"Én vagyok JHVH. Ez a nevem......" (Ézs42:8)
"Vitéz harcos JHVH. Az ő neve JHVH." (2Móz15:3)
A Héber Iratok majdnem 7000 helyen tartalmazza a tetragrammát, eredetileg a Keresztény Görög Iratok pedig 237-szer.
Bár a pontos kiejtést nem ismerjük, de minden keresztény az anyanyelvén általánosan elfogadott kiejtést használhatja.
Ahogy az egykor hűséges személyek használták Isten nevét (5Móz30:16; Józs24:14;Zsolt83:19;Mik4:5; Ján17:6,26), így az igaz keresztények is használják: Róma10:13
Szent volt az, mert nem úgy tudták hogy a YHWH egy bikabornyú neve,
hamégha az is.Még így se.Így nem ódzkottak ellene,ahogy te bezzeg de."
Ha szentek lettek volna az írás készítői, akkor nem rakták volna bele a borjúisten YHWH nevét,
hisz Isten az ő szentjeivel tudatja titkait.
Tegyük fel,hogy a maszoréták nem találkoztak egész életükben azokkal az írásokkal,amelyekből
kiderült volna a számukra, hogy YHWH pogány népek borjúistene volt, és csak az Izrael Istenétől
az Úrtól eltévelyedett bálványimádó zsidók istene volt. Az írás akkor is meg lett szentségtelenítve,
egy bálványisten nevével. Gyanúsnak kellett volna lennie számukra, hogy a barlangi anyag, amelyet
felhasználtak olyan idegen istennevet tartalmaz,amelyet sem a babiloni Talmud,sem a Jeruzsálemi
talmud, sem a targumok nem tartalmaztak. Sőt a zsidó szentek által fordított Septuaginta sem.
Nagy a valószínűsége, hogy a 8. 9. században élt maszoréták,egy az Izrael Istenétől eltévelyedett
a borjúistent YHWH-t imádó zsidó szektához tartozott.
A Mózes által közvetített törvény megtiltotta Izrael fiai számára,hogy idegen istenek neveit emlegessék.
13Mindazt, amit néktek mondtam, megtartsátok, és idegen istenek nevét ne emlegessétek; ne hallassék az a te szádból.
Azok a zsidók, akik a YHWH-s szövegeket fordítják,mivel tudják, hogy YHWH a borjú isten neve,aki
idegen népek istene volt, fordításaikól kihagyták a YHWH idegen istennevet, azt az Örökkévaló
megnevezéssel helyettesítve. Ez bölcs döntés volt.
Ezen felül az igazságkereső zsidók elhatározták, hogy lefordítják a mai nyelvükre a Septuaginta szentírást, amelyben Izrael Istene nem YHWH néven, hanem az Adón nevén van megnevezve.
Minél hamarabb szabadul meg Izrael Istenének a választott népe a borjúisten YHWH nevétől,
annál hamarabb fordítja feléjük Izrael Istene az Ő orcáját és szabadítja meg őket az összes bűneiktől,
"A maszoréták tehát olyan nagy májerek voltak szerinted, hogy a világban szétszórt zsidóság összes zsinagógájába valamilyen kommandójuk füstgránátokkal álcázva betört, a rabbit arccal a földnek paszírozva a kommandó előkerítette a Tóra tekercset, és ott helyben gyorsreagálású írnokok kikaparták a szövegből az Úr valódi nevének összes előfordulását, és beleírták a JHVH-t, majd rendezetten visszavonultak?"
A troll inkább így véli, csakhogy ne kelljen beismernie:
Fogd fel végre: a szent szövegeknek tízezernyi másolata volt a 9. században.
Honnan veszed, hogy tízezernyi szövegmásolat létezett az Alepoi - ill a Leningráfi Kódex
elkészítése előtt.
Amit az írásokból a Küriosz eltávolítását, majd a helyére a YHWH belehamisításáról írtam
a Fouad 266 megjelölésű papiruszlelettel kapcsolatban, azt nem a maszoréták követték el,
hanem a Kumráni napimádó zsidó szekta tagjai.
Ami az 1947-ben Kumránban megtalált leleteket illeti,arról a maszoréták nem tudhattak
k.u. a 9-10 században.
A maszorétákhoz más barlangi írások jutottak el.
Komoróczy: Géza Maszóra, maszoréták című munkájában a Régi bibliai kéziratok elıkerülése az ó- és középkorban (a maszóra elızménye): felsorolásában megemlíti az alábbi forrást:
I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak. I r o d a l o m : Otto Eissfeldt, “Der gegenwärtige Stand der Erforschung der in Palästina neu gefundenen hebräischen Handschriften, 7: Der Anlaß zur Entdeckung der Höhle und ihr ähnliche Vorgänge aus älterer Zeit” (1949), in: uı: Kleine Schriften, III (Tübingen: J. C. B. Mohr / Paul Siebeck, 1966), pp. 71–74 Jaqúb al-Qirqiszáni neves iráqi karaita tudós ugyanerrıl a leletrıl – vagy egy hasonlóról – tesz említést késıbb (i. sz. 937 k.): van egy zsidó szekta, a “barlangiak” (maghárija), akiket azért neveznek így, mert irataikat egy barlangban találták. I r o d a l o m : Leon Nemoy, “Al-Qirqisānī’s Account of the Jewish Sects and Christianity”, Hebrew Union College Annual, 7 (1930), pp. 317–397 Leon Nemoy, Karaite Anthology. Excerpts from the Early Literature (Yale Judaica Series, 7) (New Haven – London: Yale University Press, 1952, 19802 ), p. 41 skk., kül. p. 50 Bruno Chiesa & Wilfrid Lockwood, Ya‘qūb al-Qirqisānī on Jewish Sects and Christianity. A Translation of »Kitā
A Karaita zsidók erre a barlangi leletre utaltak és semmi másra. Erről írásos bizonyíték is fennmaradt:
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
Nem biztos , hogy tudatában voltak azzal a 9. században a maszoréták,hogy a YHWH névnek semmi
köze nincs Izrael Istenéhez,hogy az pogány népek istene volt. A 9. században ugyanis nem tárultak
fel azok a régészeti leletek,amelyek ezt számukra egyértelművé tették volna.
Azt gondolván, hogy YHVH volt Izrael Istne a megtalált írások alapján, egyszerűen beleírták a saját
maguk által készített bibliai írásokba.
De az is lehet, hogy tévedek, hogy a maszoréták a kumráni napimádó zsidó szekta tagjaihoz
hasonlóan a borjúisten YHWH híve volt. De valószínübbnek tartom, hogy tudatlanságuk és
a Jerikó mellett megtalált YHWH-s szövegek játszottak közre.
A maszoréták tehát olyan nagy májerek voltak szerinted, hogy a világban szétszórt zsidóság összes zsinagógájába valamilyen kommandójuk füstgránátokkal álcázva betört, a rabbit arccal a földnek paszírozva a kommandó előkerítette a Tóra tekercset, és ott helyben gyorsreagálású írnokok kikaparták a szövegből az Úr valódi nevének összes előfordulását, és beleírták a JHVH-t, majd rendezetten visszavonultak?
Fogd fel végre: a szent szövegeknek tízezernyi másolata volt a 9. században. Ezeket a maszoréták nem voltak képesek meghamisítani. Annyit tettek, hogy egy új írásmódot vezettek be, és amikor az ősi tekercsek újbóli lemásolására került sor, esetleg a rabbik már az új írásmóddal készülő, DE A RÉGI TARTALMÁVAL MEGEGYEZŐ tekercset rendeltek meg. A JHVH betűsor mindvégig benne volt a zsidók héber nyelven írt szent szövegeiben.
Igaz hitű zsidónak az Úr( Küriosz, Adon) volt az istene.
A zsidókhoz a maszoráták jutatták el ismét a napisten YHWH nevét ,mégpedig úgy, hogy
a héber biblia megalkotásához felhasználták a barlangi napimádó szekta YHWH-s írásait,
amelyeket k.u. a 9. század elején találtak meg Jerikó környékén.
I. Timotheosz (726–819) szeleukeiai (Iráq) nesztoriánus patriarcha / katholikosz Szergiosz “élámi” (Khúzisztán, Irán) metropolitának írt levelében (800 k.) említi, hogy zsidó katekhumenoszok (áttérési oktatásban résztvevık) híradása szerint tíz évvel korábban Jerikho közelében egy barlangban megtalálták az “Ószövetség” könyveit (értsd: kéziratos tekercseket), értesítették a jeruzsálemi zsidókat, azok tömegesen felkeresték a helyet, és a (bibliai) könyvek, többek között több mint 200 zsoltár mellett számos más könyvet is találtak. I r o d a l o m : Otto Eissfeldt, “Der gegenwärtige Stand der Erforschung der in Palästina neu gefundenen hebräischen Handschriften, 7: Der Anlaß zur Entdeckung der Höhle und ihr ähnliche Vorgänge aus älterer Zeit” (1949), in: uı: Kleine Schriften, III (Tübingen: J. C. B. Mohr / Paul Siebeck, 1966), pp. 71–74 Jaqúb al-Qirqiszáni neves iráqi karaita tudós ugyanerrıl a leletrıl – vagy egy hasonlóról – tesz említést késıbb (i. sz. 937 k.): van egy zsidó szekta, a “barlangiak” (maghárija), akiket azért neveznek így, mert irataikat egy barlangban találták. I r o d a l o m : Leon Nemoy, “Al-Qirqisānī’s Account of the Jewish Sects and Christianity”, Hebrew Union College Annual, 7 (1930), pp. 317–397 Leon Nemoy, Karaite Anthology. Excerpts from the Early Literature (Yale Judaica Series, 7) (New Haven – London: Yale University Press, 1952, 19802 ), p. 41 skk., kül. p. 50 Bruno Chiesa & Wilfrid Lockwood, Ya‘qūb al-Qirqisānī on Jewish Sects and Christianity. A Translation of »Kitā
Karaiták (המקרא בעלי :(a babylóniai Anan (ענן (ben David (a VIII. század harmadik negyede) postumus követıi; elutasították a szóbeli tant (Misna, Talmud stb.), és kizárólag a Biblia szoros értelmezésére támaszkodtak. Az értelmezési különbségek a IX. században váltak feszült ellentétté. A karaiták nagy ellenfele Sza’adja ben Joszéf al-Fajjumi (882–942) gáon volt, Anan elleni vitairatát 905-ben írta. A karaita vagy tanaikkal rokonszenvezı tudósok rögzíteni akarták a bibliai szöveg pontos alakját: kijavítani a mássalhangzó-szöveg esetleges hibáit (amelyekre a kéziratok variánsai, esetleg éppen a Jerikho környéki új leletek hívták fel a figyelmüket) és rögzíteni a felolvasás szabályait (magánhangzók, cantillatio). Jehuda ben Élija Hadasszi, Eskol ha-kofer (1149): “A Tóra-tekercseket ki kell pontozni magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, (…) mert Isten nem magánhangzók és hangsúlyok nélkül adta… Istenünk írása ‘(rá van) vésve a táblákra’ (Ex. 32,16), ezért az írás tele volt magánhangzó- és hangsúly-jelekkel, és nem hiányoztak belıle a magánhangzók és hangsúlyok.”
Ha a Kariták nem erőltették volna a Jerikó környéki barlangi írásoknak a felhasználását az új héber
biblia megalkotásánál, akkor a Leningrádi Codex nem tartalmazná a napisten YHWH nevét,amit
Omri, Jézabel és Akhább korában imádtak egyes zsidók,majd később a zsidók egy rlenyésző kis csoportja,a napimádó szekta tagjai Kumrán környékén i.e 2.sz. és i.sz.1 között.
Ilyen szempontból szerencsésnek tartom, hogy 1947 -ben újra előkerültek a napimádó barlangi
szekta írásai, mert így legalább napvilágra került, hogy honnan a fenéből került bele a Leningrádi Codexbe a napisten YHWH és a holdisten YAH neve.
Abban a szövegben van ott, amelyet lefordítva úgy ismerünk : Ószövetség, tanakh, zsidó szentíras vagyis teljes Biblia az újszövetség nélkül. Ami a fekete Bibliában van az újszövetségi rész elòtt. A Biblia nagyobb része, oroszlánrésze. Erre céloztam.
Ennek az eredeti változatára céloztam, melyet lefordítottak először ógörögre, latinra, asszírra, koptra, örményre, gótra, óegyházi szláv nyelvre, majd ezután angolra, németre, franciára, csehre és még sok sok egyéb nyelvre is. Ott van. Abban.
Már a Gilgames Eposz beszámol egy Ullu Yah nevu istenről,aki a magaslatok istene voltabban a korban. Ezt tartalmazza a szoveg: Az útmutatást, melyet Ur-sanábi Gilgamesnek adott, az eposz hettita nyelvű fordításában olvashatjuk, a vonatkozó töredékeket pedig Bogazköy és más hettita települések romjai közt találták meg. Ezekből a töredékekből, melyeket Johannes Friedrich - Die hethitischen Bruchstükes des Gilgamesh-Epos - rakosgatott össze, megtudhatjuk, hogy Gilgames azt az utasítást kapta, keresse meg, és kövesse „a messzi, Nagy Tenger" felé vezető „szokásos utat". Két kőoszlopot vagy útjelzőt kell fellelnie, melyek Ur- sanábi szavai szerint „mindig úti célomhoz segítenek engem". Itt el kellett kanyarodnia, [152] hogy eljusson az Itla nevű városba, melyet a hettiták az Ullu-Yah - 'ő a csúcsokról' - nevű istenüknek szenteltek.
Az ókori egyiptomiaknál ,mint holdisten az uralkodók neveiben is szerpelt: Iah vagy Jah (ỉˁḥ) ókori egyiptomi holdisten. Neve eredetileg csak a holdat mint égitestet jelentette, később vált istenséggé,[2] majd magukba olvasztották más lunáris istenségek (Thot, Honszu).[3] Ikonográfiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Ábrázolása antropomorf: álló férfialak, gyakran Honszuhoz hasonló, fején félhold vagy telihold szimbólummal, gyakran atef-koronával. Honszu oldalfürtje helyett hármas parókát visel. Thottal való azonosítása miatt íbiszfeje is lehet.[3] Kultusza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Már a Piramisszövegekben előfordul neve, ahol a király apjának és fivérének is nevezi.[4] Alakjának fejlődésében nagy szerepet játszhatott a kapcsolat más közel-keleti államokkal, hatással lehetett rá az akkád Szín holdisten. Kultuszának fénypontja a második átmeneti korra és a korai Újbirodalomra tehető, a bevándorló majd Egyiptomot uraló hükszoszok és az őket kiűző XVIII. dinasztia idejére. A királyi család tagjai nevében is mutatta az isten iránti elkötelezettségét: a Jahmesz (Ahmesz, Ahmosze; „Jah gyermeke” vagy „Jah megszületett”) nevet többen is viselték közülük, és Kamosze fáraó nevére („a bika megszületett”) is hatással lehetett, hogy Szín istent is említették bikaként. III. Thotmesz egyik feleségének a neve Szatiah, „Jah leánya”; ez után az idő után nincs sok nyom, mely Jah kultuszára utalna.
A Hettitáknál YHWH azonos volt Baállal , Asherah pedig a felesége volt. Nem véletlenül található a hettiták felett aratott győzelem megörökítésében Jahu földjének nevezve az egyiptomi Solebben található oszlop feliraton.
Ezt támaszta alá Kuntillet-Ajrud feltárása amiZe‘ev Meshel nevéhez fűződik, aki 1975 és 1976 között dolgozott itt:
A Hirbet el-Qôm nevű lelőhelyen sírkamrákban
a kamrák közti válaszfalak egyikén maradt fent a felirat, amely jelen írás másik témája.
A feliratokat, amelyekben mai elemzésünk tárgyát tisztelhetjük, bárki kényelmesen elérheti, anélkül, hogy Ariadné hiányában eltévedne a könyvtárnyi méretűvé duzzadt nemzetközi szakirodalom tételei között. A szövegek modern kiadásban kényelmesen hozzáférhetők[9], magyar fordításban pedig így hangoznak:
Mondanivaló lényege az volt, hogy Jehova Tanúi szervezetének papjai akkor düntöttek úgy, hogy saját bibliafordításukba belerakják a borjúisten YHWH(Jahó) nevét
