Köszi szépen a gyors beszámolót! Én is erre gondoltam, hogy az sem lesz túra/futó barátabb, mint a János-hegy és az egész Budai. Csak általánosságban elmondható, K. Oszkárék nem szoktak mérhetetlen mennyiségű információt zúdítani a rendezvényeikkel kapcsolatban az azon résztvevőkre. Itt most szerintem jogos a felvetés, hogy megtartják-e, vagy sem.
Ha majd valakinek lesz érdemi infója Vulkán-túrával kapcsolatban (lesz - nem lesz kérdésben), írja meg. Elvileg dec. 13 munkanap, továbbá a Börzsöny sem áll jól tudomásom szerint jeges pusztítás terén. Kösz!
nem mondta, hogy edzés. királyréten maradnak. szerintem végigeszik a hamburger-hot dog kínálatot a büfében. már amennyiben kijutnak egyáltalán katasztrófa trailrunnerkedni.
Ha valaki véletlenül jövő hét csütörtökön tervezne hosszút futni: Atros-szal van egy 6,5-7 órás dolgunk Királyréten. 4:45-kor indulunk Budáról. 13:00-kor indulunk vissza. A kocsiban még két hely van.
Ösvény mindig vezetett fel ott, az egy erdőhatár. Régebben "villanypásztor" is volt felszerelve a fákra – ami valóban rázott is – többeknek meglepetést okozva.
Igen, bocsánat, természetesen szó sincs csalásról, azért is volt szmajli a végén, itt nem kötött az útvonal. A Lélekszaggatóhoz képest "csalnak", rövidítnek, de teljesen indokoltan.
Mondjuk ösvényre én ott nem emlékszem. Jó, mostanra már talán kicsit ki van járva a hegyoldal...
Azért ne használjunk erős kifejezéseket. Az útvonalak szabadon választhatóak voltak ezen a versenyen, már a kezdetektől. Ebben különbözött mindig is más terepfutóversenyektől ez a dobogókői rendezvény.
Most a főhajtás ideje van, mert a verseny egyik főrendezője a közelmúltban távozott el az örök futómezőkre.
A punnyadásról azt találtam ki, hogy jövőre előre készülök rá, hiszen meglehetősen trend-szerű és egyszerűen "shut the fuck up and train" a megoldás:)
Hm... kicsit elnéztem ezt a Naszály Trail-t mert pont jó hosszban volt és a beszámolókból egy jó hangulatú megmozdulás képe rajzolódik ki, ráadásul csősált is lehetett kapni... jövőre beírom!:)
Benne, de csalnak, nem ám szépen a jelzett ösvényen a kápolnától, hanem a Lukács-árok végétől egyből szembe fel a hegyoldalra, amíg be nem kötnek a jelzésbe... :o)
Az ám egy fincsi hegyoldal. Én négykézláb szoktam volt felmászni ott. Szó szerint.
Adok a combjaimnak amúgy rendesen, de valószínűleg idén kicsit kevesebb volt a szint, mint kellene. Ugyanakkor remek kis mókákat szokott velünk csináltatni Gadányi Bálint a core edzésen. 3 ütemű kitörés. Ugrálva bal láb kitörés, jobb, majd terpeszben beleülés derékszögig. 15-20 után a pulzusom minimum 160, a combom meg ázik a tejsavban.
32 km-en 2:45 úgy, hogy benne van a Vadállatkövek? Nagyon durva!... Mondjuk a maratoni bajnokunktól talán mégsem annyira meglepő. Vajon mennyit edz terepen?
"szinten tartás"? A profik nem ezt csinálják, hanem formaidőzítéssel dolgoznak. :) Én most kicsit pihenősebbre fogom.
Én egy hetvenest mentem bringásnadrágban, mert nem volt kedvem átöltözni, néha fura érzés volt, de nem kezdett ki. A lényegi részhez nem tudok hozzászólni :) (Ja de, szerintem jó ez így, hogy hosszan melegedtél be, főleg, ha még kétszer ilyen hosszú lett volna.)
hejj, nagyon jót menté! jöttél, mint a talajvíz! :) mindig tök jó begyűjteni a sporikat.. a 9 perces lassulás is baromi jó, én nekem majd a duplája lett..ígéretesen indul a felkészülésed a jövő évre. jó volt dumálni is egy kicsit.
combfeszítő: szoknia kell a szántást :), akkor majd nem fog beállni..
ami a négative split-et illeti: én még félmaratonon sem tudom, úgyhogy mindig felnézek azokra, akiknek ez versenyen megy. edzéskörülmények között más persze, ott könnyebb ilyet kihozni.
punnyadás??? ehhez sem tudok szólni, én nem szoktam.. talán Karácsony táján egy kicsit.. de én kifejezettem szarul érzem magam, ha nem mozgok. ez mindenkinek jobb, ezt a család is tudja :), úgyhogy, ha valamiért nem mennék, ők elküldenek tuti.
Szombaton a Skerletz Iván Dobogókő hegyifutó versenyen jártam, immár ötödször, a hosszútávon negyedszer.
Ez egy kb. 32 kilométeres verseny, 1500m körüli szinttel. Az útvonalban vannak számomra kifejezetten nem futható részek, például a Vadálló kövek. Bár mindig reménykedem hogy itt majd jövőre kevesebbet gyaloglok, nem megy. Amikor nagyjából két óra futás után odakerülök, valahogy nem sikerül a fogadalom teljesítése, helyette az alján bekapom a magnéziumot, mert húzogat a görcs. Ezt leszámítva kellemeset futottam. Félúton pont a tavalyi időmet hoztam, a végén két perccel rosszabb lettem mint tavaly.
Eléggé szerettem volna, ha sikerül időt javítanom. De nem sikerült. Úgy látszik elmúlt a kezdő időszakom, amikor relatíve kis edzésmennyiségekkel évről évre könnyedén tudtam fejlődni. A Piros 85 után kihagytam egy hetet, majd két hét alatt futottam vagy négy órát. És ez elég volt a visszaeséshez. Hát mostantól igazán meg kell dolgozni a szinten tartásért is.
Jó kis mezőny volt, egy kis fogalmat alkothattam arról, hogy milyen időt fut az, aki tud. 2 óra 45 perccel holtversenyben nyerte Józsa Gábor és Bogos Tamás, hát egy ilyen rövid versenyen 34 percet kapni nem kevés.
(én elég lassú vagyok, így nem biztos, hogy releváns, de nekem csak akkor fárad ki komolyan a combfeszítőm, ha felfelé erősen megyek, a lefelé nem gond...talán csak nem futok elég keményen :)
19-re lapot húztam, mert 3 héttel a Piros 85, és 1 héttel az izomból megfutott félmaraton után úgy gondoltam, jó lesz nekem elindulni a Naszály Trail L-es, 2 körös távján. Igazából ezt már az alapozó időszakba számolom, azzal a felkiáltással neveztem be, hogy ez már nem verseny, a kilométerek meg hagy gyűljenek csak szépen. Életem párja - nagyon bölcsen - megelégedett az 1 körrel, bár pillatokra kacérkodott a hosszúzás gondolatával, de győzött a józan ész, aminek a fájó derék súgott. Még sosem futottam a Naszályon, de emlékszem egy ezen a fórumon lezajlott eszmecserére, aminek az lett a végkövetkeztetése, hogy a Naszályon van (az egyik?) leghosszabb folyamatosan emelkedő útvonal. Emlékeztem még képekre a tavalyi versenyből, ahol fákba kapaszkodva próbálták a versenyzők felhúzni magukat a hegyoldalon, mert a cipő semmit nem kapaszkodott a meredek és átázott emelkedőn. Ezek után nem kicsit örültem, hogy idén kegyesebb volt az időjárás, és alig esett a nagy nap előtt.
Jó korai a rajt, kicsit az indulással is megcsúsztunk, fél óránk volt a megérkezéstől hogy induláskész állapotba hozzuk magunkat, de sikerült.
1,5 perc késéssel képletesen ellőtte Zsuzsa a rajtot, és nekiindult vagy 150 ember. Kicsit elszámoltam magamat, mert nagyon a végére maradtunk, és nem tudtam, hogy az első pár kilométeren egynyomtávos a pálya, de ez így legalább pulzusmérő nélkül megoldotta a pulzuskontrollt. Amúgy is együtt akartam maradni Ildikómmal az 1. körre, hogy aztán ami kakaó marad, a 2. körön elpuffogtassam. Mikor oszlott a tömeg, a hosszú lankás emelkedő végéig, addig ez működött is, de aztán a meredélyen, ahol először hágtuk meg a hegyet, kicsit elkezdett viszketni a talpam. Fent aztán búcsút intettem hitvesemnek, és lekezdtem a szabad ereszkedést. Persze ez 5 perc alatt kiderült, hogy nem kellett volna. Mire leértem az 1. frissítőpontra, teljesen beálltak a combjaim. Hálistennek a pontot hatalmas volt a hangulat, Ganki, Rozi, Jucus és a többiek nyomták a Hajrá Zoncsit! Gyorsan töltekeztem, de mire a 2 szelet csokit ettem volna, fordult a kocka és Jucus már azért ágált, hogy enni jöttem vagy futni? :) Muszáj volt továbblépnem. Az elkövetkező emelkedőkön, amik némi lazázás után jöttek, aztán megértettem, mitől olyan nehéz ez a pálya. Az oroszlánvári emelkedővel simán partiban vannak, ha nem nehezebbek. Mire felértem, komolyan eszembe ötlött, miért is kellett nekem az L-re nevezni, én ez még egyszer hogy fogom végigcsinálni? Ráadásul kezdetektől éreztem a lábamban az elmúlt hetek fáradtságát. Enyhülést ismét a frissítőpont hozott, és nem az elfogyasztott kaja, pia, hanem a lelkes önkéntesek hada. (Ez még rímelt is.) Nagyon feldobja ezeket az eseményeket a sok jókedvű, buzgó segítő, akik még jókedvet is csinálnak az embernek!
Egy idő után összebandázódtunk Kovács Peti "Tanár úrral". Vele nyomtuk le a maradék sok kilométert, amiből a rétre eső hosszú szakaszt kicsit lélekölőnek tartottunk. Aztán viszont jött ismét az erdő és a remek függőhidas rész, és hipp-hopp, rá is kanyarodtunk célba vezető útra. Közben persze megjelent mögöttünk Viola, akitől nem is vártam mást, minthogy elviharzik mellettem, és már csak a célban látom viszont. De most annyira nem sietett, hangsúlyozottan edzeni jött, nem szétcsapni magát.
A kör végét nagyjából együtt értük el hárman. Igyekeztem minél rövidebb időt tölteni a pontokon, ezt is meg kell egyszer tanulnom. Millers is igyekezett ebben a segítségemre lenni. :) Nekimentem hát a 2. körnek, várva, hogy mi lesz ebből. Dicsőség vagy halál. Most nem kellett a kishídnál tülekedni, előttem 20 méterrel Viola szedte a lábát, mögöttem Tanár úr érkezett meg az emelkedő aljához. Igyekeztem tartható tempót felvenni. Örömmel tapasztaltam, hogy nem szakadok le Violától, sőt még közelítek is rá. Egy idő után elmellöztem, ő búcsúzott, hogy majd a célban, én meg mondtam, hogy szerintem az első komolyabb emelkedőn. Úgy is éreztem, hogy az meg fogja adni a kegyelemdöfést. Nem voltam rendben. Kicsit magasnak éreztem a pulzusom, nem voltam biztos magamban, erőltetettnek tűnt a tempóm. Itt volt az ideje korrigálni! Innen egy aránylag hosszú lankás emelkedő szakasz jött, amit én szinte végig futottam, de csak épp olyan tempóval, ami nem vitte feljebb a pulzusom. Azaz kb. gyökkettő. Épp csak erősebb tempó, mint a gyaloglásé. Ezt a P85-ön már alkalmaztam. Bírható és valamivel jobban lehet haladni, mint ha szimplán gyalogolnék. A kecske se döglik éhen, meg káposzta is marad. Ezzel befogtam még 1 embert. (Tetőtől talpig biciklis cuccban nyomta, amiből persze a legfurább a szivacsbéléses gatya volt. El is gondolkodtam, nem dörzsöli-e ki a lábát, mert nekem néha a futógatya is megteszi.) Az 1. nagy emelkedőig egész jól helyre rázódtam, igaz, benyomtam egy koffeines gélt is. Vagy a tempó vagy a gél, de segített, mire ráfordultam a meredélyre, újra erőben éreztem magam, és tűrhető sebességet tudtam felvenni a mászáshoz. Itt újabb spori(ka)t tudtam megelőzni, fent meg Pepéék adták meg a lendületet a lefeléhez. Mire leértem Jucusékhoz, újabb "skalpok" kerültek a tarisznyába. A pont most kevésbé volt már harsány, mint az első alkalommal, abban a cudar hidegben az is szép, hogy bírták megfagyás nélkül. De azért így is volt szurkolás, poénkodás. Ittam egy kis kólát, feltöltekeztem, hajrá tovább. Előttem Oszaczki Géza volt, őt nem is reméltem megfogni, de azért mentem, ahogy még a limiteken belül megengedhettem. (Ennyit az eltervezett edzésről. :) Fel kellett azonban érni a Látó-hegyre, mire Géza és még egy futó elérhető közelségbe került. A kilátónál azért még nem mulasztotam el fotózkodni, Csanya is most éppen ezen a ponton tartózkodott. (Aki nem volt tanúja, annak van egy videó a FB-on, hogy üvöltözött az 1. körben folyamatosan, hogy "4. vaaagy!!!!!" rázva a kolompját. :) Onnan visszatérve aztán megfogtam Gézát és a másik srácot is, Géza se akarta most nyomni, előtte is maratonozott, következő hétre is azt tervezte. Innen már csak a légüres tér volt, a terep, a tájékozódás, meg a pontok. Versenytárs egy se. Kicsit el is bizonytalanodtam itt-ott, hogy merre kell menni, az első körben könnyebb volt a tömegben. Szépen fáradtam, fájt a sarkam, de egyenletes tempóban haladtam fent a hegyormon, le a hegyről, végig a réten, át a hídon, majd le a célhoz. Elégedetten láttam, hogy a saccolt 7 óra helyett 6:30-on belül leszek. A kirándulóközpontban felharsant a kereplő, sokan tapsoltak, feltekerték a zene hangerejét, így diadalmasnak érezhettem az utolsó 100 métert, ami még meg kellett tennem. 6:25 lett a vége. 1. kör 3:07, 2. 3:16 lett, 9 percet lassultam, aminek nagyon örülök. 8 embert előztem meg a 2. körben és 8. lettem. 30-ból. Mint mondtam korábban, előttem nagy vákuum volt, az előttem lévő után 45 perccel érkeztem be Katalinpusztára. Jó, hogy össze nem csomagoltak addigra! :)
Nagyon jó verseny volt, a központ a legigényesebb volt, amit valaha megtapasztaltam, a forró zuhany gyönyörére még most is emlékszem, :) az önkéntesek hadát meg nem lehet eléggé dicsérni, a szervezők és ők adják ennek az egésznek a sava-borsát!
A pálya rendkívül nehéz, a körönkénti 1100 m szintemelkedés szerintem nem lenne elborzasztó, ha az ereszkedés nem jelentene legalább akkora nehézséget a lábaink számára. Hétfőn alig tudtam járni.
Apropó, ezt ki hogy éli meg? Ez a nagyon szintes versenyek velejárója, hogy az ember szétveri a combfeszítőit? Vagy rossz a technikám? Vagy többet kéne futnom? :)
Jó kérdés, piros pont! :-) Tudod elrejtettem kis kontrolkérdéseket, melyekből le tudom ellenőrizni, hogy aki olvas az értelmez is...
Leírásomból valóban kimaradt a fejlámpa megoldása: végül Nagykovácsiban Millers kisegített eggyel. (Megjegyzem, hogy bár Molnár Peti fénylő csillaga a hazai ultrafutásnak, azért az ő fényében nem tudtam volna lejönni Budaörsre:-))
