Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2009.11.30 0 0 100

Másodszor egyetlen olyan tétele sincs, ami kitalált vagy erőltetett lenne.

 

 

Én azért a népmesére alapozott játszóteret kihagytam volna.

Előzmény: puzdra (97)
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.30 0 0 98
A Libás idejár, most hallottam, hogy a következő kormány a ma kormányzásának gyümölcseit fogja szaggatni, ezért nem is érti, miért támadják a költségvetés tervezetét.
puzdra Creative Commons License 2009.11.30 0 0 97
Az nyilvánvaló ebből a listából, hogy jól működő marketing stáb dolgozik a FIDESZ háttérben.

Semmiféle marketingről nincs szó ebben a listakérdésben. Először is, legalább 6 éves. Másodszor egyetlen olyan tétele sincs, ami kitalált vagy erőltetett lenne. Mégcsak nem is nagyságrendi sorrendben van összeállítva, ahogy azt egy marketinges tenné.

Hat éve, egy másik topicban készült ez a lista, mondhatom a topiclakók közös produkciója.

Ha csak a majd 3000 beregi újjáépített árvizes házat, és a többszáz kilométernyi árvízvédelmi töltést nézem, eléglenne az elégedettséghez.

Tudom, az utóbbi 8 év autópályakilométerei felmutathatóksikerként, de milyen áron?
Előzmény: Törölt nick (80)
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.30 0 0 96
Tegnap még ott volt.
Előzmény: ecinereb (93)
Real Böszme Creative Commons License 2009.11.30 0 0 94
"Valószínűleg jobban tudod, a költségvetés alakulásának nincs kihatása a GDP számításában?" - Költségvetés visszahat a gazdasági életre. Teremthet vállalkozóbarát környezetet, de meg is folyttatja azt helyi adókkal, járulékokkal.
Vállalkozók által befizetett adó költségvetést gyarapítja.
Az a tervutasításos társadalomban volt hogy az ötéves terv alapjám megszabták a gazd fejlődést. És szerinted a Gyurcsány kormány annyira de annyira jó munkát végzett, csak az emberekek ezt a gazdasági géniuszt nem értik meg ...

Ha jó az a költségvetés gyarapítja az országot. Kommunikációval lehet hülyíteni az embereket hogy a kórházberuházás vasuti szárnyvonalak eladása vagy bezárása menő dolog.

Most amikor még a kafetériát is megadóztatják ez lenne az a jó környezet amibe az Orbán beleül?
Előzmény: reneg6 (92)
ecinereb Creative Commons License 2009.11.29 0 0 93
Magyar-e vagyol? Magyarba' van névelő.
Előzmény: Törölt nick (-)
reneg6 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 92

Valóban, mikor még egyetemre jártam, csak a marxista közgazdasástan volt kidolgozva, a szocialistáé nem, mert a kettő nem volt kompatibilis. Ahány közgazdász, annyi elmélet volt, éppen úgy, mint ma is.

Akik ma közgazdaságtant tanulnak, ismerik azt a gondot, hogy a nagy agyak azon vitatkoznak, mi is számítson be a GDP-be.

Mindenesetre, szerintem amint írtam, a költségvetés alapján folyt a gazdálkodás, mely költségvetésből egyszerűen levették azt a bizonyos néhány milliárd forintot, melyet a nyugdíjasoknak törvény írt elő. De mi az a törvény? Azt bármikor a hatalom birtokában meg lehet válrtoztatni. (Bár ez nekem a mai napig kb. másfélmilliós kiesést jelent.)

Valószínűleg jobban tudod, a költségvetés alakulásának nincs kihatása a GDP számításában?

Ezrtán jön nálad a jól ismert összemosás, belekevered a választási osztogatást, melynél egy szóval nem hivatkoztam a nyugdíjakra. Akkor azok már le voltak csökkentve, semmi köze nem volt ennek az osztogatásnak a kezdeti csökkentéshez.

Előzmény: Real Böszme (79)
atlantiszi medvetor Creative Commons License 2009.11.29 0 0 91

Aztán ki nem szarja le, mit hordanak össze a szocik. Megvolt a lehetőségük, de elbaszták.

 

Mellesleg annyira azért nem lesz jó dolga Orbánnak. A szocik jó nagy szemétkupacot hagynak maguk után.

Előzmény: Törölt nick (-)
hé most mi lesz Creative Commons License 2009.11.29 0 0 90
Ugyanaz megy ezek részéről,mint 2006-ban a választások előtt! Aztán néhány hónap múlva meg minden -ugyanazok szerint- romba dőlt!:-)
Előzmény: Stingary Smith (86)
hé most mi lesz Creative Commons License 2009.11.29 0 0 89

Marha szerencsés ez a Viktor!

 

2002-ben átadta 8200 milliárd államadóssággal a hatalmat. Jövőre lesz az államadósság 24000 milliárd. 2002-ben a lakosság sem volt eladósodva. Most meg van vagy 5000 milliárd Ft-nyi adóssága a lakosságnak is zömében davizában! Hogy az idén meglegyen a 4 % alatti költségvetési hiány,egy csomó kiadást átvisznek jövőre!A cigányokat a balfácánliberálisok fölheccelték,polgárháborút vizionálnak!

Amit még el lehett lopni,azt ellopták. Mindent eladtak szarért-húgyért. A külfölfiek részére hatalmas előnyöket biztosítottak. A bejövő 80 milliárd dollár működő tőke pár év alatt 260 milliárd dollár profitot vitt ki.A hatalmas korrupvió miatt minden HÁROMSZOR annyiba kerül,mint normális országban! Leépítették a mezőgazdaságot. Úgyhogy lehet irigyelni a "mini ducet"!:-)))

mociga Creative Commons License 2009.11.29 0 0 88
Főleg, hogy a döntésthozó testületben kisségségben voltak..... Mindig kettőn áll a vásár.
Előzmény: Real Böszme (87)
Real Böszme Creative Commons License 2009.11.29 0 0 87
Amúgy is pusztán teoretikus, hogy Orbán a jóba ül. Másik topik szerint Orbánt eltávolítja a 2-3 milliós Sláger Rádiós hallgató.
Mivel már min egy hete nem hallható ez a rádió szerintem bármelyik pillanatban várható egy Orbán bukás.
Stingary Smith Creative Commons License 2009.11.29 0 0 86
"A JP Morgan felminősítette Magyarországot"
Még szép. Ilyen mélyről már illett végre felfelé jönni...
Előzmény: dellness (19)
kabdbala Creative Commons License 2009.11.29 0 0 83

jól működő marketing stáb dolgozik a FIDESZ háttérben

 

Valószínűleg így működhet ez a stáb, nem?

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9137919

Előzmény: Törölt nick (80)
Real Böszme Creative Commons License 2009.11.29 0 0 82
Gondoljunk csak bele! Orbán beleül a jóba.

Ott van a 4-es METRÓ!

Orbánnak ahoz semmi köze!
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.29 0 0 80

Az nyilvánvaló ebből a listából, hogy jól működő marketing stáb dolgozik a FIDESZ háttérben.

Persze - mint minden marketing jellegű összeállítás- természetszerűleg ez is tele van kisebb-nagyobb túlzásokkal.

Mert ugye pl. a MÜPA nem igazán állami beruházás, és maga a szerződés sem annyira nagy büszkeségre okot adó- mint ezzel már számos cikk is foglalkozott.

Meg aztán szegény Toller nagy büszkesége a Pécs melletti reptér sem igazán a FIDESZ kormány alatti beruházás volt- meg aztán most már fáj is a fejük miatta.

Meg aztán az összes wellness fürdő- ma már bebizonyosodott, szép felhergedés volt, de minden megelőző turisztikai számítás, felmérés, odavezető infrastruktúra és marketing akció nélkül, ezért aztán most az esztergomitól kezdve az összes a csőd szélén. 

Meg aztán a bérlakások zöme egy nagy csúsztatás, érdekes lenne az illető önkormányzatok ilyenirányú összállítását is megismerni.

 

Mindez persze nem változtat azon tényen, hogy 1998-2002 között konjunktura volt és az ciklus első felének szigorú fiskális magatartása, no meg az infláció tervezéssel való "kreativ" játék (az EU tagságunk után már nem lehet ezzel játszani) költségvetési többletet eredményezett, amit aztán a második felében nem csak hogy elköltöttek, de a végén túl is költöttek.

Előzmény: puzdra (67)
Real Böszme Creative Commons License 2009.11.29 0 0 79
"Mégegyszer leírom: 1998-ban már 8% feletti GDP növekedést mutattak ki, mely még az előző kormány költségvetése alapján keletkezett. Ebben benne van a nyugdíjasoktól elvett 9% eredménye is."

Én meg még egyszer elolvasom. Valószínűleg marxista közgazdaságtanon szocializálódtál, men értesz bizonyos fogalmakat mégis dobálózol velük.
Leírom, mert ezt a definíciót az esti marxista szemináriumokon nem taníthatták.

Bruttó hazai termék definíciója: GDP az egy területen, adott idő alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességnek értéke.
Akkor hogy jön a bruttó hazai termékbe a fidesz által a nyugdíjjasoktól elvett 9% ?

Írod hogy folyik a választási osztogatás később meg azt hogy a fidesz elvesz a nyugdíjjasoktól. Te amit beszopnak az mszp szimpatizáns nyugdíjjasok egy kampányrendezvényen, azt úgy gondolod mindenki más is megeszi?
Előzmény: reneg6 (76)
pindiy Creative Commons License 2009.11.29 0 0 78
Azt nem kell növelni, csak kiváncsi vagyok, hogy van é valami nemzeti léptékbe fontos, mert az a listán nincsen...mert, hogy dabasnak van-é tornaterme, az nem igazán jelentős...sőt....mondhatni jelentéktelen...
Előzmény: Törölt nick (70)
reneg6 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 77
Magam nem kísértem el, de illetékesek látták ott.
Előzmény: Törölt nick (73)
reneg6 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 76

Nézd, én nem hazugozlak le, legfeljebb azt jegyzem meg, hogy azok közé az állampolgáraink közé tartozol, aki ugyan olvasni tud, de az olvasottakat már nem érti meg.

Mégegyszer leírom: 1998-ban már 8% feletti GDP növekedést mutattak ki, mely  még az előző kormány költségvetése alapján keletkezett. Ebben benne van a nyugdíjasoktól elvett 9% eredménye is. 2002-ben pedig 5% körülivel sikerült átadniuk. Gyengébbek kedvéért: mert már folyt a választási osztogatás.

A plafonunk elég szilárd, nem fog rámszakadni, de, ha megadod a gödör helyét és mélységét, melyben üldögélsz, szerzek hozzá létrát, hogy kimásszál belőle.

Előzmény: titok31 (64)
reneg6 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 75

Nézd, én nem ülök a FIDESZ propaganda központ számítógépe előtt, így nem tudok ilyen listát felsorolni, megtette ezt helyettem egy máasik topicban már más. Arra is a szokásos válaszözön jött, hogy hazudik, 8 év alatt nem csináltak a lopáson kívül semmit.

Egyedül a gyógyfürdőkkel kapcsolatban lenne egy olyan észrevételem, hogy most tekintélyes részük kihasználatlanság miatt bezárás elött áll, éppenúgy, mint a rendegeteg egyetemet végzett politilógus, filozófus, bölcsész,stb. és más humán végzettségüek sorban állnak munkáért, mert nincs rájuk szükség. Oktatásunk pedig a világranglista 500. helyén van.

E lista láttán most már csak csodálkozom, hogy az általad vizionált sok agymosott, mentálisan sérült, magyar választó, miért küldte el kétszer is azt az embert a hatalomból, aki ilyen hihetetlen teljesítményt nyújtott.

Előzmény: puzdra (67)
puzdra Creative Commons License 2009.11.29 0 0 72
Egy régi-régi, 5-6 éves kislemezen. Akkor valszeg úgy láttam jónak, szükség lehet még rá.
Előzmény: Törölt nick (68)
puzdra Creative Commons License 2009.11.29 0 0 71
Fontosat, neked?

A vadludak 80%-a megérkezett a tatai tóvidékre.
Előzmény: pindiy (69)
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.29 0 0 70
Ilyenkor növelni szeretnéd a baloldali értékek tiszteletét?
Előzmény: pindiy (69)
pindiy Creative Commons License 2009.11.29 0 0 69
Irhatnál valami fontosat is...
Előzmény: puzdra (67)
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.29 0 0 68
Szép lista.
Hol találtad?
Előzmény: puzdra (67)
puzdra Creative Commons License 2009.11.29 0 0 67
találtam egy neked szóló összesítést 2003-ból:

Mi épült Magyarországon 1998-2002 között

/"...A számok néha lényegtelenek, a tett, ami mögöttük van, az viszont csodálatra méltó..." /
/"...amit együtt felépítettünk, azt tőlünk már el nem vehetik, és az
elkészült művek nem egyszerűen csak épületek, hidak és utak, hanem a
nemzeti újraeszmélődés részeiként létező alkotások."
(Orbán Viktor, Kisújszállás, 2003. június 1.) /


2002. áprilisában a szavazásra jogosult magyarságnak kevesebb, mint a fele szavazott azokra, akik felépítették, felújították, renoválták, kiegészítették, egyszóval megcsinálták az alábbiakat:

1. Mária Valéria hidat Esztergom és Párkány között (1945-ben felrobbantották)
2. Nagyrákosi völgyhidat,
3. Szent László-hidat Szekszárdnál,
4. Szent László hídra rávezető 25 km-es várost tehermentesítő elkerülő utat,
5. Tiszazugnál hidat,
6. Az M3-as autópálya új szakaszának Tisza-hídját Polgár és Oszlár között,
7. Boszniában hidakat pl. Mostarnál (ezzel is jó hírnevet szereztek a magyarságnak)
8. Tiszamenti házakat az árvízkárosultaknak (2870 megkárosodott lakóház),
9. 347 kilométernyi belvízi csatornát újjáépítettek
10. 203 km árvízi töltést építettek és erősítettek meg (tiszaligeti gát)
11. 160 km új autópályát, többek között az M3-ast Füzesabony és Polgár között.
12. 64 átvezető hidat, hét csomópontot és a 35-ös főút Polgárt elkerülő
13. M7-es új szakaszát, felújítását és helyenkénti szélesítését
14. 38 városelkerülő, illetve kapacitásbővítő utat,
15. 56-os főút bátaszéki átkelési szakaszát,
16. A 20 km hosszú M9-es autóutat (Szekszárdnál)
17. Nemzeti színházat (Budapest)
18. Művészetek Palotája a Nemzeti színház mellett.
19. Millenárist (parkkal) egy mocskos olajtól átitatott területből (Budapest)
20. Terror Háza Múzeumot - 2003. jan. 1-én pénz megvonása által majdnem bezárták
21. Eötvös Lóránd Tudományegyetem lágymányosi új épületeit (Budapest)
22. Stephaneum - Pázmány Péter Katolikus Egyetem központi épületét Piliscsabán
23. Andrássy Egyetemet (németajkú)
24. Egerben 140 szociális bérlakást
25. Országszerte játszótereket magyar népmesékre alapozva.
26. Mohácson Széchenyi István Ifjúsági Centrumot.
27. Nyíregyházán új vasútállomást
28. Nyíregyházán új ügyészségi épületet
29. Sopronban Zeneiskolát, Inkubátor házat, stadiont a Káposztás utcában
30. Zalaegerszegen műszaki főiskolát
31. Zalaegerszegen két új orvosi rendelőt
32. Hajdúnánáson református öregotthont (240 millió forint támogatást kaptak)
33. Pogányon (Pécs mellett) repülőteret és kétszáz bérlakást
34. Szabolcs faluban (Pécs környéke) a szennyvíztisztító hálózat kiépítését
35. Ceglédbércen református templomot. 11 millió forintot támogatást kaptak
36. Apajon református templomot, melynek építését az Orbán-kormány kezdeményezte
37. Sándor Palotát (Budapest)
38. Uránia Nemzeti filmszínházat (Budapest)
39. Nemzeti Táncszínházat
40. Természettudományi Múzeum bővítését
41. Budapest sportarénát - a leégett helyébe
42. Erzsébet-tér rendezett kiépítését csodálatos parkkal, mélygarázsokkal stb.
43. Népligeti autóbusz-pályaudvart (Budapest)
44. Sport Kórház műtéti tömbjét (Budapest)
45. Pápán új szárnyat az Esterházy Kórháznak
46. Zentán (Bácska) Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet.
47. Debrecen város főterének felújítását.
48. Kisfogház Emlékhelyet (avatták 2001. nov. 4. )
49. Tapolcán sportcsarnokot
50. Szegeden sportcsarnokot
51. Debrecenben sportcsarnokot
52. Bajóton Millenniumi házat, ahol a Millenniumi Gyűjteményt őrzik
53. Gyálon művelődési házat
54. Nagykátán Katolikus Közösségi Házat.
55. Kecskeméten a Református Általános Iskola tanuszodáját és tornacsarnokát.
56. Budapesten, a Gazdagréti lakótelepen Szent Angyalok Templomát.
57. Kórogyon, a mai Horvátországban, újjáépített templomot a horvát-szerb háborúban lebombázott helyébe. (Ezzel segítve az ottani magyar kisebbséget)
58. Gyimesfelsőloki (Erdély) Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumot. (Nem készült el, hála a hazafias, a határon túliakért aggódó MSZP-nek & SZDSZ-nek).
59. Kunszentmiklóson a rendőrkapitányság új épületegyüttesét.
60. Kaposváron Európa legkorszerűbb tornacsarnokát az úszómedencéjével együtt.
61. Kaposvár belvárosában a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipar Szakképző Iskolának tanszállodát és tanéttermet.
62. Beregdarócon "Hét Csillag" üdülő- és konferencia központot.
63. Mórahalmon "Aranyszöm" rendezvényházat és Klebelsberg-szobrot.
64. Nyíradonyban Harangi Imre Rendezvénycsarnokot.
65. Karcagon a Kátai Gábor kórház kilenc szintes épület felújítását
66. Csornán Arany János Általános Iskolát és Speciális Szakiskolát a rábaközi térségben élő sérült gyermekek részére.
67. Nagykőrösön az Arany János Református Gyakorló Általános Iskola 173 év után tornacsarnokot és tanuszodát kapott.
68. Mezőkövesden helyreállították a műemléknek számító Korona Szállót.
69. Nyírbogáton új község- és művelődési ház épült.
70. Templomokat, iskolákat, emlékműveket és műemlék-felújításokat, sportcsarnokokat és tornatermeket, országszerte (csak idővel tudhatjuk meg, mennyit és hol)

A Széchenyi-terv
Leszavaztuk azokat, akiktől a Széchenyi tervet kaptuk.

A Széchenyi terv nemzeti gazdaság-fejlesztési terv, mely a kis- és középvállalkozók megerősítését szolgálta. A Széchenyi-terv segítségével minden második magyar településen létrejött valamilyen beruházás, ami minden állami 1 forinthoz hozzátett további 3-4 forint magánbefektetői beruházást, biztosítva a gazdasági növekedést.

A 2001. január 1. és 2002. május 1. között működő Széchenyi terv sok-sok milliárd forint támogatást nyújtott több mint 10.000 nyertes pályázaton keresztül több ezer magyar vállalkozónak.
(Manapság?)

A gyógy- és egészségturisztikát közel 100 esetben támogatta a Széchenyi-terv 31 milliárd forint értékben. A beruházások révén (összérték 80 milliárd forint felett) 2500 új munkahely jött létre és a fürdők éves befogadóképessége 75 %-al bővült. A program célja: Magyarország polgárai és a külföldi vendégek megőrizzék egészségüket, visszaszerezzék testi, lelki épségüket

(A Széchenyi-tervet Medgyessyék, Gyurcsányék elsorvasztották, illetve megszüntették/szétverték. Sokaktól még a pályázatokon nyert és jóváhagyott pénzek kifizetését is megtagadták.)


A Széchenyi terv-segítségével épült:
1. Soltvadkerten művelődési központ.
2. Soltvadkerten Anna étterem-panzió, a környék legjobb konyhájával.
3. Soltvadkerten Materiál-Plastik Kft. modern műanyag-feldolgozó üzem
4. Soltvadkerten Frittmann testvérek borászata.
5. Mendén "Oázis" idősek otthona
6. Dél-Budán Fecskeház a szociálisan rászoruló fiatalok részére.
7. Miskolc-Görömbölyön görög katolikus paplak (Magyarországhoz hű Miskolci Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, a gens fidelissima ajándékaként - ami jelentős anyagi áldozatvállalás eredménye - a két templom közötti dombon felállította "Hűség jelképét, Nagyságos Rákóczi Ferenc Fejedelem" szobrát)
8. Nyíregyházán bővült az állatpark, megnyílt a "sarkvidéki panoráma".
9. Debreceni repülőtér fejlesztése.
10. Balmazújvárosban Koroknai Zoltán gazda fejő- és tejháza.
11. Balmazújváros az Orbán-kormány idején mentőállomással, idősek otthonával, bérlakásokkal, fürdőfejlesztéssel gazdagodott.
12. Dabason 3000 négyzetméter alapterületű sportcsarnok és konferenciaközpont.
13. Nagybaracskán infrastrukturális fejlesztések valósultak. A beruházások munkahelyeket teremtettek a helyieknek.
14. Máriaremetén - Pesthidegkut - a Bazilika kertjében Szent Korona Emlékdomb és szabadtéri oltár épült a Széchenyi-terv segítségével.
15. Egerben Korona Ház a Széchenyi-terv támogatásával.
16. Balatonfüreden szabadidő és konferenciaközpont.
17. Lipóton a Szigetközben Tóth Péter a Széchenyi-terv segítségével egy málladozó épület romjaiból megépítette a Hotel Orchideát.
18. Hévizen a Veszprémi Főegyházmegye 30-lakásos idősek otthonát építhetett.
19. Sopronban támogatást kapott egy idősek otthona létrehozásához a Pannonhalmi Főapátság
20. Sopronban Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Phare és Széchenyi-terv támogatásával
21. Várpalotán családi vállalkozásként működő autójavító műhely (Széchenyi-terv)
22. Máriapócson kegytárgybolt és új hangosító berendezés létesült (Széchenyi-terv)
23. Esztergomi vár díszkivilágítása a Széchenyi-terv segítségével valósult meg.
24. Esztergomi Bazilika díszkivilágításának kiviteli terve.
25. Szadán a Nordenia Hungary Kft-nek az új Windmöller & Hölscher márkájú fóliagyártó-gépsor.
26. Siófokon új szállodák a Széchenyi-tervnek köszönhetően
27. Alsónémedin a CBA - száz-százalékban hazai tulajdonban lévő kereskedelmi hálózat - logisztikai központja.
28. Kiskunlacházán református Gyülekezeti Ház.
29. Budapesten a bazilika lépcsőjárója.
30. Bicske városában országzászlós emlékmű - (Az emlékmű talapzatához a határon túli magyar területekről egy-egy maroknyi földet hoztak az összetartozás jelképeként. Az emlékművön látható Nagy-Magyarország térképe és nagyméretű országalma. )
31. Hortobágy község központjában, a Nemzeti Park látogatóközpontja.
32. Hortobágy-halastón, hazánk legnagyobb halastórendszerén 4 kilométer hosszúságú kisvasút felújítása megkönnyíti a hosszú túrát.
33. Hortobágy-Malomházán a Hortobágy egykori vadon élő állatainak bemutatására.
34. A Széchenyi Terv bérlakás-programjának keretében eddig több mint 13 ezer lakás épült meg.
35. Aszódon (Pest megye) 12 lakásos, kétszintes és tetőtér beépítésű társasházzá alakították át a volt szovjet laktanya kihasználatlan egyszintes.
36. Pécelen (Pest megye) 15 belterületi telekingatlanon egy-egy ikerházat, azaz 30 bérlakást építettek.
37. Visegrádon (Pest megye) nyolclakásos lakóház épült a hegyen teraszos kilátással.
38. Százhalombattán 112 bérlakás épült. Az épületekben 72 a szociális és 40 a költségalapú lakás.
39. Zalaegerszegen három nagy lakásépítési terv valósult meg. Az egyik a Gasparich utcában 24 szociális bérlakásos társasház épült.
40. Demecseren (Szabolcs) 32 önkormányzati bérlakás
41. Tiszakécskén 39 önkormányzati bérlakás.
42. Csepelen 73 költségalapú bérlakás.
43. Császártöltésen 28 személyes bentlakásos nyugdíjasház
44. Vasváron 50 lakóegységből álló 100 férőhelyes emelt szintű szolgáltatást nyújtó idősek otthona.
45. Hosszúpályin idősek otthona.
46. Zuglón 100 bérlakás - 50-et ebből 2004. március 24-én adtak át.
47. Sátoraljaújhely 1. 1 milliárd forint támogatásban részesült, ebből valósult meg többek között a bérlakások építése is.
48. Széchenyi-terv keretében meghirdetett energiatakarékos program eredményeként az országban tizenötezer panellakásban végezték el a nyílászárók felújítást. A kiadások egyharmadát a lakóközösségek, egyharmadát az önkormányzat és egyharmadát az állam fizette a Széchenyi-terv keretében. (Csak néhány példa)
49. Győrött ezer lakás kapott új nyílászárókat a Széchenyi-terv támogatásával.
50. Budapest-Kőbányán 56 lakásos társasház felújításához - hőszigetelés és fűtéskorszerűsítés


Tudomány, Kultúra, Egészség
A Tudomány számára az Orbán-kormány jelentős forrásokat biztosított. 2002-ben, a kormányzati idő végére a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési program 171,2 milliárd forintot biztosított.
(Ezzel szemben 1998-ban a Horn-kormány mindössze 71,2 milliárd forintot szánt a tudományra!) A Széchenyi-tervben a kutatás, a fejlesztés és az innováció az egyik fő kitörési pontként jelent meg az ország jövőjét illetően. A Széchenyi-terv 2001-ben 17,5 milliárd forintot, 2002-ben 19 milliárd forintot biztosított ezekre a programokra:

1. A KÜRT Computer Rendszerház Rt.
2. A Szent István Egyetem nyert támogatást a Széchenyi-terv Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok pályázatán.
3. Virtuális önkormányzatok létrehozására 2000-ben több milliárd forintot fordított.
4. Várpalota Krúdy Gyula Városi Könyvtára
5. A kulturális turizmus a Széchenyi-terv egyik kiemelt fejlesztési iránya volt. Mivel a Budapesti Tavaszi Fesztivál kulcsszerepet játszik mint a külföldi, mind a belföldi turizmus szempontjából, a Széchenyi-terv és a Gazdasági Minisztérium kiemelt támogatásban részesítette a Fesztivált
6. A Széchenyi-tervben lovas-turisztikai támogatást kapott: Bács-Kiskun: 2 cég, Békés: 2 cég, Borsod-Abaúj-Zemplén: 2 cég, Fejér: 3 cég és Pest: 2 cég.
7. Zalacsányon lovasbemutatókhoz színpad és nézőtér.

A Széchenyi-terv egészségturisztikai pályázatain nyert összegek következtében épült:

8. Pápán várkertfürdő.
9. Kehidakustyánon, Zala megyében gyógy- és élményfürdő,
10. Győrött fürdő,
11. Tiszapüspökin korszerű tiszai szabad strand,
12. Kecskeméten élményfürdő,
13. Sárváron gyógyszálló és gyógyfürdő,
14. Bük-i gyógyfürdő fedett élményfürdője és rekreációs parkja,
15. Cserkeszőlőn hullámfürdő öltözővel és vizesblokkal,
16. Nyíregyházán a Sóstó Gyógyfürdő új gyógyászati részlege,
17. Debrecenben élményfürdő,
18. Szolnokon felújított strandfürdő,
19. Hajdúnánáson a gyógyfürdő 320 milliós felújításához és bővítéséhez,
20. Egerben uszoda és élményfürdő,
21. Püspökladányban új gyógyközpont,
22. Kisvárdán a várfürdő teljes rekonstrukciója,
23. Túrkevén megújult és bővült gyógyfürdő,
24. Hajdúszoboszlón korszerűsítették és bővítették a Gyógy- és Strandfürdőt,
25. Szarvason felújításra került városi fürdő és megépült a gyógyászati központ,
26. Karcagon fürdő és strand,
27. Zalaegerszegen termálfürdő és Aquapark,
28. Zalakaroson a gyógyfürdő új medencékkel, épületekkel bővült,
29. Isaszegen termál- és élményfürdő,
30. Marcalin gyógyfürdő és szabadidőközpont,
31. Lentin (Zala megye) termálfürdőt bővítették és felújították,
32. Gyula Várfürdő gyógyfürdő fejlesztése,
33. Mórahalmon hűtőház, fürdő rekonstrukció, szomszédságában felépült az inkubátorház a kezdő ipari vállalkozók számára,
34. Cegléd a termálfürdő és szabadidő központ megvalósításához.
35. Harkányon megújult és bővült a gyógyfürdő
36. Agárdon Termál- és Gyógyfürdő

Dél-Alföldön, ahol a nap is termálvízben fürdik, a következő gyógy- és termálfürdők újultak meg a Széchenyi-terv közel négy-milliárdos állami támogatásával:

37. Gyula,
38. Kiskunmajsa,
39. Orosháza,
40. Szeged,
41. Kecskemét,
42. Tiszakécske,
43. Békéscsaba,
44. Mórahalom,
45. Szentes,
46. Gyomaendrőd,
47. Tótkomlós.


…de aztán másik kormányt választottunk magunknak. Biztos, hogy jól tettük?


Most te jössz az elmúlt 8 év "vívmányaival"

Előzmény: reneg6 (63)
puzdra Creative Commons License 2009.11.29 0 0 66
1. Amiket felsoroltam megvalósultak. Abban a négy évben. Kedvedért beírhatom közülük, ami eszembe jut.


2. Mindenesetre 2.2 millió magyar szavazó állampolgárt lemutánsmagyarozni, hát....

A propaganda nem a sokadik, hanem az első hatalom. Annak idején 1938 márciusában a 8,5 millió osztrákból 3,5-4 millió helyeselte az anslusszt. Ezek bizony mutánsgondolkodású osztrákok voltak.

Előzmény: reneg6 (63)
titok31 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 65

A bajszosbokrost 10 havi béna tétlenség után azért nevezte ki Horn, hogy elkerüljük az államcsődöt!!

 

Ezt úgy "oldotta meg", hogy a fűnyírójával-válogatás nélkül-lenyesett HATSZÁZ MILLIÁRD Ft.-ot a költségvetés kiadási oldaláról és az utolsó kanyiig a csőd elkerülésére kellett fordítaniuk!

 

Ez a bokros-legend valósága!!

 

Fél év múlva Hornnak ki is kellett rúgnia, hogy ki ne törjön a gyalázat!!

 

Na ebbe a "jóba" ült bele Orbán 1998-ban!!

 

titok31 Creative Commons License 2009.11.29 0 0 64

Még nem szakadt rád a plafon?

Majd fog!!

Ekkora hazugság, jóinduattal, tájékozatlanság következménye csak az lehet!!

Hornék 1998-ban 1.8%-os GDP növekedéssel "adták át a stafétát" ezt Orbánék 1999-re már 3.9%-ra,

2000-re pedig 4.6%-ra növelték!

Azt hiszed mindenki beveszi a primitív hazugságaid?

Előzmény: reneg6 (60)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!