Keresés

Részletes keresés

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40385
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40384

Csoóri Sándor

 

 

(Zámoly, 1930. február 3. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

elengednélek, visszahívnálak

 

 

elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a Nap, mint a végzet -
egész testemmel
égjek!

Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak -
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat,
venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.

Elengednélek -
visszahívnálak -
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40383
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40382

Komjáthy Jenő

 

 

(Szécsény, 1858. február 2.Budapest, 1895. január 26.) magyar költő. A 19. század végén a magyar líra egyik megújítója. Költészetét egyfajta hídként is lehet értelmezni Vajda János és Ady Endre, a romantika és a szimbolizmus között.

 

Éloa!

 

Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas ajkam,
Gyötörve édes izgalomtól
S ha tombol vágyak vésze rajtam.

Ha rettegek, sírok, sóhajtok,
Ha szívem dobban: mind csak érted;
S szivem viharló lüktetését
Te látod, érzed és megérted.

Ha lelkem mély gyönyörbe szédül,
S magamat istenűlni érzem:
Ha szaggató, forró, kegyetlen
Kinoktól roskad porba térdem:

Ha üdvösség, csodák varázsa,
Vagy sorsverés ragad magával:
Neved kiáltom lelkesedve,
Versenyt a lelkek szent karával.

Neved kiáltom esdekelve,
Ujjongva, sírva; alva, ébren;
S neved fog élni túl időkön,
Túl minden véges szenvedélyen.

És gyönyöröktől haldokolva
Ha fejemet a sírba hajtom:
Szerelmes lelkem kilehelve,
Éloa! szép neved sóhajtom.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40381
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40380

 

Képes Géza

 

 

 

(Mátészalka, 1909. február 1.Budapest, 1989. augusztus 19.) költő, műfordító, tanár, a Magvető Könyvkiadó egyik megalapítója és igazgatója.

*

Vallomás

Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S csak akkor szűnik ez a szerelem,
ha meghalok s hideg gödörbe tesznek.
S vajon akkor meg fog-e szünni? Nem!

Ha szétszakad az agy, s a szív s az ágyék
s az izomrostok mind szétomlanak,
rejtezve bennük meglapul a vágy még,
mely átömlött rajtuk mint tűzpatak.

Por és hamu leszek. Az idő malma
már csontjaimat is megőröli.
De él a föld folyója, rétje, halma
s égnek tovább az égbolt fényei.

Ők látták szemed tiszta fényét, látták:
hogy csókoltalak, hogy öleltelek!
A folyó meglassította folyását,
s ránk hajoltak a fák s a fellegek.

Ha már emberek szívében sem élek:
a fák, folyók, rétek és csillagok
még századokig egymásnak beszélnek
szerelmemről, mely érted lobogott.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40379
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40378

Berda József

 

 

(Budapest, 1902. február 1.Budapest, 1966. július 6.) József Attila-díjas (1965) magyar költő.

*

GYERMETEG ESET

 

 

Ó, egyetlen, esetlen-gyámoltalan barátom!
Hát véled is megesett a gyarló baleset?!
S éppen a hosszú híd kellős közepén?!
Az áldott-átkozott „majomtej” téged is
kikezdett; gyomrodra, sőt fenekedre rohant?
Nesze! nesze! kapd el! itt a segitség! itt e
lepedőnyi selyempapír! Hát csak könnyebbülj;
könnyebbülj meg; tudom én már, mily furcsa
mulatság és mennyire bosszantó az efféle
eset éjnek idején! Ha egykor hasonló
szükség jönne reám is, hiszem, nem leszel
rest te sem viszonozni, mint jótét lélek,
ebbéli szivességemet.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40377
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40376

Nagy László

 

 

(Felsőiszkáz, 1925. július 17.Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

*

Itthon vagyok

 

Csípős szélben jöttem

bolond idő volt,

a Somló-hegy ködben

hóval villogott.

Zúgott szálas erdő

ibolyák fölött,

vadvizekben felhő,

bibic fürödött.

Lenyargaltunk gyorsan

domboldalakon,

átdobogtunk lassan

deszka-hidakon.

Állt a láthatárra

kék csákós torony,

kertünk alatt nyárfa

nyújtózott nagyon.

Láttam a ház vedlett

mész-pikkelyeit,

sár-udvara tetszett,

régen jártam itt.

Megláttam anyámat,

kormot seprűzött,

elrepült a bánat

szeles fák fölött.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40375

Csokonai Vitéz Mihály

 

 

(Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) költő.

*

A reményhez



Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40374
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40373

Kemény Simon,

 

1898-ig Kohn

(Tass, 1882. augusztus 19.Budapest, 1945. január 27.) költő, író, újságíró, lapszerkesztő.

*

Elolvadt a hó..............



Hullatja már hosszú gubancos szőrét
A pej parasztló s kis magyar tehén,
A tyúkok már kapargatják az udvart
S a piheni paraszt a földekre mén.

Hegyek tövén a folyó mostan árad,
És túl a Dunán az öreg hegyek
Ilyenkor oly halálos szépek, szépek...
Amint halványan ide kéklenek.

A kis csikó ugrál, s rázza csengőt,
Tala borjú bőgni mostan tanul.
Szagos az alkony, jó szagú a reggel,
S a nép napot les nyughatatlanul.

Este hétkor a határ még világos:
Jól látszik a távol futó vonat,
Kik lehetnek, vajjon hová utaznak?
Lustán rágódik rajt a gondolat.

A varjúlepte földek belsejében
Az őszi mag sárgás-zölden csiráz,
S a gazdának térdében és gerincén
Futkos bizsergő márciusi láz.

Az ősszel eltett gyümölcs elfogyott mind,
A tél megette már a tűzifát,
Megérett a könnyű homoki jóbor
S húsvétra várja anya a fiát.

Vett pargetot, vesz kartont a fehérnép
Szinek nyilnak ruhán és keszkenőn,
Virul a hangos, nevetős menyecske.
Téli szerelme magvát érlelőn.

Hideg patak kéken, fehér habosan
Vágtat; a folyam lassan hömpölyög
S irígy honvágyam felhője sötétlik
A dunántúli drága táj fölött.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40372

Ady Endre,

 

 

teljes nevén: diósadi Ady András Endre[2] (Érmindszent,[1] 1877. november 22.Budapest, Terézváros, 1919. január 27.[3]) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

*

Elbocsátó, Szép Üzenet

 

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40371
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40370

Bereményi Géza

 

 

(Budapest, 1946. január 25. –) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező.

*

Csönded vagyok

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál magadról szép éneket,
dicsőítő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40369

Fekete István

 

 

 

(Gölle, 1900. január 25.Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

*

KÖD

 

A nap még csak bújkáló tallér
gőzölgő, puha felhők fölött.
A nyárfák dermedten állnak,
az úton szekerek járnak,
messze, valahol a köd mögött.

Reggeli, rekedt károgással
a mezőkre szállnak a varjak.
S tél végi szennyben ha vájnak,
ágyán az ébredő tájnak,
pihenni már senkit nem hagynak.

A bokrok között ezer veréb
saját nagyságát csiripeli,
de ha karvaly odavág,
cseppen a vér, rezzen az ág,
s az egyet a sok hős csak nézi.
 

Vadlibák szállnak a köd fölött,
de ők már a holnapnak szólnak.
Ki elmaradt, hát elmaradt,
róka torkán vagy föld alatt,
most kár lenne beszélni róla.

De akik már voltak: vannak is.
A föld és bús emlékek alatt,
s a jövőben visszatérnek,
mélyéről időnek, térnek,
és a végtelenről vallanak.

A nap még csak bujkáló tallér,
de van és lesz a felhők fölött,
a nyárfák rügyekben állnak,
a ködben új napok várnak,
és új emberek a köd mögött.

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40368

Gyulai Pál

 

 

(Kolozsvár, 1826. január 25.Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költő, író, prózaíró, egyetemi tanár, műkritikus, a Kisfaludy Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője.

*

Szeretnélek Mégegyszer Látni

 

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.
Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézz reám.
Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek mégegyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!
Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.
Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40367

Baranyi Ferenc

 

 

(írói álneve: Francesco del Sarto) (Pilis, 1937. január 24. –) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.

*

Csöndtelenül

 

 

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.


Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.


Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.


Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.


Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,


nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,


sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.


A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40366
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40365

 

Erdélyi János

 

 

(Kiskapos, 1814. április 1.Sárospatak, 1868. január 23.) ügyvéd, tanár, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság titkára, költő.

*

Magányos csillag

Magányos csillag fénylik odakint
a messzeségben és felém tekint.
Hunyorgat, mint egy titkos égi szem,
színeit váltja. Vajon mit izen?
Magányos csillag, izen valamit,
ha nem is értem titkos jeleit,
szívem a fénynek, a fénynek örül,
s mint ő, hamar fellobban és lehül.
Fel-feltekintek: ott ragyog-e még?
Mint egy magányos lámpafénybe rég,
gyermekkoromban, kint, a vén tanyán,
ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.
Szívemben úgy járkál a jó remény,
mint egykor ő, csak lábujja hegyén,
hogy fel ne költse négy kis gyermekét,
s ne szűkölködjön kenyérben a hét.
Alig pitymallott, már indult apám,
zörgetni béresnépek ablakán,
hallottam elmenő lépéseit,
lépéseit és köhintéseit...
Magányosan bolyongok idelenn,
nem is tudom, mi történik velem,
csak a te titkos, távoli szemed
biztat, mint árva csillagizenet.
Álmaim anyja, lámpám olaja,
magányos éjem hajnalcsillaga,
biztass, ragyogj, hadd keljek, mint apám,
zörgetni alvó népek ablakán.
Ébredjetek, ti alvó béresek,
az új napon vezéretek leszek,
fel! fel! a harcok csillaga ragyog!...
Jaj, be magányos csillag is vagyok!.

 

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40364
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40363

Budakeszi Weöres Sándor

 

 

(ejtsd: Vörös[m 1] Szombathely, 1913. június 22.Budapest, 1989. január 22.) Kossuth és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

*

ARS POETICA

 

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat

s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

 

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.

Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:

vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,

szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,

mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

 

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:

táplálnak, melengetnek valahány világévet

s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,

a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,

társukként megölelnek és megint messze szállnak.

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40362
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40361

Sárközi György

 

 

(Budapest, Terézváros, 1899. január 22.Balf, 1945. március 8.), magyar költő, prózaíró, folyóiratszerkesztő, műfordító, magántisztviselő.

*

A hó balladája

Fehér volt, mikor leesett
S lőn szutykos barnaszín,
Lágy volt és most dermedten áll
Az utcák partjain -
Mint a földre dőlő tejút,
Szikrázva szállt a hó
S most oszló testét temetik
A hólapátolók.

Sötét csapat gázolja a
Derengő éjszakát,
Vállukról csengve hull alá
A csákány és lapát,
Az égből érkezett szüzet,
A szép holdfénygolyót
Dühödt csákánnyal tördelik
A hólapátolók.

Fáj a vad munka nékik is,
A szitok füstölög,
Szapulják, mi kenyeret ad,
A csikorgó időt,
Talpuk alatt jeges a föld,
Az éj arcukba lóg,
Így ássák-bontják a havat
A hólapátolók.

Ássák és bontják azt, ami
Könnyű volt, mint a hab, -
Most vörösbélű taligák
Viszik a tört havat
Oda, hol zordan megnyílik
A csatornatorok
És beléhányják terhüket
A hólapátolók.

Szél ásít a hegyek mögül,
A lámpák inganak -
Kortyogva, feketén csorog
A nyirkos föld alatt
Mi vidáman s ártatlanul
Az égből jött, holott
Tudta sorsát: sírba lökik
A hólapátolók.

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40360
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40359

Sík Sándor

 

 

(Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa. Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.

Öccse Sík Endre író, jogász, diplomata, külügyminiszter, történész.

*

Ember


Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!

Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.

Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.

Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim,
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édesanyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.

És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.
*

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40358
mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40357

Vajda Péter

 

 

(Vanyola (Veszprém vármegye), 1808. január 20.Szarvas (Békés vármegye), 1846. február 10.) magyar költő, drámaíró, pedagógus, evangélikus gimnáziumi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Vajda János költő nagybátyja.

*

I love you!!!

 

 

1.
Nagy Sándor nagy területet szerzett meg.
Én meg a lánynak nem tudom elmondani, hogy szeretem.
Sőt szerelmes vagyok belé, de meg bátorságom
Sokszor feladtam, de mindig talpra álltam.

2.
Félek, hogy egy nap nem lesz miért küzdeni.
Harcolok sokat, fájdalmat is eltűröm még őérte.
De nem tudom megtenni, hogy kimondjam,
Nem tudom, dühös legyek, vagy szomorú.

3.
Hogyan mondjam, hogy szeretlek
Büszkén harcolok őérte, hej, Istenem, Istenem.
Ez a reménytelen szerelem.
A napok múlnak és múlnak, én meg itt lettem.

4.
Szerelem hagyj békén, te csak szenvedést hoztál.
Ez a szerelem lassan eléri hat évet,
Szerelem múlj el, most a düh elönt teljesen.
Igaz, nem vagyok szép, de ez kapcsolatban nem muszáj.

 

 

mousot Creative Commons License 18 órája 0 0 40356

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!