Keresés

Részletes keresés

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43692
hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43691

Petőfi Sándor

Hideg idő, hűs őszi éj …

 

 

Hideg idő, hűs őszi éj.
Ott kandallómon ég a tűz,
De hasztalan, nem melegít,
Mert, kedvesem, te mellettem nem űlsz.

Itten didergek egyedűl,
Várom, hogy elálmosodom,
Mint várja mélaszomorún
Leroskadását a magányos rom.

Még gondolkodni sem tudok,
Lelkemnek szárnya összefagy,
Mert te, virágos tavaszom,
Te hő nyaram, te messze messze vagy.

Csak már ne volna ily borús,
Ilyen sötétfelhős az ég;
Hajolva ablakom fölé
Talán egy kissé elmerengenék.

Ha már szemed nem láthatom,
Ha már nem lehetek veled:
Hadd látnék egy szép csillagot,
Amely pótolna téged némileg!

 

Debrecen, 1848. október vége - november 16.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43690

Móra Ferenc

 

A láp téli álma mély és hosszú. Későn alszik el, de nehezen is ébred. Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a láp még csak a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják helyükből az elevenzöld, friss hajtások.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43689

Sík Sándor

Esti dal

 

 

Alszik a kert, eljött az este,
Az ég fehér és bánatos.
Az égből bús, magányos álmok
Aranyló méze harmatoz.

A házból, zsongó lombon át,
Halk zongoraszó kilopózik.
A zene zengő vizein
A lelkem némán ringatózik.

Víg dallam, csengő kacagás.
Hallgatom, némán, komolyan.
Csak tíz lépés! és - boldog Isten!
Mindez oly messze, messze van!

Egy ember jön a ház előtt,
Az ajkán pajkos, könnyű nóta.
Istenem! mintha jönne már
Hosszú, nagy, terhes évek óta.

Jön, hosszú terhes évek óta,
És én oly rég, oly rég lesem.
Jön felém, amióta élek,
És el nem érhet sohasem.

Oly messze-messze minden, minden!
Az éjszaka ölel körül.
És én fölállok, egyenesen,
A súlyos éjben, egyedül.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43688

József Attila

Őszi alkonyat

 

Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának

Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.

 

Vállamra érzem szép, meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.

 

Hideg vonyít, agyonmart arcomat
Forró öledre mégse hajthatom.

 

Be messze vagy még! Bús az alkonyat,
Lágy hópihékbe hull a bánatom.

*

Az árnyékok …

 

 Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,


mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga


fojtja szoruló mellem.

Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43687

Rónay György

Novemberi alkony

 

Megjön az este rőt színekkel,

szép lassan úszó fellegekkel:

még rebben olykor egy levél,

de kezd elülni már a szél.

 

Köd leng a völgyön, szürke fátyol.

Hull, hull a barna könny a fákról.

Madár is rebben, cinkepár.

A szürke semmiségbe száll.

 

Aztán már nem rezdül levél sem.

Fénylobbanás a messzeségben:

csillag vagy ablak. - Elmerül.

A köd följebb száll, szétterül.

 

Polipkarja téged is átfog.

Elnyeli veled a világot.

S már nincs, csak pára, feketén.

Akár a világ kezdetén.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43686

Müller Péter

Titkos tanítások

,Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna.

Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.
A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43685

Várnai Zseni

Novemberi napsütés.

Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.

S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.

Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.

Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.

Tudom,de mindig újra meg csodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43684

Szabó Magda

 

„Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek."

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43683

Török Sophie

Napfürdő

 

Addig bámultam hunyt szemmel
az égető napba, mig pupillám
két sötétkék gyöngyként keringett
fejemben s felvert gondolataim
aranykásába bódultan feledték
nehéz értelmüket. Testem veszteg feküdt
s vakon zsongtak szemeim bibor
födelük alatt – mégis láttam
és jártam, sugárlábakon jártam
s aranytenger hárfacsobogása
öntözte légies káprázatomat.
Jártam, röpültem! ez a világ
nem volt sehol, csak bennem volt!
csak nekem ragyogtak tündöklő
dombjai. Hangok szikráztak bennem
mint gyémánt, s vak szemem mögül
a világ zengő fényekkel adott hirt
végtelenről és örökkévalóságról…
És ember, ember aranyos partjaimon
ember nem volt egyetlenegy se.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43682

Lázár Ervin

Ó, be szép az élet s minden más madár

 

...egy fénypötty, amit senki se vesz észre, ha elveszik, de nélküle félhomály van odabent...

A szívemen karcolások, hajszálrepedések...

...én már kinőttem az élet nagy dolgaiból...

A lustaságom nagyon sok fölösleges dologtól megóvott.

Egy könnyed ötlet... itt hagy engem a semmiben...

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43681

Vihar Béla

Hazajöttél …

 

Hazajöttél, fáradt volt az arcod,

letetted a padlóra a szatyrot,

és a falak mindjárt felragyogtak,

mintha hoznád válladon a holdat.

 

A terítő, kendő, pohár, párna

ujjaidtól, akárcsak varázsra,

fényleni kezd, s lényed, mint az áram,

ott kering a dolgok anyagában.

 

Fészekrakó, lágy asszonyi ujjak,

eltűnődve hányszor megbámullak,

midőn röpke, puha mozdulattal

titkod nyomán mosolyog az asztal.

 

A szívem is így érintsd e kézzel,

illetésed forró delejével,

s bennem is a harmóniát, rendet,

sugárosztó ujjaddal teremtsd meg.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43680

Áprily Lajos
Őszvégi kicsi dal

Kengyelfutó lett a nyár,
mint a fecske, messze jár.
Hűlő erdőn sír az őz,
búskomorrá nő az ősz,
fénye, színe ködbe hal...
Mért kísérgetsz, kicsi dal?

Öregember, jön a tél,
meneküljön, aki fél.
Öregember, fuss, ha tudsz,
tudod-e, hogy merre futsz?
Meg ne várd a vad fagyot,
hagyd el érdes északot.
Dél felé futó hajó,
zöld olasz part volna jó...

Hűlő erdőn sír az őz,
búskomorrá nő az ősz,
fénye, színe ködbe hal,
s csak kísérgetsz, kicsi dal:

Öregember, jön a tél,
meneküljön, aki fél.
Menekülj, míg megtudod:
sohasem lesz otthonod...

*

Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43679

Vörösmarty Mihály

Késő vágy

 

Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt;
Túl a szív életén
Nyugottan éldelém,
Mit sors s az ész adott,
Az őszi szép napot
De hogy megláttalak,
Szép napvilágomat,
Kivántam újolag
Már eltűnt koromat;
Kivántam mind, amit
Ábrándos álma hitt:
Az édes bánatot,
Mely annyi kéjt adott,
A kínba fúlt gyönyört,
Mely annyiszor gyötört.

Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény
Örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
A szeretni tilt az ész
Letünt remény után.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43678

Márai Sándor

 

 

Az emberi szívek alján a várakozás és a reménykedés lappangott, mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöllői erdőben, s akármilyen nyájas és fegyelmezett volt az emberi külvilág, soha nem lehetett tudni, miféle várakozás rejtőzik sűrűjében.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43677

Vajda János

XII

 

Szól a zene, olyan szépen szól,
Csodálatos búból-bánatból.
Oly szomorú, mint az őszi szél.
Fogy a sugár, hull a falevél.

Honnan e bús hangok, mely tájról?
Messze, nagyon messze világból?
Fekete és gyászos üzenet,
Vége immár, vége mindennek!

Nem is szomorú már, de szilaj;
Nem is sohajtás, de kínos jaj;
Szivem tépik, fejem ingatják,
Mint a szél a fának sudarát.

Ide hamar azt a poharat!
Egyre vadabb, egyre szilajabb...
Majd sikoltva fölkacag, nevet -
Egybe szétveti a fejemet.

Most megint oly csöndes-búsan szól,
Mintha jőne mélyből, föld alól.
Oh, de mért is marad életbe
Aki egyszer el van temetve!...

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43676
hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43675

Váci Mihály

A csillagokig

 

A vihar a füvet nem is érve
      töri le az akác derekát.
Amig illegeti jellemét a levélke,
      facsarodva zokog a szelekbe az ág.

 

Verebet sose lát meg a sólyom:
      fedezik a gazok meg a por,
az ebet soha nem sziszegi körül ólom;
      barikát öleli az akol.

 

Aki csak a szíve gödre előtt
      ciripel magánya csalánja alatt,
olyanra a veszély, ez a hirtelen ölyv,
      rubinos karmaival sose csap.

 

De akit gondjai fű-sűrüjéből a magasba
      pacsirta-dalok parittyája repít:
szívére lecsap, s szaggatva ragadja
      diadalmas harag a csillagokig.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43674

Füst Milán

Oh holdözön!

 

A hídon batyuval megy át egy ember,

Ki bejárta Dániát… –

Az úton vénasszony fut át

És némán járkál egy komondor.

S ki titkot tud s fiakra gondol:

’Szürke kandúr lassan pislog,

Fénybe’ fürdik és dorombol.

 

És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás,

Megállnék most a lusta fényen

S ringatnám magam kevélyen.

Elomlanék, mint senki más,

Megnyílnék Néki, mint a nő

És hallgatnék, akárcsak Ő.

Oh holdözön, te végtelen!

 

Nem ér fel hozzád értelem.

Miféle bűn a léted mélye,

Hogy jussod földünk annyi kéje? –

Sugárzik ott fenn s én hagyom.

Nem szólok semmit, ő se szól

S a hátam borsódzik nagyon.

Te felfaló, te bűvölő,

 

Vagy férfi-e, vagy lusta nő?

Anyám vagy-é, vagy kedvesem?

Bagoly vagy-é, vagy kerecsen?

Szépséggel étetsz, megzavarsz,

Fejemben mérgeket kavarsz.

Így jár, no lásd, megannyi nép,

Ki véled hold-viszonyba lép.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43673

Bertók László

Éjjeli fák

 

Hársfák csillognak csupaszon,
mint nők a vízparti napon.
Az utca halszemű folyó,
pupillájába bújt a szó.
Csak a tükrözött fény csobog
álmot torpantó házsorok
sűrű bozótján, míg a fák
megidézik a nyári bált:
sugárzenére pattogó
kánkán, Afrikából való
kitárulkozás furcsa-szép
folyóparti bűvöletét,
mikor bokrok és nád közén
égő-pucéran, mint a fény,
lányok nézték a víz szemét,
bizalmuk tükrös kedvesét.
Csak a megduzzadt őszi hold
billenti színre a valót:
reggelre dér lesz, kopogó
padlóba bújik a folyó,
s fagyonköszörült penge vág
az ábrándozó parti fák
vacogásába, mi fehér
szakállként le a földig ér.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43672

Szécsi Margit

Sanzon

 

Úgy kerestem én az igét,
mint aki forgószélbe lép,
s míg kínban-kéjben hánytorog,
mit bánja: rálelnek-e még - -

 

Fekete bársony a sötét,
életem elszállt mint az ég,
dereng hamvakkal homlokom,
kioltott hittel álmodom.

 

De hogy ilyen nyomorúság
szólni, ilyen szomorúság,
ha csak megálmodtam volna,
bármi inkább lettem volna.

 

Lettem volna csöpp ősanya,
kölykek tej-teli korsaja,
sötét kuckóban tiszta nap,
- vagy csak szopnának őz-fiak.

 

Vállam noha füstös volna,
kék palásttal domborodna.
Testem a vézna motolla
drágalátos bárány volna.

 

Jaj, hogy engem kiárulnak,
szívemre redves pénzt raknak,
terméketlenné fogdosnak -
kit vadásznak, jobb a vadnak.

 

Fekete bársony a sötét,
életem elszállt mint az ég,
dereng hamvakkal homlokom,
kioltott hittel álmodom.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43671

Kölcsey Ferenc

Kívánság

 

 

Boldog akit szent berek alkonyában,
Mint szelíd pásztort remegő Chitóne,
Lep meg a Múzsa, s magas érzelemmel
          Tíburi dalt zeng.

Gyors enyészettel forog a jelenlét,
A dicső héroszt örök éj borítja,
Büszke márványán kihal a csudált név,
          S fű lepi sírját.

Mint zefir vígan röpes a szelíd dal
A jövő kornak nevető virányin,
Zöld bokorban fúv deli nő keblére
          Éteri kedvet.

Rózsa sírdombján koszorús pohárral
Ihletett kéztöl jut az énekesnek,
S nyúgoszik szentelt pora hűs lakában
          Isteni álmot.

Adjad o Phoebus, nekem ezt jutalmúl
Majd sötét éjben ha világom elhúny,
Adj te míg élek szeretett leánykát
          Cypris, ölelnem.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43670

Szép Ernő

Oly szép szívem volt

 

Oly szép szívem volt valaha
barátom, ibolyacsokor,
kibomlott, nem tudom mikor,
elfonnyadt, émely a szaga.

 

Kényes volt, mint a lakktopán,
amely csak bálterembe jó,
vagy csúszni szőnyegen való,
nem sárba menni ostobán.

 

A szívem meleget adott,
mint május, olyan meleget,
minden növénynek eleget.
Most hol jég, hol pokol vagyok.

 

Kinyithattad vón mellemet,
olyan tükör volt itt belül,
kiben a csúf is felderül.
Már vaksi, nem tud kellemet.

 

Édes szív volt, piskóta volt,
aki harapta, tudja még,
de könnyem több volt, mint elég,
és könnyben ázott, s elromolt.

 

Mosolygott, mint a tengerek
remek kagylója, s idegen,
boldog zúgást tett idebenn.
Nézd, eltörték az emberek.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43669

Tóth Árpád

Régi dallamok

 

Egy ismeretlen szép lány zongorázik.
Fájó dallam, mint örvénylő patak,
Lüktet fülembe a kis kerti házig,
Hol meghúzódva ülök hallgatag.
Kivül merev, bús tömbökké verődvén
Merengnek vénhedt, hajlott testü fák,
Jégkéreggé fagy rajtuk a verőfény,
Kék árnyukban ül hűs szomoruság…

Ellobbant lángelmék halk muzsikája
Füröszti fáradt, sáros lelkemet,
S úgy fáj, hogy éltem mért fonnyadt sivárra,
Mint holt mező, mit tar homok temet.
A drága múlt ragyog fel ím előmbe,
Mint éji tó, az árnyruhás, borús,
Ha hűs tükrén piros fényét elöntve
Kigyúl a nap, a szent, tűzkoszorús…

Szivem mélyén, a bíbor koporsóban
Holt álmok népe ébredez, remeg.
S naiv ritmusra fürgén, rikitóan
Körültáncolnak és megejtenek.
Édes, mélységes, halk gyerekszerelmem
Üde melegét újra érezem,
Az agg lugasban ülünk újra ketten,
S vékony, fehér kezéhez ér kezem…

A zongorán künn új dal zúgva harsan,
Vonagló, jajgató, éles, sötét,
S én felriadva, könnyes szemmel, halkan
Lefogom ábrándjaim kék szemét.
Ó, mért is volt álmodni annyi álmot,
Fényes mennyország, mért szálltál le rám,
Ha pár év múltán életed s halálod
Egy halk futam egy ócska zongorán…

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43668

Reviczky Gyula

Szívemből téptem ezt a dalt

 

Dalocska, szállj, repülj tovább!
S te törj ki könnyezésbe,
S gondolj engesztelődve rám:
Be jó fiú szegényke!...
Dalocska, szállj tovább!

Szívemből téptem ezt a dalt
Szerelmi vallomásnak,
Hogy hű maradtam s szívemet
Nem adtam senki másnak...
Dalocska, szállj tovább!

Dalocska, szállj, repülj tovább!
S te törj ki könnyezésbe,
S gondolj engesztelődve rám:
Be jó fiú szegényke!...
Dalocska, szállj tovább!

*

Őszi rózsa

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Vetkezik a rét, a róna.
S neked most van születésed.
Szomorúság látni téged.

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Nem lesz eztán pásztoróra.
Haldoklik a fény, a lepke.
Ködben, árnyban ki szeretne!

 

Őszi rózsa, őszi rózsa!
Hajlik az év hervadóra.
Te is elhullsz, de a nélkül
Hogy részed lett vón' a fénybül.

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43667

Devecseri Gábor

Itt ülök, nézem a hegyet

Itt ülök. Nézem a hegyet.
Hisz nemrég együtt jártunk rajta ketten.
Barlangszájával rámnevet:
azóta is vár minket rendületlen.

Ha most diák volnék, s hajam
vad fürtje még a homlokomba lógna,
nem várnék ám, fognám magam:
fönt kóborolnék rajta szívdobogva.

Bejárnám szűk ösvényeit,
s hol - egy kilátó alján - dús az árnyék,
szép városunkat egy kicsit
kettőnk szemével nézni ott megállnák.

És sóhajtanék is nagyot,
hogy lent a túlsó oldalon a házak,
miként a kártyából rakott
várak, már szinte összeomlanának.

Aztán belátnám: bánatom
miatt az ártatlan mért is lakoljon?
És visszaszívnám sóhajom;
de rádgondolnék álmodozva folyton.

S lesném magamban, mint veled,
hogy hegy vidul, hó eltűnik, virág nyit;
az eget nézném, mit szemed,
ha nem vagy is mellettem, megvilágit.

De nem vagyok diák: korom
lejtőre dőlt és higgadtságba csusszan:
nem borzas már a bánatom,
s ha borzas is, viselnem kell nyugodtan.

Meg aztán lusta is vagyok,
de képzeletem fürge, jár helyettem.
Nem taposlak, hegy; jónapot;
majd járunk rajtad akkor, hogyha ketten!

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43666

Szilágyi Domokos

Őszi Bánatos
/ Halott bátyám emlékének/

Szívembe bútt a bú. Sok faragott-remek
szobor vonásain ezer érzés remeg:

úgy zsonganak belül a fájdalmas szavak.
Szívembe bútt a bú az őszi ég alatt.

Lila kökörcsinek hervadnak bágyadón.
Utolsó sóhajuk megtörten hallgatom.

...Ezek vagyunk mi is? Lila kökörcsinek,
amik, ha jő az ősz, a suta semminek

adjuk színünk - szavunk - szívünk? - Halál, halál
csupán, mi tavaszi teremtő csókra vár?

Lila kökörcsinek, fehér liliomok,
ökörnyál-szálakon felétek imbolyog,

és meg kell halnotok, nincsen, nincsen kiút!
Meghal, ki nem remél, és az, ki hinni tud - -

- örök tragédia. De mindig új-jajú...
Fáradtan megbúvik a szívemen a bú:

elhozza minden ősz. Mint faragott-remek
szobor vonásain: kökörcsin-levelek
múló lilájában örökre ott-remeg.

 

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43665

Gyóni Géza

A te tisztító csókod

 

Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma vétket.
Ó csudatévő csókok,
Hogy szabad újra lenni
Jónak, szelídnek, szépnek.

 

Az ajkad gyermekajka,
Min szó még nem repült ki.
Egy csókjával a múltat,
Csúf, gyáva, céda múltat
A mély pokolra küldi.

 

Az anyám kezét fogom,
Áldott kis szőke gyermek;
Virágok vasárnapján
Falusi kis templomba
Áldozni most vezetnek.

 

Ó csudatévő csókok,
Mámor, tavaszi, tiszta,
Ha értem jő a múltam
Bűnnel, arannyal, fénnyel,
Jaj ne adjatok vissza!

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43664

Lányi Sarolta

Időzavar

Ha unod a jelenvalóságot
és benne saját jelenlétedet,
hagyd itt mostani magadat
s vele az unott napokat.
Fordulj vissza, s bújj éveid mögé,
gondolj arra, mit egykor megértél
s meg is értettél. Az volt neked
az átélnivaló s
megbékéltél vele. Az életed
néha lebegés volt a dolgok felett,
máskor meg marakodás a sorssal,
mígnem beleájultál a Semmibe.
Elrendezni emlékeid,

sajnos, nem tudod.
Ha feltúrnád fiókjaid
s bennük a lomtömeget -
beleőrülnél. Hogy is tudnál ott
valamit megtalálni?
Emlékezem:
mindig rendetlen voltál

kiskorodban is...
Ezt józanul mérlegelve
nevelési szempontból
szeretnék a kezedre ütni,
te haszontalan rossz gyerek...
Most mit tegyek?
Hiszen ez az én kezem!

hanneton Creative Commons License 6 napja 0 0 43663

Baranyi Ferenc

Küszöbön

Akihez soha nem futott nő
karját kitáró repeséssel,
az még soha nem érkezett meg,
csak megjött mint az álom éjjel;
akihez nem szaladt, ki várt rá,
amikor a küszöbön feltűnt –
nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
azt érzi, hogy magánya megszűnt.
…. Repültél hozzám s felborultak
a székek szinte körülötted,
a tárgyak józan sorfalát szép
suhanásoddal szétsöpörted,
jöttem, dobolt a lázas expressz,
a szívverésem nem kevésbé,
s elémfutásoddal avattad
betoppanásom érkezéssé,
jöttem száz mérföldön keresztül,
de az a két vagy három méter
– amit utamból visszaadtál –
mérföldek ezreivel ért fel,
az a táv, az a semmi – pálya
amivel megrövidítetted
utam hozzád, az méri hosszát
lemérhetetlen közelednek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!