Keresés

Részletes keresés

hablány Creative Commons License 1 napja 0 0 38902

De szemléetesen írod le a júliusi  forróságot !!!

 

Előzmény: szomorúfűz (38897)
szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38901

Kert – július

 

A természet asztala már gazdagon terítve van. Érnek a gyümölcsök, szedhetőek a különböző finom zöldségek.

A legfontosabb júliusi teendők közé tartozik száraz időjárás esetén az öntözés, és a növények által felvett tápanyagok pótlása.

Nagyon fontos, hogy az öntözéseket megfelelő időben végezzük. Tűző napon a lombos dísznövényeink levelei megperzselődhetnek, ezért kerüljük a dél körüli órákban a víz kijuttatását, inkább kora délelőtt, illetve késő délután és este öntözzünk. Fokozottan figyeljünk a balkonládáink, és cserepes dísznövényeink öntözésére. Ezeknek a talaja a nyári melegben sokkal gyorsabban szárad ki, mint a szabadföldbe ültetett növények. A gyepfelületek nagy hőségben szintén gyorsan száradnak, ezért ha szép pázsitot akarunk, a fűvel borított felületeket is intenzíven öntözzük.

Nyáron a tápanyag-utánpótlást a gyepfelületeken, az egynyári- és a virágzó növényeknél fontos elvégezni. Erre azért van szükség nyár közepén, mert a fű ilyenkor intenzíven fejlődik, egynyári virágaink pedig a folyamatos virágzás miatt élik fel a tápanyagokat. A virágzó dísznövényeknél a magas kálium- és foszfor tartalmú, a gyepnél, illetve a levéldísznövényeknél pedig a magas nitrogén tartalmú műtrágyákkal kell pótolni a tápanyagokat.

Fontos a gyomtalanítás és a talaj lazítása is.

Ha eddig nem tettük meg, vessük el a kétnyári virágokat is, az árvácskát, százszorszépet, török szegfűt, mályvát, gyűszűvirágot, stb. Augusztus végére kellően megerősödnek és kiültethetők, következő tavasszal pompásan virágoznak.

 

A liliomhagymákat ilyenkor is ültethetjük. Főleg a madonna-liliom hálálja meg a mostani ültetést.

A málna gubacsdarázs ellen is védekezni kell már, mert gyakorta megfigyelhető a hosszú hajtásokon a sok gubacs.

A nőszirmokat ültessük el a kívánt helyre, majd alaposan öntözzük be, hogy minél hamarabb begyökeresedjenek.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38900
Előzmény: szomorúfűz (38897)
szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38899
Előzmény: szomorúfűz (38898)
szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38898

.kaktusz

Július – a legmelegebb szívű hónap

 

 

 

Ha a július valódi mese volna,

 messziről gyökerezne a családfája,

népes családból származna,

testvérei lennének

egy híján tizenketten,

apja lenne az év, anyja

a nyár nevű röpke évszak,

ki harmadik felesége férjének …

az apának már a hetedik,

az anyának a második gyermeke

a július nevű jó kedvű apróság,

melegszívű gyermek,

ki mosolyával felmelegíti

a legridegebb zugot is,

a hangulata leginkább jó,

de ha kisebbik testvére,

a nyár első gyermeke

felbosszantja

esőcsináló Medárddal,

attól egy ideig

 elmegy a mosolygós kedve is,

miatta sokszor hullanak a könnyei,

igaz, legtöbbször csak,

mint egy valódi gyermeknek,

még patakzik a zápor,

de már szemében,

szája szélén ott ragyog

a kedves kis mosoly,

mitől még a szivárvány is

kap szárnyra,

jó gyermek a július,

ugyan nyűgös néha,

de hát olyan kicsi,

mondja olyankor hiába

az anyukája,

legyél melegszívű,

adj örömöt az embernek…

talán,

mert valamiért megsértődik,

hozzá kedve nincsen,

de azért mi szeretjük így is,

hiszen

ő a legmelegebb szívű hónapunk,

hogy örökre megjavul,

várjuk reménykedve,

várnánk,

ha hinnénk a mesékben.

 

2011. július 01.

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38897

 

Szomorúfűz

Tüzes szekéren érkező július

 

 

 

Forró napsütés, fényben lángoló határ, nyári napsugár – hirtelen ránk zúduló nyár – fényszőke július. A Föld csak úgy szívta magába a Nap simogató sugarait. Már naparany a rét, szomjúhozik a természet.

Olykor az ablaknál állva nézzük a hirtelen lezúduló, csattogó, forrongó, jajongó, ömlő nyári vihart. Figyeljük a cserepekről leömlő, az ereszen messze túlcsorduló vízfüggönyt.

Kalászosok hajlongnak, ringó vetések aranyban a forró, júliusi szélben – tart az aratás. Tűzforró a délibáb.

Madárkoncert az erdők hűs mélyéről, a kertek felett. Parázsló idő – a mezőn, a réten ringó fények, pipacstengerben virítva. Porfelhők a légben.

Az érő gyümölcsökön részegen dongnak a darazsak, beszippantva a nedűket.

Apró hullámokat terel a huncut júliusi szél, békák kuruttyolnak az ezüst hold alatt.

A vizek felett visszatükröződik a fénysugár táncolva, ragyogva. Tiszta, virító a horizont, vagy rózsaszín felhőkkel játszik a júliusi napsugár.

 

Verejtékezőek az álmatlan, zaklatott éjszakák.  A csillagos égbolt alatt kék-aranyak az éjek -  éjvirrasztó hajnalra érkezik a reggel.

 

Aki csak teheti, vízparton tölti vakációját.

 

A fény ragyogásában, a madarak énekével, a hegyek sötét, hűvös koszorújával ölelve zeng a nyár.

*

Aranyszínű tengerként
búzatáblák ringanak
fülledt, nyári nap elől
elbújnak a madarak

napraforgó tányérok
a fény felé fordulnak
illatozó gyümölcsök
piroslóan ragyognak

hűsítő, friss enyhet ad
a kanyargó kis patak
az azúrkék égboltról
szikrázóan süt a nap.

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38896

Nemes Nagy Ágnes: Nyári éj

 

 

Emelkedik a lassú tenger.
Az álom sűllyed, olvadok.
Tárt ablakunk alatt a mélyben
a júniusi éj csobog.

Üvegzöldszínű habja szélén
mint fel-felbukkanó halak,
a csillagok kecses csapatban
csobbannak és villámlanak.

S a fák között – kövér korállok
árnyékot-lengető bogán,
haján világító moszattal
átúszik lassan Szent-Iván.

 

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38895

Kálnoky László

Július

 

A perzselő és buja nyár

kemencéjében a kopár

fennsík kigyúl, lentebb a málna-

bokrok nyújtják gyümölcsüket,

s a szunnyadó erdők felett

úszik a tölgyek barna álma.

 

Lombok között bujkál a fény,

zöld láng lobog a fák hegyén.

Szerszámládájukat kinyitják

a kis, hegyes fülű manók,

kezükben gyújtó és kanóc,

hogy felrobbanthassák a sziklát.

 

Kilencszáznegyvenegy nyarán

együtt jártunk itt, kicsi lány.

Elnézem a patak szökellő

vizét, sok hófehér kavics.

Úgy illant el mosolyod is,

mint a patakvíz, mint a szellő.

 

Látom fejünk fölött az ég

s az elúszó felhők szinét.

Lassan haladsz a fák alatt, s én,

ahol a lomb már kevesebb,

árnyékos helyet keresek,

mert ellenséged volt a napfény.

 

Télen meg órákig hanyatt

feküdtél nagy ponyvák alatt;

védett a pokróc és a lábzsák.

Üvegharangba zárt a csend.

Sötétedett, és odafent

kigyulladtak az égi ábrák.

 

Mint a tudós, mint a vegyész,

kinek a tört rész is egész,

mikroszkóppal járnám a tájat.

Micsoda drága gyűjtemény

volna, ha összegyűjteném

azt, ami ittmaradt utánad!

 

Üres doboz, papír, szalag,

szőke hajszál, mind új adat!

Eltűnődnék minden darabkán,

melyet megkímélt az idő,

s mint mozaik szemcséiből,

arcképed újra összeraknám.

 

Hanyatt dőlök. Zizeg a fű.

A szenvedés mily egyszerű!

Véletlenül szemelt ki engem

kísérletéhez anyagul,

s mellékesen és hanyagul

forgatja meg tőrét szivemben.

 

Láthatlak-e még? Alakod

a romboló kedvű napok

sora lassan foszlatja köddé.

Mintha helyettem néma fák,

sötét tanúk kiáltanák

a jajszót: „Nem jössz vissza többé!”

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38894

Nadányi Zoltán   

Július

 

 

Vak nyári hő, veszettül omló
a palánkról lefut a komló,
az égen bárányfellegek,
egy árva fecske fellebeg.
Kuruttyolás száll fel a tóból,
a jegyzőné, falusi hősnő,
most megy haza látogatóból.
A kastély alszik. Égre gőzlő
tömött bokrok közt köpködi
kígyódühét az öntözőcső.
Fehér arcával ördögi
a telihold. Egy berekedt
komondor a szekereket
ugatja. Cseng-bong egy mozsár.
A postás házról-házra jár,
ajtóban várja, aki ráér.
Harang szól csengőn, lassudan,
sokáig, a kovács fiáér,
aki meghalt a faluban.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38893

barnaby

Július…  

 

 

Már július van, és szerelmes a nyári hajnal.
Buja gondolatok vetik le a lányok
lenge- könnyű lepleit, sóhajok szállnak, vagy
csak képzeletem mely megcsal?…
Milyen jó lenne ma szerelmet vallani,
ha lennél. De messze jársz, üres az ágy,
téged keres, kíván a párnám. Várja, hogy ölelj,
s érezze illatod. Az itt hagyott szalmaszín
hajad szálai, tekintetem, mint mágnest vonzzák…
Míg máskor oly bosszantó, azon most elmélázom.
Mert ujjaim között Te vagy, lényedet érzem,
s betölt a gondolat: Hozzád tartozom, s te hozzám…
Előjött, minden szép emlékem: ahogy kezeddel
elsimítottad a lepedő ráncait, hogy ne törjön az sem
mikor alszom. Annyi mindenre figyeltél, és
rosszkedvű leszel, ha rád haragszom, mert elfelejted néha
amit mondok, de Te mégsem, pedig vannak gondok…
Apró jeleket hagysz mindenütt, hogy tudjam, szeretsz.
Akkor nem mondom, hogy én is, s már nem nevetsz…
Szemed színe is belesápad a szürkületbe,
rideg a szó arcodra kiül, ha fáj, s bánattal borul be az este
Nem lázadsz, mert bántalak, nem tudom miért…
Most megsúgom, csak meg ne halld, hogy kellesz, amíg élsz
s az is, amit a szívedben rejtesz, el nekem… Szeretlek.
Érezd, hogy nagyon. Most elmondtam neked.
Mert kellett… egy szerelmes, júliusi hajnalon…

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38892

Borisz Paszternak: Július

 


Kisértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.

Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.

Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.

Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,

a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!

/Ford.: Illyés Gyula/

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38891

Stefan George: Júliusi bánat


Virágos nyár, még gazdag az illatod:
fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,
a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,
nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek
a búzaföldek szűz rögein pihen,
körötte munka, meztelen aratók és
apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát
s az ő kipirult homlokára a
kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül
nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.
Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,
s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt
a sok virág,a sok-sok szép virág.

/Ford.:Szabó Lőrinc/

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38890

Radnóti Miklós: Július 

 

 

Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen

ma délelőtt még s most beborult.Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll

a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.

Két ing repül el róla, két madár,
utána kap a szolga kerítés
és csúnya szájjal szitkot kiabál.

Mindent elhord a szél s a kert haját
hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki
és a hasaló kerten úgy fut át,

hogy villámlik sarkának friss nyomán
s a vastaglábú dörgés léptitől
kék foltokat mutogat a homály.

Sűrű szagok csúszkálnak szét elébb,
a felhő később érkezik, köszön
s a száját nagyratátó kertbe lép.

Körültekint ott, pislant komolyan,
villogó zápor zuhan belőle
és mint hulló szög, a csöppje olyan.

/Elállt az eső s a szűk csatornán
víz zúg.Visszatér és hajladozva
jár a gyönge fény a fa ormán./

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38889

K. László Szilvia

JÚLIUS

Aratásra vár a kalász
könnyű szellő lengeti
ide-oda hajladozik
nap aranya kell neki.
Július, a kedves asszony
simogatja a kalászt
keblén tartja, dédelgeti,
mint anya a kisfiát

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38888

Vörös Judit

Július

 

Mint sárga tenger,
ring a búzatábla,
dajkálja gyermekét,
éltető kalászát.


Tudja, hogy elveszti,
csak azért nevelte,
nem hallani mégsem
fájdalmas panaszát.


Nap fénye érlelte,
szellő simogatta,
ők lettek Földanya
legdrágább kincsei,


ha jön az aratás
kíméletlen napja,
akkor peregnek majd
búzaszem-könnyei.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38887

Csukás István

Július, július nőnemű hónap

 

Július, július, nőnemű hónap,
fogadj el szeretődnek!
Szoknyádat bontják, testedhez felajzott
férfiak verődnek,
kábultan úszunk az áhított,
a világnagy ölbe,
de régi verseny ez, mint a nádas közt
megnyíló öbölbe.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38886

Dsida Jenő

Július

 

Itt künn járok a földeken,
kedves.
A kalászok már megbókolnak előttem:
olyan hatalmas vagyok, olyan
bronzarany félisten, mikor rádgondolok.
Egyébként pedig költő, sétáló ember,
akire fény hull és sárgaméz-mosolygás.
Tehénkék.
Pásztorok.

Nyári máglya.Búzamező.
Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét.
Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38885

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38884

 

Sárhelyi Erika

Hétköznapok fogságában

 

Olykor elveszek a mindennapokban,
s csak keringek a hétfők-vasárnapok
körém lombosodott rengetegében.
Rám sápadt, unott keddek szűk vénája
vonszolja lomhán a vérem, miközben
bordám mögött egy-egy kibiztosított
dobbanás mond csütörtököt. Csak állok
bénultan, rakódnak rám a szerdák és
faltól-falig péntekek, s mint cellában
megtett kilométerek, felzabálják
előlem a még megélhető teret.
[…]
Július jön, s én belekapaszkodom
a nyárba, ahogy felém tárja forró
és izgalmas sugárkarjait. Hiszem,
erre tart a perc, mi majd az ökölbe
szorult időből hetekre kiszakít,
s tenyeremben titkukat mind felfedik
az árokká mélyült Nasca-vonalak.

 

 

A Hold bűvöletében

 

Elbűvöl a gondtalan, nyári éjszaka,
rám borítva lágy, fekete bársonyát.
Szívemhez bújik a tücsökmuzsika,
ahogy hullámokban suhan a kerten át.

Jelzőtüzek gyúlnak a Hold udvarában,
hogy bizarr testű árnyak ne rémítsenek,
ahogy lépek, füvek csókolják a lábam;
közéjük ülve az égre révedek.

S az örök tünemény megbabonáz újra,
mintha lenne ott fenn egy másik életem.
A szél a holnapot az arcomba fújja,
karnyújtásra van csak a véges-végtelen.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38883

Szabó Lőrinc

Július csatája

 

Itt a pokol, a nyár: élvezem, mint az ördög.

Ez a jó, ez az én kék-piros évszakom,

az őrült július! Mézsűrűn-vastagon

folyik fény s levegő, a minthogyha belefőzött

 

kertek – málna, barack –fűszereznék, gyümölcsök,

párolgó rubinok: s ha szemem lecsukom,

bundaként nyalogat minden kis fuvalom,

lebegő bundaként a bársonynyelvű gőzök.

 

De most szent ez a tűz, e pokol, sűrit, érlel.

Hűl a Bak, fűt a Rák, forr a világkazán:

most küzd, előre, most küzd meg a Nap a téllel!

 

Az ősz már a csata eredménye. Sovány,

vagy dús? – most dől el, itt, az izzadó határban,

s fent, az istentelen, rőt-azúr Szaharában.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38882

B. Huszta Irén

Hegyek felett

 

 

A napsugár ma halkan énekelve
Járja útját bölcs hegyek felett,
Kitárja szirmát kis gyopár feledve,
Szépsége csak pillanat lehet.

Az öröklét az álom pisla éke,
Mely valóság sosem volt talán…
A múlandóság a legszentebb béke
Létünk hajnalán és alkonyán.

Apollón, Aisza s Thanatosz nevetve
Kézen fogják bús emlékedet,
A múlandóság is múlandó – zengje
Napsugár a bölcs hegyek felett.

*

Július

 

Jól esik a gyorsan múló zápor után nap heve
Újra összeér ég és föld – hídjuk szivárvány íve
Liliom és pipacs tarkállik a mező zöldjében
Izzó nap után a hold is izzik narancsvörösen
Utazik fél Európa tengerpartra, hegyekbe
Szegényebbik fele pedig aszalódik panellbe'

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38881

Népi mondóka

Július

 


Esős Illés rossz,
mert áldást nem hoz.
Jakab napja vihart szül,
Magdolna sárban csücsül.
Anna asszony reggele
már hűvös, ne játssz vele.
Mihelyt a pók széttépi hálóját,
Jön a felhő, s rögtön tartós esőt ád.

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38880

Hajdu Mária

Mosolygó reggel

 

Lassan enged el a hajnal,
rózsapírja még marasztal.
Átölel még gyengéd bája,
hangtalan szép muzsikája.
Mosolyog az ég is reggel,
vidám szívvel ébredek fel.

*

Júliusi hőhullám

 

Forró szél szárítja a mezőt,
gyilkos Nap perzseli az erdőt.
Nincs egy folyó, egy árva patak,
a forróságtól kiapadtak.
Esőért eped a szikkadó föld,
harmatcseppért a néma völgy.

Tikkadt fecskepár némán siratja,
fészkébe halt meg a fiókája!
Gólyapár szárnyával legyezi,
hátha még kisfiát megmenti.
Alig lézeng ember és állat,
az enyhülésért imádkoznak.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38879

Nagy Csaba /Gyémánt/

Lelket mentenék

 

 

Elharsog a nyár,
végig éget.
Kötött lángját húzza
júliusnak
kihalt délutánja
fölöttem az égen,
csak,
hogy bennem égjen
minden
pillanatban
harmattal írt szavad,
amíg az idő
hasztalan,
nélküled
fut, rohan, szalad.

Így harsog el a nyár,
végig éget.
S máris a tél,
jégkristályból
tépett
fagy-szimatát
érzem,
borzos süvítésben,
s csak mennék,
menekülnék,
vagy
lelket mentenék,
úttalan utakon,
forgószelek hátán,
ahol most kietlen,
ahol egykor
mély lázban vártál rám.

 

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38878

Egyed Emese

Júliusi ballada

 

 

Váradi hársak. Platán árnya-lombja.
Nyurga fügefa az udvarban: látlak, látlak!
Rózsák. Kapuk vascsipkéje.
Kapualjak pince-hűvössége.

 

A híd korlátjai leváltak!
A lépcső leomlott, a sodrás idegen lett!
De fürkészhetlek bár,
a felidézés is erőtlen,
nem zuhantam, nem tündököltem.

 

(Elpusztul - szólnál - ha kimondod!,
megszüntetheted, ha leírod,
hogy ez van, ez volt.)

 

Ez volt, vagy inkább úgy képzeljük;
szebb ábrándjaink énekbe szerezzük,
jelképes történetbe, versbe.

 

Egy gerle, nyaka kitekerve.
Macskakölyök várja halálát,
Körös habjától megváltását.

 

Ajánlás

 

Hársam Váradon és akárhol,
szép tavaszom. Már nem hiányzol.
Sírás esztendei mögöttem.
Vetésem ringatom a csöndben.

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38877

Hollósy Tóth Klára

Peng a hőség

 

Szonettkoszorú

 

 

XV.

 

Peng a hőség, forr, vibrál az élet,

szemet kápráztat a lobogó fény,

a víz fölött a fák összeérnek,

a rét a szomjtól tikkadtan alél.

Oly nagy a csend, hogy szinte már éles,

se szél, se felhő, csak a feszes ég

szikrázik a buja messzeségben,

ahol a nap dárdáit szórja szét.

Lobogva ég a fényes tünemény,

sugárnyilaktól kábul a vetés,

tűzkerék gurul sugaraiban.

A táj felett nehéz álom lebeg,

erdő, mező, hegy bódultan piheg,

olvadó a nyár, hömpölygő folyam.

 

l.

 

Peng a hőség, forr, vibrál az élet,

árad a heves, júliusi hő,

izzik a nyár a nap fénytüzében,

az égi csoda elbűvölő.

A lomb között játékos fénysugár

levelek színét sodorja sorra,

hószín szárnyon alél napverte nyár,

a világot mély álomba zsongva.

Rohan a fehér, izzó habokba,

fejjel bele a lomha falombba,

ájul a hőség, a szőke vetés,

Az ég kékjén tűzszekerén a dél

gyújtogat házak, kazlak tetején,

szemet kápráztat a lobogó fény.

 

2.

 

Szemet kápráztat a lobogó fény,

hajlong az aranyló kalászokon,

a lángot szóró csodás tünemény

kérleli a földet: Ne vedd zokon!

Tüzet lobbant a tanyák tetején,

a földön, fenn a sziklaormokon,

lágy habokon suhan a nevetés,

mely mindent vidám hangulatba von.

Táncol a tó tükrén a hab-fodor,

szellődalba kezd fű, fa és bokor,

a tisztáson létsugárzó képek.

Villás-farkú fecskék szárnyra kelnek,

a könnyű szél nádasokat lenget,

a fák a víz fölött összeérnek.

3.

 

A fák a víz fölött összeérnek,

pinty füttyög rajtuk, sikong harsogón,

a vidéken táncot lejtő képek

dalok csengnek vidáman, kacagón.

Kánont zengnek az örömzenészek,

mosolyog a nap rájuk harsogón,

tükröt tart a nap a messzi égnek,

át - átfénylik a lombos ágakon.

Fémfényű az ég, csupa ragyogás,

csend csendül hozzá, a vigasztalás,

törékeny, szellő-halk szavú csengés.

A kies erdő örömtelt csendje

részegítőn zsong most a fülembe,

a rét a szomjtól tikkadtan alél.

 

4.

 

A rét a szomjtól tikkadtan alél,

remeg a lég a fény aranyában,

lobogja lángját tündöklőn az ég,

tüze izzó, piros aranyában.

Feszül a csend a messzi menny ölén,

lobog a kazlakon izzó láza,

az égbolt halovány kékjén a fény

tüzet lobbant a kába határra.

Fénysugárözön tűzlángja éget,

pattog, érleli a gesztenyéket,

lent a fű már teljesen kiégett.

A föld pokolcsodába rejtezett,

ennél nagyobb hőség már nem lehet,

oly nagy a csend, hogy szinte már éles.

 

5.

 

Oly nagy a csend, hogy szinte már éles,

lobog, forr a láng, szerte mindenen,

sóhajok szállnak, árvul a lélek,

ezer sugár vakít már fényesen.

Csillámtükrön ragyog át a kékség,

napfényhegedűkön zenél a nyár,

a fénybemetszett, parázsló szépség

fényözönök bűvöletében áll.

Sugárnyilaktól vergődik a lét,

kérleli az élet a nap kegyét,

szüneteljen végre már e hőség!

Ám a fémtükör szikrázik tovább,

alél a lomb, a pilleszárnyú nyár,

se szél, se felhő, csak a feszes ég.

6.

 

Se szél, se felhő, csak a feszes ég,

s a kitikkadt, határtalan világ,

nincs kegyelem, szórja a nap tüzét,

s tőle már a forrás is habot hány.

Lángsugarakban olvad szét a nyár,

a föld felett nehéz álom lebeg,

az egész világ lángsugárzó ár,

mely dobálja vissza a fényeket.

Könyörtelen izzik, lobog a nap,

a kalászos arany koszorút kap,

ahogy ringva hullámzik a létben.

Nem szűnik ragyogni a tünemény,

tikkaszt a fémes tisztaságú fény,

szikrázik a búja messzeségben.

 

 

7.

 

Szikrázik a búja messzeségben

a küllőket villogó alabárd,

égető szerelem forrong szívében

lobbantva lángra izzó sugarát.

Minta édes érkezésre várna,

hogy jön valami forró üzenet,

várakozással alél a tájra,

hogy lássa és érkezzen végre meg.

Nem szünetel tüze lobogása,

forrong körbe csodálatos tánca,

magára véve minden ékszerét.

Mi lehetne, mint érkezés a cél,

enyhülést vár már minden, ami él,

ahol a nap dárdáit szórja szét.

 

8.

 

Ahol a nap dárdáit szórja szét,

beleszédül maga is a nyárba,

kék-tiszta égen izzik át a fény,

keringve hull a hőség e lángba.

Sugárkévék hevernek szerteszét,

a tárt világ ólomsúlyú álma

ragyogja be a végtelen ölét,

s a forró nyár roppant lángolása.

Közelednek lassan a táj felett

a megváltó, hűs, illatos szelek,

esdve várja a forró messzeség.

Szaladna már lankákra a vetés,

ringathatná a pilleszárnyú szél,

lobogva ég a fényes tünemény.

 

9.

 

Lobogva ég a fényes tünemény,

beragyogva messzi horizontját,

tombol csak a sugárizzású lét

foltokban égetve a tág határt.

hevesen forró, hő-telt ez a nyár,

mint testbetévedt, görcsölő hiány,

forrong magában egyre csak tovább,

és nem tudja mily megoldásra vár.

Ezer izzó sugárnyaláb követ

hozza a váltakozó örömet,

hatalmas erőkön feszül a lét.

Míg kincseit fecsérli az élet,

semmibe rohan velem és véled,

sugárnyilaktól kábul a vetés.

 

10.

 

Sugárnyilaktól kábul a vetés,

az élet izzó fényorgiája,

fényteste izzó lávatűz acél,

láng hevét még most sem zabolázza.

Lobot vet újra vörös palástja,

sebektől ég, a barnás-zöld selyem,

a tág mező széles, messzi sávja

messze ring hullámzó tűztengeren.

A nyár lobogó vágy-teli tajték,

peng a hőség, vibrál, reszketve ég,

tűz a fény, sziszegve egyre jobban.

Lobogásától az élet alél,

félelmetes fényben lobog az ég,

tűzkerék gurul sugaraiban.

 

11.

 

Tűzkerék gurul sugaraiban

aranyfényeket izzik nem pihen,

beletörődve csüng az ég alatt

a tűzvilág, mely bódultan piheg.

Vergődik a fényeltelt messzeség,

a gyöngyházfényű, örök boltozat

üzen a földnek: Minden hőm tiéd,

közben kutatja vízre hol akad.

Küzd az élet a napsugarakkal,

a kegyetlen izzótüzű haddal,

míg forrong a hő tovább lelkesen,.

Sebén fájdalmas, izzó tűz remeg,

mely mintha végét járná, úgy pezseg,

a táj felett nehéz álom lebeg.

 

12.

 

A táj felett nehéz álom lebeg,

peng egyre a hőség, reszket égve,

Nagycsendű dombok szépen, szelíden

tekintenek be a mély tüzébe.

Lobog a láza még, ég merészen,

egyszerre mindent fénytüzébe márt,

napraforgókat fordít a fénybe

a lávafürtön lebegő gyémánt.

Zsong egyre, forr a fénysugár csapat,

perzseli tovább a zöld lombokat,

tikkaszt a hőség, még el nem pihen.

Tudni kéne, hogy mit akarsz élet,

erődet így miért is fecsérled?

Erdő, mező, hegy bódultan piheg.

 

13.

 

Erdő, mező, hegy bódultan piheg,

tombol a nyár, míg egyre tűz a nap,

a tikkasztó nyár Pazar fényében

a kábulat egyre csak fojtogat.

Forr a nyár, lobogó heve árad,

régi csókokról csevegő kaland,

megadja magát akaratának

a világ, mit csigáz is pajkosan.

Izzítja, oldja tán a bűnöket,

de szítja csak egyre a tüzeket,

izzva a nap lángsugaraiban.

Elemek szeretkezése lángol,

a lét forró fényeken ficánkol,

olvadó a nyár, hömpölygő folyam.

 

14.

 

Olvadó a nyár, hömpölygő folyam,

csókolgatja bolondul a földet,

vérvörös folyamán a lassú hab

öröklétet ígér az időnek.

Boldogan ujjong a látomásban

a káprázat megújult varázsa,

mint lepkék, úgy rajzanak a vágyak

az ember ösztönét felcsigázva.

Az élet röpke kölcsönöket ád,

látványokat, miket szem megcsodál,

rövid időre adja csak néked.

Kacéran hív téged az út tova,

amíg be nem lep idővel pora,

peng a hőség, forr, vibrál az élet.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38876

Páll Lajos

Július

 

Lézeng a nyár, álmodozik,
s a patak víze megszökik,
fehér lángba fagy az akác,
meg nem rezdül napokig.
Zsong a kékség, felhő gyűlne,
de szétoszlik, néhány foszlány
- csakhogy legyen lobogónk is -
fönnakadt Firtos tornácán.
És a kert, a varázsszőnyeg
úszik, lebeg, pillangók közt
most illan el az öröklét.
S mint aki már békét kötött,
lézeng a nyár, álmodozik,
feszült blúza szertepattan,
egy villanás, s feleletül
tollu szállong a magasban!

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38875

Hollósy Tóth Klára

Tűz a nap

 

 

Őrült szenvedéllyel tűz a nap

boldog-büszkén a világ felett.

Mosolygó, fénylő tükördarab

lánglobogó, áttüzesedett

.

Vöröslőn ragyog izzó tüze,

a táj borostyánsugárban

kókad lángja özöneibe,

megsemmisülve a csodákban.

*

Júliusi alkony

 

Galambszürke alkony száll a tájra,

a fény és sötét között átmenet,

meglesi a mocsári fűzeket,

lombjainak szél motoz hajába.

 

Mintha sellő játszana egy hárfán.

ébred a hold már, mosollyal néz szét,

szórva a tájra varázsos fényét,

finom neszek tapogatnak árván.

 

Hangolni kezd a tücskök karnagya.

az alkony fátyla hull a világra,

holdzsarát jár csodáról csodára,

s gyúl az esthajnal fénylő csillaga.

 

Lavina indul, hársak illata,

megjön csendben a langyos éjszaka.

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38874

Jékely Zoltán

Júliusi éjszaka

 

Csillagvilágok hullton hullnak,

hullvást meggyúlnak és kimúlnak,

hullnak szegények sebesen,

egymásra merőlegesen;

hol a Tejút tündér övéből,

hol Andromeda nagy ködéből,

hullnak s mint csíbor a vízen,

cikáznak ők ezüstösen.

 

Órjási csóvák hullnak, szállnak,

imbolyognak és meg-megállnak,

de rájuk vicsorít a semmi

s gondolják: vissza kéne menni,

ezt gondolják, mikor az égből

hullnak, az Ismeretlenségből.

„Megint, ott is!” – hangod kiált,

ha búcsúzik egy-egy világ.

 

Hogy boldogságra van-e jussunk,

ne kérdezd, a bokorba fussunk,

meleg szénaboglyát keressünk,

csillag módra beléje essünk.

Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,

de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,

s ha ők hullnak a végtelenbe,

hadd hulljak én is az öledbe!

 

szomorúfűz Creative Commons License 1 napja 0 0 38873

Pataki Glica

Vízzuhatag

 

... júliusi rendezvényükre.- tudom, hogy könyv-szerint tiltott dolog nektek az ágyra leülni, mégis azt mondom: csücs! foglalj helyet és nézd meg az anyagot, amíg felveszem a gumicsizmámat és a kabátom.- Katalin ezek a fotók gyönyörűek és érdekesek. lepkék, taplók, virágok színek és formák amik magukkal ragadnak ...

 

Nem mindig beszélünk. Van olyan pillanat is, amikor némán megállunk, és szent áhítattal gyönyörködünk a lábunk alatt rohanó vízfolyamban és mindabban aminek részesei vagyunk. Mi ketten a Természet színházának nagyon hálás közönsége vagyunk. Színek, fények, hangok váltakozása, a víz zuhogása, dübörgése, csobogása, hangtalan suhanása. A zöld háttérben sárga, fehér, halovány lila, sötétlila virágkelyhek ringatóznak a gyenge szélmozgásban. A harangvirág igazán jó formában van, de ebben a közösségben jól érzi magát a nagyvirágú méhfű is. A tarvágások szélére csapatostól kihúzódott a nagyezerjófű. Az irányunkat folyamatosan változtatva – de mind végig az áramló vízben haladva – újabb és újabb virágok kerülnek a szemünk elé. Ellenben a sárga gyűszűvirág elég szerencsétlenül néz ki. neki túl sok az eső és hűvösek az éjszakák. A Világos-hegy oldalában, és a Disznósréten láttam 1 méter magasra felfejlődve. Ott, akkor elemében volt, minden szépségét előhozta. Ott távolabb a kövek között margitvirágok néznek vissza ránk. Odamegyünk hozzájuk és megdicsérjük őket, hogy milyen szépek. A hegyoldalon lassan ereszkedünk lefelé. Drága barátom időről-időre visszanéz, hogy baj nélkül követem – e. Ez az óvó figyelmessége az első pillanattól jelen van, és ő is tanít engem, hogy miképpen tájékozódjak az erdőt járva. Az útjelzésekről tart előadást. A színek és a formák itt is nélkülözhetetlen információt adnak.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!