Keresés

Részletes keresés

T.Howard Creative Commons License 2010.05.10 0 0 349
Vége: jogerős a választás eredménye

MTI
2010-05-10 10:15

Jogerős az áprilisi országgyűlési képviselőválasztás eredménye, miután valamennyi jogorvoslati lehetőség lezárult.
A Legfelsőbb Bíróság hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította az országos listás mandátumok kiosztásáról szóló Országos Választási Bizottsági határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet. Ez azt jelenti, hogy további jogorvoslatnak már nincs helye.
#FF4500 Creative Commons License 2010.04.23 0 0 348
Én már fogadtam rá, az SZDSZ kiesésére még idejében (a koala látszatbomlásakor) feltettem egy láda sört, a kétharmad meg egy üveg pezsgőt hoz majd.
Előzmény: Törölt nick (344)
#FF4500 Creative Commons License 2010.04.23 0 0 347
"Orbán Viktor szerint a legfontosabb intézkedéseket július 1-jével már meg lehet tenni, illetve olyan döntéseket lehet hozni, hogy azok július 1-jén már hatályba is lépjenek. A Fidesz elnöke a Hír TV Péntek8 című műsorában - néhány órával a kampánycsend kezdete előtt - kijelentette: lesz adócsökkentés még ebben az évben.

Orbán Viktor a választások után várható menetrendről elmondta: legkésőbb május közepéig megalakulhat a parlament, meg tudják választani az Országgyűlés elnökét. Szerinte egy héttel ezután már be tudnak terjeszteni több olyan indítványt, amelyet a kormány megalakulásától függetlenül megtárgyalhat, jóváhagyhat a parlament.

A politikus kijelentette: lesz adócsökkentés még ebben az évben, az azonban majd a feltárt helyzettől függ, hogy milyen mértékű és milyen gyorsaságú lesz."
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.23 0 0 346
Szép és jó, hogy ez megvolt, de most már a frakció(vezető)k bejelentése következik a korelnökhöz az alakuló ülésen.
lencséses Creative Commons License 2010.04.14 0 0 341
Mondd, az talán igazságos, hogy maga a választással az van elhitetve, hogy az emberek beleszólhatnak valóban a közös ügyeinkbe?

Miközben, csak annyi történik, hogy egoista fafejeket bíznak meg a voksukkal, akik aztán igen fényesen megélnek ebből, és akik a választások után nem is nézik embernek az embereket. - Válságokat kreálnak, majd erre hivatkozva megint lehúzzák a következő bőrt az emberekről a kevesek.

Szánalmas és nevetséges is ez így.
Előzmény: Törölt nick (318)
Magdi60 Creative Commons License 2010.04.12 0 0 340
Az V.kerületben Rogán polgármester, nem? Akkor nem lehet képviselő is!
Dita30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 339
Én szivesen hazamentem volna Pécsre szavazni, ha nem kerülne ilyen sokba a dolog. Kettőnknek ha jól emlékszem 17.000.-Ft lett volna ez a kis kiruccanás vonattal!
kábelbúvár Creative Commons License 2010.04.11 0 0 338
Április 12-én lehet szavazni ???
Egy hegy megy Creative Commons License 2010.04.11 0 0 337
Durva...
Előzmény: Törölt nick (328)
l pali Creative Commons License 2010.04.11 0 0 336

Ha csak 1 szavazó körben szavazhatnak , miért nem lehet másik 5 tagot vagy többet

delegáltatni ennek a körzet elnökéhez.

 Az ovb is kijelentette hogy a multban is volt hogy emberek szavasztak időn túl.

Hiba hogy nem delegáltak több szavazat számlálót ehez az 1 elnökhöz.

Ovb blamája az egész.

ctvi Creative Commons License 2010.04.11 0 0 335

Üdvözlet!

 

Érdekes dolog ez! Az hogy lehessen máshol szavazni, jó is meg nem is!

 

Ha úgy nézzük, hogy ha egy 2000 fós helyre bejelentkezik 3000 máshol lakó, előfordulhat, hogy nem a helyiek véleméye, akarata fog győzni....

 

Ha valaki nem a lakhelyén dolgozik, akkor vagy hazamegy, ha elengedik a munkahelyéről, vagy nem tud szavazni, ha nem....

 

Az, hogy melyik a fontosabb érdek, azt mindenki döntse el, de szerintem nem egyszerű dolog.....

feketekavics Creative Commons License 2010.04.11 0 0 334
Pécs 100, néhányan hagyták menni az utolsó vonatot, de kitartanak.
_FK
feketekavics Creative Commons License 2010.04.11 0 0 333
T+02:07
Szeged 60 ember állt sorba
Pécs 100
Debrecen 0 (:-)
Győr 50
_FK
Dita30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 332

Most gondolkoztam el azon, hogy mennyire meg lettem károsítva ma! Először elvettek tőlem fél órát (ennyit álltam sorban a postán, hogy fel tudjam adni az igazoláshoz a kérelmünket) valamint kb. 600Ft volt a két levél feladása. Mikor megérkezett az igazolás szintén vártam vagy 20 percet hogy átvehessem a levelet. Ma 2x autókáztunk el a Bocskai útra (benzin) egy órát vártam délután (mikor közölték,hogy még kb. 2 órát kell várni) majd feladtam, este már a tömeg láttán feladtam...

És elvették a szavazáshoz való jogomat is!!!!

 

gabi650 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 331
Emberek mindenki a jobbikra!!!!!!
Ezeket a rohadékokat el kell innen űzni.Már a szavazást is bemocskolja a gyurcsányista ganyé!
Dita30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 330
Tudok ám helyesen írni, csak most nem annyira sikerült! :)))
Dita30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 329

Én is a Bocskain próbáltam szavazni ma, de természetesen nem sikerült. Néhány választókörzetben csak azok szavazhattak, akik ma az egész napjukat erre tudták szánni.Tehát aki essetleg dolgozott vagy hasonlók az kizárva!Már április 5.-én megjelent egy cikk arról, hogy a 15. választókörzetben mennyien fognak szavazni!

Viccországban élünk! Nesze neked demokrácia!

http://www.naplo-online.hu/cimlapon/20100405_valasztas_2010_igazolas

Magdi60 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 327
Nem volt eddig így, most mondták, de miért változtattak?
Előzmény: Magdi60 (326)
Magdi60 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 326
Ez tiszta röhej. Szánalmasak vagyunk, ha eddig is így volt, akkor most miért van ez a sorállás az átszavazóknál?
vittore_30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 325
ez a szánalmas, kutyaütő válasz jött:

"Köszönjük levelében írt szíves jelzését, melyre válaszolva az alábbiakról tájékoztatjuk.



A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 10. § (2) bekezdése értelmében a két vagy több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási iroda vezetője kijelöli azt a szavazókört, ahol azok a választópolgárok szavazhatnak, akiknek lakcíme a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály értelmében csak az adott település megnevezését tartalmazza, illetőleg akik igazolással rendelkeznek. Ha a településen két vagy több választókerület van, a helyi választási iroda vezetője az általa kisorsolt választókerületbe tartozó szavazókört jelöl ki.



Szintén a Ve. határozza meg a választási bizottságok tagjainak létszámát.



A választási irodák és a választási bizottságok jogalkalmazóként vesznek részt a választások lebonyolításában, vagyis a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelően látják el a feladataikat a választások során.



Amennyiben panasszal kíván élni, úgy kérjük, szíveskedjék a lakóhelye szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjéhez (települési jegyző) fordulni; aki a jogszabályi háttérről is felvilágosítást ad az Ön részére.



Üdvözlettel:



Választási Információs Szolgálat"


Szigeti TAKARODJ!!!

Előzmény: EztMárNem (324)
EztMárNem Creative Commons License 2010.04.11 0 0 324

Üdv mindenkinek.

 

Én is átszavazó voltam ma a XI. kerületben, Bocskai iskolában. 2 óra 50 percet álltam sorban, amikor elmentem nagyobb sor volt mint amikor jöttem. Már az épületben sem fértek el a szavazók, csak az iskola udvarán.  Pár kérdésem lenne hátha valaki tudja a választ:

 

1. Ha 3000 embert besűrítettek (én 3000 -et hallottam)  egy 30négyzetméteres szavazó helységbe, és percenként végez a szavazó (Nekem 1,5 perc volt, pedig siettem!). Akkor 3000 percre azaz 50 órára lenne szükség!!!? Magyarul elveszik a joga a szavazáshoz ennek a pár ezer embernek? (Idősebbek hogy állják ki a sort???)

 

2. Senki nem tudott arról hogy 3000 embert fognak leszavaztatni egy szobában?

Valaki csak tudott erről nem?

 

3. Miért nem látok sehol egy telefonszámot az interneten, ahol az ilyesmit be lehetne jelenteni?

A válaszokat előre is köszönömj.

Előzmény: vittore_30 (319)
nagyanyo05 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 320
Ez így van, 1 a százból!!! Be kell tiltani ezeket a választáskörüli trükközéseket!!!
Előzmény: vittore_30 (319)
vittore_30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 319
passz. a szervezők is ma szembesültek a problémával, szóval nem tudták előre hogy 4000 ember fog ma náluk szavazni egy 30 nm-es terem egyetlen asztalánál

szerintem szándékos volt egyébként, eddig probléma nélkül működött ez a mód '90 óta. 98-ban és 02-ben is a Bp-i címhez legközelebb eső szavazókörbe kellett menni a vidéki állandó lakcímmel, így logikus is, szétoszlik a tömeg.
Előzmény: Törölt nick (318)
nagyanyo05 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 316
Hát igen, az nagyon fontos kerülete a fővárosnaka:DDDD
Előzmény: Törölt nick (314)
vittore_30 Creative Commons License 2010.04.11 0 0 315
nem. túl kevés helyre osztották szét a 60ezer átjelentkezőt. újpesten egy választókörzetben szavazhat 4000 ember. 2 órát álltam sorban. egy körzet, 1 asztalánál egyesével halad (illetve nem halad) a sor. a rendezők szerint korábban 60-70 jutott egy körzetre, most 4000
Előzmény: Törölt nick (309)
szemedbenagerenda Creative Commons License 2010.04.11 0 0 313
Nálunk is szervezetten folyik a szállítás a szavazókőrbe. Én a két szomszédot fuvarozom, fiam pedig a nagyszülőket és a Laci bácsit.
Előzmény: Törölt nick (305)
Cyberslider Creative Commons License 2010.04.11 0 0 312
Kiábrándítalak: nem.
Előzmény: Törölt nick (307)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.11 0 0 309
Az mitől van, hogy a nem helyi lakosokból 100 méteres sor áll az egyik szavazókör előtt ? Ezek a kékcédulások ?
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.11 0 0 308
Az ilyesmi természetesen nem klasszikus választói viselkedés, az okságát elégséges magamnak levezetnem, de nem spórolok. Nem klasszikus választói módszertant követek, nem is klasszikus módon befolyásolom az eredményt. Függetleníteni igyekszem magamat mások várható döntéseinek summázatától, tudom, hülye vagyok, de úgy szavazok, mintha csak én szavaznék. Valahol ez morális, nem? Nem racionális döntéselméleten nyugszik, de nem is akarom azon nyugtatni.
Előzmény: Törölt nick (306)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.11 0 0 304
Ugye nem nekem, hanem anyukámnak van szövegértési problémája, mikor a "szavazni csak egy listára és egy jelöltre lehet" feltételt velem ellentétben úgy értelmezi, hogy UGYANARRA. Mert ez két szavazólap, semmi logikai kapcsolat nincs köztük. Szavazhatok pl. hipotetikusan a Pörzsére és/de a fidesz listájára. Ettől ugyanúgy érvényes a szavazatom, igaz?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!