Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

szomorúfűz 2014.07.23 19:20:45 © 34769

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:41:43 © 34768

Szomorúfűz

Szemedben könnyek ...

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:40:11 © 34767

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogy a világon oly sok
a felesleges fájdalom,
az ember menekülne előle,
nagyon sokszor sikertelen,
fájdalom nélküli élet nincsen:
előbb, vagy utóbb
utolér mindenkit
egyik, vagy a másik..
de van fájdalom szerethető,
amelyiknek a végén
a fény látható,
vagy nem látható még,
de az idő meghozza a gyümölcsét,
amikor a kín a legnagyobb,
amikor az ember úgy érzi
tovább nem lehet kibírni,
akkor következik be a csoda,
megszületik
éppen, egészségesen,
a fájdalom okozója, a gyermek,
vagy épp világra jön
hosszú, fájdalmas vajúdás után
a világszép szeretet...
amikor az életre kész már,
akkor belülről
csak örömöt okoz,
fájdalmat csak akkor,
ha valami a másiknak,
rossz a szeretett lénynek.

 

2014. július 17.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:36:11 © 34766

szomorúfűz 2014.07.23 18:34:34 © 34765

szomorúfűz 2014.07.23 18:28:03 © 34764

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogyha születik új bolygó,
az se tesz másképp, mint a régiek,
a körforgás velejárója a létének..
és amikor ember jön a világra,
az is csak azt teszi, pedig talán
ő mehetne tovább is az úton,
csinálhatná jobban,
csinálhatná okosabban sokkal,
mint az elődei tették azt,
juthatna tovább,
kerülhetne magasabbra is akár...
de talán az ember
évmilliárdok óta sem változik,
pedig, van egy pillanat, amikor
lát tökéletesen, látja kritikával
az elkövetett hibákat,
de, csakhogy azokat
ismételje újra,
mintha nem is lehetne jobban...
így aztán ő sem jut tovább,
az emberség létráján
nem jut feljebb,
s ha véletlen olyannal találkozik,
aki már visszafelé jön,
az hiába is mondaná,
meg úgysem hallgatná
a figyelmeztetést, hogy ezen az úton
nem érdemes menni tovább,
a szakadék következik...pedig talán,
ha élne a jogával, a szemetet kihajítaná,
az értéket megtartaná,
sokkal messzebbre jutna
a szeretet felé vivő emelkedőn:
de az ember nem változik, nem jut előbbre,
a jót kidobja, a rosszat megtartja,
csak forog körbe azon az úton,
mit előtte már elátkoztak sokan.

 

2014. július 16.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:26:50 © 34763

szomorúfűz 2014.07.23 18:23:25 © 34762

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogy, mint annyi minden más,
az evés is lehet örömforrás,
de ugyanaz muszájból
nem csak elveheti,
de meg is ölheti a lehetőséget,
a kényszerítés elveszi az étel ízét,
a kényszerítés megöli az evés örömét,
a kényszerítés megutáltatja az evést...
és, talán olyan a jóság is,
jónak lenni öröm, de a jóság ízére
mindenkinek magától kell rájönnie,
elég látni rá a kedvcsináló példát:
elveszi a felismerést a muszáj,
a jóság amúgy csodás, önként,
szeretetből vállalt lehetőségét...
s ha az erőszak megszűnik,
a meggyűlölt dolgokat
kihányja magából az ember,
azután már csak akkor eszik,
csak akkor jó,
ha a kényszer erős nagyon...
az evés is, a jóság is olyan,
ha egyszer valaki az ízekre ráérez,
hozzá kedvet kap,
akkor nem szűnnek meg az életnek
a sok-sok örömforrása között
a helyet elfoglalni.

 

2014. július 15.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:22:14 © 34761

szomorúfűz 2014.07.23 18:18:44 © 34760

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogy a gyűlölet nem egyszerre születik,
a gyűlölet lassú méreg, amelyik
először csak egy csöppnyi,
de, ami el nem illan,
ahogy azt teszi
a hirtelen érkező harag,
folyton csak növekszik,
míg az ember lelkét is
teljesen át nem járja...
sokszor ártatlan az áldozata,
nem is ő az egésznek a lényege,
hanem a hiány, a szeretet hiánya,
azt az űrt tölti be a sötét,
a marcangoló gyűlölet,
sokszor csak a másság miatt, vagy,
mert másnak valamiből több van,
a gyűlölet az okot mindig megtalálja...
de talán az csak
légből kapott magyarázat,
valójában a gyűlöletnek az oka
nem kívül van,
ok a szeretet kínzó hiánya,
ami összpontosul a gyűlöletben...
akit a saját szeretetlensége
beteggé tett,
a gyűlöletre az képes:
csak az az egészséges,
akiben a szeretet virága
a gyűlölet lehetőségét is kiszorítja,
mert, akiben a szeretet virul,
az a világon a leggazdagabb,
irigységre nem lehet oka annak.

 

2014. július 15.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:15:25 © 34759

szomorúfűz 2014.07.23 18:14:48 © 34758

Előzmény: szomorúfűz (34757)
szomorúfűz 2014.07.23 18:13:57 © 34757

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogy a legkülönlegesebb ajándék
a szeretetből születik,
a szeretetből,
ami, ha egyszer túlcsordul belül,
az akadályt többé nem ismeri,
lesz úrrá a legnehezebb helyzeten,
nincs neki olyankor lehetetlen...
ha jön az alkalom,
de a távolság miatt
már a szó sem hallatszik,
akkor is marad lehetőségként
a szeretet másiknak
a neve,
annak is foglalása
gyöngyfoglalatú imába,
és a rendíthetetlen hit,
meg a rendíthetetlen remény,
(nélkülük a szeretet
csak örökös gyász lehetne)
hogy az ima légies szárnyain
az ünnepet megkoronázva
eljut a szeretet,
mint a legszebb ajándék,
lélektől lélekig.

 

2014. július 14.

szomorúfűz 2014.07.23 18:11:27 © 34756
szomorúfűz 2014.07.23 18:10:19 © 34755

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
hogy az embert gyakran
megtéveszti a látszat,
s mert a valóságnál
az könnyebben megterem,
hisz is benne, s ha idővel
a látszat
teljesen átveszi a helyét
a valóságnak,
az lesz az egyedüli,
az lesz az igazi...
a Föld,
felbecsülhetetlen értékű gyümölcseit
magától kínálta sokáig,
s mert az ember nagy éhségében
a mennyiséget kevésnek találta,
a Földet mesterségesen,
sokszor méreggel táplálja,
így aztán, minél több a gyümōlcs,
annál kisebb az értéke,
mígnem egyszer
nem lesz mivel összehasonlítani már,
marad igazinak az értéktelen,
csak a látszatra a Földnek a gyümōlcse,
valójában az ember kizsákmányolásának
a kétes értékű eredménye...
lehet, hogy az élet is
lenne felbecsülhetetlen értékű kincs,
ha az ember nem akarna
mindig csak kivenni belőle:
ha az élet ki van zsákmányolva,
de nincsen érték beletéve,
ha nincs benne elég szeretet,
akkor csak értéktelen gyümölcsöt teremhet,
üresen, mesterséges táplálékkal etetve
az élet is csak
sötét, ijesztő, semmire se jó,
árnyéka az igazinak.

 

2014. július 12.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:08:17 © 34754

szomorúfűz 2014.07.23 18:04:15 © 34753
szomorúfűz 2014.07.23 18:03:40 © 34752

 

Szita Zoltán

Nyújtsd felém

Nyújtsd felém hívó karod,
mutasd meg a léted
álmaim suhanó szárnyán,
jön felém az emléked
a tiszta, - gyémántszínű
fényszemű fényben,
álom puhán rohan
mosolyogva, észrevétlen.

 

szomorúfűz 2014.07.23 18:01:11 © 34751

 

Mirian

Csak egy mai gondolat …

 

A máról kéne írni
Betűk sorrendjét mégis
Valami más szabja át…
Oly messzire nyúlik a kéz

Hol a szív kapuját
Nem az a kulcs nyitja
Mely itt, előttem hever.
A máról!
Ahogy a Nap süt!
Tüzes fénysugarát veti elém!
Mégis…

mért nézek a hegyek mögé
Mikor zeném, itt szórja rám
Az ég összes dallamát!
Ki válaszolhat… ugyan!
Lábam, csak az utat nyomja
Egy életen át…
Hát hol az Isten botja
Hadd nézzek szemébe!
A félsz, rég elfogyott belőlem
S jól tudom, a tudásnak ára van.

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:57:55 © 34750

szomorúfűz 2014.07.23 17:57:22 © 34749

Balázs Danó Tímea

Liliom

 

Attetsző arcom a Nap felé fordítom,
gyöngyfehér fénytenger közepén
egyedül lebegő, könnytestű liliom.
A gyökerek, csillámló tarajú, apró kis fellegek.
Létemnek illata halkan, édesen elmereng…
Zümm-jével kísér egy csodás kis bársony-méh,
csak zümmög, körbedong, majd félénken hozzám ér…
Vinnie kell valamit a percből, talán a napot, a virágport…
pedig ott mélyen, fent, a mézben már ott vagyunk…
Hogy lássa, ne csak érezze örökvíz édes illatát;
tükörszirmaim lágy ölét a Tengernek adom át…

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:54:31 © 34748

Millei Lajos

Szállni vágyó gondolatok

Gondolatom szabad madár,
ne kösse meg senki,
vágyat, ágyat, lágy csókokat,
későbbre tud tenni.
Szárnyaljon, ha úgy akarja,
ne álljatok elé,
hisz akkor boldog, hogyha repül,
szíve sajog belé.
Gondolatom szabad madár,
nem bírja a rácsot,
Nem lakik jól, ha ketrecébe
dobnak be kalácsot.
Fegyverével rohanni vágy,
űzött vadat hajtva,
saját töltény, saját puska,
így megy Ő a vadra.
Becserkészi lesben állva,
babonázza szemmel,
s leteríti nyugodt kézzel,
nagy szakértelemmel.
Engedjétek gondolatom,
hadd keresse sorsát,
hisz hiába áll előtte még
megannyi korlát,
Úgy söpri el, felégeti,
ízzé-porrá zúzza,
ahogy fent a nagy sas-madár,
a levegőt túrja.
Békés kedvű gondolatom,
csak akkor támad dacból,
ha értetlenség akadályát
rakják elé, rácsból.
Ha hagyjátok Őt széllel szállni,
csendes lesz az álma,
s virágesőt, fényzivatart
bocsát a világra.

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:52:10 © 34747

szomorúfűz 2014.07.23 17:51:27 © 34746

Siktár János

A felhő

 

Ég vándora ki a sírást
nem unja meg talán soha,
könnye folyik oly' csendesen
a Föld orcájára, noha

mikor feléd közeledve,
dördül és hangosan ropog
azt hihetnéd, hogy egy malom
kopott kereke csikorog.

Könnyei kifogyhatatlan
nagy szorgalommal öntözik
a szomjas kiszáradt földet,
amíg köntösbe öltözik.

Dombjainknak bizony sok-sok
színt ad ő és oly' csodást,
s a gyönyörű berkeinknek
bámulatos lombosodást.

Amerre csak jár, a szép táj
eggyé összeolvad vele,
és előtör mindenhol a
buja növényzet erdeje.

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:50:09 © 34745

Hajdu Mária

Talán a végzet

 

Kezdet voltál, s talán a végzet,

tőled kaptam mindazt, mit érzek.

Te oltottad belém a vágyat.

kertész, ahogy oltja az ágat.

 

Tőled kaptam mindazt, mit érzek,

tőled boldog a szív és a lélek.

Örök nyárban fürdik az arcom,

esernyőmet már nem én tartom.

 

Te oltottad belém a vágyat,

messze rohant tőlem a bánat.

Szívem kulcsát rég elrejtetted.

Hová is tetted? Elfelejtetted.

 

Kertész ahogy oltja az ágat,

türelmesen szerelmünk vártad.

Neked adtam, tiéd lett végleg,

kezdet voltál, s talán a végzet.

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:48:23 © 34744

szomorúfűz 2014.07.23 17:47:18 © 34743

Horváth Ilona /Hanoli/

Nem kellene más

 

Nem kellene más,
csak szélsuhogás,
arany rezdülés
fák levelén,
hűs víz sodrása
csobogó patakban,
melyben táncol
a játszi fény.

Nem kellene más,
csak kinyújtott kéz,
igaz gondolat,
áradó szeretet,
melyben az önzés
megsemmisül,
magába temetve
a kétségeket.

Nem kellene más,
csak egy halk dallam
tisztán áramló,
óvó egyakarat,
s béke kellene,
béke a szívekben,
hogy végre
együtt dobogjanak…

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:44:19 © 34742

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:43:10 © 34741

György Viktória Klára

Hazataláltam...  

Oly sokáig kerestem lelkemnek
hazáját, békéjét,
bejártam az univerzum
sok-sok zugát, rejtekét.
Dimenziók nyíltak,
világok tárultak,
a gyönyör kapujában
a könnyeim csak hulltak.
Szabadon szárnyaltam,
s a múltból az emlékek,
a csillagok szekerén,
hozzám is elértek.
Villámként hasított
a tudatom mélyéig,
hogy erre vágytam
és vártam sok ezer fényévig.
Emberként érezni,
mi is a szeretet,
mily csodás és fájó,
gyengéd lehelet.
A világ messzi táján
végre rád találtam,
szívszentélyem a boldogságtól lángol,
nincs rá szó,
kimondhatatlan.
Hazaértem én is végre,
letérdelve mondok
köszönetet érte.

 

szomorúfűz 2014.07.23 17:40:21 © 34740

Radnai István

Két égzengés között


a világ két arcát mutatja felénk
nézd a virágzó tavaszt gyümölcsöt
érlelő nyarat és gazdag őszt
vihar áradás jégeső felettünk elidőz
rombol csúfítja a tájat mint rút arcot szemölcsök
a sugaras nyár kék egén
terpeszkedő sötét felhők

s míg arcodra boldog mosolyt fest
a derű s a ringó szellő
viharban megremeg a test
s a látomásban istennel vív a sátán
az ember szelíden uralkodjon
félelmén vagy égő vágyán
hogy az éggömbön s a koron
feltűnjön a szivárvány