„Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert azt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról... Ha soha, semmi módon nem hallottam volna beszélni a Messiásról, a világ sorának ily csodálatos és nagyszámú beteljesült megjövendölése után mégis megérteném, hogy Istentől való dolog ez.” (Blaise Pascal: Gondolatok, a 639. és 734. töredék)
háde erkölcs tan is az pl, csak más korban élünk. nagyjából ez pascalról és a többiről is a véleményem. vannak gondolatébresztő elképzeléseik, lehetnek tudományos eredményeik, de attól még nem kompetensek minden kérdésben (vagy akármelyik kérdésben). plusz, azt meg már a facebook és a politikusok óta tudjuk, hogy idézeteket igen könnyű meghamisítani, kiragadni, félreértelmezni, félrefordítani stb. Te is félreértheted, mert hiányosak a háttérismereteid, vagy egyáltalán az ismereteid általában. És még más okokból is én a tiszta érvelésben hiszek, ilyen jellegű, tekintélyalapú hivatkozások nélkül. mer nekem pascal és a többi nem mond semmit. egyébként a megvalósított tudás ami maradandó, a nevek felesleges információként kihullanak, csak díszletnek jók az operába. te is azért mondtad pascalt, mert a nevét használtad érvként, nem azt, amit mondott. merhogy te is aztat mondtad, amit ő, de a te neved kevés ahhoz, hogy tekintélyelven elfogadják ezt az abszurd, mindenesetre értelmezhetetlen állítást. ezért elmondtad, hogy pascal a barátod.
azt persze kifelejtetted, hogy te egy kutyától idéztél ide. saját bevallásod szerint. na az volt komolytalan. én csak megkérdeztem, hogy ki az a pascal, mitől releváns mit gondolt.
Gondolom már nagyon várod, hogy beteljesedjen a Jelenések Könyve.
Már sok minden teljesedett belőle.
Ez még nem:
Jelenések könyve:7:1Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szelét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.
"Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról..."
.
Bizony bizony, ámen hálelúlya!
Gondolom már nagyon várod, hogy beteljesedjen a Jelenések Könyve.
Az utolsó Időkben földgyalus szeráfok jönnek majd, hogy ismét lapos legyen a Föld, mint Noé korában.
.
Jelenések könyve:7:1Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szelét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.
.
Aztán nyilván átrendezik a naprendszerünket is. Ismét a Nap kering majd a Föld körül, mint Jozsué korában! :)
.
Józsué könyve:10:13És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.
kamu előre megjövendölések sorozata...., ahogy egyházad is megjövedőlték Jézus visszajövetelét, majd kitalálták hogy itt van már csak mégse, azóta 100 év is eltelt, nemde?
A hazugság hazugságot szül és az ilyenek nem öröklik a mennyek országát..., ha biblikus következtetést kellene levonnom a kereszténységre is!
Szóval nem olvastad el rendesen ama fejezeteket, és nem is vagy erre hajlandó, csak nyomod ezt a gyagyalágyult mantrádat, hiba bizonyítottam, hogy nem igaz, mert nemcsak annyit jövendölt a csávó...És nem és nem és nem vagy hajlandó megérteni mindezt...
Ugyanis én csak Jeruzsálem ostromáról tudok, mert pár fajankó ujjat húzott a rómaiakkal, és ezt érték el... De ez nem a vég, csak egy történelmi esemény.
Ez egy előre megjövendölt történelmi esemény nem a vég. Mivel a tanítványok kérdése összekötötte a két eseményt, Jézus is úgy válaszolt.
Hú, lerombolták Jeruzsálemet, errefel elhomályosult a Nap, lehullottak a csillagok, feltűnt az a bizonyos jel az égen, mindenki, az egész világ, megtért, utána visszajött a csávó és rendet tett, ahogy ígérte? A Föld színétől az ég határáig (laposföld megint)? Merthogy ezt ígérte ám! Hogy mindezek meg fognak történni még az ő életükben!
Olvasd már el a fejezeteket, amiket velem elolvastattál, és kérdezzél meg egy laikust, hogy őszerinte hogy van, és magyarázza már el neked, mit ért, mert amint látom, te semmit, csak mantrázod a hamisságaidat.
Ugyanis én csak Jeruzsálem ostromáról tudok, mert pár fajankó ujjat húzott a rómaiakkal, és ezt érték el... De ez nem a vég, csak egy történelmi esemény.