Keresés

Részletes keresés

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42860

Rónay György

A közelítő tél

Hervad már? Nem: a kert még csupa nyár. Lobog
két sárga dáliánk. Nincs ugyan annyi dal,
de hajnalonta még egy-egy sárgarigó
rikolt, s búgnak a vadgalambok.

Élj! – mondom. – Éld nyaradat, míg a hideg szelek
le nem tarolják. Szedd a diót, viseld
gondját a kertnek, irtsd a gyomot, metéld
a vadhajtást; s ha belefáradsz,

ülj ki a napra, idd hunyt szemen át a fényt,
s úgy érj, mint a gyümölcs, kései körte, birs…
– Harkály rebben a lombban, s egy levél lekering:
őszömet olvasom szinében.

Este állok a ház előtt, nézem, a Göncöl
mint csúszik észrevétlen nyúgoti almafánk
fölé, s hallgatom a szemöldök
fában a szúvak szorgos percegését.

 

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42859

Müller Péter

 

Lelkünk valódi igazságát csak Ő ismeri, Isten, aki minden fejbe belelát! Aki ezt a sok fejet teremtette, ismeri lelkünk Tőle örökölt csodálatos varázshatalmát, és tudja, hogy mindegyikünkben gyári hiba van: nem fejünk van, hanem önfejünk.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42858
hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42857

Áprily Lajos

Őszi rigódal

 

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,
mint az a révült, holdkóros rigó.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42856

Sík Sándor

Őszi fecske

 

Mit is mondjak, mit is kérnék,
Serpenyőmbe ha mi fér még?
    Én Istenem,
  Egy keveset még elélnék.

Élnék, amint mások élnek,
Rendes népek, jámbor vének,
    Én Istenem,
  Mint a jó lelki szegények.

Csak a mái napot kérem,
Akár vízen és kenyéren,
    Én Istenem, -
  Holnap is úgy, ha megérem.

Tapsoló termekre vágyjam,
Úgy mint tegnap, - hajdanában?
    Én Istenem,
  Jobb a halk szó kis szobában.

Majd ellennék csendben immár
Fejemre nőtt fiaimnál,
    Én Istenem,
  Még ameddig hazahínál.

Egy-egy dalt ellesnék olykor
Fűtől, fától, csillagoktól,
    Én Istenem,
  Amíg egyszer el nem oltol.

Rendberaknám hét fiókom,
Versbe rívó cókom-mókom.
    Én Istenem,
  Aztán, tudod, nem szabódom.

Úgy szerettem ezt az áldott
Jóra váltott rossz világot,
    - Én Istenem,
  Úgy-e bizony megbocsátod? -

Mintha nem is futó vendég:
Mintha végképp itthon lennék.
    Én Istenem,
  Soha talán el se mennék,

Ha nem búgna éjek éjén
Valami a szívem mélyén,
    Én Istenem,
  Az a végső, az a mély-én.

Testvérszívben, testvérkézben,
Mint a fecske puha fészken,
    Én Istenem,
  Úgy éltem, úgy fütyörésztem.

Testvérkézből Isten-kézbe,
- Őszi fecskét költözésre -
    Én Istenem,
  Majd elhívsz már, az Egészbe.

Jaj, csak akkor el ne késsen
Hozzád csukló szívverésem,
    Én Istenem,
  Csak az ament el ne vétsem.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42855

Pilinszky János

 

„A szerelem melege rokon a nap erejével. A nap a legnagyobb tűzforrásunk, de életadó szerepéhez hozzátartozik a tőlünk való távolsága is. Hasonlóképp a valódi szerelem: egyszerre legfőbb tűz, leghőbb izzás, de ugyanakkor a lélek soha nem szűnő, véghetetlenül gyengéd tartózkodása is.”

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42854

Török Sophie

Nem tied többé!

Félek az emberektől, hideg szemüktől,
futok előlük, éles kezükből
kezek és hangok utánamfutnak!
Egy percnyi csöndet csak! hogy lelkem
halk szavát megértsem! egy csepp homályt!
hogy riadt arcommal ámulva összenézzek...
Lélek, ezerredőjű! képmutató ember
miért komédiázol?
Nem vagy te már kíváncsi magadra
se másra, se lelked hangjára
se az emberekére. Mindent tudsz már
és minden untat, s legjobban unod önmagadat.
Csendért is csak azért kiáltozol,
mert aludni szeretnél zavartalan.
Megbújva egy sötét kályhasarokban
lelked, mint elhanyagolt asszony
vágyna közömbös hízásnak engedni
céltalan testét.
Néha még megmarja szíved a gyűlölet,
öklöd összeszorul, de csak az oktalan
test végzi gépies izommunkáját
valami régi parancsra...
Olykor még emlékszel a szerelem izére,
még látod a mennybolt összecsapódó
kárpitjait - de nem tied többé
sem szerelem sem gyűlölet tüze.
Elfakult fényeit, mint erőtlen kis lángot
rejted szívedben, s józanná dermedt életed
föléjük hajol, mint öregasszony
kis bögre-kályha fölé, fagyos ujjaival...

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42853

Vajda János

Utolsó dal, Ginához

 

Ha eljövend a búcsuóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen tulvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

 

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözitvén, az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyilt,
A vágy, amely nem teljesült?

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42852

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42851

Márai Sándor

 

 

A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42850

József Attila

Ősz

 

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
  s fonnyadt, puha...

 

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
  volna a fa...

 

Ó, kedves, ránk tekint,
zeng az ősz megint.
Eső mormog s rá a
  nép nyomora...

 

A szomszédban szegény
mészároslegény
ajkán sír, mint árva,
  egy furulya...

*

Másik változata:

 

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
  s fonnyadt, puha...

 

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár
mintha kalitkája
  volna a fa.

 

Akárhogy rejtem is
jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
  egy némaság.

 

Jövőm emlékeit
búk lebbentgetik -
elillan ma éjjel
  az ifjuság.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42849

Csukás István

Őszi ének

 

Forróságok, lobbanások után szelíd

mámorral hozza kincsét

a kifáradt ősz. Hallod érveréseit,

a monoton ritmust? Ne még!

– kiáltanád és borzongsz s fogod hűlő kezeit,

nézed üveges, tört szemét:

hunyorgat rád, mutatja gyűlő éveid.

S mert mást nem tudsz nézni, önmagadba mélyedsz,

zubog a vér, kicsap: élet és enyészet!

 

E kettős képletű sors kísér, míg élek!

Kettős tükörben vibrál

életem, minden moccanásom s cserélnek

forró kézzel a lét s a halál.

És megyek, nem gondolnék rá, de a lélek

beleszédül néha, mint ki áll

fortyogó mélység fölött, se földön, se égen –

És összegomolyog szívemben múlt s jövő,

s kijózanít ólmos ömlő őszi eső.

 

Tisztán élni magamért s az életért!

A hemzsegő s összekoccanó

kusza vágyakért, e széthulló őszi tájért!

Felelősség, amely a szót

kikényszeríti s leláncol, ha futni vágynék!

Az egymásra halmozódó

életekben lenni biztos ész, irányzék!

Igy állok a világ kereszttüzében: mérnek!

Nyugtass meg táj, ó, emberek! Itt ez őszi ének.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42848

Lázár Ervin

 

Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42847

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42846

Petőfi Sándor

Ősz elején

 

Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek...
Vándor népe ott halad.

 

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak úgy képzelem talán.

 

Elröpűlnek, elröpűlnek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

 

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderűl.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolúl... ennek sincs vége,
S ajkán ujra mosoly űl.

 

Bús mosolygás és vidám könny!
Csodálatos keverék.
Észrevétlen karon fogja
És egy más világba vonja
A merengés emberét.

 

Órahosszat elmerengek,
És ha egy elejtett tárgy
Vagy harang, amely megkondul,
Fölriasztott álmaimbul:
Elmém, nem tudom, hol járt?

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42845

Móra Ferenc

Rózsák mellé

Ha én lehetnék az idő,
de jó is lenne néked!
én téged, szépséges szivem,
szépséged teljességiben
jaj, hogy megőrzenélek!


Ha én lehetnék az idő,
fejed fölött megállnák,
hogy nyarad sohse múljon el,
hogy hozzád sohse jusson el
az ősz, a tél, az árnyék.

Ha én lehetnék az idő,
virág virágra kelne,
ahol a lábad földet ér
s az örök ifjúságodér'
mind téged írigyelne.

Ha én lehetnék az idő,
ó, éltem rózsaszála,
tisztán, fehéren és üdén
röpítenélek által én
a halhatatlanságba!

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42844

Müller Péter

Olvass …

 

Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyű megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42843

Szilágyi Domokos

Ragyogj!

Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek

Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni
rád
az éber csak így nem csalja meg
magát

A levelek fölött
álmos fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak

Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42842

Kosztolányi Dezső

Az este bús cselédje.

Álmosan virraszt az asztalon.
S az olajfoltos tálcára nézve
sercegését némán hallgatom.
A szobánk csöpp napja. Álom.
Az arany olaj az árnyon,
és a fény folyó arany,
szerteömlő, szótalan.
És a fülke csodapalota.
Éji rémek lengenek tova.
Csöndesen vetik az ágyat,
és a párna
barna árnya
a fehér ajtóra bágyad.
Félszeg árnyék-figurák,
mind kevélyek és furák.
Egyik a felhőkbe nyargal,
másik hadonáz a karddal
és a párnát egyre rakjuk,
ferdül-fordul az alakjuk,
melyet szorgos fény kimintáz.
Panoráma, esti színház.
Hordjuk a fehér petrencét,
s nő a vánkos furcsa tornya,
a kis ajtón -- messze emlék
hullámozva, ringatózva.
Égig ér már
a kevély vár:
száz alak omol le s újra felkel.
És mi szívdobogva nézzük,
félve sandítunk feléjük,
az éjben rubinpiros fülekkel.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42841

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42840

Kányádi Sándor

Kívánság

 

Egy másik asszonnyal, aki nincs
(és minden asszonyban ott van),
aki nem te vagy, aki nincs,
aki egy mosolyodban,
mozdulatodban, benned is
olykor villanni látszik:
akit nem én, egy másik
férfi ismerhet benned, és
aki másoknak szenvedés; -
azzal a másik asszonnyal,
azzal is ismertess meg, -
akkor elhiszem: úgy szeretsz,
ahogy még nem szerettek.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42839

Bella István

Sanzon

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Akár a vízbefúlók harca,

– meg nem marad a fövenyen,

magát elfedi, kitakarja,

mint a víz, él, hal szüntelen.

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Két késdobáló hideglelése,

– de hol a kés, hol a porond már,

s mégis: köröttem, homlokomnál

rezeg szemed lángoló kése.

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Két idő, egymásba akadva!

Két megválthatatlan igen,

remegő fa, remegő balta

szűnik, születik szüntelen.

 

Mégis szerelem volt, igen!

Víz, fény szakadó szívverése –

mit kidobogtam, kidobogtál,

ami nincs még és ami volt már,

igen és nem. Mégis és mégse.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42838

Lesznai Anna

Gesztenyehullás

 

Mióta hazulról elmentem
Hány rózsa nyílott künn a kertben?
Hány fecske rakta puha fészkét
Hol barnán szeli az ég kékét
Az eresz a tető alatt.

 

Hány pillanatot mulasztottam,
Amelyben durva héja pattan
A gördülékeny gesztenyének.
És szára hajlik, magva válik
Koppanva hull a kert faláig.

 

Hullása körül a kis kertben
A lomb közt alvó csend meglebben,
Gyíkok zörögnek, madár rebben,
S az idő, mely már-már megállott,
Mint mutató, ki ritkán zökken
Egyet halad... s a percek múlnak.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42837

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42836

Somlyó Zoltán

Idegen kapu előtt

 

Méltóságos, mint végső szavad volt,
a bánatom ünnepi ruhája.
A kétnapos őszi eső veri most
s rá bús szürke szineit szitálja.

E bánatos szürke ünnepi ruhát
ma utcai köntössé tettem:
megálltam egy idegen kapu előtt,
amely zárva volt, úgy mint mi ketten.

A zárt kapun halkan bekopogtaték
és lágyan a kilincshez nyúltam.
Az eső szitált és oly bús volt az ég,

mint a lelkem, mint te, mint a multam...
Aztán elkezdtem rohanni, robogni,

hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki...

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42835

Váci Mihály

Ősz


Az ég párába vont üveg,
mit befuttat a lehelet:
a sóhajoktól lesz ilyen
az ablak, mint e könnyü menny.
A szántásokról ól-meleg
párák csordája tévelyeg.
Erdőből, jön a csend puhán,
madárfüttyel a gomblyukán.

Nincs: - álmodja csak színeit
a természet, - elmélkedik:
elképzeli a fák szelíd
roskadású intelmeit,
a térdig érő ragyogás
vizén a nyárfa-vonulást,
a fák csúcsán át körbevitt
sugárzás áramköreit,
a hervadás uránium
tömbjét ragyogni szomorún,
a síró szárnyu vadlibák-
utja-kivont hálózatát,
az ég ökörnyál-vezeték
könnyű hálózat-rendszerét,
benne a vágyak áramát,
mit a Végtelen indukált.
Kihúztak ma hajnalra itt
a Balatonból valakit:
a boldogtalan éjszakát.
A parton siratja a nád,
mosdatja fű, törli a fűz,
prédikálja a réti tűz.


A kémény féllábon mereng:
a gólya szárnya merre leng?
Fecskénk csicsergi Afrikát,
az ereszt meg a paprikák.
A Nap rozoga kis szekér,
vonja két háztáji tehén:
kiméli őket, oldalog
előttük a gazda - gyalog.
Szuszog a két tehénke, bőg:
- a dombra döcög a délelőtt.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42834

Nagy László
Őszi tarlón


Tarló kamillája,
szarkaláb virága
gyorsan elvirít,
az élet megőszül
a világ megőrül,
ember összecsődül,
érzem jeleit.


Őszi tarlón fekszem,
átböködik testem
aranyszuronyok,
szunyog lopja vérem,
száll vele az égben,
ezer vadászgépben
a vérem ragyog.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42833

Kaffka Margit

Amerre járok...

Amerre járok, nő virág elég: -
Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még.
A legszebb rózsát küldeném neked,
Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!

Van egy galambom, - a szárnya fehér, -
Azt küldeném el a válaszodér',
Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.

És a szívemben - édes emberem,
A nóta is már hasztalan terem.
Ha záporok szele vinné, - - - de lásd,
Elszéled az messze völgyeken át,
Szívem dalát rábízni nem merem.

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42832

Lázár Ervin

Itthon…

 

Már nem tudom, hogy akartam befejezni a mondatot. Csak azt tudom, meg akartam magyarázni, hogy az "itthon" számomra mennyire fontos, akkor is, ha dúl a bunkóság, ha rettegni kell a szomszédoktól, ha minduntalan becsapnak, ha szeméthegyek között kell az erdőn sétálni, kutyaszarokat kerülgetni az utcán, akkor is idetartozom, itt tudok csak élni, megengedem: azért, mert máshol sokkal rosszabb lenne számomra, akkor is, ha látszólag "jobb" lenne. Ezért aztán a hazaszeretet önzés, önvédelem.

 

hanneton Creative Commons License 5 napja 0 0 42831

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!