A magyar keresi a pénzt, a francia nyeri, az angol csinálja, az orosz (keservesen) dolgozik érte. Vajon véletlen mindez vagy van tudományos magyarázata?
Na még adok egy infúziót a kis újszülött topikocskának, valami erre kószáló diák csak hasznát veszi (rosszabb esetben malinformálódik).
1) A német verdienen: szolgálat vagy kiérdemlés? Szvsz mindkettő, szolgálattal való kiérdemlés, tkp. megszolgálás. Jókai interpretációja ehhez képest kicsit egyoldalú.
2) A római votív oltárköveken a sztereotip V.S.L.M. (votum solvit libens merito) feliratban a "merito"-nak semmi köze nincs a servio, servire "szolgál' igéhez, és nem is lehet, hiszen egy isten(nő) nem szolgál, legfeljebb kegyesen eleget tesz a kérésnek. Interim hipotézis: a "szolgálat" és a "kiérdemlés" összekapcsolása a rómaiaknál nem ismert, inkább középkori német szellemet látszik tükrözni, amikor a szabadság római eszméje évszázadokra elszunnyadt, azt a franciák ébresztik majd fel.
3) A fr. gagner, az ol. guadagnare valszeg nem szerencsejátékon stb. való pénznyeréssel, hanem a vállalkozó üzleti nyereségével áll par excellence fogalmi rokonságban. Interim hipotézis: a francia és az olasz gondolkodásban a pénzszerzés körében az önálló vállalkozó típusa áll előtérben a bérmunkással, a szolgával szemben. (A rómaiaknál az inventus, reditus, quaestus szavak utaltak az efféle üzleti nyereségre; részben ezek a szavak is tovább élnek a modern nyelvekben).
4) Az oroszok kapcsán nem véletlenül utaltam a topik inscriptiójában a "keservesen végzett" munkára. Ismert tény, hogy munka szavunk a szláv 'gyötrelem, kín' jelentésű muka szóból származik. Külön topik tárgya lehetne, hogy az ókorban a görögök és a rómaiak is a (fizikai) munkát gyötrelmesnek tartották, a pénzért végzett munkát pedig kimondottan megvetették, csak a saját föld művelése és a hobbiból és/vagy gloriae causa végzett szellemi munka volt méltó a szabad görögökhöz és rómaiakhoz. Az orosz zarabot mögött ott érzem a robot keserűségét, mindenesetre egészen más világot tükröz, mint a fr. gagner.
Való igaz, a Fekete gyémántokban ír errről Jókai: "A magyar pénzt „keres”, a német pénzt „érdemel” (Geld verdienen), a francia pénzt „nyer” (gagner d’argent), az amerikai pénzt „csinál” (to make money). Tökéletesen jellemző kifejezések. A szegény magyart mintha látná az ember, hogyan keresi a pénzt, melyik bokorban találhatná meg; a jámbor németet, ahogy izzad, dolgozik kézzel-lábbal, míg megérdemli azt a pénzdarabot; a könnyűvérű franciát, ahogy kockáztat és nyer, ha akad egy másikra, aki veszít; míg a nehézvérű jenki ül egy helyben, s a körmét faragva csinálja a pénzt." (ld. http://mek.niif.hu/00800/00813/html/jokai9.htm)
Idézi ezt a szöveget DE BIE-KERÉKJÁRTÓ Ágnes egy 2006-ban megjelent cikkében, és több hasonló probléma lemezése nyomán a következő konklúzióra jut:
"A szókincs bonyolult kognitív mechanizmusokon keresztül leképezi a környez világot, a környező világ pedig más Magyarországon, mint például Hollandiában. Fellendülőfélben lévőkutatási terület manapság az összehasonlító, azaz kontrasztív jelentéstan. Ez az irányzat pedig csupán az egyes nemzeti szemantikák eredményei alapján képes működni. Gombocz Zoltán bevezetőben idézett kérdésére a nemzeti szemantika jogosultságáról 80 év elmúltával is határozott igennel kell válaszolnunk. Sajátos feladata ma is — pontosabban gyorsan globalizálódó világunkban ma újra — a nyelvleírásnak, hogy a jelentésszekezetekben tükröződő általános kognitív törvényszerűségeken túl keresse azt, ami az egyes nyelvekre, népekre jellemző: a kategorizálásnak és képzettársítási módoknak a sajátos történeti, művelődéstörténeti, a kulturális közösség szellemi sajátságaitól, képzeletétől és érzelemvilágától függő törvényszerűségét." (http://www.federatio.org/mi_per/Mikes_International_0206.pdf)
Igen, valóban banálisnak tűnik a téma, de csak akkor, ha a felületen maradunk. Mert vannak itt mélyebb rétegek is. Brüll Mária a fenti idézetben természetesen csak egy erősen elnagyolt képet vázolt 35 évvel ezelőtt, széles ecsetvonásokkal, merőben ismeretterjesztő célból. Ha csak egy kicsit is utánanézünk a dolgoknak, érdekes megállapításokat tehetünk.
A B. M. által utalásszerűen jelzett óhéber kifejezés szemmelláthatóan a bérmunkára, napszámos munkára utal, ezt a nálam járatosabbak tudnák kommentálni.
A B. M. által szignalizált ógörög ekvivalens valszeg a ktasthai mediális ige, amely a szerzésre, birtokbavételre utal. Ennek kapcsán felmerül bennem, hogy a gondolati gyökér itt esetleg az erőszakos vagy a csalárd elvétel lehetett. Ugyanakkor a pénzkeresés kapcsán a bérmunkás bérére (misthos) is lehet ógörög relációban utalni, amelynek nemcsak az összege, hanem az efféle juttatás presztízse is — az alacsonyrendűnek tekintett bérmunkáéval együtt — igen alacsony volt. A kontextushoz hozzátartozik, hogy dolgok, pl. egy öszvér kibérlése esetén is misthost kellett fizetni, amiként a magyar nyelvben is a munkabér és a bérleti díj rokon fogalmak.
A rómaiak B. M. szerint "kiérdemelték" a pénzt. Bevallom, nem tudom, milyen latin szóra gondolt a szerző. Az érdemek kapcsán a honorarium jut először eszembe, amely persze nem a lenézett bérmunka, hanem bizonyos magasrendű szellemi munkák elismerésére szolgált, szó szerinti "tiszteletdíj"-ként. A bérmunkás bérét ugyanis a rómaiak mercesnek nevezték, amely a latin nyelvben is jelentette még a dolgok használatáért fizetett bérleti díjat. Érdekesebb talán, hogy a rómaiaknál is létezett a magyar pénzkeresésnek szó szerint megfelelő szó, a quaestus (a quaero, quaerere = keres, kérdez igéből), amely azonban a vállalkozók jövedelemszerzésére utalt. A rómaiaknál tehát "pénzkeresés" fogalma nem a bérmunkásokra, hanem a vállalkozókra volt használatos.
Egy másik topikban vetettem fel azt a kérdést, hogy a pénzkeresésre a különböző nyelvekben ismert kifejezések olyannyira jellegzetesek, hogy a differenciák aligha lehetnek véletlenek. Ez a kérdés ott offtopik volt, de fontosnak és érdekesnek tartom, ezért öt évi fórumozás után most először úgy gondoltam, nyitok egy topikot, történetesen e problémának szentelve. Vitaindítóként álljon itt a másik (Fontosabb-e az ige a főnévnél c.) topikban már idéztem szöveg:
"A pénzszerzés nyelvi kifejezése szinte tökéletesen tükrözi a kérdéses nemzetek, népek egy-egy jellemvonását. Az óhéber nyelvben »bérért elszegődni« annyit jelentett, mint pénzt keresni. Ugyanezt a régi Athénban úgy mondták: »ezüstöt szerezni«. A rómaiaknál az anyagi javakat »ki kellett érdemelni«. Az angolszászok már lényegesen gyakorlatiasabb emberek, ők a pénzt »csinálják«. A franciák [és az olaszok] »nyerik« a pénzt, tehát az élet vidámabb, játékosabb oldala iránt van nagyobb érzékük. A németek szerint (...) valamilyen szolgálatot kell tenni. Ők ugyanis »megszolgálják«. Hasonló értelmezése van a svéd és a dán megfelelő kifejezésnek is. (...) Az oroszok, csehek, lengyelek »megdolgoznak érte«. A kínaiak »küzdelmet folytatnak« a pénzért. ... Mi magyarok nem »szegődünk bérbe«, nem »szerzünk ezüstöt« és nem is »csináljuk« a pénzt. Mi — »keressük« a pénzt. A mongolok ezzel szemben »találják«. Talán jót tenne egy kis tapasztalatcsere ez ügyben..." Minerva nagy képes enciklopédia, III. köt. Szerk. Valkó I.—Simai M., Bp. 1974. 303.
Az idézett sorok szerzője, Brüll Mária ugyan nem nyelvész, hanem közgazdász, de valahonnan vette az adatait, amelyek persze attól még lehetnek tévesek, sőt némelyiket első ránézésre is pontosítani tudnám.
A szöveget karikatúrák is kísérik, amelyek a pénzt gyártó elégedett angol munkást, a ruletten, kártyán pénzt nyerő vidám francia életművészt, az alázatosan hajlongó német pincért, a kardjával hősiesen küzdő kínait, és végül a pénzt az utca kövezetén nagyítóval kereső, reménykedő magyart figurázzák ki.
Mindez ugye ma már nem lenne annyira PC. Pedig a sorozat az MTA, konkrétabban a Köpeczi B., Bognár J., Erdey-Grúz T., Szabó Imre és Szentágothai J. akadémikusok által fémjelzett szerkesztőbizottság égisze alatt jelent meg. Kíváncsi vagyok véleményetekre.
