Készíts egy helyet a tenyeredben. Bármely redő, tenyérvonal megfelel. Szeretettel nézz a kezedre. Iszen formálta ilyenre, valamint a sorsod és a megélt évek. Szép, tovatűnő emlékek. Nézz most felfelé, nézz az égre, ez a jelen. Istennek, mint egykor, most is kedves kincse vagy, kincsként add hát másoknak magad!
A békesség észrevétlen lopózik át a szobán. Ahol jó szívet talál, ott megáll. Ne siess úgy békesség, maradj még! Kérj békességet, ne hagyd cserben az emberiséget. Békesség és remény köszöntsön ránk e napon, földöntúli nyugalom.
Kutya minden nap eltűnt. A Szépíró nem értette. Mindig csak a közelben vadászott, a nyulakat szemük láttára szedte ízekre. Kutya új szokása nyugtalanító s biztató is volt egyszerre. Talán él még egy másik kutya is az erdőben, és oda járkál. Szépíró a kutya minden rezdülését megfigyelte. Mindenképp fakéregre akarta írni az ember és az állat kapcsolatát. Egyáltalán a kapcsolatok természetét. Hogy működnek, mi a valódi táptalajuk. Elképzelhető-e emberi kapcsolat bármiféle érzés nélkül, pusztán matematikai alapon? Az elme képes-e érzések nélkül gondolkodni? Jól jött volna egy agykutató is közéjük, de Tigrist mindennek lehetett nevezni, csak agykutatónak nem. Ezermester, a túlélés bajnoka. Sok minden illett Tigrisre. Erős volt, bátor, szinte már vakmerő. Az érzéseit tudatosan elnyomta magában, de az érzései folyton folyvást kifogtak rajta mégis. a szépíró látta, mint titokban könnyet ejt Kutyáért, aki hűtlenül olykor éjszakára is magukra hagyta őket. Nem tudták, hogy Kutya lépésről-lépésre, éjszakáról éjszakára közelebb segíti Fecót a túlélőkhöz. Az emberek szörnyen buták, talán ez játszódott le Kutyában, mikor igyekezett megértetni Fecóval, hogy el akarja vinni őt egy jobb helyre. Fecó csak lassan értette meg a nyilvánvalót. Kutya tud egy jobb búvóhelyet...
Fecóban megérkezett közéjük a nem várt csoda. El sem akarták hinni neki, hogy megúszta az oltást. El sem akarták hinni neki, hogy az erdőben a krumpli is megterem. De Fecó a zsebében hozta a bizonyítékot. Nyers krumpli... micsoda íze volt annak... mennyei, fenséges, vitamindús, nem találtak szavakat.
Tigris ásásra fogta, Szépíró az emberiség emlékezetévé akarta tenni őt. Ilike meg boldogan szövögette álmait Ami és Fecó jövőjéről.
Talán az Emlékezet-leckék voltak a legnehezebbek. Fecó tudta, hogy a Szépíró sem élhet örökké, és bár ő is a vérét adhatja, nincs annyi vérük, amennyivel a fakérgekre mindent felírhatnának, ami fontos és érdekes. Az emlékezetük is napról-napra mind jobban kopni látszott. Összemosódtak hátuk mögött az évek, az események. Tigris másként tudta, Ilike máshogyan emlékezett, a Dalnoki meg folyton csak legyintett: a lényeget, a lényeget. Miből mi és hogyan következett? Hogyan következhetett? De a legfontosabb, lehetnek-e még túlélők, és Fecó rájuk találhat-e?
Dalnoki újra és újra lejátszotta magában az eseményeket. Ha mindenki előre látta volna a jövendőt, vajon utcára vonulnak a tömegek? Vajon rá lehetett volna beszélni az oltatlanokat, hogy időben cselekedjenek? Mi lett volna a helyes lépés? Elfoglalni egy katonai bázist maguknak a maguk mellé állított fegyverese erőkkel? Beásni magukat és védeni a területet? Nagyobb területen együtt lenni, emberként járni, és nem csak nyers gombát és krumplit enni... talán lehetett volna így is.
Jómagam a könyvem kiadatása miatt számos könyvkiadót, 40-60-at megkerestem és véletlenül nekik is elküldtem.
Csak később derült ki számomra, hogy mi is ez lényegében.
A kiadó vezetőnője volt Xenu magyarországi főnök és nem tudni, hogy valamelyest csalódás, mert van olyan részlet is a könyvekben vezette, vagy a további Xenu szekér tolása.
Tehát az egész rendszerben való csalódást és szörnyűségek elkövetését, rá lehet húzni irodalmi párhuzammal a Xenu rendszerre is.
Minden esetre érdekes a Ti egymásra találásotok "ihletés" téren. Érdekel.
Szerintem is az a jó út, hogy előzőleg kérsz engedélyt. Lehet meg is adják, mert nekik te reklám is lehetsz, meg persze férrevivő konkurencia is. Attól függ mi lesz a könyvben .... de a xenu hívők többsége ZombiJézuskát például nem is emlékszem már pontosan talán szertornásznak, vagy akrobatának nevezi a hivatalos zsargonukban a feszület miatt.
Szó, szavak. Cica. Pu... nem jut eszébe. Cica. Cica.
Skaf álma nem várt zavart okozott a rendszerben.
- Biox, plox, cica, szólongatta Skofot. Skof erre nem talált a programban megfelelő választ. Dadogni kezdett: Bi, bi, bi.
Skaf11gamma felsőbb szintre küldte a két alanyt. Sajnálta egy kicsit, hogy nem nézheti tovább az égszínkék áramlást, ami Skafból áradt.
Letette a munkát. Ezen a szinten, ahol ő élt a Bábelben, így hívták az Arizona bázist maguk közt, 168 életmentő oltást követően kaptak munkát és megélhetést a Szkifek. Skaf11gamma neve azt jelezte, 11 oltás választja el attól, hogy maga is Skaffá váljon, tökéletesen beszélje a biox nyelvet és végképp megszabaduljon minden nyugtalanító és felesleges érzéstől, ami a béke, a biztonság és az egykedvűséget adó butítás útjában áll. Még bizonytalan volt, hogy felvegye-e a 169. oltást. Az életét kockáztatta ezzel, hiszen a láthatatlan és izolálhatatlan vírus mindenütt ott volt, és bárki maradék szöveteit felzabálhatta. A vírus harapása rettenetes, fetrengő kínokat okoz, a Kódex szerint.
Skaf11gamma a Kódex minden szavát feltétel nélkül elfogadta, ahogyan az ő szintjén élők mindannyian. Az elméje éles, gyors és kellően tudományos volt. Visszafelé is tudta olvasni a Kódexet, minden nap új felfedezéseket tett benne.
Előtte állt egy másik kiváló lehetőség is. Ha a csőbe fekve tölti maradék életét, Kódexíróvá válhat. A gondolat, a perspektíva csábítóan hangzott.
Otthon a családja várta. Esténként együtt tanult Skafi11gammával, a kislányával. Skafi11gamma új generációs Szkifiként káprázatos gyorsasággal kapcsolt és kombinált, de az együttérzés legapróbb szikráját sem vélte felfedezni benne. Skafi11gamma nagyon erős volt, és napról napra dühösebb. Skaf11gamma felkészült magában a legrosszabbra, hogy egy nap Skafi11gamma lesz az, akim kiiktatja őt, pusztán tudományos alapon, ha úgy ítéli meg a benne futó programok alapján, hogy Skaf11gamma veszélyes a békére, a biztonságra és a Szkifibutulásra nézve.
Talán jobb lenne, ha mégis beadatná magának a maradék 11 oltást. Vajon időben elkészülnek, az újabb, a mindent megváltó 180. oltással, amely végérvényesen kiírtja a láthatatlan és bizonyíthatatlan vírust, amely felzabálja a Szkifiket, akik egykor emberek lehettek?
Bátorítanálak tulajdonképpen, hogy csak így tovább...
A kedved sem akarom elvenni a Julius Andan név felhasználásától, akkor sem ha Xenu hívőknél nagy szokás és a hitűk része, hogy esetleg majd letiltatják az elején, vagy majd akkor ha már pénzt is keresel vele, nagy összegű kártérítésre perelnek. Ha tisztában vagy a kockázattal és vállalod, nekem semmi gondom. Kutató vagyok és érdekelni fog mind Julius Andan ezek szerint már mém terjedése és miegymásai.
Minél csendesebben élni. A zajszűrők bármikor működésbe léphetnek.
Megtanultak négykézláb járni, minden méltóságuktól megfosztva.
A drónok bármikor feltűnhetnek. A keresőegységek fáradhatatlanok.
Fáradhatatlanok. A Szépíró elmosolyodott. Kesernyésen, mégis jóízűen. Felértékelődött benne mostanra minden, ami emberi, a fáradtság is.
- Ezek a Skofok, vagy minek nevezik őket, szánalmat sem éreznek irántunk?
Amika kérdései olykor fájdalmasan butának tűntek. A Szépíró mégis nagyon kedvelte Amika összes buta vonását. Érzelmek sokaságát indította el benne Amika arcának minden egyes mozzanata és változása.
- Nem éreznek ezek mostanra jóformán semmit, ránctalan, arctalan tömegek lettek, ha jók a számításaim, dünnyögte csak úgy maga elé Andan.
Lassan ébredt az erdő. Az őzek és a nyulak megszokták mostanra a köztük tébláboló ügyefogyott embereket. Járni sem tudnak rendesen. Végigtapogatják az erdőt, még jó, hogy húst nem esznek. Nyers gombán élnek. Sokat ásnak. Beássák magukat a föld alá. Lassan haladnak, kevesen vannak.
- Valamiképpen segíteni kellene rajtuk. Kutya ezt érezte. Amikához simult, megnyaldosta a tenyerét. Körbeszimatolt. Emberszag, emberszag, egyre csak ezt kereste. Az érzékei azt súgták, valahol az erdőben mintha lennének még emberek.
Karcagi fázott, mind jobban fázott. Az éjjel különös álma volt. Még a régi utcákat járta. A lába furcsán bizsergett álmában. Nagyon régen nem járt már két lábon. Csak most újra megint, álmában. Feltűntek a régi házak, egy szép leány az utca jobb oldalán. Látta a fehér házfalakat, érezte a málló vakolat illatát, amint álmában a házfalat simogatta. Ott élt valamikor. Talált egy aranyórát a zsebében. Azt nézegette. A házban csörgött a telefon. Bement, felvette.
- Imi vagyok!
- Imi, Imi, hiszen te meghaltál.
Álmában is tudta, hogy Imi halott.
Eltűnt a ház, eltűnt az álom. De a halál vele maradt. Imi hívta, odaátra. Mi lesz így Fecóval? Még túl fiatal, egyedül nem élheti túl.
Kutya épp akkor ért oda Fecóhoz, amikor Karcagi meghalt. Még látta a kutyát, amint Fecó tenyerét nyaldossa.
Itt lesz olvasható, ezt a topikot választottam transzcendentális speciális beavató sci-fi regényemhez:)
ZULLU-nak ajánlom, és köszönetet mondok Nemkelltabu-nak a bíztatásért, Erkölcstannak meg a mémjeiért:)
Bulgakov Mester és Margaritáját aki olvasta, annak nem lesz újdonság, hogy a leírt mondatok nem mindig tűnnek egyértelműnek, szájbarágósnak, hogy akkor ezt most ki mondta, miért mondta, ez meg ki fia borjának az álma, kinek is az elfuserált vágya.
Nem tudósítást írok, hanem egy elvarázsolt regényt. Lesz lelki munkátok vele. Elviszlek egy labirintusba. Ami első olvasásra nem világos, az harmadikra azzá válhat. Aki negyedszer olvasva sem érti, amit épp olvas, csakis az kérdezhet:)
A regény első sorait a minap, egy estén írtam le nektek, majd azt is újra beidézem:)
A regényt ne vegyétek túlságosan komolyan, mert akkor szörnyen fájdalmas lesz. De ne féljetek a lelki változásoktól, amit a regény elindíthat bennetek. És ne féljetek holnap másként dönteni, mint ahogyan ma döntenétek...
"Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a tételes vallások illetve a világvallások mintegy rendezik, rendszerbe foglalják az ember alapvetően adott vallási érzékenységét, tapasztalatát, tudását, s túl azon, hogy normákat szabnak vagy tételeket fogalmaznak meg, a hétköznapi élettel való találkozás során módosulnak is. Természetesnek kell tartanunk, hogy eközben maguk is sokat átvesznek, felhasználnak mindabból, amire épülnek; egyes formák adott időben bekerülnek, más formák pedig inkább perifériára szorulnak; tehát sokkal inkább beszélhetünk kölcsönhatásokról, mintsem arról, hogy a hivatalos vallásosság és a népi vallásosság valamiféle egyoldalú alá-fölérendeltségi viszonyban különülne el egymástól.14 Éppen ezért némi fenntartással kell kezelnünk azokat a felvetéseket, amelyek például keresztény egyházi hatásokat vagy befolyást mereven szembeállítanak "pogány" maradványokkal, a hitvilág és a szokásrend "pogány" elemeivel; hiszen azok is valóságos vallási igényből és tapasztalatból születtek meg. Sejthető, hogy a kölcsönhatások folytán előálló, olykor meglepően szívós egységek éppen azért tudtak sok nemzedéken keresztül tovább élni, mert valahol mélyen belső rokonság fűzte össze a két - vagy több - póluson elhelyezkedő vallási világokat."
"Alig van művelt keresztyén ember, ki Bunyannak, vagy legalább gyönyörű "Zarándok Útja" című munkájának hírét ne hallotta volna. Igaz, hogy az ő élete nem hasonlít valamely nagyszerű égi tüneményhez, mely önkéntelenül milliókat ragad bámulatra, s munkája egyik tudományágban sem volt reformáló s korszakot alkotó: de azért mind életében, mind munkájában feltaláljuk a nagyság azon titkos talpkövét, melyet oly kevesen ismernek, – a lelki erőt és egyszerűséget. Valamint a világon mindennek, ami nagy és felséges – legyen az természeterő vagy szellemi képesség – alapja mindig az egyszerűség: úgy Bunyan jelen munkája és élettörténete is éppen egyszerűségében megragadó és felséges. Külső világi élete csak mintegy ruhája belső életének, azon nagyszerű lelki átalakulásnak, mely őt oly rendkívüli alakká teszi. Valóban csodálatos lelki erő kívántatik hozzá, hogy valaki, – kinek a nyomor, neveléshiány, s romlott társaság, ifjú életét úgy megmérgezék, s oly mélyre süllyeszték: annyira újjá bírjon születni, s oly tiszta vallásos keblű férfiúvá váljék. – De ő felküzdötte magát, átharcolta a nagy lelki harcot, s a küzdelemböl teljes tisztaságban lépett ki. – És miután keble megnyílt az evangyélium világa előtt, s szíve felgyulladt: lehetetlen volt, hogy tündöklő fénye csak önmaga számára ragyogjon, látni kellett azt másnak is, s tiszta világánál megtalálni az igaz utat. S ez volt, mi Bunyant íróvá s oly hatalmas hitszónokká tevé. Saját belső fejlődése, lelki küzdelmei megnyitották előtte az örök eszmék legtisztább forrását, az emberi szív mélységeit; s ez párosulva azon naiv egyszerűséggel, melyet a viszonyok – természettől örökölt – tették szónoklatát oly vonzóvá, s iratait oly nagybecsűvé."
