalattal bővítenéd,a "zöld cipőben járó"magyar fórumunkat,de a döntés a tiéd és a jog is,hogy hova írsz!
Ne foglalkozz a mindenből presztizs kérdést formáló emberekkel,inkább csak az egyszerű emberekkel,akik köszönettel veszik ha tanulhatnak a bejárt utadból és tapasztalataidból.
Szivesen vennénk az érlelési módokat stb...megköszönöm,ha ebből megosztanál velünk valamit.
Szervusz drága barátom...nagyon örülök, (szerintem még sokan mások is), hogy látlak...:):):)...tudod, hogy nagyon megijesztettél bennünket, hogy így eltűntél?...már mindenféle rosszra gondoltunk...remélem jól vagy?...egészség rendben?...arrafelé nincs vírus?...
Több mint 10-évvel ezelőtt, tágra nyílt szemekkel olvastuk az írásaidat, (alapmű) aminek a folytatását a mai napig nagyon sokan hiányolják...nagyon jó lenne, ha újból meríthetnénk abból a tudásból, és ismeretekből amivel itthon nem sokan rendelkeznek...És ezt nem csak én mondom elhiheted...(sokszor emlegettünk, még többször hivatkoztunk rád)...én nem tudtam arról a bizonyos konfliktusról Snapszival, de nem lehetne spongyát rá?...és hogy mégis visszajönnél, legalább ide a "kipróbált receptekbe"?...
Sokaknak (nekem is) Te vagy a meghatározó etalon ezekben a kérdésekben...igaz én már a 70-et taposom, de most belekezdtem egy új típusú, tisztán elektromos fűtésű főző építésébe, amibe a hőátadó közeg vízgőz lesz, egy csomó újdonsággal megtuningolva...természetesen 2-méretezett thumper is lesz hozzá, amivel már kicsit nagyobb lesz a "mozgásterem"...csak lassan haladok vele, mert sok a tennivaló...
(meg már szeretnék egy kicsit többet horgászni is:):)
Vírusmentes szép napokat kívánok és jó egészséget...remélem látunk még...:)
Talán ma is aktív résztvevöje lennék a Fórumnak, ha snapszmester nem teszi azt amit tett. Még töle sem számítottam ílyen aljasságra…..De megtörtént… Lelke szárad rajta….Amit tett, az tényleg kicsapta a biztositékot nálam…
Azzal indult nálam az egész, hogy nehéz volt elhinni , hogy Hazánkban a 21. sz.-ban sem hallottak olyan eljárásokról amit mások több száz éve használnak.
Amikor elkezdtem, két célom volt,… mindkettöt elértem.
Az elsö volt, hogy ablakot nyissak különbözö eszközökhöz és módszerekhez, a második, a különbözö receptek, érlelési módok megismertetése.
Sok év után jó látni, hogy más fórumokon már nem TABU beszélni a thumper vagy más eszközök, módszerek használatáról….
Még a terveimben volt, hogy még más recepteket, érlelési módokat ismertessek meg az ezekre kíváncsi hobbistákkal, de ez már elmaradt…….ez a hajó elment….
Hál’Istennek, a kukta korszak a múlté, mindenki szebbnél szebb és jobbnál jobb fözövel készíti az egyedülálló Magyar Pálinkát. Elég ha nézünk néhány képet rézmüves1 fórumtársmüalkotásairól. De ha látom ezeket a csodás fözöket, szomorúan gondolok arra, hogy a pálinka szezon után hónapokig porosodnak. A kedvet érzö hobbistáknak ajánlottam recepteket a konyakhoz, a hölgyeket kényeztetö likör recepteket, cocktail alapokat, vagy más vidékek kedvenc italait mint gin, aquavit, kümmel, wiskey, moonshine stb….Természetesen csak hobby mennyiségben!
Nem hiszem, hogy ezek után újra be akarok kapcsolódni egy magyar nyelvü fórumba….Maradok az itteni kanadai és amerikai fórumokon. Itt nem történnek hasonló pofátlanságok……
További sok sikert kívánok Jocó, hasonlóképpen az aktív fórumtársaknak is!
Szuper nagyon Köszi a savanyú gabona cefre receptet, szuper nagyon köszi a gyakorikerdesek hura feltett linket is, ami ide mutat. Főleg szuper köszi a mindenféle tevékenységedet, tevékenységeiteket drága barátaim. Így tovább.
15 db Raffaello golyó 3 dl tej 7 dkg cukor 2,50 dl habtejszín 2 dl vodka
A Raffaello golyókat a tejjel, cukorral botmixerrel alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a vodkát, újra összekeverjük, és fogyasztásig hűtőben tároljuk.
1 literhez: 3 dl tej 2 dl habtejszin 8 dkg cukor 10 db Kinder Riegel (nagy) 2- 2,5 dl vodka
A vodka kivételével langyosra melegítjük a hozzávalókat, addig kevergetjük, amíg a csoki elolvad, forralni nem szabad mert összecsomósodik. Végül hozzá adjuk a vodkát.
1 evőkanál instant kávépor kevés forróvízbe feloldva 2 db vanília rúd kikapart belseje 400 g nutella 250 g porcukor 400 ml tejszínhab
0,7 liter 40 %-os barna rum
A rum kivételével a hozzávalókat melegítsük fel, közben alaposan keverjük össze, amikor kihült keverjük össze a rummal és tültsük üvegekbe.Fogyasztás előtt alaposan rázzuk fel, hűtőszekrénybe tároljuk.
A megmosott citrusokat megsikáljuk, zöldséghámozóval vékonyan meghámozzuk. Jól zárható befőttes üvegbe beletesszük a citrushéjakat, ráöntjük a vodkát, légmentesen lezárjuk. Egy hétig sötét, hűvös helyen állni hagyjuk, naponta egyszer jól megrázva az üveget, 1hét állás után leszűrjük. 1/2 l vízből, 1 citrom levéből és 40 dkg cukorból szirupot főzünk. A citromhéjról leöntött alkoholt papírtörlővel bélelt tésztaszűrő segítségével leszűrjük, a sziruppal összekeverjük, majd üvegekbe töltjük. A kész limoncellót legalább 3-4 napig hagyjuk összeérni. Hűtőben tároljuk.
Tojáslikőr 6 db tojássárgáját 20 dkg porcukorral jól kikeverni. Bele öntönk 2 dl 30 %-os habtejszínt, 2 cs vaníliás cukrot, 1/2 l vodkát és 2 dl 3.5 %-os tejet. Legalább 1 hétig hagyjuk összeérni.
150 g Fehér csokoládé 80 g cukor 1 Tojás 500 ml Tejszín 300 ml Amaretto
A fehér csokoládét göz felett felolvasztjuk. Majd egy tálba hozzá adjuk a cukrot, tojást, tejszín felét és addig keverjük amig szép sima lesz. Adjuk hozzá az Amaretto-t és hagyjuk állni kb. 7percet. Adjuk hozzá a maradék tejszínt és jól keverjük össze. Töltsük fel az üvegeket likörrel, és tartsuk a hűtőszekrényben.
Tegyük a hozzávalókat egy befőttesüvegbe, keverjük össze és fedjük le. 2-3 napig minden nap keverjük meg, hogy a méz egyenletesen feloldódjon. Ezután 1-4 hét múlva leszűrjük, és már készen is van. Minél tovább áll, annál fűszeresebb, érettebb.
32 db tejkaramella cukor 2,5 dl tejszín 5 dl tej 5-7,5 dl vodka
A vodka kivételével a hozzávalókat addig melegítjük, nem forraljuk, amíg a tejkaramella cukor feloldódik. Öntsük hozzá a vodkát és töltsük üvegekbe. Hűtőbe tároljuk.
180 ml paradicsom süritmény pl. Arany Fácán ( só, vagy egyébb adalékok nélkül),
1 evökanál búzacsíra, 1 evökanál zabpehely, 2 citrom leve, 4 kg cukor, víz kiegészíteni 20-21 literre, 1 evökanál pékélesztö 25-28 C nál. ( Ha nincs búzacsíra, vagy zabpehely, helyettesíthetö egy-egy összemarék törött gabonával, pl. búza )
Mindkét cefre ízmentes vodkát ad a 3x lepárlás után. A kezdö fajsúly 1.070-1.080 az erjedés után 0.9995-1.0005 között lesz. Ha kezdeti fajsúly kevesebb, kevés cukorral kiegészitjük. Legjobb ha csak a második napon tesszük fel a kotyogót.
26-28 C on 4-5 nap alatt kész, 16-18 C on 12-14 nap.
12-15db citrom, nem kell dekázni. Az Albrecht discontban négy, vagy ötösével csomagolva árulják a kezeletlen citromot. 1,5l szesz 65-70% 1,2l víz 70dkg cukor
A citromokat vékonyan hámozzuk, fehérje semmi, vagy csak minél kevesebb kerüljön bele. A lehámozott sárgáját beáztatjuk az alkoholba 3, de inkább 4 hétre. Leszűrjük. Ezután elkészítjük a cukorszirupot és ha kihűlt, jól összekeverjük a szesszel.
Cukor lehet ízlés szerint több, kevesebb. A mi esetünkben a cukorszirup kb 1,5 liter lesz, így az alkohol foka 32-35%.
DIÓ - II. felvonás. Miután leszűrtük a likőrünket, a megmaradt dióra öntsünk ismét izlésünk szerinti pálinkát. Persze, ha nem nassoltuk még el az egészet. Most már a fele mennyiségű szesz is elég annak, mint amennyi az első alkalommal volt rajta.
Ezt ismét áztassuk k.b. 2 hónapig. Időnként persze rázogatni! Majd állítsuk be ennek is az alkoholfokát és cukrosságát, ki hogyan szereti.
Egy egészen új ízvilágú, lágyabb italt kapunk. Az íze és a színe inkább a dióbélből készült párlatra hasonlít.
DIÓ - Nem szabad nemes pálinkából (úgymint barack, körte, hordóban érlelt szilva, bodza, őszibarack stb.) készíteni. Legjobb az alma, törköly, szőlő, kékszilva. Hozzávalók 1 liter elkészítéséhez anyósom anyósának receptje szerint: 12 szem zöld dió (olyanok, amelyeket még át lehet szúrni tűvel), 10 dkg mazsola, 2-3 rúd fahéj (cimet), 5-6 db szegfűszeg, fél rúd vanília, fél narancs, fél citrom, 10 szem bors, egy kávéskanálnyi koriander és ánizs, 10-15 dkg cukor. A diót, a citromot és a narancsot negyedekre vágjuk, hozzátesszük a többi fűszert, ráöntjük a pálinkát, és két hónapig állni hagyjuk. Két hónap után fölfőzzük a cukrot, és a leszűrt sötétbarna nedűhöz adjuk. Amennyiben likőrt akarunk pálinka helyett a cukor mennyiségét 60 dkg-ra emeljük, amit egy liter vízben főzünk föl.