Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Pinyo 10 órája Creative Commons License 50575

Egyszerű persze. A Zónát minden valamire való stalker ismeri. Ha kilapít a szúnyogpilis csak magadra vess, elhagytad a kijárt utat :) 

Spero is dörzsölt stalker, aki a Szilvás-horrorjaink idejének többszöröse után nekiáll lámpát kapcsolva settenkedni miután lesprintelte a mutánsokat. Sponzerrel és atomenergiával működik, egyszer én is találkoztam vele a Terepkupán. Bele is égett a retinámba kompressziós szárának hátsó felirata, ebből is látszik hogy mögötte voltam holott több mint duplaannyit futott mint én. :) (Spero, jó beszámoló lett, köszi)

Előzmény: MJani01 (50573)
MJani01 11 órája Creative Commons License 50574

A 10-15 fok hőségnek számít ahhoz képest, mint ami az említett két évben volt. A túlélésért küzdöttünk a lejtőkön.

Előzmény: Fekesz (50572)
MJani01 11 órája Creative Commons License 50573

Mindenre fel kell készülni, tartani a zónát és hinni, hogy nem lesz gond. Egyszerű, nem? :)

Előzmény: Pinyo (50571)
Fekesz 13 órája Creative Commons License 50572

Hát 2006-ban sok minden volt, csak meleg nem :)

http://www.szilvasvaradmaraton.hu/page/index.php?o=0&vimeo=48816979

Emlékeim szerint olyan 10-15 fok körül volt a hőmérséklet. Eső, sár és egyéb nyalánkságok - május utolsó hétvégéjén!

Előzmény: MJani01 (50570)
Pinyo 17 órája Creative Commons License 50571

Az elmúlt hetekben elolvastam rengeteg hosszútávos beszámolót. Ahogy leszűrtem, a sikerhez és eufóriához szükséges, de nem elégséges a felkészülés önmagában. Már ez a p85 is van olyan hosszú, hogy felkészülten sem feltétlenül sétagalopp. Itt egy kis gyomorprobléma, ott egy mégiscsak elfutottam az elejét, emitt egy jaj épp lemerült a lámpám, aztán máris lőttek a rózsaszín felhőknek.

Előzmény: MJani01 (50570)
MJani01 23 órája Creative Commons License 50570

De 2006-ban meleg volt, az meg nem gond. :)

 

Gyalogolva annyira nem, de gondolom nem az a célod, hogy az említett versenyidőknél sokkal többet fuss vagy akkor már felkészülsz rendesen.

Előzmény: Pinyo (50569)
Pinyo 24 órája Creative Commons License 50569

De lehet rosszabb, a 2006-os Szilvás (aki nem ismerné, 110-117 km-es MTB maratonok). Akkor 8 óra 11 percet töltöttem a sárban :), míg az általad említett két kiscsikó futamban csak bő hét órákat.

De az, hogy nagyon hidegben nincs eső, az szöget ütött a fejembe.

Viszont egyelőre nem tiszta, hogy egy fáradt ultra végére, gyalogolva tényleg tudunk-e hőt termelni. Eddig mindig olyan tempóban futottam rövidebb távokon, ahol ez nem volt gond.

Előzmény: MJani01 (50568)
MJani01 1 napja Creative Commons License 50568

Pinyo, 2009-ben és 2013-ban te is voltál szilváson, itthon annál rosszabb nem lehet :) és itt nincsenek lejtők, ahol meg akarnál fagyni, termelsz elég hőt. Nagyon hidegben meg már nincs eső.

Előzmény: Pinyo (50551)
Spero73 1 napja Creative Commons License 50567

UTMB  2014

 

Robog az autó, „egyedül vagyok”, mindenki alszik.

Járatom az agyam, hogyan s mint lesz. Hosszú ez a verseny, sokváltozós a történet, sok ismeretlennel! Tavaly jól ment, sikerült egyben, jó hangulatban célba érni, idén vajon hogy lesz?!  Most valahogy kevesebb volt az edzésmunka, rendszertelenebb is, viszont a hosszú versenyek nagyon jól mentek (M115, 124km/6374D+  15:45 , Kazinczy200, 206km/7340D+ 30:34 ) és a rövidebbeken is sikerült egyenletes, jó tempót futni ( UltrabericusTrail,  66km/2500D+ 6:50 ,

 Csillebérci 6 órás, 64km/2500D+ ) szóval úgy tűnik nagy baj nincs. De valahogy az UTMB más mint egyéb versenyek, van nála hosszabb, keményebb is , de valamiért még is itt gyűlik össze a világ ultraterepeseinek  elitje. Hogy ezt a jó szervezésnek, a csodás környezetnek köszönhetik-e, döntse el ki-ki maga! Évről évre javul a szervezés, sok „gyerekbetegséget” sikerült kinőni, a verseny kísérőinek szállítása, a rajtszámfelvétel/felszerelésellenőrzés sokat javult és gyorsult, vannak alternatív útvonalak /Ezeket remélem idén sem fogjuk megismerni! ) és továbbra is tökéletes az útvonaljelölés, /szalag és festés/, a frissítés változatos és bőséges! A táj pedig csodás!

Most épp esik, az ablaktörlő alig bír a vízzel, ha ilyen esőt kapunk a versenyen az érdekes lesz! Nem is néztem időjárást még, igaz minek is, messze van még! Az autópálya szinte üres, lehet haladni, bár így elég uncsi, el is álmosodom nemsokára és felteszem a nagy kérdést: Akar valaki vezetni? Vagy álljunk meg aludni? Egyértelmű ALVÁS a válasz így a következő parkolóban szunyálok én is egy félórát. A társaságunk régi motorosokból áll  Ildi, András (Lőw),  Olivér, mind sokat tapasztalt ultrások, tudják mitől döglik a légy: Ha van lehetőséged pihenj, aludj, ha nincs old meg hogy legyen! Na ezt az elvet követve alszanak is tovább rendületlenül! Aztán persze megállunk még kávézni, stb. de azért megérkezünk időben Chamonix-ba. A szállás a szokásos, annyi különbséggel hogy az ígéretek és a szokás ellenére most nincs nálunk net. Nehezebb lesz a kapcsolattartás az otthoniakkal és így a versenykövetés sem lesz egyszerű, de majd megoldjuk valahogy!

Eszünk, iszunk, alszunk, futunk, más dolgunk nincs is. Hétfőn természetesen ott vagyunk a PTL rajtjában és biztatjuk a fiúkat!

 

 

 

A kedd újabb kilométereket  hoz, igaz csak nekünk Andrással, Ildi és Oli már pakol, készül! Aztán eljön a hajnal, feltesszük Őket az egyik buszra ami átviszi a versenyzőket Courmayeur-ba .

A TDS rajtja ott van, onnan gyalog jönnek vissza! Gyorsan visszafekszünk, rövid idő alatt sokat alszunk majd gyors de kiadós reggeli után Dórival és Csikával kiegészülve bevágódunk a kocsiba és irány Bourg Saint-Maurice! Itt van lehetőségünk először segíteni Nekik! Csika gyomra ellenkezik kissé, így Őt már kicsit hamarabb kitesszük Cormet de Roselend-nél, ne szenvedjen tovább, mi pedig robogunk tovább a találkapont felé. Mivel kicsit késésben vagyunk Dóri és András kipattannak a kocsiból és rohannak a ponthoz, én parkolót keresek az autónak. Míg a pont felé haladok Olit vélem feltűni, rohanok is utána, kiabálva a többieknek hogy már itt is van! Persze nem Ő az de sikerül pár perces zűrzavart okozzak a keresésével! Aztán persze befut Ő is, gyorsan frissít, majd a felszerelés ellenőrzés után már robog is tovább.

Kicsit panaszkodik a melegre de jobban néz ki mint tavaly!

Nemsokára megjön O. Joe is, na Ő már kicsit viseletes, nem is pörög úgy mint a Mestere de azért elég céltudatosan indul tovább.  

Végül befut Ildi is, na Ő már kis „kezelésre” szorul, „Kivan mint a liba!”, ragasztani kell a lábát, fáj a háta, rossz a gyomra, nyűgös, mi kell még? Sikerül kicsit összerakni, látszatra jobb kedvel indul tovább!

 Mi is tovább állunk, irány Roselend! Itt ugyan nem segíthetünk de drukkolni azért lehet majd! Mivel futhatnékom van Dórinak nem kerül sok idejébe rábeszélni hogy fussak Oli elé aztán vissza! A idő is jó, a helyszín gyönyörű, már indulok is! Egy szintúton kocogok de aztán egy patakmeder után elindul a menet felfelé, a mezőnnyel szemben. Szerencsére jól belátható a szakasz, így van időm időben félreállni a versenyzők elől, nem zavarok senkit.

 

Kicsit átragad rám a hangulat, tolom felfelé rendesen, aztán persze gyorsan észbe is kapok, ez még nem az én napom! A terep technikás, helyenként nehéznek mondható és mivel egy utcai Nike van rajtam, szenvedek is rendesen a néhol saras de igen köves meredeken!

Hiába na a jót könnyű megszokni! A Hokában nem lenne itt semmi gond, vitézkedhetnék nyugodtan, így meg csak cammogok. Kocorászok felfelé, fotózgatok bőszen hisz csodálatos a táj! Aztán befut Oli is, egészen jól néz ki de nincs kedve társalogni, ezért néhány fotó után magára hagyom a gondolataival és viszem a hírt a többieknek! Azért amikor a kis szurkolói csoportunkhoz ér  elmosolyodik kissé, erről fényképes bizonyítékok vannak!

                 

Szinte egyszerre érkezik meg O.Joe és Pinto, a szurkolás nekik is kijár természetesen, össze is kapják magukat, szinte szárnyalnak be a pontra. Sajna Kovács Zsoltit már nem tudjuk megvárni, indulnunk kell tovább, oda kell érni Les Contamines-be, Olivér igen csak szedi a csülkeit! / kb. 3 percet kellett volna még várni L , ez persze csak később derült ki/  Útközben Ildi hív hogy gondjai támadtak, gyorsan „továbblökdössük” hogy a hegyen úgysem maradhat, tessék lemenni Rosalendbe, ott átöltözni, töltekezni, ezzel helyreáll a rendszer és irány tovább! /Milyen egyszerűnek hangzik ez így, nem?! / Nem izgulunk de amikor egy óra múlva újra hív és nem tudok hatni rá és Dóri sem, András magához ragadja a telefonom és hihetetlen nyugalommal és határozottsággal rábeszéli Ildit a továbbhaladásra!

Átérve Contamines-be kiderül kár volt úgy rohanni, Oli csak 1-1:30 múlva ér ide!

Sebaj, irány egy pizzéria, este 10 van és ma még nem ettünk rendes kaját! Aztán persze befut Oli is, sok kedve most sincs társalogni, pár percet tölt csak a ponton és már robog is tovább! Lassan ideérnek a többiek is, előbb K. Zsolti majd O. Joe . Joe-n látszik hogy nagyon fáradt, esett is, eltörte a botját de azért megy tovább mint a gép! Ildi csak hajnalban várható, így Dóri hazaküld bennünket. Ő megvárja, mi pedig kis alvás után tudjuk várni Olivért a célban!

Köszi Dóri!

 

 

 

Természetesen ott vagyunk a befutónál, csápolunk, futunk, fotózunk, videózunk Csikával, majd Olival, a TDS teljesítővel  kiegészülve haza battyogunk, vár az ágy.

Sokat nem pihenünk, jön Zsolti és Joe befutója és arról sem szeretnénk lemaradni, nagyot küzdöttek mindketten, megérdemlik ők is  hogy „tomboló tömeg” várja őket a célban! Újabb rövid alvás és már jön is Ildi finishe, fáradtan de boldogan fut Dóri oldalán a főutcán. Beszállunk melléjük és így egész kis csapat kíséri egészen a célvonalig.

Forog a videó, kattog a fényképező, készülnek a képek, Ildi boldog, bár nagyon fáradt.

Újra csak irány az ágy, alvás, evés, van mit pótolni! Délután felvesszük a rajtcsomagot, nincs gond, flottul megy minden. Kicsit változott a rendszer, nincs pl. a 20 eurós letét! Nézegetjük az időjárást, front, vihar, nagy változás nem lesz, lehet esni fog de nagy szél, villámok nem várhatóak! Szuper, az eső nem akadály, a többi meg mivel nem lesz, nem jelenthet gondot. J

Este a LÁNYOK, /igen, csupa nagybetűvel/  4 fogásos vacsit rittyentenek nekünk, görögsalival indítunk, aztán jön a húsleves, majd a  milánói tészta és végül egy kis gyümölcs! Betárazunk rendesen.

Tegyük hozzá, Ildi reggel futott be a TDS-en, Dóri meg egész nap-éjjel frissített a pontokon és szintén reggel került csak ágyba. Köszi CSAJOK!

Délelőtt összepakolok, Oli összeállítja nekem a menüt a versenyre, kiporciózza mikor-hol-mennyit kell/kellene/ megegyek-igyak. Ez számomra a tapasztalatok alapján nem szokott betartható lenni de mégis valamiféle iránymutatás a miheztartás végett! J Lefekszem kicsit aludni, jót tesz a pihenés, frissen ébredek . Felmálházok és elindulunk az expóhoz, ott találkozunk a többiekkel. Oli kideríti hogy idén nem fértem be az elitzónába, hátulról tudom csak megközelíteni a rajtkaput. Gond egy szál sem, van titkos útvonal a rajtkapu mögé pár méterrel! Sajna ezt már a rendezőség is felfedezte tavaly,  így idén dupla kordonnal kerítették el ezt a szakaszt! Szerencsére az alacsony rajtszámom meggyőzi őket  hogy nekem itt „szabad bejárásom” van, így kis kordonmászás után már benn is vagyok a tömegben.

Andrást nem engedik át, csak hátrébb tud bejutni, de határozottsága és persze „szálfa termete”  könnyed átjutást biztosít neki a tömegen át. Miközben átmásztam a kordonon egy segítő kéz fogta meg a karom és segített le a másik oldalon! Meglepően vettem észre hogy Wágner Andris az, aki a rajtszámfelvételi idő lejárta előtt fél órával még nem volt sehol! Szerintem még Chamonix-ba sem! Örömködünk egy kicsit egymásnak, aztán komolyra fordul a helyzet, elkezd szakadni az eső!

Sebaj, nincs hideg, nem öltözöm. Nagy a lökdösődés, sokan előveszik az esőcuccot, közben kalimpálnak a bottal, kész életveszély! Megússzuk sérülés nélkül , pár perc már csak és végre mehetünk! A speeker próbálja hergelni a tömeget, csinálja a hangulatot de én már csak a ZENÉT várom! Kisvártatva felcsendül az ismerős dallam, Vangelis zenéjére elindul a visszaszámlálás és végre RAJT ! Óvatosan kezdek, próbálom elkerülni a botokat, sokan már az aszfalton kalimpálnak vele!? Les Houches-ig csak arra figyelek hogy ne rohanjak, az emelkedőket tüntetőleg megsétálom, az egyéb szakaszokon pedig csak sodródom a tömeggel. A ponton kortyolok párat aztán elindulok az első hegyre. Az eső továbbra is esik de nincs hideg, nem fúj a szél, így nem zavaró! Rövidben vagyok alul-felül, amit a karomon egy Compresses szár egészít ki. Ezt is visszatűröm csuklóig az emelkedőn, melegem van! Aztán ahogy haladunk egyre feljebb beindul a szél, hűl az idő, még az is megfordul a fejemben hogy mégis öltözni kellene! Gyorsan elvetem az ötletet, ha itt ilyen irányból fúj, a másik oldalon nem nagyon lehet szél! Ott egyébként sem nyitott ennyire a terep. Keresem a vállasabb emberkéket, beállok mögéjük  szélárnyékba, „teszem a kereket”. Időnként ha belassulnak váltok egyet és megyek a következőhöz! A sípálya lefelé igencsak csúszik, már előre sajnálom Andrást, az aszfaltos Asics itt tuti korcsolyává változik! Óvatosan leereszkedem, aztán a Saint-Gervais-ba vezető murvás szerpentinen kicsit átmozgatom magam, tempózom rendesen. A ponton óriási a hangulat, a csinnadratta, dob, ollézás, tömeg, jó innen tovább indulni. Lassan kocogok a hullámos részen Les Contamines felé, utolérek egy még teszt alatt lévő Compresses zsákkal futó emberkét, váltunk pár szót, (tört mutogatással elmondom neki hogy szuper a zsákja, és hogy egy csapatban evezünk, / igaz Ő egy „kicsit” feljebb van a táplálékláncban, General Manager a Compressportnál, de ez csak később derül ki persze / ) aztán egy lapos részen sebességet váltok és magára hagyom az urat. Előkerül a lámpa, mivel egy órával később volt a rajt mint tavaly már itt szükség van rá! Les Contamines-ben meglepetés ér, Anitáék szurkolnak nagy elánnal a frissítő pont után, gyors ölelkezés, váltunk pár szót és már kocogok is tovább, vár az igazi terep, hív a hegy! Notre Dame de la Gorge után végre teljes a csend, csak a léptek zaja és a botok csikorgása hallatszik ahogy meg-meg csúsznak a vizes köveken. Vártam már ezt a feelinget, ez az amiért jöttem, nem a hangos csinnadratta! Persze megértem én hogy marketingszempontból szükség van arra is de nekem tökéletesen megfelel ez a csend! Igaz én csak 1 vagyok a több ezer indulóból.  La Balme-hoz érek mikor feltűnik hogy már nem is esik csak csepeg . Miközben mászom a Col du Bonhomme-ra feltűnnek a csillagok is és szinte beragyogják az eget. Megállok egy percre, lekapcsolom a lámpám és csak állok ott bambán, nézem ezt a csodát! Gyönyörűen kirajzolódik a hegy körvonala a sötétben, látszanak az előttem haladók lámpái és az égen a milliónyi csillag! Na ezért már érdemes volt eljönni ilyen messzire! Töltődöm még kicsit aztán indulok tovább, mégis csak egy „versenyen” vagyok! Semmilyen gondom nincs, mintha csak most indultam volna, ránézek az órámra, lassan 6 órája vagyok úton. A csúcs után bokaforgató sziklákon, saras vízmosásokon ereszkedünk lefelé, talán az UTMB legtechnikásabb része ez. Nagyon kell figyelni minden lépésre, nem lehet hibázni!

Egy füves-saras kanyart azért sikeresen benézek és már csúszom is az oldalamon, szerencsére nem ütöm meg magam, lendülök  tovább. Nem sokkal később még belépve két kő közé letenyerelek de most sincs gond, robogok a pont felé melynek fényei látszódnak a völgyben. Les Chapieuxba gyors felszerelés ellenőrzés zajlik, minden rendben van a cuccaimmal, elég csak rámutatnom a csomagban elhiszik hogy az-ami, nem csomagoltatják ki. Feltűnik a Petzl sátor, gyorsan kicseréltetem a Naoban az aksit, /szó nélkül cserélik/ majd eszem egy levest /bablevest, mint közben kiderült/, bekeverem  a Sponsert és irány az aszfalt. Kocogok szépen, igaz nem túl gyorsan de folyamatosan, lendületesen haladok. Aztán valami változik bennem, a gyomrom elkezd vacakolni, csörög-zörög-kattog, nem túl komfortos érzés. Az a rohadt bab lehet az oka! Mindegy, meg kell oldani ezt is, iszom és kicsit lassítok, bele-bele sétálok az emelkedőkbe. Jön a meredek, szerpentines rész, nem esik túl jól de tempósan tudok rajta haladni a botoknak köszönhetően. A Col de la Seigne-i ponton nem eszem semmit csak iszom egy kis bubis vizet meg kávét,  kúrálom magam. A lefelét újra élvezem, a gyomrom is lassan rendeződik és a Lac Combal után a Mont-Favre már könnyebben adja magát. A Chécrouit-i pontnál csak csippantok, közel van  Courmayeur,  gyorsan leérek. A ponton meglepetésemre Jucus fogad Anitával, átjöttek Csabival aki Mikinek supportál. A ponton átöltözöm, eszem-iszom-dínomdánom, persze csak ésszel nehogy baj legyen ismét! Ellenőrzöm a levest, nincs benne bab, oké, jöhet! El akarom öblíteni a poharam de a vizes kannák alatt nincs vödör, csak nem öntöm már ki a földre a sportcsarnokban a vizet! Az egyik segítő félreértve a szándékomat, kiveszi a kezemből a poharat és egy lendülettel a szemetes konténerbe hajítja! Ez hülye! Lendületből fejest ugrok a zöld kukába és visszaszerzem a tulajdonom! Egy másik segéd miközben leteremti a „kukást”, kikapja a kezemből az ibriket és sűrű Sorry-zás közepette elmossa azt. A pontról kifelé menet a lányok elkísérnek egy darabon és közlik hogy Miki is beért már a pontra… mi van? Mit keres mögöttem, mikor előztem meg? Na mindegy, én megyek tovább, majd utolér . Innen nekem már „hazai pálya”, négyszer futottam erre, igaz nem mindig pont azonos útvonalon mentünk föl a Bertone házhoz de majdnem. A szerpentinen „hátba is ver” Miki, jön mint a gyorsvonat. Elmeséli hogy bokros teendői voltak a táv elején de most már úgy érzi minden rendben és ha nem haragszom akkor Ő menne is! Persze nincs harag, tök jó hogy rendben vagy – mondom – hajrá Neked, a célban találkozunk! Én ballagok tovább a saját kis tempómban, a Bertone háznál iszom pár kortyot, nem kívánok enni most semmit! Tavaly azt mondta Oli hogy ha ezen a szakaszon a Bonatti házig tudok még futni, akkor nagy baj nincs. Tudok futni, na jó, kocogni, megbosszulja magát hogy nem ettem semmit Courmayeur óta, nincs energy ami táplálná az izmokat, éhes vagyok. Előkaparok egy Mars szeletet és villámgyorsan betermelem, megiszom közben az összes sponsert és a vizemből is csak annyit hagyok hogy ha esetleg fordulna a kocka és visszakívánkozna a csoki, legyen mivel kiöblíteni a számat. Átérek a Bonattihoz, rávetem magam a levesre, repetázok is, biztos ami biztos. Eszem egy kis kenyeret majd indulok is tovább. Pár lépés után átértékelem a helyzetet, megállok,  elrakom a fejlámpát és felveszem a széldzsekim mert fázom! Igen lehűlt a levegő, ez eddig nem tűnt fel, csak kajálás közben kezdtem érezni a szelet és a hideget. Arnuváig rajtam is marad a dzseki, de ott gyorsan megszabadulok tőle, mert melegszik az idő és ráadásul innen most felfelé megyek, jön a pálya legmagasabb pontja a Grand Col Ferret. Ez a hágó sokaknak mumus, én mégis szeretem, szépen emelkedik, időnként bedurvul, aztán megint enged egy kicsit levegőt venni, aztán újra visszavetet a tempóból! Szóval oda kell figyelni hogy vág neki az ember! Egy ismerős alak tűnik fel nemsokára, -Miki lenne az? –mélázok, és tényleg Ő lépked előttem egy kanyarral. Na itt már gond van megint, nem lesz ez így jó. Mikor utolérem csak legyint hogy menjek ha tudok, majd jön Ő is nemsoká! Segíteni nem tudok érdemben, biztatom kicsit aztán elindulok lefelé. Hosszú lejtőzés jön La Fouly-ig, elég sok tehénke kóborol az ösvényen de szerencsére jámbor mind így nem veszünk össze, mindenki megy a saját útján, béke van. A felszálló pára egy-egy kanyar után olyan ködöt csinál hogy alig látni valamit, persze a következő forduló mögött aztán megint tiszta minden, lehet nézelődni, csodás a panoráma! Bekocogok a frissítőpontra, valamiért ez a La Fouly-i pont számomra a kakukktojás az összes frissítőpont közül. Valahogy mindegyiknek van egy sajátságos hangulata, ennek meg valahogy nincs, csak úgy van az útszélén! Nem is értem, inkább csak érzem! Nem is tökölök sokat, levesezek egy kis kenyérrel,  feltankolom a kulacsokat sponserrel és Mikit biztatva aki közben beért a pontra tovább állok. Irány Champex-Lax ahol már várnak a többiek! Igen ám de itt van egy kis emelkedő még, Issert-ből még kb. 500 D+ kell megmászni a tóig! Ezzel az első CCC-n nem számoltam, meg is lepődtem akkor rendesen! Ám most érdekes módon nem lassít le nagyon a szint, bár meleg van, a vártnál kevésbé visel meg. Igaz valahogy most jobban megy a frissítés is, mindig megiszom az „előírt” adagokat, eszegetek is, lehet beletanulok lassan?!

A társaság már a pont előtt vár rám, biztatnak, érdeklődnek, előkészítenek, szóval jó dolgom van! Ildi a koordinátor, irányít, magyaráz, etet-itat, pakol! Én meg eszem-iszom-dínomdánom, pólócsere, dumaparti, jól érzem magam de menni kell tovább! Felmálházom és kitessékelem magam a kijáraton, irány a Bovine! Kocogok a tó mellett, sokan szurkolnak, sütkéreznek a napon,még mindig meleg van.  A lejtőzés jól megy, bár megfogadtam hogy bizonyos tempó fölé nem megyek, sok van még hátra, nem kellene szétverni a combokat. Fáradok ugyan de problémám nincs szerencsére semmi, az enyhébb emelkedőket még simán kocogom. Aztán persze beindul a sétálós rész is, egy dózeren megyünk fel a hegyre ami igen bedurvul, patakátkelés köveken tízmétereken keresztül, majd olyan meredek lesz hogy csak lesek! A botok igen jó szolgálatot tesznek ilyenkor  és a meredek részeket leszámítva jól haladok a segítségükkel. Aztán becsatlakozunk a régi útvonalba, innen már legalább tudom mennyi még a csúcs! SOK!! Igaz nem lesz már olyan meredek de a becsapós rész most jön, szépen csalogat felfelé, érzed hogy emelkedik de mi ez ahhoz képest ami eddig volt?! Hurrá kocogás, mindjárt fenn vagyunk! Aztán persze a sokadik perc után sincs a csúcson az ember, rádöbben hogy elcseszte de már késő, ebből nem lesz rendes lejtőzés az biztos! Szerencsére nem most járok itt először így nem ér felkészületlenül a hegy fricskája. Lefelé utolér  W.Ildi, próbál rávenni hogy menjünk együtt tovább de valahogy nincs hangulatom kilépni a komfortzónából , így kis biztatás után eliramodik. A chek pont most nem a hegytetőn van hanem jóval lejjebb La Giéte-nál, itt csak csippantunk és már loholunk is tovább. A hosszú lejtőzés megviseli a combom, de még jól haladok, tudok tempót is futni, kipróbáltam! J Trientben meglepetésemre újabb felszerelés ellenőrzés van,  csak ez után engednek be a pontra. Ismét jól belakmározom, csevegek kicsit a brigáddal akik szelíden bár de tovább tessékelnek. A Catogne szintén nem egy egyszerű hegy, sokszor hiszed azt hogy felértél a csúcsra de nem, csak a csalódás vár a kanyar után és egy újabb emelkedő! Persze azért ezek a becsapós fordulók is elfogynak egyszer és feltűnik a sátor és már döngethet is lefelé az ember ha tud. Én most nem tudok, futok-futok de érzem nem az igazi, megállok, guggolok néhányat, nyújtom a combizmokat majd lassú kocogásba kezdek a szerpentinen. Aztán ahogy a technikás részhez érek valahogy újra összeáll a rendszer és suhanok lefelé.

Vallorcine-t szeretem nagyon, innen már „csak” egy hegy van. Igaz ez felér az összes többivel most! Szerencsére pontosan tudom mire számítsak, így nem is viszem túlzásba sajnos a frissítést. A terv az hogy a bevezető szakaszán a hegynek, menetközben eszem majd de nem hozok el elég kaját, illetve nincs nálam kenyér amit kívánnék enni! Sebaj, nézzük miből élünk, gyümölcsszelet, sponser, egy fél üveg Overstimes recovery, na ez lesz a kulcs, gyorsan betermelem. Az aszfaltnál összefutok Kovács Zsoltival aki frissen szedett szederrel kínál, hm, de jó is lenne, de mivel az italom tejalapú volt átgondolom a dolgot és nemet mondok. Elindulok a hegyre fel és érzem hogy gyengülök, valamit tenni kell! Előveszek egy Marsot és elkezdem majszolni, egy felet sikerül letoljak amikor is olyan szédelgés, hányinger jön rám hogy kiver a víz. Izzadok mit egy ló, folyik rólam a verejték, egészen belassulok! Na ennek fele sem tréfa, vizet ide de hirtelen. Iszom néhány kortyot,majd pár perc múlva megint, ez kicsit helyrebillent. E szenvedős percek alatt ,amik persze óráknak tűnnek ilyenkor, felérek a csúcsra és elkezdek fázni az átizzadt göncömben, igaz, rendesen beindult a szél. A rajt óta végig rövidgatyában,  rövidujjú pólóban, persze Compressportos szárban és Quadban  valamint karszárban futottam,

/Szép kék Quadot kaptam tőlük, külön erre az alkalomra, persze Hungary-s volt a szár és a kar is! Köszönöm Compressport!/  egyedül Arnuva előtt volt rajtam dzseki egy rövid ideig. Elkövetek egy óriási hibát, nem öltözöm azonnal! Még hétfőn jártunk itt Andrással és ugyan ez az időjárás fogadott bennünket az emelkedés után, de aztán a hegy túloldalán már újra szélcsend volt és meleg. Igen ám de akkor délelőtt volt, most meg épp megy le a nap és nem futottunk előtte 150 km-t !  Találok útközben egy elhagyott chipet, leadom a köztes ponton de még itt sem öltözöm! Na szóval kissé átfagyva érek a La Flégere-hez, a pont most nem az étterem teraszán van ahol szokott lenni hanem a felvonóháznál vertek sátrat. Betolok egy meleg levest, felveszem a lámpám és robogok ki a pontról, aztán pár lépés után fordulok is vissza a meleg sátorba! Nem vettem fel a széldzsekim! Hülyegyereknemfigyelsz!!! Gyorsnak nem mondható öltözés után kilépek a pontról, így egészen komfortos és megkezdem az utolsó szakaszt a versenyen. Ritmusosan ereszkedem, egy srác téblábol előttem, nem előzöm meg  had menjen, nincs nagy különbség. Eljön a La Floria terasza, pontosabban mi érkezünk meg oda, de nincs itt senki, kihalt minden. A murván aztán kicsit odalépek, elég a tötymörgésből, haladjunk már! A srác nem marad le, jön rendületlenül! Egy kanyar után feltűnik két lámpa előttünk, úgy megijednek hogy jövünk hogy rákapcsolnak becsülettel, lassan közelítünk csak hozzájuk ám ez tempó az egyikőjüknek sok, lassít, fájlalja a combját! Na itt a pillanat, tempót váltok és állva hagyom őket! Rövid üldözés veszi kezdetét de hamar feladják látva hogy nem fáradok. Nem bízom a véletlenre dolgot, nyomom tovább egészen a településig. Figyelek hátra, a városba érve lekapcsolom a lámpám és az utca árnyékos oldalán futok tovább. A sportcsarnoknál befordulok a patak mellé, majd rövid idő múlva a főutcára kanyarodok. Tele van minden emberekkel, tapsolnak, bravóznak, a gyerekek pacsira nyújtják a tenyerüket, jó hangulat van na! Még egyszer hátranézek, nehogy meglepetés érjen, aztán megkezdem az utolsó párszáz métert. Már várnak az utcában, Csabi zászlót nyom a kezembe, Ildi videóz és a végén együtt futunk be! Csapatmunka volt, így dukál, nélkülük nem ment volna! Mint ahogy a családom nélkül sem, Flóra elvitathatatlan érdemei, hozzáállása, támogatása, a háttér megteremtése óriási feladatot rótt rá megint! Köszönöm!

Persze mindenki másnak is aki valamilyen módon hozzájárult ehhez az eredményhez.

                       

 

              

 

Jó a hangulat a célban, sokan vannak, nagy a hangzavar. Készül még pár fotó, beszélgetünk kicsit aztán elindulunk a szállásra zuhanyozni, átöltözni, nemsokára Miki is beér, szeretnék itt lenni a befutóján! Gyorsan lefürdök, közben Ildi levest melegít, kaját készít, terít. Gyorsan kivégzem az ennivalót és már robogunk is a főutcába Miki finishére. Várni kell, még nem jön, kicsit fázom, Anita felajánl egy széldzsekit amit köszönettel elfogadok, így mégis komfortosabb. Aztán megjön Miki és bekísérjük a célba mindannyian. Nagyot küzdött még ha nem is sikerült a saját maga által kitűzött célt elérni, nem adta fel, becsülettel végigment a sok gondja ellenére! Le a kalappal Miki, NAGY VAGY !                        

Betolunk egy-két recoveryt aztán irány a szállás, pihenünk egy kicsit András célbaéréséig. Most Olivér vállalta az éjszakai műszakot, Ő várja Vallorcine-ban Andrást, küld majd sms-t ha onnan elindul az utolsó hegyre. Jól beosztották a csapatot, minden pontra jutott ember aki gondoskodott rólunk, odafigyelt ránk! Köszi Ildi, Dóri, Anita, Jucus, Csabi Csika és Olivér meg persze Emese aki önkéntesként is közreműködött a rendezvényen és persze a köszönöm a sok sms-t, hívást, emailt, drukkolást mindenkinek! Jól esik hogy ilyen sokan nyomon követtétek az eseményeket!

 

 András befutóját majdnem lekéssük, gyorsabb a vártnál, de még időben érkezünk a célfotóhoz! Elfáradt ,egy kád melegvízre vágyik és az ágy nyugalmára. Hazakísérjük és a tisztálkodás után álomba szenderülünk. Jól alszom, pihenten ébredek délelőtt, nincs sérülésem, problémám, rendben vagyok! Jól bereggelizünk majd sétálni indulunk a városba, természetesen a befutóútvonal a cél, hátha elcsípünk még egy-két ismerőst. Jön is Glockner nemsokára, kapja is az üdvrivalgást rendesen, fülig ér a szája, boldognak tűnik. Hogyne lenne az, teljesített egy UTMB-t, nagy dolog ez, joggal büszke magára! Közben összefutunk a PTL-s hősökkel  /András és Géza /nagyot mentek Ők is, majdnem kizárták őket, stb. de ez egy másik történet, majd ők elmesélik. Kifekszünk a napra, jólesik kicsit henyélni .

                          

Jön az eredményhirdetés az utolsó célbaérkezővel akit a rendezők hada kísér  fel a pódiumra!

Nagyszerű dolog ez, itt mindenki győz egy kicsit önmaga felett, kijár a tisztelet mindenkinek.

Lassan vége a napnak, sőt az egész nyaralásnak, igen ez egy nyaralás, örömünnep minden évben! Annak ellenére hogy egy kemény megmérettetés, eredménytől függetlenül mindig csodálatos időszaka ez az évnek, igazi relax hétvége!

Hogy lesz-e jövőre számomra UTMB? Remélem igen, szeretek nyaralni…

 

Spero

 

 

minekfutol? 1 napja Creative Commons License 50566

Honalj szellozes tema.

 

Erezhetoen komfortosabb a nyitott honalj, hazai korulmenyek kozott.

Ugy vettem eszre, hogy a futo dzsekikre vagy nem raknak honalj szellozest, vagy fix halos reszt epitenek be. Zipzart nem, hogy minel konnyebb legyen a kabat.

 

Ez itthon szerintem teljesen jol mukodik, de az Alpokban, sot akar mar az Alacsony-Tatraban olyan zord korulmenyek johetnek, foleg egy 10 oras, vagy egyes hardcore arcok eseteben annal is tovabb tarto outdoor elmenyben, hogy megemlegeti az ember a kerszthuzatot.

Vannak mar tenyleg nagyon konnyu hegymaszo/turazo hejkabatok, amiben azert mar lehet futni is, es a honalj zipzart ugy huzogatja az ember, ahogy akarja.

A szel mellett az eso a masik fontos dolog. Nyilvan a vastagabb hejkabat kesobb fog atazni, mint az ultra-light futo dzseki.

 

Es akkor most neked kell donteni, hogy egy vagyonert veszel egy mindenre jo kabatot, vagy egy vagyonert veszel tobb kabatot, kulonbozo idojarasi viszonyokra. :-)

 

Előzmény: pboronkai (50560)
barefootman 1 napja Creative Commons License 50565

Turadzsekim van ilyen, de mikor intenziv felfeléknél kinyitod a zippzárat a honod alatt, ugyanugy lefolyik az izzadtság az oldaladon és nem ki a kabátból. A Salomon jött be, amit Pro emlit.

Előzmény: pboronkai (50560)
Spenót 1 napja Creative Commons License 50564

Most már kénytelen leszek rendszeresen terpfutni. Vettem egy Merrell AllOutFuse cipellőt hozzá... :)

 

allez zserzseli! 1 napja Creative Commons License 50563

lassan 4. éve használom. azt hallottam az idő miatt is kopik a vízállósága. a traversée-t tényleg valamiért nem bírta, de most a pireneusokban az volt rajtam megint, persze nem volt 13 óra eső, mint nyáron, de arra 2-4 órára most jól szigetelt..

Előzmény: Pinyo (50558)
procaliber. 1 napja Creative Commons License 50562

Minimust sokan használnak itthon is, de a szokásos probléma van vele a két réteg szétválik egymástól. Amíg működik addig egy jó/érték arányú kabát. 

Nem tudom mennyit használta Zserzseli a Marmot-ot csak arra akartam utalni az 50ezres is beázik ahogy a 100ezres is csak utóbbi később.

Van Adidas bringás esőkabim ami jó bringázni, de futni már nem túl leszigetel.

Amit idehaza sokan használnak még a Salomon Bonatti kabát kb ugyanazt tudja, mint a Minimus.

itt van egy jó összegzés igaz ez nem futás a fő szempont: http://www.gearmag.hu/hogyan-valasszunk-vizallo-kabatot-2-az-anyagok

Előzmény: Pinyo (50558)
procaliber. 1 napja Creative Commons License 50561

Incendo nem jó nagy esőben, kis esőben működik, de hamar átázik, de ahogy eláll az eső hamar megszárad. Squamish ami full vízálló, de nincs benne membrán, Tecto a jó választás ami jó futásra ha már Arc'teryx. 

Beta jó túrázni, mászni , futásra nem igazán jó.

Előzmény: Skeletron (50559)
pboronkai 1 napja Creative Commons License 50560

Azon gondolkom, hogy vajon nem szempont-e a hónalj cipzár? Oké, hogy lélegzik az anyag, aminek nagyon örülünk, de ez a megoldás kicsit direktebb nedvesség elvezetést biztosít. Vagy ti nem ezt tapasztaltátok?

Márcsak azért is érdekel, mert én is kabát vásárlás előtt állok... :)

Előzmény: Pinyo (50558)
Skeletron 1 napja Creative Commons License 50559

Arcteryx Incendo?  Ez mondjuk csak vízlepergető, de azt mondanám, hogy középhegységre, 8-10 órára jó lehet, ellenben jó drága:)

Nekem egy Beta LT-m van ami elb.szott drága volt még leértékelve is (még mindig rosszul vagyok ha rá gondolok), egyenlőre nem használtam, de nagyon remélem, hogy ha kell akkor meg fog felelni a feladatnak:), elsősorban magashegyi körülményekre vettem, de idén mákom volt az időjárással, eddig.

Előzmény: Pinyo (50558)
Pinyo 1 napja Creative Commons License 50558

Tehát Zserzseli Marmotja hamar megadta magát. (hányadik használatnál? eséstől vagy csak úgy?)

Montane minimus szétválik a rétegeknél.

Mivel nem túl tartósak, csak 30k-tól kezdődnek :-)

Nem könnyű a választás.

 

A preferenciám a kicsire hajtható és könnyű (volt egy RP Mini bringás esőkabátom, az jó volt), de azért öt-tíz alkalmat szíveskedjen kibírni, és szinte kizárt, hogy Alpokba kelljen.

 

 

Előzmény: procaliber. (50557)
procaliber. 1 napja Creative Commons License 50557

Minimus elég sok embernek megy tönkre, mivel két rétegű és a belső-külső rész szétválik. Zserzseli kabija Traversee-n hamar megadta magát utána Szasza sima téli kabijában ment :) Három rétegű kabik meg elég drágák, de ha nem csak futásra veszed akkor talán megéri mert van,lesz egy tuti héjjkabátod-én így tettem.

 

Előzmény: bor_kedvelő (50552)
bor_kedvelő 1 napja Creative Commons License 50556

amit Zserzseli is irt, könnyűek, összehajtogathatóak és a vízálló képesség vs szellőzés mutatójuk igen jó

Előzmény: bmalag (50555)
bmalag 1 napja Creative Commons License 50555

ezek szellőznek? vagy miért indulnak 30-tól?

Előzmény: bor_kedvelő (50552)
allez zserzseli! 1 napja Creative Commons License 50554

hááát, 8-9 órát simán kibírsz esőben kabát nélkül :))

de, ha mindenáron venni szeretnél, akkor érdemes kicsit többet rászánni, 4-5 évig biztos nem kell új, vagy akár tovább is.

két szempont van sztem, ami fontos: könnyű legyen és kicsibe összehajtható, cipzározható, stb.

nekem egy marmot van, de sokan a montane -ra esküsznek.

a vízálló képessége minimum 10 és 20.000 mm/m2 között legyen, akkor számít igazán jónak.

kinti versenyeken ez kötelező is..

 

Előzmény: Pinyo (50551)
bor_kedvelő 1 napja Creative Commons License 50553

Oli olyan szorgalmas a 12 órás versenyen is teker 18-at! :-)

Előzmény: procaliber. (50550)
bor_kedvelő 1 napja Creative Commons License 50552

Esőkabátba is vizes leszel, csak belülről! :-)
Szerintem magashegyre kellhet max, meg ahol előírja a szervező.

Egy jó kabát 30-tól indul, itthon a legtöbben a Montane Minimus-t vagy a Marmot Mica-t használják, a Montane nagyjából 120 font körül van, a Marmot néha felbukkan itthon is.

Előzmény: Pinyo (50551)
Pinyo 1 napja Creative Commons License 50551

Ma esik az eső. És eszembe jutott, mi lesz, ha egy hosszabb versenyen is esni fog. Egy órányit eledzegetek szakadó esőben, minden védelem nélkül, de aztán hideg lesz.

Szóval milyen esőkabátot ajánlanátok? "Egyszer fog kelleni, de akkor nagyon" jeligére.

 

(Zserzseli, ha jól látom, te vagy vonzod a rossz időt, vagy olyan hosszúakat futsz, hogy statisztikai valószínűsége van a rossz időnek :), Ti például milyet használtatok?)

procaliber. 2 napja Creative Commons License 50550

most az egyszer egyet értek a Zserzselivel, szenvedés nem volt Traversee-n. Voltam pár 12órás és 24órás monti versenyen Olival ott aztán 18óra tekerés után full zombi, semmire se reagál, be van lassulva stb. Itt ez sehol se volt meg, nem csak nála nem, hanem senkinél. Morcizás se volt még az utolsó ponton is ment a vérszívás mindenki részéről. 

Előzmény: Pinyo (50548)
procaliber. 2 napja Creative Commons License 50549

kőműves actimelt is nyomhattál volna

Előzmény: Pinyo (50543)
Pinyo 2 napja Creative Commons License 50548

Ha végig ilyen volt, akkor az nagyon jó. Egy filmbe azért nem feltétlenül kerül bele azonos arányban a jó és a rossz ;)  A hangulat azért megfogott.

Előzmény: allez zserzseli! (50547)
allez zserzseli! 2 napja Creative Commons License 50547

hát pedig ellent kell mondjak.. a traversée-n érdekes mód nem volt szenvedés. és ezt a nem az emlékek szépítik meg. a filmből is az jött le szerintem, hogy fáradtság volt (pl. az első éjszaka), amit normálisan tűrtünk. morgolódás pedig érdekes módon egyáltalán nem volt.. a legvégén talán egy picit, mert már untunk, hogy minden farönköt döglött tehénnek, meztelen sünnek stb. láttunk. de ez a fáradtság szindróma.

persze azzal tisztában vagyok, hogy gyakorlatilag ez egy  once in a lifetime experience, mármint, hogy ennyire kerek a dolog, ennyire klappol minden, de tényleg nem volt szenvedés. annak is inkább nekem az elejeről. ez nem mondható el pl. a mostani pireneusok-beli menetről. ha egyébként a filmben arra gondolsz, hogy oli és döme ugratták egymást a végén, az nem egyedülálló, ez ment végig.. én még az utolsó ponton is tudtam viccelni, ami azért nem rossz arány 42 óra után.. :)

Előzmény: Pinyo (50544)
Bozótkutya 2 napja Creative Commons License 50546

Na igen, a nevezés gomb megnyomása a fincsi puha fotelból még nem fáj :P   (a bank transzfer már inkább, csak másképp :))

Előzmény: Pinyo (50544)