Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2017.03.11 0 0 33

szolga média sanyarú sorsára jut az origo, az olvasottsága majd csökken. mentségére legyen mondva, azért ez még nyereséges, szemben a többi fideszes seggnyaló lappal szemben, amit pénzünkből finanszíroznak, kormány által megrendelt hirdetések formájában.

Elbocsátott origós: Hitvány hazugsággyárat csináltak a lapból

Szerinte a lap mostani vezetése lábon lőtte magát, hiszen mára az Origo „nemcsak hitelességét és karakterét veszítette el (örökre), hanem az olvasottságát és az elérését is. Tehát még azt az alávaló célt sem szolgálja, amiért ezt tették vele (...) butaság volt dörgölőző bértollnokok kezébe adni a kormánylapátot.” Példaként említi a szakmai munka színvonaltalanságára azt, hogy a Vidnyánszky Attilának (a Nemzeti Színház vezetőjének) túlságosan gyakran beszóló kultrovatot a vezetőjével együtt kivágják, vagy hogy „a napiparancsnak ellentmondó fradis írásért” hónapokig térdepeltetik a sarokban a sportrovat egyik legtehetségesebb tagját.

Önkritikusan ír arról, hogy abban, hogy „az lett az Origóból, amit akartak” magát is cinkosnak érzi, bár szerinte nincs szó arról, hogy miattuk ne tudott volna „zökkenőmentesen hazudni az Origo... semmi hatásunk nem volt arra, hogy mi történik, így azt sem tudtuk megakadályozni, hogy az újság meredek zuhanással megérkezzen a kráter mélyére, ahol csak sötétség van.”

Törölt nick Creative Commons License 2017.01.16 0 0 32

2016 őszén, az Orbán interjúval kezdődött az Origó pálfordulása, 2017 januárjától pedig kifejezetten fideszes seggnyaló, csak a Fidesz számára veszélyes, potenciális politikai ellenfelek lejáratásával foglalkozik, semmi objektivitás. szerencsére ez meg is látszik a portál látogatottságával, egyre kevesebben olvassák
http://www.alexa.com/topsites/countries;0/HU

 

ennyit az origó tulajdonosi hátteréről, mi mindent megmagyaráz:

http://444.hu/2016/05/27/szaraz-istvan-bejelentette-hogy-valojaban-az-ove-az-origo-es-a-vs

Szemerey Tamás – Matolcsy György-unokatestvér és -bridzspartner – cége, a Bankonzult csak tanácsadóként vett részt az ügyletekben, és ezért fizette be hat alkalommal a New Wave Production illetékeit. Aminek a tulajdonosának az ő alkalmazottja volt az ügyvezetője, és a Vs korábbi alkalmazottjainak – köztük a korábbi főszerkesztő, Kerényi György – egybehangzó állításai szerint tulajdonosaként mutatkozott be.

 

Dry Production Kft.-n keresztül Száraz István, több mint 600 millió forint támogatást kapott a Matolcsy György-féle Pallas alapítványoktól.

Danikov69 Creative Commons License 2016.05.04 -1 0 31

24.hu is eléggé jön fel...

Szerintetek melyik a legjobb hírportál?

 

http://velemenyarena.hu/hirportalok

 

gondolapet Creative Commons License 2012.02.23 0 0 29

sztem ilyet nem nagyon fogsz találni...de ha igen akkor oszd meg velünk légyszíves:)

pupikovics Creative Commons License 2012.02.23 0 0 28

Sziasztok!

Olyan oldal nincs esetleg, ami összegyűjti egy helyre az index.hu, origo.hu, stb. híreit egy helyen? Még jobb lenne, ha "meg lehetne neki mondani", hogy melyiket szeretném, melyiket nem. Tudtok ilyen oldalt?

Törölt nick Creative Commons License 2012.01.23 0 0 27

mitörtént az origo.hu meg a nemzetisport online ?

 egyszerüen "befagy"

(nekem hasznalhatattlan lett)

álitolag azert, mert "advertikum.net" amit használnak

virust terjeszt?

hallot valaki valamit?

-CsL- Creative Commons License 2012.01.11 0 0 26
Irreparable Creative Commons License 2011.03.16 0 0 25

http://hiretek.hu

Most találtam, de nem régen indulhatott! Itt Te írhatod a cikkeket! Szerintem jó kezdeményezés.

23 negedi Creative Commons License 2010.12.15 0 0 24
23 negedi Creative Commons License 2010.11.04 0 0 23
23 negedi Creative Commons License 2010.11.04 0 0 22
23 negedi Creative Commons License 2010.09.29 0 0 21
23 negedi Creative Commons License 2010.09.23 0 0 20
23 negedi Creative Commons License 2010.09.16 0 0 19
23 negedi Creative Commons License 2009.03.16 0 0 18
23 negedi Creative Commons License 2008.09.17 0 0 17
Jónak tűnik igy elsőre ez is.
Előzmény: Aga (14)
23 negedi Creative Commons License 2008.09.17 0 0 16
Elfelejtettem leirni, hogy van olyan lehetőség is, hogy a felső keresőjébe be lehet irni témát, ha egy adott téma érdekel, meg lehet határozni, hogy milyen hosszú időre keressen vissza, és igy az adott témáról megtalál rengeteg cikket. Én sokszor használom igy.
Előzmény: Ghanima (13)
Aga Creative Commons License 2008.09.16 0 0 14
nezd meg ezt: hirek.oldal.info

2x annyi hirt vesz at, mint a hirkereso es nincs hircimes bullshit atveres, ott a lead is, ha nem arrol szol a cikk, ami a cime, az hamar kiderul. Raadasul ide nem csak az kerulhet be aki fizet, a nagy portalok mellett eleg sok blog is megvan illetve a teljes politikai paletta.
Előzmény: 23 negedi (12)
Ghanima Creative Commons License 2008.09.16 0 0 13
A hírkereső az más tészta kissé, amennyire én látom. Ott csak kiválaszthatja az ember a cikkcímek alapján, hogy melyik portál adott hírét akarja megnézni.
Mondjuk, azt nem tudom, hogy mennyire válogat maga a hírkereső a portálok hírei, cikkei között...
Előzmény: 23 negedi (12)
23 negedi Creative Commons License 2008.09.16 0 0 12
Ezek is jók de mondok mégegyet, www.hirkereso.hu.
Előzmény: Törölt nick (-)
bakibaby Creative Commons License 2008.09.16 0 0 11

Mondjuk van benne valami :) Az hogy szar-e azt mindenki eldöntheti.

 

bb

 

Előzmény: Navorski (10)
Navorski Creative Commons License 2008.09.16 0 0 10

szar,liberális tálalással...,kritikát nem bírva.

Előzmény: bakibaby (9)
bakibaby Creative Commons License 2008.09.16 0 0 9

Nem értek vele egyet. Mindenhonnan terít.

 

bb

 

 

Csokis Creative Commons License 2008.09.16 0 0 7
Nekem az inforadio.hu jön be legjobban. Hiteles is, néha normális, néha bulvár, valahogy jól van adagolva. Az Origóval az a baj, hogy kevés dolog van a címplapon, ami meg egyszer lekerült, azt az életben meg nem találod. Bár az Index is ilyen, csak az még gagyi is, mégis olvassuk. :-)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.16 0 0 6
nem, azt nem csipom
Előzmény: Törölt nick (5)
bakibaby Creative Commons License 2008.09.16 0 0 4

kicsit jobbosnak tűnik :) picikét :)

 

bb

Előzmény: Törölt nick (2)
Ghanima Creative Commons License 2008.09.16 0 0 3
Kicsit mellé, de azért: ennek a topiknak talán jobb helye lett volna vagy a tévé-rádió, stb. részen, vagy esetleg akár a polidilin is - bár az utóbbin könnyen elmérgedhet a dolog, az igaz.
Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.16 0 0 2
a www.althir.org a leghitelesebb
Előzmény: rali (0)
bakibaby Creative Commons License 2008.09.16 0 0 1
rali Creative Commons License 2008.09.16 0 0 0
Nullák ezek mind.
Előzmény: Törölt nick (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!