Sziasztok miután olvastam Pléhúsz írását MTZ-Freddy topikjában gondoltam benézek ide, a márkatársak közzé. Először is egy kis bemutatkozás Sz-Sz-B megyében élek Fehérgyarmaton 2 darab UE-28-asunk van. Az egyik már lassan 5 éve áll. A másikat permetezésre kaszálásra és fák közt tárcsázásra használjuk. Most az elejét kell megcsinálni mert ráz és a kormányt is nehezen lehet tekerni, a blokkja nemrég volt felújítva új porlasztó gyűrűcsere. Ezzel be is fejeztem a kis mondókámat. :) Végezetül egy kép: KATT!
Remélem nem estél abba tévedésbe,hogy a 112-es hüvely kívül nagyobb átmérőjű!?Kívül midkét furatú egyforma,ezért lehet beletenni bármelyiket! Vagyis a 112-es hüvely fala 1mm-el vékonyabb,és ugyanúgy kell hogy bírja a terhelést mint a 110-es.Sőt a 112-es hüvely javító méreti:112.5 -113mm ahol már 1.5 milivel vékonyabb a fal a 110-hez képest.
Úgy néz ki, hogy megvan mi okozta az UE 28-as mozdonyom motorjának átmeneti halálát: Mikor szétszedtük, kiderült, hogy a 414-es dugattyúja van benne. A 414-es dugattyújának 2 mm-rel nagyobb az átmérője mint a 413-asnak, ezért felmerült, hogy esetleg a hengert is felfúrták. Krisztiánnal megmértük a szétrepedt perselyeket és kiderült, hogy a persely külső átmérője megegyezik a 413-as perselyével, tehát a persely belső átmérője lett felesztergálva 2 mm-rel.
Mivel egy sebesség állt rendelkezésre, a motort folyton pörgetni kellett. Vagy a keletkezett hőt nem bírta a 2 mm-rel vékonyabb persely és megrepedt, vagy egyszerűen besült.
Gergics Antal vagyok, földtúró és azt csak is fanatikusan dutrákkal végzem. Bevallom fülest kaptam, hogy itt flikázzák a dutrát.
Pár oldalt elolvasva, csak normális véleményekkel találkoztam, ki a maga szempontjai szerint. Nem ellen képpen, csak a saját véleményem mondanám el 30 év dutrázási múlttal. A 28-as szerintem egy világszám, magasabb kategóriákkal vetekszik, megelőzte a korát és ahogy mondtátok nagyon sok ma is keményen melózik. Szept. 25.-én a III. dutra talin meg is lesznek szentelve!
Összevetni csak a korabeli kategóriájával lehetne, de azokat már túlélte. Csak két esetemet mondanám el MTZ-vel. Ha tárgyilagosak próbálunk maradni a saját gépérzékenységen túl, ahogyan én is húztam már ki 28-assal 50-es MTZ-ét pótkocsival. Olyan történetről nem hallottam hogy ez fordítva gyakori lett volna, MTZ húz dutrát. Életemben talán kétszer vezettem MTZ-ét. Egyszer fiatal koromban megkért egy nagy gazda, hogy vezessem az orosz csodáját. Körbe volt lepótkocsizva a szervestrágya és én ott próbáltam kanyarodni, talán 80-as kisfülkés volt. Nem felejtem el, befordítottam az első kerekeket és a traktor túrva a laza földet ment előre fele, legkevésbé kanyarodott. Jakabszállási spárga termelő akinek zetor motoros kisdutrája van, ugyanezt mesélte. A dutra arra megy amerre én akarom, az MTZ meg amerre ő akar. Persze ez így túlzás, de a dutrával cm pontosan lehet navigálni.
A másik: Késő ősszel szántottam kis dutrával 3 fejes csővázas saját ekéjével, 600 m hosszú táblát. Nemsokára pár száz méterre megérkezett egy 82-es MTZ, 3 fejes lajta ekével. Jól mérhető volt, mennyivel gyorsabb. Egyharmad hosszal ért ki előbb. 15 cm-el fogott szélesebbet, meg talán 5-8 cm-el mélyebben, de ez nem biztos. Korkülömbség volt vagy 35 év, 7-8 liter gázolaj különbség óránként.
Sajnálom hogy az ország födjének dicsőséges megművelését az MTZ-ék végzik, mert a dutrák erre nem kaptak esélyt. Ugyanakkor örülök, hogy olcsó MTZ alkatrészeket lehet kapni, mert a ma üzemelő dutrák legnagyobb részt MTZ donorosak. Függesztőkarok, lámpák, támcsapágyak, hidraulika karmantyúk, stb.
Sziasztok! Van egy régi UE-28-asom, most próbálom kicsit felújítgatni. Sajnos hiányos a robbantott ábrás katalógusom. Most éppen a 259 és 260 oldal hiánya okoz fennakadást. Valamiért nem működik a dutra pedálszelepe. Fel lehet javítani, vagy keressek másikat hozzá? Ha van valakinek felesleges szívesen megvenném. Én Vas megyében lakom, esetleg van a forumozók között, aki szintén e megyében lakik és esetleg ha kérdésem lenne tudna segíteni.
Innen véletlen se mentsétek el borítónak, mert nem lesz jó a méret, meg a minőség sem! De különben meg, meg csinálom rendes DVD borító méretben is, sőt, igényesebb gyűjtőknek, DVD lemezre is nyomtatható képpel, csak olyan DVD-t kell hozzá venni! Asszem úgy 200 Ft. körül van egy ilyen DVD lemez. E-mail- be küldöm a borítókat! Ha kész lesz teszek fel képet róla!
Ritkán Én is előfodulok a képernyőn, de sajnos időből, és pénzből van mindig a legkevesebb! Milyen volt a keszthelyi találkozó? Sajnos nem tudtam elmenni, mert dolgoznom kellett szombaton. Na de, majd Mezőkövesden bepótoljuk ( kaja, pia, nő, jaaa, és persze a Dutra ).
Jut eszembe! Nagysokára már elkészültem, az áprilisban Sándor barátommal szervezett találkozóról a DVD- vel. Nem az Én hibám, de szí....atott minden, sz.gép, program, idő, meg had ne soroljam a többit. De kész, és ez a lényeg. Nem akarom magam dicsérni ( tudjátok, hogy nem az Én stílusom ), de aki látta, nagyon jó véleménnyel volt! Végül is tavaly Pléhúsz barátomtól kaptam az év Dutrás kisfilmje címet ( remélem az idén lesz " NAGY FILM " kategória is ).
Mint Endrebá mondaná: pr...rrrr ( nem tudom utánozni rendesen )
Jól elszórakozom!?!?
Akit érdekel jelezze! M.kövesdre viszem, és remélem, hogy sokan össze jövünk, mert már hiányzik a csapat! Szerintem Mindenkinek megéri, ( aki ott volt, és aki nem, annak is ) hogy legyen egy olyan találkozóról készült filmje, ami egy nem mindennapi gép arzenált mutat be, egy egész napos program kapcsán, képekkel, videóval, ja és persze zenei aláfestéssel.
Az ára, borítóval??? Az sok ( egy üres DVD, egy vékonytokos CD tartóba rejtve )!
A lyukon már nem kel bedugni semmit. Ha az anyát levetted az utána következő biztosító lemez belső kis fülének van a lyuk.A lapátkerékben elméletileg van két 8as menetű fúrat lehúzatni,vagy óvatosan kétoldalt megfeszíteni és a tengelyt megkoppantani a menetre vigyázva.
Az a lyuk ami rögtön a tengely mellett van? -Most emlékezetből, virtuálisan szerelek, mert a motor 80 km-re van tölem. Szóval a lyukon bedugok valamit és kioldom a lemezt? Amúgy a tengely rendben van, az egyik csapágy kotyog, elég látványosan. Az új gumitömítés honnan van? Vízkö egy gramm sincs.
Nézz fel IDE! Itt van rajz a vízpumpáról! Azóta újítottam fel 1-2őt, és gyártottam hozzá új tengelyt is rozsdamentesből, meg lett öntve lapátkerék is. Lehet hogy most nincs már kerék, de ha eltörne, megoldható. Elképzelhető hogy a csapágyat ragasztani kell majd, sajnos a tapasztalataim alapján 10-ből 9-nél szét van kopva a csapágyhely. Remélem Nálad ez nem lesz gond. Aztán volt már hogy a ragasztó sem segített, jöhetett a perselyezés!
UE-28-as vízpumpájában szeretnék csapágyat cserélni, hogyan tudom leszedni a lapátkereket? Azt látom, hogy van egy lyuk a keréken a tengely mellett. Esetleg fel van ékelve a tengelyre? A másik oldalon a porvédőt és a seegert már leszedtem.
Nem régen találtam ezt az oldalt de csak most tudok írni. Nekem is van egy ue-28-asom. Teljes belső felújítás után vettem meg. Most úgy áll hogy már csak a külső van hátra. Sajnos a régi tulaj motorháztető nélkül szerezte, és később ő vágott rá egy mtz 50-esét. Festés előtt szeretném lecserélni gyárira. Valamint keresnék még kerek hűtőmaszkot is.Akinek van elfekvő darabja írjon és megegyezünk. Szeretném lecserélni a gyári dinamót generátorra, kaptam egy uaz generátort feszszabályzóval, az érdekelne hogy véleményetek szerint jó-e az rá.
Nem tudom, hogy nem tudna-e valami tartós gyógyírt a bácsi erre a típusú hibára is, de megkérdezem, ha elő tudom keríteni a telefonszámát. Írok, ha jutottam valamire.
Dutrást keresek, aki talán nem internetezik, idős vagy fiatal. A dutra az élete része, őszinte segítőkész, szakmailag nem titkolódzó, s legkevésbé spasszer. Ha tudtok ilyen érdemesről, írjatok nekem.
Nincsen ledobott külsőgumid...? Vágj ki a mintázatából darabokat, és azok igen strapabíróan távol fogják tartani a rezet a vastól... és olyanra is alakítod őket a kisflexszel, amilyen az ideális. Igaz, hogy lesz gumibüdösség felhőkben... de utána méretrefaragott bakokat mondhatsz a magadénak.
Van hűtőm, csak az a baj vele hogy nincs rögzítve gumibakon sem alul sem felül, sem oldalt, így el tudott mocorogni, és kidörzsölte az ajját. Fémragasztóval megragasztottam, de ettől a hiba okát nem szüntettem meg.