almát hasonlít körtével így mások adatait komolyan venni butaság.
mert nem mindegy egy x órás körödből lesz egy szegmensed vagy éppen csak arra a szegmensre mész ki futni. kettő, informatika így már létezik olyan program ami szegmens adataidat úgy tudod módosítani, h x-edik legyél abban a szegmensben.
önmagaddal versenyezhetsz, de ehhez felesleges a strava, ahhoz megint nem kell strava, h tudjam, lássam ki az aki erősebb és hova lehet fejlődni.
Idézet a gravitációs hullámokat magyarázó cikkből: Azaz, ha felállunk a székről és a térben mozgunk, valójában lassabban telik az idő, mintha egy helyben ülnénk
Jó kis sztori, már biztos meséltem, de az is, hogy aki olvasta se emlékszik már rá, úgy hogy újra elmondom. :)
Még az előző évezred végén összeismerkedtem egy aerobic oktató csajszival, és a sportra terelődött a szó. Mondta, hogy ő fut. Mondtam, hogy tulajdonképpen én is, csak a mozgásba még be van iktatva egy bőrlabda kergetése is. Azt mondta, hogy az nem ugyanaz. Hát mondom már pedig szerintem nagyjából stimmelhet a 2 futásforma. Szó szót követett, fogadást kötöttünk. Megbeszéltük, hogy 2 hónap felkészülés után (rendes volt, hagyott ennyi időt) egy 3-4 km-es versenyen elindulunk, és győzzön a jobbik.
És eztán jött a pofára esés. 5 évembe került, hogy megelőzzem a csajt! :-)) (Persze közben kiderült, hogy egy vadállattal álltam le versenyezni, aki 28 perc alatt tudta a 7 km-t, amit én sokáig nem.)
Emlékszem az első szigetkörre, ahol nagy lendülettel indulva az állatkertnél már vért köptem, és bele kellett sétálnom. Aztán ahogy elindultam, 100 méter után megint meg kellett állnom. Eképpen zajlott le az első edzésem.
Amire sajnálom, hogy nem annyira emlékszem, hogy milyen büszke voltam az első 2 körömre, majd a 3-ra. És hogy milyen félisten voltam a barátaim szemében az első félmaratonommal, majd 3/4 isten a maratonnal. Ahogy mondta az egyik barátnőm a kisfiának: "Nézd, Zoli lefutotta a maratont!" Vagyis hogy emlékszem ezekre, csak az érzés tűnt el. Talán amiatt, hogy most ugye már edzésnek futok fél- vagy egész maratonokat.
Emiatt kezdtem tehát, de hogy miért csinálom? Nem azért, mert élvezem a futást. Sokszor nehezen veszem rá magam, hogy kimenjek, sokszor szenvedős. Abbahagyni persze jó, meg utána nagyon jó. De ha a hétvégén végre kiszabadulok az erdőbe, akkor azt azért szeretem!
Azonban igazából a teljesítmény, az elismerés, az eredmény motivál. Nyilván a saját szintemen, magamhoz viszonyítva. Szeretem, hogy élemedett korom ellenére még fejlődök, javulnak az eredményeim. (És aggódva gondolok azokra az évekre, amikor már hanyatlani kezdek. :) Ehhez viszont edzeni kell, ha nem is esik mindig jól.
Én egyértelműen bazisokáig akarok aktívan élni! Úgyhogy csalódott lennék ha 60-70 körül bekrepálnék, pláne ha előbb :D Egyértelműen azért kezdtem futni hogy segítsen ebben a célomban. 4 éve, miután a lányom született, jöttem rá hogy lepunnyadtam testileg, eltunyultam. Az ifjúkori montizás is elmaradt... és megijedtem, hogy nem tudok majd a felnövő gyerekemmel lépést tartani. Jó, nem volt nagyon durva a súlyfelesleg de 85kg felett voltam (178cm) és zavart. Szóval ezért álltam neki.
Utána persze átalakult az egész, egyre messzebb tudtam futni és azóta inkább az motivál hogy kint legyek az erdőben, hegyek között minél többet. Néha érzem is hogy ilyen drogos hozzászokás ez:) főleg egy hosszabb 2-3 hét őszi/téli kihagyás után az első futás durva fiziológiai dolgokat szabadít fel
Nem is merek veled egy versenyen indulni. Én mint nem hobbifutó egy magadfajta hobbifutóval, ha jól emlékszem, azon a tavalyi hobbiversenyen, ahol véletlenül együtt indultunk, ki is derült a különbség ugyebár :-)
Zserzseli, te rekreációs elitrészer, na ez hogy hangzik? :-)))
na kiderül, hogy hülyeséget írok, senkit sem az egészségesebb élet motivált.. :) mondjuk pinyo te nem is a hobbifutó kategóriájába tartozol nálam :). ahol elindulsz, ott dobogón vagy!nem beszélve a strava szegmensekről! :)
különben most olvasom olipapa folytatásos novelláját a rakéta újságban, ahol azt mondja, hogy ő nem rekreációs futókat edz, hanem versenyzőket (meg valamiket, de azt elfelejtettem). szóval itt lehet a határvonal. én rekreációs futónak tartom magam. de azért tolerálom a versenyzőket is! :)
Nekem a tesitanárom Pistabá (aki miatt elkezdtem futni, mert mindig lesajnálóan nézett -mondván ez nem fog menni, mikor a suli körről visszaértünk) ma, ha találkozunk a hegy alatt mindig utánamordít: "A futás veszélyes! Csak keveset!" Pedig ha tudná, h csak télen megyek ilyen lightos, aszfaltelejűeket.
Talán ha most kezdeném akkor már az egészség megőrzés miatt tenném.
Bringázni 2000-ben kezdtem. Kollégám vett egy országúti kerékpárt, erre én is, és kiderült, hogy vonz a sebesség.
Rá egy évre már dúlt az mtb őrület, Duna Maraton, stb, lett egy montim is.
Nem nagyon futottam, ezt a mozgásformát 1992 után 2002 nyarán próbáltam ki ismét, ennyit írtam fel az edzésnaplóba: megállás nélkül 6 km futás! És tök büszke voltam magamra.
Egy hónapra rá már egy 4:16/km átlaggal szigetkört futottam, de ezek csak eseti fellángolások voltak. 2008-ig több tíz kilométer jött össze évente.
Ekkor MTB-zős topiktársam kitalálta, hogy fussunk Nike félmaratont, 2008 augusztusában lefutottam egyben 16 kilométert, majd a versenyen 21-et.
További három év jött évi 60 km-es adagokkal, benne a szokásos félmaratonnal. Majd 2011-ben jött az első maraton, de csak 2012-től indult be a futás, innentől már évi ezer km felett mentem.
Ez a mennyiség pedig hozott egy pozitív visszacsatolást, a futás végre nem a megdöglésről szólt, hanem a szórakozásról.
A tesitanárom azt mondta 25 éve, hogy jó ötlet lenne lejárni az atlétika edzésére, mert jól futottam a sulikört (nem nyafogtam és lógtam, hanem folyton versenyeztem egy másik sráccal). aztán így maradtam... :) tényleg nem tudtam, hogy jól fogom magam érezni, de így belegondolva tényleg sosem éreztem rosszul... oké, egyszer-kétszer hánytam a résztávos edzéseknél, illetve volt olyan 800-as verseny ahol 600-nál álltam ki, de ezek apró részletek. Pedig sosem lettem Korányi Balázs... :)
na jó, ezzel így vagyunk mi is..:) de mi volt a trigger? miért kezdted el? azt nem tudhattad, hogy jól fogod magad érezni tőle.. meg az elején valljuk be, nem annyira happiness közben feltétlenül. én még emlékszem, amikor az első szigetkör után szédültem, mint állat :)
huhh elég vaskos kérdések így egy index fórumra :). de igen, én ezért is futok, mármint egészségmegőrzés miatt. nagyrészt ezért kezdtem el. egyidőben azzal, hogy leszoktam a dohányzásról. és megszületett az első gyerekem.
a hobbifutók túlnyomó részének az egészségmegőrzés/megóvás a cél. ezért maradunk mi hobbifutók. a többiek meg versenyeznek. persze mi is járunk versenyekre, mert az vagány, kell és hasznos az önbecsülésünkhöz, jó elmondani, hogy ezt meg ezt megcsináltuk.. meg eljutottunk különböző helyekre. de nem megnyerni megyünk egy versenyt, vagy dobogóra állni. nyílván azért, mert tudjuk, hogy nem is kerülnénk fel.. egy-két kivétel van, de az a véletlenek összjátéka.
később az egészségmegőrzés, mint cél, átalakul. a futás eszközből céllá válik. egyfajta megrögzöttséggé, addikcióvá alakul, ami a hiúságunkat, egónkat, vagy a kompetitív személyiségünket szolgálja. vagy felfedezői vágyainkat, gyermeki éveink virtuális remake-jét, öregedésünk jegelését.
namármostan, hogy az egészségmegóvás azt jelenti-e, hogy hosszan szeretnénk-e élni, azt nem tudom. egészségesebben, boldogabban az biztos. én szeretném látni a gyermekeimet felnőni, meg az unokáimat is jó lenne. szóval i am in :)
Hmm, jó lenne időzsarunak lenni ebben a kérdéskörben is. Mert ki mondja meg, hogy nekem a tengerparti nyugágyban ülés,grog-szürcsöléssel hozza-e meg a hosszú és tartalmas életet, vagy a sok mozgás akár szívfájdalmak, vagy lesérülések árán? Egyáltalán akarunk-e hosszan élni? Ezért futunk?
Szépen végigalapozott november-december-január után egy nem titkolt helyzetfelmérésnek szántam a túrát (figyelek ám:-). A tömeg, a várható sár nem tántorított el, idén úgy döntöttem, hogy átmenetileg feladom a szalonterepfutó vonalamat.
Az ökológiai lábnyom minimalizálása jegyében négyen mentünk-jöttünk kocsival, eltérő tervekkel. Nekem 155 max volt célom, és pisztrángostól egy tempósabb utolsó emelkedés.
A cél csak részben sikerült, úgy éreztem, hogy menni fog, ezért hagytam 160 közeli értéken a kerregőt. Bejött, a végére is maradt erőm, az utolsó hegy, és a lefelé is jól ment. Egyenletesen haladtam, megingás nélkül. Az elején kicsit elbizonytalanított a jeges rész, de reménykedtem a sárban. Meglett. 40 perc után egyedül maradtam, és ez 3 óráig így is maradt. Nagyon élveztem a ködös, nyirkos magányos erdőt.
Jó volt látni a szokásos arcokat. Zserzselinek és rémisztő pofátlanságomnak hála nem kellett a hidegben végigállnom a sort egy szál hosszú felsőben. Tapír-Ákibácsi-Larzen trió előhozta bennem a 2000-es évek első felének emlékeit, futókarrierem mélyről induló kezdeteit. Jó volt, szép volt.
Mindig jókat szórakozom azon, hogy a terepfutás kiváló alkalmat ad elképesztő trivialitások mély filozófiai megközelítésben történő értelmezésére. Ilyenekre gondolok, hogy:
Ha egyedül futsz az erdőben, akkor ott nincs senki más csak te és a természet,
Ha nem teszed bele a kilométereket a lábadba, akkor nem lesz bennük elég kilométer
Ha elfutod egy verseny elejét, akkor az el lesz futva
stb...
Na most egy új ilyet fedeztem fel, annak kapcsán, hogy korábbi években úgy éreztem, hogy semmivel nem futottam a mostaninál kevesebbet, nem szenvedtem ennél kevésbé, mégis mindig 5:20 körüli időt mentem, és mindig hosszúnak tűnt a túra. Most meg mindenféle nehézség nélkül, egyenletes, nem szenvedős futással, elillant az idő és a táv. Szóval arra a mélyigazságra döbbentem rá, hogy:
Ha gyorsabban futsz, akkor rövidebb lesz a versenyed:-)
