No azért nem csak simpla record holder. 25x teljesítette a WS-t. Ebből 5x nyert, és 20x ment 20 óra alatt.
Na ez nem semmi.... Negyed századról beszélünk egy száz mérföldes esetében...
Mondjuk mikor az UTMB-n futottunk vele úgy 2004 táján, és a rajt után némi aprópénz csörgött a zsebében, akkor kicsit amatőrnek tűnt... De aztán ez elmúlt....
Once upon a time úgy hozta most nyáron, hodzs a szerencsének és a some pénzmagnak köszönhetően Lake Tahoe-nál patrolozhattam in July. You know, mindenki a saját személyiségéhez közel álló race-hez vonzódik. Én a Tahoe mellett döntöttem. Lottery volt.., ja mondjuk nem ötös, de akkor is khúztak.
Happy voltam very, a plane-t kisebb trouble miatt lekéstük, de végül éppen megérkeztünk Carson City-be a race előtti éjszaka. Carson City egy true American cool hely, van benne egy g@ci big highway, meg údzs 5-6 pick-up nagykereskedés.
Mondom fuckyeahh, ez bika cool, és vettem egy száraz hotdogot a petrol sztésönön lefekvés előtt. that's it for szénhidrátfeltöltés.
50 milesra neveztem, épp elég lesz gondoltam, a 100 miles ugyanebből egy second loop, no way, hogy körözgessek itt, mint egy tahoe.
Pretty korán volt a rajt, még darkness, meg a fejemben is a 9 óra jetleggel, csak az amerikai himnusz soundtrack-jére térek magamhoz. Ezt a kb. 150-200 résztvevőnek játsza le a főszervező egy magnetofonról.
Hogyasszondja: I am proud to live in a free country, and I would in particular salute all the military participants of the race. Meg ilyenek.
Állnak a guy-ok, meg a girl-ök és kezük a szívükön, hajnalodik a spooner lake-nél úgy 1800 méteren. Fuckyeah mindjárt cryingolok én is.
Már látom @thecsanya-t, ahogy az UTH rajtjában Király Linda Ákossal duettben énekli a himnuszt LIVE.
Aztán rajt, a talaj nagyon easy, a technikát itt egy símárkának ismerik, single track főleg, de olyan igazi dirt road féle. Utóbbi annyira, hogy kb. 10 mérföld után max por vagymuk s hamu.
Avarage altitude az 2000 méter, az össz d+ meg 3100, szóval no worry, nem kell sokat mászni.. Felülről csekkoljuk párszor a lake-eket, van itt tahoe, marlette, meg még többször ők. Awesome, hogy a növényzet 6000 lábon olyan, mint a hárs hegyen, de 3000 méternél is buja zöld minden.
A pálya igazi nehézsége egy függőleges fekete sípálya, nagyjából egy fél órát kell lábgépezni rajta.
A verseny cool, a refreshment point-okon egy egész madzsar vlllage eléldegélne pár hónapig, van itt a sült bacontől avokádón át minden. Rég nem látott mountain dew-tól kezdve bud light-ig mindennel lehet frissíteni.
A volunteer-ek szinte többen vannak, mint a racerek, utóbbiak számát a National Parkok extrém mód limitálják. For the sake of freedom.
A pontokon szól a zene, a személyzet jumpolja magát rád, még szólni sem tudsz, szádban már valami marshmallow szelet. Érezni, hogy itt privilege önkénteskedni. Community ez, a fordítókon pacsiznak egymással az arcok. Az egyetlen külföldi én vagyok, meg van egy dán tag a startlist szerint..
Az utolsó pontot 3000-en a helyi ranger-cserkész csapat viszi, a capitain cowboy kalapban igazgatja a dolgokat, ellövik a hungry hungary viccbombát, persze udvariasan laughingolok.
Nyomom a szelfiket, talán sosem jövök ide vissza.
A célkaput az organizerek most likely a zöldgömbtől kérték kölcsönt, mert alig veszem észre, de végül beletalálok.
Moni vár, eszünk egy free burritot, meg iszunk egy pár isteni free beert (csapolva), aztán visszakocsizunk a motelbe. Este még ráküldünk egy helyi padthait, a multikulti itt nem szitok.
Nincs itt semmi különös, some guys ran 50 or 100 miles. Ezt látjuk is másnap a reggelinél, ahol a pár szakállas trailer addict simán megfér a lepukkant nevadai casino addict-okkal. Már maga a set-up és az arcok is megérnének egy Jarmusch filmet.
Small is beautiful. Az egész olyan kicsit viccesen egyszerű, de van benne valami természtes. Kis verseny, no fuss, a következő faluban holnap lesz egy másik derby. Itt nem látsz full technikaiban szaladgálni több ezer embert, nincs fészbuk követés, real time időmérés, kézben a kulacs, gatyán a rajtszám, aztán tolják neki.
Below some kép:
ÓÓÓ just egy normál pont
Hungarians are everywhere. A guy mellettem amúgy Tim Twietmeyer, 5 times Western States record holder.
Még annyi, hogy mikor egy ilyen eseményen sorban állsz, pont az ismerősökkel beszélgetsz. Tul képpen pont ezért mész oda. Otthon meg kuksolsz egyedül a gép előtt. Akkor a fél óra kuksolást hány óra sorban állásra cserélnéd (Most olvassuk gyerekeknek esténként Michael Ende Momo-ját.)?
Hát volt a rajtban rendező vagy 10. akkor az 200/asztal, és az pont loko fele. Egyébként én nem látok összefüggést ezekben a dolgokban. Van ahol várni kell, van ahol nem kell várni függetlenül az esemény méretétől és az előnevezéstől. Pl Mártabércen teljesen értelmetlen az előnevezés, pont nulláról is kezdhetnénk a rajtban. A létszámlimit miatt lehet jogosultsága, de az meg egy baromság.
Egyébként, ok, legyen netes nevezés, de ne jelszavazzunk már. Beírod a nevedcímed és utalsz. De nem több.
A beszámolóm sokkal pozitívabb lett, mint maga a futás. Bocs, ha rosszakat írok, de a kellemetlen tapasztalat is tapasztalat. Igazából csak azért írtam, hogy megosszam tapasztalatomat a stressz okozta fáradtság és a mozgáshiány következményeiről, hátha valaki még nem kapott észbe.
Most jöttem meg a pirosról, Budaőrs - Szép Juhászné+Hárfavirág kereszteződés oda-vissza. Miért nem mondta senki, hogy az erdő sötétben rohadt ijesztő!?
Kösz! Hát én úgy érzem, tavasszal jobban ment. A DÉ eredményedből ítélve, nem sok esély van a P85-ön az együtt futásra. :) Esetleg az elején egy darabig. De amúgy örömmel! :)
Gergő, Zrobi, BajáriGabi és én mentünk le a versenyre. Teljes egyetértéssel mentünk túrázni, minek a felhajtás. Finom 5órási gellértteres találkozó, kocsikázás a sötétben. Alvás az M3-ason. Áron nem is jött, mert szar idő lesz. Robi nem nevezett, mert túl bonyolult volt a procedúra (én is majdnem feladtam). Én a legújabb divat szerint már nem csak a pulzusmérést, hanem az idő és a táv mérését is hanyagolom. Robinál csak 1 kulacs, azért az már elég laza ezen a távon.
7:09-kor csippantottak nekünk, de utána még pakoltunk a kocsiban, elvégre túrázunk!
Ahogy az itt lenni szokott, Répáshutáig együtt menés, dumálás, vicceskedés, trágárkodás. Ez szokott lenni a szép rész. Utána jön Tar-kő meg a szétcsúszós rész. Gergőék elmaradtak, Gábornak meg 52 a max távja, itt sosem volt, ezért maradt velem. Nehezére esett neki, nekem meg méginkább. Annak ellenére, hogy lassú volt a tempó, teljesen szét voltam esve, szarul mozogtam, nem volt erőm, nem volt jó semmi. Gondoltam, hogy ez lesz, már kifigyeltem régebben, hogy nálam így működik, de hogy ennyire? A héten volt mozgás, kivéve CS-P, akkor viszont szülni voltunk (no nem először), meg nem aludtunk, meg volt idegeskedés is, hergeltek az orvosok mindenféle baromsággal, hogy ez+az a baja a gyereknek. Eléggé kész voltam idegileg, és a kocsiban meg a kórházban ültem, mozgás tökzéró. Nekem persze akkor megy jól a dolog, ha mozgok, és le vagyok lazulva. Tavaly pl a piros előtt túrázni voltunk egész héten szlovákiában, ahol még térerő sem volt, meg email sem, és senki semmivel nem tudott hergelni. Ellenben minden nap túráztunk 15-20-at, meg heverésztünk a réten.
Még az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek végig, de Tar-kő alatt, ez elég hülye ötlet. Majd rövidítek a kiserdőn keresztül, mi?
Lefelében kezdtem engedni, le is hagytam Gábort, de annyira fos idő volt, határeset volt a fejlámpa helyenként. Be is néztem a hosszanti gyökereket, jól meg is csúsztam rajtuk. Alkar szétverve, kb pont mint egy kocsmai bunyóban.
Lementünk Imókőnél, utáltam az egészet, csalán, kutyaút, ágak, kövek. Itt volt a lelki mélypont. Az EP-n töltöttem kis vizet, ettem rendesen. Mondták hogy vegyünk csak bármit. De hát mi csak túrázunk!
Fenn a gerincúton kb. sikerült összeszedni magam, mentek az 5p-esek, és innen egy viszonylag elfogadható tempót sikerült összehozni a célig. Nyomóhegyen értem be Gábort, aki itt mér a nemevéssel játszott, így sikerült adnom neki vagy 2p-t a célig.
Én értem be először, a 7órás terv is meglett. De nem így gondoltam. Beszélgetős laza futást akartam, a tavalyelőtti 6:50-en fele ennyit ettem, és bosszantott a végén, hogy nem sikerült elfáradni. Hát most fáradt voltam borzalmasan. Gergő jött egyből utánunk, aztán Robi is hamar bennvolt, még fürödni sem volt idő. Mindenki családos, téptünk haza mocskosan. Én különösen épületes tudtam lenni este a kórházban.
A nevezésről még annyit, hogy kivagyok ezektől a jelszavas elutalós baromságoktól, miért kell minden túrázónak fél óráját elvenni egy ilyen miatt? A loko-n a rajtban 3p volt a full procedúra.
2010-ben voltam egyszer ezen a TT-n, akkor valami csoda folytán nagyon nem volt mezőny, illetve a szerencse másképpen is kedvezett: a táv második felében összeakadtam Zenyik Robival, aki épp nem sietett, és behúzott a célba. (170-es pulzus a végén.) A csillagok ilyetén szerencsés állásának köszönhetően a dobogó 3. helyén végeztem a nem túl combos 5:20-as időmmel. Nem tudtam, azóta hogyan alakult a rendezvény népszerűsége, de titokban reménykedtem, hogy ha tolom, és ismét majdnem csak túrázókkal kell összemérnem az erőmet, akkor leesik valami éremféle. :) Persze nem így lett. Eleve sikerült eleve egy negyedóra előnyt adnom a mezőnynek, mert nem sikerült kiolvasnom a kiírásból, hogy 9 után már saját idő terhére megy az indulás. De annyira azért ez nem bosszantott. Úgyis edzeni mentem. Nőmtől búcsút vettünk. Ő túrázni indult (sajnos az utóbbi időben úgy elhatalmasodott a hátfájása, hogy már nem tud/akar futni. :-(( ), én meg nekivágtam a pirosnak. Persze rögtön az első pár kilométeren benéztem egy leágazást, de hamar rám szóltak, így megúsztam vagy +8-900 méterrel. És ez volt az egyetlen tévelygésem. A 8. km körül, a Loki pihenő előtt egyszer csak megjelent mögöttem egy gyorsvonat, majd fújtatva elszáguldott mellett Nagy István 2 társával. Nem is próbáltam reagálni az előzésre. A frissítőponton ők kicsit többet depóztak, így lefelé Nógrád irányában újra meg kellett előzzenek. Kicsit mentem velük, de éreztem, hogy az kezd szétszedni. Olyannyira, hogy kis idő múlva éreztem is, hogy túlhajtottam magam. No szép, pedig nem az volt a tervben, hogy gyakoroljam az újraéledést. Visszavettem, majd ahogy beértem a nógrádi pontra, láttam, hogy a trió a forrásnál áll sorban, hogy kulacsot töltsön. Nekem a hátamon volt a készlet, így én csak pecsételtem. Itt viszont megint kellett neki 2-3 km, hogy utolérjenek. Itt tudtam meg, hogy ék nem is a teljes, hanem a kvázi féltávon, 24-en mennek. No úgy persze könnyű nyomni! :) Volt egy jó kis időtervem, hogy 5 óra alatt behúzom a versenyt, de a Csóványosra fölfelé szembesülnöm kellett, hogy csúsznak ki a részidőim a kívánatosból. Közben összefutottunk nőmmel is, aki szintén felfelé tartott, de csak gyorsban üdvözöltük egymást. :-) Fent úgy döntöttem, hogy nem mehetek le, hogy nem másztam fel a kilátóba, így azt is megcselekedtem. Mondjuk csak a felhőket lehetett látni, szóval sok veleje nem volt. Rég voltam már erre, a NHH felé vezető útvonal erős technikássága meglepett. Ott se hoztam vissza sokat az elvesztegetett időből. A turistaházban ráadásul töltenem is kellett a tartályba, a vizet fel kellett turbózni porral, itt is röpültek a percek. Utána viszont már jó haladós szakasz jött. Le a Kisinóci th-ig, majd onnan át Királyrétre. Ez utóbbi szakaszon csak a Z- borzasztó rossz állapota hátráltatott. Erre mindenki panaszkodott a célban. Az utolsó Királyrét - Szokolya szakaszon még megelőztem 3-4 sporit. Elégedetten konstatáltam, hogy 40 km után még megy az 5 percesen belüli tempó. Aztán még zakóztam egy egészségeset egy gyökérben felbukva a cél előtt 1 km-rel, és egy futótársat kértem meg, hogy húzzon már fel, nehogy begörcsöljek. Nem hagyott ott. :) Végül kerek 5:10-zel értem be. Rögtön néztem a befutó táblázatot, de igen messze voltam a dobogótól. Mint ugye itt is kiderült, ubalikáék is ott voltak, meg más gyorsabb lábúak. Ha a szüttyögéseket levonom, akkor közel lennék az 5 órához, de így legalább van min még javítani! Eredménylista még most sincs a honlapon. Ugyan ez futóversenyként volt meghirdetve, de abból ez a teljesen puritán fajta. Nagyjából semmi ellátás az útvonalon, semmi útjelzés. Viszont 1000 Ft, paradicsomleves és kacsazsíros kenyér a célban. :)
A Polarom 44 km-t mért (az 1 km kavarral). Ugyanez a Stravan már 45, 5 km.
Adós vagyok a tisztelt fórumnak és magamnak is pár beszámolóval. Kezdem.
2014. szept. 20. vasárnap
Vár a Hármas
Az átlustálkodott nyár után úgy gondoltam, ideje lesz most már rendesebben gyűjteni a kilométereket, mert nyakamon a Piros 85, amivel még van némi elszámolni valóm. Tavaly 11:08-at mentem, de akkor megfogadtam, hogy menni fog az 11 óra alatt, amire az utolsó 10-15 km-en bezavaró görcsölés miatt esélyem is lenne. Ha rendesen edzenék... No de jobb későn, mint egyáltalán nem, elkezdtem a hosszú futásaimat. :) Kezdésként beneveztem a Vár a Hármasra. Némi szerencsével, mert átvettem egy visszamondott helyet. Kicsit merész volt rögtön egy főként aszfaltos, ámde legalább jó szintes maratonnal kezdeni a max. 20 km-es futásaim után, de ahogy mondtam Ispinek a rajtban, most jól lereszetelem a rendszert, kiégetem a motort, hagy tudják meg, mi várható az elkövetkező hónapokban. Persze óvatosan mentem, és nem is számítottam nagy időre. Korábban volt egy 4:55-ös 2012-es és egy 5 órán felüli 2013-as eredményem. Az 5 órát tűztem ki célnak, de nem körömszakadtáig ragaszkodva hozzá. Szerencsére a testem emlékezett még, mit kell csinálni 20 km-en felül is, sőt, 20 km után úgy döntöttem, egy kicsit már feljebb kapcsolhatok sebességben. Daráltam a kilométereket, szép lassan szedtem a skalpokat. Aztán persze 30 után már éreztem, hogy kezdek erősen fáradni, de tettem a dolgom. 35 km után láttam a női 2. és 3. helyezette magam előtt vagy 200 méterrel, gondoltam, ők még meglesznek. De persze nem. :) Az órám kissé csalt, footpoddal mértem a távot, és kevesebbet mért. Én már lemondtam az 5 órás időről 35 után, számolgattam, hogy ahhoz nagyon kéne nyomni, no de olyan fáradtan, ahogy éreztem magam a HHH-ra felfelé már nem fogok száguldani. Aztán egyszer csak ott voltam a Szépvölgyi úton, és még egy csomó idő volt 5-ig. Meglepődtem. Egyrészt 1 km-rel kevesebbet mért az órám, ráadásul, mint később kiderül a hosszt legtöbben 41 km-nek mérték, és nem a kiírt 42-nek. A reménytől egy kicsit erőre kaptam, ami persze inkább lelkierő volt, és megfutottam (totyogtam) a teljes emelkedőt, majd célba csaptam 4:48:45-tel. Ez minden reményemet, sőt, mivel az nem is nagyon volt, minden elképzelésemet felülmúlta. Nem tudom, hogy sikerülhetett. Mégiscsak használtak a 10-15 km-es futások? Az úszás? A hegymászás? Vagy csak még emlékezett a testem a tavaszi formámra? Nem tudom, minden esetre jól esett az eredmény a lelkemnek. Persze kicsit szétcsaptam a lábaimat, de másnap este már ott ugra-bugráltam a core trainingen.
