Amerika jelenlegi lakossága úgy jöhetett létre, hogy Európa fél évezreddel ezelőtt felfedező, majd hódító expedíciókat küldött az „új világba”. Vajon törvényszerű-e, hogy amerikaiak legyenek a felfedezők és hódítók a jelenkor „új világának” tekinthető Marson? Ha a jövő érdekében tárgyilagosan elgondolkodunk, rájöhetünk, hogy egyáltalán nem!
Húznék én is szívesen, leginkább már holnap, vagy még ma este, pl. a Marsra.
Megint rengeteg havat kell lapátolnom, de ott legalább kisebb a gravitáció...
Ami a holnapi NASA-hírt illeti, szkeptikus vagyok, mert lehet, hogy csak a metán/víz keverék cirkulációjának egy újabb modelljét vizsgálta valamelyik kutató a Titán feltételezhető éghajlati övei között (vagyis hogy hol párolog és hol csapódhat le, közben hogyan változik az összetételi arány, pl. a viznek a metánfelhőkből hóként kiesése miatt), és ezt vetették össze bizonyos földi, nálunk ritka baktériumfélék megélhetési lehetőségeivel, pl. a Titán sűrű légkörében lebegve. Vagy csak az Enceladus gejzírjeiről derült ki valamilyen újabb dolog...
Valóban, a "cél", az "értelem" és a "szerep" emberi fogalmak, a holt anyag nem ismeri. De miután a Naprendszer kialakulásának egy bizonyos időszakában a bolygócsírák közti térben a kémiai evolúció továbblépett biológiaivá, majd megtelepedett az ősföld akkor még igen sűrű és poros légkörének felső részében, meg talán más bolygókon és holdakon is, a további bonyolódás során elkezdhetett önszabályzóvá válni. Lásd: "Gaia-elmélet"! És ekkor már lehetett valamiféle célja a rendszerfunkciója egyes elemeinek, ha nem is tudatos tervezés következtében, hanem "csak úgy", magától. Amiképp a mai Föld óceánjaiban élő planktonnak is szerepe van az időjárás-szabályozásában, ha nem is tervszerűen, mivel a vihar által korbácsolt hullámokból kipermetező mikroszkopikus lények az esőképződés kondenzációs magvai lehetnek, és ezáltal visszahatnak a tengerre, merthogy az időjárási állapottól függ, mennyire helyezkedik el a planktonmező a víz felszíne alatt.
Hasonló lehet az emberiség funkciója a bioszférában (csak spekulálok, nem azt mondom, hogy van is ilyen szerepünk): "melléktermékeinkkel" (beavatkozásainkkal) hozzájárulhatunk a jövőbeli fejlődéséhez. Anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, mert pl. már rég letűntünk a Földről, mire a közvetett hatásunk eredménye megszületik. Erről csak akkor sejthetünk meg valamit, ha az exobolygó-kutatás következő évtizedei során találunk olyan földtípusú bolygókat, amelyeken már lezajlott a technikát is használó lények korszaka, és meglátjuk az eredményét. Feltéve, hogy tényleg létrejött még egypár technikai civilizáció a kozmoszban, nem pedig afféle ritka gyerekbetegség, amelyből az ezzel sújtott égitestek bioszférája a homeosztatikus folyamatai révén igyekszik megszabadulni.
Kifelejtetted az összes emléket, magyarul a memóriát. Az is megy. Előreküldesz bárhová, bárhogyan 1 gépet, utánaküldöd a lelket, az meg szintetizál neki 1 az aktuális körülményeknek megfelelő testet. Avatár, vagy csak 1 számítógép, vagy 1 felhő a Jupiteren. Bármi, csak fusson rajta a program. A test meg mehet a levesbe. Ha a hardver mindig jó, a szoftver se megy tönkre. Jelenleg a lélek képes lassanként meghalni a még élő emberben. (Alzheimer, parkinson, ilyesmi.)
A "szoftver kilistázása" tényleg érdekes probléma. Merthogy a tudattartalmunk, jellemünk, minden cselekedetünk, tulajdonképpen minden egyes gondolatunk befolyásolja a "hardver" fejlődését, vagy épp sorvadását (kávé-, alkohol-, dohány- és drogfogyasztás, egészségtelen táplálkozás, kevés mozgás, indokolatlanul stresszes élet...), ami visszahat, mert meghatározza "lelkünk" további lehetőségeit, fejlődését vagy hanyatlását.
Önmagában tehát nem elég kilistázni a tudatunkat, a sugárzás során egy vele kölcsönhatásra képes szubsztrátumnak is jelen kell lennie, vagyis csak az egész test teleportálása lenne a megoldás. Ahhoz pedig jobb lenne először átalakítani az emberi testet, pl. űrállóvá. Az a gyanúm (bár nekem nincs eléggé előre látó fantáziám), hogy elkerülhetetlen lesz a génmanipulációs kutatásokat alaposan beindítani, a kilistázás csak utána jöhet.
Ebben is lehet ám valami! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem mi vagyunk itt a legfontosabbak, hanem csak egyike vagyunk a több millió földi élőfajnak, és részei a bioszférának, anélkül, hogy tudnánk, mi az igazi funkciónk. Lehet, hogy semmi, és csak kárt okozunk, ha sokáig maradunk, korlátlanul szaporodva, vagyis tényleg jobb a bioszférának, ha elsugározzuk magunkat innen minél messzebb. De az is lehet, hogy fontos szerepünk van. Vagy épp az a szerepünk, hogy a megfelelő károkozásunkkal előidézzük a meglévő fajok szelekcióját és lehetővé tegyük új fajok kialakulását...
Én nem néznék ennyire előre. Egyelőre maradjunk csak a Naprendszer alaposabb felfedezésénél és az exobolygó-kutatás eredményeivel összehasonlításnál.
Oka lehet, hogy más naprendszerek felől nem jönnek a civilizáció-testvérek jelei.
Talán mert annyiféle életforma lehetséges, hogy kevés helyen alakult ki pont olyan, mint a mienk (elég, ha a légkör átlátszatlan, és nem kezdenek foglalkozni a csillagászattal, vagy az értelmük egészen másféle, olyan mint pl. nálunk a delfineké és polipoké). Vagy a technikai fejlettségnek épp az a foka, amin mi állunk, kevés helyen esik időben egybe, és jóval fejlettebb fokon álló civilizációk kommunikálnak egymással a "hátunk mögött", pl. úgy, ahogy elképzelted: sugárlényekként. Vagy létezik egy "Madách-effektus"-féleség, amelynek révén a Nap(rendszer) valamelyik sajátossága megakadályozza (mert nem érdeke) a másokkal létesülő kapcsolatot.
Mindezektől a spekulációktól függetlenül, a földi civilizáció utódjának létrehozni egy marsit, nem lesz haszontalan, és akár okozója is lehet egy nagy fejlődésbeli ugrásnak.
Érdekes ötlet. Közben a test lefagyasztva hever egy raktárban, és időnként kis időre visszaköltözik belé a "lélek", vagy az is megoldódik, hogy a pszichikum (pontosabban a tudattartalom) hogyan fejlődhessen (vagy legalább változhasson a körülmények hatására) az agysejtek nélkül? Tudatunk (személyiségünk) jelenleg együtt formálódik az agysejtek pusztulásával és a megmaradt sejtek közötti kapcsolatok bővülésével. Vagyis a "lélek" nem más, mint az agysejtek pillanatnyi rendszerfunkciója, nem pedig a pillanatképe. Az oké, hogy a tudat pillanatnyi állapota esetleg leolvasható és valamilyen formában kódolva nagy távolságra elsugározható, na de közben nincs öntudatánál, ha nincs ami működtesse. Bele lesz "sugározva" egy másik, előre odakészített agyba, vagy számítógépbe, vagy valamilyen virtualizáló rendszerbe, hogy éljen is?
Kb. ide 100 év a gyakorlati halhatatlanság. 200 év a "lélek" (a szoftver) kilistázása. Utána oda mész fénysebességgel, ahova akarsz. Időutazás, fénysebességen túli utazás.
Csak az a baj a NASA-nál, hogy ott is anglománia van!
Ám ha a véletlen folytán én lennék az egyik kiválasztott, hát a cél érdekében még az angol nyelvtanulást is bevállalnám.
Ámbár az eszperantót szívesebben, még inkább pedig maradnék a magyarnál! Továbbra is úgy vélem, ez lenne a legalkalmasabb Marsi nyelvnek. Remélem, a részletek kidolgozására összehívott szakemberek között (akár amerikaiak, akár kínaiak lesznek a kivitelezők), magyarpárti lesz a nyelvész.
Á, dehogy! Én csak feldobtam egy ötletet, amit lehet kritizálni, de attól még meg is valósulhatna, mindössze egy ügyes szervezőn múlik, aki a szükséges tőkét összeszedi és a nemzetközi gyártókapacitást is megszervezi, előbb, mint más! Én csak annyit vállalok, hogy beülök a kész szondába, túlélem a legalább fél éves utat egyedül, közben megtanulom, amit útközben lehet, majd túlélem a leszállást, a felszínen végrehajtom a Földről jött utasításokat, ha kell, a szükséges (de legalábbis a tőlem telhető) találékonysággal, azzal előkészítem a "terepet" (pl. a fogadó modulokat, energiával, vízzel, oxigénnel, táplálékkal) a később érkező csoportnak, és igyekszem élve maradni, afféle gondnokként, amíg csak képes vagyok rá; egyedül, hogy minél kevesebb energiába és pénzbe kerüljön az egész Mars-terv beindítása, a lehető leghamarabb. Több kis, egyszemélyes űrhajócska indítása ugyanis olcsóbban és sokkal hamarabb megvalósítható, mint egy sokszemélyesé, ráadásul a kockázati tényező is jóval kisebb. Ha a nagy űrhajó elpusztul útközben, oda az egész terv, hosszú időre. Ha egy féltucat egyszemélyes közül (melyek egyszerre a Mars több pontját vehetnék célba) egyik-másik meg is semmisül, a többi eredménnyel járhat! Mint nemrég megtudtam, egy felmérés szerint ugyanezt mások is elvállalnák, nem is kevesen, ezért én már csak az x+1. lehetek az esetleg alkalmasak listáján a csekély repülési tapasztalataimmal (siklóernyős oktatóság, félezer ejtőernyős ugrás, az ejtőernyős oktatói képesítésem már le is járt egypár éve), meg az egyéb spec. képesítéseimmel és ismereteimmel...
kicsit sántít, de azt hiszem értelek.. s mi a Te terved, amihez képest a kritikád gyakorolod? mert itt gondolom, nem a Mars a gond hanem a technologia.
