Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

merrrevagy 1 napja Creative Commons License 35669

 

Boldogságos születésnapot, szeretettel kívánok aranyos Margitka:)

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35668

mousot 1 napja Creative Commons License 35667
mousot 1 napja Creative Commons License 35666

Petőfi Sándor

Azokon a szép kék hegyeken túl …

 

Azokon a szép kék hegyeken túl
Fogsz te élni, kedvesem, ezentúl,
Ott fogsz élni boldog férjed mellett,
Kit boldoggá egyedűl szived tett;
Napkeletről messzebb napkeletre
Jössz velem, hogy mulathass kedvedre,
Odaviszlek szép Erdélyországba,
Láposvölgyi regényes magányba.
Hiszem, hiszem, hogy vidáman élünk,
Mert ott csak a természet lesz vélünk,
A dicső, az örökszép természet,
Kinek arcát oly gyönyörrel nézed,
Mert tudod, hogy leghivebb barátom,
Kit sohasem kaptam hazugságon,
Ki elűzi a lélek kigyóit,
Ki sohasem sebesít, de gyógyit.
Ottan élünk a világtol távol,
Semmi sem jut el hozzánk zajábol,
Csak az a halk, tengerféle morgás,
Mely a zajnak csak viszhangja, nem más,
S mely meg nem zavarja álmainkat,
Sőt még költőibb álmakba ringat.
Odaviszlek, egyetlen virágom
A nagy földön, e nagy pusztaságon,
Ott gyakorlom én be ezt a régen
Óhajtott szót: kedves feleségem!

 

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35665

Hajnal Anna

A legszebb volt az éjszaka

 

Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hű kezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.

Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.

Oh, több volt ez mint szerelem,
nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándéktalálkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...

vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás.

 

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35664

József Attila

A szemed

 

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

 

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

 

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35663
mousot 1 napja Creative Commons License 35662

Váci Mihály

A magasból


Hová tűnik arcod? - A messzeség
a fáradtság pora már eltakarja,
felhő fedi, szétszórja tiszta ég,
szivárványba tűnik és hóviharba.

Robban, dobog, vergődik a motor,
erölködése átjár, megremegtet.
Ilyen ver engem is, ilyen pokol,
ágyúzva fel a fényes meredeknek.

Félelmetes rálelni e rokon
ütemre itt is: - terjedő tünet
a Mindenségben: - a csillagokon
ágyú-, motor-, szívverés-sortüzek.

Magasan, vagy csak nagyon messze Tőled?
- dallamtalan, robajló út szakít
mindattól, ami áld vagy meggyötörhet.
Látok még sírni értem valakit?

Édesvizü folyókkal rajzolom
a Föld arcára ezüst nevedet.
Amerre szállok - lenn a fájdalom
ragyog alattam, mint a tengerek.

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35661

Garai Gábor

A perc kevés

Hiába oltottam beléd magam,
nem vagy enyém, csak voltál. S lehetsz még,
akkor sem maradsz. Lázadó szavam
nem téged vádol, de minduntalan
belőled ront rám a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely amint kiléptem
köréből, összezárul, s nem maradtam
nyomnak se benne, kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét,-
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le, két
testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?-
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés,
a folytonosság kell már, az EGÉSZ,
józanul is, és izzón és örökkön.

És enélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen,
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.

 

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35660

Lesznai Anna

A pillanatok nyoszolyáján

 

Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.


Nem volt csókunk és nem volt ágyunk -
Összeborult útverte lelkünk,
Örültünk hogy egymásra leltünk
S nem telt idő játékos vágyra.


Este volt bennünk és a kertben…
Egymásba mi pihenni tértünk,
A dús gyönyör, mit el nem értünk,
Mint síri rög hullott le ránk.


Elporladtunk, megsemmisültünk,
Nem folyt idő, ahol mi álltunk
És örök lett találkozásunk,
A pillanatok nyoszolyáján.

 

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35659

Gyóni Géza

Felhők útján

 

Kék felhő száll a messzeségben,
Az úton egy leány közelg.
És míg a felhőt elkísérem,
Lassan jövünk közelb, közelb.

 

Selyemhaj csillog napsugárban -
A felhő mindig távolabb -
Selyemhaj mondja: nyár van, nyár van,
Felhő csak a bús gondolat.

 

Egy pillantás - s a fájó sejtés
Csak átsuhan a lelkemen:
Hogy azt a felhőt, ezt a szép lányt
Én el nem érem sohasem.

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35658

Ladányi Mihály

Kesergő szerelem

Együtt és mégis oly külön,
mint faágtól az árnya -
Te távol hajlongsz gyönyörűn,
én zárkózottra válva
vetem tétova életem
sikátor vadonába.

Megcsalnálak s tán arcul is
ütnélek és betörnék,
leköpném a virágot és
rettegne már a környék,
hogy végre vad hiányod ne
vájja belém a körmét.

Talán ha méltatlan lennék
hozzád, ó szentek szentje,
ha részegen ökröndöznék
az utcaporba esve,
e boldogtalan boldogság
akkor tán odaveszne…

Mindennél nagyobb vétek az,
hogy szinte már nem élek,
táplálkozom és lélegzem,
de skizofrén a lélek:
testemtől távolodva él,
mindegyre csak feléd leng.

Ó, életem asszonyává-vált
Kőmíves Kelemenje,
de béfalaztál engem
ebbe a szerelembe,
de béfalaztál engem
ebbe a szerelembe!…

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35657
mousot 1 napja Creative Commons License 35656

Móra Ferenc

A jó orvosság

 

Beteg volt a kislányom, pedig semmije se fájt. Csak étvágya nem volt, meg aludni nem tudott.

- Bizony, vérszegény ez a kislány - veregette meg a doktor bácsi Panka sápadt képét. - No, de majd segítek ezen a városi kisasszonyon. Nem kell neki más orvosság, csak reggelire rigófütty, ebédre tücsökhegedülés, vacsorára meg kolompszó.

Nagyot néztem az orvos szavaira - de aztán megértettem. Szedtük-vettük a sátorfánkat, s másnap már kint voltunk a pusztán. Sárgarigók köszöntöttek bennünket, mikor harmatos hajnalon megállott kocsink a fehér tanya előtt. S uramfia, Pankának az volt az első szava, ahogy beugrott az eresz alá:

- Jaj, apuskám, odaadnám a törött lábú babámat egy pohár friss tejért.

No, a Bimbó tehénnek még a baba sem kellett, mégis adott friss tejet. Nem is egy pohárral, hanem kettővel, örömömben visszafütyültem a sárgarigónak:

- Áldja meg az isten azt a tudós doktor bácsit! Már látom, hogy használ az orvossága. Hát még ha a tücsökmuzsika megszólal ebédre!

Azért persze egy kicsit messzebb kellett menni. Aranyos búzaföldeken, árnyas gyümölcsösö­kön, vadvirágos réteken keresztül. Messziről hallottam, hogy milliom tücsök pengeti a hegedűjét a tiszteletünkre:

- Ki-ri, ki-ri, ki-ri?

Ki ri? Hát bizony Panka volt az, aki majd ríva fakadt már az éhségtől. Én ugyan nemigen tudtam enni az örömtől, de ő megfelelt az én részemnek is.

Öreg diófák árnyékában hevertük keresztül a délutánt, s hazafelé kolompolt a csorda, mikor a pázsiton nekiültünk a vacsorának. Biz az csak húsos szalonna volt meg friss túró. De olyan jóízűen evett belőle Panka, hogy öröm volt nézni.

Két hét se telt bele, piros lett a kislányom arca, mint a rózsa. Azóta minden sápadt városi gyereknek merem ezt az orvosságot ajánlani: reggelire rigófütty, ebédre tücsökhegedülés, vacsorára kolompszó.

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35655

Baranyi Ferenc

Mulasztás

 

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.
Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.
Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak és
magad megadni késztet a férfiölelés.
A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.
De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

 

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!
Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,
mikor számban csupán még jövendő íz zamatja
édesíti a nyálat, indít meleg szavakra!
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35654

Lányi Sarolta

Búban virító titok

 

Csak az én két vállam hordja súlyát
Csak az én mellem viselje búját -
Viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
És áldott százszor az aszfalt. Ki tudja,
Nem te jártál-e itt esetleg?

Egy órája tán itt voltál magad.
Ruhád súrolt sok barna házfalat
S e nő, ki szembe jő velem,
Úgy mosolyog, mint aki téged látott,
(Nedves és nagyranyílt szemekkel. ) Látod,
Pedig őt nem fűti szerelem.

Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rám égetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban. . .

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35653

Várnai Zseni

Megyek feléd...

Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
Feléd fordítom arcomat, mert tőled
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor, mikor közeledbe érek,
már azt hiszem: most...most elértelek!
Kinyúl felém napszemed fénysugára,
megérint, mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükröződik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.
Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,
lehullanék, ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás erőddel,
úgy húzol, mint egy mágikus fonál.
S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövellt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott és védőn átölelt
egy pillanatra, aztán elszakadtunk
pályánk sínére parancsolt a rend,
a csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold újra a nap körül kereng.
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.

 

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35652
mousot 1 napja Creative Commons License 35651

Vajda János

Albumba

 

Szép leányok, kedves hölgyek,
Kik egy lelkesítő csókot
Nem adnátok a költőnek,
Mégis egyre ostromoltok

Pár rimelt sorért, emlékül,
Fehér könyvetekbe irva.
Minden édes emlék nélkül
Mire jó e száraz firka?
Mi rimelne össze szebben
Mint két szivnek dobbanása?
A költő csak énekeljen,
És a mennyet soh'se lássa?

Csak ami a szívbe irva
Szerelemben égő vérrel,
Az a halhatatlan szikra
Még a sírban sem enyész el.

Elmosódik emlékünkben
Minden bölcs irásunk, tettünk;
Csak az óra feledhetlen,
Amelyben - elfeledkeztünk...

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35650

Babits Mihály

Szerelmes vers

 

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

 

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

 

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, – hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35649

Pogány Zoltán

Ha legközelebb szólsz

 

Ha legközelebb szólsz
ajkadra öltöm vágyam
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban
paplant is húzok rá
melegedjen meg benne
minden apró szavad
mintha szavam lenne:
hogy mennyire szeretlek…

 

Ha legközelebb szólsz
megfürdök dallamában
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
hogy mennyire szeretlek…


Ha legközelebb szólsz
mást többé meg sem hallok
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog
csak a Te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
hogy mennyire szeretlek..

 

mousot 1 napja Creative Commons License 35648

Sok szeretettel - szép vasárnapot kívánok Mindenkinek!

 

https://m.youtube.com/watch?v=3jBk6atvj44

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35647

Kívánok nagyon kellemes hétvégét Mindannyiótoknak!

 

Reméljük, az idő is kegyes lesz hozzánk!

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35646

mousot 4 napja Creative Commons License 35645

 

Vészi Endre

 

 

 (Budapest, 1916. október 19.Budapest, 1987. július 9.) Kossuth-díjas magyar költő, író.

*

ZÖLD LÁNGRA GYÚJT MAJD

 

 

Zöld lángra gyújt majd a vidék
s a sűrű ködök szövetét
a reggel kése tépi szét.

Ó, látod, miként fekszem itt,
lesem az álom kebleit,
pedig tudom, hogy nem segít.

A karcsú fűzfák hajlanak,
s a víz alatt a kék halak
az álmaimba siklanak.

Álmomban halak, angyalok ...
Fülemben csöndes kardalok,
révedező és jó vagyok.

Jöjjetek tavasz lángjai,
a légben fények ágyai,
madarak mennyországai.

E táj, e révület betölt,
a Nap, mint madáranya száll
s a héjjas bánatból kikölt.

*

HŰTLEN NŐ UTÁN

 

 

Mély vízbe hulltak lépteid
és elveszett tekinteted,
utadra többé nem terít
a holdam ezüstszőnyeget
és napom nem virágzik át
éjeid sötét vánkosán,
mint kő oly idegen a szád
mint kő oly idegen a szám.

Nem kovácsolok csillagot,
hajadba lámpás ékeket,
tétlen-magamba bámulok,
számolgatom az éjeket.
Vésőmön rozsda csikorog
és múltamra hull veretnek.
Most már tudom, hogy hű vagyok,
és szégyenlem, hogy szeretlek.

A vízről lassan imbolyog
első utad, ó gyermekút!
hűs fodrok őrzik lábnyomod,
s én, mint akire köd borult,
csak ringatom e fodrokat
s a fodrokon túl tégedet,
akit szégyenem letagad
s kit rejtegetni nem lehet.

A múlton túl őrizlek én
tűzkorszak emléke gyanánt,
te hűtlen, riadt őzikém,
emléked mindig visszaránt.
Miért vésődtél így belém?
Növök mint televésett fa,
s bennem te is, úgy ahogy én,
sejtelmes mitológia.

Gyöngyházszíned elém dereng,
gyöngyházszíned s nehéz hajad,
s szavad nyomán a lepke csend,
s a lepke csend nyomán szavad.
Karod, ahogyan átkarolsz
s melled rugalmas vánkosa,
széthullt a tűzben, mint a gyolcs,
volt évszakaid mosolya.

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35644

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35643

Kiss Ottó

 

(Battonya, 1963. október 10. –) József Attila-díjas magyar költő, író.

*

Zene

 

A zene olyan, mint a víz:
akkor is bejön a fülembe,
ha nem akarom beengedni.

Azért annyira dallamos,
hogy észrevétlenül be tudjon úszni.

*

Üveghegy

 

Meseország
nagyon messze van,
az Üveghegyen is túl.
De szerencsére
addig sose kell elmenni,
mert az Üveghegy
teljesen átlátszó,
ezért Meseország
idelátszik.

 

 

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35642

Garay János

 

 

(Szekszárd, 1812. október 10.Pest, 1853. november 5. magyar költő, író, újságíró.

*

KIS MADÁR.

 

Pintyőke kis madár
Lánykától megszökött,
Ugrál, repül, nevet,
A kerti fák fölött.
«Várj, várj! megfoglak én!»
Szól a lány, s érte mén.

Pintyőke kis madár
Csak ugrál, csak nevet;
Lánykának kis keze
Csak űz, csak hesseget, -
S pintyőke s lányka száll;
Vadász megettük áll.

Vadász kegyetlenül
Leejti kis madárt;
Szép lányka könyezi
A szörnyü, szörnyü kárt!
«Ne sirj, oh szép alak,
Hogy megbántottalak!»

Rossz vagy, kegyetlen is,
Meg nem bocsáthatok, -
Zokogva szól a lány,
Madárt hol kaphatok?
«Madárrá válom én;
Szeress, oh égi lény!»

S a lányka föltekint:
Madárnak nagy lehetsz;
Inkább szeretlek igy,
A mint vagy, ha szeretsz!
S vadásznak hő karán
Olvadva csügg a lány.


A LIGETHEZ.

 

Köszöntelek, te szép liget,
S szelid magányod árnyait,
E csergedő kristályvizet
S e fák vidám sudárait!
Köszöntelek -
A nagy világban kéjt én nem lelek.

E szív, e lágyan érező,
Nemesb hevűletért dobog;
Éretted, oh hon, szép s dicső,
Mely egykor földerülni fog, -
S érettetek,
Oh lány, s barát, ti hűk, ti kedvesek!

S te érted, elrejtett liget!
Hol szívem égi kéjt cserél,
Hol lelkem - e rideg sziget -
Önalkotott világban él,
S ti bennetek,
Kik égtek értem, s égek értetek!

 

mousot 4 napja Creative Commons License 35641

 

Rónay György

 

 

(eredeti neve: Morócz György) (Budapest, 1913. október 8.Budapest, 1978. április 8.[1]) magyar József Attila-díjas (1967) költő, író, műfordító, esszéíró, műkritikus, irodalomtörténész, országgyűlési képviselő.

*

ZENE

Mint aki csónakba szállt és szemközt a partok tünedeznek,
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, a kert is, és reszketnek búsan a fák,
és lassan egyetlen szomorú remegéssé válik a régi világ, -
így megyek egyre messzebb hajómon a különös tengeren át,
elengedem az evezőket, ragadj hullám, amerre jólesik,
a magasból hallom a fehérszárnyú madarak csodálatos énekeit,
este lesz lassan, az égre nézek, hajamra röpülnek a csillagok;
virágos partra fektessetek, tamariszkuszok alá, ha meghalok;
tamariszkuszok alatt fogok feküdni, körülöttem énekelnek a lányok,
a szőke hajukat testemre borítják és mondják: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon,
mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.

*

Verőfény

Se vágy, se láz, se láng; csak egy parányi
tisztaságot adj.
Villantsd felém egy illanó mosollyal
tisztaságodat.
Fénylő derűdből ez a lankadó szív
többet úgyse kér:
annyit csupán, amennyi könnyedén
a két szemedbe fér.
Szerelmek, szenvedélyek, szenvedések! -
semmi nem igaz,
csak ez a kis mosoly, mit - könnyű labdát -
felém hajítasz.
Visszadobjam? - Forgatom és elejtem.
Játék, semmi más.
De ez legalább szép volt. Tiszta, könnyű
őszi ragyogás.

mousot 4 napja Creative Commons License 35640

Nadányi Zoltán

 

(Feketegyörös, 1892. október 9.Budapest, 1955. február 2.) költő, író, műfordító.

 

 

*

A barát

 

 

Harsogva szálló, áhítatos ének
Rezgeti meg az imaház falát.
Térdelve mond imát a sok barát,
Dicséretül az Úr dicső nevének.

 

Foly ajkaikról a jámbor zsolozsma.
De egyikük oly kedvtelen, komor.
Fiatal arcán mély bánat honol;
A szeme mintha könnybe lábadozna...

 

Míg a Szent Szűz előtt, fejét lehajtva,
Szomorún térdepel, az jár eszében:
Egy lány előtt így térdelt egykor éppen...

 

S míg a keresztre csókot lehel ajka,
Eszébe jut – ó, bús emlékezet –!
Így csókolt egykor egy leány-kezet...