A nagy számok törvényét tekintve közel 80 000 írás során biztosan akadt 1-2 hitgúnyolás is, bár ezeket igyekeztünk kerülni.
Hát...nem!:-) Többszáz hitgúnyolás is szabadon kiszaladt a topikba.
Csak maga a jó stílusú Mustkeatly - akit bár nagyon szeretek, de nem mindig tisztelek - legalább hússzor cinikuskodott a keresztény tanokkal, a rosszabbul fogalmazó, válaszra se méltó betonfundi ateista ideröffenőket már nem is említem:-)
De nem baj ez. Kapnak az ateisták is gúnyt okkal, ok nélkül. Oszt szenvedjen élvezettel, aki szeret megsértődni!
- Egyrészt "verklike". Ezt eddig egyedül @Eklatáns Béla eftárstól láttam. A vitapartner lekicsinylése a lehető legprolibb hozzáállás a vitához. Nem érvet mondasz, hanem lekicsinyíted a parnert. Mintha ettől te megnőnél, B+.
- Te írod Heisenbergről, hogy "akkora barom, mint a világ összes hülyéje nekifutásból"; illetve hogy "komplett idióta". És mindezt egyetlen mondata alapján. Ez lenne a "legyen emberi értelme, tudjon gondolkodni" vitahozzáállás?
- Nekem kéne lehiggadnom? Mindössze annyit kértem, hogy óvatosabban a minősítésekkel. Erre megismétled durvábban, és már engem is minősítesz, nemcsak Heisenberget. A minősítéseid lennének a példamutató higgadtság ismérvei?
Kicsit talán túlmisztifikáljuk ezt az idézetet. Érthető hogy miért izgalmas Heisenberg személye, de azért nem kell úgy tenni, mintha ez valami nagy releváció lenne. Ő is csak egy ember a maga véleményével. A szakmai munkája nagyságrendekkel fontosabb.
Nemtom. Ez a poharas példa nem annyira szerencsés. Sejtem, mire akart utalni a neves kitalálója, magyaráztam is ez előbb, hogy egyéniek ezek a poharak.... de majd én valami jobbat kitalálok:-)
Vallási kérdésekben nincs bizonyíték, illetve a hit magában a "bizonyíték". Ha valaki azt hiszi, hogy van pokol (kisbetűvel!) annak van, nem kell vele törődni. Aki azt hiszi, hogy az Isten nőnemű (ilyenről is hallottam) annak legyen nő! A legtöbb szakállas öregnek képzeli.
A hívő ember természettudományos műveltségétől függ, hogy hogyan képzeli el az Istenét.
Olyan is van aki a természet törvényszerűségét tekinti Istennek. A visszataszító számomra, amikor valaki azt akarja bemagyarázni, hogy az ő hite, az ő istene az egyedül igaz, és hogy én is azt higgyem, amit ő.
"Persz a maga szakterületén igencsak nagytudású volt, dehát az élet 1 - éb részén nem sikerült neki a világunkat helyesen megismerni. "
Ezt nem tudom honnan veszed. Az élete és az írásai azt bizonyítják, hogy az egyéb részeken is kitűnő volt. Lehúztad a vécén, mert Istenről mert nyilatkozni. Vegyél vissza a minősítésből.
Egyébként az istenképe nem a Biblia istene. Központi rend-nek nevezi az "istenét", és a szó pontosan tükrözi is a kép lényegét. A kereszténység istenképét pedig erkölcsöt és szeretetet diktáló gondolatnak tekintette, nem pedig egy létező Istennek.
Itt egy részlet az "A rész és az egész" c. könyvéből. Bepötyögtem, mert a neten nem találtam, csak könyvespolcomon. Pauli kérdez, Heisenberg válaszol.
Hiszel a személyes Istenben? Jól tudom, milyen nehéz ezt a kérdést pontosan értelmezni, de nyilván te is érzed az általános tartalmát.
Hadd fogalmazzam át a kérdést! - mondtam-. Közelebb áll hozzám ez a megfogalmazás: megragadhatja-e valaki a dolgok lényegi rendjét, amely, úgy tetszik, minden kétséget kizáróan létezik; felfoghatja-e olyan közvetlenül, mint egy másik emberi lény lelkét? Szándékosan az oly nehezen értelmezhető "lélek" szót használtam, hogy elkerüljem a félreértést. Ha így teszed fel a kérdést, egyértelmű igennel válaszolok.
"Azt mégse mondhatom, ugye, hogy nincs semmi, amit letehetnék az asztalra." - miért ne? Ha egyszer igaz! Nagyon sok hívő van, aki képes ezt beismerni.
"Attól tartok, hogy Önöknek, akik nem tudják, hogy minden Isten, Isten bizonyítására magát Istent kellene odatenni, ami Önök szerint - több okból is - lehetetlen..."
Hát VALAMIT le kellene tenni Isten bizonyítására. Ha nem is Istent közvetlenül (bár az sem ártana), de legalább valami közvetett bizonyítékot. Arról nem mi tehetünk, hogy erre képtelenek vagytok. Arról meg pláne nem, ha esetleg ez lehetetlen is.
"miközben ugyanakkor - meglehetősen kishitű módon és stílusban - elvárják, hogy tegyem le Istent, mint bizonyítékot, az asztalra."
És ugyan miért ne várnánk el? Az a normális, ha az ember a kijelentéseit (meg általában az elképzeléseit) bizonyítani tudja valahogy. Önmaga és mások számára is. Abszurdum, hogy ne kérdőjelezzünk meg egy ilyen kijelentést, hogy ne várjunk el valamiféle bizonyítékot.
Megadtam a lehetőséget a bővebb kifejtésre, előbb úgy kérdeztem, nem éltél vele, aztán szűkítettem csak le igen/nemre, hogy neked egyszerűbb legyen. Semmit nem adtam a szádba, meg lehet válaszolni ezt a kérdést igennel és nemmel kielégítően, aztán esetleg még mindig bele lehet menni a részletekbe is.
De ha ennyire kifogásod van a kérdés ellen, akkor a három oldalnyi terelés helyett miért nem mondtad rögtön, hogy mi bajod van vele? Vagy miért nem mondod most? Mi bajod a kérdésemmel?
(A vádjaim pedig csak akkor lennének problémásak, ha nem lennének igazak, de sajnos azok.)
Azt mégse mondhatom, ugye, hogy nincs semmi, amit letehetnék az asztalra. Attól tartok, hogy Önöknek, akik nem tudják, hogy minden Isten, Isten bizonyítására magát Istent kellene odatenni, ami Önök szerint - több okból is - lehetetlen... miközben ugyanakkor - meglehetősen kishitű módon és stílusban - elvárják, hogy tegyem le Istent, mint bizonyítékot, az asztalra.
Egy kis mezei liliom nem tenné meg? Nem volna elég?
Sőt, már ott tartunk, hogy az Ön által kettőre leszűkített válaszlehetőségek közül az egyiket Ön adná a számba. És ha nem fogadom el, és nem akarom azt mondani, amit hallani akar, akkor vérig van sértve és sértettségében személyeskedéssel és tekergéssel védekezik, ill vádol.
Közvetve majdnem sikerült beismerned ugyan, aztán mégis ellentmondtál magadnak azzal, hogy azt állítottad van mit letenned az asztalra. Ezért kértelek, hogy válaszolj a kérdésemre, amit az egyszerűség kedvéért még igen/nem változatra is lerövidítettem a kedvedért. Te meg tekeregsz helyette, terelsz, ocsmány mód személyeskedsz és pofátlanul hazudozol.
"A végtelen térben számtalan világító gömb, amelyek mindegyike körül vagy tucatnyi kisebb megvilágított gömb forog, ezeket pedig dermedt, hideg kéreg vonja be, amelyen egy penészbevonat élő és megismerő lényeket hozott létre - ez az empirikus igazság, a valóság, a világ."
Isten... ugyan már. Isten egy antropológiai igény, nem több. Egyszerre megejtően magasztos és szánalmas szurrogátum.
"A számtalan villódzó naprendszerbe szétporciózott Világmindenség egyik félreeső szegletében volt egyszer egy égitest, amelyen egy bizonyos okos állatok kitalálták a megismerést. Ez volt a legelbizakodottabb és leghazugabb pillanata a 'világtörténelemnek': de éppenséggel nem volt több egy pillanatnál. A természet néhány lélegzetvétele után megdermedt a bolygó, s az okos állatok egytől egyig elpusztultak. - Így szólhatna valamely mese, de kitalálója még ezzel a fabulával sem illusztrálhatná kellőképpen, milyen szánalmasnak, árnyékszerűnek és tünékenynek, mennyire céltalannak és nem szükségszerűnek mutatkozik a természet egészén belül az emberi intellektus. Örökkévalóságokon át nem létezett, és semmi sem fog történni, ha ismét szertefoszlik."
Úgy látom, akad aki a pohár fenekére nézett, és egyszerre látja SzPetit és Luciferit.