Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

zoncsi 18 órája Creative Commons License 50588

2 verseny.

Megváltozott nyár vége óta az edzéseim rendszere. Kevesebbet futunk (szinte mindig a feleségemmel, Ildikóval edzek) - ez, mármint a mennyiség csökkenése, nem szándékos, alkalmazkodom. Emellett viszont bekerült a programba a core training, azaz a törzserősítés. Szeptember elején kezdtünk el járni Gadányi Bálint triatlonista esti tornaóráira, amit Zuglóban, eleinte a patak parti játszótéren, a hideg beköszöntével mostanság a Miskolci utcai iskola tornatermében tart. Heti még 1 alkalommal otthon is tartunk privát edzést, Ildikóm szerencsére képzett ez ügyben. Ez néha még erősebbre is sikerül, mint a közösségi alkalom. Jó érzés kicsit más sporttal felpörgetni a keringést, kicsit más izomcsoportoknak is odapörkölni, valamint talán eü. szempontból is előnyös lesz az izmok megerősítése, hátha segít a mostanában ismét vacakoló sarok burzitiszem gyógyulásában, csakúgy, mint a babám derékfájásán.
Emellett a futásokban - az edzésidő korlátossága okán is - egyre inkább előtérbe került a résztávos metódus. Hajnalban, munka előtt 40-50 perc alatt is hasznos munkát lehet végezni, és az ember még fel is pezsdül, mielőtt beül a gyárban a szalag mellé. (Képletesen. :)
Kezdtem is érezni ezen tréningek erősítő hatását, reméltem, hogy a versenyeken visszaköszön majd a hozadékuk.

 

És jöttek is a versenyek:

1. Less Nándor (Nomegálljcsak) - Nomád 26 km. Okt. 11. 26,4 km 870 m szint

Mivel nem volt középtáv, hosszúkat nem nagyon edzettünk a nyáron, maradt a rövid verseny. Gondoltam, kipróbálom, hogy működök ekkora etapon nagyobb sebességen, no meg félmaratoni terveim vannak még az őszre, kíváncsi voltam, bírom-e a strapát.
A rajt ellövése után nekiiramodtam, igyekeztem egy erős tempót felvenni. Ez ment is, míg kisebb szintingadozásokkal átértünk Cserépfaluból Cserépváraljára. Ott volt az első hosszabb emelkedő, amin még jól sikerült felkapaszkodni. Lefelé csapattam kicsit, aztán beértünk a pálya legszebb részébe, a vadregényes, mohos sziklákkal tarkított, bedőlt fákkal nehezített Felső-szoros nevű szurdokba. Itt éreztem meg, hogy elfutottam. Ekkor 5 km-nél jártunk. Pulzus felment, teljesítmény leesett. Kicsit elkedvetlenedtem, no de innen szép felállni, gondoltam, és átálltam a vészforgatókönyvre. Visszavettem, és igyekeztem egy tűrhető állandó tempón visszanyerni az erőmet. Ez egész tűrhetően sikerült mintegy 10 km-en keresztül, 5:30 percesen belül mentem felfelé az enyhén emelkedő Hór-völgyben. De eztán jött a feketeleves, a kapaszkodó Ódorvárig. Aki volt már, tudja, hogy elég meredek. Na ez megadta nekem a kegyelemdöfést. Elkezdtem vacakul érezni magam. Igyekeztem ugyan tisztességgel nem összeomlani, fel is gyalogoltam megállás nélkül, de itt már többen vissza- vagy megelőztek. Alig vártam a megváltó frissítőpontot a hegy tetején. Innen hosszú kocogás volt lefelé, ahol megint próbáltam erőre kapni, de ez már ilyenkor veszett fejsze nyele. Mihelyst elmúlt a lejtő a lábaim alól, a tempó a felére esett vissza, az utolsó dombocskán, ami kemény 87 m szintemelkedéssel bírt vagy 5 ember előzött meg, annyira nem ment. A tetőről persze ismét gurultam, vissza is előztem egy lányt, de a cél előtt még volt vagy 10 m emelkedő 50 méteren a pincesornál, és ott a hátamra fordultam, és mutattam a nyakamat, hogy kéretik ideharapni. Aztán csak beértem, de nem voltam boldog, csak annak tudtam örülni, hogy végre vége a szenvedésnek. Ildikóm 7 perccel ért be utánam, mosolygósan, jó érzéssel. Ha van még 5 kilométer, simán hátba vág. Végül 2:49 lett a vége, ami nem lenne annyira szar, ha nem lett volna ekkora kudarc a verseny számomra a reményekhez képest. Valószínűleg, ha az elején egy 15-20 mp-cel lassúbb tempót választok, ugyanezt az időt meg tudtam volna futni, és még jól is esett volna.

Ilyen előzmény után indultunk el a következő szombaton a Bükk Trailen.

2. Bükk Trail L - 36,1 km 1110 m szint

A tanulságot levontam, az arcomból visszavettem, terveim nem voltak, főleg nem vérmesek, csupán annyi, hogy jó érzéssel végigmenni a pályán, lehetőleg lendületesen, de nem elfutva. Mikor odafelé menet a kocsiban beszélgettünk, és Szűcs Fati megkérdezte, mennyit szeretnék menni, kis gondolkodás után olyan 4 - 4:10 - 4:15 körüli eredményt tippeltem magamnak. Persze a 4 óra az már a hú de jó kategória. Ildikóm a rövid távot választotta, mert neki a rákövetkező héten a Győr - Budapesten kellett jeleskednie Vajda Anitával párban.
Rajt után persze az embert mindig elragadják kicsit a versenylovak, de most azért rángattam a zablát. Pár kilométeren keresztül még ment a helyezkedés, mindenki igyekezett megtalálni az utazó sebességét, olyan 4 km környékén tűntek el mellőlem az emberek. Szeretek egyedül futni a versenyeken. Nem kell más tempójához igazodnom, sőt, hajlamos vagyok a lépéseinek ütemét is felvenni a mellettem futónak, az meg kinek jó? Elmerülhetek a gondolataimban, vagy koncentrálhatok, ahogy épp tetszik.
Kisgyőr előtt, mikor kiértünk az aszfaltos útra, akkor láttam, mennyire széthúzódott már a mezőny. Az 1. ponton természetesen ismerősök, mint mindegyiken, üdvözölnek, szurkolnak, lesik az óhajomat, nagyon jó érzés ez! Nem fogyasztok sok mindent, az izós palack a derekamon még érintetlen, van gélem is, bekapok pár falatot, leöblítem, aztán gurulok tovább. Jól megy a futás, meg tudom futni az emelkedőket, és nem érzem, hogy ez megöl. Persze lehet ez csalóka, egyszer majd valamelyik emelkedőn összeomolhatok, és onnan vége a jó versenynek, de egyelőre nem aggódom ezen. A faluban jól megnéztek bennünket, egyik ház előtt 3 cigány kislány bámul nagyon, rájuk is köszöntem, de csak mosolyogtak.
A falu után pár kilométerrel aztán jött a kaland. Épp kezdtem beérni pár sporit, amikor előttem vagy 20 méterrel az egyik veszettül elkezd csapkodni a kezével rohanásra váltva. Rögtön darazsakra gyanakodtam, és utánuk kiabáltam, hogy meggyőződjek erről, de valószínűleg vagy nem hallották vagy még a meneküléssel voltak elfoglalva. Én meg ostoba ahelyett, hogy óvatosan közelítettem volna, csak futottam tovább, amíg hirtelen a szemem sarkából megláttam a nagy rajzást. de akkor már mindenhonnan dongást hallottam, és rögtön lecsaptak rám. Éreztem, ahogy súrolnak itt-ott. No nem is kellett több, vissza 2, padlógáz, max. tempóra kapcsoltam miközben a 2 kezemmel meg veszettül csápoltam magam körül, hogy elriasszam a dögöket, illetve, hogy ne tudjanak leszállópályát találni rajtam egyszerűen. Ez szerencsésen működött is, csak 1 vette be magát a hajamba, az is lehet, hogy én kotortam bele. Na ez viszont megtalálta az utat a fejbőrömig, és ha már ott volt, döfött. Szerencsére nem vagyok allergiás rá, és a fejbőr nem is a legérzékenyebb testrészünk, szóval a pánikon kívül más bajom nem lett. mikor vagy 15 - 20 méterre eltávolodtam a fészektől abbamartak a rohamok, én is leálltam és rögtön arra gondoltam, hogy figyelmeztessem az utánam érkezőket. Végül is mikor feltűnt a következő 2 spori kiabálva figyelmeztettem őket, mondtam, hogy kerüljenek, és hogy szóljanak az utánuk jövőknek. Gondoltam így akár végig is mehet a csatárlánc, de sajnos persze ez nem működhetett, amit pl. Yoyooka is nagyon bánhat. :(
Az elkövetkező kilométerek azzal teltek, hogy mikor utolértem valakit, megkérdeztem, hogy úszta meg a találkozást. Vegyes volt a kép. Volt aki 0 csípéssel, de pl. Oszaczki Géza rendesen húzta a lábát. Összesen kapott vagy 10 döfést, amiből hármat a jobb farpofájába! Ennek ellenére ment rendületlenül, keményen. No persze egy PTL-en edződött legényt nem vág földhöz némi szúnyogcsípés. :)
Engem nem fogott meg a kaland, sőt, mintha erőt kaptam volna tőle (vártam is, hogy apró szőrök serkennek majd ki a bőrömből, apró szárnyam nő, no meg egy maszk terem az arcomon, és mehetek a bűnt üldözni, de ez azért nem következett be). Bükkszentkeresztig befogtam jó pár versenytársat. Itt ismét frissítő barátokkal, számba vettük a veszteséget, pl. szegény Emőkének ki kellett szállnia, majd robogtam tovább. Itt egy jókora lejtő következett, többnyire tartottam magam a pozíciómban, aztán elkezdtünk emelkedni, szépen alattomosan, hosszan. Míg a többiek nagyrészt gyaloglásra fogták, én futottam tovább, mert nem esett rosszul. Nem túl tempósan, sőt kocogósan, de ahhoz elég gyorsan, hogy a gyalogosokat sorra leszedjem. Így értünk újra Bükkszentkeresztre, ahonnan még volt 10 km hátra, de már igazából nem sok szinttel. A rendszer üzemelt, a mutatók jó értéket mutattak, veszélyt jelző lámpa nem égett. Futottam hát tovább, mert innen már talán nagy baj nem jöhetett. Az utolsó frissítő 30-nál volt, persze tele ismerőssel, nagy ováció, kerepelés, etettek, itattak volna, de nem nagyon kellett semmi, és nem azért, mert nem ment a fogyasztás, csak jól voltam, és útközben azért ettem-ittam. Egy kulacstöltés és pár falat után nekiindultam az utolsó 6 km-nek. Innen, mondhatni, eseménytelen volt az út, daráltam a kilométereket, már nem találkoztam senkivel, előttem, mögöttem senki. Ment a tempó, csak a lábam kezdett el azért a végére sajogni, és Miskolc-Tapolcát meglátva már nagyon vártam a célba érkezést.
Elfelejtettem mondani, hogy 26 km környékén konstatáltam, hogy kb. ugyanannyi idő alatt tettem meg, mint az előző héten, és mennyivel jobb állapotban voltam most! 30-nál látszott, hogy bőven 4 órán belül leszek, és onnantól az volt a cél, hogy 6 perces átlagon belülre kerüljek, ami még soha nem történt meg ilyen - számomra - hosszú versenyen.
Végül 3:35 alatt értem be, fülig érő szájjal, izom- és sarokfájdalmat leszámítva minden nagyobb gond nélkül. Kijött a lépés? Okosan versenyeztem? Majd az idő megmondja. No meg a szombati Piros 85. :)

Spero73 3 napja Creative Commons License 50587

Hát szerintem egy rendes felkészüléssel + ha az egyéb "csillagállások" is kedvezőek a 26 óra elérhető számomra. Jövőre ez lehet egy cél akár... :) . A TDG-hez még kell egy kis tapasztalat gyűjtés! 

Előzmény: allez zserzseli! (50586)
allez zserzseli! 3 napja Creative Commons License 50586

mi számít rendesnek? 22 óra? 

ahh szóval TDG!

a héten már nem KÖRözök, szóval valaki mást kell nézned :)

 

Előzmény: Spero73 (50585)
Spero73 4 napja Creative Commons License 50585

Ugyan-ugyan, először egyszer legyen meg rendesen, aztán mehet a "dupla" ! :)  /ja, az a TDG nem? :) /

Szóval mikor akarsz KÖRözni? Na,na,na? Gyerünk, gyerünk!!!

Előzmény: allez zserzseli! (50584)
allez zserzseli! 5 napja Creative Commons License 50584

hajjjaj, nyert ő már eleget. ne essünk túlzásokba! járja csak be az ösvényeket előttünk.. UTH, stb. Ha a Körre mennék én biztos Sperót hívnám el..

Előzmény: barefootman (50583)
barefootman 5 napja Creative Commons License 50583

Neki csak a távbanfejlödést engedélyezzük? Inkább nyerjen valamit má` meg -azt kivánja a magyar nemzet :- )!

Előzmény: allez zserzseli! (50582)
allez zserzseli! 5 napja Creative Commons License 50582

gratula, a Körhöz is!! szerencse, hogy épp volt egy üres hétvégétek.

én itt nagy célokat sejtek jövőre! UTMB oda-vissza? :)

elő a farbával SperóMester!!

Előzmény: Spero73 (50581)
Spero73 5 napja Creative Commons License 50581

Ugyan már, Ti példaképek mindig egy lépéssel előtünk jártok! Én csak begyűjtöm a tapasztalatotok elhullajtott morzsáit és abból próbálok tanulni! :)

Spero

Előzmény: Lúdtalp (50579)
Sánta Kutya (SK) 6 napja Creative Commons License 50580

Az egészségedre káros kétszerese a feleségedre károsnak?

Előzmény: Lúdtalp (50579)
Lúdtalp 6 napja Creative Commons License 50579

Tavaly térdre borultam, most hasra esek, úgyhogy ajánlom, hogy ne fényesítsd tovább az eredményedet, mert az már az egészségemre káros! Én is szeretek nyaralni de úgy látom, van még hová fejlődnöm. :)

 

azért a hosszúknál a KÖR-t is beírhatod...

 

Gratulálok!

 

Ha nem tudnám, hogy valójában milyen nehéz is az UTMB, még elgondolkodnék (de tudom).

Előzmény: Spero73 (50567)
mtb 6 napja Creative Commons License 50578

Nálam ez nézett ki, hogy minden évben volt egy esésem, de az jó nagy...:)

Viszont a futáshoz biztos, hogy jól jött a (hegyi)biciklis előélet. Én 2003-ban kezdtem futni, előtte 3-4 évet már bicajoztunk a hegyekben a haverokkal. Persze csak tavasztól őszig és hétvégente mentünk fel, lévén, nekünk min. 120 km-t kellett utazni ehhez. Talán ennek is köszönhető, hogy 2003-ban az első futóversenyemen, egy félmaratonon mindjárt 1:29-et sikerült mennem, a futó barátaim nagy megrökönyödésére, akik már régóta álmodoztak egy másfél órán belüli eredményről....:)

Előzmény: allez zserzseli! (50577)
allez zserzseli! 6 napja Creative Commons License 50577

jó kis bringás klikk jött is össze :)) párszor én is elmentem terepre bringázni. nem volt olyan alkalom asszem, amikor nem estem volna el. aztán már nem nagyon megyek..

Előzmény: mtb (50576)
mtb 6 napja Creative Commons License 50576

A 2009-es Szilvás tényleg egy szívás volt..:) Igaz, én csak a középtávon mentem, de emlékszem, hogy majdnem megfagytam. A célban még egy óráig szabályosan remegtem, amíg bejött a haver a kocsikulccsal. Abban az évben indultam utoljára mtb maratonokon. Azóta már csak a lábaimat használom  a terepen...:)

Előzmény: MJani01 (50574)
Pinyo okt. 22. Creative Commons License 50575

Egyszerű persze. A Zónát minden valamire való stalker ismeri. Ha kilapít a szúnyogpilis csak magadra vess, elhagytad a kijárt utat :) 

Spero is dörzsölt stalker, aki a Szilvás-horrorjaink idejének többszöröse után nekiáll lámpát kapcsolva settenkedni miután lesprintelte a mutánsokat. Sponzerrel és atomenergiával működik, egyszer én is találkoztam vele a Terepkupán. Bele is égett a retinámba kompressziós szárának hátsó felirata, ebből is látszik hogy mögötte voltam holott több mint duplaannyit futott mint én. :) (Spero, jó beszámoló lett, köszi)

Előzmény: MJani01 (50573)
MJani01 okt. 22. Creative Commons License 50574

A 10-15 fok hőségnek számít ahhoz képest, mint ami az említett két évben volt. A túlélésért küzdöttünk a lejtőkön.

Előzmény: Fekesz (50572)
MJani01 okt. 22. Creative Commons License 50573

Mindenre fel kell készülni, tartani a zónát és hinni, hogy nem lesz gond. Egyszerű, nem? :)

Előzmény: Pinyo (50571)
Fekesz okt. 22. Creative Commons License 50572

Hát 2006-ban sok minden volt, csak meleg nem :)

http://www.szilvasvaradmaraton.hu/page/index.php?o=0&vimeo=48816979

Emlékeim szerint olyan 10-15 fok körül volt a hőmérséklet. Eső, sár és egyéb nyalánkságok - május utolsó hétvégéjén!

Előzmény: MJani01 (50570)
Pinyo okt. 22. Creative Commons License 50571

Az elmúlt hetekben elolvastam rengeteg hosszútávos beszámolót. Ahogy leszűrtem, a sikerhez és eufóriához szükséges, de nem elégséges a felkészülés önmagában. Már ez a p85 is van olyan hosszú, hogy felkészülten sem feltétlenül sétagalopp. Itt egy kis gyomorprobléma, ott egy mégiscsak elfutottam az elejét, emitt egy jaj épp lemerült a lámpám, aztán máris lőttek a rózsaszín felhőknek.

Előzmény: MJani01 (50570)
MJani01 okt. 22. Creative Commons License 50570

De 2006-ban meleg volt, az meg nem gond. :)

 

Gyalogolva annyira nem, de gondolom nem az a célod, hogy az említett versenyidőknél sokkal többet fuss vagy akkor már felkészülsz rendesen.

Előzmény: Pinyo (50569)
Pinyo okt. 22. Creative Commons License 50569

De lehet rosszabb, a 2006-os Szilvás (aki nem ismerné, 110-117 km-es MTB maratonok). Akkor 8 óra 11 percet töltöttem a sárban :), míg az általad említett két kiscsikó futamban csak bő hét órákat.

De az, hogy nagyon hidegben nincs eső, az szöget ütött a fejembe.

Viszont egyelőre nem tiszta, hogy egy fáradt ultra végére, gyalogolva tényleg tudunk-e hőt termelni. Eddig mindig olyan tempóban futottam rövidebb távokon, ahol ez nem volt gond.

Előzmény: MJani01 (50568)
MJani01 okt. 21. Creative Commons License 50568

Pinyo, 2009-ben és 2013-ban te is voltál szilváson, itthon annál rosszabb nem lehet :) és itt nincsenek lejtők, ahol meg akarnál fagyni, termelsz elég hőt. Nagyon hidegben meg már nincs eső.

Előzmény: Pinyo (50551)
Spero73 okt. 21. Creative Commons License 50567

UTMB  2014

 

Robog az autó, „egyedül vagyok”, mindenki alszik.

Járatom az agyam, hogyan s mint lesz. Hosszú ez a verseny, sokváltozós a történet, sok ismeretlennel! Tavaly jól ment, sikerült egyben, jó hangulatban célba érni, idén vajon hogy lesz?!  Most valahogy kevesebb volt az edzésmunka, rendszertelenebb is, viszont a hosszú versenyek nagyon jól mentek (M115, 124km/6374D+  15:45 , Kazinczy200, 206km/7340D+ 30:34 ) és a rövidebbeken is sikerült egyenletes, jó tempót futni ( UltrabericusTrail,  66km/2500D+ 6:50 ,

 Csillebérci 6 órás, 64km/2500D+ ) szóval úgy tűnik nagy baj nincs. De valahogy az UTMB más mint egyéb versenyek, van nála hosszabb, keményebb is , de valamiért még is itt gyűlik össze a világ ultraterepeseinek  elitje. Hogy ezt a jó szervezésnek, a csodás környezetnek köszönhetik-e, döntse el ki-ki maga! Évről évre javul a szervezés, sok „gyerekbetegséget” sikerült kinőni, a verseny kísérőinek szállítása, a rajtszámfelvétel/felszerelésellenőrzés sokat javult és gyorsult, vannak alternatív útvonalak /Ezeket remélem idén sem fogjuk megismerni! ) és továbbra is tökéletes az útvonaljelölés, /szalag és festés/, a frissítés változatos és bőséges! A táj pedig csodás!

Most épp esik, az ablaktörlő alig bír a vízzel, ha ilyen esőt kapunk a versenyen az érdekes lesz! Nem is néztem időjárást még, igaz minek is, messze van még! Az autópálya szinte üres, lehet haladni, bár így elég uncsi, el is álmosodom nemsokára és felteszem a nagy kérdést: Akar valaki vezetni? Vagy álljunk meg aludni? Egyértelmű ALVÁS a válasz így a következő parkolóban szunyálok én is egy félórát. A társaságunk régi motorosokból áll  Ildi, András (Lőw),  Olivér, mind sokat tapasztalt ultrások, tudják mitől döglik a légy: Ha van lehetőséged pihenj, aludj, ha nincs old meg hogy legyen! Na ezt az elvet követve alszanak is tovább rendületlenül! Aztán persze megállunk még kávézni, stb. de azért megérkezünk időben Chamonix-ba. A szállás a szokásos, annyi különbséggel hogy az ígéretek és a szokás ellenére most nincs nálunk net. Nehezebb lesz a kapcsolattartás az otthoniakkal és így a versenykövetés sem lesz egyszerű, de majd megoldjuk valahogy!

Eszünk, iszunk, alszunk, futunk, más dolgunk nincs is. Hétfőn természetesen ott vagyunk a PTL rajtjában és biztatjuk a fiúkat!

 

 

 

A kedd újabb kilométereket  hoz, igaz csak nekünk Andrással, Ildi és Oli már pakol, készül! Aztán eljön a hajnal, feltesszük Őket az egyik buszra ami átviszi a versenyzőket Courmayeur-ba .

A TDS rajtja ott van, onnan gyalog jönnek vissza! Gyorsan visszafekszünk, rövid idő alatt sokat alszunk majd gyors de kiadós reggeli után Dórival és Csikával kiegészülve bevágódunk a kocsiba és irány Bourg Saint-Maurice! Itt van lehetőségünk először segíteni Nekik! Csika gyomra ellenkezik kissé, így Őt már kicsit hamarabb kitesszük Cormet de Roselend-nél, ne szenvedjen tovább, mi pedig robogunk tovább a találkapont felé. Mivel kicsit késésben vagyunk Dóri és András kipattannak a kocsiból és rohannak a ponthoz, én parkolót keresek az autónak. Míg a pont felé haladok Olit vélem feltűni, rohanok is utána, kiabálva a többieknek hogy már itt is van! Persze nem Ő az de sikerül pár perces zűrzavart okozzak a keresésével! Aztán persze befut Ő is, gyorsan frissít, majd a felszerelés ellenőrzés után már robog is tovább.

Kicsit panaszkodik a melegre de jobban néz ki mint tavaly!

Nemsokára megjön O. Joe is, na Ő már kicsit viseletes, nem is pörög úgy mint a Mestere de azért elég céltudatosan indul tovább.  

Végül befut Ildi is, na Ő már kis „kezelésre” szorul, „Kivan mint a liba!”, ragasztani kell a lábát, fáj a háta, rossz a gyomra, nyűgös, mi kell még? Sikerül kicsit összerakni, látszatra jobb kedvel indul tovább!

 Mi is tovább állunk, irány Roselend! Itt ugyan nem segíthetünk de drukkolni azért lehet majd! Mivel futhatnékom van Dórinak nem kerül sok idejébe rábeszélni hogy fussak Oli elé aztán vissza! A idő is jó, a helyszín gyönyörű, már indulok is! Egy szintúton kocogok de aztán egy patakmeder után elindul a menet felfelé, a mezőnnyel szemben. Szerencsére jól belátható a szakasz, így van időm időben félreállni a versenyzők elől, nem zavarok senkit.

 

Kicsit átragad rám a hangulat, tolom felfelé rendesen, aztán persze gyorsan észbe is kapok, ez még nem az én napom! A terep technikás, helyenként nehéznek mondható és mivel egy utcai Nike van rajtam, szenvedek is rendesen a néhol saras de igen köves meredeken!

Hiába na a jót könnyű megszokni! A Hokában nem lenne itt semmi gond, vitézkedhetnék nyugodtan, így meg csak cammogok. Kocorászok felfelé, fotózgatok bőszen hisz csodálatos a táj! Aztán befut Oli is, egészen jól néz ki de nincs kedve társalogni, ezért néhány fotó után magára hagyom a gondolataival és viszem a hírt a többieknek! Azért amikor a kis szurkolói csoportunkhoz ér  elmosolyodik kissé, erről fényképes bizonyítékok vannak!

                 

Szinte egyszerre érkezik meg O.Joe és Pinto, a szurkolás nekik is kijár természetesen, össze is kapják magukat, szinte szárnyalnak be a pontra. Sajna Kovács Zsoltit már nem tudjuk megvárni, indulnunk kell tovább, oda kell érni Les Contamines-be, Olivér igen csak szedi a csülkeit! / kb. 3 percet kellett volna még várni L , ez persze csak később derült ki/  Útközben Ildi hív hogy gondjai támadtak, gyorsan „továbblökdössük” hogy a hegyen úgysem maradhat, tessék lemenni Rosalendbe, ott átöltözni, töltekezni, ezzel helyreáll a rendszer és irány tovább! /Milyen egyszerűnek hangzik ez így, nem?! / Nem izgulunk de amikor egy óra múlva újra hív és nem tudok hatni rá és Dóri sem, András magához ragadja a telefonom és hihetetlen nyugalommal és határozottsággal rábeszéli Ildit a továbbhaladásra!

Átérve Contamines-be kiderül kár volt úgy rohanni, Oli csak 1-1:30 múlva ér ide!

Sebaj, irány egy pizzéria, este 10 van és ma még nem ettünk rendes kaját! Aztán persze befut Oli is, sok kedve most sincs társalogni, pár percet tölt csak a ponton és már robog is tovább! Lassan ideérnek a többiek is, előbb K. Zsolti majd O. Joe . Joe-n látszik hogy nagyon fáradt, esett is, eltörte a botját de azért megy tovább mint a gép! Ildi csak hajnalban várható, így Dóri hazaküld bennünket. Ő megvárja, mi pedig kis alvás után tudjuk várni Olivért a célban!

Köszi Dóri!

 

 

 

Természetesen ott vagyunk a befutónál, csápolunk, futunk, fotózunk, videózunk Csikával, majd Olival, a TDS teljesítővel  kiegészülve haza battyogunk, vár az ágy.

Sokat nem pihenünk, jön Zsolti és Joe befutója és arról sem szeretnénk lemaradni, nagyot küzdöttek mindketten, megérdemlik ők is  hogy „tomboló tömeg” várja őket a célban! Újabb rövid alvás és már jön is Ildi finishe, fáradtan de boldogan fut Dóri oldalán a főutcán. Beszállunk melléjük és így egész kis csapat kíséri egészen a célvonalig.

Forog a videó, kattog a fényképező, készülnek a képek, Ildi boldog, bár nagyon fáradt.

Újra csak irány az ágy, alvás, evés, van mit pótolni! Délután felvesszük a rajtcsomagot, nincs gond, flottul megy minden. Kicsit változott a rendszer, nincs pl. a 20 eurós letét! Nézegetjük az időjárást, front, vihar, nagy változás nem lesz, lehet esni fog de nagy szél, villámok nem várhatóak! Szuper, az eső nem akadály, a többi meg mivel nem lesz, nem jelenthet gondot. J

Este a LÁNYOK, /igen, csupa nagybetűvel/  4 fogásos vacsit rittyentenek nekünk, görögsalival indítunk, aztán jön a húsleves, majd a  milánói tészta és végül egy kis gyümölcs! Betárazunk rendesen.

Tegyük hozzá, Ildi reggel futott be a TDS-en, Dóri meg egész nap-éjjel frissített a pontokon és szintén reggel került csak ágyba. Köszi CSAJOK!

Délelőtt összepakolok, Oli összeállítja nekem a menüt a versenyre, kiporciózza mikor-hol-mennyit kell/kellene/ megegyek-igyak. Ez számomra a tapasztalatok alapján nem szokott betartható lenni de mégis valamiféle iránymutatás a miheztartás végett! J Lefekszem kicsit aludni, jót tesz a pihenés, frissen ébredek . Felmálházok és elindulunk az expóhoz, ott találkozunk a többiekkel. Oli kideríti hogy idén nem fértem be az elitzónába, hátulról tudom csak megközelíteni a rajtkaput. Gond egy szál sem, van titkos útvonal a rajtkapu mögé pár méterrel! Sajna ezt már a rendezőség is felfedezte tavaly,  így idén dupla kordonnal kerítették el ezt a szakaszt! Szerencsére az alacsony rajtszámom meggyőzi őket  hogy nekem itt „szabad bejárásom” van, így kis kordonmászás után már benn is vagyok a tömegben.

Andrást nem engedik át, csak hátrébb tud bejutni, de határozottsága és persze „szálfa termete”  könnyed átjutást biztosít neki a tömegen át. Miközben átmásztam a kordonon egy segítő kéz fogta meg a karom és segített le a másik oldalon! Meglepően vettem észre hogy Wágner Andris az, aki a rajtszámfelvételi idő lejárta előtt fél órával még nem volt sehol! Szerintem még Chamonix-ba sem! Örömködünk egy kicsit egymásnak, aztán komolyra fordul a helyzet, elkezd szakadni az eső!

Sebaj, nincs hideg, nem öltözöm. Nagy a lökdösődés, sokan előveszik az esőcuccot, közben kalimpálnak a bottal, kész életveszély! Megússzuk sérülés nélkül , pár perc már csak és végre mehetünk! A speeker próbálja hergelni a tömeget, csinálja a hangulatot de én már csak a ZENÉT várom! Kisvártatva felcsendül az ismerős dallam, Vangelis zenéjére elindul a visszaszámlálás és végre RAJT ! Óvatosan kezdek, próbálom elkerülni a botokat, sokan már az aszfalton kalimpálnak vele!? Les Houches-ig csak arra figyelek hogy ne rohanjak, az emelkedőket tüntetőleg megsétálom, az egyéb szakaszokon pedig csak sodródom a tömeggel. A ponton kortyolok párat aztán elindulok az első hegyre. Az eső továbbra is esik de nincs hideg, nem fúj a szél, így nem zavaró! Rövidben vagyok alul-felül, amit a karomon egy Compresses szár egészít ki. Ezt is visszatűröm csuklóig az emelkedőn, melegem van! Aztán ahogy haladunk egyre feljebb beindul a szél, hűl az idő, még az is megfordul a fejemben hogy mégis öltözni kellene! Gyorsan elvetem az ötletet, ha itt ilyen irányból fúj, a másik oldalon nem nagyon lehet szél! Ott egyébként sem nyitott ennyire a terep. Keresem a vállasabb emberkéket, beállok mögéjük  szélárnyékba, „teszem a kereket”. Időnként ha belassulnak váltok egyet és megyek a következőhöz! A sípálya lefelé igencsak csúszik, már előre sajnálom Andrást, az aszfaltos Asics itt tuti korcsolyává változik! Óvatosan leereszkedem, aztán a Saint-Gervais-ba vezető murvás szerpentinen kicsit átmozgatom magam, tempózom rendesen. A ponton óriási a hangulat, a csinnadratta, dob, ollézás, tömeg, jó innen tovább indulni. Lassan kocogok a hullámos részen Les Contamines felé, utolérek egy még teszt alatt lévő Compresses zsákkal futó emberkét, váltunk pár szót, (tört mutogatással elmondom neki hogy szuper a zsákja, és hogy egy csapatban evezünk, / igaz Ő egy „kicsit” feljebb van a táplálékláncban, General Manager a Compressportnál, de ez csak később derül ki persze / ) aztán egy lapos részen sebességet váltok és magára hagyom az urat. Előkerül a lámpa, mivel egy órával később volt a rajt mint tavaly már itt szükség van rá! Les Contamines-ben meglepetés ér, Anitáék szurkolnak nagy elánnal a frissítő pont után, gyors ölelkezés, váltunk pár szót és már kocogok is tovább, vár az igazi terep, hív a hegy! Notre Dame de la Gorge után végre teljes a csend, csak a léptek zaja és a botok csikorgása hallatszik ahogy meg-meg csúsznak a vizes köveken. Vártam már ezt a feelinget, ez az amiért jöttem, nem a hangos csinnadratta! Persze megértem én hogy marketingszempontból szükség van arra is de nekem tökéletesen megfelel ez a csend! Igaz én csak 1 vagyok a több ezer indulóból.  La Balme-hoz érek mikor feltűnik hogy már nem is esik csak csepeg . Miközben mászom a Col du Bonhomme-ra feltűnnek a csillagok is és szinte beragyogják az eget. Megállok egy percre, lekapcsolom a lámpám és csak állok ott bambán, nézem ezt a csodát! Gyönyörűen kirajzolódik a hegy körvonala a sötétben, látszanak az előttem haladók lámpái és az égen a milliónyi csillag! Na ezért már érdemes volt eljönni ilyen messzire! Töltődöm még kicsit aztán indulok tovább, mégis csak egy „versenyen” vagyok! Semmilyen gondom nincs, mintha csak most indultam volna, ránézek az órámra, lassan 6 órája vagyok úton. A csúcs után bokaforgató sziklákon, saras vízmosásokon ereszkedünk lefelé, talán az UTMB legtechnikásabb része ez. Nagyon kell figyelni minden lépésre, nem lehet hibázni!

Egy füves-saras kanyart azért sikeresen benézek és már csúszom is az oldalamon, szerencsére nem ütöm meg magam, lendülök  tovább. Nem sokkal később még belépve két kő közé letenyerelek de most sincs gond, robogok a pont felé melynek fényei látszódnak a völgyben. Les Chapieuxba gyors felszerelés ellenőrzés zajlik, minden rendben van a cuccaimmal, elég csak rámutatnom a csomagban elhiszik hogy az-ami, nem csomagoltatják ki. Feltűnik a Petzl sátor, gyorsan kicseréltetem a Naoban az aksit, /szó nélkül cserélik/ majd eszem egy levest /bablevest, mint közben kiderült/, bekeverem  a Sponsert és irány az aszfalt. Kocogok szépen, igaz nem túl gyorsan de folyamatosan, lendületesen haladok. Aztán valami változik bennem, a gyomrom elkezd vacakolni, csörög-zörög-kattog, nem túl komfortos érzés. Az a rohadt bab lehet az oka! Mindegy, meg kell oldani ezt is, iszom és kicsit lassítok, bele-bele sétálok az emelkedőkbe. Jön a meredek, szerpentines rész, nem esik túl jól de tempósan tudok rajta haladni a botoknak köszönhetően. A Col de la Seigne-i ponton nem eszem semmit csak iszom egy kis bubis vizet meg kávét,  kúrálom magam. A lefelét újra élvezem, a gyomrom is lassan rendeződik és a Lac Combal után a Mont-Favre már könnyebben adja magát. A Chécrouit-i pontnál csak csippantok, közel van  Courmayeur,  gyorsan leérek. A ponton meglepetésemre Jucus fogad Anitával, átjöttek Csabival aki Mikinek supportál. A ponton átöltözöm, eszem-iszom-dínomdánom, persze csak ésszel nehogy baj legyen ismét! Ellenőrzöm a levest, nincs benne bab, oké, jöhet! El akarom öblíteni a poharam de a vizes kannák alatt nincs vödör, csak nem öntöm már ki a földre a sportcsarnokban a vizet! Az egyik segítő félreértve a szándékomat, kiveszi a kezemből a poharat és egy lendülettel a szemetes konténerbe hajítja! Ez hülye! Lendületből fejest ugrok a zöld kukába és visszaszerzem a tulajdonom! Egy másik segéd miközben leteremti a „kukást”, kikapja a kezemből az ibriket és sűrű Sorry-zás közepette elmossa azt. A pontról kifelé menet a lányok elkísérnek egy darabon és közlik hogy Miki is beért már a pontra… mi van? Mit keres mögöttem, mikor előztem meg? Na mindegy, én megyek tovább, majd utolér . Innen nekem már „hazai pálya”, négyszer futottam erre, igaz nem mindig pont azonos útvonalon mentünk föl a Bertone házhoz de majdnem. A szerpentinen „hátba is ver” Miki, jön mint a gyorsvonat. Elmeséli hogy bokros teendői voltak a táv elején de most már úgy érzi minden rendben és ha nem haragszom akkor Ő menne is! Persze nincs harag, tök jó hogy rendben vagy – mondom – hajrá Neked, a célban találkozunk! Én ballagok tovább a saját kis tempómban, a Bertone háznál iszom pár kortyot, nem kívánok enni most semmit! Tavaly azt mondta Oli hogy ha ezen a szakaszon a Bonatti házig tudok még futni, akkor nagy baj nincs. Tudok futni, na jó, kocogni, megbosszulja magát hogy nem ettem semmit Courmayeur óta, nincs energy ami táplálná az izmokat, éhes vagyok. Előkaparok egy Mars szeletet és villámgyorsan betermelem, megiszom közben az összes sponsert és a vizemből is csak annyit hagyok hogy ha esetleg fordulna a kocka és visszakívánkozna a csoki, legyen mivel kiöblíteni a számat. Átérek a Bonattihoz, rávetem magam a levesre, repetázok is, biztos ami biztos. Eszem egy kis kenyeret majd indulok is tovább. Pár lépés után átértékelem a helyzetet, megállok,  elrakom a fejlámpát és felveszem a széldzsekim mert fázom! Igen lehűlt a levegő, ez eddig nem tűnt fel, csak kajálás közben kezdtem érezni a szelet és a hideget. Arnuváig rajtam is marad a dzseki, de ott gyorsan megszabadulok tőle, mert melegszik az idő és ráadásul innen most felfelé megyek, jön a pálya legmagasabb pontja a Grand Col Ferret. Ez a hágó sokaknak mumus, én mégis szeretem, szépen emelkedik, időnként bedurvul, aztán megint enged egy kicsit levegőt venni, aztán újra visszavetet a tempóból! Szóval oda kell figyelni hogy vág neki az ember! Egy ismerős alak tűnik fel nemsokára, -Miki lenne az? –mélázok, és tényleg Ő lépked előttem egy kanyarral. Na itt már gond van megint, nem lesz ez így jó. Mikor utolérem csak legyint hogy menjek ha tudok, majd jön Ő is nemsoká! Segíteni nem tudok érdemben, biztatom kicsit aztán elindulok lefelé. Hosszú lejtőzés jön La Fouly-ig, elég sok tehénke kóborol az ösvényen de szerencsére jámbor mind így nem veszünk össze, mindenki megy a saját útján, béke van. A felszálló pára egy-egy kanyar után olyan ködöt csinál hogy alig látni valamit, persze a következő forduló mögött aztán megint tiszta minden, lehet nézelődni, csodás a panoráma! Bekocogok a frissítőpontra, valamiért ez a La Fouly-i pont számomra a kakukktojás az összes frissítőpont közül. Valahogy mindegyiknek van egy sajátságos hangulata, ennek meg valahogy nincs, csak úgy van az útszélén! Nem is értem, inkább csak érzem! Nem is tökölök sokat, levesezek egy kis kenyérrel,  feltankolom a kulacsokat sponserrel és Mikit biztatva aki közben beért a pontra tovább állok. Irány Champex-Lax ahol már várnak a többiek! Igen ám de itt van egy kis emelkedő még, Issert-ből még kb. 500 D+ kell megmászni a tóig! Ezzel az első CCC-n nem számoltam, meg is lepődtem akkor rendesen! Ám most érdekes módon nem lassít le nagyon a szint, bár meleg van, a vártnál kevésbé visel meg. Igaz valahogy most jobban megy a frissítés is, mindig megiszom az „előírt” adagokat, eszegetek is, lehet beletanulok lassan?!

A társaság már a pont előtt vár rám, biztatnak, érdeklődnek, előkészítenek, szóval jó dolgom van! Ildi a koordinátor, irányít, magyaráz, etet-itat, pakol! Én meg eszem-iszom-dínomdánom, pólócsere, dumaparti, jól érzem magam de menni kell tovább! Felmálházom és kitessékelem magam a kijáraton, irány a Bovine! Kocogok a tó mellett, sokan szurkolnak, sütkéreznek a napon,még mindig meleg van.  A lejtőzés jól megy, bár megfogadtam hogy bizonyos tempó fölé nem megyek, sok van még hátra, nem kellene szétverni a combokat. Fáradok ugyan de problémám nincs szerencsére semmi, az enyhébb emelkedőket még simán kocogom. Aztán persze beindul a sétálós rész is, egy dózeren megyünk fel a hegyre ami igen bedurvul, patakátkelés köveken tízmétereken keresztül, majd olyan meredek lesz hogy csak lesek! A botok igen jó szolgálatot tesznek ilyenkor  és a meredek részeket leszámítva jól haladok a segítségükkel. Aztán becsatlakozunk a régi útvonalba, innen már legalább tudom mennyi még a csúcs! SOK!! Igaz nem lesz már olyan meredek de a becsapós rész most jön, szépen csalogat felfelé, érzed hogy emelkedik de mi ez ahhoz képest ami eddig volt?! Hurrá kocogás, mindjárt fenn vagyunk! Aztán persze a sokadik perc után sincs a csúcson az ember, rádöbben hogy elcseszte de már késő, ebből nem lesz rendes lejtőzés az biztos! Szerencsére nem most járok itt először így nem ér felkészületlenül a hegy fricskája. Lefelé utolér  W.Ildi, próbál rávenni hogy menjünk együtt tovább de valahogy nincs hangulatom kilépni a komfortzónából , így kis biztatás után eliramodik. A chek pont most nem a hegytetőn van hanem jóval lejjebb La Giéte-nál, itt csak csippantunk és már loholunk is tovább. A hosszú lejtőzés megviseli a combom, de még jól haladok, tudok tempót is futni, kipróbáltam! J Trientben meglepetésemre újabb felszerelés ellenőrzés van,  csak ez után engednek be a pontra. Ismét jól belakmározom, csevegek kicsit a brigáddal akik szelíden bár de tovább tessékelnek. A Catogne szintén nem egy egyszerű hegy, sokszor hiszed azt hogy felértél a csúcsra de nem, csak a csalódás vár a kanyar után és egy újabb emelkedő! Persze azért ezek a becsapós fordulók is elfogynak egyszer és feltűnik a sátor és már döngethet is lefelé az ember ha tud. Én most nem tudok, futok-futok de érzem nem az igazi, megállok, guggolok néhányat, nyújtom a combizmokat majd lassú kocogásba kezdek a szerpentinen. Aztán ahogy a technikás részhez érek valahogy újra összeáll a rendszer és suhanok lefelé.

Vallorcine-t szeretem nagyon, innen már „csak” egy hegy van. Igaz ez felér az összes többivel most! Szerencsére pontosan tudom mire számítsak, így nem is viszem túlzásba sajnos a frissítést. A terv az hogy a bevezető szakaszán a hegynek, menetközben eszem majd de nem hozok el elég kaját, illetve nincs nálam kenyér amit kívánnék enni! Sebaj, nézzük miből élünk, gyümölcsszelet, sponser, egy fél üveg Overstimes recovery, na ez lesz a kulcs, gyorsan betermelem. Az aszfaltnál összefutok Kovács Zsoltival aki frissen szedett szederrel kínál, hm, de jó is lenne, de mivel az italom tejalapú volt átgondolom a dolgot és nemet mondok. Elindulok a hegyre fel és érzem hogy gyengülök, valamit tenni kell! Előveszek egy Marsot és elkezdem majszolni, egy felet sikerül letoljak amikor is olyan szédelgés, hányinger jön rám hogy kiver a víz. Izzadok mit egy ló, folyik rólam a verejték, egészen belassulok! Na ennek fele sem tréfa, vizet ide de hirtelen. Iszom néhány kortyot,majd pár perc múlva megint, ez kicsit helyrebillent. E szenvedős percek alatt ,amik persze óráknak tűnnek ilyenkor, felérek a csúcsra és elkezdek fázni az átizzadt göncömben, igaz, rendesen beindult a szél. A rajt óta végig rövidgatyában,  rövidujjú pólóban, persze Compressportos szárban és Quadban  valamint karszárban futottam,

/Szép kék Quadot kaptam tőlük, külön erre az alkalomra, persze Hungary-s volt a szár és a kar is! Köszönöm Compressport!/  egyedül Arnuva előtt volt rajtam dzseki egy rövid ideig. Elkövetek egy óriási hibát, nem öltözöm azonnal! Még hétfőn jártunk itt Andrással és ugyan ez az időjárás fogadott bennünket az emelkedés után, de aztán a hegy túloldalán már újra szélcsend volt és meleg. Igen ám de akkor délelőtt volt, most meg épp megy le a nap és nem futottunk előtte 150 km-t !  Találok útközben egy elhagyott chipet, leadom a köztes ponton de még itt sem öltözöm! Na szóval kissé átfagyva érek a La Flégere-hez, a pont most nem az étterem teraszán van ahol szokott lenni hanem a felvonóháznál vertek sátrat. Betolok egy meleg levest, felveszem a lámpám és robogok ki a pontról, aztán pár lépés után fordulok is vissza a meleg sátorba! Nem vettem fel a széldzsekim! Hülyegyereknemfigyelsz!!! Gyorsnak nem mondható öltözés után kilépek a pontról, így egészen komfortos és megkezdem az utolsó szakaszt a versenyen. Ritmusosan ereszkedem, egy srác téblábol előttem, nem előzöm meg  had menjen, nincs nagy különbség. Eljön a La Floria terasza, pontosabban mi érkezünk meg oda, de nincs itt senki, kihalt minden. A murván aztán kicsit odalépek, elég a tötymörgésből, haladjunk már! A srác nem marad le, jön rendületlenül! Egy kanyar után feltűnik két lámpa előttünk, úgy megijednek hogy jövünk hogy rákapcsolnak becsülettel, lassan közelítünk csak hozzájuk ám ez tempó az egyikőjüknek sok, lassít, fájlalja a combját! Na itt a pillanat, tempót váltok és állva hagyom őket! Rövid üldözés veszi kezdetét de hamar feladják látva hogy nem fáradok. Nem bízom a véletlenre dolgot, nyomom tovább egészen a településig. Figyelek hátra, a városba érve lekapcsolom a lámpám és az utca árnyékos oldalán futok tovább. A sportcsarnoknál befordulok a patak mellé, majd rövid idő múlva a főutcára kanyarodok. Tele van minden emberekkel, tapsolnak, bravóznak, a gyerekek pacsira nyújtják a tenyerüket, jó hangulat van na! Még egyszer hátranézek, nehogy meglepetés érjen, aztán megkezdem az utolsó párszáz métert. Már várnak az utcában, Csabi zászlót nyom a kezembe, Ildi videóz és a végén együtt futunk be! Csapatmunka volt, így dukál, nélkülük nem ment volna! Mint ahogy a családom nélkül sem, Flóra elvitathatatlan érdemei, hozzáállása, támogatása, a háttér megteremtése óriási feladatot rótt rá megint! Köszönöm!

Persze mindenki másnak is aki valamilyen módon hozzájárult ehhez az eredményhez.

                       

 

              

 

Jó a hangulat a célban, sokan vannak, nagy a hangzavar. Készül még pár fotó, beszélgetünk kicsit aztán elindulunk a szállásra zuhanyozni, átöltözni, nemsokára Miki is beér, szeretnék itt lenni a befutóján! Gyorsan lefürdök, közben Ildi levest melegít, kaját készít, terít. Gyorsan kivégzem az ennivalót és már robogunk is a főutcába Miki finishére. Várni kell, még nem jön, kicsit fázom, Anita felajánl egy széldzsekit amit köszönettel elfogadok, így mégis komfortosabb. Aztán megjön Miki és bekísérjük a célba mindannyian. Nagyot küzdött még ha nem is sikerült a saját maga által kitűzött célt elérni, nem adta fel, becsülettel végigment a sok gondja ellenére! Le a kalappal Miki, NAGY VAGY !                        

Betolunk egy-két recoveryt aztán irány a szállás, pihenünk egy kicsit András célbaéréséig. Most Olivér vállalta az éjszakai műszakot, Ő várja Vallorcine-ban Andrást, küld majd sms-t ha onnan elindul az utolsó hegyre. Jól beosztották a csapatot, minden pontra jutott ember aki gondoskodott rólunk, odafigyelt ránk! Köszi Ildi, Dóri, Anita, Jucus, Csabi Csika és Olivér meg persze Emese aki önkéntesként is közreműködött a rendezvényen és persze a köszönöm a sok sms-t, hívást, emailt, drukkolást mindenkinek! Jól esik hogy ilyen sokan nyomon követtétek az eseményeket!

 

 András befutóját majdnem lekéssük, gyorsabb a vártnál, de még időben érkezünk a célfotóhoz! Elfáradt ,egy kád melegvízre vágyik és az ágy nyugalmára. Hazakísérjük és a tisztálkodás után álomba szenderülünk. Jól alszom, pihenten ébredek délelőtt, nincs sérülésem, problémám, rendben vagyok! Jól bereggelizünk majd sétálni indulunk a városba, természetesen a befutóútvonal a cél, hátha elcsípünk még egy-két ismerőst. Jön is Glockner nemsokára, kapja is az üdvrivalgást rendesen, fülig ér a szája, boldognak tűnik. Hogyne lenne az, teljesített egy UTMB-t, nagy dolog ez, joggal büszke magára! Közben összefutunk a PTL-s hősökkel  /András és Géza /nagyot mentek Ők is, majdnem kizárták őket, stb. de ez egy másik történet, majd ők elmesélik. Kifekszünk a napra, jólesik kicsit henyélni .

                          

Jön az eredményhirdetés az utolsó célbaérkezővel akit a rendezők hada kísér  fel a pódiumra!

Nagyszerű dolog ez, itt mindenki győz egy kicsit önmaga felett, kijár a tisztelet mindenkinek.

Lassan vége a napnak, sőt az egész nyaralásnak, igen ez egy nyaralás, örömünnep minden évben! Annak ellenére hogy egy kemény megmérettetés, eredménytől függetlenül mindig csodálatos időszaka ez az évnek, igazi relax hétvége!

Hogy lesz-e jövőre számomra UTMB? Remélem igen, szeretek nyaralni…

 

Spero

 

 

minekfutol? okt. 21. Creative Commons License 50566

Honalj szellozes tema.

 

Erezhetoen komfortosabb a nyitott honalj, hazai korulmenyek kozott.

Ugy vettem eszre, hogy a futo dzsekikre vagy nem raknak honalj szellozest, vagy fix halos reszt epitenek be. Zipzart nem, hogy minel konnyebb legyen a kabat.

 

Ez itthon szerintem teljesen jol mukodik, de az Alpokban, sot akar mar az Alacsony-Tatraban olyan zord korulmenyek johetnek, foleg egy 10 oras, vagy egyes hardcore arcok eseteben annal is tovabb tarto outdoor elmenyben, hogy megemlegeti az ember a kerszthuzatot.

Vannak mar tenyleg nagyon konnyu hegymaszo/turazo hejkabatok, amiben azert mar lehet futni is, es a honalj zipzart ugy huzogatja az ember, ahogy akarja.

A szel mellett az eso a masik fontos dolog. Nyilvan a vastagabb hejkabat kesobb fog atazni, mint az ultra-light futo dzseki.

 

Es akkor most neked kell donteni, hogy egy vagyonert veszel egy mindenre jo kabatot, vagy egy vagyonert veszel tobb kabatot, kulonbozo idojarasi viszonyokra. :-)

 

Előzmény: pboronkai (50560)
barefootman okt. 21. Creative Commons License 50565

Turadzsekim van ilyen, de mikor intenziv felfeléknél kinyitod a zippzárat a honod alatt, ugyanugy lefolyik az izzadtság az oldaladon és nem ki a kabátból. A Salomon jött be, amit Pro emlit.

Előzmény: pboronkai (50560)
Spenót okt. 21. Creative Commons License 50564

Most már kénytelen leszek rendszeresen terpfutni. Vettem egy Merrell AllOutFuse cipellőt hozzá... :)

 

allez zserzseli! okt. 21. Creative Commons License 50563

lassan 4. éve használom. azt hallottam az idő miatt is kopik a vízállósága. a traversée-t tényleg valamiért nem bírta, de most a pireneusokban az volt rajtam megint, persze nem volt 13 óra eső, mint nyáron, de arra 2-4 órára most jól szigetelt..

Előzmény: Pinyo (50558)
procaliber. okt. 21. Creative Commons License 50562

Minimust sokan használnak itthon is, de a szokásos probléma van vele a két réteg szétválik egymástól. Amíg működik addig egy jó/érték arányú kabát. 

Nem tudom mennyit használta Zserzseli a Marmot-ot csak arra akartam utalni az 50ezres is beázik ahogy a 100ezres is csak utóbbi később.

Van Adidas bringás esőkabim ami jó bringázni, de futni már nem túl leszigetel.

Amit idehaza sokan használnak még a Salomon Bonatti kabát kb ugyanazt tudja, mint a Minimus.

itt van egy jó összegzés igaz ez nem futás a fő szempont: http://www.gearmag.hu/hogyan-valasszunk-vizallo-kabatot-2-az-anyagok

Előzmény: Pinyo (50558)
procaliber. okt. 21. Creative Commons License 50561

Incendo nem jó nagy esőben, kis esőben működik, de hamar átázik, de ahogy eláll az eső hamar megszárad. Squamish ami full vízálló, de nincs benne membrán, Tecto a jó választás ami jó futásra ha már Arc'teryx. 

Beta jó túrázni, mászni , futásra nem igazán jó.

Előzmény: Skeletron (50559)
pboronkai okt. 21. Creative Commons License 50560

Azon gondolkom, hogy vajon nem szempont-e a hónalj cipzár? Oké, hogy lélegzik az anyag, aminek nagyon örülünk, de ez a megoldás kicsit direktebb nedvesség elvezetést biztosít. Vagy ti nem ezt tapasztaltátok?

Márcsak azért is érdekel, mert én is kabát vásárlás előtt állok... :)

Előzmény: Pinyo (50558)
Skeletron okt. 21. Creative Commons License 50559

Arcteryx Incendo?  Ez mondjuk csak vízlepergető, de azt mondanám, hogy középhegységre, 8-10 órára jó lehet, ellenben jó drága:)

Nekem egy Beta LT-m van ami elb.szott drága volt még leértékelve is (még mindig rosszul vagyok ha rá gondolok), egyenlőre nem használtam, de nagyon remélem, hogy ha kell akkor meg fog felelni a feladatnak:), elsősorban magashegyi körülményekre vettem, de idén mákom volt az időjárással, eddig.

Előzmény: Pinyo (50558)