Keresés

Részletes keresés

Eaglet Creative Commons License 2017.04.09 0 0 6401

2017. április 9. – Virágvasárnap

   Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,  Jézus
   elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a  szemközti
   faluba. Ott  mindjárt találni  fogtok  egy szamarat  megkötve, és  vele  a
   csikóját. Oldjátok  el és  vezessétek hozzám!  Ha valaki  szólna  valamit,
   mondjátok, hogy az Úrnak van rá  szüksége, és mindjárt elengedi őket.”  Ez
   azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg
   Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve,
   Egy teherhordó állat csikóján.
   A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták
   a szamarat  és a  csikóját, letakarták  ruháikkal, ő  pedig felült  rá.  A
   tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat  tördeltek
   a fákról és az útra szórták. Az  előtte járó és az utána vonuló tömeg  így
   kiáltozott:
   Hozsanna Dávid fiának!
   Áldott, aki az Úr nevében jön!
   Hozsanna a magasságban!
   Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki
   ez?”  A  tömeg  pedig  ezt  felelte:  „Ő  a  Próféta,  Jézus,  a  galileai
   Názáretből.”
   Mt 21,1-11

   Elmélkedés:

   Előrelátás és rögtönzés
   A virágvasárnapi szentmise a barkaszenteléssel és a körmenettel  kezdődik,
   amely szertartás keretében felolvassuk az evangéliumból Jézus  jeruzsálemi
   bevonulásának eseményét.  A  szentmise  további  részében,  az  evangélium
   helyén pedig Jézus szenvedésének története hangzik el, az idei évben Szent
   Máté írásából. Mostani elmélkedésünk az előbbihez kapcsolódik.
   A jeruzsálemi bevonulás történései  magukon hordozzák az előre  eltervezés
   és a rögtönzés jegyeit. Az előbbi inkább Jézusra, az utóbbi pedig inkább a
   tömegre  jellemző.  Jeruzsálemhez  közeledve  Jézus  nagyon   előrelátóan,
   megfontoltan  cselekszik.  Viselkedésében  nincs  semmi  kapkodás,   semmi
   váratlan. Az eseményeket nem akarja  sem siettetni, sem lassítani. Nem  az
   események vagy a körülmények irányítják, hanem mindent megfontoltan  tesz.
   Ennek fényében adja tanítványainak utasításait, miszerint a közeli faluból
   hozzanak egy szamarat. Előre  látja, hogy a szamár  gazdái nem fogják  szó
   nélkül tűrni, hogy a tanítványok elvigyék az állatot, és azt is, hogy  nem
   fogják megakadályozni cselekedetüket, amikor megtudják, hogy az Úrnak  van
   szüksége rá. Tudatában van messiási küldetésének, de ez nem egyezik a  nép
   elképzeléseivel. Nem  lóháton,  győzedelmes hadvezérként  vagy  királyként
   érkezik a városba, hanem szamárháton,  s ezzel kimutatja alázatát, mert  ő
   Isten szolgája,  aki Isten  iránti  engedelmességből vállalja  a  szenvedő
   szolga szerepét. Jézus  tehát tudatosan  cselekszik, amely  annak a  jele,
   hogy jól tudja, milyen sors vár rá a városban. Küldetésétől nem  térítheti
   el senki. Tudja, hogy  a főtanács már határozott  arról, hogy elfogják  és
   elítélik, és semmi kétsége nincs afelől, hogy mi lesz az ítélet. Volna  rá
   lehetősége,  hogy  elmeneküljön,  ne  menjen  a  városba,  de  ő  nem  ezt
   választja, mert  tudja,  hogy  a Jeruzsálemben  rá  váró  szenvedéssel  és
   halállal fogja beteljesíteni küldetését, a megváltást.
   Jézus tudatos, megfontolt cselekedeteitől  elkülönül a nép rögtönzése.  Ők
   nem Jeruzsálemből jönnek az Úr elé, hanem zarándokok nagy tömege érkezik a
   húsvéti ünnepre a  városokból és  a falvakból. Megismerik  a velük  együtt
   megérkező Jézust, és  szamárháton érkezésében felismerik  a messiási  idők
   jelképes cselekedetét. Messiásként köszöntik  őt, örömükben egyesek még  a
   ruháikat is leterítik elé az útra, mások pedig lombos faágakat szórnak elé
   az út porába. Köszöntésük az érkező messiáskirálynak szól: „Hozsanna Dávid
   fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!” A népet magával ragadja az  ünnepi
   hangulat, ösztönösen,  mindenféle  mesterkéltség  nélkül  cselekszenek.  A
   tömeget  nem  irányítja  senki,  nem  befolyásolja  cselekedetüket  senki,
   nincsenek köztük szószólók vagy hangadók, mindenki felszabadultan, örömmel
   köszönti  Jézust.   Érdemes   erre  a   mozzanatra   odafigyelnünk,   mert
   meglehetősen elítélő  módon azt  szoktuk  mondani, hogy  az a  nép,  amely
   ujjongva köszöntötte a  Jeruzsálembe érkező Jézust,  néhány nappal  később
   ordítva, dühösen fogja követelni keresztre  feszítését. Ez igaz ugyan,  de
   akkor nem  ösztönösen,  rögtönözve,  szívük  indíttatásából  cselekszenek,
   hanem a vezetők  hergelik fel  a népet,  hogy halálbüntetést  követeljenek
   Pilátustól Jézusra.
   Induljunk lélekben mi  is Jézussal  és kísérjük őt  szenvedésének útján  a
   nagyhét folyamán!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  A  szent városba,  Jeruzsálembe  érkezve  te  már
   tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés  vár
   rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél
   el a szenvedések elől,  mert teljesíteni akartad azt  a feladatot, amit  a
   mennyei Atya bízott rád.  Így mutattad meg  az engedelmesség végső  jelét.
   Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag,
   a gyűlölet  irányítják,  mi mégis  mindezek  mögött észrevesszük  az  Atya
   akaratát, aki  életed feláldozását  kérte. Urunk,  elkísérünk  szenvedésed
   útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk  Isten
   megváltó szándékát.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170409.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.04.08 0 0 6400

2017. április 8. – Szombat

   Lázár feltámasztása után a  Mártához és Máriához  jött zsidók közül  sokan
   hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban  elmentek
   a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és  a
   farizeusok összehívták a főtanácsot, és  így tanakodtak: „Mit tegyünk?  Ez
   az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek
   majd benne.  Aztán  jönnek a  rómaiak,  és elpusztítják  szentélyünket  és
   népünket.” Közülük az egyik,  Kaifás, aki abban az  évben főpap volt,  ezt
   mondta nekik: „Ti nem  tudtok semmit. Gondoljátok csak  meg: jobb, ha  egy
   ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt  pedig
   nem  magától  mondta,  hanem  mint  annak  az  évnek  főpapja  prófétaként
   megjövendölte, hogy Jézus a népért hal  meg; sőt, nemcsak a népért,  hanem
   hogy egybegyűjtse Isten  szétszóródott gyermekeit. Attól  a naptól  kezdve
   megegyeztek abban,  hogy megölik  őt. Ezért  Jézus nem  mutatkozott  többé
   nyilvánosan a  zsidók  előtt,  hanem  visszavonult  a  pusztaság  melletti
   vidékre, egy  Efraim nevű  helységbe, és  ott tartózkodott  tanítványaival
   együtt. Közeledett  a zsidók  húsvétja. A  vidékről már  az ünnepek  előtt
   sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték
   Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok,  eljön-e
   az ünnepre?”  A  főpapok és  a  farizeusok  ugyanis ekkor  már  kiadták  a
   rendeletet, hogy aki  tud valamit Jézus  tartózkodási helyéről,  jelentse,
   hogy elfoghassák őt.
   Jn 11,45-57

   Elmélkedés:

   Szent János evangélista részletesen  beszámol írásában Lázár  betegségének
   és halálának híréről, Jézus kis késlekedéséről és indulásáról, megérkezvén
   Betániába  beszélgetéséről  Mártával   és  Máriával,   majd  pedig   Lázár
   feltámasztásáról (vö. Jn 11,1-44). A mai evangélium ennek  következményeit
   mondja el.  Úgy tűnik  számunkra, hogy  Lázár feltámasztása  fordulópontot
   jelent Jézus  ellenfelei  számára. Mivel  az  eset hatására  sokan  hittek
   Jézusban, a vezetők elhatározták,  hogy megölik. Tanítása és  cselekedetei
   miatt eddig is fokozódott a feszültség Jézus és a vallási vezetők  között,
   mostanra viszont  „betelt  náluk  a  pohár.” Eddig  is  próbálták  már  őt
   lehetetlenné tenni körülményes és vádaskodó kérdéseikkel, megvádolták  már
   az  ördöggel  való   szövetkezéssel,  nehezményezték,   hogy  nem   tartja
   tiszteletben és tanítványaival nem tartatja meg a mózesi törvényeket, most
   viszont új szintre  emelkedik a  vele való  szembefordulás, a  „Jézus-ügy”
   miatt összehívják a főtanácsot, amelynek tagjai döntést hoznak arról, hogy
   meg  kell  halnia.  A   törvényesség  látszatának  fenntartása   érdekében
   rendeletet, elfogatóparancsot adnak  ki ellene,  hogy hivatalos  tárgyalás
   keretében mondhassák majd ki a halálos ítéletet.
   Azt is  gondolhatnánk,  hogy  ettől  kezdve  az  eseményeket  végig  Jézus
   ellenfelei  irányítják.  A  hit  szemével  azonban  az  események   mögött
   megláthatjuk  a  mennyei  Atya  üdvözítő  szándékát,  a  megváltó   isteni
   akaratot.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg  nekem
   az istengyermekség szellemét,  taníts meg arra,  hogyan kell mindig  Isten
   gyermekéhez méltóan cselekednem!  Maradj bennem!  Add, hogy  én is  mindig
   benned  maradjak,  és  úgy  szerethesselek,  ahogyan  te  szeretsz  engem!
   Nélküled semmi vagyok. Magamtól  semmire sem megyek. Egyesíts  önmagaddal,
   tölts el  szereteteddel,  hogy  általad  az Atyával  és  a  Fiúval  mindig
   egyesüljek!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170408.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.04.07 0 0 6399

2017. április 7. - Péntek

   Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre
   ő megkérdezte tőlük: "Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében.
   Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?" A zsidók ezt
   válaszolták: "Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk
   megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat." Jézus ezt
   felelte: "A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok?
   Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt -
   és az írás nem veszítheti érvényét -, hogyan mondhatjátok arról, akit
   az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! - mert azt
   mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne
   higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni,
   higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya
   énbennem van és én az Atyában." Erre ismét el akarták fogni őt, de
   kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment,
   arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan
   keresték fel, mert így vélekedtek: "János ugyan egyetlen csodát sem
   tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult." És sokan hittek
   Jézusban.
   Jn 10,31-42
   Elmélkedés:
   A mai evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei. Az
   előzőekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd
   kijelentette: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). E kijelentését a
   zsidók istenkáromlásnak vagy önistenítésnek vették, ezért tör fel
   belőlük a megkövezés szándéka. Indulatukat látván és szándékukat
   felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik jócselekedetéért
   akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az
   istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban
   halálbüntetést érdemelt. Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan
   Jézus kijelentésének súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a
   jótetteknek, amelyeket a mennyei Atya segítségével tesz semmilyen
   jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig Jézus rendkívüli cselekedetei
   azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte, aki olyan hatalommal
   rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában.
   Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: "Ha nem
   cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem,
   és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek." E szavak alapján a
   hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy
   elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük,
   elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei
   bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján
   érthetjük meg.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy
   az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot,
   amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged
   tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és
   gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya
   keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el
   ne szakadjak tőled.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170407.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.04.06 0 0 6398

 2017. április 6. – Csütörtök

   Egy alkalommal  Jézus így  beszélt a  zsidókhoz: „Bizony,  bizony,  mondom
   nektek: Aki  tanításomat megtartja,  nem  hal meg  örökre.” A  zsidók  azt
   felelték: „Most  már  tudjuk,  hogy  valóban  ördögtől  megszállott  vagy.
   Ábrahám meghalt,  és a  próféták is  meghaltak. Te  meg azt  mondod:  „Aki
   tanításomat megtartja, nem  hal meg  örökre”. Nagyobb  vagy talán  Ábrahám
   atyánknál, aki meghalt?  A próféták  is meghaltak.  Mivé teszed  magadat?”
   Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az  én
   Atyám az,  aki megdicsőít  engem.  Ti Isteneteknek  mondjátok őt,  de  nem
   ismeritek. Én ismerem őt, és ha  azt mondanám, hogy nem ismerem,  hozzátok
   hasonló, hazug lennék. De  én ismerem az Atyát,  és megteszem, amit  mond.
   Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját.  Látta,
   és örvendezett.”  A zsidók  erre  felháborodtak: „Még  ötvenesztendős  sem
   vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus  így válaszolt: „Bizony, bizony,  mondom
   nektek: Mielőtt  Ábrahám lett  volna, én  vagyok.” A  zsidók erre  köveket
   ragadtak, hogy  megkövezzék.  Jézus azonban  eltűnt  előlük, és  kiment  a
   templomból.
   Jn 8,51-59

   Elmélkedés:

   Az én Atyám az, aki megdicsőít  engem – mondja Jézus a mai  evangéliumban.
   Jézus meg van győződve róla,  hogy Isten végső közbelépése elnémítja  majd
   az ellenfeleket és  kinyilvánítja hamisságukat. A  végső közbelépés az  Úr
   halálból való  feltámasztása,  ekkor  dicsőíti  meg az  Atya  a  Fiút.  Az
   alázatosságot  vállaló  Jézust  az  Atya  a  feltámadás  által   felemeli,
   felmagasztalja. Az élet  elvesztése, azaz  a halál a  feltámadás által  az
   örök élet megnyerését jelenti  Jézus számára és a  mi számunkra is, ha  őt
   követjük.
   Vajon  a   mi   életünk   megdicsőíti-e  Jézust?   Vallásos   életünk   és
   elkötelezettségünk legfőbb célja  a lelkünk  üdvössége. Azért  imádkozunk,
   azért bánjuk  meg  és ismerjük  be  bűneinket a  szentgyónásban,  hogy  az
   üdvösségre, az  örök  boldogságra eljussunk.  Az  üdvösség, az  örök  élet
   kenyerét vesszük magunkhoz, amikor  szentáldozáshoz járulunk. De  emellett
   ne feledkezzünk el  arról, hogy hitből  fakadó cselekedeteink egyúttal  az
   Atyának szereznek  dicsőséget. Minden  jócselekedetünk, amit  szeretetből,
   irgalmasságból a szegényeknek, a  rászorulóknak, az elesetteknek  teszünk,
   Isten  dicsőségéről  tanúskodik.  A  mi  szóbeli  dicsőítésünk  nem  teszi
   nagyobbá Istent, de  valóban lelkünk üdvösségére  szolgál. Uram, hiszek  a
   feltámadásban, hiszek  az  örök életben.  Hiszem,  hogy te  az  üdvösségre
   vezetsz.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert  én
   a  tied  vagyok,  benned,  Szabadítómban,  dicsekszem  mindörökké.  Minden
   szomorúságomban te vidítasz  fel ünnepi  terített asztaloddal.  És hol  is
   volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?
   Nagy Szent Gertrúd

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170406.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.04.05 0 0 6397

  2017. április 5. – Szerda

   Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta  nekik:
   „Ha  megmaradtok   tanításomban,   akkor  lesztek   igazán   tanítványaim:
   megismeritek az igazságot, és az  igazság majd szabaddá tesz  benneteket.”
   Ők erre tiltakoztak:  „Ábrahám leszármazottjai vagyunk,  és soha  senkinek
   sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
   Jézus így  felelt:  „Bizony,  bizony,  mondom  nektek:  mindaz,  aki  bűnt
   cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a
   fiú ott marad  mindvégig. Ha  viszont (Isten) Fia  szabaddá tesz  titeket,
   akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok,  mégis
   az életemre  törtök, mert  tanításom  nem fog  rajtatok. Én  azt  hirdetem
   nektek, amit  Atyámnál  láttam;  ti  ellenben  azt  teszitek,  amit  a  ti
   atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
   Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt,  amit
   Ábrahám tett! De  ti az életemre  törtök, bár azt  az igazságot  hirdetem,
   amit Istentől hallottam.  Ábrahám ilyet  nem tett. Ti  azt teszitek,  amit
   atyáitok  tettek!”  Ők   azonban  tovább  erősködtek:   „Mi  nem   vagyunk
   törvénytelen gyermekek,  csak egy  atyánk van:  az Isten.”  Jézus  azonban
   megállapította: „Ha  Isten  volna  atyátok,  szeretnétek  engem,  mert  én
   Istentől vagyok, és  tőle jöttem.  Nem a  magam nevében  jöttem, hanem  az
   Isten küldött engem.”
   Jn 8,31-42

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumban  Jézus  kijelenti: „Bizony,  bizony,  mondom  nektek:
   mindaz, aki bűnt cselekszik,  szolgája a bűnnek.”  A jelenlévők nem  értik
   szavait, nem értik, hogy milyen szolgaságról beszél. Ők csak arra a  zsidó
   meggyőződésre tudnak  gondolni  a szolgasággal  kapcsolatban,  hogy  Isten
   választott népe nem lehet senkinek, egyetlen más népnek sem a szolgája.  A
   történelem  persze  erre  több  alkalommal  rácáfolt,  kénytelenek  voltak
   eltűrni más népek fennhatóságát, Jézus korában például a rómaiakét. Az  Úr
   viszont a bűnös  életet nevezi szolgaságnak,  rabságnak, ami méltatlan  az
   emberhez.
   Az üdvösség evangéliumának  egyik legjelentősebb eleme,  hogy Jézus  azért
   jött el a világba,  hogy megszabadítson minket  a bűntől, kiszabadítson  a
   bűn szolgaságából.  Ő szabadságra  hív minket,  azaz arra,  hogy  szabadon
   döntsünk Isten  ránk  vonatkozó  tervéről.  A  szabad  döntés  lehetőségét
   Krisztus kegyelme adja meg nekünk.  Általa jutunk el Isten fiainak  igazi,
   lelki  szabadságára.  Krisztusban  olyan  bensőséges  kapcsolatba   tudunk
   kerülni az Atyával, amelyet  már nem bénít  meg a félelem,  a bűn vagy  az
   önző emberi természet. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran  Atyánknak
   merjük szólítani Istent,  felemeljük hozzá  lelkünket, hiszen  ő is  ilyen
   félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Rombold  le bennünk  azt  az  ingatag  építményt,
   amelyet bűneink  köveiből  emelünk! Rombolj  le  bennünk mindent,  amit  a
   magunk dicsőségére  építettünk! Te  építsd fel  ezután lelkünk  templomát,
   amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben  és
   újítsa meg  életünket,  hogy  az örömhír  továbbadásával  és  feltámadásod
   hirdetésével újjáépítsük az Egyházat.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170405.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.04.04 0 0 6396

 2017. április 4. – Kedd

   A  Sátoros-ünnep  alkalmával  Jézus  így  beszélt  a  farizeusokhoz:   „Én
   elmegyek, és  ti  hiába kerestek,  mert  meghaltok bűneitekben.  Ahova  én
   megyek, oda ti nem jöhettek.” A  zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak  nem
   akarja megölni  magát,  hogy ezt  mondja:  Ahová  én megyek,  oda  ti  nem
   jöhettek”? Jézus így  folytatta: „Ti  innen alulról  vagytok, én  felülről
   vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért
   mondtam nektek, hogy  meghaltok bűneitekben, mert  nem hiszitek el  rólam,
   hogy ki vagyok:  ezért kell meghalnotok  bűneitekben.” Erre  megkérdezték:
   „De hát ki  vagy te?” Jézus  azt válaszolta: „Kezdettől  fogva az  vagyok,
   amit mondok is nektek.  Sokat kellene még  beszélnem rólatok, és  ítéletet
   mondanom felettetek,  mert  aki engem  küldött,  igazmondó; én  pedig  azt
   hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg,  hogy
   az  Atyáról  beszél  nekik.  Végül  Jézus  azt  mondta  nekik:  „Ha   majd
   felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok,
   és hogy semmit nem  teszek önmagamtól, hanem  azt hirdetem, amit  Atyámtól
   tanultam. Aki küldött engem,  az velem van, és  nem hagy magamra, mert  én
   mindig azt cselekszem, amiben  ő tetszését találja.”  E szavak után  sokan
   hittek Jézusban.
   Jn 8,21-30

   Elmélkedés:

   Jézus mindvégig tisztában van származásával és küldetésével, s erről  több
   alkalommal beszél  tanítványainak  és a  népnek.  A mai  evangéliumban  az
   írástudók támadásaira válaszolva  tesz tanúságot saját  küldetéséről. Ő  a
   mennyei Atya küldötte, ezért mindig azt hirdeti és teszi, amit rábízott az
   Atya.   Természetes,   hogy   az   Atya   tetszését   találja   ebben   az
   engedelmességben, amint ezt  az emberek előtt  is kinyilvánította,  amikor
   Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyó vizében.
   A kereszten, a  halál pillanatában úgy  tűnik, hogy az  Atya is  elhagyta,
   magára hagyta Jézust, erre utal az Úr felkiáltása: Istenem, Istenem, miért
   hagytál el engem? Most viszont  határozottan kijelenti, hogy az Atya  soha
   nem hagyja  magára,  mert  ez  az  engedelmesség  jutalma.  S  valóban,  a
   kereszthalált követően az Atya  közbelép, feltámasztja Jézust a  halálból.
   Mi akkor válhatunk  a mennyei  Atya kedves gyermekeivé,  ha életünkre  úgy
   tekintünk, mint amit Isten követségében, az ő szolgálatában kell leélnünk.
   Azt kell  megmutatnunk  az  embereknek,  hogy  a  Szentlélek  segítségével
   végrehajtható az  Atya  terve a  világban.  Azt kell  hirdetnünk,  hogy  a
   megváltó Krisztus minden  ember számára elhozta  a bűntől való  szabadulás
   lehetőségét. Arról kell tanúságot tennünk, hogy Jézusban, az Isten  Fiában
   mutatkozik meg  leginkább az  Atya minden  ember felé  kiáradó irgalma  és
   szeretete.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, bocsásd meg gyermekkorom  sértéseit, felnőttkorom sok  rettenetes
   bűnét, mindazt, amit a  mai napig elkövettem  a jelen pillanatig.  Segíts,
   Istenem, ítéld  bennem halálra  a régi  gonosz, langyos,  hűtlen,  gyönge,
   határozatlan, elbágyadt  embert,  és  "teremts bennem  új  szívet"!  Neked
   szentelem életem második felének minden pillanatát. Add, hogy jövőm teljes
   ellentétben legyen múltammal, hogy jövőm fizessen a múltért, hogy mindig a
   te  akaratodat  tegyem,  hogy  minden  pillanatban  megdicsőítselek  a  te
   akaratod mértéke szerint.
   Boldog Charles de Foucauld

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170404.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.04.03 0 0 6395

 2017. április 3. – Hétfő

   Abban az időben Jézus  kiment az Olajfák-hegyére.  Kora reggel pedig  újra
   megjelent a  templomban.  A  nép  köréje  sereglett,  ő  pedig  leült,  és
   tanította őket.  Az  írástudók és  a  farizeusok egy  házasságtörésen  ért
   asszonyt vittek  eléje.  Odaállították  középre,  és  így  szóltak  hozzá:
   „Mester, ezt az  asszonyt házasságtörésen érték.  Mózes azt parancsolta  a
   törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért
   kérdezték, hogy  próbára tegyék,  és vádolhassák.  Jézus lehajolt,  és  az
   ujjával  írni  kezdett  a  földön.  Ők  azonban  tovább  faggatták.   Erre
   fölegyenesedett, és azt  mondta nekik:  „Az vesse  rá az  első követ,  aki
   közületek bűn nélkül  van!” Aztán újra  lehajolt, s tovább  írt a  földön.
   Azok meg ennek  hallatára egymás  után eloldalogtak, kezdve  a véneken,  s
   csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett  és
   megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem  ítélt
   el?” „Senki, Uram” – felelte az  asszony. Erre Jézus azt mondta neki:  „Én
   sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
   Jn 8,1-11

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi történet azt mutatja be, hogy Jézus hogyan találkozik  a
   bűnös emberrel,  és hogyan  ad számára  új lehetőséget  az élethez.  Jelen
   esetben a  bűnös ember,  a  házasságtörő asszony  nem kezdeményezi  ezt  a
   találkozást, de a törvénytudók olyan helyzetbe kényszerítik őt, hogy Jézus
   elé kerül. Jézus sem kezdeményezte ezt a találkozást, de alkalom  számára,
   hogy kimutassa  irgalmát és  tanúságot tegyen  arról, hogy  Isten  valóban
   irgalmas az emberhez. Az írástudók,  az asszony vádlói röviden  ismertetik
   Jézussal a  tényállást, elmondják,  hogy  ilyen esetekben  mi a  teendő  a
   törvény szerint és várják Jézus ítéletét. Az asszony ezalatt csendben van,
   nem hagyják védekezni, talán nem is akar, ő is várja az ítéletet, amely  a
   törvény szerint  halál. Jézus  viszont nem  ítélkezik az  asszony  felett,
   hanem bölcsességével elnémítja a vádlókat.
   A történetben  nincs  szó az  asszony  bűnbánatáról, mert  az  evangélista
   számára itt  fontosabb  az  Isten  részéről  megmutatkozó  irgalom,  amely
   felemeli és új úton indítja el az embert. A történet arra is  figyelmeztet
   minket, hogy nincs jogunk ítéletet  mondani embertársunk felett. Az  ember
   cselekedeteinek, egész életének megítélése  Isten joga. Ő a  bűnbánatunkat
   várja és kimutatja irántunk irgalmát. A bűnből tehát fel lehet  emelkedni.
   Kérjük ehhez Isten kegyelmét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és
   irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról  mondanék
   le, ha nem  törekednék arra, hogy  mindig csodálatos jelenlétedben  éljek!
   Ámen.
   Kolumbusz Kristóf

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170403.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.04.02 0 0 6394

  2017. április 2. – Nagyböjt 5. vasárnapja

   Abban az időben Lázár testvérei  megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd,  beteg,
   akit szeretsz!” Amikor Jézus  meghallotta ezt, így  szólt: „Ez a  betegség
   nem halálos,  hanem Isten  dicsőségére fog  szolgálni, hogy  az Isten  Fia
   megdicsőüljön.” Jézus  szerette őket:  Mártát,  Máriát és  Lázárt.  Amikor
   tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt,
   aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
   Amikor Jézus  megérkezett, Lázár  már négy  napja a  sírban feküdt.  Amint
   Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt.
   Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a
   testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja  neked.”
   Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt:
   „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus  folytatta:
   „Én vagyok a feltámadás és  az élet. Aki hisz bennem,  még ha meg is  hal,
   élni fog. Mindaz, aki él és hisz  énbennem, az nem hal meg örökre.  Hiszed
   ezt?” Márta  ezt válaszolta  neki: „Igen,  Uram! Hiszem,  hogy te  vagy  a
   Messiás, az  Isten  Fia,  aki  a  világba  jön!”  Jézus  a  lelke  mélyéig
   megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak:
   „Jöjj, Uram,  és  lásd!”  Ekkor  Jézus könnyekre  fakadt.  Erre  a  zsidók
   megjegyezték: „Nézzétek,  mennyire  szerette  őt!”  Némelyek  azonban  így
   szóltak: „Ő, aki visszaadta a  vak látását, nem akadályozhatta volna  meg,
   hogy meghaljon?”
   Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy  kővel
   elzárt barlang volt.  Jézus így szólt:  „Vegyétek el a  követ!” Márta,  az
   elhunyt testvére megjegyezte: „Uram,  már szaga van, hiszen  negyednapos.”
   Jézus ezt válaszolta neki:  „Mondtam már neked,  hogy ha hiszel,  meglátod
   Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és
   így szólt: „Atyám, hálát adok  neked, hogy meghallgattál. Én ugyan  tudom,
   hogy mindenkor  meghallgatsz,  csak a  körülálló  nép miatt  mondom,  hogy
   higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta:
   „Lázár, jöjj  ki!” A  halott azonnal  kijött, kezén  és lábán  a  rátekert
   leplekkel,  arcán  pedig  a  kendővel,  amelyet  fejére  csavartak.  Jézus
   megparancsolta: „Oldjátok föl,  hogy járni tudjon!”  A zsidók közül,  akik
   Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
   Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

   Elmélkedés:

   Az örök élet vágya
   A japán író,  Abe Kóbó leghíresebb  regénye A homok  asszonya. A  történet
   szerint  egy  nagyvárosban  élő   tanár,  aki  szenvedélyes   rovargyűjtő,
   tengerparti útja  során egy  különleges bogarat  szeretne begyűjteni.  Így
   kerül egy olyan faluba,  amelynek házai egy  homokkráter mélyén vannak.  A
   falu férfi  lakói  fogságba  ejtik  őt  és  arra  kényszerítik,  hogy  egy
   özvegyasszonnyal éljen. A felsőbb  szintekről folyamatosan pereg lefelé  a
   homok, el  is  temetné  a  házat, ha  nem  távolítanák  el.  A  főszereplő
   hétköznapjai így a homok állandó lapátolásával telnek, a csordogáló  homok
   állandó munkára kényszeríti őt, végül  ebben a munkában találja meg  élete
   értelmét. A küzdelem teljesen  hiábavaló, ezért terveket szövöget,  hogyan
   lehetne megállítani a homokot,  amely megállíthatatlanul akarja  eltemetni
   az embereket.  Többször  is  hiába próbálkozik,  hogy  megszökjön,  minden
   kísérlete kudarcba fullad.  Egy idő  után a homok  lapátolása, az  életben
   maradásért vívott küzdelem olyannyira a férfi életének részévé válik, hogy
   amikor végre  elengednék, akkor  is  inkább ott  marad. A  regény  sajátos
   megfogalmazása a magányos, elidegenedett,  a hétköznapi küzdelembe  merült
   embernek, aki saját élete foglyává válik.
   Emberi életünket nem kell börtönnek vagy rabságnak tekintenünk, és nem  is
   hiábavaló, felesleges küzdelem. Isten szabadnak teremtett minket és  megad
   nekünk  mindent  ahhoz,  hogy  boldogságban,  szeretetben  teljenek  földi
   életünk évei. Dolgozni kell, ez a legtöbb esetben bizony fáradsággal  jár,
   de  munkánknak  van   értelme,  mert   munkánk  által   a  teremtő   Isten
   munkatársaivá válunk és jobbá  tudjuk tenni embertársaink életét.  Azonban
   megtapasztaljuk    emberi    képességeink    és    vágyaink    végességét,
   korlátozottságát, és vágyakozunk az  örökké tartó boldogságra.  Szeretnénk
   kiszabadulni az élet lehatároltságából,  s ez a  vágy is annak  köszönhető
   bennünk, hogy az örökkévaló Isten  a saját hasonlatosságára teremtett  meg
   minket.  Nagy  hibát  követünk  el   akkor,  ha  kialszik  szívünkben   az
   örökkévalóság utáni vágyakozás és megelégszünk azzal, hogy a földön néhány
   évtizedig élhetünk. Hiba  volna beletörődnünk abba,  hogy életünk  értelme
   csak a küzdelem és a létfenntartás.
   Hitünk szerint életünk igazi értelme, hogy keressük és megtaláljuk Istent.
   Akkor válik  értelmessé és  boldoggá az  életünk, ha  rátalálunk  Istenre,
   megismerjük velünk kapcsolatos  akaratát és  engedelmesen megtesszük  azt,
   amit kér tőlünk. Isten  velünk kapcsolatos szándéka  azonban ezzel nem  ér
   véget. Ő  többet  akar  nekünk  adni: az  örök  életet,  az  örökké  tartó
   boldogságot. Ehhez a halálon és a feltámadáson át vezet az út.
   A mai  evangéliumban  Lázár  feltámasztásáról  olvasunk.  A  történet  azt
   igazolja, hogy  Jézusnak hatalma  van életet  ajándékozni. Embernek  ehhez
   nincs hatalma, de Jézus isteni erejével  képes erre. Isten az élet Ura,  ő
   az élet ajándékozója, ő az, aki képes új életre kelteni a meghaltakat. Ezt
   igazolja Jézus Krisztus feltámadása,  amelyet hamarosan, húsvétkor  fogunk
   ünnepelni. Az ő feltámadása annak a reményünknek az alapja, hogy a mennyei
   Atya minden embert fel fog támasztani  az örök életre. Bármennyire is  sok
   küzdelmet, nehézséget,  fájdalmat és  szenvedést  hoz számunkra  az  élet,
   higgyünk abban, hogy mindezek az örök élet felé vezetnek minket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz,  örökké
   élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az
   életbe. Te felébresztetted Márta szívében  a hitet, és megerősítetted  őt,
   hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is  hittel
   valljuk, hogy te vagy  az élet forrása,  te vagy az élet  Ura, te vagy  az
   Üdvözítő. Nem  földi életünket  akarod a  végtelenségig  meghosszabbítani,
   hanem az  örök  élettel  akarsz minket  megajándékozni.  Vezess  minket  a
   feltámadás  által  az  Atyához,  akinek  szeretetében  örökké  élhetünk  a
   mennyben.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170402.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.04.01 0 0 6393

2017. április 1. – Szombat

   Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a  nép
   közül egyesek  felkiáltottak:  „Ez  valóban  a  Próféta.”  Mások  meg  azt
   mondták: „Ez a Messiás.” Voltak  azonban olyanok, akik megkérdezték:  „Hát
   Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid
   városából, Betlehemből kell jönnie a  Messiásnak?” Erre szakadás támadt  a
   nép között.  Néhányan el  akarták őt  fogni, de  senki sem  mert rá  kezet
   emelni. A  szolgák  (akiket Jézusért  küldtek),  nélküle tértek  vissza  a
   főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok  felelősségre vonták őket: „Miért  nem
   hoztátok őt ide?” A  szolgák mentegetőztek: „Ember  így még nem  beszélt!”
   Erre a farizeusok rájuk  förmedtek: „Csak nem  vezetett titeket is  félre?
   Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok  közül?
   Csak ez az átkozott népség, amely  semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor  az
   egyik tanácstag,  Nikodémus, aki  egy alkalommal  éjnek idején  fölkereste
   Jézust, így szólt: „A  mi törvényünk nem  ítélkezik senki felett  anélkül,
   hogy ki ne  hallgatta volna, és  meg nem állapította  volna, mi  (rosszat)
   cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy?
   Kutass csak utána,  és rájössz,  hogy Galileából  nem származik  próféta!”
   Ezután mindegyikük hazatért.
   Jn 7,40-53

   Elmélkedés:

   Ember  így  még  nem  beszélt!   –  mondják  a  farizeusoknak  a   szolgák
   visszatérve, akiket azért  küldtek, hogy  elfogják Jézust.  Megjegyzésüket
   kritikaként is  minősíthették  az  írástudók, azaz  ők  nem  tudnak  olyan
   hatással beszélni a  néphez, mint Jézus.  Könnyen azt gondolhatnánk,  hogy
   Jézus csak a  szavak embere,  aki szép beszédeivel  lenyűgözi az  egyszerű
   embereket, de a tanult írástudók nem hatódnak meg szavaitól.  Kétségtelen,
   hogy Jézus  jól, néha  keményen, máskor  irgalommal és  jóságosan  beszél.
   Vannak,  akik  elfogadják  tanítását,  de  olyanokról  is  olvashatunk  az
   evangéliumokban, akik elutasítják azt.  Szavainak ereje és hatása  azonban
   nem azok szépségében, hanem a  tanítás igazságában rejlik. Sőt, szavai  és
   cselekedetei nem választhatók el egymástól, mert egységet alkotnak. A  szó
   és a  tett  egysége  Isten  országának  megvalósulásáról,  az  üdvösségről
   tanúskodik.
   A mai  szövegrészlet bemutatja  az írástudók  ellenállását. Azt  gondolják
   magukról, hogy egyedül  ők értenek a  tanításhoz, a  törvénymagyarázathoz.
   Lenézik  az  egyszerű  népet,  amely  megítélésük  szerint  nem  ismeri  a
   törvényeket.  A  törvények  említése   jól  jön  Nikodémusnak,  aki   arra
   hivatkozik, hogy Jézussal szemben is  törvényesen kell eljárni, de  szavai
   még  jobban  felszítják  az  indulatokat.  Aki  előítéletekkel   közeledik
   Jézushoz, abban nem hit, hanem indulat és ellenszenv ébred.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Előtted, Uram, bűnös  és por vagyok:  irgalmadból élek, neked  köszönhetek
   mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és  szenvedéseid
   teljesen átalakítsanak;  teljes  engedelmességben és  akaratodhoz  simulva
   hagyatkozom terád.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170401.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.31 0 0 6392

2017. március 31. – Péntek

   A  csodálatos  kenyérszaporítást  követő   viták  után  Jézus   Galileában
   működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére  törtek.
   Közeledett a  zsidók  Sátoros-ünnepe. Miután  rokonai  elzarándokoltak  az
   ünnepre, Jézus is fölment utánuk  Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan,  hanem
   titokban. Amikor  a templomban  tanítani  kezdett, a  jeruzsálemiek  közül
   néhányan  ezt  kérdezték:  „Nemde  ő  az,  akit  halálra  keresnek:   íme,
   nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők
   is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A  Messiásról
   pedig, ha majd  eljön, senki sem  tudja, honnan való.”  Erre Jézus, aki  a
   templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt  is
   tudjátok, honnan vagyok. Én nem  magamtól jöttem. Az Igaz (Isten)  küldött
   engem, akit ti nem  ismertek. Én viszont ismerem,  mert tőle vagyok, és  ő
   küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá
   kezet, mert még nem jött el az ő órája.
   Jn 7,1-2.10.25-30

   Elmélkedés:

   Némelyek azt gondolják, hogy jól  ismerik Jézust, pedig talán csak  annyit
   tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett, esetleg  van
   még valamilyen  információjuk családjáról.  Jézus pedig  megérteti  velük,
   hogy hiába  ismerik  földi  származását, tulajdonképpen  nem  tudnak  róla
   semmit. Hiszen nem  ismerik az  Atyát, akinek  a küldötte  és nem  ismerik
   küldetésének, evilági jelenlétének célját.
   Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy az emberek fokozatosan ismerik meg
   Jézus természetfeletti  erejét  és  isteni  származását.  Cselekedetei  és
   tanítása lassacskán feltárják  mindenkinek, hogy ki  ő valójában. S  végül
   kereszthalálában mutatkozik  meg,  hogy  ő az  Isten  engedelmes  Fia,  és
   feltámadásában válik  nyilvánvalóvá,  hogy ő  az  Üdvözítő, az  örök  élet
   szerzője.
   Vajon mi ismerjük Jézust?  Mit tudunk róla? A  hittanórákon tanult vagy  a
   prédikációkban hallott  vallási  ismereteink  elegendőek  ahhoz,  hogy  ne
   mutatkozzunk műveletlennek,  amikor  egy beszélgetés  során  vallási  téma
   kerül elő.  Talán  ismerünk jónéhány  csodát  Jézus életéből  vagy  tudjuk
   idézni egy-egy mondását, esetleg példabeszédét. De elég ez számunkra? Elég
   ez ahhoz,  hogy hiteles  tanúságot  tegyünk az  embereknek arról,  hogy  a
   követői vagyunk? Az  elméleti ismeretek  nem elegendőek. A  mi Urunk  vele
   való személyes kapcsolatban  mutatja meg igazi  arcát és ezáltal  ismerjük
   meg őt. Jézus pedig elvezet bennünket az Atyához.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való megerősödés és megújulás  kegyelméért
   fordulunk hozzád. Elismerjük, hogy erős  hitre van szükségünk ahhoz,  hogy
   bátran teljesítsük azt a  küldetést, amit te  adsz nekünk. Rólad,  életünk
   értelméről, középpontjáról  és végső  céljáról akarunk  tanúságot tenni  a
   világban, hiszen az  embereknek szüksége van  szereteted megismerésére  és
   megtapasztalására.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170331.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.03.30 0 0 6391

   2017. március 30. – Csütörtök

   Egy  alkalommal  Jézus  ezeket  mondta  a  zsidóknak:  „Ha  én  tanúskodom
   önmagamról, a saját  tanúskodásom keveset  ér. Más  tanúskodik rólam,  (az
   Atya), és  én tudom,  hogy igaz  az  ő tanúsága,  amelyet rólam  tesz.  Ti
   (Keresztelő) Jánoshoz  fordultatok, és  ő  tanúságot tett  az  igazságról.
   Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom,  hogy
   üdvözüljetek. Égő  és világító  fény volt  János, de  ti csak  ideig-óráig
   akartatok az  ő  fényében  gyönyörködni.  Mellettem  nagyobb  bizonyítékok
   szólnak,  mint  János  tanúskodása:  az  én  tetteim,  amelyeket  az  Atya
   akaratából cselekedtem.  Azok bizonyítják,  hogy  az Atya  küldött  engem.
   Tehát maga az  Atya, aki  küldött engem,  ő tett  tanúságot mellettem.  Ti
   viszont sem szavát nem hallottátok, sem  arcát nem láttátok. De még  igéje
   sem marad bennetek, mert nem  hisztek abban, akit ő küldött.  Vizsgáljátok
   meg az írásokat, hiszen azt  tartjátok, hogy általuk nyertek örök  életet!
   Éppen az írások  tanúskodnak mellettem.  Ti mégsem  akartok hozzám  jönni,
   hogy elnyerjétek az (örök) életet.  Emberektől nem fogadok el  dicsőítést.
   Ismerlek titeket. Tudom, hogy  nincs meg bennetek  az Isten szeretete.  Én
   Atyám nevében jöttem,  de nem fogadtatok  el. Majd ha  más valaki a  saját
   nevében  jön,  azt  elfogadjátok.  Hogyan  hihetnétek  ti,  akik   egymást
   dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől  származik?
   Ne gondoljátok, hogy  én leszek a  ti vádlótok az  Atyánál. A ti  vádlótok
   Mózes lesz,  akiben pedig  reménykedtek. Ha  hinnétek Mózesnek,  nekem  is
   hinnétek, hiszen  ő rólam  írt. Ha  azonban az  ő írásainak  nem  hisztek,
   hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
   Jn 5,31-47

   Elmélkedés:

   Jézus nyilvános  működésének kezdetén  az  első emberek  Keresztelő  János
   tanúskodására  kezdenek  el   hinni,  aki   az  Úr   megkeresztelkedésének
   jelenetére utalva azt mondta, hogy látta, amint a Lélek leszáll rá.  János
   határozottan mondja, hogy  tanúskodik róla,  hogy Jézus az  Isten Fia.  Az
   evangéliumokból ismerjük még többek  között Péter apostol vallomását,  aki
   isteni sugallatra  Messiásnak, az  Isten  Fölkentjének nevezi  Jézust,  és
   Szent Tamás hitvallását,  aki az  Úr sebeit  látva fejezi  ki a  feltámadt
   Krisztusba vetett hitét.  A csodák esetében  szintén többször  találkozunk
   azzal, hogy  az  emberek  kifejezik Jézus  gyógyító  hatalmába  és  isteni
   erejébe  vetett   hitüket,   gondoljunk   csak   Jairusra,   a   zsinagóga
   elöljárójára,  aki  lányáért  könyörög  vagy  Bartimeusra,  aki  a   látás
   ajándékát kéri az Úrtól.
   Ezek mind emberi  vallomások, ugyanúgy, mint  az egyháztörténelem  sok-sok
   szentjének tanúságtétele. Az  emberi tanúskodások  mellett azonban  minket
   legfőképpen a mennyei Atya tanúsága erősít meg, aki feltámasztotta  Jézust
   a halálból, valamint  a Szentlélek Jézusról  szóló tanúságtétele. Az  Atya
   tanúskodásáról beszél  Jézus a  mai  evangéliumban, hiszen  minden  csoda,
   minden gyógyítás, amit Jézus véghezvisz,  az Atya jóságának köszönhető.  E
   jelekkel igazolja az Atya, hogy Jézus valóban az ő Fia, az ő küldötte.
   Vajon tud-e Isten Lelke bennünk és általunk tanúságot tenni Krisztusról és
   az ő szeretetéről?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi  szavaink
   nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel  és
   bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk,  hogy adj meg nekünk mindent,  ami
   üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért,  mert
   gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

Eaglet Creative Commons License 2017.03.29 0 0 6390

   2017. március 29. – Szerda

   Egy alkalommal  Jézus ezt  mondta a  zsidóknak: „Az  én Atyám  szüntelenül
   munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók  még
   inkább az életére törtek,  mert nemcsak a  szombati nyugalmat szegte  meg,
   hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus
   azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit  sem
   tehet önmagától. Csak  azt teheti, amit  az Atyánál lát.  Amit ugyanis  az
   Atya cselekszik,  azt cselekszi  a Fiú  is.  Az Atya  szereti a  Fiút,  és
   mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is  mutat
   majd neki, hogy  csodálkozzatok rajta.  Amint ugyanis  az Atya  halottakat
   támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
   Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra  bízta,
   hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a  Fiút
   nem tiszteli, az  nem tiszteli az  Atyát sem, aki  a Fiút küldte.  Bizony,
   bizony, mondom nektek: aki hallgat az  én tanításomra, és hisz abban,  aki
   engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már
   átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra –
   sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
   Meghallják, és  életre  támadnak.  Amint  ugyanis  az  Atyának  élete  van
   önmagában, a  Fiúnak is  megadta, hogy  élete legyen  önmagában. A  Fiúnak
   hatalmat adott arra  is, hogy  ítéletet tartson,  mert ő  az Emberfia.  Ne
   csodálkozzatok ezen! Eljön az óra,  amikor a halottak meghallják az  Isten
   Fiának szavát, és előjönnek  sírjukból. Akik jót cselekedtek,  feltámadnak
   az életre; akik  rosszat tettek, feltámadnak  a kárhozatra. Én  önmagamtól
   semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem
   igazságos, mert nem a  magam akaratát keresem,  hanem annak akaratát,  aki
   küldött engem.”
   Jn 5,17-30

   Elmélkedés:

   A mennyei Atya szüntelen munkálkodásáról beszél Jézus a mai evangéliumban.
   Tanítását ahhoz kapcsolja,  hogy az  írástudók helytelennek  minősítették,
   hogy a szombaton meggyógyított béna ember a nyugalom napján ágyát  cipelve
   indult  haza,  illetve  azt  is  törvényszegésnek  tartották,  hogy  Jézus
   meggyógyította őt.  A  csodák és  a  gyógyítások Isten  munkálkodásának  a
   jelei. Semmiféle  szabály  vagy  törvény nem  korlátozhatja  Istent,  hogy
   jóságát bármikor megmutassa az emberek felé.
   Az Atya és a Fiú együttes munkálkodása az emberek üdvösségét szolgálja, de
   ez nem  kényszerként  nehezedik  ránk,  azaz  üdvösségünk  egyrészt  Isten
   irgalmától, másrészt saját magunktól függ. A döntést, hogy az örök  életre
   vagy a kárhozatra akarunk kerülni, mi magunk hozzuk meg életünk tetteivel.
   Tehát nem arról  van szó,  hogy az  ítéletkor halljuk  majd először  Isten
   szavát és tudatja velünk  elvárásait és törvényeit.  Már most, azaz  földi
   életünk során halljuk Isten Fiának szavát, és rajtunk áll, hogy elfogadjuk
   azt vagy  nem.  Mi döntünk  arról,  hogy  aszerint akarunk  élni  az  örök
   boldogság felé haladva vagy inkább a kárhozat boldogtalanságát választjuk.
   Az evangélium arra szólít fel  bennünket, hogy Jézus munkálkodjon  bennünk
   és ne  tegyünk semmit  nélküle. Az  Istennek való  engedelmesség és  az  ő
   akarata szerinti élet jelenti a boldogságot.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Krisztus Jézus!  Veled  lehetővé  válik,  hogy  megismerjük  Istent,  csak
   engednünk  kell,   hogy  átjárja   életünket,  ami   már  befogadtunk   az
   evangéliumból, bármily kevés legyen  is az. Ez a  kevés éppen elég  ahhoz,
   hogy napról napra  előrébb jussunk, hisz  Te nem „megérkezett  embereknek”
   szeretnél minket.  Krisztus, a  Te szegényeid  maradunk egész  életünkben,
   emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába
   vetni.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170329.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.28 0 0 6389

   2017. március 28. – Kedd

   A húsvéti  ünnepekre Jézus  fölment  Jeruzsálembe. Volt  Jeruzsálemben  az
   úgynevezett  Juh-kapu  mellett  egy  fürdő,  amelyet  héberül  Beteszdának
   neveztek. Öt oszlopcsarnoka  volt, ahol  nagyon sok  beteg feküdt:  vakok,
   sánták és  bénák. Volt  ott egy  harmincnyolc éve  beteg ember  is.  Jézus
   látta,  ahogy   ott  feküdt,   és  megtudta,   hogy  már   régóta   beteg.
   Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram!  Nincs
   emberem, aki  levinne  a fürdőbe,  amikor  mozgásba  jön a  víz.  Mire  én
   odaérek, már más lép be előttem.”  Jézus erre azt mondta neki: „Kelj  föl,
   vedd ágyadat, és járj!” Az  ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát,  és
   járni kezdett.  Aznap  éppen szombat  volt.  A zsidók  ezért  rászóltak  a
   meggyógyított emberre:  „Szombat van;  nem szabad  az ágyadat  vinned.”  Ő
   azonban így válaszolt  nekik: „Aki meggyógyított,  azt mondta nekem:  Vedd
   ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta
   neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta,
   hogy ki volt az. Jézus ugyanis  továbbment, amikor tömeg verődött össze  a
   helyszínen.  Később  Jézus  a   templomban  találkozott  a   meggyógyított
   emberrel, és  ezt  mondta  neki:  „Látod,  most  meggyógyultál.  Többé  ne
   vétkezzél, hogy  valami  nagyobb bajod  ne  essék!” Az  ember  elment,  és
   elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A  zsidók
   üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
   Jn 5,1-16

   Elmélkedés:

   Nincs emberem  –  mondja Jézusnak  a  béna.  Az „irgalom  házában”  (ez  a
   jelentése a Beteszda szónak) nincs ember,  aki irgalmas lenne hozzá. És  a
   nyomorék  ember  szavaiban  érezzük   az  elkeseredettséget,  mert   immár
   évtizedek óta senki  sincs segítségére. Láthatott  már itt  gyógyulásokat,
   amelyek másokkal történtek.  Ő mindennap itt  van és vár.  Miért nem  adja
   fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele
   semmi? A béna  ember a  csodára vár,  hogy valaki  segítsen rajta,  amikor
   végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a
   vizet és levihetné a beteget, de  ő másként tesz csodát: mozgásba hozza  a
   beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét  mozdítja
   meg a bűntelen élet felé.
   Az isteni  nagylelkűség ezen  megmutatkozása után  az emberi  kicsinyesség
   megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik,  hogy
   az immár meggyógyult ember viszi  saját ágyát, azaz tulajdonképpen  munkát
   végez,  ezt  pedig  tilos  szombaton,  a  nyugalom  napján.  Amikor  pedig
   megtudják, hogy  az ember  azért  cipeli az  ágyát hazafelé,  mert  valaki
   meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a  gyógyítást,
   mert véleményük szerint  ő is munkát  végzett, ő is  megszegte a  szombati
   nyugalomra vonatkozó  törvényeket.  Tudok-e kitartóan  imádkozni?  Tudok-e
   türelmesen várni Isten segítségére?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei  Atyám,  hozzád  jövök;  amikor  hív  szavad,  befogadom  lelkembe
   szavadat és  igazságodat, magamba  foglalom  mint ajándékodat.  És  kérlek
   téged, Istennek  tűzzel  lángoló  szeretete,  amelyet  Jézus  Krisztus  új
   szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra  ezzel a szeretettel az  én
   szegény lelkemet  is,  hogy új  életet  nyerjen, új  akaratra  kapjon,  és
   megmeneküljön a haláltól.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170328.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.27 0 0 6387

2017. március 27. – Hétfő

   Egy alkalommal  Jézus Szamariából  Galileába ment.  Jóllehet maga  mondta,
   hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn  Galileába
   érkezett, az  ottaniak szívesen  fogadták.  Látták ugyanis  mindazt,  amit
   Jézus az  ünnepek alkalmából  Jeruzsálemben cselekedett,  mert ők  is  ott
   voltak az ünnepeken. Így  jutott el Jézus újra  a galileai Kánába, ahol  a
   vizet borrá változtatta.
   Élt Kafarnaumban  egy királyi  tisztviselő,  akinek a  fia  megbetegedett.
   Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment  hozzá,
   és kérte: jöjjön  és gyógyítsa  meg a fiát.  A gyermek  már halálán  volt.
   Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.”  A
   királyi tisztviselő azonban  így szólt:  „Uram, jöjj,  mielőtt meghalna  a
   fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj  csak! Fiad él.” Hitt az ember  Jézus
   szavának, és  elment.  Még  útban volt  hazafelé,  amikor  eléje  futottak
   szolgái, és  kijelentették,  hogy a  fia  él. Megkérdezte  tőlük:  „Melyik
   órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap  déltájban hagyta el a láz.”  Az
   apa visszaemlékezett, hogy abban az  órában mondta neki Jézus: „Fiad  él.”
   Erre hitt ő maga, és vele  egész házanépe. Ez volt Jézus második  csodája,
   amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
   Jn 4,43-54

   Elmélkedés:

   „Hitt az  ember Jézus  szavának” –  és ebben  a pillanatban  megtörtént  a
   csoda. Csak annyi kellett hozzá, hogy a tisztviselő odalépjen Jézushoz  és
   hittel elmondja kérését. Megszólította az  Urat, hogy jöjjön és  segítsen,
   mert bízott abban, hogy Jézus tud segíteni. Jézus pedig észrevette a kérés
   mögött ezt a bizalmat.
   Hányszor előfordul  velünk, hogy  minden  erőnket latba  vetjük a  jó  ügy
   érdekében, de nem tudunk  eredményt elérni. Megmozgatjuk  kapcsolatainkat,
   mások segítségét kérjük,  de nem  jutunk közelebb  célunkhoz. Pedig  talán
   nekünk sem kellene egyebet tennünk,  mint ahhoz fordulni, aki valóban  tud
   segíteni. Hittel odajárulni Jézushoz, aki képes csodát tenni velünk is. Ez
   a bizalom,  ráhagyatkozás, hit  hiányzik sokszor  belőlünk. Hányszor  kell
   megkérdeznie Jézusnak  tőlünk, hogy  hol van  a mi  hitünk? Az  evangélium
   számos csodája azt  tanítja nekünk,  hogy a mustármagnyi,  kicsiny hit  is
   elég ahhoz,  hogy  „megmozduljanak  a hegyek”,  azaz  létrejöjjön  a  nagy
   változás az emberi szívekben. Csak  oda kell lépnem az  Úr elé és el  kell
   neki  mondanom,   hogy   hiszek   az   ő   segítségében.   Hiszek   az   ő
   mindenhatóságában. Hiszek  jóságában  és gondviselő  szeretetében.  A  hit
   által feltétel nélkül egyesülök Isten  akaratával, mert bízom abban,  hogy
   jót akar és jót tesz nekem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, irgalmas  Atyánk, aki  szeretetedet Fiadban,  Jézus  Krisztusban
   nyilatkoztattad   ki,   és   kiárasztottad   ránk   a   Szentlélekben,   a
   Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj
   le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden
   rosszat, add, hogy  a Föld minden  lakója megtapasztalja  irgalmasságodat,
   hogy benned,  a Szentháromság  egy Istenben  megtalálják mindig  a  remény
   forrását.
   Szent II. János Pál pápa

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170327.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.26 0 0 6386

   2017. március 26. – Nagyböjt 4. vasárnapja

   Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre
   köpött, sarat csinált  a nyállal,  a sarat a  vak szemeire  kente, és  így
   szólt hozzá: „Menj, mosakodj  meg a Siloe  tavában.” Siloe annyit  jelent,
   mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
   A szomszédok, és akik  azelőtt koldusként ismerték,  így szóltak: „Nem  ez
   az, aki itt  ült és koldult?”  Egyesek azt mondták,  hogy: „Ez az!”  Mások
   pedig: „Nem, csak hasonlít  rá.” Ő azonban  kijelentette: „Én vagyok  az.”
   Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz.  Aznap
   ugyanis, amikor Jézus sarat csinált  és megnyitotta a vak szemét,  szombat
   volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett  látni.
   Ezt válaszolta: „Sarat tett  a szememre, megmosdottam,  és most látok.”  A
   farizeusok közül egyesek  megjegyezték: „Nem  Istentől való  az az  ember,
   hiszen nem  tartja meg  a szombatot.”  Mások azonban  így szóltak:  „Bűnös
   ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
   Azután újból  faggatni  kezdték  a  vakot: „Te  mit  gondolsz  arról,  aki
   megnyitotta szemeidet?”  Ő  azt  felelte: „Hogy  próféta!”  A  zsidók  ezt
   felelték neki: „Te oktatsz minket,  aki mindenestül bűnben születtél?”  És
   kitaszították őt.
   Jézus  meghallotta,   hogy   kitaszították.   Amikor   találkozott   vele,
   megkérdezte tőle:  „Hiszel-e az  Emberfiában?” Ő  így válaszolt:  „Ki  az,
   Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél:
   ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
   Azután Jézus  ezt  mondta: „Ítélkezni  jöttem  e világra,  hogy  akik  nem
   látnak, lássanak, és akik  látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt  néhány
   körülötte álló farizeus, és megkérdezte:  „Csak nem vagyunk mi is  vakok?”
   Jézus így  felelt:  „Ha vakok  volnátok,  bűnötök  nem volna.  De  ti  azt
   mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
   Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

   Elmélkedés:

   A hit világossága
   A vakon  született  ember  meggyógyításának  történetében  megfigyelhetjük
   János evangélista azon szándékát,  miszerint nem egyszerűen csak  Jézusnak
   egy csodáját akarja bemutatni, hanem ehhez lényeges tanítást is kapcsol, s
   így az  olvasó  számára feltárul  Jézus  szavainak és  tetteinek  egysége.
   Ugyanez a  szándék szintén  megmutatkozik például  a szamariai  asszonnyal
   való találkozás  történetében Jákob  kútjánál, amit  az elmúlt  vasárnapon
   olvastunk vagy  Lázár  feltámasztásának elbeszélésében,  ami  a  következő
   vasárnap evangéliuma lesz. A  liturgia azért adja  elénk e történeteket  a
   nagyböjt folyamán, hogy e tanítások által vezessen minket a hit útján.
   A mai csodaelbeszélés azzal kezdődik, hogy Jézus találkozik egy  születése
   óta vak emberrel. Jézus látja meg, ő veszi észre ezt az embert és  azonnal
   cselekszik.  Más  esetekben,  például  Bartimeus,  a  jerikói  vak  koldus
   esetében, a  beteg ember  kéri az  Úr segítségét,  amikor meghallja,  hogy
   Jézus jön az úton. A mostani történetben nincs megnevezve a személy és nem
   is ő fejezi ki  óhaját, miszerint szeretne látni,  de még csak arra  sincs
   szükség, hogy Jézus  gyógyító csodákra képes  isteni erejébe vetett  hitét
   kifejezze, ez utóbbi csak a  történet végén szerepel. Itt Jézus  önállóan,
   saját  elhatározásából  cselekszik,  s  már  ebből  sejteni  lehet,   hogy
   cselekedetének milyen jelentősége van.  Az illető születésétől fogva  vak,
   gyógyíthatatlan beteg.
   A csodát  követően  rögtön  színre lépnek  a  farizeusok.  Egyáltalán  nem
   tetszik nekik, hogy  valaki szombaton gyógyított,  azaz munkát végzett,  s
   ezzel törvényszegést követett  el. Nemhogy örülnének  tehát annak, hogy  a
   vak megkapta a látást, hanem inkább a hibát keresik, azt, hogy mibe tudnak
   belekötni. Álláspontjuk azonban  nem egységes. Egyesek  közülük a  vallási
   törvények megszegőjének, bűnös  embernek tartják az  akkor még  ismeretlen
   gyógyítót, mások viszont elképzelhetetlennek tartják, hogy bűnös volna az,
   aki  ilyen  rendkívüli  cselekedetre  képes.  Tanácstalanságukban  a   már
   meggyógyult személyt is  megkérdezik, aki  prófétának nevezi  gyógyítóját,
   ami viszont egységes felháborodást váltott ki belőlük. Amikor pedig  arról
   kezd nekik beszélni, hogy semmiképpen nem  lehet bűnös az, aki vele ezt  a
   csodát tette és kiemeli,  hogy mióta világ a  világ, még soha nem  történt
   olyan, hogy valaki  visszaadta volna  a szemevilágát  egy vakon  született
   embernek, a  farizeusok  felháborodnak, kioktatásnak  tartják  a  gyógyult
   ember véleményét, amely nem felel meg az ő elgondolásaiknak és kitaszítják
   őt.
   A történet két rövid  párbeszéddel zárul. Az első  Jézus és a  meggyógyult
   vak, a második  Jézus és néhány  jelenlévő farizeus között  zajlik. A  vak
   kettős ajándékot  kap:  testi  szemeivel  lát  és  részese  lesz  a  lelki
   látásnak, eljut  a hit  világosságára.  A farizeusok  viszont  megmaradnak
   bűneikben és nem nyerik el a hit ajándékát.
   Amíg nem látjuk meg bűneinket, nem ismerjük fel és nem bánjuk meg  azokat,
   addig nem indulhatunk  el a  hit útján.  Segítsen minket  a nagyböjti  idő
   abban, hogy a bűn sötétségéből kilépve eljussunk a hit világosságára!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus!  A hit  szilárd alap,  kiindulópont, amelyre  egész  életemet
   felépíthetem. Az  első  lépés  a  hit útján  valóban  az  ismeretlenbe,  a
   bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek  hozzád,
   Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle
   bizonytalanság.  Segíts  engem,   hogy  ki  tudjak   lépni  bűnös   életem
   sötétségéből, kételkedéseim  és aggodalmaim  homályából és  eljussak a  te
   kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten
   titkainak útján!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170326.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.25 0 0 6385

 2017. március 25. – Szombat, Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó
   Boldogasszony)

   Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába
   egy  szűzhöz,  aki  jegyese  volt  egy  férfinak,  a  Dávid  házából  való
   Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így  szólt:
   „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden
   asszonynál!”
   Ennek hallatára  Mária zavarba  jött és  gondolkodóba esett,  hogy  miféle
   köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet
   találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s
   Jézusnak fogod  őt nevezni!  Nagy  lesz ő:  a Magasságbeli  Fiának  fogják
   hívni. Az  Úristen neki  adja atyjának,  Dávidnak trónját.  Uralkodni  fog
   Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
   Mária ekkor megkérdezte az  angyalt: „Hogyan történhet  meg ez, amikor  én
   férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le
   rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az,  ki
   tőled születik: Isten Fiának fogják  őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet  is
   gyermeket fogant  öregségében,  sőt,  már  a  hatodik  hónapban  van,  bár
   magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
   Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem  szavaid
   szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
   Lk 1,26-38

   Elmélkedés:

   A  mai  ünnepen  az  evangéliumi  szakasz  Jézus  születése  hírüladásának
   eseményét mondja el. Isten küldötte, Gábor angyal feltárja a názáreti lány
   előtt Isten  megváltó tervét,  amelyben ő  azt a  szerepet kapta,  hogy  a
   Megváltó anyja legyen. Sem  Isten, sem bármilyen  más erő nem  kényszeríti
   Máriát  a  beleegyezésre,  Isten  akaratának  elfogadására,  hanem  szabad
   akarattal vállalja feladatát az üdvösség megvalósulása érdekében. Lám,  az
   ember képes szabad akarattal engedelmeskedni Istennek.
   „Történjék velem szavaid  szerint!” –  olvassuk Mária  visszavonhatatlanul
   elkötelező  válaszát  Isten  szándékára,   ezzel  zárul  az  esemény.   Ne
   gondoljuk, hogy Máriának olyan könnyű volt ezt kimondani, hiszen megelőzte
   a kérdezés,  a  csodálkozás, sőt,  talán  bizonyos értetlenség  is.  Isten
   titkát ő is fokozatosan ismerte  fel. Nekünk sem egyszerű felismernünk  és
   elfogadnunk  Isten  akaratát,  mert  megvannak  a  saját   elképzeléseink.
   Bizonyos  értelemben  Isten  valóban  ismeretlen  utakra  hív  minket   és
   szándékai  pillanatnyilag  talán  érthetetlenek  számunkra.  Egy   azonban
   egészen biztos: ez az út jelenti  a boldogságunkat az életben és ez  vezet
   az üdvösségre.  Máriához hasonlóan  mi is  bátran és  engedelmes  lélekkel
   válaszoljuk Isten akaratára: Történjék velem szavaid szerint!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram,  könyörülj  azokon,  akik  fájdalmukat  nem  tudják  legyőzni,  akik
   szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni, akik a csapásoktól sújtva – mint
   vakok –  kénytelenek  tovább  botorkálni!  Uram,  segítsd  őket,  hogy  ki
   tudjanak egyenesedni,  állj mellettük,  mint legközelebbi  barát, aki  tud
   velük hallgatni,  vigasztalni  és  keresztet  viselni,  hogy  újból  fényt
   lássanak, a Te fényedet! Páli Szent Vince

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170325.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.24 0 0 6384

  2017. március 24. – Péntek

   Abban az  időben egy  írástudó  megkérdezte Jézustól:  „Melyik az  első  a
   parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az  Úr,
   a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
   teljes lelkedből, teljes  elmédből és  minden erődből!  A második  hasonló
   ehhez:  Szeresd  felebarátodat,  mint  önmagadat!  Ezeknél  nincs  nagyobb
   parancsolat.”
   Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő  az
   Egyetlen, és  hogy  rajta kívül  nincs  más. És  azt  is, hogy  őt  teljes
   szívünkből, teljes elménkből és  teljes erőnkből szeretni,  embertársunkat
   pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy  véres
   áldozatnál.”
   Jézus az  okos  felelet hallatára  megdicsérte:  „Nem jársz  messze  Isten
   országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
   Mk 12,28b-34

   Elmélkedés:

   A törvények  helyes értelmezéséről  kérdezik Jézust  a mai  evangéliumban:
   „Melyik az  első a  parancsok közül?”  A korabeli  írástudók igyekeztek  a
   törvények  és  parancsok  között  valamiféle  sorrendiséget   felállítani,
   meghatározni azt,  hogy  melyik  a  fontosabb,  melyiket  kell  mindenáron
   megtartani,  és  esetleg  melyek  a  kevésbé  jelentősek.  Jézus   válasza
   egyértelművé teszi,  hogy  a legfőbb  parancs  az Isten  iránti  szeretet,
   amelyhez szorosan kapcsolódik az emberek felé irányuló szeretet.
   E kettős  irányú  szeretet azt  feltételezi,  hogy az  ember  kilép  saját
   önzéséből és érdekvilágából. Sok mai  ember világnézetében az ember áll  a
   középpontban.  Természetesen  ilyenkor   nem  a  másik   emberre,  nem   a
   felebarátra  gondolnak,   hanem  önmagukra.   Olyan  ez,   mintha   valaki
   napjainkban azt hirdetné, hogy mégis a Föld a világmindenség központja,  s
   a Nap és a többi bolygó mind a Föld körül keringenek. Jó lenne megtenni  a
   kopernikuszi-fordulatot az emberről alkotott gondolkodásunkban! Jó  volna,
   ha helyreállítanánk a helyes sorrendet, és  végre Isten és az ő  törvényei
   kerülnének az első  helyre! Ezután  pedig az  embertársaink felé  irányuló
   szeretet következne, s csak legvégül  gondolnánk önmagunkra. Jó lenne,  ha
   észrevennénk, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat. Vagy
   az önszeretetünkkel is őt akarjuk felülmúlni?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Jézus Krisztus, Világosságunk!  Te nem  azért jöttél, hogy  elítéld ezt  a
   világot,  hanem  hogy  föltámadásod   által  minden  embernek  elhozd   az
   üdvösséget és a  kiengesztelődés örömhírét. Amikor  bensőnkben felizzik  a
   megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel.
   Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170324.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.22 0 0 6382

2017. március 22. – Szerda

   A hegyi beszédben Jézus ezt  mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok,  hogy
   azért jöttem,  hogy  megszüntessem  a  törvényt  vagy  a  prófétákat.  Nem
   megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé  tenni. Bizony mondom nektek,  amíg
   az ég és föld el nem múlik, nem  vész el a törvényből sem egy i betű,  sem
   egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is  eltöröl
   akár a legkisebb  parancsok közül  is, és  úgy tanítja  az embereket,  azt
   nagyon  kicsinek  fogják  hívni  a  mennyek  országában.  És  mindaz,  aki
   megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
   Mt 5,17-19

   Elmélkedés:

   Jézus korában a mózesi törvények  szabályozták a zsidó emberek vallási  és
   társadalmi életét. A törvények értelmezése és megtartásuk módja mindennapi
   beszélgetések és  viták  tárgya  volt az  írástudók  és  törvénymagyarázók
   között. Az ilyen vitákba Jézust  is megpróbálják több alkalommal  bevonni,
   gondoljunk  csak   például  arra,   amikor   a  legfőbb   paranccsal,   az
   adófizetéssel vagy a  válással kapcsolatban kérdezik  őt. Más  alkalmakkor
   azzal vádolják, hogy nem tartja meg  és tanítványaival sem tartatja meg  a
   törvényeket.  A  mai  evangéliumban  Jézus  megfogalmazza  a  törvénytudók
   felelősségét: Megtartani  és  tanítani az  Isten  törvényeit –  ez  minden
   írástudó feladata.
   Kijelentését azonban nem  csak korának írástudóihoz  címezte, hanem az  őt
   követőkhöz is.  Jézus  e szavakkal  kezünkbe  adja a  mennyországba  jutás
   kulcsát. Látszólag egyszerű a feladatunk, a gyakorlatban azonban gondjaink
   vannak a  megvalósítással,  sőt  nem is  állunk  neki  a  megvalósításnak.
   Gyakran azt gondoljuk,  hogy nincs szükségünk  az isteni útmutatásokra  és
   parancsokra, hiszen elboldogulunk azok nélkül is az életben. De hová vezet
   ez  az  élet?  Hová  jutunk,  ha  magunk  akarjuk  megszabni  az   emberek
   együttélésének közös szabályait s abból kihagyjuk az Istent? Mi marad  meg
   egy istentelen  világban az  anyagi  érdekek, a  hatalom birtoklása  és  a
   mindenáron való  érvényesülés mellett?  Erről  a szintről  akar  felemelni
   minket Isten  a szeretet  parancsával. Erre  vonatkozik a  megtartás és  a
   tanítás. Éljünk a szeretet parancsa szerint és erre tanítsunk másokat is!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk  hivatva,
   hogy Krisztus testének  tagjaivá váljunk. És  minden egyes tagnak  öröktől
   fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember  adottságával.
   Ebben a rendben  örök előrelátásoddal részemre  is kijelöltél egy  helyet,
   ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj  tőlem
   akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy  áldozatokat:
   követlek, Uram!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170322.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.21 0 0 6381

  2017. március 21. – Kedd

   Abban  az  időben  Péter  odament  Jézushoz,  és  megkérdezte:  „Uram,  ha
   testvérem  vétkezik  ellenem,  hányszor  kell  megbocsátanom  neki?  Talán
   hétszer?” Jézus így  felelt: „Nem mondom,  hogy hétszer, hanem  hetvenszer
   hétszer!
   A mennyek  országa  olyan,  mint  amikor  egy  király  el  akart  számolni
   szolgáival.  Amikor  elkezdte,   odahozták  egyik   adósát,  aki   tízezer
   talentummal  tartozott.   Mivel  nem   volt  miből   megfizetnie,  az   úr
   megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és  mindenét,
   amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és
   úgy kérlelte:  Légy  türelmes irántam,  mindent  megfizetek! Az  úr  szíve
   megesett a  szolgán:  szabadon bocsátotta  őt,  sőt még  az  adósságát  is
   elengedte.
   A szolga  kiment,  és  találkozott egyik  szolgatársával,  aki  neki  száz
   dénárral  tartozott.  Elkapta  és  fojtogatni  kezdte:  Add  meg,   amivel
   tartozol! Szolgatársa  térdre hullott  előtte és  kérlelte: Légy  türelmes
   irántam, mindent megfizetek!  De ő  nem engedett, hanem  ment és  börtönbe
   vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
   Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az  úr
   akkor magához hívatta  őt, és így  szólt hozzá: Te  gonosz szolga!  Amikor
   kérleltél, én  minden tartozásodat  elengedtem  neked. Nem  kellett  volna
   neked is  megkönyörülnöd  szolgatársadon,  mint  ahogy  én  megkönyörültem
   rajtad? És az úr  nagy haraggal átadta  őt az őröknek,  míg meg nem  fizet
   mindent, amivel tartozik.
   Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem  bocsát
   mindegyiktek a testvérének.”
   Mt 18,21-35

   Elmélkedés:

   Péter apostol  a  megbocsátással  kapcsolatban  kérdezi  Jézust,  aki  egy
   példabeszéddel világítja  meg a  megbocsátás határtalanságát.  A  hasonlat
   szerint egy szolgának rendkívül nagy összegű tartozását engedte el ura, de
   ugyanez a szolga rögtön ezt  követően egy nagyon csekély összeget  követel
   egy másik  szolgától. A  példázat kihangsúlyozza  az összegek  közti  nagy
   különbséget, valamint az úr  könyörületességét és jószívűségét, illetve  a
   szolga könyörtelen  követelőzését.  A beszéd  értelme  világos  számunkra:
   ahogyan  Isten  megbocsátja  bűneinket,   ugyanúgy  nekünk  is  meg   kell
   bocsátanunk embertársainknak.
   A megbocsátás könnyűnek  tűnik a szavak  szintjén, a gyakorlatban  azonban
   sokszor nehéz. Még nehezebb az, ha valakit megbocsátás gyakorlására, annak
   fontosságára  emlékeztetünk.   Ha  valakit   jószándékkal  az   evangélium
   szavaival    figyelmeztetünk:    „Nem    kellett    volna    megbocsátanod
   embertársadnak?”,  bizony  hamar  jöhet  a  vállrántással  kísért  cinikus
   válasz: „Miért kellett volna megbocsátanom? Amit ellenem tett, arra  nincs
   bocsánat!”
   Sokan vannak, akik nem ismerik az igazi, szívből jövő megbocsátást. Emberi
   gyengeségnek tartják  és nem  felejtenek. A  megbocsátás fogalmát  nem  az
   emberből kiindulva  érthetjük  meg,  hiszen Istentől  ered,  aki  maga  az
   irgalom. Isten  vállalja ezt  a  „gyengeséget”, megbocsát  mindenkinek.  A
   bűnös és bűnbánó embernek, aki már megtapasztalta ezt a végtelen irgalmat,
   azaz, hogy  Isten megbocsátja  az  ő bűneit,  már könnyebb  a  megbocsátás
   gyakorlása az embertársak felé.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely  telve
   van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm  a
   munkakedvet és  hogy mozogni  tudok,  hogy találkozhatom  más  emberekkel.
   Köszönöm az egyedüllétet  és a  pihenést, a  virradatot és  az alkonyt,  a
   nyílt horizontot.  Itt állok,  kezeim telve  vannak ajándékaiddal,  segíts
   nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170321.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.20 0 0 6379

 2017. március 20. – Hétfő, Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

   Dávid utódai közül Jákobtól született  József, aki jegyese volt  Máriának,
   Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így  történt:
   Anyja, Mária jegyese  volt Józsefnek. Mielőtt  azonban egybekeltek  volna,
   Mária gyermeket fogant méhében a  Szentlélektől. Férje, József igaz  ember
   volt, nem akarta őt megszégyeníteni.  Ezért úgy határozott, hogy  titokban
   bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és
   így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd  Máriát,
   mert a benne  fogant élet a  Szentlélektől van. Fiad  születik majd,  akit
   Jézusnak nevezel,  mert  ő  váltja  meg  népét  bűneitől!”  Amikor  József
   felébredt álmából,  úgy cselekedett,  amint az  Úr angyala  megparancsolta
   neki.
   Mt 1,16.18-21.24a

   Elmélkedés:

   Szent Józsefet, Szűz  Mária jegyesét ünnepeljük  a mai napon.  Személyéről
   nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból. A Jézus gyermekségéről szóló
   részekben szerepel  csupán,  ezt követően  nem  tesznek róla  említést  az
   evangélisták. Máté  evangélista  nagyon  röviden  jellemzi,  amikor  „igaz
   embernek” nevezi őt, miként erről a mai napon olvasunk.
   Egy angyal jelent meg  álmában Józsefnek és közölte  vele Isten tervét.  A
   jelenet az  angyali  üdvözlet,  azaz Jézus  születésének  hírüladása  után
   játszódik. Úgy  tűnik,  hogy  Mária nem  beszélt  jegyesének  arról,  hogy
   gyermeket vár. Talán ő maga  sem értette egészen világosan, hogyan  fogant
   gyermeke a Szentlélek által, ezért nehéz lett volna megértetnie Józseffel,
   hogy  mi  történt  vele.  József  aggodalma  és  félelme  érthető,  amikor
   láthatóvá vált,  hogy  jegyese  gyermeket vár.  Nem  akar  olyan  személyt
   feleségül venni, aki  mástól vár  gyermeket. Gondolatai  és terve  szintén
   érthető, miszerint megszakítja a  jegyességet és elbocsátja Máriát.  Ekkor
   történik Isten közbelépése,  akinek utasítására magához  veszi Máriát,  és
   vele együtt Jézust is befogadja életébe.
   Nekünk  is  ilyen  természetes  egyszerűséggel  kellene  mindig  életünkbe
   fogadni Jézust. Nem  kell tartanunk  a vele való  találkozástól, mert  nem
   elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás útján járjunk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható  Úristen,   aki  gondviselésed   eszközeiül  gyarló   embereket
   választván,  ily   módon  is   kitünteted   isteni  hatalmadat   a   világ
   kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a
   legfőbb hatalmasságot és  minden hatalom kútfejét:  annak általad  rendelt
   egyházi és világi képviselőit  köteles engedelmességgel tiszteljem, s  így
   isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Eaglet Creative Commons License 2017.03.19 0 0 6378

  2017. március 19. – Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus Szamaria  egyik városába, Szikárba érkezett,  közel
   ahhoz a földhöz,  amelyet Jákob  adott fiának, Józsefnek.  Ott volt  Jákob
   kútja. Mivel Jézus  útközben elfáradt,  leült a  kútnál. Az  idő dél  felé
   járt.
   Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte:
   „Adj innom!”  Tanítványai  ugyanis  elmentek  a  városba,  hogy  ennivalót
   vegyenek. Az asszony  elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz  te, zsidó  létedre
   tőlem, szamariai  asszonytól inni?”  A zsidók  ugyanis nem  érintkeznek  a
   szamaritánusokkal.
   Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki  mondja
   neked: Adj innom!, inkább  te kérnéd őt,  és ő élő  vizet adna neked.”  Az
   asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.  Honnan
   vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt
   a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
   Jézus  erre  megjegyezte:  „Mindaz,  aki   ebből  a  vízből  iszik,   újra
   megszomjazik. De  aki abból  a vízből  iszik, amelyet  én adok  neki,  nem
   szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre  szökellő
   vízforrás lesz benne.” Erre  az asszony megkérte: „Uram,  add nekem azt  a
   vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
   Jézus így szólt:  „Menj, hívd  a férjedet, és  jöjj ide!”  Az asszony  ezt
   felelte: „Nincs is férjem!”  Mire Jézus: „Jól  mondod, hogy nincs  férjed.
   Mert öt férjed  volt, és  akid most  van, az  sem a  férjed. Ezt  helyesen
   mondtad.” Ekkor így  szólt az  asszony: „Uram, látom,  hogy próféta  vagy!
   Atyáink ezen  a  hegyen  imádták  Istent, ti  pedig  azt  mondjátok,  hogy
   Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
   Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem,  asszony, hogy eljön az óra, amikor  az
   Atyát nem itt és nem is  Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt  imádjátok,
   akit nem  ismertek, mi  pedig azt,  akit ismerünk,  hiszen az  üdvösség  a
   zsidóktól ered. De  eljön az  óra, sőt  már itt  is van,  amikor az  igazi
   imádók lélekben  és  igazságban  imádják  az Atyát.  Mert  az  Atya  ilyen
   imádókat vár.  Isten ugyanis  Lélek, ezért  akik őt  imádják, lélekben  és
   igazságban kell  imádniuk.” Az  asszony így  szólt: „Tudom,  hogy eljön  a
   Messiás,  akit  Krisztusnak  neveznek.  Ha  majd  eljön,  ő  tudtunkra  ad
   mindent.”
   Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok  az, aki veled beszélek.”  Tanítványai
   éppen visszaérkeztek, és  meglepődtek, hogy asszonnyal  beszélget. De  nem
   kérdezte meg egyikük  sem: „Mit  akarsz tőle?”,  vagy: „Miért  beszélgetsz
   vele?” Az  asszony  pedig  otthagyva  korsóját,  elsietett  a  városba  és
   elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki  mindent
   elmondott, amit  tettem!  Lehet,  hogy  ő a  Krisztus?”  Ki  is  jöttek  a
   városból, és  odagyűltek  köréje.  Közben a  tanítványok  megkínálták  őt:
   „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan  ételem,
   amelyről ti nem tudtok!” Erre  a tanítványok kérdezgetni kezdték  egymást:
   „Talán valaki  hozott  neki ennivalót?”  De  Jézus megmagyarázta:  „Az  én
   ételem az,  hogy megtegyem  annak  akaratát, aki  engem küldött,  és  hogy
   befejezzem az ő  művét. Ugye,  azt mondjátok: Még  négy hónap,  és itt  az
   aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek  a
   földeket, aranysárgák  már,  készek az  aratásra.  Az arató  elnyeri  most
   jutalmát: Begyűjti  a termést  az  örök életre,  hogy aki  vetett,  együtt
   örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a
   másik arat. Én azért  küldtelek titeket, hogy  learassátok, amivel nem  ti
   fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
   Abból a  városból, a  szamaritánusok közül  sokan hittek  benne, mivel  az
   asszony  tanúsította:  „Mindent  elmondott,  amit  tettem.”  Mikor  azután
   kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is
   maradt két napig.  Ezután így szóltak  az asszonyhoz: „Most  már nem a  te
   szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk  is, és tudjuk, hogy valóban ő  a
   világ Üdvözítője.”
   Jn 4,5-42

   Elmélkedés:

   Otthagyott korsó
   Szent János evangéliumának egyik jellegzetessége az, hogy elsősorban nem a
   történésekre  figyel,  hanem  Jézus  kinyilatkoztatására,  tanítására.   A
   hosszas párbeszédek során az Úr fokozatosan feltárja beszélgetőtársa előtt
   a közölni  akart  igazságot.  Jó  példa  erre  a  Nikodémussal  folytatott
   beszélgetés a  lelki  újjászületésről  (vö.  Jn  3,1-12),  a  Mártával  és
   Máriával való  párbeszéd  testvérük,  Lázár feltámasztása  előtt  (vö.  Jn
   11,17-44) és a  mai evangéliumi  történet, Jézus  találkozása a  szamariai
   asszonnyal. Ha ez utóbbi találkozást úgy próbálnánk összefoglalni, hogy  a
   beszélgetés során Jézus vezeti az  asszonyt a hit útján,  lekicsinyítenénk
   az ember szerepét a  hit lépéseinek megtételében. Igaz,  hogy a hit  Isten
   ajándéka, neki köszönhetjük, ha eljutunk a  hitre, de az is igaz, hogy  az
   embernek el  kell  fogadnia,  szívébe  kell  fogadnia  ezt  az  ajándékot,
   mégpedig nem csak passzív elfogadásról van szó, hanem az ember  folyamatos
   válaszáról a  hit titkainak  megismerése során.  Helyesebb tehát,  ha  úgy
   foglaljuk  össze  a  történet   mondanivalóját,  hogy  Jézus   fokozatosan
   kinyilatkoztatja önmagát, feltárja  személyének és  küldetésének titkát  a
   szamariai asszony előtt, aki fokról fokra felismeri a feltárt igazságokat,
   elfogadja azokat, mintegy kortyonként iszik a kinyilatkoztatás  forrásából
   és így jut el a hitre.
   Ezen előzetes megjegyzések után  nézzük meg Jézus kinyilatkoztatásának  és
   az asszony, illetve a városlakók hitre jutásának főbb lépéseit. A történet
   egy egyszerű kéréssel indul, Jézus inni kér az asszonytól Jákob  kútjánál.
   Jézus egyáltalán nem foglalkozik az asszony csodálkozásával, miszerint egy
   zsidó férfi  egy  szamariai asszony  segítségét  kéri és  vele  beszélget,
   miként azzal sem foglalkozik  majd, hogy visszatérvén tanítványai  szintén
   elcsodálkoznak ezen,  hanem  az „élő  vízre”  tereli a  szót,  ami  rögtön
   felkelti az asszony kíváncsiságát. Felébred benne a vágy, hogy ihasson  az
   „élő víz” forrásából, bár ekkor még a testi szomjúságot oltó vízre  gondol
   és nem a lelket megtisztító vízre. Ezt követően Jézus kijelentései alapján
   az asszony  felismeri, hogy  olyan személlyel  beszélget, aki  jól  ismeri
   múltját, s  ennek  köszönhetően  prófétának  nevezi  Jézust.  A  következő
   lépésben az asszony  megvallja, hogy hisz  az eljövendő Messiásban,  amire
   Jézus kijelenti, hogy ő az.
   A párbeszédet a  tanítványok megérkezése szakítja  meg. Az asszony  közben
   visszaindul a városba,  még korsóját  is otthagyja, tehát  nem visz  vizet
   magával, pedig  azért jött  a  kúthoz. Bemegy  a  városba és  elmondja  az
   embereknek, hogy  kivel  találkozott.  Hitvallása  itt  kérdés  formájában
   fejeződik ki: „Lehet,  hogy ő  a Krisztus?” A  hit továbbadásának  lépését
   látjuk itt,  hiszen a  városban  lakók az  asszony szavai  miatt  indulnak
   Jézushoz, hogy megismerjék  őt, hogy  tanítsa őket. A  tanítás hatására  a
   városlakók arra kérik Jézust, hogy maradjon náluk, s ebben a meghívásban a
   hit elfogadásának jelképes cselekedetét is észre kell vennünk. Jézus tehát
   több napig náluk  marad, tanítja  őket, azaz  előttük is  kinyilatkoztatja
   magát és  ők  is  eljutnak  a hitre.  A  történetet  János  evangélista  a
   szamariaiak hitvallásával zárja le, akik ezt mondják az asszonynak:  „Most
   már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk,  hogy
   valóban ő a világ Üdvözítője.”
   Befejezésül egyetlen  gondolat  erejéig  térjünk  vissza  ahhoz,  hogy  az
   asszony otthagyta korsóját a kútnál. Talán éppen nekünk hagyta ott. Vegyük
   kezünkbe, nézzünk bele,  talán maradt  még benne néhány  csepp az  igazság
   vizéből.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézusom! Hiszem, hogy  te vagy az élő  víz forrása. Hiszem, hogy  te
   vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető
   út.  Lelkem  szomjazik  az  élő  vízre,  az  élő  hitre.  Ébressz   bennem
   szomjúságot a  te igazságod  iránt!  Ébressz bennem  vágyat az  örök  élet
   iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását.  Add
   nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170319.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.03.18 0 0 6377

2017. március 18. – Szombat

   Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
   A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  „Ez  szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   „Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és
   visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a
   szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú
   megszólalt: „Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem
   vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz.”  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:
   „Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az
   ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
   Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és
   megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-3.11-32

   Elmélkedés:

   Jézus példabeszéde  megrendítő módon  mutatja be  az ifjú  lázadását  apja
   iránt, felelőtlen döntését és  könnyelmű távozását otthonából,  vagyonának
   elpazarlását értelmetlen  élettel, valamint  az  idegenség és  a  sötétség
   napjainak   kilátástalanságát.    Döbbenten   figyelünk    az    események
   előrehaladtára,  melynek  során  a  fiú  elveszíti  emberi  méltóságát  és
   szégyellnivaló helyzetbe  kerül.  E  mélypont, ahonnan  már  aligha  lehet
   mélyebbre süllyedni,  felébreszti benne  a honvágyat,  eszébe juttatja  az
   atyai házat,  ahol korábban  biztonságban, szeretetben  élhetett. Nem  kis
   bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy útnak induljon hazafelé. Tudta,  hogy
   örökségének kikövetelése és távozása  arcátlan cselekedet volt, ezért  már
   nem számított arra, hogy újra apjának fia lehet, megelégedett volna  azzal
   is, ha szolgának, cselédnek visszafogadja őt apja.
   És ekkor jön a történet második meglepő fordulata, az apa nem utasítja  el
   fiát,  aki   korábban   mélységesen  tiszteletlen   volt   iránta,   hanem
   visszafogadja őt. Az apa nem feledkezett meg fiáról, méltatlan  elmenetele
   után is megtartotta őt szívének szeretetében.
   Isten  irgalmas  Atyaként  várja  megtérésünket,  bűneink  megbánását.   A
   kiengesztelődés, a fiúi  méltóság nem  a mi bűnbánatunk  érdeme, hanem  az
   irgalmas Isten ajándéka.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus,  taníts  meg  engem  arra,  hogy  a  legkisebb  dolgokban  is
   felfedezzem az igazi öröm,  az igazi boldogság  forrását! A szegénység,  a
   nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy
   feléd közeledjek.  Sőt, éppen  ellenkezőleg,  ezek segítenek  a  leginkább
   abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged,
   érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem  szereteted,
   s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170318.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.17 0 0 6376

2017. március 17. – Péntek

   Abban az  időben  Jézus  ezt  mondta  a  főpapoknak  és  a  nép  véneinek:
   „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
   telepített, bekerítette  sövénnyel,  belül pedig  taposógödröt  ásott,  és
   őrtornyot épített.  Aztán rábízta  a szőlőt  a munkásokra,  és  elutazott.
   Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
   termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az  egyiket
   összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre  más
   szolgákat küldött, többet,  mint először, de  ezekkel is ugyanúgy  bántak.
   Végül a fiát  küldte el  hozzájuk, mondván: „A  fiamat csak  megbecsülik!”
   Amikor azonban a  szőlőmunkások meglátták a  fiút, így szóltak  egymáshoz:
   „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg  is
   ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a  szőlőskert
   ura, ugyan mit  tesz majd  ezekkel a  szőlőmunkásokkal?” Ezt  válaszolták:
   „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
   idejében átadják neki a termést.”
   Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha  az írásokban: „A kő, melyet  az
   építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
   csodálatos ez!” Ezért mondom nektek:  Az Isten országát elveszik  tőletek,
   és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és
   a farizeusok hallották a példabeszédet,  és megértették, hogy Jézus  róluk
   beszél. El akarták  fogni, de  féltek a néptől,  mert mindenki  prófétának
   tartotta.
   Mt 21,33-43.45-46

   Elmélkedés:

   A  gonosz  szőlőmunkásokról  szóló  példabeszéd  azt  az  Istennek   adott
   lehetséges választ  szemlélteti,  miszerint szembe  lehet  fordulni  vele,
   ahogyan a gonosz munkások  szembeszálltak a szőlőskert urának  szolgáival.
   Igen, a szabad  akarattal rendelkező  ember meg tudja  tenni, hogy  kezébe
   veszi a dolgok irányítását. Mindennek megvannak a következményei, s  talán
   éppen ezzel nem számoltak a Jézus példabeszédében szereplő  szőlőmunkások.
   Teljes esztelenségnek tűnik cselekedetük.  Vajon arra számítottak, hogy  a
   gazda vég nélkül eltűri majd gonoszságukat? Vagy talán abban reménykedtek,
   hogy elmarad a felelősségre vonás?
   A szőlőmunkások gonoszsága nyilvánvaló, s nem csak szándékuk gonosz, hanem
   mindez megnyilvánul cselekedeteikben is. A gonosz emberi magatartás  sérti
   Isten jóságát, aki  ennek ellenére sem  a gonoszok megbüntetésére  figyel,
   hanem keresi az új lehetőséget. Új munkásokra akarja bízni tulajdonát,  új
   emberekre akar építeni,  olyanokra, akik engedelmesek  iránta, elvégzik  a
   rájuk bízott feladatot és teljesítik  kérését. Isten azért küldi el  Fiát,
   Jézust a  világba, hogy  ő mutasson  nekünk példát  az engedelmességre,  a
   mennyei Atya akaratának tökéletes teljesítésére.  A böjti időben Isten  új
   lehetőséget kínál  fel  nekünk. A  bűnbánat  és a  megtérés  által  meghív
   minket, hogy jó munkásai legyünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus! Földi  életed során  mindig tudtad,  merre  visznek
   lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
   igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez,
   az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te
   életutad végső soron mindig felfelé  vitt, Atyád felé, aki örökre  magához
   ölelt a Golgota magaslatán álló  kereszten. Jézusom, te követésedre  hívsz
   engem és minden  embert. Társad  szeretnék lenni utadon,  amely a  halálon
   keresztül az örök életre vezet!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170317.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.03.16 0 0 6375

2017. március 16. – Csütörtök

   Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:  „Volt
   egy gazdag ember.  Bíborba és patyolatba  öltözködött, és mindennap  dúsan
   lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag  kapuja
   előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a
   gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a  kutyák
   jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok  Ábrahám
   kebelére vitték. A gazdag  is meghalt, és  eltemették. A pokolban,  amikor
   nagy kínjai közt  feltekintett, meglátta messziről  Ábrahámot és a  keblén
   Lázárt. Felkiáltott: Atyám,  Ábrahám! Könyörülj rajtam!  Küldd el  Lázárt,
   hogy ujja  hegyét  vízbe  mártva hűsítse  nyelvemet.  Iszonyúan  gyötrődöm
   ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy  milyen
   jó dolgod volt életedben,  Lázárnak meg mennyi jutott  a rosszból. Most  ő
   itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek
   nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne  tudjon,
   se onnét  ne tudjon  hozzánk átjönni  senki. Akkor  arra kérlek,  atyám  –
   kiáltotta újra –, küldd  el őt atyai házunkba,  ahol még öt testvérem  él.
   Tegyen bizonyságot  előttük,  nehogy  ők  is  ide  jussanak  a  gyötrelmek
   helyére. Ábrahám  ezt felelte:  Van Mózesük  és vannak  prófétáik.  Azokra
   hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha  valaki,
   a halottak közül  elmenne hozzájuk, bűnbánatot  tartanának. Ő azonban  így
   felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak
   közül támad is fel valaki, annak sem hisznek."
   Lk 16,19-31

   Elmélkedés:

   Jézus nagyon szemléletes példázatot  mond a szegényről  és a gazdagról.  A
   szegény embert Lázárnak hívják, neve fel van tehát írva az élet  könyvébe,
   a gazdag névtelenségben  marad. Az  Úr szavai alapján  könnyen magunk  elé
   képzelhetjük a jelenetet,  amely lehet,  hogy csak egy  kitalált eset,  de
   akár elő is fordulhatott, hiszen a régmúlt időkben is megvolt a  szegények
   és gazdagok  közti mérhetetlen  különbség  ugyanúgy, mint  napjainkban.  A
   példázat szerint a  gazdag bővelkedik mindenféle  evilági jóban,  semmiben
   nem szenved hiányt, a szegény Lázár viszont teljes nélkülözésben él. Bár a
   két szereplő összekapcsolódik a történetben  azáltal, hogy Lázár a  gazdag
   házánál tengeti életét, kettejük között mégis láthatatlan határ húzódik, s
   ez a határ átjárhatatlan.  A szegény Lázár  számára nincs lehetőség  arra,
   hogy kiemelkedjen  sanyarú  sorsából,  a gazdag  pedig  nyilvánvalóan  nem
   akarna szegénnyé  válni, mert  akkor nem  élvezhetné tovább  gazdagságának
   előnyeit.
   A túlvilágon  is éles  határ húzódik  kettejük között,  amely szintén  nem
   átjárható egyik  oldalról sem.  De itt  már a  szegénynek van  jobb  sora,
   élvezheti Isten  jelenlétét, míg  az, aki  a földön  dúsgazdag volt,  most
   egészen  szegény,   nincstelen,  mert   nem  részese   az  Istennel   való
   közösségnek. A  történet  tanulsága  az, hogy  az  evilági  bővelkedés,  a
   vagyonban való  gyarapodás könnyen  akadálya  lehet az  üdvösségnek,  mert
   bezárja szívünket a szegények előtt.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A  Te
   kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te  tisztaságod
   költözzék belém. Ne  a test legyen  a szemem  előtt, hanem a  lélek. Ne  a
   jelen, hanem  az örök  élet.  Ne csak  másoknak,  de magamnak  is  szívből
   megbocsássak.  Mindig  és  mindenért,  Neked  hálát  adni  tudjak,  és  ha
   választanom kell  kettőnk között  Jézusom, mindig  csak Te  és sohasem  én
   legyek az első!

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Friss információ:
   Eddig 507  személy 1530  db csomagot  ajánlott fel  a Tanszercsomag  2017.
   jótékonysági akció keretében. Mostanáig  2112 csomagra érkezett igény,  és
   már el is  küldtünk az iskoláknak  és a plébániákra  1524 csomagot.  Hálás
   köszönet minden adakozónak!

   Az eredeti üzenet:
   2016-ban újszerű jótékonysági  akciót indítottunk:  leendő első  osztályos
   gyermekeket ajándékoztuk  meg  egyedi  tanszercsomaggal,  így  ösztönözvén
   szüleiket  arra,  hogy  beírassák  őket  az  iskolai  hitoktatásra.   2000
   gyermeknek összesen 2000 tanszercsomagot adományoztunk ingyenesen.  Ezúton
   is hálás köszönetemet fejezem ki  az e-vangélium olvasóknak és  valamennyi
   adományozónak, akik támogatták az akció megvalósulását. A kezdeményezésnek
   a vártnál is  jobb visszhangja volt  a szülők és  iskolák részéről,  ezért
   idén is szeretnénk megvalósítani.

   Célunk most is ugyanaz: ha egy  gyermek már 1. osztályos korában  hittanra
   jár, akkor  jó esély  van arra,  hogy legalább  8 éven  keresztül a  hitre
   neveljük őt,  bevezessük  a  vallási  életbe  és  az  egyházi  közösségbe,
   felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül
   elérjük családját is.
   Egy tanszercsomag  tartalma:  1  db  A5  füzetbox  és  benne  a  következő
   tanszerek: 2 db vonalas és  2 db négyzetrácsos füzet,  1 db órarend, 8  db
   füzetcímke, 1 db vonalzó, 1 db toll és egy 1 db játék. Valamennyi  tanszer
   egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel  díszített,
   illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.

   Akciónkat úgy időzítjük,  hogy a  csomagok még az  iskolai beíratás  előtt
   célba érjenek, ezért az adományokat  húsvétig (2017. április 16.)  várjuk.
   Egy személy akár több csomagot  is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem  a
   felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük plébániákon és egyházi
   iskolákon  keresztül.  Szeretettel  kérem,   segítse  Ön  is   adományával
   jótékonysági akciónkat, hogy minél  több leendő iskolás gyermeket  tudjunk
   elindítani a hittantanulás útján.

   Ön is  támogathatja a  Tanszercsomag 2017.  jótékonysági akciót.  1800  Ft
   adományból 1  gyermek kaphat  1 csomagot,  ez az  összeg a  szállítást  is
   magában foglalja.  Egy  személy  akár  több  csomagot  is  felajánlhat.  A
   tanszercsomagokat  nem  a  felajánlóknak,  hanem  a   kedvezményezetteknek
   küldjük.

   Plébániák  vagy  iskolák  nevében  a  plébánosok,  a  hitoktatók  vagy  az
   intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a 2017/2018. tanévben  első
   osztályt  kezdő  tanulók  számára,  a  rendelkezésre  álló   (felajánlott)
   mennyiség mértékéig.

   További  részletek  a  felajánlásokról  és   arról,  hogy  kik  kapják   a
   csomagokat,        a         következő        oldalon         találhatóak:
   http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1001
   Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2017. március 16.
   Köszönjük, hogy  Ön is  támogatja  akciónkat! E  célra szánt  adományát  a
   következő módokon küldheti el:

   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2017
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Tanszercsomag 2017
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy a Tanszercsomag 2017. akció támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Tanszercsomag 2017

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170316.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.15 0 0 6374

 2017. március 15. – Szerda

   Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát  és
   bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az  Emberfiát
   a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd  kiszolgáltatják
   a pogányoknak,  megcsúfolják,  megostorozzák  és  keresztre  feszítik,  de
   harmadnapra feltámad.”
   Ekkor odalépett  hozzá a  Zebedeus-fiúknak (Jakab  és János  apostoloknak)
   anyja, fiaival  együtt, és  leborult előtte,  hogy kérjen  valamit.  Jézus
   megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,)  hogy
   az én két  fiam országodban melletted  üljön: az egyik  jobbodon, a  másik
   pedig bal oldaladon.” Jézus így  válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy  mit
   kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem
   ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A
   szenvedések kelyhét  velem  együtt  kiisszátok  majd.  De  hogy  ki  üljön
   mellettem jobb és bal felől,  azt nem én döntöm  el. Azok ülnek majd  ott,
   akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
   Amikor a többi  tíz (apostol)  ezt meghallotta,  méltatlankodni kezdett  a
   testvérpár viselkedése  miatt.  Jézus magához  hívta  őket, és  így  szólt
   hozzájuk: „Tudjátok,  hogy a  pogányoknál hogyan  hatalmaskodnak a  vezető
   emberek: akinek  nagyobb a  rangja, érezteti  a hatalmát.  Nálatok ne  így
   legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni,  legyen a szolgátok! És aki  első
   akar lenni, legyen  a cselédetek! Az  Emberfia sem azért  jött, hogy  neki
   szolgáljanak,  hanem  hogy  ő  szolgáljon  másoknak,  és  odaadja   életét
   váltságul mindenkiért.”
   Mt 20,17-28

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról
   beszél  apostolainak,  akik  nem  értik   ezeket  a  szavakat.  Ő   nagyon
   céltudatosan   halad   szenvedésének    városa   felé,   ahol    küldetése
   kereszthalálával beteljesedik, de övéi értetlenül fogadják  kijelentéseit.
   Főként azt nem érthetik,  hogy ha Mesterük előre  látja, hogy milyen  sors
   vár rá, azaz  szenvedni fog  és meg fog  halni, akkor  miért mennek  mégis
   Jeruzsálembe, miért nem  próbálják elkerülni  azt. Nem értik  még, hogy  a
   szenvedés és  a  halál  vállalása Jézus  részéről  szolgálat.  Egyrészt  a
   mennyei  Atyának  tett  szolgálat,  akinek  mindhalálig   engedelmeskedik,
   másrészt a mi megváltásunk, üdvösségünk érdekében vállalt szolgálat.
   Az apostolok értetlenségét jól jelzi,  hogy ezt követően versengés  alakul
   ki köztük. Arról vitatkoznak, ki  a nagyobb közülük. Hatalomra,  uralomra,
   evilági  dicsőségre  vágyakoznak,  és  ez  nem  csak  Jakabra  és  Jánosra
   vonatkozik, akik kitüntetett helyre vágynak,  hanem a többi tíz  apostolra
   is,  akik  nem  akarnak  lemaradni  a  dicsőségről,  ezért  beszállnak   a
   versengésbe. Ez  jó  alkalmat ad  Jézusnak  arra, hogy  a  szolgálatra,  a
   szolgálat szellemére nevelje őket.  Krisztus szolgálatához hasonlóan a  mi
   szolgálatunk is  legyen szabad!  Gondoljunk mindig  arra, hogy  egyedül  a
   szenvedésen keresztül vezet út a feltámadás dicsőségébe.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem, őrizz meg engem attól,  hogy valaha is terhesnek érezzem  a
   munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel
   végzem a  munkámat, valamint  hasznosan, jól  gazdálkodjam az  idővel,  ne
   fecséreljem el haszontalan  beszélgetéssel, vagy  időtöltéssel. Adj  nekem
   oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher  legyen,
   hanem öröm.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170315.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.03.14 0 0 6373

  2017. március 14. – Kedd

   Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
   „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
   tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
   elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
   de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
   teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
   köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
   ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
   köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
   őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
   pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
   földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
   magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
   az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
   aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
   Mt 23,1-12

   Elmélkedés:

   Jézus úgy beszél a farizeusokról  és az írástudókról, mint akik  helytelen
   magatartásukkal akadályozzák  az  embereket  a  vallási  törvények  helyes
   megtartásában. Buzdítanak  ugyan  másokat,  hogy pontosan  tartsák  meg  a
   mózesi törvényeket, ők maguk azonban e parancsokat sokszor kijátszották és
   semmibe vették azok mélyebb szándékát.  Az volna a feladatuk, hogy  példát
   mutassanak, de felszínes vallásosságuk az Úr megítélése szerint egyáltalán
   nem követendő.
   Ennek kapcsán megkérdezhetjük magunktól, vajon mennyire akadályozzuk  vagy
   segítjük mások üdvösségét? Nem egyedül törekszem a mennyország felé, s nem
   egyedül leszek ott, mert akkor az már nem is az üdvösség volna. Isten  nem
   akarja senkinek  a vesztét,  hanem minden  embert üdvözíteni  akar,  ezért
   minden kereszténynek azt a feladatot  adja, hogy segítsük egymást az  örök
   üdvösség felé vezető úton. Az  üdvösség kulcsa Krisztus kezében van.  Vele
   járjunk  az  úton!  Az  ő  szavaiból  és  cselekedeteiből  egyaránt  Isten
   szeretete sugárzik és az Atyának való engedelmességből fakadnak.  Ugyanezt
   a lelkületet kéri  tőlünk, követőitől  is. Ne  csupán szavainkkal  tegyünk
   tanúságot az irgalmas Isten jelenlétéről a világban, hanem  cselekedeteink
   is legyenek követésre méltóak és példamutatóak!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Jóságos Istenem,  hálás szível  köszönöm neked  mindazt, amivel  mindennap
   elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok  helyett és nevében is,  akik
   ezt nem teszik meg.  Édes Jézusom, határtalan  jóság! Milyen sokat  tettél
   azért, hogy az emberek  viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis,  hogy
   sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy  amennyire
   csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!

Eaglet Creative Commons License 2017.03.13 0 0 6372

 2017. március 13. – Hétfő

   A hegyi beszédben  Jézus így szólt  tanítványaihoz: „Legyetek  irgalmasok,
   amint mennyei Atyátok is irgalmas.  Ne mondjatok ítéletet senki fölött,  s
   akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne  ítéljetek el senkit, s akkor  titeket
   sem ítélnek el. Bocsássatok meg,  és nektek is megbocsátanak. Adjatok,  és
   akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel  mérnek
   öletekbe. Mert amilyen  mértékkel ti mértek,  olyannal mérnek majd  nektek
   is.”
   Lk 6,36-38

   Elmélkedés:

   Jézus örömhíre a mennyei Atyáról így szól: Isten irgalmas és megbocsátó. E
   meghatározás ellentétben áll azzal az emberi előítélettel, miszerint Isten
   szigorú és megtorló, kegyetlenül megtorolja  az emberek minden bűnét.  Már
   az ószövetségi írások is meghirdetik az irgalmas Istent, gondoljunk csak a
   zsoltárokra vagy  a  próféták  tanítására. Amikor  az  idők  teljességében
   eljött Jézus,  aki  elveszi  a világ  bűneit,  akkor  cselekedeteivel  azt
   tanúsította, hogy  hatalma van  a bűnök  megbocsátására, mert  hiszen  nem
   azért jött, hogy elítélje a bűnösöket, hanem hogy megmentse őket.
   Az ember kötelessége nem csupán az, hogy bűnbánattal forduljon  Istenéhez,
   hanem az is, hogy  ő maga is  gyakorolja az irgalmasságot  embertársaival.
   Ezt a követelményt fogalmazza meg Jézus a mai evangéliumban így: „Legyetek
   irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Bocsássatok meg, és  nektek
   is megbocsátanak”, azaz nektek is megbocsát Isten. Ha nem akarjuk magunkra
   vonni Isten ítéletét, akkor mi se ítélkezzünk mások felett. Ha azt akarjuk
   tehát, hogy Isten irgalma megérintse szívünket, akkor ne zárjunk ki  senki
   embert a szívünkből. Miként Isten ingyenesen és feltételek nélkül adja meg
   bűneink  bocsánatát,   mi  is   ugyanilyen  lelkülettel   bocsássunk   meg
   felebarátainknak.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk Jézus Krisztus!  Te az  utolsó vacsorán úgy  rendelted, hogy  életed
   folytatódjon tanítványaid,  követőid  életében,  a  mi  életünkben.  Szent
   tested az  Atyának szóló  áldozat  és nekünk  adott ajándék,  amely  által
   áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad  adott
   csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket!
   Segíts, hogy  áldozatodhoz  kapcsolódva  mi  is  felajánljuk  életünket  a
   mennyei Atyának!

Eaglet Creative Commons License 2017.03.12 0 0 6371

   2017. március 12. – Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az  időben:  Jézus  maga  mellé vette  Pétert,  Jakabot  és  (ennek)
   testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott  elváltozott
   előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér
   lett, mint  a fény.  És  íme, megjelent  nekik  Mózes és  Illés:  Jézussal
   beszélgettek. Ekkor  Péter  így  szólt  Jézushoz:  „Uram,  jó  nekünk  itt
   lennünk! Ha akarod,  felállítok itt  három sátrat,  neked egyet,  Mózesnek
   egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő  borította
   be őket, és  a felhőből egy  hang hallatszott: „Ez  az én szeretett  Fiam,
   akiben kedvem  telik.  Őt  hallgassátok!” Ennek  hallatára  a  tanítványok
   földre  borultak  és  nagyon  megrémültek.  De  Jézus  odament   hozzájuk,
   megérintette őket, és ezt mondta:  „Keljetek fel, és ne féljetek!”  Amikor
   szemüket fölemelték,  nem láttak  mást, csak  Jézust egymagát.  A  hegyről
   lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg
   az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
   Mt 17,1-9

   Elmélkedés:

   A dicsőség fényében
   Hétpettyes katicabogár téved a szobámba,  csak akkor veszem észre,  amikor
   már leszállt az  egyik virágra. Nem  pihenni jött, sietősen  mászik fel  a
   növény egyik szárán, a csúcsára érve toporzékol egy kicsit, majd megfordul
   és lemászik. Egy  másik levélre  ugyanolyan sietősen  kapaszkodik fel,  de
   onnan sincs tovább út, ezért ismét lefelé veszi az irányt. Próbálkozik még
   néhányszor, aztán talán megunja, ezért kiterjeszti szárnyait és elröppen a
   fény, az ablak  felé. Közben  elgondolkodom: vajon  milyen érzés  lehetett
   neki, amikor  először jött  rá, hogy  repülni is  tud? A  katicabogár  nem
   tekinti felesleges fáradozásnak, hogy fel és le mászik a fűszálakon és más
   növényeken, mert bármelyikről tovaszállhat.
   Nagyböjt második  vasárnapján egy  magaslatra  hív minket  az  evangéliumi
   történet, Jézus színeváltozásának jelenete. Lélekben csatlakozunk a  három
   kiválasztott apostolhoz,  Péterhez,  Jakabhoz  és  Jánoshoz,  hogy  az  Úr
   vezetésével felmenjünk a  hegyre. Életünk  során sokszor  megjárjuk ezt  a
   lelki  magaslatot,   eljutunk  az   Istennel  való   találkozás   helyére,
   megtapasztaljuk Isten közelségét és  jelenlétét, de mindannyiszor le  kell
   jönnünk a hegyről, ahogyan a három apostol is lejött a színeváltozás után,
   és miként a katicabogár is lemászik a növényen. De életünk során  egyetlen
   pillanatra sem feledkezhetünk meg  arról, hogy „vannak szárnyaink.”  Ugyan
   nem a  magunk  erejéből,  hanem Istennek  köszönhetően  fogunk  eljutni  a
   mennybe, de jó  tudnunk, hogy nem  kell a mélybe  süllyednünk, nem  fogunk
   teljesen megsemmisülni, hanem Isten kegyelme felemel minket.
   A színeváltozással az  lehetett az  Úr célja,  hogy felragyogtassa  isteni
   dicsőségét a  kiválasztott három  apostolnak és  megmutassa nekik,  milyen
   dicsőség vár rá és  minden emberre a  mennyországban. Az apostolok  szemét
   elkápráztatta a látomás, a dicsőségben  ragyogó Krisztus látványa, de  itt
   most nem éreznek félelmet. Isten közvetlen jelenléte sok esetben  félelmet
   ébreszt az  emberben,  de jelen  esetben  nincs erről  szó.  Zavarodottak,
   csodálkoznak, de nem rettegnek, hanem maradni szeretnének. Erre utal Péter
   megjegyzése, miszerint jó nekik az isteni fényben tündöklő Jézus közelében
   lenni, és  szeretnék,  ha  ez  az  élmény  tovább  tartana.  A  csodálatos
   színeváltozás  azonban   nem   tart   sokáig,  vissza   kell   térniük   a
   mindennapokba, le kell jönniük a  hegyről. Szívükben azonban ott őrzik  az
   élmény emlékét, és talán éppen ez fog nekik erőt adni Jézus  kereszthalála
   láttán.
   Az esemény  jelentős  mozzanata  az  a titokzatos  hang,  amely  a  Jézust
   körülvevő felhőből hallatszik:  „Ez az  én szeretett  Fiam, akiben  kedvem
   telik. Őt  hallgassátok!”  Minden  kétséget kizáróan  ez  a  mennyei  Atya
   hangja, az  ő tanúságtétele  Jézusról, a  Fiúistenről. Az  Atya  szavaiból
   tudja meg Péter, Jakab és János, hogy ki valójában Jézus. A  feltámadáskor
   szintén az Atya fog cselekedni, a feltámasztással azt fogja igazolni, hogy
   Jézus az ő szeretett Fia. A húsvét ünnepe az Isten-látás, a  Feltámadottal
   való személyes találkozás napja lesz számunkra, mert a feltámadt  Krisztus
   megmutatja isteni dicsőségének teljességét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!  Belátjuk,  hogy  nem  elegendő   színeváltozásod
   szemlélése, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületés útján be  kell
   ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van a te segítségedre, hogy
   megszabaduljunk a bűntől.  A lelki  megújulás útján el  kell fogadnunk  az
   isteni megváltást. Ha a nagyböjti időszakot a bűnbánatra, a bűnbevallásra,
   a szentgyónásra használjuk, akkor a  böjti időszak végén jobban  megértjük
   és elfogadhatjuk, hogy kereszthalálod  jelenti a megváltást. Hívj  minket,
   hogy veled legyünk  a szenvedés napjaiban  és feltámadásodnak is  részesei
   lehessünk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170312.mp3

Eaglet Creative Commons License 2017.03.11 0 0 6370

  2017. március 11. – Szombat

   A hegyi beszédben  Jézus így szólt  tanítványaihoz: „Hallottátok a  (régi)
   parancsot: Szeresd  felebarátodat és  gyűlöld ellenségedet!  Én pedig  ezt
   mondom nektek:  Szeressétek ellenségeiteket!  Tegyetek jót  azokkal,  akik
   gyűlölnek  titeket!  Imádkozzatok  azokért,  akik  üldöznek  és  gyaláznak
   titeket, hogy gyermekei legyetek  mennyei Atyátoknak, aki fölkelti  napját
   jókra és gonoszakra, és esőt ad  mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.  Ha
   ugyanis csak azokat szeretitek,  akik titeket szeretnek,  ugyan mi lesz  a
   jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a  testvéreiteknek
   köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?
   Ti legyetek  olyan  tökéletesek,  mint  amilyen  tökéletes  a  ti  mennyei
   Atyátok!”
   Mt 5,43-48

   Elmélkedés:

   Akkor  juthatunk  el  az  igazi  bűnbánathoz,  ha  belátjuk,  hogy  a  bűn
   ellentmond az  erkölcsi  szabályoknak, Isten  parancsainak  és  szeretnénk
   kikerülni ebből a benső  ellentmondásból. Be kell  ismernünk azt is,  hogy
   bűneinkért nem  másokat vagy  nem körülményeket  kell hibáztatnunk,  hanem
   azokért  mi  magunk  személyesen   felelősek  vagyunk.  Ezt  a   személyes
   felelősségtudatot  és  igaz  bűnbánatot  azzal  fejezzük  ki,  hogy  rossz
   cselekedeteinkre nem azt mondjuk, hogy „ezek bűnök”, hanem azt, hogy „ezek
   az én bűneim.” A komolyan vett lelkiismeretvizsgálat nyugodt szembesülés a
   szívembe írt  isteni  törvénnyel,  az  evangéliumi  értékrenddel,  amelyet
   Krisztus hirdetett és amelyet az  Egyház hitelesen elénk tár.  Szembesülés
   magával Jézus Krisztussal, aki tanítónk és eszményképünk, és az irgalomban
   gazdag mennyei Atyával, aki minket tökéletességre és üdvösségre hívott.
   Itt érkeztünk el Jézus szavaihoz, amelyeket a mai evangéliumban  olvasunk:
   „Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
   Nem valamiféle  emberi  tökéletességről  van itt  szó,  hanem  a  bűntelen
   életre, az  életszentségre  való  törekvésről. Isten  szent  és  azt  kéri
   tőlünk,  hogy  mi  is  szentül  éljünk.  A  tökéletességre  való  törekvés
   feltételezi a bűnbánatot, amely visszavezet minket Istenhez.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Úr Jézus, köszönjük,  hogy közöttünk való  jelenléteddel ajándékozol  meg.
   Utunkon erősítesz  és  bátorítasz.  Add,  hogy  mélyen  tudatában  legyünk
   jelenlétednek.    Küldő    szavadra     örömmel    válaszoljunk     minden
   cselekedetünkkel. Adj nekünk  bölcsességet és  alázatot, hogy  felismerjük
   jelenlétedet.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170311.mp3
    

Eaglet Creative Commons License 2017.03.10 0 0 6369

  2017. március 10. – Péntek

   A hegyi beszédben  Jézus így  szólt tanítványaihoz: Ha  igaz voltotok  nem
   múlja felül az írástudókét és a  farizeusokét, nem juthattok be a  mennyek
   országába. Hallottátok, hogy a  régieknek ezt mondták:  „Ne ölj!” Aki  öl,
   méltó az ítéletre. Én  viszont azt mondom nektek,  hogy méltó az  ítéletre
   mindaz,  aki  haragszik  testvérére.  Aki  azt  mondja  testvérének:   „Te
   esztelen!”,  méltó  a  főtanács  ítéletére.  Aki  pedig  azt  mondja:  „Te
   istentelen!”, méltó  a  kárhozat  tüzére. Ha  tehát  ajándékot  akarsz  az
   oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami  panasza
   van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki
   testvéreddel.  Csak  azután  térj   vissza,  hogy  bemutasd   áldozatodat!
   Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor  még úton vagy vele,  nehogy
   átadjon a bírónak,  a bíró pedig  a börtönőrnek, és  a börtönbe  vessenek.
   Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg  nem
   fizeted.
   Mt 5,20-26

   Elmélkedés:

   Jézus tanácsát olvassuk a mai nap örömhírében: „Ellenfeleddel szemben légy
   békülékeny, amikor még úton  vagy vele, nehogy átadjon  a bírónak, a  bíró
   pedig a  börtönőrnek,  és  a börtönbe  vessenek.”  Békülékeny,  békességet
   kereső lelkületet különösen azokkal szemben érdemes tanúsítanunk, akik nem
   jószándékkal közelednek felénk. Ha támadó szavaikra támadással  reagálunk,
   akkor csak  a  békétlenség tüzét  szítjuk.  A szelídséggel,  a  békülékeny
   szavakkal viszont kiolthatjuk a másik emberben az ellenségeskedés tüzét.
   Érdemes  arra  gondolnunk,  hogy  Isten  örökké  hűséges  marad  tervéhez,
   miszerint üdvözíti, az örök boldogságra vezeti az embert. Akkor is hűséges
   marad ezen  szándékához, amikor  az  ember szembefordul  vele,  engedetlen
   iránta és bűneivel kimutatja, hogy ellenségként tekint rá. Isten akkor  is
   hűséges marad üdvözítő tervéhez, amikor az ember enged a benne lévő gonosz
   erőknek, amelyek  szembefordítják Teremtőjével  és Urával.  Hűséges  marad
   akkor  is,  amikor   szabadságunkkal  visszaélve  megtagadjuk   akaratának
   teljesítését. Isten, aki végtelenül irgalmas, nem zár ki szívéből egyetlen
   embert sem. Vár ránk, hogy a magányosságból és a belső  meghasonlottságból
   visszatérjünk  a  vele  való  szeretetközösségbe.  Isten  így  mutatja  ki
   békülékenységét, irgalmát és végtelen szeretetét irántunk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten  és igaz ember vagy. Te vagy  az
   isteni út, mely végtelen biztonsággal  hidalja át azt a szakadékot,  amely
   elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és
   oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim  ellenére
   el tud  vezetni  oda, ahol  te  magad vagy:  az  Atya keblére.  Add,  hogy
   hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!