Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

hanneton 3 napja Creative Commons License 36151

 

Dsida Jenő

Száraz ág

Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomoruság! -

miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az értelemben
tartalmat nyer és felvilágol?
Miért nincs más rajtad kivül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36150

hanneton 3 napja Creative Commons License 36149

hanneton 3 napja Creative Commons License 36148

Csokonai Vitéz Mihály

Az ősz

 

Már a víg szüretnek örűl minden ember,
Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

 

Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl
A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja a megért szőllőket,
Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
Mert marka is teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

 

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
Kiüti fenekét, s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett
Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
Venia, a tőkék mellé van plántálva.
Itt van már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.

 

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36147

hanneton 3 napja Creative Commons License 36146

Szabó Lőrinc

Őszi éjszaka

 

Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

 

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

 

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói… Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! – De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés… Óh, lágy zene! néma giliszták!

 

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!…
– Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36145
hanneton 3 napja Creative Commons License 36144

Illyés Gyula

Egy Ősz.

Fáradó szél gyanánt az esztendő lassítva szárnyalását
Lesiklik a magasból, hajladozva zúgnak fáink koronái.

Tetőtlen július ! alig emlékszünk rád, szemünk a földre fordult,
Hol a megtérő év véresen kúszik a csörgő, rőt lapályon.

Megáll nemsokára egy hóviharos éjen :zúzmarás forgószélben
Foszlik jajongva szét a csengő űrbe s véle napos ifjúságunk.

Ittam a forrásból ma este és számban megéreztem
Üzenetedet rút öregség, számban, mellemben, tagjaimban.

Az utolsó madár átkot kiáltva száll a vérben gőzölgő erdőből,
Mely egykor arcom mutatta, fátylat borít magára a víz.

Fáztam, el kellene mennem, gondoltam, itthagyni ezt a tájat,
Futni mint hontalan, komor hegyek élén a hold fényes útjait követve.

Vége a játéknak ! Tudom én, magam vagyok én hegyeimmel,
Az Isten messze él, ezt tudom csak, mást nem mondhatok róla.

Futni köpenyembe burkolva arcom, hátra se nézve kiáltani :
Egy igaz Urat ismertem itt meg én, a halál csámcsogó hatalmát!

Hanyatlik a nap, köd mossa a völgyeket, hallom
A takaró nyáj ebeinek csaholását s a gyenge harangszót.

Mintha az utolsó kenet csengetyűzője közeledne felém--
Boruljatok le, fák, helyettem.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36143

hanneton 3 napja Creative Commons License 36142

hanneton 3 napja Creative Commons License 36141

Sík Sándor

Novemberi utazás

 

November van, hajnal borong, nedves, ködös, didergő.
Templom magaslik messziről, sötéten, elmosódón.
Hárman botorkálunk felé, lelket átjáró ködben;
Csonttá fagyott földön megyünk, térdig fekete hóban!
Olajlámpánk pislog búsan és harcol a homállyal.
Mindent benyel a lomha köd, csak a messze templom áll.

 

Mellettem balra kisfiú szökdécsel könnyű lábbal,
Körmébe néha fázva fúj és belenevet a lángba.
Nagyokat csúszik a havon és talpraszökken újra
Kacagva kél, ha elbukott s nevetve megy tovább.

 

Mellettem jobbra hófehér vak aggastyán botorkál,
Görcsös boton kínnal döcög, meg-megrogyó inakkal.
Szakálla közt rút zúzmara, fogai összeverődnek.
Lassan lép és nehézkesen, botját kinyújtja hosszan,
Úgy tapogatja, hova lép, az utat óvatosan.

 

És én közöttük harmadik, bizonytalan léptekkel,
Fázom, félek, fáradt vagyok és ismeretlen erre.
Azt súgja mégis a szívem, hogy jó helyt járok itt.

 

Megyünk, megyünk, el is jutunk a templom ajtajához,
És mindhárman fölmegyünk a három márványlépcsőn
És háromszor bezörgetünk a lakatos vasajtón.
Benn búg az édes orgona és biztat az édes ének,
És piros fény szűrődik át az ajtó hasadékán,
És tömjénfüstnek illata szűrönközik felénk.

 

Mi letelepszünk csendesen egymás mellett a lépcsőn,
Egymáshoz közelebb bújunk és keresztet vetünk,
És várakozunk a kapu előtt.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36140

Tóth Árpád

Ősz alkonyat

 

Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten
S e csüggedt ujjakon pompás aranyszint fen szét,
Ó most minden dolog oly titokzatosan szép
S magános s mozdulatlan... s az illatban s a csendben
A nagyszerű és komoly fák alatt
Sötét arcát kegyetlen és szép öklére hajtván
Szunnyad a bánatom, mint este a szfinx alján
A fantasztikus és fáradt arab.

 

Ó most buja mosollyal s epedve nyújtja ki
Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán,
Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyulván
Remegnek parfümös és puha ujjai;
S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden
S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő,
Fényes lombok illatja mint arany füstölő
Gőze, úgy részegít s nehéz főm félrebillen...

 

S egyszerre... újra oly fáradt s levert vagyok
És ébred a szivemben egy-egy bús, régi emlék
Mint ketrecben a rab vad, mely lustán s súlyosan lép
S a szeme a sötétben ijesztően ragyog...
Aztán ennek is vége... elnyúlnak a vadak,
Olykor még egynek-egynek iszonyu talpa moccan
Csendben... s én bámulok a messzeségbe hosszan
S a vén kert körülöttem egyre homályosabb...

 

És hanyatt terülök a fűben s csendesen
Tünődöm: van-e még az éj tág tengerében
Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten
Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?
Ó van-e még hegy háta oly kincsrejtőn is árva
Mint dombos homlokom s csillognak e tavak,
Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak
S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja?...

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36139
hanneton 3 napja Creative Commons License 36138

hanneton 3 napja Creative Commons License 36137

hanneton 3 napja Creative Commons License 36136

Pilinszky János

Őszutói látomás

megáll a kancsók karján mind a bor
s az Isten háza lassanként kihal
a rezge fényben árva asztalok
Haragva-Fájó Szöllőfürt-szemek
s a béna napnak alkonyán a Tál
husába-lusta porcelán-hasán: Halott Galamb
halott vagyok
…. és jő az Est… a fázó tollamon,
a túlvilági hold világa ráng,
hogy enyhe csendbe hajló mellemen zizegve sír a szürkülő Fehér
–. (Örök zenén zokog tán így a Hang. –
–. s a Kósza-lélek Isten Szellemén). –
mert künn az Éj! és semmi Más

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36135

Csorba Győző

Őszutó

 

A zöld helyett s a földbarna helyett
hányféle sárga, bíbor és vörös
mintázza a kert gyűrött talaját,
s majdnem kopasz minden fa és bokor.
De az ág-bog rácsok-rajzolatok
tapadva a házfalra, kerítésre,
az ég alján a horizont-szegélyre
a hullt lombnál százszorta díszesebben
ékítik a környezet pusztaságát.

 

Mégis e két- s háromdimenziós
szépség-konstrukcióból jéghideg
szél vág ki, szürke hófelhők osonnak,
mégis ősz vége van, mégis a tél jön,
a szem öröme mégse tud leszállni
a hús mélyébe.
                     Vagy talán nem is
valódi öröm ez? Mögötte rém-
árnyékok bűnbandái sompolyognak.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36134

hanneton 3 napja Creative Commons License 36133

hanneton 3 napja Creative Commons License 36132
hanneton 3 napja Creative Commons License 36131

Kassák Lajos

Őszutó

 

Hallani a domb mögül

hallom még lovának zaját

haraggal szakadt el tőlem

de azt mondta, visszatér még.

 

Már nem is tudom biztosan

fehér vagy fekete paripán

indult. Ujján gyűrűt viselt

örökhű szerelmünk jelét.

 

Mindennek vége már, vége

bronzszín haja tűnő emlék

s a vidékre, ahol élek

maholnap leesik a hó.

 

Üres és hideg éjszaka

ömlik be zárt ajtómon át

s én aludni szeretnék, mint

a gyermek, ha beteg szegény.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36130

Csukás István

Az országutat fény veri

 

Az országutat fény veri,

ősz, arany ősz, a tengeri-

tábla rezes obsitos-had,

kifakult bajszok bólognak,

 

kardok, levelek csörögnek,

méz illatuk van a tököknek,

bendője telik a pocoknak,

szőre durvul a malacoknak.

 

Puffogva vontató robog,

fent gumicsizmás parasztok

rázkódnak, hallgatva lesik

a muzsikáló személygépkocsit.

 

Ősz, arany ősz, a tarlón vér nyoma,

szeder kúszik, illeg a galagonya,

s nagy ekevas a télbe fordítja át

majd az őszutó arany zűrzavarát.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36129

hanneton 3 napja Creative Commons License 36128

hanneton 3 napja Creative Commons License 36127

Ady Endre
Hervadáskor...

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék.
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Úgy-e, úgy-e nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36126
hanneton 3 napja Creative Commons License 36125

Dsida Jenő

Meredtszemű ősz

 

Kiszivattyúzták az üvegburát,
a lelkemet.
Nincs benne hang, csak meredtszemű ősz.
Csend és homály.
A hullt levelek ágya mély, puha,
selymes halom,
de nem zörög turkáló láb nyomán,
nem is zizeg.
A varjú se csárog a jegenyén,
csak tátogat.
Halálos-némán teljesedik el
a rendelés:
Aki elfáradt, nincs kinek köszönjön,
aludni megy.
Az álmos űrben úgy úszik-lebeg
sok furcsa vers,
mint az ökörnyál udvarunkon, otthon,
ősz elején.

 

hanneton 3 napja Creative Commons License 36124

hanneton 3 napja Creative Commons License 36123

Reviczky Gyula

Őszi rózsa

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Vetkezik a rét, a róna.
S neked most van születésed.
Szomorúság látni téged.

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Nem lesz eztán pásztoróra.
Haldoklik a fény, a lepke.
Ködben, árnyban ki szeretne!

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Hajlik az év hervadóra.
Te is elhullsz, de a nélkül
Hogy részed lett vón' a fénybül.

hanneton 3 napja Creative Commons License 36122

Gyurkovics Tibor

Hegyen

 

A vékony ősz fekete papirosból
ragasztott a törzsekre ágakat,
északra öreg krokodílbőrt rajzolt
s mohát, ami a tavaszból maradt.

 

A bükkfa bőre az eső után
a párducok szőrénél feketébb,
mint bőrkötéses, vastag biblián,
kígyózik rajta a tömött sötét.

 

A karvastagnyi ágak pedig a
legbelső körükig át vannak ázva
s mintha nemrég egy óriás csiga
ment volna rajtuk: ottmaradt a hártya

 

csúszó hasa után, a fényes út.
Gyökér zugán sok hamvas pókfonál
húzódik meg és egyre szomorúbb
az erdőségi vad, hogy nincs a nyár.