Ez egy segítségkérő topik. Segítséget kérek mindazoktól, akik úgy gondolják van olyan épkézláb, gyakorlati tanácsuk, mely valóban segíthet nekem, és másoknak akik hasonló cipőt hordanak.
4 gyermek boldog anyukája kellene hogy legyek, ehelyett egy túlélőtábor minden napom, a nap legszebb része pedig az este, amikor végre vége van...
A gyerekeim egészségesek, szépek, okosak, nem szabadna panaszkodnom, mégis annyira nehezen viselem a korlátokat, az egyforma napokat, azt, hogy az embernek nincs ideje semmire, főleg magára. Akinek több gyereke van, az tudja, hogy még a vécén sem lehetsz egyedül, mert abban a bizonyos 3 percben legalább kétszer rád nyitnak, hogy : anya.....
Írhatnék még több száz sort, hogy miért érzem szarul magam, de igazából tanácsokat kérnék olyanoktól, akik tudják miről beszélek, akik flottul megoldják a mindennapok nyűgét, akik lerázzák magukról a depressziót, akik jókedvűek energikusak tudnak lenni minden körülmények között. Hogyan csináljátok???
Sziasztok, Most futottam bele egy érdekes cikkbe a gyermekkori traumák hatásairól, írnak benne egy bizonyos Tanulmány a Kedvezőtlen Gyermekkori Élményekről-ról. Valakinek van esetleg véleménye vagy hiteles infója ezekről az ACE pontszámokról, hogy kell kiszámolni, és mennyire megbízható az eredmény, ami kijön? :S Előre is köszi a segtséget! https://agyserkento.hu/blog/a-gyermekkori-traumak-hatasa-az-egeszsegre
Kicsit azért ez már itt OFF-ba hajlik, mert bár 4 gyerekem van, ők viszonylag nagyok, és mivel nem is dolgozom (sajnos), eléggé szabadon rendelkezem az időmmel. /De egyre inkább érzem, h ez nekem nem jó- persze nem is akartam, h ez hosszú távon így legyen... De még munkából se jöttem jössze az "igazival". :(/
Ezekkel egyet tudok érteni teljesen: nekem a keresztszemes hímzés meg a futás volt az első segítség; azóta jött időnként az úszás, 1 éve rendszeresen taiji edzés, a kézimunkákból meg a hajócsipke az új szerelem. Nekem is volt egy dekupázsos időszakom, én üvegre szerettem ragasztgatni főleg. :) A lényeg, hogy valami olyan legyen, amit szívesen csináltok. Ki lehet próbálni új dolgokat, vagy ha van egy régi kedvenc elfoglaltság, azt elővenni. Akkor is, ha esetleg pillanatnyilag nincs túl nagy kedvetek semmihez. Közben is megjöhet. :) Az is jó, hogy itt a neten lehet jókat beszélgetni, de arra vigyázni kell, h ne ebből álljon az élet. Most épp ez ellen küzdök, mert ha itthon vagyok, akkor legszívesebben folyton ide menekülnék az elől, h itthon mindig csak magány, magány, magány... van. Pedig lenne ezer dolgom, de ha nekiállok, mindig elárasztanak a negatív gondolatok, itt viszont úgy érzem, van társaságom. Pedig nem igaz, h magányos vagyok, ma is beszéltem a barátnőimmel, egyikkel futottunk is, esténként vagy edzés van, vagy a gyerekekkel itthon vagyunk- mégis, amikor ráérek elcsendesedni, határtalannak érzem a magányt.
Úgyhogy akinek férje van, párja, az próbáljon meg abból erőt meríteni, hogy VAN, akit szeressen, akit este átölelhet. Én úgy érzem, ez nekem rengeteg erőt adna! Kipróbálnám már szívesen, tényleg így van-e, vagy akkor is találnék valami kifogást.. A másik, ami segít, az értelmes, sikerélményt adó munka lenne. Remélem, erre is rátalálok hamarosan. Tegnap egy kis feladattól is tök boldog voltam, csak aztán lelombozott, h a gyerekeimmel kapcsolatban meg mennyire tehetetlen vagyok. :(
Szerintem a legjobb a mozgás. Nekem annó sokat segített hogy eljártam hastáncolni, az első óra után 2 napig vigyorogtam. Ahhoz pasi sem kell, mint a társastánchoz, a többi nőnek is ugyanúgy lóg a hasa és nagy a hátsója, van hely ahová még a gyereket is lehet vinni. Bármilyen zenés mozgás segíthet.
A másik pedig valamiféle kézműveskedés, mostanában rákaptam a decoupage-ra.
Én most maradtam egyedül nemrég a 3évesemmel. Sajnos elég sokszor érzem én is azt, hogy csak a feladatok vannak, és semmi ami felrázna. Valóban egy kis társaság nagyon jó lenne, de én magam ezt megszervezni képtelen vagyok, ha valaki nem hív, akkor azt gondolom, nem is érdeklem. Sajnos ilyenkor még olvasni sincs kedvem.. és előre félek a téltől, mert azt alaphelyzetben is utálom és szenvedem :S
Jó lenne itt kicsit elbeszélgetni a dolgainkról, nekem nagy segítség lenne, ha tudnánk tapasztalatot cserélni.
Bekapcsolódhatok én is a dumába? Sajna nincs a környezetemben, akivel csak úgy dumálhatnék. Az anyukák futnak a mindennapokban, a két gyerekemet meg nem tudom senkire "lepasszolni", hogy egyet dumáljak. Ovisak, és van egy munkám, amiben viszont nem élem ki magamat. Mellette német fordításokat vállalok, de ez nagyon ingadozó munka. És a fentiekből kifolyólag gyakran vagyok depis, a férjemnek már lassan elege van. (valahol korábban írtam) Ti mivel dobjátok fel magatokat a depi ellen? Mindig szerettem könyvet olvasni és most nagyon rákaptam, állandóan könyvtárba járok. Mivel nem tudnék hetente 4 ezerért venni könyveket, egy kinézem, mi a mostani menő könyv és kikölcsönzöm. Meg most elkezdtem tanulni újra angolt.
Olvastam a topik elejét; mi a helyzet, változott valami azóta? (Azon kívül, hogy nőttek a gyerekek? :) )
Én is 4 gyerekkel vagyok, de egyedül; már 7 éve. A legkisebbek 8.5 évesek... Volt nálam is depresszió, meg pánikbetegség, de ez leginkább annak volt az eredménye, hogy egyedül vagyok velük. Ahogy nőnek a gyerekek, a "napi rutin" egyre könnyebb lesz. A magány nem... :-/ De nekem a gyógyszerek nem igazán segítettek, inkább a sok mozgás, meg a társaságba járás (ami persze attól vált lehetővé, h a gyerekek suliba, oviba jártak, és felszabadult némi időm- meg mostanában egyedül is otthon tudom hagyni őket- a nagyok 17 és 11 évesek már).
Kitartás kedves Daphne1! A bosszú -azt kell mondjam-primitív dolog sajnos, ezért azl az embert, aki bosszúra hajlamos, nem lehet meggyőzni arról, hogy a bosszú nem megoldás. A bosszútól a gyereket kell megvédeni, mert a következménye rajtuk csattan. Ezért a gyerekkel kell kooperálni, őszintének lenni vele, és többet fog megérteni mindenből, mint amennyit a felnőttek gondolnak. Csak semmi pánik, semmi depresszió, felejtsétek el, bízzatok magatokban, ez a lényeg és fontos.
Magam megjártam azt az utat, amit ti, már túl vagyok rajta, fogadjátok el tőlem, hogy nincs mitől és miért félni, ha szem előtt tartjátok mi az igazán fontos, és ki az igazán fontos.
Nekem kétpetéjű ikergyerekeim születtek, és 4 évesek voltak, amikor elváltam. Ma már felnőttek......
Gyerek kérdése. Én is a harmadik gyereknél tanultam meg értékelni, hogy az óvónők egész nap, nap nap után életben tartanak 25 gyereket, akiknek ha csak a negyede viselkedik úgy, mint az én harmadikam és csak 2-3 viselkedik annál is öntörvényűbben, már az is hihetetlen erőfeszítés. Mármint az életben és épségben tartás. : )))
Hát rohadt egy érzés, ne tudd meg. 10 évig 4 gyerekes anya voltam. és mivel nem az "édes"gyerekeim, és totál gázos a válás, még csak nem is engedi hogy lássam őket. Szóval ha drámázni szeretnék, akkor én a depresszió "másik oldalán vagyok".
Na igen. Gondoltam, hogy mindenki a saját tapasztalatai alapján lesz "parás". Édi volt a sztorid a gyerekeidről. Az enyémek is pasik (4 darab volt novemberig, válás óta 2őt elvitt az ex :((((.... de velük valahogy ez a biztonság dolog mindig adott volt. Szétugrálták az agyukat kicsi korukban, de valahogy nem paráztam emiatt, de ugyanakkor megőrülök ha a folyósóról hallom az óvónőt ahogy kiabál a gyerekekkel. (nem az enyémmel, mert ő egy angyalka, de akkor is felzaklat)
Ezt érdekes volt olvasni, én pont az ellenkezőjére vagyok ráparázva. Én a lelki biztonságával vagyok úgy, hogy az alap, ha az nincs, akkor mi van? Szerintem itthon kapnak annyi pozitív visszacsatolást, bátorítást, kibontakozási lehetőséget, sikerült beléje annyi egészséges önbizalmat táplálnunk (vagy alapból ilyennek születtek, ilyen habitusúak, nem tudom), hogy egy átlag magyar oktatási rendszerben ilyen szempontból nem tudnak besérülni. Ha mégis fenyegetné őket ilyen veszély mert ugye miért is ne lenne balszerencsénk, belebotolhatunk egy extrém balfék óvónőbe, tanárnőbe, edzőbe, mittudoménkibe, akkor azt szerintem észrevennénk, mielőtt maradandó sérülést okozhatna.
Viszont mindét fiam olyan, mint a tornádó, és egy másodperc alatt úgy tudnak ön és közveszélyessé válni, hogy csak pislogok a leleményességükön. Ha egy pörgősebb napjukon kifognak egy puha kezű, vagy egy "jófej", sokat megengedő szittert, az = sebészet :-) (kínomban vigyorgok) Vagy pl. a múltkor anyukámnak simán beadták, hogy nézhetik a cartoon networköt, és míg mi Drágaemberrel lagziban voltunk, ők végignézték a repertoárt. Anyu meg gondolta, rajzfilmcsatorna, biztos lehet, de azért másnap megjegyezte, hogy manapság milyen meséket adnak a TV-ben...a jófej öcsém meg megkérdezte halál komolyan, hogy beteheti-e a 3 és 5 éves gyerekemnek a Harry Pottert, a mellettünk lévő játszótéren meg ne tudd meg, hova fel nem engedte mászni a kisebbet...és igen, az ember mindent elkövet, hogy gyerekbiztos legyen a lakása, de az én gyöngyöm magzatommal azért kellett a sebészetre rohannom 1,5 éves korában, mert nekirohant a falsaroknak és felszakadt a homloka. És akkor a doktornő mondta, hogy sebaj, meglátom, alig marad majd nyoma, és meglátom, ezután ő is jobban vigyáz majd. Na, ezt azóta sem láttam meg, másnap már egymás után kötözték ajándékkötöző madzaggal a két kismotort (a cipőjüket nem tudják bekötni, de ezt úgy összekötötték, hogy alig bírtam szétszedni) és vontatták egymást, én a konyhában főztem, kijövök a nagy kacagásra, hát látom, hogy a kicsi csak úgy repült a kanyarban...á, szóval nekem egy nyugodt percem nem lenne, ha egy ismeretlen vigyázna rájuk. Félnék, hogy óvatlanul csinál magának egy forró teát és olyan helyre teszi le, ahol elérik és magukra rántják, félnék, hogy valami olyat látnának a TV-ben, aminek a feldolgozásához még kicsik, félnék, hogy tudja-e az illető, hogy mit kell csinálni, ha a gyerek megsérül és nagyon vérzik, vagy ha félrenyel valamit, félnék, hogy kiviszi őket a játszótérre, és a gyerek kiszalad az útra. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy kitudja miféle ember, nem bántalmazná, fenyegetné-e meg a gyerekemet, vagy nincsenek-e ferde hajlamai...
:) lehet. Illetve nem az elvi, hanem az empatikus részéről. Vagyis az elveken felül vannak helyzetek (gyakran,... mindig) amikor empátia nélkül nem megy.
A hatalmat gyakorolja azt nem pejoratív értelemben használtam. Szerintem gyakorolja. (a szülő, a pedagógus). Jól is meg rosszul is. És azt sem mondtam, hogy ha rosszul, akkor az kizárólag az ő inkompetenciája.
Én a gyerekek biztonságát nem parázom szét. Valahogy ez az alap. Ha az nincs akkor mi van? Sokkal jobban aggódom ha nem figyelnek oda rá, ha besérül egy igazságtalan helyzet miatt, ha rákiabálnak, vagy ha letörni próbálják a kibontakozó fantáziáját. Ezt a mai oktatási rendszerben én eléggé kifogásolom, és nem a pedagógusok inkompetenciája, hanem a röhejes bérezésük és munkakörülményeik miatt.
OK, csak most elvesztettem a fonalat. Én azt mondtam, hogy csak általam évek óta nagyon jól ismert emberre bíznám a gyerekemet, erre mondtad, hogy akkor óvodába hogyhogy beadom, és ez a hatalom dolog volt az egyik érv, ami nem értem, hogy hogy jön ide. Illetve van egy tippem: Te a nevelési elvek felől én meg a gyerek fizikai biztonsága felől közelítettem meg a kérdést. Vagy?
A szülői,tanári, orvosi (sorolhatnám) pozíciók egytől egyig hatalmi pozíciók. Ha valaki ennek a szónak negatív jelentést tulajdonít, az az ő dolga.
A hatalmi jelleget a jog is elismeri, hiszen ezekben a helyzetekben a felelősség is egyoldalú. A hatalmat lehet jóra és rosszra használni, de ettől még létezik, sőt minden nap belebotlunk az utcán és a játszótéren is.
Nem tudom miért kellene indokolnom. Már indokoltam a válaszod előtt, te erre reagáltál. Nekem vicc, neked valóság. Másképp látjuk, mégpedig gyökeresen.
A gyakorlati vizsgán szűrik és az óvodai gyakorlatok folyamán a jelöltek és a gyakorlatvezetőik folyamatosan kiértékelik az óvónőjelölt szereplését. A több hetes gyakorló-óvodai és az egy hónapos terepgyakorlatokra gyakorlati jegyet kap. Munkába állva az óvónő munkáját a vezetői látogatások alkalmával ill. a minőségügyi auditokon mérik, évente a szülők kérdőíveken értékelik. Így is átmehet persze a szűrőkön több nem odavaló nevelő- de jó eséllyel kiszűri a rendszer a legtöbb problémás jelöltet (óvónőt).
A nevelés elsősorban nem hatalomgyakorlás, hanem megfigyelés, adatgyűjtés, és ennek megfelelő fejlesztés. A "hatalmi pozíció " valójában szolgálat: orrfújás, popsitörlés, altatás, etetés, öltöztetés, éneklés, dramatizálás, rajzolás, torna, mese...stb. A "hatalomgyakorló" eszközök ( jutalmazás, dícséret, megrovás)alkalmazása valójában a sok gyerek irányításához, a biztonságot adó fegyelemhez, a bíztatáshoz és a visszatartáshoz kell.
Nem arról van szó, hogy szakszerűen foglalkozik-e vele illetve hogy a "hatalmát gyakorolja-e" (??? ...ezt igazán értelmezni sem tudom így hirtelen), hanem arról, hogy biztonságban van-e.
Nem tudom százalékosan miért lenne nagyobb az esélye annak, hogy a saját lakásodban, általad kikérdezett, megszűrt, megfigyelt és fizetett bébiszitter szarabbul foglalkozna az 1,2,3....x gyerekeddel, mint az az óvónő az óvodában, aki azon kívül, hogy 3 évig tanult könyvekből egy csomó elméletet, de a kisgyereklélekhez való affinitása semmilyen alkalmassági teszt vagy vizsga keretén belül nincs megszűrve, ráadásul a szerepéből adódóan az állam és az oklevele jogosítja fel arra, hogy egy hatalmi pozícióban legyen, és a hatalmát naponta gyakorolja is 30 gyereken.
Megint nem leszek népszerű. Te rábíznád a kicsi gyerekedet egy ismeretlen fruskára? Vagy bárki ismeretlenre? Én nem. És ismeretlen alatt azt értem, hogy nincs köztünk évek óta tartó, nagyon szoros rokoni vagy baráti kapcsolat. És ebbe még véletlenül sem fér bele, hogy pl. az egyik (mellesleg nagyon kedves, szimpatikus) anyuka az oviban azt mondja, hogy az ő 20 éves lánya vállal szitterkedést, ha gondolom...mert azon kívül, hogy nagyon kedvesen mosolyog minden nap, és aranyos, jól nevelt a gyereke is, hát fingom sincs, hogy kiféle, miféle.
Vitatkozom megint. (és tessék minden szavamba beleérteni, hogy SZERINTEM. ez csak az én VÉLEMÉNYEM a témáról, nem olyan nagy általános igazság.)
Szóval addig egyetértünk, hogy az anyának is kell a pihenés. Mert ez elég fárasztó bír lenni. Ezzel viszont (én) nagyon nem értek egyet: "Akkor tud mindenki jó feleség, kiegyensúlyozott anya lenni, ha mellette van saját élete is."
Az ember lánya szerintem azért megy férjhez, mert nem a saját életét akarja élni, hanem egy közöset egy másik emberrel. Aztán meg ezzel az emberrel családot alapít és onnantól kezdve van a közös családi élet és minden ebbe integrálódik bele. Ha egy anya ebből a családi életből kifelé vágyakozik, akkor valahol homok került a rendszerbe. (erején felül sok feladatot osztottak rá, vagy nem kap elég elismerést/figyelmet/uram bocsá' szeretetet, vagy mittudomén) És szerintem azt a homokot kell megtalálni és kisöpörni a rendszerből, hogy megint jól érezzük magunkat benne.
Kell a pihenés, kikapcsolódás, persze. De egy anya szerintem azért menjen moziba, mert érdekli az a film és meg szeretné nézni, ne pedig azért, hogy addig se legyen otthon. Azért menjen el fodrászhoz, mert szeretné, ha csinos frizurája legyen, ne pedig azért, mert addig se neki kell tisztába tenni a gyereket. Azért menjen el kávézni a barátnőjével, mert szereti a barátnőjét, és érdekli, hogy mit akar mesélni, ne azért, mert ez a kávéházas dolog eszébe juttatja azt a régi, család előtti hangulatot, amikor "szabad" volt. Érted, mit akarok mondani? Szerintem anyaként is csinálhatunk magunknak külön programokat, de azt a programért csináljuk, ne pedig azért, hogy addig is úgy csinálhassunk, mintha nem lennénk családanyák, mintha lenne lenne egy "saját életünk". Szerintem, ha a családi életet egy anya bezártságként éli meg, és hamupipőkeként várja a percet, amikor onnan kiszabadulhat, hát azt a családi életet igen csak gatyába kell rázni. Szerintem.
Miért nem tudsz magadnak megengedni bébiszittert? Most a bébiszitterek se kérhetnek, ekkora válságban, bajban túl sok pénzt. Sőt! Én rengeteg lányt, sőt fiút hallottam, aki vigyázna hétvégenként gyerekekre nem nagy összegért, de semmi lehetőségük, ahogy én látom, leginkább azért, mert a szülők eleve nem hisznek abban, hogy sikerülhet, emiatt aztán nem jön létre... a bébiszitterhirdetések nagy része kifejezetten külföldre keres, drága bébiszittereket. Pedig idehaza is nagy igény volna rá.
