Most olvastam el en is. Hat a stilus valoban eros...
Kicsit sajnalom, hogy a T100 helyett lesz ez, hiszen a ket verseny elegge elter egymastol. En azert versenyen alapvetoen vilagosban szeretek futni, ugyhogy ez nekem nem lesz palya...
Elmondta: mert eddig a gyorsak lezavarták nappal a versenyt, a lassúak meg belementek az éjszakába, ahol persze még jobban belassultak, így dupla hátrány volt. Most mindenkinek jut majd éjszakai és nappali rész is, és ugyanannyi ideig kell éjszaka futni. Ezenkívül most nappal lesz a befutó egy város közepén, és lesz hozzá közönség, ami szerintem sokkal felemelőbb, mint befutni egy üres iskolaudvarba éjszaka, ahol 2-3 álmos rendező próbál úgy csinálni, mintha ébren volna, és tapsviharban részesíteni.
"BEMUTATVA A TÁJEGYSÉG LEGSZEBB RÉSZEIT." Kár, hogy kb. 8 órán keresztül ebből nem lát semmit az ember...:) Egyébként tetszik az ötlet, még az is lehet hogy belevágok, de ezt ráérek eldönteni jövőre is. Egy biztos: ha az ember elég gyors, jó eséllyel meg lehet úszni napszúrás nélkül:)
Szerintem is szuper, hogy lett egy ilyen. Jó kis eseménynek tűnik a többféle távval. Biztos, hogy Csanya megint szuper versenyt csinál.
De mondjuk a paraméterek alapján nem tűnik úgy hogy az ultrán nagy tömegre nem számítanak. Alapvetően éjszakai verseny, utolsó 20 km frissítőpont nélkül - kevesen vállalják ezt be szerintem. Eredményhirdetés az első beérkezés után 14 órával, vasárnap este 9-kor...
Vannak első olvasatra érdekesnek tűnő dolgok, de hát majd biztos tisztul a kép.
Drukkolok mindenesetre a szervezőknek, hogy sikeres legyen a kezdeményezés.
nagyon király! örülök, hogy ekkora márka mellé állt. ezt pampogtuk már pár éve és tessék. meghallották az idők szavát! like! mondanám, ha stílusos lennék! :)
szép a design, pontosak az infók, profi munk na!
egyet nem értek miért lett ez egy éjszakai verseny?? vagy valamit nem vágok? még a középmezőny is majd a kétharmadában sötétben megy. nem beszélve az elejéről.. megirigyelte csanya vajon a BHMTCS-t? :)
na de midegy is. van most már egy tényleg nagy versenyünk nagy névadó szponzorral, és az érintettektől elvárható minőséggel minden bizonnyal.
Köszönöm. Egyébként rossz alvó vagyok, és nyáron egyébként sem szoktam ilyen korán lefeküdni. Ez a zajongás csak megnehezítette a dolgot, de egy jó alvót valószínûleg nem érdekelt volna. Tavaly meg közvetlenül a versenyközpont mellett volt szállásunk, na az meg azért volt hangos. A lényeg, hogy egyik évben sem tudtam aludni a verseny előtt, csak max. 1-2 órát.
Szép volt, az elalvás lutri mindig. Én most kezdek idegbajos lenni a hangokra, a nyaralásnál az egyik fő szempont, hogy lehetőleg ne osztozzunk mással a panzión vagy apartmanon, ne bulizzanak, öregszem, úgy látszik.
Nekem is volt hasonló, igaz, megálltam az enyhe fájdalomnál. Amit leírtál, az nagyon hasonlít Zakariás Gézáéra, ő azt írja, hogy a passzív nyújtás mellett nem kellett kivárnia a teljes panaszmentességet. (A nyújtását én is kipróbáltam, jó volt, elmúlt a dolog, mielőtt komolyra fordult volna.)
Két hete, a szabadságom alatt kicsit túlterheltem a lábam, betonon, ami nagyon enyhe achilles környéki tompa fájdalomba torkollott. Először nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de aztán feltűnt, hogy futás után egyre erőteljesebb. Azonnal leálltam, bringáztam, úsztam, néha nyújtottam, kompresszionáltam. Napközben nulla fájdalomérzet, még nyomogatásra sem érezhető, de reggel, első lábraállásnál ott van az ín tövénél az érzet.
Most elkezdtem egy Dr. Wang kúrát, amiben bízok, de azt gondoltam megkérdezem, hogy szerintetek érdemes-e, szabad-e akkor próbálkozni a terheléssel, amikor még érzem reggel, vagy csak akkor erőltessem, ha már mindennemű fájdalomérzet eltűnt?
7 Dolin Ultramaraton 100 km/4500 m - másodszor (vigyázat, hosszú!)
Tavaly ezzel a versennyel léptem be a 100-asok klubjába. Sokszor leírtam már, hogy számomra a 40-50 km körüli távok a legideálisabbak, ezeket nagyjából egyenletes teljesítménnyel tudom abszolválni, különösebb problémák nélkül. Efölött már jelentős lassulással kell számolnom, ellentétben sok más futóval. akik hosszabb távon is tudják tartani a tempót. Ehhez jön még hozzá, hogy a km-ek számának növekedésével egyenes arányosságban romlik a gyomorműködésem, és ha ehhez esetleg erős napsütés is társul, szenvedéssé válhat az egész. Ennek ellenére úgy érzem, 2-3 hosszabb táv tapasztalatszerzés céljából évente belefér. Persze nekem a hosszabb táv max. 100 km-t jelent.
Tavaly 16 óra volt a szintidő, akkor 14:42 alatt sikerült végigmennem, ezzel a középmezőnyben végeztem. 550-en indultak, és 200-an feladták, vagy kicsúsztak a szintidőből. Ezt látva a szervezők idén megemelték azt 17 órára, hogy a lassabb teljesítőknek se menjen el a kedvük az indulástól. Emiatt az idei rajt is hamarabb volt, hajnali 4 helyett most 3 órakor indultunk. Megjegyzem, nekem szimpatikus ez a reggeli kezdés, több okból is. Az egyik, hogy csak az elején kell lámpát használni, amíg az ember kipihent, és nem a végén kell holtfáradtan botorkálni a sötétben, amikor a balesetveszély is nagyobb. Nekem ez különösen fontos, nagyon ritkán futok lámpával, és nem is annyira vagyok odáig az éjszakai futásért, talán mert erős szemüveget hordok, és nem úgy látom a dolgokat a sötétben. A másik nagy előnye a korai rajtnak, hogy szinte minden teljesítő világosban ér célba, rengeteg szurkoló üdvrivalgása közepette.
De ha már itt tartunk, ejtsünk pár szót magáról a rendezvényről, aminek a kellemes kis fürdőváros, Krynica-Zdrój ad helyet a Beszkidek-hegység tövében, és itthon szerintem kevesen ismernek. Pedig megkockáztatom, hogy ilyen színvonalas, tömegeket megmozgató, többnapos futórendezvényt 3-400 km-es körzetben nem találni másikat, ahhoz jóval messzebbre kell utazni. A fesztivál két fő attrakciója a szombati terepversenyek (100-66-36 km), ill. a vasárnapi aszfaltos maraton és félmaraton (ezek is szintesek). Ezenkívül számtalan rövidebb futórendezvény várja az érdeklődőket, péntek délutántól vasárnapig. A szállás nem lehet gond, itt minden második épület hotel vagy panzió, az árak kedvezőek.
Idén kb. 1300-an döntöttek úgy, hogy a terepversenyek valamelyik távján próbálkoznak. Csak a 100 km-es távon 760-an indultak, a többiek a rövidebb távokon osztoztak. Pénteken, bő négy órás autózás után érkeztünk Iván barátommal a szállásra, ahonnan az első utunk a versenyközpontba vezetett. Mi ugyanis nem neveztünk előre, de ez nem volt gond, a helyszínen is megtehettük. A helyszíni nevezési díj a tavalyi kb. 11 ezer Ft-ról 15 ezer Ft-ra nőtt, kíváncsi voltam, hogy ezt indokolja-e valami, pl. a frissítőpontok kínálatának bővítése. Ez tavaly ugyanis meglehetősen szegényes volt, főleg, ha a hazai versenyekhez hasonlítjuk.
A rajtcsomag összetétele nem sokat változott, talán annyit kell megemlíteni, hogy most két pólót is kaptunk, egy pamutot és egy technikait (ujjatlan) is. Apró pozitívum, hogy a tavalyi hatalmas, A4-es méretű rajtszámot egy normál méretű váltotta fel. A nevezés után befeküdtünk az egyik szponzor által kitett nyugágyakba, élvezve a kellemes időt. Aztán egy viszonylag korai pizzavacsorával töltöttük fel utoljára a raktárakat. Sajnos, ezúttal nem jó helyet választottunk, a pizza minősége hagyott némi kívánnivalót maga után. A lefekvést 21 órakor terveztük, hiszen legkésőbb 2 órakor kelni kellett. Összepakoltuk a cuccainkat, és eltettük magunkat másnapra. Az elalvás nekem nem ment könnyen, egyrészt mivel rossz alvó vagyok, másrészt amiatt, hogy az egyébként csendes panzióban egy lengyel család csemetéi még egy órán keresztül trappoltak le-fel az első emeletről a harmadikra, iszonyatos dübögéssel. Aztán valahogy csak elszunnyadtam de az ébresztő már ébren talált. Kinézve a teraszra, megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy a hajnali hőmérséklet legalább 5 fokkal magasabb, mint tavaly. Ennek megfelelően rövid futónadrág, rövid ujjú póló, és két karmelegítő képezte az induló szettet. A sarkam miatt volt némi félelmem. 3 héttel ezelőtt ugyanis itt Debrecen mellett egy terep-félmaratonon mindkét sarkamról rendesen lement a bőr, valószínűleg a homokos talajnak köszönhetően. Évek óta nem jártam így, lassan gyógyult, de még igen érzékeny volt rajta a friss bőr. Iván tanácsára leragasztottam, és úgy indultam útnak.
3/4 3-kor már a rajtban álltunk, abszolút nem volt hideg. Ivánnak is egy T100 teljesítése volt eddig, bár mostanában nem igazán futott hosszabbakat. 3-kor aztán eldördült a startpisztoly, és nekiindult a 100-as mezőny (a 66-os és a 36-os táv 10-10 perccel később rajtolt). Tudtam, hogy az elején nem szabad "rohannom", mert az megbosszulja magát. Ivánnal nagyjából egy félórát mentünk együtt, aztán ő elhúzott, de ez várható is volt, hiszen jóval gyorsabb az emelkedőkön. Reggel csak néhány édes süteményt tudtam magamhoz venni, ezért hamarosan elkezdem táplálkozni. A megszokott hi5 géleket és energy source italt hoztam magammal a zsákban. Szűk 3 óra múlva kezdett el derengeni, sokan egyből kikapcsolták a lámpát, volt is 1-2 nagy esés a közelemben. Az előző napokban sok eső eshetett, elég sok volt a mocsaras, sáros rész, ilyenekre tavalyról nem emlékszem. Sikerült is megmerülnöm az egyikben bokáig, az addig szép tiszta Stinson onnantól kezdve feketében pompázott. 22 km-nél értük el az első frissítőt. Nemhogy bővült volna a kínálat, de még a kedvenc mazsolámat sem láttam az asztalokon, és a tavalyi, omlós keksz is mintha keményebb lett volna. Volt viszont tea, de olyan forró, hogy inkább visszatettem, és a következő, 36 km-re levő pont elérésére koncentráltam, ami Rytro városkában volt. Itt már nem kellett csalódnom, bőven volt minden az asztalokon. Elpakoltam a lámpát és a karmelegítőket, közben elrágcsáltam egy péksüteményt, felkészülve a következő, igen meredek szakaszra. Majd 2 óra kellett hozzá, hogy elérjem a 44 km-es ponton levő menedékházat. Itt volt egy oda-vissza szakasz, így Ivánnal is találkoztam, aki legalább egy negyedórával volt már előttem. Innen 22 km-re volt a következő pont, de ki lehetett bírni, mert csak pár kisebb csúcsot tartalmazott, a többi lejtő volt. Piwniczna Zdrój településen volt a 66-os pont. Itt már kezdett erősen sütni a nap, hiszen majdnem dél volt. A pont előtt beszaladtam egy boltba, és vettem fél liter kólát - ilyesmi nem volt a frissítőknél. Egy részét megittam, a másik felét eltettem egy kis üvegben, és már indultam is tovább. Tavaly itt elég hosszú időt töltöttem, most viszont szerettem volna hamar túl lenni a következő szakaszokon. Akkor is innen volt a legnehezebb, 77 km-ig: több kisebb és meredek emelkedő, jóformán semmi árnyék, erős napsugárzás. Az első két km még aránylag könnyen lement, de aztán egyre rosszabb lett: olyan melegem volt, hogy azon gondolkoztam, nem fogok-e napszúrást kapni...:). Szántóföldek között haladtunk, végig emelkedett, a földeken dolgozó emberek pedig szánakozva néztek bennünket. Két szántóföld között, egy kis bokros részen tartottam egy technikai szünetet, ha már 66-nál a toi-toi látogatás kimaradt...:) tény hogy megkönnyebbültem, de sajnos egyre inkább úgy éreztem, hogy nem kívánok semmit. Voltak energiaszeleteim, de már látni sem bírtam őket. A gélt valahogy leerőltettem, és abban bíztam, hogy egyszer csak eljön majd a 77-es pont. Előtte azonban még érintettük Whierchomla Wielka falut, ahol a maradék aprómból még vettem egy doboz kólát. Ezzel már kibírtam a 77 km-nél levő frissítőig, ami egy síközpont előtt helyezkedett el. Rövid pihenés után átgondoltam: most jön egy kemény emelkedő, a sípálya, aztán már csak lefelé kell menni. Az utolsó hegyre meg enyhe emelkedő vezet, az már kibírható. Onnan meg már csak 12 km Krynica...:) Az időjárásnak nagy szerepe volt abban, hogy viszonylag hamar újra erőre kaptam. Még 77 km előtt elkezdett befelhősödni, az ég is dörgött, de csak pár szem eső esett. Mindegy, a lényeg, hogy nem tűzött már a nap olyan veszettül. A sípálya nem lett könnyebb tavaly óta, igaz csak 2 km, de legalább meredek...:) Az ülőlift üzemelt, jól öltözött, jókedvű emberek ültek benne, és néztek le ránk, hogyan vívjuk a magunk kis "harcát" itt 80 km tájékán. Végül felértem a tetőre, aztán rövidesen lehetett nyomni lefelé. Én tettem is, de a durva, köves dózeren már sokan gyaloglásra fogták. Ha valahol, itt nagy szolgálatot tett a Hoka. Persze a combom már kezdett rendesen beállni, a meredek részeken erősen fékeznem kellett magamat, hogy túl ne pörögjek. Ahogy leértem, már csak egy nagyobb hegy volt előttem 83 km-nél: az 1080 m magas Runek, amit a verseny elején is megmásztunk, csak egy másik úton. A szervezők viszont megkönyörültek a versenyzőkön. A végére egy enyhe emelkedésű, sima talajú dózeren kellett felmenni a 88 km-nél levő menedékházhoz, ahonnan a csúcshoz már "csak" 200 m szintet kellett megtenni. Ahogy elkezdődött a dózer, meglepett, hogy mindenki gyalogol. Ez annyira inspirált, hogy azért is futottam: kitűztem magamnak célokat, pl. hogy felfutok a következő csapatra, vagy futok fél km-t, aztán kis séta, meg hasonlók. És működött, de olyan jól, hogy rengeteg embert hagytam le ezen a szakaszon. Gyalogolva esélyem se lett volna követni őket, valószínűleg a lábhossz eltérésem miatt rettentő rossz hatásfokkal haladok gyalog, mindenki megelőz...Ezen a szakaszon végig vészjóslóan dörgött az ég, egyre sötétebb volt, és igencsak úgy látszott, ma még meg fogok ázni. Fent a 88-as ponton már nem sok időt töltöttem, inkább indultam tovább, azt a 12 km-t csak kibírom valahogy. A Runek csúcsa azonban nem akart közeledni, és hamarosan az eső is eleredt. Mindenütt vízátfolyások keletkeztek, jobban oda kellett figyelni a lépésekre. Az eső persze akkor szakadt a legjobban, amikor hosszabb ideig egy nagy mezőn haladtunk, így rövid időn belül sz...á áztam. Esőkabátot nem vittem, de szerencsére a hőmérséklet nem esett nagyot, mozgásban ki lehetett bírni csuromvizesen is. Végre jöttek a lefelék, nem nagyon fogtam vissza magam, pedig volt sár és vizes kövek, gyökerek bőven. Lefelé itt is elég gyengén mentek az emberek, persze a Hoka-ban könnyebb dolgom volt ( a lengyelek nagy része Salomont használ, de láttam Vibram FiveFingers-ben is futni valakit ezen a terepen- hát ő tudja...:). Egy malőröm volt csak lefelé, egy előzést túl vehemensen hajtottam végre, megcsúsztam egy sáros részen, és aztán pár métert még szánkáztam seggen...:) Szerencsére sérülés nélkül megúsztam, és már futottam is tovább, a lengyel sporttársak hangos ovációjától kísérve. Az órámra nézve láttam, hogy itt még jó esetben akár fél óra javulást is elkönyvelhetek a tavalyihoz képest. Ezt azonban a sors nem akarta, az utolsó 3 km-en két akadályt is gördített az utamba. Az egyik egy útkereszteződés volt, ahol mindkét irányban volt szalag. Itt be kellett várnom valakit, mert nem mertem egyedül dönteni. Az utánam jövő srác telefonon felhívta a haverját, aki már beért, hogy melyik a helyes út, így ez a probléma elhárult. Azonban még az utolsó 2 km-en is ért meglepetés. A városba vezető úton nemrégiben rengeteg fát vágtak ki, ezek mind az ösvényen hevertek. Majdnem rosszul lettem, olyan mennyiségű fa volt előttem, nem számítottam a végén akadálypályára. Itt derült ki, hogy a lengyel sporttársak ha lefelé gyengén is mentek, de famászásban nagyságrendekkel jobbak mint én - némelyik olyan sebességgel hagyta maga mögött ezt a pár száz méteres szakaszt, hogy csak lestem. De egyszer ennek is vége lett, és rövid időn belül a városban találtam magam, a biztonságot nyújtó aszfalton. Már hallottam a szpíker hangját, talán 500 métert kellett megtennem a célig. hamarosan elértem a célzónát, és a kordonok között, hatalmas éljenzés és tapsvihar közepette léptem át a célkaput: 14 óra 20 perc. Ismét sikerült, a sarkam is kibírta, jó hogy megfogadtam Iván tanácsát, és leragasztottam.
Felhívtam Ivánt, kiderült, hogy mindössze 8 perccel ért be hamarabb, de elindult a szállásra. Én is követtem, és ezután volt egy szűk órán át tartó hidegrázásos, hasmenős állapotom, amit szerencsére hamar elmúlt, és ezután fel tudtunk sétálni a városba egy vacsorára és egy sörre.
Pár gondolat a szervezésről: olajozottan működik minden, jól kezelik a hatalmas tömeget, mi ugyan nem depóztunk, de úgy láttam, azzal sem volt gond. A pályakijelölés tökéletes, a szalagok hosszúak és nagyméretűek, messziről is látszanak (na és nem helyezi át őket senki). Az az egy problémás hely volt a végén, amit említettem, ott valószínűleg kint hagyták a reggeli szalagokat. A frissítők kínálata valóban sokat fejlődött, érdekes, a személyzet hozzáállása, segítőkészsége pontonként változó volt. Ami negatív, hogy a lengyelek rengeteget szemetelnek az útvonal tele volt félliteres PET palackkal, meg géles papírokkal.
Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek, Krynica egyébként is csodálatos hely, üdülésre is.
Cabinak, Carlosnak és Gergőnek pedig nagy gratula a versenyen elért helyezésükhöz!
Na majd összedobok egyet, de én is szívesen olvasnám a miskolci srácok beszámolóit. A ti kis "kirándulásotokról" is elolvastam mindent, amit találtam, gratulálok mindhármótoknak!
Nem, csak nem látom az alternatívát. De ötlet jöhet :)
Egyébként nemtom hány évvel ezelőtt nézegettem sárcipőket, a mezőny lendületesen kételeműre szűkült: LaSportiva Crosslite és i8 Mudclaw. Akkor - lehet, hogy az ára miatt - a Crosslite nyert, és valami fantasztikus volt. Amíg lehetett kapni, azt használtam. Még van egy pár, amiben talán 200 km tartalék lehet, hát, nagyon ideje nézni valamit.
Salomont nem szeretnék többet. Irtózom a gyorsfűzőjétől.
A fellraiser amúgy kép alapján erősen emlékeztet a hajdani speedcrossomra - az is klassz cipő lett volna, ha nem forgatja ki a bokámat... Lehet, hogy az aktuális speedcross is jó lenne már, legalábbis sokkal szélesebbnek, stabilabbnak tűnik, mint a régi, de sajnos már nem bízom benne, nem akarok többet próbálkozni vele.
nem szélesebb, hanem a drop kisebb (talán 4 mm), elég minimál cipő, persze az én értelmezésem szerint, viszont a sárba nagyon jól kapaszkodó kis fogaknak köszönhetően extrém jól tapad, nem csúszik. érdekes módon aszfalton is egész jól viselkedik. mondjuk csak átkötő aszfaltokat futottam benne, szigetkörre azért nem mentem..
Valószínű ennyit utazni csak olyasmiért érdemes, amit Ti csináltatok Olival, vagyis szépnyugodtan, de jó hosszan megtanulmányozni a környéket -hamár ottvan az ember. (Kösz a Salo tippet, még nem is hallottam erről a "földlézerről"- alakja alapján azonban nem lehet külömböző a speedcrossnál, vagy azért annál szélesebb? Néztem 90€rcsi körül van.)
