Beszélgetések hitről, Bibliáról. A topik célja, hogy felekezeti hovatartozás nélkül beszélgessünk hitről, Bibliáról, és az élet nagy kérdéseiről.
Egy szabály van csupán: tényleges társalgás legyen, személyeskedés, beszólások nélkül.
Isten Szellem, a szellemet meg nem lehet látni, ahogy a szelet sem (a szellem a szél szóval egyenértékű, olykor szélnek is fordítják a görögből), testi érzékszervekkel nem felfogható. Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. Ez is írva van.
Nem úgy "láthatatlan", mint a tiszta levegő, amibe ha belenézel, nem érzékeled a szemeddel, hogy valamin keresztül nézel, hanem úgy láthatatlan, hogy nem engedi meglátnunk közvetlenül, mert nem vagyunk alkalmasak arra, hogy romlott testünk szemeivel meglássuk Őt. Ha színről színre meglátnánk, azt nem hordozhatnánk el bűneink miatt, ám meg fogjuk látni teljes dicsőségében is, amikor ennek elérkezik az Istentől rendelt ideje. De mégis látható már most is, mert egyrészt Krisztusban megismerhető, másrészt a teremtett világból felismerhető, harmadrészt az újjászületettek életén átragyog, negyedszerre pedig a Krisztusban megvalósult személyes közösségben Szentlélek által megélhető valósággá lett az övéi számára. Tehát nem úgy láthatatlan, mint a tisztára mosott ablaküveg, hanem úgy, mint aki az emberi látásnak, tapintásnak kiábrázolhatatlan! (Bár szerintem ezt Te is tudod, és bocsánat, ha nem értettem, mire is vonatkozott a felvetésed!)
Ez nagyon érdekes, bár a háromságtanra vonatkozók kivételével én olyan nagyon sok lényegi elemet így első olvasatra nem leltem.
A házasságtörő asszony sztorijának a korai kéziratokbeli hiánya azért egy másik lehetőséget is tartalmaz, lévén, hogy az eredetiek nincsenek meg. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a téma kényes volt egy adott időszakban, és sokhelyütt egyszerűen kihagyták. Majd egy akkori kutatási-pontosítási törekvés során, az akkor még talán fellelhető régebbi kéziratok alapján visszakerült.
Van olyan nézet amúgy, hogy a Bethesda-tó bénájának a története is utólag került bele.
Lehet ellenőrizni végig kattintgatni, nincs ott a bölcs szó, csak hogy egyetlen. Előtte Jézusról beszél, majd egy váltással, Pál mond egy héber áldásmondást azt ... az egyetlen (mono) Istennek pedig ... magyarul az egy Isten, mono Theos-t áldja, aki ezek szerint nem Jézus (ugyanezt mondja Jézus az imádságban is, hogy az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli (mono) igaz Istent, és akit elküldtél), mert nem lenne ott, hogy a "pedig".
Árnyalatnyi eltérés, mégis kicsit tompítva, hogy azért mégis... "egyedül bölcs", és nem "egyedüli Isten".
De most csak kiragadtam egy példát. Számtalan ilyet lehetne mondani, ami lényegi kérdéseket is érint.
Nincs bajom, csak arra írtam érveket, amit mondtál, hogy: vagy a Károli, vagy ... bocsánat, ha erősen fogalmazok, néha, vagy ha félreértettelek valamiben. Nem állt szándékomban.
Vannak igazolható betoldások is, amit a modern fordítások kihagynak. Ilyen a comma johanneum. Ez nem amolyan elhanyagolható, amire azt mondanád, hogy ""a szövegeltérések nem érintik a lényege" , hanem nagyon erősen a háromságot hivatott alátámasztani.
Ezen kívül van még egy pár. (itt pl. össze van gyűjtve)
Nem az olyan betoldás elméletekre gondolok, hogy ilyet nem mondhatott Jézus, tehát betoldás, hanem amire elő lehet szedni a papírt és megmutatni, hogy a Vatikáni kódexben nincs, de a 8. századtól egyes kódexekben megjelent, de előtte lapszéli felirat vala. Ilyesmi a Comma Johanneum.
"Így vagy hiszem, hogy amit a kezemben tartok, a Károli-Biblia Isten ihletésével és felügyeletével lett olyan, amilyen, és ettől Szentírás, vagy azt hiszem el, hogy a Biblia egy könyv, amelyet az évszázadok során minden arrajáró teológus és fordító úgy variált, ahogyan kedve tartotta - ez pedig messzire vezet."
Ehhez még egy pár gondolat.
Szerintem nagyon leszűkíted a dolgot, és belesel azok sablon gondolkodásába, akik a "csak a XYZ" fordítás és alapszöveg mellé teszik le a voksukat, "mi, ha az nem" felkiáltással. Ugyanígy volt régebben a Vulgatával, amikor a Károli merészelt egy olyan görög alapszövegből fordítani, amit Rotterdami Erasmusz állított össze, az akkori hozzáférhető görög alapszövegekből.
Egy másik nagy tévedése az átlagnak, hogy úgy veszi, hogy a Biblia alapszövege egy könyvben van, amiben semmi változás nem történt, és nem történhetett, majd jött a fordító, az ihletett fordító (de hogy egy reformátor mitől ihletettebb mint egy katolikus, nem tudom, mindkét csapat üldözte ugyanis a szenteket), aki aztán a legtökéletesebben fordította le, és így az ókorból fennmaradt Biblia változás, torzítás mentesen ideesett a könyvespolcunkra, mintha magyarul írták volna, és ma.
Ezzel szemben az a helyzet, hogy több száz fennmaradt ógörög kódex (újszöv, most leginkább erről beszélek és az LXX-ről) és papirusz töredék van különböző korokból (már mind elérhető a neten), amelyek legtöbbje a középkorban nem volt elérhető (Lásd Tischendorf a 18. században másolhatta csak le a Vatikáni kódexet, majd a Sínait is ő találta meg egy kolostorban), amiből a fordítás úgy készül, hogy valaki a számára akkor elérhető kódexeket és abból az ógörög alapszöveget állítják össze (Ez a Károli esetében Erasmus), Ugyanis a legtöbb kódex között van különbség, szövegben is, és ez esetben dönteni kell, hogy melyik kerüljön bele (ehhez csinálják a kritikai apparátust, pl. Nestle Alandé a legújabb, ahol a régiesség, elterjedés alapján súlyozzák, melyik változatot tartják legrégebbinek, éppen aktuálisan), majd ezen alapszöveget kezdi csak lefordítani egy felekezet. No nem egy ember fordítja az egészet, hiszen egy élet munkája lenne (persze erer is van példa, lásd Kecskeméty), hanem megfizetnek több fordítót, egy fordítói gárdát. Meghatározzák az alapelveket, pl. hogy az YHVH helyett mindenütt legyen az ÚR szó, követve valamelyik korábbi hagyományt stb. majd ezt kiadják a fordítóknak, majd újra ellenőrzik stb. Nem írom le az egészet, mert ahány felekezet, annyiféle elv. És így lesz egy fordítás. Majd ahogy telik az idő, a nyelv ugye változik, és újra revideálni kell, sőt van, olyan is, hogy szinte újrafordítják, mert annyit fejlődött a nyelvtudomány, és kortörténet, vagy újabb kéziratok kerültek elő, és ugye ilyenkor az alapszöveg sem lesz ugyanaz, amiből fordítanak. (manapság a Nestle Aland 28. kiadásánál jár az újszövetség) Régen csak a Vulgata volt, és az kb. ugyanúgy lebetonozottnak tartották, mint ma egyesek a Károlit, és ugyanolyan érinthetetlen szent tehénnek. És ugyanúgy ment a hajcihő, hogy de a Vulgátát használták 1000 éve, és csak azon keresztül szólt Isten. (Jeromos fordította, aki már nem éppen az a kereszténység) Ugyanaz, mint ma a Károlival. Ennek oka az, hogy a nyelvezet hozzánő az emberekhez.
Namost a Károlis és köztünk van kb. majd félezer év, már nem is azt a Károlit tartjuk a kezünkbe, amit akkor használtak, hanem a leginkább használatban levő 1908-as revideációt, amit inkább újrafordításnak mondanak. Megnéztem egy száz évvel ezelőtti Károlit, aminek nyelvét még úgy ahogy lehet érteni, és bizony vannak különbségek, nem egészen ugyanaz a fordítás, és nem csak szóváltozatok vannak, hanem egyenesen másképpen fordít. (Pl. ha van ilyenje valakinek nézze meg József fáraó általi uralkodóvá tételének történetét) No most ilyen alapon kipécézni egy fordítást, egy adott korban, hogy csak az, ami ráadásul szinte csak a nevében egyezik az 1500 évekéivel, szinte olyan, mint a Coca Cóoa mellett letenni a voksot, mert mert a márkanév kötelez.
A legjobb hozzáállás szerintem, vizsgálni mindig, mi van a valamelyik fordítás mögött (mindegy melyiket vesszük is alapul), megnézni a kommentárokat, több fordítást, mik a szövegváltozatok (és na adj isten nyelvet is lehet tanulni, ebben tanulni lehetne a Mohamedánoktól, akiknél kötelezően arabul tanítják őket Koránt olvasni), szerintem az értelmes Istenkereséshez ez is hozzátartozik, nem lecövekelni egy ponton, hogy ennyi, mert ez a szűklátókörűség, nem Istenkeresés, Isten igéjéhez való ragaszkodás, vizsgálódás, hanem inkább szemellenző, vagy kényelmesség. Könnyebb ugye mondani, ez a favorit, nincs más, mint utána nézni, jobban vizsgálni stb. és nem szembesülni olyan kérdésekkel, amivel meg kellene küzdeni egy hívőnek, nem lecsukni a szemét. Ez már nehezebb. No itt látom a hívők nagy lustaságát, és ez is vezet ahhoz, hogy olyan dogmákat fogadnak el, amik végülis nem sok közük van az igazság útjához, Jézushoz.
"Ami a háromságot illeti: a Biblia beszél Atyáról, Fiúról és Szentlélekről. A tan ennek magyarázata, amit van" - Igen, beszél, mint ahogy beszél egy helyen Istenről, Jézusról és a kiválasztott angyalokról 1Tim 5,21, erre mégsem mondja senki, hogy egy szent sokaságistent alkotnak, ami egy Isten. Számtalan helyen csak Krisztus és Istent említi az írás, abból a diteizmus következne? (megjegyzem volt az eretnek egyháznak egy ilyen időszaka is, amikor a szent kettősség elterjedtebb volt mint a szent háromság, aminek két tagja az Atya és a Fiú, akkoriban a Szentlélek még mellőzve volt, de aztán tudod a hármas olyan csudaszám... ) Az egész egy filozófiai bravúr amúgy, amit a misztikus jelzővel lépeznek, védenek a vizsgálat elől. Amit nem lehet megismerni (Isten meg világosan szokott beszélni, Titok meg tudod kinek a homlokára van írva...), de azért aki nem vallja, hogy így van, annak le kell vágni a fejét (na jó, manapság már nem), amire te is utaltál. Na szóval pórul járhat. Viszont kik is üldözték az igazakat, kik is járnak Káin, az embergyilkos útján?
Egy szóval nem mondtam, hogy a Károli érinthetetlen szent tehén!
Annyit mondtam, kissé szégyenkezve, ezért magyarázkodva is, hogy én még mindig azt olvasom. Az volt az első anno, ami a kezembe került, azt szoktam meg, szeretem is valamiért (abból kezdtem először kibogarászni, hogy ki is volt Jézus), és még mindig találok benne böngésznivalót. Ezenkívül még a Luthert szoktam néha olvasgatni, összevetni a kettőt (németül elég jól tudok). Nálunk a gyüliben ki-ki azt a Bibliát olvassa, ami neki a legjobb, károlisok talán már nem is sokan vagyunk.
A betoldásokkal vagyok óvatos, ezt talán pont te értheted meg legjobban, hiszen mindketten láttuk a szektában, hogy ezekkel hová lehet eljutni.
Meggyőződésem, hogy a szövegeltérések nem érintik a lényeget, ezért mondtam, hogy vagy hiszem, hogy amit a kezemben tartok, az is Isten üzenete, vagy ha nem, akkor csak egy könyv. Ha végképp valami gubancom van, akkor általában a bibliai héberben ill. görögben jártas ismerőseimhez szoktam fordulni segítségért.
A teológiai műveltség pedig jó és hasznos dolog, ám nekem nincsen, de szeretném hinni, hogy így is tud hozzám szólni az Ige.
Rossz a fordítás. Ennyi a magyarázat. (most mondhatnám azt, hogy íme egy példa a Károli tökéletlenségére?)
Az angol szófordítást és kommentárokat megnézve (http://biblehub.com/), a héber szerint itt így lehetne fordítani:
"kitartó vagy/hatalmad van Istennel és győzni fogsz az embereken" - Ami, mint kiderül az Izrael név magyarázata, amit szintén úgy interpretálnak, hogy jelentése: "Istennel győztes", vagy Isten a győztes".
Tehát szó sincs Isten ellen való küzdelemről és győzelemről, hanem együtt küzdésről, és leendő győzelem ígéretéről.
Ennek értelme sem lenne. Lásd Jób végső párbeszédét Istennel.
Küzdött Istennel, és nem győzött, ahogy látjuk veszített, mikor az angyal megérintette a csípőjét. a vers arról számol be, hogy küzdött istennel, ÉS emberrel, és győzött. Testvére felett győzött, mikor annak sarkát fogta a születésnél, győzött mikor megvásárolta az első születséi jogot. győzött más emberekkel szemben is. viszont egy angyallal szemben veszített. Ha egy angyal ellen veszít, hogyan nyerhetne Isten ellen? Én azt olvasom, ki, hogy maga a küzdés, kitartás, és erősség, még nem győzelem. Isten elismeri Jákob erőfeszítéseit. Nézetemben ez egy összetett mondat. És hát nem lehet olyat fordítani, ami nincs ott. viszont kiolvasni (mások szerint belemagyarázni. :) ) azt lehet. Küzdtél Isten ellen, és erősnek bizonyultál (nem erősebbnek.) küzdtél emberek ellen, és győztél. én így olvasom, értem…
Az interneten vannak, beszkennelve 4 sz. Kódexek, mint a Vatikáni sokkal tisztábbak, mint amiből Károli fordított, aki 16 századiakat használt. Miért nem jobb az ősibbet olvasni? Mitől nagyobb tekintélyek a ref. felekezet fordítói?
Valószínűleg ez Istenismereti kérdés is, és ezért is teszik többen a hangsúlyt Isten változhatatlanságára, és mert ezt hangsúlyozza az Írás, és dicsőséget akarnak adni Istennek ez által. Pl. prófétai képekkel is, hogy Kőszikla, cselekedete tökéletes. Szent, Hűséges Isten, nem csalárd. (vagy lásd a Zsoltárokat)
A "nem tudom", nem ad egy világos magyarázatot. Az viszont, hogy új fogalom lenne, pl. amit Órigenész hoz fel, nem hinném. Teljesen el tudom fogadni, amit ír. Nem azt mondja, hogy ami az Írásban van, és emberközeli, oda helyettesíts egy másik fogalmat, hanem azt mondja, hogy azt azért úgy tanítja ott, azért úgy szól ott Isten, mert Isten közeledik ezzel az emberihez, mint az Atya a gyerekéhez. Az írásnak meg megvan a mélysége, és egy kiragadt mondat nem fedi a teljeset. Sőt, én azt is hozzátenném Órogenész mondókájához, hogy Isten nagyon sokszor vesz emberi példákat, (pl. magát Isten népe férjeként ábrázolja, és népét feleséghez, aki elment és prostituált lett....) Isten egyik tanítási módszere - úgy látszik az -, hogy közelít az emberihez, és magát behelyettesíti egy emberi példába, hogy tanítson. Ettől még nem vált az Isten azzá az emberré, amit az allegorikus kép mutat, a kettő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni.
Mitől érinthetetlen szent tehén Károli, a református felekezet fordítása? A Károlinak melyik revíziója? Mert azok között is vannak jócskán különbségek. (én olvastam 1908-revízió előttit is, néha egészen más, az Isteni név is többször szerepel stb.) A Károli előtt is voltak fordítások (Huszita), azoknak nem szólt Isten, mert még nem élt Károli (aki nem egyedül fordított)? Van számtalan felekezetnek fordítása, némelyik értelmezésben is különbözik.
Mi van, ha valaki az eredeti nyelven is megtanulja, és látja az eltérést és azt, hogy valamilyen irányba van elmozdulás az eredetihez képest? A tanulás akkor a kárára lett, mert elveszítette a Károli szent tehén érinthetetlenségét, mert látja benne a hibát? A "teológiai műveltség"-nek számít, ha valaki nem nyugszik, keresi az igazságot, és ezért megtalálja a nyelvet, majd meglátja pl. a Károli is ferdít bizonyos lényegi kérdésekben (pl. háromságban is, hogy az ógörög szövegek úgymond monoteistábbak, zsidósabbak?, már az újszövetségre célzok)
Akkor mit kezdjünk azokkal a bibliai helyekkel, ahol a Bibliában tanítva van az, hogy milyen az emberi tökéletlenség, és ezzel szembeállítja az Isten változatlanságát, saját szavához hűségét, és kimondja, hogy az Isten bizony nem olyan mint az ember 4Móz 23,19Jak 1,17 aki változik, változtat?
Ha Istennek valami megismerésre van szüksége, valami új tanulására, akkor még fejlődik, ez esetben pedig nem lehet tökéletes, mivel a tökéletesség valami kész állapotot takar, valami bevégzettet (így is fordítja egyes fordítás), véglegest, örököt, aminél nincs magasztosabb, több, nagyobb, szentebb, mindenben mérce. Isten, akkor, ha még fejlődne, tanulna, ilyen nem lehetne, vagy csak a teremtés végére. Márpedig az Írás szól Isten változhatatlanságról. (akiben nincs változás, sőt még annak árnyéka sem)
Ami a háromságot illeti: a Biblia beszél Atyáról, Fiúról és Szentlélekről. A tan ennek magyarázata, amit van, aki elfogad, van, aki nem, de érteni szerintem igen kevesen értik, ha van olyan egyáltalán. Szervét Mihálynak az életébe került az, hogy nem fogadta el.
A betoldásokkal én óvatos vagyok. Az eredeti kéziratok senkinek sem állnak rendelkezésére. Így vagy hiszem, hogy amit a kezemben tartok, a Károli-Biblia Isten ihletésével és felügyeletével lett olyan, amilyen, és ettől Szentírás, vagy azt hiszem el, hogy a Biblia egy könyv, amelyet az évszázadok során minden arrajáró teológus és fordító úgy variált, ahogyan kedve tartotta - ez pedig messzire vezet.
Meggyőződésem, hogy a Biblia sorsát Isten felügyeli, és sem a korábbi, sem a későbbi generációkat nem szerette kevésbé, azaz nem hagyta, hogy hamisítsák az Ő üzenetét.
Azt gondolom (így tapasztaltam), hogy Jézus igazat mondott a Szentlélekről: elvezet minden igazságra, eszünkbe juttatja, amiket Ő mondott. Ezek csodálatosan szép pillanatok az ember életében, igazi telitüdős örömök, és ez megélhető teológiai műveltség nélkül is. Meg persze azzal együtt is.
A különbség, hogy a háromság kifejezés sehol nem szerepel Istenre vonatkozóan az Írásban (így kései magyarázatnak mondható, bár szerintem több annál, mert egy eltérített Istenképet közvetít, a monoteizmus helyett rejtett többistenhitet, de legalábbis többszemélyű Istent), az eleve elrendelés meg tanítja az Írás, az apostoli levelek, Péter, Pál stb. Szó szerint használják a "eleve rendel" kifejezést, míg a háromság sehol nem található (kivéve egy 8. századi betoldást, amiről tudható, hogy betoldás a János levelébe, de abból sem olvasható ki, hogy a három egy), amit a modern fordításokból már ki is vettek. Erről egy egyszerű keresővel meggyőződhetsz:
A Bibliában találok olyanokat, amelyek szerint igen, lehetséges. Persze, hogy ezek valóban tökéletlenséget jeleznek, vagy esetleg nekünk van egy hibás elképzelésünk, definíciónk a tökéletességről, azt nem tudom.
Valahogy úgy gondolom én ezt, hogy a kocsit fogja a vallás a ló elé. Eldönti, hogy mi a jó, a tökéletes, és ahhoz igyekszik hozzáigazítani az infókat, amiket a Biblia Istenről közöl.
Én egyre inkább úgy vélem, hogy Isten megismerésével juthatunk el a tökéletesség/teljesség fogalmához, ami viszont egy egész élet programja lehet. Most tükörben vizsgálódunk, és ha ezt elfelejtjük, akkor a tükörképről fogjuk azt hinni, hogy valódi.
Én most ott tartok, hogy Isten maga a teljesség, személye a teljesség tudata, a Vagyok, és ennek a tudatos teljességnek a megnyilvánulásaként szemlélem a világot, a teremtést. A vallás, ahogyan látom, még mindig Istent igyekszik beleilleszteni a teremtett világba, és nem a világot Istenbe. Istent igyekszik hozzáigazítani a mi tökéletesség-fogalmunkhoz, és ez szükségszerűen vezet torzult istenképhez.
A Biblia pedig Róla is, a világról is, és a kettő kapcsolatáról is rengeteg információt közöl. De ha nem megfelelően használjuk, akkor puszta tankönyvvé, életmód-receptek gyűjteményévé tesszük, eszközzé ahhoz, hogy másokat morálisan ítélni/uralni/nevelni próbáljunk vele.
Ez az az út, amire én nem szeretnék rálépni.
Ha mindig Jézust, az Emberfiát tartom szem előtt, ha elfogadom, hogy aki Őt látta, látta az Atyát, akkor talán - ha lassan és bukdácsolva is, de - meg tudok maradni a keskeny úton.
De szerintem térjünk vissza az eredeti témánkra. Lehetséges-e, hogy Istennek olyan emberi tulajdonságai vannak, amik a tökéletlenségét jelzik. Pl. mond valamit, majd visszakozik, hogy mégsem... Vagy rájön valamire, amit addig nem tudott, újat tanul. (Változhat-e Isten? mert ha újra jön rá, akkor bizony okosabb lett) Mert szerintem ezek alapvető kérdések. Vagy lehet-e olyan, hogy az Isten nem figyel valakire, nem vesz észre valamit? Az előző beszélgetésünk alapján kérdezem.
A szavak jelentésének megváltoztatása nem, viszont az idegen és ókori nyelv kifejezésének az eredeti értelem visszakeresése, hogy az adott korban mit jelentett, és nyelvileg tényleg azt kellene oda fordítani a maiban, az már igen. Rengeteget csúszhat az értelmezés egy fordításon, mivel minden fordítás már alapból értelmezést is visz bele. (Sőt, vannak szövegváltozatok is, amit szintén vizsgálni kellene annak aki kutatja az igazságot, de ez más téma)
Ugyanoda teszem, ahogy azt is mondja, hogy, aki engem látott, nem engem, hanem aki engem elküldött, vagy aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem aki elküldött, vagy aki hisz benne, nem bennem hisz, hanem abban, aki elküldött. Tehát, úgy is mondhatnánk, nem én vagyok itt a valami, nem is engem fogad be, aki befogad, út vagyok Istenhez, az Atyához, a Célhoz, akit képviselek, az Isten, aki elküldött egem. Mivel teljes mértékben őt képviselem, aki hozzám jön, valójában az elküldőmet ismeri el/meg, ahhoz jön, őt látja. Tanítványainak többször is mondja, hogy nem nagyobb a szolga az ő uránál, sem a küldött annál aki elküldte. Márpedig Jézus az Isten követeként szól, meg lehet számolni, hogy hányszor használja a Jánosban az "elküldött engem" kifejezést. Jézust Valaki elküldte. Nem magát küldte el, nem magát magasztalta, hanem az elküldőjét, az egyedüli igaz Istent, akihez imádkozott. Az pedig örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedüli (mono) igazi Istent, és akit elküldtél. Sohasem magát dicsőítette, hanem az Atyát (az egy igaz Istent), nem magának engedelmeskedett, nem magához imádkozott, nem magának adott hálákat, nem a magáét mondta, hanem az Elküldőjét.
A haraggal kapcsolatban csak magamat tudom ismételni: Pál maga adja a magyarázatot, hogy mit ért a harag elvetendő, kerülendő megnyilvánulása alatt: ne menjen le a nap... azaz ne tápláld magadban, ne engedd tartóssá válni, eluralkodni, bosszúvággyá érlelődni. És ez nagyonis összecseng Jézus tanításával.
