Keresés

Részletes keresés

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41682

Móra Ferenc

 

 

(Kiskunfélegyháza, 1879. július 19.Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makai”. Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

*

,,Hiszek abban az állandó szociális erőben, amely az emberiség történelmének zűrzavarában állandóan azon dolgozott, hogy a céltalanságból rendet, a zavarból szépséget, a kegyetlenségből emberséget, az erőszakból szeretetet hozzon ki. Hiszek abban a cselekvő emberi jóakaratban, amely a fejlődésnek csakolyan hajtóereje, mint a szerelem vagy az éhség, s amely ha néha elbújt is, ha néha megbénultnak látszott is, mégis csak évszázadról évszázadra javított az életen, s ha sántikálva, ha botorkálva, ha visszacsúszva is, mégiscsak előbbre vitte az emberiséget...
A napokban olvastam, hogy a természet ereje, amelyre nézve az emberek szenvedései csakoly közömbösek, mint a földi bolhákéi, valahol új kontinenst készül kiemelni az óceán vízsivatagaiból. Egyelőre még a körvonalak sem látszanak, csak a jégárak örvénylése, a vizek remegése a fölcsapó füst és a kavargó pára, a mélységek morgása és harsogása mutatja, hogy a kozmosz rettentő görcsökben vajúdik. Abból a kontinensből amivel most az emberiség és benne a magyarság vajúdik, egyenlőre szintén csak a füstöket és lángokat látjuk, a morgást és harsogást halljuk, a recsegést és a reszketést érezzük...
A komor hegytorlaszok, amely közöttünk és a végleges kialakulás közt állnak, valóban komorak és valóban ijesztőek, de egy-egy repedésükön átkéklik az ég, és átzöldellik a jövendő napsütötte vetése. És a hegytorlaszokról ki fog derülni, hogy málló káprázatok voltak, mint a felhők az igazság, valóság és maradandóság az ami mögöttük van: az ég kékje és a mező zöldje. Erre szegezzük szemünket minden förgetegben, ezt hozzuk közelebb szuggesztív vággyal és azt vágjuk az arcába minden ijesztő rémnek: Hiszek az emberben!"


/Móra Ferenc/

 

*

Amikor a földön

 

Amikor a földön
gyermekek zokognak,
az ég angyalkái
mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
megszegül a szárnya,
felhőt borítanak
az ég ablakára,
bánatos szemükből
könnyek harmatoznak,
amikor a földön
gyermekek zokognak.

Amikor a földön
gyermekek nevetnek,
nagy az öröm kéklő
mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
le-lekukucskálnak,
fellegek nyílásán
csókokat dobálnak,
szivárványszalagból
csokrot kötögetnek,
amikor a földön
gyermekek nevetnek.

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41681

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41680

Nagy László

 

 

(Felsőiszkáz, 1925. július 17.Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

*

Akarom

 

Akarok, szemeid tüzében égni.
Akarok, orcád mosolyából kapni.
Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,
És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,
Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.
Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,
Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,
Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,
Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.
Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,
Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,
Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.
Mélyen felszántva húznak árkokat,
Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,
Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?
Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.
Egy szívet, mely nélküled nem egész,
De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,
Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.
Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,
Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,
Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,
Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.
Halott lelkemről lehull a szemfedél,
Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41679

Füst Milán,

 

 

 

Fürst (Budapest, 1888. július 17. – Budapest, 1967. július 26.) Kossuth-díjas (1948) magyar író, költő, drámaíró, esztéta. A magyar szabadvers megteremtője. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

*

Füst Milán : Repülj!


Igyekezz, ó igyekezz lélek
E föld körén repülni túl!
Nézz feljebb: ott tisztább az ének...
Lásd: - hol csattogó harc hangja dúl:
E föld-világon nem szívesen élek.

Itt múlnak el, itt repülnek az évek
És fellázadnod, sírnod oly nehéz,
Oly gyorsan zátonyára fut az ész,
S a szív az égre ellankadva néz...

Nézz feljebb: ott az égi mértan
Szabálya fénylik és oly egyszerű!
S nem kérded többé, mi miért van,
Mert nincs kérdés több ott, hol a derű
Hol tiszta ívek és körök
Honában már a gondolat örök!

Ott fenn öröktől tündököl a Törvény
S ahogy holdak és napok kerengnek,
Ne hidd, nem fáj az: közben ők merengnek,
S mosollyal múlnak el a századok...
Ó lélek, - e földön itt elfáradok
S nincs kedvem többé keresni a kulcsot,
Mit zúgva elmerít az örök törvény
S mit Isten tengerébe elhajított,
Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját...

Te szőke égi lánynak símogasd haját
S ott fenn építs magadnak tiszta házat,

Ott fenn, - ott int a Magyarázat!

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41678

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41677

 

Petri György

 

 

(Budapest, 1943. december 22.Budapest, 2000. július 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

 

*

Dal

nem többre vágyom
gazdaságos és finom
formáira palacknak és pohárnak


én
már nem siratok senkit
vigye korrupt kegyét a bánat


korunk üres
harmóniát keres
a célt kegyes jövőbe mentik


kultúravégi kultúraelőtti
időnkben oly jó volna kergetőzni
veled egy napsütött fürdő füvén

 

*

Most éppen itten




Most éppen itten nem vagyok sehol,
pedig szeretnék lenni valahol,
szerettem volna lenni, de soha
nem lehettem, és időknek soka
pereghet el, foglyul ejtett homok,
önforgató clepsydra, senki sem
voltam, leszek, bár néhanap vagyok,
vagy lenni vélek, mint a jégcsapok,
ahogy csöpögve hűtik a Napot.

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41676

Bókay János

 

 

(Budapest, 1892. július 10. – Budapest, 1961. július 16.) magyar író, műfordító.

*

Ott

Ott kéne élnem dús rétek között,
Ahol darázs döng a virág fölött,
Hol a rétalja öblös kikötő,
Úszó vitorlás a szitakötő.

Ahol a barna, szikkadt anyarög
Csizmám alatt mogorván dübörög,
Hol az alkonyig nyujtózik a tarló
S a hold helyett az égen fényes sarló.

Hol barnabőrű asszony és legény,
Szemvillanása, dereka kemény,
Ahol istenáldott kenyér a bor,
Ahol halál után is áll a tor.

Ahol a vastag éj úgy leterül
Mint fázó bárányra a pásztorszűr.
Sötétet, csendet csak az eb ugatja,
Pimasz emberszó át sosem lyukasztja.

Ott kéne laknom tornácos kis házba',
Káromkodva, vadászva, pipázva,
Ahol a nap a pitvaron ragyog,
Ahol érezném, hogy magyar vagyok.

Templomba járnék, átalkodott pogány,
Fohászkodnék a szent litánián,
S beinvitálnám aztán a papot,
Hogy borba mártsuk a vasárnapot.

Pohár, tarokk, jó zsíros anekdóta,
Politizálás, néhány régi nóta,
Hogy bent felsírjon egy-egy ősi húr, -
És én volnék a tekintetes úr.

Jegyző, tanító, mind édes komám,
(Csak a doktort kezelném mostohán)
Kutyául bánnék a botos ispánnal,
De emberül a lyányszemű vizslámmal.

Ott kéne élnem, hol a szelid dombnak
Karcsú tornya van, s a karcsú toronynak
Ágyúércből öntött öreg harangja,
S a vén harangnak borús, méla hangja.

A földre dőlnék, ha az óra int,
Barna magyar rög lehetnék megint,
Melyből a délibábos ég alatt
Magyar búza, magyar élet fakad.

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41675

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41674

 

Esterházy Péter

 

 

(Budapest, 1950. április 14.Budapest, 2016. július 14.) Kossuth-díjas magyar író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Az apaságról

"Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon."

A vereségről

"Ha vesztünk, nem az a baj, hogy kisebbek leszünk a világ szemében, hanem a magunkéban leszünk kisebbek."

Az irodalomról

"Fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Egy izgatott, türelmetlen társadalom nem szereti az oktalan dolgokat. Márpedig az irodalom ilyen, ok nélküli. A türelmetlen társadalom a hasznosat keresi. Az irodalomban is azt keresi, ami hasznos. És hát, aki keres, talál. De az irodalom maga erre nem sandíthat. Az irodalomnak nincsen célja. Az irodalom nem olyan, mint ahogy a tévében látszik. Hogy színes, kicsit szélesvásznú és megnyugtat és fölemel. A központi fűtés és a lottó ötös, az ilyen, megnyugtat és fölemel."

A halálról

"Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket."

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41673

Lengyel József

 

 

(Marcali, 1896. augusztus 4.Budapest, 1975. július 14.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő.

*

KRISZTUS MENNYBEMENETELE

 

 

Vedd el jutalmadat
Krisztus, Ki magadat
megüresítéd vala!
Harcodnak vége lett,
minden egek felett
az Úr felmagasztala.

E példán minden szent
jutalmat vár ott fent,
Bár itt nem él boldogul,
Mert, hogy felemeled,
mennybe meneteled
adtad erre zálogul.

Jobbján szent Atyádnak
Tégedet imádnak
a mennyország polgári;
Látják dicsőséged,
mely körülvesz téged,
e föld minden határi.
Mi is leborulunk,
kérvén: Tégy ott rólunk
szent Atyád előtt vallást!
Félelminket vedd el,
esedezéseddel
nyerj nékünk vigasztalást!

Hiszünk, Uram, benned,
Bár el kelle menned
S nem látunk testi szemmel.
Ó, viselj a mennyből
gondot híveidről,
hű Pásztor, kegyelmeddel.

Légy ott, hol nevedbe‘
gyülekezik egybe
két vagy három híved;
Ha hozzád óhajtunk,
essék meg mirajtunk
könyörülő szíved.

Midőn végezetre
eljössz ítéletre
az égnek felhőiben,
Ülvén méltósággal
szemben a világgal
dicsőséged székiben:

Szólj nekünk ily módon,
kik állunk jobbodon,
mint nyájadnak juhai:
‘Kész hajlékim rátok
várnak, ó, bírjátok,
jó Atyám áldottai.

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41672

 

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41671

Falu Tamás

 

(Eredeti neve Balassa Lajos, 1911-ben vette fel a Falu Tamás nevet) (Kiskunfélegyháza, 1881. november 10.Ócsa, 1977. július 13.) magyar jogász, költő és regényíró.

 

*

IMÁDSÁG ELŐRE

Én istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek,
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem...
Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt;
Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltak díványán henyél;
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm...
Én istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:

Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rámfújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!

*

SZAVAM...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41670

Kónya Lajos

 

 

 

(Felsőgalla, 1914. november 2.Budapest, 1972. július 13.) Kossuth-díjas (1950, 1953) magyar költő, író, pedagógus.

*

Reggel …

 

Az iskola:
kötelesség.
Hív a reggel:
tessék, tessék,
aki nem rest,
föl, munkára,
nem süt a nap
a hasára!

Kata frissen
ugrik talpra,
ruháját is
csak felkapja,
reggelit sem
akar enni,
táskájába
kell betenni.

Lilla morog,
mint a medve,
szundikálni
volna kedve,
fogva tartja
paplan, dunna -
tízóráig
elaludna!

De az álmot
csak legyőzi,
felkél lassan,
kezd öltözni:
fut az óra
percről percre,
most már bezzeg
ő sietne!

Rendben vagytok?
Lecke, táska?
Mit készítsek
uzsonnára? -
Lilla ezt már
meg se hallja,
szárnya volna -
úgy rohanna!

Egy-két irka
itthon marad.
Keltél volna
fel hamarabb!
Nyugodt szívvel,
tiszta fejjel -
kellemesebb,
szebb a reggel!

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41669

Reviczky Gyula

 

(Vitkóc, 1855. április 9.Budapest, 1889. július 11.) magyar költő, író.

*

Imakönyvem

 

 

Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét,
Lehajtom a betűkre főmet,
Hogy fölidézzem szellemét.

Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer
Fehér ruhában láttam őt.
Tavasz volt épp, a kedves ákác
Virágozott a ház előtt.
A lemenő nap fénysugára
Reszketett ajkán, zárt szemén.
Apám ott állt a ravatalnál,
És vélem együtt sírt szegény.

Hogy elmosódtak a betűk! Mily
Sárgák s kopottak e lapok.
Rég' volt, midőn ez imakönyvből
Még az anyám imádkozott.
Kék selyemszállal összekötve
Van itt hajambul egy kevés.
Aranyos fürtjeimhez akkor
Nem illett még a szenvedés.

Írott imádság töredéke
Mellett van az anyám haja,
Emitt egy szentnek vézna képe
S egy régi, halvány Mária.
Elnézem… Éppen így viselt meg
A sors azóta engemet.
Sokszor szeretnék sírni, hogyha
Nem szégyellném a könnyeket.

Az Úr imádságát ütöm fel
(Kísérőm a nehéz úton),
S vigasztalást vegyít a kínhoz
A te imád, ó, Jézusom!
Imádság kell a szenvedőnek,
Akit a sors árván hagyott.
Úristen, én nem zúgolódom:
Legyen a te akaratod.

Föl nem panaszlom a világnak,
Csak szellemednek, jó anyám,
Milyen kopár volt ifjúságom,
S hogy mennyi bánat szállt reám.
Tűrtem, reméltem, megalázva
Idegenek közt éltem én;
De azt a régi imakönyvet
S emléked szentül őrizém.

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41668

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41667

Vészi Endre

 

Nyugtalan éjjel

A fák alá gyűlt már az est sötétje,
kis nyúlni fények fürgén futnak át,
csupán a szélkakas, kémény szegénye
forgatja kis fejét, mert szelek kénye
csavarja, szorítja keszeg nyakát.

Bennem is elalszik a fényed: emlék,
koszorúd őszi lombbá változott,
fehér kezével megzörget a nemlét,
ó tűnt napok, ti fényes, szőke zsemlyék!
Az éj esője szívemen kopog.

Mint kis gyerek, ki megijedt az erdőn,
úgy fut a számban rémült lehelet,
a sötétségre újabb sötétség jön,
míg nyugtalanság altat éji-későn
és jégmerev karjában ébredek.

Ó szív, te felszökő meleg parázsom,
te kínzó gépezet, ellenség cinkosa,
ki fölrettensz! te üldözőm, te másom,
fejem a párna-mélybe már hiába ásom;
te fölkiáltsz: ne nyughassak soha.

Fekete ólom rakódik a házra,
minden nehéz, a toll is lezuhan,
nincs hőmérő e fagyra és e lázra,
csak szívverés, mely finoman, vigyázva
az éjbe üt: a hajnal merre van?

 

*

Élni

Egy pillanatért érdemes
fénysuhanásért érdemes
szemlehunyásért érdemes
szemkinyitásért érdemes

Arcközel szóért érdemes
szájközel szóért érdemes
szemközel szóért érdemes
egyetlen szóért érdemes

Haj jószagáért érdemes
bőr jószagáért érdemes
kéz parazsáért érdemes
mell parazsáért érdemes

Egy ébredésért érdemes
fűzek hajáért érdemes
esti körútért érdemes
egy lélekzetért érdemes

Vers száz soráért érdemes
vers húsz soráért érdemes
vers tíz soráért érdemes
egyetlen egyért érdemes

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41666

Rab Zsuzsa

 

Dúdoló

 

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

 

*

 

Kívüled élek


Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

 

 

 

 

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41665

Szilágyi Domokos

 

Ha nem vagy itt

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, amelyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni;
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

 

*

TITOK

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

(1956)

 

 

 

 

 

mousot Creative Commons License 5 napja 0 0 41664

 

Kissé régen voltam itt, de nagy szeretettel köszöntelek Benneteket!

Kívánok további szép nyarat Mindannyiótoknak!

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41663

Szomorúfűz

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41662
szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41661

.kaktusz

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41660

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41659

Szomorúfűz

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41658

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41657

.kaktusz

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41656

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41655

Fazekas Miklós

Hosszú Mondat

 

 

Hajad csillogó ezüstjéből
mint homokszemek, folynak,
hullanak az Idő, a Múlt, a Semmi
emlékei, betöltve lelked réseit,
sérüléseit, marásokat, fájdalmas, karmok tépte sebeket,
s ha az idő, minden fájdalom doktora gyógyítván sérült lelket,
munkavégeztével egyszer magadra hagy,
porba hullsz, ahonnan vétettél,
s egyenlő lészel csigával, kagylóval,
 örök létet kapsz Istentől,
s ez mostmár fájdalom, szenvedésnélküli ajándék,
melyet rövidke életeddel
magadnak
megváltottál!

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41654

szomorúfűz Creative Commons License 2016.07.11 0 0 41653
Előzmény: szomorúfűz (41652)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!