Nem szabad, hogy mindegy legyen!!! Fel kell már nőni végre!
A véleményem az, hogy a legerősebb magyar csapatot kell elküldeni. Ezt szerintem mindenki tudja, hogy kikből kell állnia. Nem túl nagyszámú a hazai legjobbak mezőnye. Azt pedig csak gyorsan el kell adminisztratíve intézni, hogy hivatalosan indulhassanak. Ennyit megér egy kis papírmunka a szövetségnek. Bízom benne, hogy megteszik!
Az alábbi levelet egy francia terepfutó barátomtól kaptam:
Dear trail running friends, The 2015 IAU Trail World Championships will take place on May 30, 2015, during the same weekend as the Tecnica MaXi-Race, an open event that will bring together more than 6000 runners next year. As with all international competitions sanctioned by an Olympic federation, participants in the World Championships must be selected by their country's respective national federation (for trail running: a member of the IAU/IAAF) in order to be able to run with their official national jersey and be eligible to earn the only World Trail Running Champion title recognized by the Olympic movement! Being ranked among the world's best trail runners, you will more than likely be selected by your national federation and thus receive assistance for travel arrangements to the competition. All you need to do is speak directly with your national federation. Here is their contact information: titkarsag-masz@masz.hu
If you have any problems or issues please feel free to contact us and we will do everything we can to help you with the process. In the event that you are not selected for the World Championships, we encourage you to run one of the courses during the Tecnica MaXi-Race. Registration starts on December 1, 2014, through our website: www.maxi-race.com.
Best regards, The organizing team Tecnica MaXi-Race and 2015 IAU Trail World Championships
Contact : Cyril COINTRE
Kíváncsi lennék, hogy ki, mikor és mi alapján dönti el, hogy ki képviseli országunkat.
Vagy csak "lesz valahogy, megy aki ráér", mint általában eddig?
Kár lenne érte, hiszen ez a terep, ez a pálya hasonlít legjobban a magyar terepviszonyokra. Talán így most valós esély nyílna az első hatba kerüléshez mind egyéniben, mind pedig csapatban...
Nem semmi lenne...
De az is lehet, hogy ez tökre nem számít a hazai terepfutásnak...
41km, 1340m szint. Elmúlt a távolság tisztelete. Eljutottam oda, hogy rutinból és szórakozásból lefutok egy ekkora távot, jó dolog.
Persze edzek, felkészülök a pályából, nem eszem butaságokat előző nap, tartom a protokollt. És akkor menni fog.
A tempó megválasztásában végre több évnyi tapasztalat segít. Évről évre próbáltam megközelíteni azt a limitet, amit szűk négy órán át folyamatosan kell bírnom, néhány szívverésnyi pontossággal tartom is magam hozzá. Tempós futás a fenntarthatóság jegyében, nem tudom hányféle állóképesség van, ez még nem a "kifutok a világból" tempó, nyomni kell.
Kellemes rövidujjús időben reggel nyolckor indultunk Hűvösvölgyből hogy körbefussunk a Csúcs-hegy, Solymár, Nagykovácsi, Hárs-hegy, HHH körúton.
A bemelegítés teljesen elmaradt - sosem tettem még ilyet -, így próbáltam nem elfutni az elejét. Pár kilométer múlva a Virágos-nyeregnél már úgy éreztem, hogy sosem voltam ennyire hátul. Ugyan egyszerre rajtoltunk az ultra és fél- és minimaratonos társakkal is, akik nyilván gyorsabbak, és a mezőny is nőtt szerintem tavalyhoz képest. A Csúcs-hegyet kerülő egynyomos szintösvényen mindenesetre már volt egy kis dugulás, és összevissza tempót vonatoztunk a bemelegítő tempó és egy erős maratoni tempó között. Solymárig a Speró feliratú kompressziós cuccot bámultam, a Solymári főútnál egy előttünk futó kolléga majdnem úttévesztése miatt helyet cseréltünk, de a Zsíros-hegyhez egyszerre érkeztünk. A bökkenő csak az volt, hogy innen neki egy bő maratonnal több volt még hátra mint nekem :) Konstatáltam, hogy itt a 13. km-nél már több percnyi előnyöm volt tavalyhoz képest, ennek megörültem.
A Zsíros-hegyen dugókáztam, majd miután kétliteres zsákomban még jócskán volt víz (igazából szénhidrátos por), két gyors pohár izo után továbbálltam. Innentől légüres térben futottam, egészen a Hárs-hegyig. A Petneházy felé volt egy bokros jobbos leágazás, ahonnan a rengeteg turista egyike leszedhette a szalagot, én emlékezetből mentem, és nem láttam jelet. Pálfy Marci szerint, aki itt még első helyen futott, valami szalag-csonk még látszott. A Fekete-fej meredeke és a Hárs-hegy körüli szintúthoz való fárasztó mászás is jól esett, igaz, hogy vigyáztam a pulzusra.
A Hárs-hegy alatti szintúton, a Szépjuhászné leágazásnál értem be Szabó Áront (?), aki itt egy pillanatra megállt, tanakodott, hogy most merre. Mert idén a frissítőpont közel költözött a Szépjuhásznéhoz, a síneken túlra, közel a kék kúthoz. De mivel az elmúlt két évben a síneken innen frissítettünk, nem volt egyértelmű nekem sem. Közben jött ki a pontról Allaga Tamás (akiről tudtam, hogy a Börzsöny trail utolsó szakaszát elég brutál módon hozta és előre elkönyveltem, hogy őt látni ma nem fogom), így mi is letértünk jobbra. A pontnál kicsit leszúrtak, hogy korán jöttünk, még lenne a nyitásig fél óra, de azért a lényeg már kint volt az asztalon. :) Víz, négy szem ropi. Eddig volt 2ó10p és 25 km, hátra van még másfél óra.
A Hárs-hegyre fel már beelőztem Áront, aki láthatóan kezdett szenvedni, sétálni kezdett a még nem is olyan meredek részen. Vagy a meleg, vagy az eddig diktált erős tempó nyuvaszthatta ki, gondoltam. Harmadik vagy - mondta. Nocsak. Én jól éreztem magam, és a Hárs-hegyről lefelé is próbáltam nyomatni. A Nagykovácsi útig beszívtam pár percet, két (!) szalag is lógott rossz irányban, a gps is jelzett, de ennyi szalag nem lehet véletlen. Vicces kirándulók, mondhatom. Aztán eszméltem, de a korrekció során vétettem még egy hibát: az alternatív párhuzamos úton hagytam le az első helyen futó Pálfy Marcit (ekkor már feladta), így második helyre kerültem. De én erről mit sem tudtam, hogy megmaradjon a harmadik hely, egyéni időfutamban nyomattam tovább a maradék távot.
Hűvösvölgy, Határ-nyereg. Árpád kilátó: utóbbinál dugókázás külön érdeklődésemre, visszafutva :). A Fenyőgyöngyénél a kék kútból töltöttem kulacsot, mert a zsákomból már nem jött semmi. Megjegyzem: kivételes verseny volt eddig, mert nem görcsölt semmim, egy fia magnéziumot sem kellett bevennem. Úgy döntöttem, hogy ma megelőzésként sem veszek be a tablettából, hátha kibírom. Ki is bírtam, a próbát még az utolsó erőpróbák, a HHH pingpong-asztalhoz vezető meredeke és az utolsó Vihar-hegyi sziklás meredély is kiállta, nem kellett sétálni itt sem.
A Vihar-hegy csúcsától már csak le kellett "gurulni". A Virágos-nyeregtől pedig már az indulással azonos kilométerek jöttek. Először volt nyílt terep: előttem több percnyi távolságban senki. Hátra még mindig nem néztem, inkább a pulzuson emeltem, ha jönne is valaki, ennyi biztos elég lesz az előnyöm megtartására.
A Klébibe beérve Pálfy Marci már átöltözve, tisztán fogadott. Rövidesen kiderült, hogy nem azért, mert félórával ezelőtt megnyerte a versenyt, hanem mert feladta. Így kiderült, hogy második lettem Allaga Tamás mögött, aki nagy előnnyel, hét perccel előttem ért be. Utánam pedig vagy negyedórás légüres tér volt, a Hárs-hegytől akár vehettem volna lazábbra is.
Szóval kifutottam magam, a célban hosszú percekig csak ettem és ettem a dinnyekockákat. Kiderült, hogy az ivózsák két literjéből csak egyet ittam meg, valahol elszorult a cső, azért nem jött belőle.
Jó verseny volt, ide szívesen jövök vissza minden évben.
Na elérkezett a nyár csúcspontja, a várva várt szigligeti nyaralás, ahol a napi tíz sört lefojtom a strandon két lángossal, este meg szétcsapatom valami laza grillel,… hogy ne hányjak, ezért utána éjfélig unikumozom. B Ákos barátommal nyaraltam, akinek sok évvel ezelőtt van egy 66 perces félmaratonja, (vazze, nem semmi.. nekem pufinak ez űridő)… és még azért bőven maradt a rutinból annyi, hogy elpics@zzon, bármilyen távon, no meg ugye edzeget is.
Egyszóval, ment normál mederben a nyaralás, reggelente 10-12km mozgás Ákossal meg néha feleséggel, sörböfögős, másnapos, fullfingós igazi kula visszatartós, kiszáradós, teljesen felesleges futások…mígnem kedd magasságában, a habokból előtörve meglátok egy a gigapasi.hu – ról megismert arcot, ahogy feszít a pultnál, meg egyszerre smárol kettő büféslánnyal, úgy hogy fokhagymás lángos van a szájában rágatlanul, mindezt egy „Lefutottam az UB-t többször is csicska parasztok, ne lessetek” feliratú pólóban. Gondolom már rég kitaláltátok… igen pontosan, nem Győzike volt tripla gyomorgyűrűvel, hanem Áki Bácsi. Megörvendtem Neki, és mivel Nála volt a legnagyobb buksza (Nem túlzok, hetven dekás pénztárca. Az anyakönyvi kivonatát, a kerti vakond oltási könyvét, egy Gobbi Hilda bakelit lemez töredéket illetve egy teljes szárított nőstény rókát családostul emeltünk ki, mire találtunk benne egy ezrest), amit valaha láttam, így meghívtam egy sörre.
Megdumáltuk, másnap futás. Ákos, Áki Bácsi, én. Tyű de fasza lesz, Ákos összerak egy tuti kis 22km útvonalat, 2,5 óra, 5-600m szint, bekönnyeztünk úgy vártuk. Eljött a reggel, minden tuti, 97%-os páratartalom, nekivágunk a keszthelyi hegység elejének…négy perc alatt kiizzadtam minden sót ami benne volt, hatodik percre kiszáradtam, nyolc percnél eléheztem és kicsit bepukkantottam, nyomokban.
Ezt követően csak rémképek villannak fel, ahogy Ákos mondja: itt pedig útnak kellene lennie….Áki Bácsi: B@zmeg ezen nem tudunk átmenni, tiszta tüske…majd másfél óra rettenetes véres (szó szerint) bóklászás után, Ákos talál egy állkapcsot..rá tíz percre Áki Bácsi egy szemüveget, amit ott a helyszínen akart eladni nekem négy rugóért. Igaz haver. Olyan indás, susnyás tüskés, bodzagalagonyaszedercsipke rohadt bokor mezőben szambáztunk , hogy ha nem lett volna a 90kilóm meg a mamusz HOKA, ez a két csodafutót, befonja lukig az inda. Így viszont kikeveredtünk, csatolok örömképet a kilátóból. Persze ez a két nyúl, szart rá, hogy megmentettem az életüket, 3:50-es ezrekkel futottak utána, de én bosszúból lemaradtam, végül is nyaralok.
utolso reszen inkabb sziklat masztak,mint futottak ezert ma Szasza kiment megnezni nappal az utolso hegyet.
sracok pihennek kisebb serulesektol eltekintve jol vannak
Bebukcsizott Lavaredo után nem eresztettem el a fonalat. 120 helyett 77-ig jutottam, gondoltam beépül, keressünk egy félévzáró sikerélményt, ahol lehet csorbát köszörülni, elromlott dolgokat reparálni kezdeni.
Egyben változtattam edzésmódszeremen (állandó, lassú, komfortzónán belüli, kényelmes terepfutások), és elkezdtem variálni az edzéseket. Forradalmak kora jött el kéremszépem!
Egyszer elmentem egy edzőterembe ahol egy órát gyúrtam. Megtetszett, hogy két napig használhatatlan volt a kezem, úgyhogy heti két-három alkalommal igyekeztem erősítéseket, core-traning feladatokat megoldani, 40-50 perc időtartamban.
A futásaimat is megvariáltam. Három edzéstípust kezdtem el variálni. Maradtak egyenletes tempójú, aerob felső tartományban lévő futások. Lettek három részre osztott, fokozatosan gyorsuló edzések (első könnyű, második határon, harmadik laktát környéken). és lettek olyan futások is, amelyek közepébe betettem intervallokat. Heti kétszer lejöttem a hegyről és síkra mentem.
Plusz elkezdtem újra úszni, és bringáztam is 2-3 alkalommal.
A változatosság a barátom. Úgy érzem gyorsultam, többet edzettem, mint valaha, 30 nap alatt 25 edzésalkalom és 400 km össztáv lett.
Gondoltam ebből majd okos frissítéssel abszolválok egy tisztes helytállást a hóvégi terepkupán.
Izó, gél, track, zsák, kész rajt.
Az indulásnál szép nagy mezőny vágott neki a Hármasnak, hiszen minden táv együtt rajtolt. A végére is maradtam, nyargaltak a legények, lyányok rendületlenül. Azért sejtettem, hogy a helyemen vagyok, mert Szabó Judit mögött sündörögtem az első kilométereken, és hát ő mostanában messze elhagy engem. Szóval mentünk mendegéltünk, Solymárig hazai pálya volt, napi rutin, nem is kellett nézegetnem, magamba fordulva élveztem a ritmust. Szép volt az idő, vártam az utazást, az ismeretlent, és reméltem a legjobbakat. Vigyáztam magara, de mégis előzgetni kezdtem, nagykovácsiig egész sokan elmaradtak mellőlem. Az első frissítőpont meglepően gazdag volt, ettem paradicsomot, barackot, kenyeret. Épp összeverődtem egy sráccal, amikor az én utam hirtelen jobbra elvitt a magányba. A népes futócsapatból, egy szempillantás alatt teljes magányban találtam magam. Kezdődik a móka – gondoltam, és szépen kanyarogni kezdtem az Antónia árokban. A végén Ganki várt, és közölte, hogy jól megyek, 8-ik vagyok. Ezen mondjuk meglepődtem, nem terveztem, gyorsan el is határoztam, hogy nem érdekel. Felfelé igyekeztem vigyázni magamra, kicsit visszább vettem, nehogy baj legyen. Jött is Jucus, menetrend szerint bedarált pikkpakk.
Miután leelőzött bele is zavarodtam, hogy akkor most hányadik is vagyok, úgyhogy inkább hanyagoltam ezt a témát.
Figyeltem az ivásra, az evésre, igyekeztem nem túlenni magam, kímélni a gyomrom. Jól alakult, nem volt megzuhanás. Egy idő után széles dózerutak jöttek, jó nagy sebességgel lehetett volna döngetni, de nem mertem, nem akartam – gondoltam sok van még. A nap sütött ezerrel, kutak nem voltak, szóval csak az ivás maradt. A piros útvonalát már újra ismertem, itt 40 táján, már kezdtem gyalogolni az emelkedőket szisztematikusan. Nem ment a felfele joggolás. elkezdtem várni Szépjuhásznét, elkezdtem várni a bőséges frissítőpontot, a kutat és ettől kicsit megtikkadtam. Nem a most-ra figyeltem, hanem a mindjárt-ra, a jövőre, ami kizökkentett. El is határoztam, hogy órák és teljes táv helyett Szépjuhásznétól átváltok fejben a következő szakasz elérésére. A pont előtt egy kedves hölgy szurkolt két gyerekkel. Leszegett fejjel futottam feléjük, de még épp időben észrevettem, hogy ezek az enyémek. Jól meglepiztek, feldobtak, kislányommal még pár száz métert futottam is.
Alapos frissítés, fürdés és csacsogás után továbbmentem a sárgán Makkosmária felé. Nem hiányzott ez a hurok, kezdtem elfáradni, soknak tűnt a majd 12 km-es szakasz. Az is volt, megkészültem rendesen a frissítőig. Töredékesen ismerem csak ezt a részt, jól futható, de nekem valahogy olyan semmilyen. A pont egy kék kút tövében volt, úgyhogy kiittam, kifürödtem ami benne volt. Elindultam visszafelé, ami mentálisan jobb állapotba hozott. Ezt nem igazán tudtam kiélvezni, mert jött az Adorján utca, ahol elátkoztam, hogy valaha is terepfutónak képzeltem magam. Az utca aljában hitetlenkedtem, a közepén hangosan hisztiztem, a tetején szentségeltem, hogy hogyan is képzeltem én azt, hogy valaha is futok hegynek fölfelé. Az Adorján utca a beképzelt budai terepfutók passo giau-ja. Ezt konstatáltam magamban. Vagy legalábbis 61 km után az.
A Széchenyi hegytől javult a helyzet, kocogásra váltottam és innen erőltetve haladtam a normafán át a János hegyig. Abban reménykedtem, hogy onnan már csukott szemmel is hazavisz a lábam.
Így is lett. A kilátótól megkönnyebbülve, ép combokkal, egész jó kis lendülettel folytattam utamat. feltámadtam, csusszantak a gélek, nyúltak a lépések. Minden okés volt, leszámítva a talpamon keletkező vízhólyagokat – amire korábban soha nem volt még példa.
Innentől szinte végig futottam, na jó, a Nagy-Hárs-Hegy emelkedője, az Árpád-Kilátó előtti szakasz, a HHH csúcs előtti rövid meredek és a kéken a második hupli az séta volt, de a többi lanka, sík és lejtő futva ment végig. Elfáradtam rendesen, az utolsó 3-4 kilométeren már vártam nagyon a célt.
Beérkezés után pont az az érzés talált meg, amire egy kicsit vágytam a verseny előtt. Úgy sajgott a lábam, hogy felváltva kellett röhögnöm és nyögdécselnem. Vicces tusolást nyomtam Speróval, ha valaki hallgatózott biztos máig emlegeti a nyögéseinket. Kis relax, felpolcolás, és egy citromos sör (Köszi Speró, Jucus!) helyrerakta a világbékét és az eredményhirdetés után gyorsan leléptem, mert otthon vártak.
Összességében sikernek éltem meg, végigmentem, kisebb megingással – rosszullét, gyomorprobléma nélkül. Egy órával lassabb lett, mint a Piros 85, de ezt betudtam a melegnek, meg annak, hogy nem igazán voltam pihent. A mezőnyben kb. ott végeztem, ahol lennem kellett, sem meglepetést, sem csalódást nem okoztam magamnak. Féltávhoz 4:50-nel érkeztem, a vége meg 10:55 lett. Szóval durván pozitív lett a split.
Szeptemberig most tolom a változatosabb, intenzívebb edzéseket, addig most nem akarok ultrát látni. Talán hosszú évek után rápróbálok egy maratonra ősszel, amiből egy dupla élmény örömfutást és egy keményebb piros 85-öt vállalok.
Gratulálok minden teljesítőnek! Jó és nehéz verseny volt ez szerintem.
A szervezés nekem nagyon tetszett. A frissítés kiváló volt, sokféle kaja, lelkes-kedves pontőrökkel. A jelzésekkel nekem nem volt gondom, de track is segített az órámon. A szervezők nagyon jó fejek voltak – bár későn neveztem mégis kaptam egy női technikai pólót. Rettentő izmos vagyok benne:-)
minden csapatnak fixen hajnali 4h kell indulnia,mert az elso futok is akkor indultak- ezt a rendezok mondtak.
sracok utolsofrissitot elhagytak ahova 5ora futas erkeztek.ezzel az idovel rendezoket is megleptek a celbaerkezest is korabbra kalkulaljak most mar.
rendesen el vannak faradva,eso nem esik mar egy ideje,tudtak enni utolso ponton megleptuk oket-Szasza otlete volt-virslivel,nagyon orultek.
Meg egy nagy hegy es egy kicsi van hatra,celban mar varjuk oket
Szaszával imént beszéltem: Valfrejusban (153 km) gyűjtik az erőt a srácok. Hangulat töretlen. Még 14 órájuk van a hátralévő 50 kilire: 4 hegy és egy nagy ereszkedés a végén. Olyan 48-50 óra közé saccolják a végét, szóval centiznek, centiznek, de azért meglesz!:-)
A FB-on most írták, hogy 153 km letudva. Így mitől "live" az a link? Ehh, nem értek én már semmit, nem is ez a lényeg, hajrá fiúk!!!! "tedd a kezed a tévére, küldöm az energiját" :)
A gps követő szerint most járnak kb. 134 km-nél. Kicsivel kevesebb, mint 18 órájuk van a hátralévő 70 km-re. Elég sok szinttel. Ha tudják tartani az eddigi átlagot, elég kell, hogy legyen!!
