Keresés

Részletes keresés

zsolyika Creative Commons License 2024.08.05 0 0 122

Könnyed hazai győzelem a marosvásárhelyi ACS U18-as ifi gárdája ellen

 

A Románia-kupa idei kiírásának első fordulójában érdekes találkozónak ígérkezett a szászrégeni Avântul – marosvásárhelyi ACS közötti összecsapás. A vendégek azonban meglepő módon az U18- as korosztállyal érkeztek. 

Már a találkozó első perceiben látszott, hogy csupán a régeni sikernek az aránya az egyetlen „ismeretlen”… Constantin Lungu legénysége a 14. percig állta a sarat, a házigazdák ugyanis ekkor kezdték a gólgyártást: Panga pontos passzát Bujor erőtlenül találta el, ám ennek ellenére a labda a jobb alsó kapufáról a hálóban kötött ki.  

Öt perccel később Panga  pár méterről higgadtan Csibi kapujába továbbított.  Az egykapuzás közben a marosvásárhelyiek elvétve ugyan, de bátran és tetszetősen adogattak, azonban említésre érdemes helyzetig nem jutottak. 

Az egyetlen kaput eltaláló lövésük a 28. percben volt, amikor Degan kísérlete alig ért el Menyhárt kapujáig. 

A 32. percben már háromgólos hazai előnyt mutatott  az eredményjelző, miután a tapasztalt Enescu a büntetőterület jobb oldaláról könnyedén talált be Csibi hálójába. 

A játék képe a második játékrészben sem változott, a régeniek toronymagasan uralták a mezőnyt. Miután az 56. és a 60. percben Mario Pop, valamint Enescu hatalmas gólhelyzeteket puskáztak el, a mérkőzés 62. percében M. Pop némi izgalmat követően értékesített egy büntetőt: 4-0. 

A 74. percben D. Chirilă mintegy 14 méterről higgadtan küldte a labdát a hosszú sarokba. A marosvásárhelyiek néha támadásba lendültek, a 77. percben Rácz lövésre szánta el magát, ám kísérlete jócskán fölé szállt. 

A 80. percben Panga megszerezte csapata hatodik gólját, miután közelről a jobb alsó kapufáról a játékszer a hálóban kötött ki. 

A 88. percben Panga idő előtt mehetett zuhanyozni, miután elhalmozta „dicséretekkel” a karácsonkői sípmestert. 

Fiatalság bolondság…  

A találkozó utolsó gólját D. Dan lőtte a 90 + 1. percben, miután pár méterről a büntetőterület jobb oldaláról zavartalanul továbbított Barabás kapujába: 7-0. 

A fiatal marosvásárhelyi gárdának esélye sem volt azzal az Avântullal szemben, amely kilencven százalékban a bajnoki kezdőcsapatával lépett pályára. 

A vendégek, az elszenvedett nagyarányú vereség dacára, a körülményekhez képest nem vallottak szégyent. 

A szászrégenieket szerdán a 2. fordulóban az újonc 2. ligás nyárádtői Unirea 2018 fogadja. 

 

Jegyzőkönyv

Románia-kupa, 1. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Marosvásárhelyi ACS 7 – 0 (3 – 0). 

Szászrégen, Avántul-pálya, mintegy 250 néző. Vezette: Dragos Ţurcanu – Cosmin Cercel, Ionuţ Andrei (mindhárman Karácsonkő). Ellenőr: Cătălin Paşcanu (Kudzsir). 

Marosvásárhelyi ACS: Csibi (46. Barabás) – Végh, Pál, Varga, Orbán, Rácz, László, Nagy, Szepessy (68. Koczkás), Degan, Sikó (75. Puskás).

Gólszerzők: V. Bujor (14.), Panga (19., 80.), Enescu (32.), M. Pop (62.), D. Chirilă (74.), D. Dan (90 + 1.). 

zsolyika Creative Commons License 2024.07.12 0 0 121

Fontos változás marosvásárhelyi futballban.
A Marosvásárhelyi SE 1898 3. ligás indulási jogát átvette a Marosvásárhelyi VSK (CSM), erről határoztak 2024. július 5-én, pénteken a helyi önkormányzati képviselők rendkívüli ülésen.
A Marosvásárhelyi VSK 2019-ben feljutott a 3. Ligába, de közvetlenül a rajt előtt visszalépett a bajnokságtól az akkori helyi politikai konfliktusok miatt. A csapat már nem szerepelt ebben a bajnokságban, mert feloszlott, most ezzel a döntéssel újraélesztették a VSK labdarúgó szakosztályát.

 

forrás: https://liga2.prosport.ro/liga-3/acs-targu-mures-a-fost-preluat-de-csm-targu-mures-19321362

zsolyika Creative Commons License 2024.06.17 0 0 120

Új edzőt keres, a fél csapatot kicseréli a Marosvásárhelyi SE

 

A harmadosztályú szezon lejártával távozott a Marosvásárhelyi SE labdarúgócsapatának vezetőedzője, és nagy változásokra lehet számítani a játékoskeretben is. Mészáros Alpár szakmai igazgatóval az elmúlt idényről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

 

A marosvásárhelyi együttes akárcsak tavaly, a mögöttünk hagyott idényben is a második helyen végzett a 3. Liga 9-es csoportjának alsóházi rájátszásában, azaz összesítésben a hatodik pozíciót szerezte meg a bajnokságban. A csapat teljesítménye ebben az évben elmaradt a várakozásoktól, így a bajnokság múlt hétvégi lezárásával Sepsi László klubtulajdonos és Mészáros Alpár szakmai igazgató közösen úgy határozott, hogy megválnak Flavius Sabău vezetőedzőtől. A Székely Sport megkeresésére Mészáros Alpár úgy nyilatkozott, hogy két oka volt a szakvezető távozásának.

„Az egyik az, hogy a két célkitűzés közül az egyiket sem tudta teljesíteni a szezon második részében.” A remek tavalyi évzárás után a tavaszi szezon elején megvolt a lehetőség arra, hogy bejussunk a felsőházi rájátszásba, de az alapszakaszból hátra maradt három mérkőzésen egyszer kikaptunk az éllovastól és két döntetlent játszottunk két nagyon gyenge csapat ellen. Így ez végül nem sikerült, majd azt szerettük volna, hogy nyerjük meg az alsóházat, de ez sem jött össze, a második helyen végeztünk, tíz pontos hátrányban a Gyulafehérvári Unirea mögött. A másik dolog az, hogy csak UEFA B licences edzői képesítéssel rendelkezik, és mi a nyártól azt akarjuk, hogy a szövetség követelményének eleget téve A licences edzőnk legyen a kispadon” – fogalmazott Mészáros Alpár.

A kolozsvári származású szakember kifejtette, hogy Flavius Sabău szabad kezet kapott minden téren, ám nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket. „A vezetőségnek más elképzelései voltak abból a szempontból, hogyan kellene kinézzen egy olyan csapat, amely játékosainak átlagon feletti fizetése van. Úgy vélem, gyenge volt a téli felkészülés, ami meg is látszott a játékon, mert nem úgy volt előkészítve a tavaszi szezon, ahogyan kellett volna, pedig edzőtáborba is vonultak. Fizikailag mégsem voltak megfelelően felkészülve, nem volt ereje a csapatnak” – jegyezte meg a Székely Sportnak a Marosvásárhelyi SE szakmai igazgatója.

Mészáros Alpár rámutatott arra is, hogy ez a bajnokság az első hét fordulóban úszott el, hiszen borzasztóan kezdték a szezont és a csapat egy ponttal állt a tabellán. Ezt követően távozott a magyarországi Sütő Szilárd vezetőedző, valamint érkezett ő a klubhoz szakmai igazgatónak. Utána viszont nagyon nehéz volt visszaszerezni azokat a pontokat, amiket elveszítettek az első hét mérkőzésen, és bár volt egy nagyon jó sorozatuk, aminek köszönhetően feltornászták magukat az ötödik helyre, ezzel nagy esélyük volt bejutni a playoffba, ezt viszont mégsem sikerült elérni. Ami az új vezetőedző kilétét illeti, Mészáros Alpár közölte, vannak kiszemeltek, több név szerepel a listán, és a vezetőséggel közösen eldöntik, hogy kit szerződtetnek, illetve hosszabb távra, nem csak egy évre terveznek a szakvezetővel. Mint megtudtuk, komoly változások lesznek a játékoskeretben is, a szakmai igazgató elmondása szerint a labdarúgók nagyjából ötven százaléka távozik, és a tapasztaltabbak mellett több fiatal leigazolására van szükség, mivel meg kell feleljenek az ifjúsági szabálynak.

 

(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/uj-edzot-keres-a-fel-csapatot-kicsereli-a-marosvasarhelyi-se)

zsolyika Creative Commons License 2024.06.17 0 0 119

Sabău távozása, és ami mögötte van

 

Sokakat meglepett, hogy alig egy nappal azután, hogy befejeződött a labdarúgó 3. liga idénye, az ACS Marosvásárhely bejelentette: kölcsönös megegyezés alapján szerződést bontottak Flavius Sabău edzővel, aki októberben kilátástalannak tűnő helyzetben, az utolsó helyen vette át a csapatot, ezt a tavaszi újrakezdés előtt a felsőház küszöbéig vitte, azonban elrontotta a tavaszi rajtot, nem jutott a legjobb négy közé, majd a másodlagos célkitűzést, az alsóház megnyerését sem tudta teljesíteni.

A látszólagos békés szakítás mögül azonban nagyon gyorsan kibuktak a feszültségek. A liga2.ro honlapnak nyilatkozó Sabău elpanaszolta, hogy az év elején késett a játékosok fizetése, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményre, még akkor is, ha utóbb rendeződött a dolog. Szerinte az érkezésekor csak a kiesés elkerülését kérték tőle, ehhez képest az ötödik helyre vitte a csapatot, ám az anyagi gondok miatt rosszul rajtoltak a tavaszi idényben. Felemlegette, hogy a vezetőség miatt két kulcsjátékost veszítettek: Preklet Csaba Nagyváradra igazolt, Clinton Oseinek pedig nem intézték el időben a tartózkodási engedélyét. „Jelentős nézetkülönbségeink voltak a klubvezetéssel a labdarúgással kapcsolatos elképzelésekről” – tette hozzá.

A marosvásárhelyi klub sportigazgatója, Mészáros Alpár azonban másként látja. Szerinte a célkitűzés a felsőház volt, azonban a téli felkészülést elrontotta a szakmai stáb, ezért nem sikerült a legjobb négy közé jutás, aztán pedig a másodlagos célkitűzés nem teljesítéséért is Sabăut tette felelőssé. A játékkal kapcsolatosan Mészáros úgy vélte, hogy mind neki, mind a klubelnök Sepsi Lászlónak lehetnek megalapozott elképzelései, mert ők annak idején magas szinten futballoztak.

Mészáros Alpár szerint az új idényben egyértelműen a feljebb lépést célozzák, ennek érdekében legalább A képesítésű edzőt keresnek, Sabăunak ugyanis csak FIFA B-licence van. A játékoskeret is megújul – mondta –, csak azok maradnak, akik teljesítették az elvárásokat.

Ehhez annyit tegyünk hozzá, hogy az előző bajnoki idény előtt nagy reformon esett át a keret, majd a téli szünetben ismét kicserélődött a fél csapat, és filozófiát is váltott a klub. Korábban elsősorban az FK Csíkszereda keretébe nem férő játékosokra és magyarországi másodvonalas labdarúgókra alapoztak, a télen a legtöbb FK-tól érkező labdarúgót elküldték, az igazolásoknál pedig a nemzetiségi hovatartozás már nem játszott szerepet. Ennek ellenére az érkezők jelentős hányada nem ütötte az elvárt szintet.

 

forrás: https://www.e-nepujsag.ro/articles/sabau-tavozasa-es-ami-moegoette-van

zsolyika Creative Commons License 2024.05.27 0 0 118

Háromgólos hátrányból egyenlített a Marosvásárhely a megyei rangadón

 

Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport alsóháza utolsó fordulójában a 6. helyezett ACS Marosvásárhely a 8. helyen álló Szászrégeni CSM Avântult fogadta, s egyik fél számára sem volt tétje már a találkozónak, a helyezésük a végső rangsorban nem változhatott. A marosvásárhelyiek a Gyulafehérvári CSM Unireától elszenvedett vereséget követően lemondhattak az alsóház megnyeréséről, míg a szászrégeniek számára felüdülés volt, hogy az utolsó két fordulóban már úgy játszhattak, hogy megszabadultak a kiesés rémétől.

Erre az utolsó meccsre Flavius Sabău marosvásárhelyi edző számos tartalékot nevezett, mindössze négyen kaptak helyet a kezdőben a szokványos csapatból. Minden bizonnyal ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az első félidő szászrégeni vezetéssel zárult Ghiță korai góljának köszönhetően.

Mi több, szünet után az Avântul két további góllal 3-0-ra növelte az előnyét, a 76. percben úgy tűnt, lezárta a mérkőzést. Innen sikerült egyenlíteniük az utolsó kevesebb mint negyedórában a marosvásárhelyieknek, akik csereként sem számítottak a keret legtapasztaltabb játékosára, Răzvan Greura, az eltiltott Denis Giosura, illetve a hosszú időre sérülés miatt kidőlt Clinton Oseire.

A 3. liga új idénye augusztus végén kezdődik, azt azonban még meg kell várni, hogy marad-e a járvány idejére kialakított, utóbb megtartott, ám sokat bírált tízcsoportos rendszer, illetve, hogy miként rakosgatják ide-oda a különböző csoportokba a csapatokat a szövetség boszorkánykonyháiban, elvileg földrajzi megfontolások szerint, valójában azonban ezeket különböző érdekek felülírják, lásd Nagyvárad 7. csoportba sorolását, miután az előző idényben az osztályozón kikapott Nyárádtőtől.

Ami biztos, hogy a marosvásárhelyi csapat új edzővel vág neki az új idénynek, miután az utolsó mérkőzést követően közös megegyezéssel szerződést bontottak Flavius Sabăuval, aki az ősszel gyakorlatilag kilátástalan helyzetben, az utolsó helyen, és kilenc forduló után mindössze öt ponttal vette át a csapatot. Noha érkezése után az eredmények látványosan javultak, a felsőházba már nem sikerült bejutni a bizonytalan tavaszi kezdést követően.

 

 

3. liga, 9. csoport, alsóház, 10. forduló:

ACS Marosvásárhely – Szászrégeni CSM Avântul 3-3 (0-1).

Marosvásárhely, víkendtelepi labdarúgópálya. Vezette: Matei Șerban (Kolozsvár) – Alin Revnic (Kolozsvár), Bazsó Magyar Tamás (Kolozsvár). Ellenőr: Dan Monea (Nagyenyed), Ștefan Donciu (Sepsiszentgyörgy).

ACS Marosvásárhely: Lukács – Dumbrăvean, Jorza, Moldován, Bălan, Degan, Bărăbaș, Csala, Moraru, Arhirii, Gliga. Cserék: Kis, Barabaș, Pop, Caliani, Vorga, Iepure, Vidrăsan, Csáki, Kiss.

Gólszerzők: Iepure (79.), Vidrăsan (85.), Csala (90+2.) illetve Ghiță (9.), Suciu (62.), Bujor (76).

 

3. Liga, 2023–2024-es szezon, 9-es csoport, alsóházi rájátszás
1 Gyulafehérvári Unirea  10 8 1 1 24-10 54p
2 Marosvásárhelyi SE 10 6 1 3 23-11 44p
3 Kudzsiri Metalurgistul  10 4 3 3 19-21 39p
4 Szászrégeni Avântul    10 3 3 4 19-18 27p
5 Kolozsvári Viitorul       10 3 0 7 11-22 16p
6 Alsógáldi Industria      10 1 2 7   9-23 15p

zsolyika Creative Commons License 2024.05.20 0 0 117

Újabb vereség

A hétközben véglegessé vált, hogy az ACS Marosvásárhely a 6. helyen végez, így az utolsó előtti fordulóban, a kudzsiri kiszálláson nem sikerült kellő mértékben motiválni a csapatot. Az első félidő még egyenlőre végződött, miután egyetlen perc leforgása alatt mindkét együttes betalált, ám a döntő momentum az 56. percben következett be, amikor a házigazdák büntetőhöz jutottak, ráadásul Giosut kiállították. Az emberfölényben játszó házigazdák Cocan révén növelték az előnyüket, így Gliga gólja a 82. percben már csak a szépítésre volt elég. 

Az ACS Marosvásárhely az utolsó fordulóban a Szászrégeni CSM Avântult fogadja megyei presztízsrangadón, hiszen mindkét fél helyezése már biztos, előbbi a 6., utóbbi a 8. (bennmaradó) helyen végez.

3. liga, 9. csoport, alsóház, 9. forduló:
Kudzsiri Metalurgistul – ACS Marosvásárhely 3-2 (1-1).
Kudzsir, CSO-stadion.

Vezette: Feleki Gellért (Székelyudvarhely) – Cosmin Toca (Fogaras), Tamási Zoltán (Székelyudvarhely). Ellenőrök: Lucian Țiții (Nagyszeben), Marius Cozma (Zilah).
Marosvásárhely: Kis – Barabaș, Giosu, Dumbrăvean, Caliani - Jorza, Vidrăsan, Csáki, Moldován, Greu - Gliga.
Cserék: Lukács, Pop, Bălan, Bărăbaș, Iepure, Kiss, Csala, Moraru, Arhirii.

Gólszerzők: Bura (23.), Păcurar (57. – büntetőből), Cocan (72.), illetve Gliga (24., 82.).
Kiállítva: Giosu (56.).

https://www.e-nepujsag.ro/articles/ket-vereseg-egyetlen-het-alatt

zsolyika Creative Commons License 2024.05.15 0 0 116

Elveszítette a rangadót, lemondott a csoportelsőségről a Marosvásárhelyi SE

 

Hazai pályán kapott ki a Gyulafehérvári Unireától a Marosvásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának alsóházi rangadóján, így biztossá vált, hogy már nem végezhet az élen, és a második helyen zárja a bajnokságot.

 

A két csapat kedden késő délután találkozott egymással az alsóházi rájátszás 7. fordulójához tartozó mérkőzésen, amelyet egy héttel korábban kellett volna lejátszani, ám a gyulafehérvári együttesnél fellépett egészségügyi problémák miatt a rangadót el kellett halasztani. Az összecsapás első nagy lehetőségét még a vásárhelyiek hagyták ki negyedóra lejártával Giosu révén, de ezután a vendégeknek jóval több gólhelyzetük volt, ezeket viszont a szünetig nem tudták értékesíteni. A második félidő elején azonban már eredményesek voltak, az 52. percben Andrei Roșu szerzett vezetést az Unireának. Ezután két alkalommal is növelhették volna az előnyt, míg a másik oldalon Jorza elszalasztotta az egyenlítés esélyét. Alig két perccel később pedig a gyulafehérváriak eldöntötték a meccset, Răzvan Fetița nem hibázta el a befejezést. A kétgólos győzelemmel a Gyulafehérvári Unirea két fordulóval az alsóház vége előtt bebiztosította az első helyét a csoportban, míg a Marosvásárhelyi SE-nek megszakadt az ötmeccses nyertes sorozata, és eldőlt, hogy csakúgy, mint tavaly, ismét a play-out második helyén végez.

 

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, alsóházi rájátszás, 7. forduló (bepótolt mérkőzés):

Marosvásárhelyi SE–Gyulafehérvári Unirea 0–2 (0–0)

Marosvásárhelyi SE: Kis – Barabás, Dumbrăvean, Giosu, Gliga, Greu, Jorza, Moldován, Neacșu, Pop, Vidrăsan.

Cserék: Lukács – Arhirii, Bălan, Bărăbaș, Caliani, Csáki, Csala, Todoran. Vezetőedző: Flavius Sabău.

Gólszerzők: Roșu (52.), Fetița (65.)

 

https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/elveszitette-a-rangadot-lemondott-a-csoportelsosegrol-a-marosvasarhelyi-se

zsolyika Creative Commons License 2024.05.13 0 0 115

https://www.e-nepujsag.ro/articles/halasztottak-az-alsohazi-rangadot

Halasztották az alsóházi rangadót

A Gyulafehérvári CSM Unirea kérésére egy héttel elhalasztották (május 14., 18 óra) az ACS Marosvásárhely elleni alsóházi rangadót a 7. fordulóból. A Fehér megyei klub közleménye szerint több játékosuk rosszul lett, néhány napos felmentést kapott, vélhetően ételmérgezés következtében.

 

Ezért az ACS Marosvásárhely csak pénteken lépett pályára, amikor – baráti segítséget nyújtva a Szászrégeni CSM Avântulnak – sima győzelmet aratott a Kolozsvári Viitorul otthonában, eldöntve a második kieső kilétét is (Alsógáld már korábban matematikailag is búcsút intett a harmadosztálynak). A nevelőegyesületként működő kolozsváriak otthonában a kezdőcsapatba visszatérő Greu szerzett vezetést a vendégcsapat számára, majd ugyanő növelte szünet után az előnyt. A kolozsváriak szinte azonnal szépítettek, azonban negyedórával a vége előtt két perc alatt végleg eldöntötte Flavius Sabău csapata a találkozót, előbb a sérülés után visszatérő Neacșu, majd ismét Greu góljával.

3. liga, 9. csoport, alsóház, 8. forduló:

Kolozsvári Viitorul – ACS Marosvásárhely 1-4 (0-1).
Kolozsvár, Dan Anca sportbázis. Vezette: Mihai Moisă (Jászvásár) – Radu Nistor (Jászvásár), Theodor Olenic (Jászvásár). Ellenőrök: Sergiu Neichi (Szatmárnémeti), Cristian China (Nagybánya).
Marosvásárhely: Kis – M. Barabaș, Giosu, Dumbrăvean, Caliani – Csala, Vidrăsan – Greu, Moldován, Todoran – Gliga.
Cserék: Lukács – Neacșu, Pop, Bălan, O. Bărăbaș, Iepure, Csáki, Moraru, Arhirii.
A marosvásárhelyi gólszerzők: Greu (21., 52., 74.), Neacșu (72.).

zsolyika Creative Commons License 2024.05.06 0 0 114

A csapat facebook oldalán jelent meg a hír.

"A keddi CSM Unirea Alba Iulia csapata elleni hazai mérkőzésünket elhalasztották."

zsolyika Creative Commons License 2024.05.06 0 0 113

(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/folytatja-meneteleset-a-marosvasarhelyi-se)

 

Folytatja menetelését a Marosvásárhelyi SE

 

Sorozatban a negyedik meccsét nyerte meg a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának alsóházi rájátszásában a Marosvásárhelyi SE, a 6. forduló pénteki mérkőzésén 3–0-ra győzött a sereghajtó Alsógáldi Industria vendégeként.

 

Egy öngólnak köszönhetően a vásárhelyiek korán előnybe kerültek, majd a 20. percben Moldován Tamás találatával kettővel elhúztak, így a szünetben magabiztosan vezettek. A győzelmet negyedórával a vége előtt biztosította be Flavius Sabău vezetőedző csapata, amikor Csala Róbert volt a gólszerző.

A második helyen álló Marosvásárhelyi SE egymás után a negyedik győzelmét aratta az alsóházban.

 

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, alsóházi rájátszás, 6. forduló:

Alsógáldi Industria–Marosvásárhelyi SE 0–3 (0–2).

Gólszerzők: Adrian Potopea (6., öngól), Moldovan (20.), Csala (75.).

zsolyika Creative Commons License 2024.04.28 0 0 112

A Népújság tudósítása a megyei rangadóról.

Hazai vereség, kiesés veszélyével a láthatáron… - Népújság (e-nepujsag.ro)

 

Hazai vereség, kiesés veszélyével a láthatáron…

 

A labdarúgó harmadosztály alsóházi rájátszásának ötödik játéknapján a hegedűk városában Maros megyei érdekeltségű összecsapást rendeztek. A találkozóra mintegy 450 néző volt kiváncsi.

A mérkőzés az Avântul támadásaival rajtolt, ám ezek nem okoztak veszélyt Kis kapujának előterében. A 7. percben Csala Róbert próbálkozott távoli lövéssel, ám a kísérlet jócskán fölément. Hat perccel később Csala remekül ugratta ki Popot, ő azonban a büntetőterület jobb széléről az oldalhálót találta el. A vendégek a 18. percben D. Todoran révén hatalmas gólhelyzetet hagytak ki, amikor alig 8-9 méterről, teljesen zavartalan szituációból föléemelt! A 21. percben egy jól kidolgozott támadást követően a régeniek kihagyták a legnagyobb gólszerzési lehetőségüket: ekkor F. Todoran közeli lövését Giosu a kapu vonaláról felszabadította. A házigazdák ezekben a percekben eléggé halvány teljesítménnyel rukkoltak elő, támadásaik zöméből hiányzott az elgondolás. Ezzel szemben a marosvásárhelyiek magabiztosan, szervezetten, felszabadultan játszottak. Noha a találkozó színvonala csupán közepesre emelkedett, az iramra nem lehetett panasz, gólhelyzetek is adódtak, főként a vendégek oldalán. A 30. percben D. Todoran látványos egyéni akciója nem egy megérdemelt góllal fejeződött be, mivel alig 7 méterre a kaputól nem maradt ereje egy jól helyezett lövésre. Miután a 32. percben Moldován Tamás 16 méteres szabadrúgását Menyhárt szögletre mentette, egy perc elteltével megszületett a vendégek vezető gólja: ekkor a jó ütemben érkező jobb oldali beadás Csalát egyedül találta az alapvonal közelében, aki meglehetősen kiszorítva is a hálóba „bólintott” (0-1). A 42. percben D. Todoran ismételten nagyon közel állt csapata előnyének növeléséhez, ám közeli lövését a hazaiak fiatal hálóőre remek érzékkel hárította.

Szünet után a marosvásárhelyiek magabiztos adogatójátéka tovább folytatódott. Az 50. percben a jó formában játszó Csala lőtt, Menyhárt védett. Miután az 53. percben Enescu bombája elkerülte Kis kapuját, alig egy perc elteltével a vendégek A. Pop révén válaszoltak, ám ez a kísérlet is célt tévesztett. A frissen pályára lépett Gliga lendületet adott a marosvásárhelyi gárda játékának, s a 66. percben óriási helyzetbe került, ám a néhány méterről leadott, jól eltalált labda a bal alsó kapufával találkozott! A 69. percben Moldován Tamás újra lövéssel próbálkozott, azonban Menyhárt résen volt. Az Avântul időnként uralta a játékot, de vérszegény támadásai nem kamatozhattak gólban, és még szerencséje sem volt. A 70. percben a dicséretre méltóan játszó, 41 esztendős Truța pontos bal oldali beívelését Bujor közelről melléfejelte, majd öt perccel később ugyanő veszelyesen ívelt be egy jobb oldali szabadrúgást, ám a játékszer jóval elkerülte Kis kapuját. A találkozó utolsó húsz percében a vendégek még két nagy gólszerzési lehetőséget puskáztak el Gliga, valamint D. Todoran révén, mindkét esetben Menyhárt bravúrosan lépett közbe.

Az Avântul ezzel a vereséggel immár csupán három pontra található a kiesést jelentő helytől, amely – két hete még úgy tűnt – ebben az idényben nem idéz elő rémálmokat. A bennmaradás érdekében azonban most már a hátra lévő öt játéknapon alaposan fel kell kötni azt a bizonyos ruhadarabot. A játék nem ad okot a túlzott derűlátásra… A marosvásárhelyi gárda teljesen megérdemelten győzött, különösebb erőfeszítések nélkül. Flavius Sabău együttese azt az általános benyomást keltette, hogy a tét hiányában nem a dupla vagy semmi jelmondattól vezérelve érkezett Szászrégenbe, hanem sokkal inkább az ahogy lesz, úgy lesz égisze alatt.

zsolyika Creative Commons License 2024.04.27 0 0 111

Idegenben húzta be a megyei rangadót a Marosvásárhelyi SE

 

 

Folytatja a győzelmek sorozatát a marosvásárhelyi labdarúgócsapat a harmadosztályú bajnokság alsóházi rájátszásában, az ötödik fordulóban idegenben győzte le a Szászrégeni Avântult.

 

Maros megyei rangadót rendeztek pénteken délután a 9-es csoportban az odavágók utolsó játéknapján. Jobb előjelekkel várták a mérkőzést a marosvásárhelyiek, akik az alapszakaszban egy győzelmet és egy döntetlent értek el a régeniek ellen, illetve tizenöt ponttal többet gyűjtöttek a tabellán. A viszonylag szorosra sikeredett összecsapásukon mindössze egyetlen találat döntött a három pont sorsáról, ezt a 33. percben a Marosvásárhelyi SE szerezte Csala Róbert révén, ami elegendőnek bizonyult a győzelemhez. Miután lemaradt a felsőházról, a marosvásárhelyi együttes kiegyensúlyozottan teljesít az alsóházban, ahol sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg, és még van esélye a csoportelsőségre, míg az Avântulnak tovább kell küzdenie a bennmaradásért.

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, alsóházi rájátszás, 5. forduló:

Szászrégeni Avântul–Marosvásárhelyi SE 0–1 (0–1)

Szászrégen: Menyhárt – Chîrlejan, Merdariu, Bugnar, Truță, Enescu, Luca, Dan, Todoran, Panga, Murar.

Cserék: Gál A., Potor, Bujor, Bidi, Gál H., Chirilă, Marinescu, Lazar. Vezetőedző: Sandu Borș.

Marosvásárhelyi SE: Kis – Barabás, Dumbrăvean, Giosu, Caliani - Greu, Moldován, Csala R., Vidrăsan, Todoran - Pop.

Cserék: Lukács – Bălan, Bărăbaș, Csáki, Degan, Arhirii, Iepure, Gliga, Morariu. Vezetőedző: Flavius Sabău.

Gólszerző: Csala Róbert (33.).

 

(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/idegenben-huzta-be-a-megyei-rangadot-a-marosvasarhelyi-se)

zsolyika Creative Commons License 2024.04.26 0 0 110

zsolyika Creative Commons License 2024.04.20 0 0 109

Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/a-vegen-kiutotte-vendeget-a-marosvasarhelyi-se

A végén kiütötte vendégét a Marosvásárhelyi SE

A harmadik hazai mérkőzésén is győzelmet aratott a Marosvásárhelyi SE csapata a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának alsóházi rájátszásában, miután pénteken 4–0-ra nyert a Kudzsiri Metalurgistul ellen.

A második helyen álló marosvásárhelyi csapat az elmúlt két hazai összecsapásán magabiztosan gyűjtötte be a három pontot az utolsó két pozícióban található Alsógáld és Kolozsvári Viitorul ellen. Ezúttal azonban a jobb játékerőt képviselő kudzsiri gárdával szemben kellett bizonyítson, amely mögötte foglal helyet a tabellán. A találkozó első félidejében többet támadott és valamivel veszélyesebb volt a kapura a hazai együttes, de elmaradtak a pontos befejezések, így a szünetig még nem esett egy találat sem. Aztán a második játékrész elején Andrei Pop góljával megszerezte a vezetést a Marosvásárhelyi SE, a győzelmét pedig a hajrában biztosította be, amikor emberelőnybe került. Răzvan Greu büntetőből növelte az előnyt, majd hamarosan duplázott, és a végeredményt a hosszabbításban Flavius Dumbrăvean állította be.

 

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, alsóházi rájátszás, 4. forduló:

Marosvásárhelyi SE–Kudzsiri Metalurgistul 4–0 (0–0)

Marosvásárhelyi SE: Kis – Barabás, Dumbrăvean, Giosu, Caliani - Greu, Jorza, Moldován, Vidrăsan, Todoran - Pop.

Cserék: Lukács – Bălan, Bărăbaș, Csíki, Csala, Degan, Gliga, Morariu. Vezetőedző: Flavius Sabău.

gólszerzők: Andrei Pop (56.), Răzvan Greu (77., büntetőből, 81.), Flavius Dumbrăvean (90+2.).

zsolyika Creative Commons License 2024.04.16 0 0 108

https://www.e-nepujsag.ro/articles/ket-pontra-megkoezelitettek-az-ellovast

 

Három gól a biztos bennmaradásért

 

A házigazdáktól Osei és Arhirii sérülés miatt hiányzott, ők az előző fordulóban, Zalatnán sántítva hagyták el idő előtt a játékteret.

 

A mérkőzést egyébként a sereghajtó Kolozsvári Viitorul ellen simán nyerte a házigazda, miután a tavaszi idénykezdetkor gyakorlatilag a kolozsváriak voltak azok, akik a felsőházba jutás esélyét elvették azzal, hogy döntetlent harcoltak ki a Víkendtelepen. A vezető gólt már az első negyedóra végén sikerült megszerezni Moldován Tamás révén, aztán Amir Jorza büntetőből növelte az előnyt. Rögtön a második félidő elején Moldován ismét betalált, s ezzel gyakorlatilag lezárta a meccset.

 

Eddig sem igazán volt veszélyben az ACS Marosvásárhely a 3. ligában, a Kolozsvári Viitorul elleni győzelemmel azonban már 99,99%-ban biztos lehet ebben. Hogy matematikai bennmaradásról még nem beszélhetünk, az csak azért van, mert elméletben még elképzelhető, hogy Alsógáld vagy a Viitorul mind a hét hátralévő mérkőzését megnyeri, Marosvásárhely pedig az összeset elveszíti, a közvetlen találkozót pedig nagyobb arányban, mint amennyire nyert. Valószínűleg azonban egyetérthetünk, hogy ez nem következik be. Elméletileg pedig ki lehet esni a 8. helyről is, ám ennek is igen-igen csekély a valószínűsége.

 

3. liga, 9. csoport, alsóház, 3. forduló:

ACS Marosvásárhely – Kolozsvári Viitorul 3-0 (2-0)

Marosvásárhely, víkendtelepi labdarúgópálya.

Vezette: Cristian Vîrgolici (Brăila) – Gabriel Boncz (Fogaras), Recsenyédi Hunor (Sepsiszentgyörgy). Ellenőr: Marcel Savaniu (Szatmárnémeti), Ciprian Mardan (Fogaras).

Marosvásárhely: Lukács – Barabaș, Dumbrăvean, Giosu, Caliani – Greu, Jorza, Moldován, Vidrăsan, Todoran – Pop.

Cserék: Negrușa, Bălan, Degan, Bărăbaș, Iepure, Csala, Moraru, Gliga.

Gólszerzők: Moldován (17., 47.), Jorza (34. – büntetőből).

zsolyika Creative Commons License 2024.04.08 0 0 107

A Népújság és a Székelysport tudósításai alapján:

 

Kölcsönös ajándékozás a „cé-ligában”

 

Labdarúgó 3. Liga, rájátszás, alsóház, 2. forduló:

Gyulafehérvári Unirea–Marosvásárhelyi SE 2–1 (0–1)

Marosvásárhelyi SE: Lukács – Arhirii (Moraru, 9.), Bălan, Barabás, Dumbrăvean, Gliga (Pop, 70.), Jorza, Moldovan (Giosu, 40.), Osei (Iepure, 70.), Todoran, Vidrășan. Cserék: Negrușa, Csala, Greu, Kiss. Vezetőedző: Flavius Sabău.

Gólszerzők: Roșu (52.), Indrei (58.), illetve Osei (13.).

 

A 3. liga 9. csoportja alsóházának első két helyén álló csapata találkozott Zalatnán szombaton, a házigazda Gyulafehérvári CSM Unirea stadionja ugyanis felújítás alatt áll. Az előkelőnek vélt helyezések dacára amolyan igazi „cé-ligás” meccs volt, rossz talajú pályával, technikai hiányosságokkal, hatalmas bakikkal, amelyekből több gól és egy büntető is következett: előbb a házigazdák ajándékozták meg az ACS Marosvásárhelyt, aztán kétszer is visszakapták.

A találkozó első negyedórája a vendégtérfélen zajlott, Istrate és Roșu hagyott ki helyzeteket Lukács kapujánál, aztán szinte semmiből vezetéshez jutott Marosvásárhely: egy előrevágott labdára Osei startolt rá, Vomir próbálta fedezni a kimozduló Bucur előtt, azonban utóbbi elcsúszott, a lendületből érkező Osei pedig az őrizetlen kapu előtt találta magát a labdával, ennek ellenére csak igen körülményesen tudta belőni (0-1). Három perccel később Lukács vissza is adta az ajándékot, késlekedett a kirúgással, Roșu megelőzte, s csak szabálytalanul tudta megállítani. Gyulafehérvár azonban nem fogadta el ezt az első ajándékot, Istrate büntetőjét hárította Lukács, majd Roșu duplázását is. A kapott gól és a kihagyott büntető kicsit megfogta a hazaiakat, Marosvásárhely kiegyenlítette a játékot, és szünetig megőrizte előnyét, különösen, hogy Flavius Sabău már a 39. percben visszavonulót fújt. A középpályás Moldován helyett a középhátvéd Giosut küldte be.

A gyulafehérváriak három cseréje a szünetben felpörgette a játékukat, és az 52. percben egyenlítettek. Raicea vágta rá húsz méterről, a felső lécről visszapattanó labda a vetődő Lukács hátáról egyenesen Roșu elé pattant, aki közelről a léc alá bombázott (1-1). Az 58. percben pedig jött az újabb ajándék: Dumbrăvean rossz ütemben passzolt haza, Lukács félősen rajtolt rá a csinbe kapott passzra, Indrei a kontrából elvitte mellette, majd az üres kapuba küldte (2-1). A 67. percben Raicea közeli lövését védte Lukács, a duplázást pedig Bărăbaș szabadította fel a vonalról. Az utolsó húsz percben Marosvásárhely uralta a mezőnyt, kockáztatva próbált támadni, így a nagy helyzeteket, ellentámadásai során, továbbra is a CSM Unirea hagyta ki Raicea, Fetița és ismét Raicea révén. Túloldalt Iepure próbálkozása, majd Vidrăsan 22 méteres, kapu mellé szálló kapáslövése érdemel említést.

Ezzel a vereséggel az alsóház megnyerését célzó Marosvásárhelyi SE hátránya immár hét pontra nőtt a gyulafehérváriakkal szemben, ráadásul utolérte őket a Kudzsiri Metalurgistul, amely 3–2-re nyert az Alsógáldi Industria ellen.

 

A következő fordulóban, pénteken az ACS Marosvásárhely a Kolozsvári Viitorult fogadja.

zsolyika Creative Commons License 2024.04.03 0 0 106

Ebben a bajnokságban kétszer voltam kint, amikor pont Vásárhelyen voltam, mert Debrecenben lakom. A nyár végén az 1. fordulóban Nyárádtő ellen kb 300-an lehettek, ősszel a Gyulafehérvár ellen kb. 200-an voltak.

Előzmény: sergiototta (105)
sergiototta Creative Commons License 2024.04.02 0 0 105

Mennyien járnak ki a csapat meccseire? 

zsolyika Creative Commons License 2024.04.02 0 0 104

https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/a-kihagyott-bunteto-is-belefert-a-marosvasarhelyi-se-nek

 

A kihagyott büntető is belefért a Marosvásárhelyi SE-nek

Megszerezte idei első győzelmét a Marosvásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjában, az alsóházi rájátszásának nyitányán 2–0-ra nyert hazai pályán az Alsógáldi Industria ellen.

A két csapat egy héttel korábban is megmérkőzött egymással, az alapszakasz utolsó játéknapján szintén Marosvásárhelyen gól nélküli döntetlent játszottak. A péntek délutáni találkozó első félidejében a marosvásárhelyi együttes, habár veszélyesebben játszott, nem tudott betalálni. A szünet után azonban Ciprian Gliga góljával megszerezte a vezetést, majd kevéssel ezután megduplázhatta volna előnyét Flavius Sabău gárdája, ám Andrei Pop büntetőt rontott. A három pontot végül a 90. percben sikerült bebiztosítani a csereként beállt Denis Iepure találatával. Az alsóház megnyerését célzó Marosvásárhelyi SE az alapszakasz végén tavasszal lejátszott három meccsén két döntetlent és egy vereséget összesített, a rájátszást viszont sikerült győzelemmel kezdenie.

 

Labdarúgó 3. Liga, rájátszás, alsóház, 1. forduló:

Marosvásárhelyi SE–Alsógáldi Industria 2–0 (0–0)

Marosvásárhelyi SE: Lukács – Arhirii, Giosu, Dumbrăvean, Neacșu – Bărăbaș, Jorza, Vidrăsan, Todoran – Moldován – Gliga. Cserék: Negrușa – Pop, Bălan, Degan, Iepure, Greu, Kiss, Morariu.

Gólszerzők: Gliga (58.), Iepure (90.)

 

zsolyika Creative Commons License 2024.03.28 0 0 103

https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/egyertelmu-cel-az-alsohaz-megnyerese-a-marosvasarhelyi-se-nel

 

Egyértelmű cél az alsóház megnyerése a Marosvásárhelyi SE-nél

 

Nem úgy sikerült a tavaszi rajt a marosvásárhelyi 3. ligás labdarúgócsapatnál, ahogyan eltervezték. Elszalasztották az esélyüket, hogy bejussanak a csoport első négy helyezettje közé. Az alsóház megnyerése viszont gyógyír lehet az elrontott szezonra.

A Marosvásárhelyi SE mindhárom idei mérkőzésén nyeretlen maradt, az alapszakasz végén két döntetlen mellett egy vereséget jegyzett a 3. Liga 9-es csoportjában, így a hatodik helyen zárt, és akárcsak tavaly, idén is alsóházi rájátszásban lesz érdekelt. Az együttesnek komoly esélye volt bejutni a felsőházba, hiszen két kiesőjelölt ellen hazai pályán játszottak, valamint idegenben találkoztak az éllovas Besztercei Gloriával. Mint utólag kiderült, a maximális pontszámra lett volna szükségek ahhoz, hogy bekerüljenek a legjobb négybe, hiszen csak így tudták volna megelőzni a negyedik helyet végül megkaparintó Gyulafehérvári CSU-t.

 

„Sokkal többet vártunk a játékosoktól ezen a három meccsen, sajnos nem jött össze a felsőházba jutás. Az idei első mérkőzést a Kolozsvári Viitorullal mindenképpen meg kellett volna nyerjük, de nem sikerült, ez totálisan a csapat hibája. Ketten hiányoztak a tavalyi keretből, Preklet Csaba és Clinton Osei, akik sokat segítettek, ez pedig meglátszott a teljesítményünkön. De nem most úszott el a felsőház, hanem a bajnokság első hat fordulójában, amikor még csak egy pontunk volt, hiszen onnan nagyon nehéz volt visszahozni” – fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Mészáros Alpár

 

A Flavius Sabău vezetőedző által irányított gárda a második helyről indítja az alsóházi küzdelmeket, négy pont a lemaradása a Gyulafehérvári Unirea mögött, amely szintén lemaradt a felsőházról, ez számukra igazán fájó lehet, hiszen feljutási tervekkel vágtak neki ennek az idénynek. A Marosvásárhelyi SE kellő távolságra van a kiesőzónától, a szakmai igazgató szerint olyan együttest alkotnak, hogy ettől nem kell tartaniuk, hanem ennél nagyobb célt tűztek ki.

 

A kieséstől messze vagyunk, erről nem lesz szó. A csapat és a játékosok célja, hogy nyerjék meg a playoutot, be kell bizonyítaniuk, hogy azért vannak itt, mert minőségi labdarúgók” – közölte Mészáros Alpár.

 

A marosvásárhelyiek pénteken 15 órától hazai pályán kezdik az alsóházi rájátszást, mégpedig az Alsógáldi Industria ellen, amellyel múlt héten ugyancsak otthon gól nélküli döntetlent játszottak az alapszakasz utolsó fordulójában.

zsolyika Creative Commons License 2024.03.25 0 0 102

Az őszi szezon végén azt mondtam volna, hogy a hazai meccseket mind nyerni kell és az utolsó kettő elleni idegenbeli meccseket is. A többi 3 idegenbelin (Gyulafehérvár, Kudzsir, Régen) minél több pontot.

A tavasz alapján már nem vagyok ennyire bizakodó. Nem tudom, hová tenni a csapatot, rossz rajt még, ha a játék nem is volt annyira kilátástalan, aztán egy győzelmi sorozat, amivel reálissá vált a felsőház, aztán tavasszal teljes földbe állás. A besztercei vereség papírforma, bár az Univ. Gyulafehérvár megcsinálta a bravúrt a felsőházhoz és nyert a hétvégén Besztercén. A 2 tavaszi hazai meccs a fájó.

zsolyika Creative Commons License 2024.03.25 0 0 101

Az alsóházi rájátszás menetrendje:

 

2024.03.30    ACS Marosvásárhely - Alsógáldi Industria
2024.04.06    Gyulafehérvári CSM Unirea  - ACS Marosvásárhely
2024.04.13    ACS Marosvásárhely - Kolozsvári Viitorul
2024.04.20    ACS Marosvásárhely - Kudzsiri Metalurgistu
2024.04.27    Szászrégeni CSM Avântul  - ACS Marosvásárhely
2024.05.03    Alsógáldi Industria - ACS Marosvásárhely
2024.05.08    ACS Marosvásárhely - Gyulafehérvári CSM Unirea
2024.05.11    Kolozsvári Viitorul - ACS Marosvásárhely
2024.05.18    Kudzsiri Metalurgistu - ACS Marosvásárhely
2024.05.25    ACS Marosvásárhely - Szászrégeni CSM Avântul

zsolyika Creative Commons License 2024.03.25 0 0 100

Pénteken befejeződött az alapszakasz és továbbra is nyeretlen idén a Vásárhely. A tavasz eddig nagy csalódás, mert nem sikerült a két kiesőjelöltet megverni otthon és az utolsó két mérkőzésen gólt sem sikerült szerezni.

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, 18. forduló:

Marosvásárhelyi SE–Alsógáldi Industria 0–0

Marosvásárhelyi SE: Kis P. – Arhirii, Dumbrăvean, Csala, Neacșu - Moraru, Jorza, Vidrășan, Tudoran - Pop, Gliga.
Cserék: Lukács – Barabaș, Caliani, Giosu, Greu, Iepure, Kiss, Moldován.
Piros lap: Kis P.

A Népújság tudósítása:
Miután nem tudták legyőzni az első idei hazai mérkőzésen a sereghajtó Kolozsvári Viitorult, a másik kiesőjelölt, az előző hat mérkőzést sorozatban elveszítő Alsógáldi Industria ellen sem tudott nyerni hazai környezetben az ACS Marosvásárhely a labdarúgó 3. liga alapszakaszának zárófordulójában. Ráadásul most még gólt sem tudott rúgni a téli szünetben alaposan átalakított keret. A végén pedig kevés választotta el attól, hogy ráadásnak ki is kapjon, hiszen Kis Patrik összetűzött a játékvezetővel a 84. percben, így piros lapot kapott. Mivel a csapat már ötöt cserélt, kénytelenek voltak improvizálni a kapuban, a hátralévő időben Andrei Pop öltött magára kapusmezt. Ebben a néhány percben a vendégek több lehetőséget is kihagytak, a legnagyobbat Baghiu a hosszabbítások első percében.
A marosvásárhelyi csapatból nagyon hiányzik egy gólerős középcsatár, illetve egy tiszta fej a középpályán, aki képes helyzetbe hozni az ékeket.
Noha a kiesés gyakorlatilag nem fenyeget, hiszen 15 pont az előny az első kieső helyen álló Alsógálddal szemben, amit az alsóházban rendezett 10 forduló során aligha lehet eltékozolni, a klubnál alaposan tisztázni kell, hogy mit is akarnak, és hogyan használják fel az idény hátralévő részét arra, hogy a következő bajnokságban jobban szerepeljenek. A szurkolók ugyanis a közösségi médiában jelezték: elfogyott a türelmük.

zsolyika Creative Commons License 2024.03.15 0 0 99

Oda a felsőház, kikapott a Vásárhely Besztercén. Az edzői nyilatkozat alapján a spori megfújta a hazai pályát. A Beszterce a gólját egy könnyen befújt szabadrúgásból szerezte.

 

Besztercei Gloria–Marosvásárhelyi SE 1–0 (0–0)
Marosvásárhelyi SE: Kiss – Barabás, Dumbrăvean, Neacșu, Caliani - Greu, Jorza, Vidrăsan, Csala, Todoran - Gliga. Játszott még: Pop, Moldován, Iepure.
Gólszerző: Vasile Mihai (55.)

 

Marad az alsóház, ahol lehet építeni a jövő évi csapatot. Ez a felsőházi szereplés, az első 6 fordulóban ment el, ahol sok peches vereséget is szenvedtek. Az első fordulóban a Nyárádtőt verni kellett volna, de az 1. félidőben kimaradtak a helyzetek, pedig ha a szünetben 3 vagy 4-0 az állás egy szava sem lehetett volna a Nyárádtőnek. Ez a meccs elindíthatott egy negatív spirált, amire ráment az első kör. Van még 1+10 meccs tavasszal, lássuk, hogy a jövő évi csapat alakul és jövőre irány a Liga2?

zsolyika Creative Commons License 2024.03.11 0 0 98

Télen nagytakarítás kezdődött az ACS Marosvásárhelynél: miután az idény közben megvált Sütő Szilárd edzőtől, és helyette Flavius Sabău vette át a csapat irányítását, nem kevesebb, mint hat játékosnak mutattak ajtót a téli szünetben az ugyancsak 3. ligás labdarúgócsapatnál. Az ilyenkor szokásos protokolláris köszönetnyilvánítás mellett a klub közösségi oldala közölte, hogy a folytatásban nem számít Csala Tibor, Andrei Precup, Csedő Szilárd, Botorok János, Kulcsár Kornél, Lukács Raymond, Alexandru Oprea és Preklet Csaba játékára. Az első négy az FK Csíkszereda játékosa, akiket a kölcsönszerződés lejárta előtt szolgáltattak vissza a klubuknak, Kulcsár Kornélt Sütő Szilárd hívta Budafokról Marosvásárhelyre, és az utóbbi időben nem sok lehetőséget kapott, a nyári szünetben a Békéscsabától hozott Lukács Raymond pedig csak néhány percet játszott az őszi idényben. Ugyancsak (tudjuk: érdemei elismerése mellett...) távozik a klubtól Végh Csongor sportigazgató, aki a kapocs szerepét töltötte be a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (gyakorlatilag az FK Csíkszereda) és az alközpontként működő marosvásárhelyi klub között. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a mozgások a megyeszékhelyi labdarúgás függőségének felszámolása irányába tett első lépések – bár vérmes reményeket nem fűzünk hozzá.
A Marosvásárhelyi SE szakmai igazgatója Mészáros Alpár lett.

A téli igazolások:
A 23 éves középhátvéd, Denis Giosu a Dévai CSM-től érkezett, Raul Vidrăsan (25 éves védekező középpályás) a Szatmárnémeti VSK-tól szerződött Marosvásárhelyre, a 26 esztendős moldovai jobbhátvéd, Igor Arhirii hazájában a CF Spartanii Sportult erősítette, míg a 19 éves balhátvéd, Iustin Neacșu a Galaci Oțelul játékosa volt. Támadó posztra ketten, a 26 éves Andrei Pop a Szatmárnémeti Olimpiától és a 22 esztendős Dennis Iepure a Kolozsvári Viitorultól érkeztek, míg George Bălant (18 éves, középhátvéd) a Kolozsvári U csapatától szerződtették.

zsolyika Creative Commons License 2024.03.11 0 0 97

A Marosvásárhelyi SE 2024 tavaszi játékoskerete:

zsolyika Creative Commons License 2024.03.11 0 0 96

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA A 16. FORDULÓ UTÁN:

zsolyika Creative Commons License 2024.03.11 0 0 95

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, 16. forduló:

Marosvásárhelyi SE–Kolozsvári Viitorul 2–2 (1–1)

Marosvásárhelyi SE: Kiss – Igor, Dumbrăvean, Giosu, Neacșu – Todoran, Jorza, Csala, Greu – Pop, Gliga. Játszott még: Caliani, Barabás, Csáki, Iepure.

Gólszerzők: Gliga, Greu, illetve Szilaghi, Dreve.

 

Sokba kerülhet a sereghajtó elleni döntetlen a Marosvásárhelyi SE-nek
Két értékes pontot veszített hazai pályán a felsőházba jutásért küzdő Marosvásárhelyi SE, a labdarúgó 3. Liga első tavaszi fordulójában pénteken délután 2–2-es döntetlent játszott a Kolozsvári Viitorul ellen.

Kissé megilletődve kezdte a mérkőzést a marosvásárhelyi csapat, ezt pedig ki is használták a vendégek és előnybe kerültek. Az első félidő közepétől viszont a házigazdának sikerült az ellenfélre erőltetnie a játékát, és Gliga góljával kiegyenlítettek. A szünetig pedig két nagy helyzetük is volt, de nem tudtak betalálni.
Alig kezdődött el a második játékrész, az első beadásból újabb gólt kaptak a vásárhelyiek, így ismét hátrányban voltak. Ezután folyamatosan hajszolták az egyenlítést, és Greu révén másodszor is visszahozták döntetlenre az állást. A végéig több nagy lehetőséget is kihagytak a hazaiak, majd belőtték ugyan a harmadik góljukat, ám ezt les miatt érvénytelenítették.

 

„Sajnálom a fiúkat, mert győzelem esetén nagy esélyünk lett volna, hogy bejussunk az első négy közé, és nem tudtunk élni vele. Az ellenfél sok gondot nem okozott nekünk, három lehetősége volt és két gólt szerzett. Nekünk viszont a találatok mellett öt-hat nagy helyzetünk volt, de nem voltunk hatékonyabbak támadásban” – értékelt a mérkőzést követően Flavius Sabău, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője.

 

Ezzel a döntetlennel az ötödik helyezett marosvásárhelyi csapatnak még mindig maradt esélye bejutni a felsőházi rájátszásba, azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön, az alapszakasz utolsó két mérkőzésén győzelemre van szüksége az éllovas Besztercei Gloria otthonában és az utolsó előtti Alsógáldi Industria ellen.

 

(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/labdarugas/sokba-kerulhet-a-sereghajto-elleni-dontetlen-a-marosvasarhelyi-se-nek)

zsolyika Creative Commons License 2017.02.03 0 0 94

Astra - ASA


                     Pap
Velayos, Rougalas, Candrea, Mendy
    Balgiu,  G. Mureșan, Petriș
Nicoliță,       Bâtfoi,               Ciolacu

 

Hát ez eddig elég gyenge, nagyon egyoldalú a meccs. A pozitívum, hogy jó az új kapus.

koperecki_szilveszter Creative Commons License 2015.07.10 0 0 93

Bocsánat, az előző hozzászólás nem ide szólt..

Előzmény: koperecki_szilveszter (92)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!