Az embernek néha látomásai vannak. Víziók, égi szózatok, ismeretlen eredetű sugallatok. Angyalok, démonok jelennek meg neki, vagy maga az Isten. Vagy épp maga az ördög. Vagy egyik sem, hanem valami egészen más, konkrét vallás színezetétől mentes, mégis misztikus.
Az ember néha misztikus, mély tartalmat sejtető álmot lát... esetleg halálközeli élménye van. Ezek az élmények talán megváltoztatják az ember szemléletét, talán sorsformálóak, vagy egyszerűen csak pillanatnyilag felvillantanak valamit, ami túlmutat a profán felfogáson.
Mysterim tremens, mysterium fascinans.
Ide le lehet írni az ilyen élményeket. Úgy, ahogy voltak, úgy, ahogy emlékszel rájuk. Nem kell semmi több. Nem kell sem értelmezni, sem magyarázni.
Minddennemű ideológia vagy vallási propaganda és térítőmunka offnak számít. Más szerzőktől hozott idézetek offnak számítanak. Kizárólag első kézből származó (értsd saját) élménybeszámólók jöhetnek számításba.
Számoljatok be misztikus élményeitekről, mindennemű ideológiai ballaszt nélkül!
Rendben, kedves Nikk! Megértettük. (Én, személy szerint hajlamos vagyok az agyalásra, és szívesen beszélgettem volna róla, hogy amit ilyen esetekben tapasztalunk, az mi is tk., de ha nem, hát nem).
Konkrét eset: egyszer egy régimódi (kerek, hosszúkás, szépívű) kalitka árnyékát láttam a falon. Nem csak olyasmit, hanem azt, élesen kirajzolódva. Persze nem volt a lakásban kalitka, sem akkor, sem korábban.
Egy érdekes dolog: írtam néhány hsz- el lejjebb egy hintóról, amit az utcánkban láttam elhaladni. Ez kb. 8 éve történt. És most, pár napja olvastam az un. "fantomhintókról", amiket gyakran láttak az elmúlt évszázadokban, volt időszak amikor tömegesen jelentek meg az erről szóló beszámolók. Állítólag a "halottak lelkét" szállítják, vagy ezt gondolták róla akik látták.
(nem ide tartozik-már- de rosszul írtam a "testen kívüli élmények" angol rövidítését- helyesen: OBE. Azért írtam erről egyébként, mert én magam megörültem, amikor megtudtam, hogy ez annyira létező, és bizonyos körökben valóságosnak elfogoadott jelenség, hogy konkrét elnevezése is van)
A topiknyitóban megfogalmaztam egykét irányelvet. Kérek minden hozzászólót, próbáljon megmaradni mellettük.
És most magyarázom kicsit a bizimet:
két okból nem akartam sem értelmezést, sem magyarázatokat az élménybeszámolók mellé.
egyrészt elkerülendő az egymás mellett elbeszélő általános elméleti szarkenést, megfejelve a mindenkiben benne lakozó vitakényszerrel és exhibicionizmussal (ennek megvannak a platformjai ezen a fórumon máshol, szerintem)
másrészt nem szeretném, ha ideológiai csaták helyszíne lenne a topik. A szkeptikusok, ezoterikusok, hívők, pszichológusok, stb... nyírják egymást más topikokban. Akinek volt látomása, és kedve van hozzá, az írja be. Aki agyalogni vagy vitatkozni akar, az menjen a picsába... ööö egy arra rendelt topikba.
Ez az üzenet elsősorban nc1872 nicknek szól momentán, másrészt figyelmeztetés minden kedves jóhiszemű olvtársnak, hogy ne dőljön be a vitaindításnak álcázott topikromboló kezdeményezéseknek.
A látomások nagy része éber álom. Érdekes lehet, de engem nem hoztak lázba az itt olvasottak. Természetesen a tudatalatti kutatójának érdekesek lehetnek.
Nálam ez sajnos akaratom ellenére szokott bekövetkezni, mármint hogy azonnal elalszok, ahogy lefekszek. Mindig elhatározom, hogy még gondolkozni fogok elalvás előtt ezen- meg azon, de miután lefekszek, a következő kép már az hogy reggel van, és ébredezek... Ez persze már nem látomás téma, és nincs is különösebb jelentősége, azon kívül hogy meglehetősen aluszékony vagyok... :)
Kár, hogy elült a topik, olvasnék még érdekes látomásokat. Tutira nem lehet idézni..? (A napokban olvastam érdekeset az un. OFB- ről (Out of Body), a testen kívüli tevékenységekről. )Bár az már nem annyira látomás..(Mert a látomást asszem- többnyire- a testéből látja az emebr..) Na mind1.
tegnap hosszan dolgoztam egy munkán és éjjel egykor mentem aludni, befeküdtem az ágyba, és érzem, hogy őrült tempóban jár az agyam... veszettül kergetőztek benned a gondolatok. Mi lenne, ha kikapcsolnám? Ez kíváncsivá tett, vajon milyen lehet az, amikor egycsapásra véget vetek a gondolkodásnak... elhatároztam, hogy kipróbálom... egy-két-há... nyissz.....a következő már az volt, hogy reggel felpattant a szemem. Csak most jutott eszembe, mivel próbáloztam az éjjel.... Lényegében sikerült a kísérlet, de nem emlékszem semmire belőle. :DDD
Amúgy nekem csak ilyen félálomszerű állapotban voltak "látomásaim" (lehet, hogy nem is lehet annak nevezni), teljesen éberen még nem.
Egyszer szintén egy ilyen állapotban a szobában voltam a városi lakásunk harmadik emeletén. Az ágyon feküdtem, az ablaknak háttal. Egyszercsak patkók kopogását hallottam, és kerekek gördülését, egyre erősödő zajt,- ahogy egy hintó közeledik- egyre hangosabban. Aztán az ággyal szemben a falon lógó kerek tükörben (ami egyébként nem volt ott), megláttam ahogy elhalad egy 16-17 század- beli hintó a ház előtti (autó)úton, a maga zajával, "csörömpölésével", ahogy kell...
Arról, amikor a szoba felső sarkából láttad magad, az jut eszembe, amikor egyszer egy sámánizmusról szóló könyvet olvastam, és nagyon elmélyültem benne.. Egyik éjjel egy amolyan félálomszerű állapotban- amikor érzékeli az ember a szobát, a környetzetét, tehát "ott" van, mégsincs teljesen ébren- egyszercsak a szoba felső sarkában találtam magam, fejjel lefelé lógva (emlékszem, felülről láttam a virágot, ami azon a helyen volt, a szoba sarkában), és sámándob szólt közben. Tudom, ezt így elég vicces elképzelni, és nem is volt túl kellemes érzés..
Elnézést, a technika ördöge duplikálta ezt a két mondatot:
Így kezdődött a beszélgetés közöttünk mely során megerősödött bennem az a korábbi gondolat, miszerint a világlátásunk abszolút különböző. Egy fiatal srácot, az akkori önmagamat persze ennél sokkal jobban izgatta a test, mint a lélek szépsége.
18 éves múltam akkor, közvetlenül az érettségi után, mikor az addigi sikeres és boldog életemet váratlanul kettétörte egy derült égből jövő gyógyíthatatlannak tartott betegség.
Azidőtájt felvilágosult szabad szellemű materialista, és ígéretes jövő előtt álló ifjúsági válogatott sportoló voltam. Ez a kívül láthatatlan betegség viszont akkoriban úgy éreztem hogy nem csak a pályafutásomat töri meg de az életemet is, mivel azt onnantól teljesen kilátástalannak és értelmetlennek éreztem.
Már a kórházban ismertem meg két lányt. Mondhatni az első kettőt addigi életemben. :)
Az egyik egy fiatal tanulónővér volt, akit betegmegfigyelőként osztottak be hozzám.
A másik nálam 1 évvel idősebb lány volt a szomszédos női kórteremből. Ő folyton panaszkodott nekem arról hogy egy csomó agonizáló vénasszonnyal van összezárva.
Egyébként sem volt jó véleménye az idősekről, kiket a társadalom koloncainak tartott.
Ez a lány emberileg taszító, külsőleg viszont rendkívül vonzó volt számomra.
Történt az egyik nyári este hogy a kórház parkjából nem mentünk vissza a kórterembe, mivel az egyik súlyos beteg aznap az újdonsült ismerősöm számára különösen elviselhetetlen volt.
Inkább leültünk a parkban egy csendes utcára néző padra, mely a buja nyári növényzet által volt takarva. A lány testét csupán egy könnyű hálóing feddte mely mögé a pajkos esti fuvallat olykor némi bepillantást engedett. :)
Így kezdődött a beszélgetés közöttünk mely során megerősödött bennem az a korábbi gondolat, miszerint a világlátásunk abszolút különböző. Egy fiatal srácot, az akkori önmagamat persze ennél sokkal jobban izgatta a test, mint a lélek szépsége. :)
Így kezdődött a beszélgetés közöttünk mely során megerősödött bennem az a korábbi gondolat, miszerint a világlátásunk abszolút különböző. Egy fiatal srácot, az akkori önmagamat persze ennél sokkal jobban izgatta a test, mint a lélek szépsége. :)
Kivált hogy addig még semmilyen efféle tapasztalatban nem volt részem. Ez e pillanatra feledtetni tudta velem az ott tartózkodásom okát is.
Így újdonsült barátnőm érdeklődésére magam menedzselve előjöttem a sportsikereimmel, s ismerve a betegségekkel szembeni ellenérzését, azt állítottam hogy ottlétemnek semmi más különösebb oka nincsen mint a vizsgák után fellépő egyszerű idegkimerültség.
Az előbbiek rá láthatóan imponáló hatást gyakoroltak, és alig leplezetten invitált a fizikai közeledésre. Kellett is a bátorítás számomra, mivel nem csak a korábbi ilyetén tapasztalat hiányból adódó félszegségemet, de a kettőnk között meglévő lelki diszharmónia által kiváltott ellenérzésemet is le kellett magamban küzdjem.
S itt jön a történet számomra rendkívül különös, misztikumba hajló, minden racionalitást nélkülöző része.
Mikor a gátlásaimon úrrá léve épp elszántam magam a cselekvésre hogy a lányt átkarolva magamhoz vonjam, egyszer csak kintről az utcáról egy arra járó ismeretlen srác átvetette magát a kórházi kerítésen(!!) és egyenesen bevágódott kettőnk közé a padra. Holott egyikünket sem ismert, és az éjszaka sötétjében maximum egy romantikázó párt láthatott a külvilágtól elzárt kórházi területen.
De ezen körülményektől mit sem zavartatva a lány felé fordulva kiselőadásba kezdett.
A rámenős szöveg tárgya pedig mit adjisten épp az az egyébként a fiatalok körében nem igazán népszerű sportágban elért eredményeinek fellengzős taglalása volt, amiben a nemzeti válogatott tagja voltam.
A srác persze legfeljebb csak lelkes amatőr lehetett, mert aki ebben valamit számított azokat mind ismertem. :)
Mosolyogtam is ezen magamban, anélkül sikerült e váratlan konkurensem fölé kerekednem hogy a témához egy szót is kelljen tennem.
Fogtam a lány kezét hogy most már ideje visszatérnünk a kórterembe, de ő a kapunál visszafordult, mondván inkább kinn marad mint odabenn a krákogó vénasszonyokkal…
Így szakadt meg ez a kapcsolat. A másik lány pedig aki betegágyam mellé lett rendelve, nagy segítségemre volt hogy az akkori lelki válságomon túljutottam. S majd 7 évi együtt járás után lett a feleségem.
E sorsfordító eseménysorozatra máig nem találtam más ésszerű magyarázatot mint hogy mindez valamiféle misztikus szándék által lett alakítva.
A gömbvillám egy jelenleg fizikailag még nem megmagyarázott esemény, több jellemzője ellentmond az ismert fizika törvényeinek (nem vagyok fizikus, mielőtt megtalál valaki, csak olvastam-láttam erről valamit), így azt a kérdést, hogy látomás-e, nem is olyan egyszerű megválaszolni, mint elsőre látszik.
Ébrenlétben sosem volt látomásom, csak egy furcsa látáshibám, még általános iskolás korom előtt, és csak néha: mindent kisebbnek láttam olyankor néhány percig, mint egyébként. A 2-3 méterre levő személyeket és tárgyakat, de akár a szoba sarkát is, olyan kicsinek láttam egyik percről a másikra, mintha 10-15 méterre lennének. Ez nyilván az agyi látómező valamiféle képkorrekciós kimaradásával függhetett össze, de a későbbiek során sosem jelentkezett többet, a szemem és a látásom is igen jó volt, és csak úgy tíz éve kell hordanom plusz dioptriát… Azért említem mégis, mert a dolgok összefügghetnek, és ha ennek a topiknak a hozzászólásait valamilyen agy- és lélek-kutató szakember is tanulmányozza, hadd legyen előtte körvonalasabb az esetleges diagnózis.
„Akusztikus látomásom” azonban volt néhány, az utóbbi időkben is. Nem nevezném hallucinációnak egyiket sem, mert mind „álomhallás” volt, vagyis olyan hang, amit álmodtam. A dolog csak azért érdekes, mert pont jókor ébredtem fel tőlük. Ébresztőórára nincs szükségem, mert magamtól ébredek, reggel általában 6-kor, de ha valamiért korábban kell, akkor csak elhatározom, mikor ébredjek, és többnyire sikerül is. Na, ilyenkor szokott ébreszteni, ha ritkán is, egy hang, többnyire egy ellenszenves és éles berregés, vagy egy nagy pukkanás. Az egyik eset nagyon furcsa volt. Akkor, úgy húsz éve, Pesten laktam néhány hónapig egy vénasszonynál, az üresen álló kisebbik szobáját bérelve, a munkahelyem főnökének közbenjárása révén. Egy reggel akkora pukkanásra ébredtem, mintha egy méteres átmérőjűre felfújt lufi durrant volna el, szinte éreztem a lökéshullámát, és láttam egy halvány villanást is. Ezen nem csodálkoztam különösebben, mert régóta ismert dolog, hogy az erős hanghatástól sokan látnak fényjelenséget, nyilván ennek tudata révén képzeltem hozzá félálomban. A furcsa az volt, hogy amikor felöltözködve átmentem a konyhába reggelizni, az ház tulajdonosa, az egyedül élő mamóka megkérdezte, hogy mit csináltam a szobában, mert egy nagy fényfoltot látott az ajtó opálüvegén át kivillanni. Megkérdeztem, hogy pukkanást hallott-e, de azt mondta, hogy nem, és nagyon reméli, hogy nem is fog, és jobb, ha abbahagyom az olvasólámpa kapcsolgatását. Nos, a néni egyáltalán nem volt nagyothalló, és a lámpa sem volt kontakthibás, kapcsolgatni meg eszembe se jutott, ezért nincs mit hozzáfűznöm az esethez.
Nem hinném, hogy az álmok érdekesek! Olyankor az ember agya mindenfélét összekombinál és elképesztő dolgokat kitalál, képes önmagát kívülről látni, mint egyszer én is a feleségem szemszögéből látva magam, amint belépek az ajtón, és neheztelést érzek önmagammal szemben (épp fasírtban voltunk kicsit), vagy amikor veszélyesen sziklás-őserdős terepen egy rám bízott csapatot kellett kimenekítenem, aztán elkezdtem felébredni, és biztattam az álomban levő alteregómat, hogy: „Csak tovább!”, és szerettem volna visszaaludni az álombeli önmagamba, de sehogy se sikerült, aztán egész nap az a gondolat gyötört, hogy talán még mindig küszködik a csapat a tudatalattim valamelyik szektorában, magukra hagyatva. Voltak fura álmaim, de nem sorolom, mert mint írtam, nem hinném, hogy érdekesek, mert csak a napközben tapasztalt, olvasott vagy gondolt infók variációi és továbbfejlesztései ezek, és nincs bennük semmi olyan, ami nehezen megmagyarázható, pláne nincs természetfeletti.
Ami talán említésre méltó, és magyarázatot igényelhet, az egy többször előforduló rémálmom volt kisgyerek koromban. Azt álmodtam ilyenkor, hogy az ágyamban fekszem, és a takaró huzata, meg minden körülöttem, még a bútorok felülete és a falak is, összeráncolódnak! De nem akárhogy ám, hanem minden, aminek simának kellene lennie, olyan élesen-tarajosan barázdált és cirkalmas lesz, mint az aszalt szilva bőre, csak sokkal világosabb mint eredetileg, majdnem hogy fehérré válva gyűrődik egyre, anélkül, hogy zsugorodna, és ez olyan erőteljes borzadályt váltott ki belőlem, hogy ordítva felébredtem, és a szüleim alig tudtak megnyugtatni. Ráadásul azonnal elfeledtem az álmot, mindegyik esetben, így még elmondani se tudtam, hogy mi a bajom. Lehettem úgy 5-6 éves, amikor ez megszűnt, aztán egyszer, sokkal később, már majdnem 20 évesen volt ismét ugyanilyen álmom, ami már nem borzasztott el annyira, hogy ordítsak tőle, meg hogy elfeledjem a felébredéskor, és ekkor tudatosodott csak bennem, ekkor jöttem rá, hogy miket is álmodtam gyerekkoromban, mert hirtelen vissza tudtam azokra is emlékezni.
Pókos rossz álmok nálam is gyakoriak voltak felsős koromban, de megvolt az oka: akkoriban még gyűjteni kellett a rovarokat, és a pókok sokat szenvedtek a den.szeszben, mert nagyon strapabírók voltak, ráadásul képes voltam galád kísérletekre, egy gallyra mászatott pókot behajítottam egy másik hálójába, lesve, hogy mi történik, tehát alighanem a lelkifurdalás hozta rám a nyolc lábúakat álmomban is. Talán két csípés rossz emléke is súlyosbította a helyzetet. Egészen addig, amíg elegem nem lett belőle, úgy a gimnázium elején, és arra gondoltam, hogy tenni kell valamit ellene, ezért ha legközelebb álmomban pók jön a közelembe, nem fogok a felébredésbe menekülni, hanem szembe szállok vele, és agyoncsapom! Akkoriban már sajnáltam volna ébrenlétben, az igazi, élő pókokat bántalmazni, de úgy tűnt, hogy álomterápiának talán jó lesz. És bevált! Na, nem sikerült elsőre, talán harmadszorra, amikor elalvás előtt nagyon rákoncentráltam és bebeszéltem magamnak, hogy ha jön egy pók, azt agyon kell ütnöm!!! Azóta nem okoznak rémálmot a pókok, ritkán bukkannak fel, akkor is a környezet természetes részei, mint a faágak és levelek, az utak és a hegyek, amerre visznek álombeli útjaim, és nem törődöm velük, de nem is akarnak bántani. Ébren is egészen más a viszonyulásom hozzájuk, mert igaz, hogy nem kívánom cirógatni őket, mint némelyik madárpók-tulajdonos a kedvencét, de elviselem, csaknem közönyösen, ha betéved naponta egy-két példányuk a szobámba (erdő közelében lakom, dombvidéken), és csak lekapom a polcról a „pókfogó szett”-et, az üvegpoharat ráborítom a betolakodóra, a kartonlap-darabot alátolom, aztán kiviszem a szabadba elengedni.
Évekkel ezelőtt történt velem a Petőfi csarnok bolhapiacán,alkalmanként kilátogatok
vásárolok apróságokat,illetve könyveket.Már régen megszerettem volna vásárolni
Paramahansza Jogananda önéletrajzi könyvét,de túl drágának tartottam a bolti árát,
és gondoltam hogy előbb vagy utóbb antikváriumban vagy pl. a bolha piacon felbukkan majd. Az ominózus napon is nagy tömeg volt a piacon,az egyik asztalon
megpillantottam a könyvet,hosszasan néztem (vajon mennyi lehet az ára) majd a kezembe vettem és belelapoztam.Abban a pillantban egy fehér galamb szállt a fejemre,néhány másodpercet ott időzőtt majd felrepült egy tető szélére.
Érdekes hogy semmiféle ijedtséget vagy meglepődést nem tapasztaltam magamon.
Az emberek akik körülöttem voltak nevettek és mosolyogtak rajtam,majd megmutatták a galambot a tetőn ami a fejemre szállt.Fura volt.
igazad van, bocsánat a kérdésemért! magamra hoztam a bajt, belátom nem olvastam el kellő módon a "látomás" ide illeszthető részét. belátom ez a látnokok, látomásainak feldolgozatlan könyvtára, a nehéz idők átvészelésére, ha elfogytak a megoldandó feladatok, a szükséges látomások manifesztálása. még 1x, elnézést
