"Kóka szerint az igazi aránytalanság a szociális kiadásoknál látszik: a visegrádi és balti országok a GDP 11-13 százalékos költésével szemben idehaza 20 százalék felett vannak ezek a kiadások. Ráadásul nagyon rosszul költjük el. Úgy teszünk, mintha mindenkit akarnánk támogatni: a gyereket, a diákot, a munkakezdőt, az anyát, a gyereket vállalót, a szegényt, a gazdagot (befektetési kedvezményekkel), a nyugdíjast - fogalmazott. Az igazán rászorultakra - a több százezer romára, fogyatékos állampolgárra viszont már nem jut elég figyelem."
Pár napja történt egy csúnya eset. A kommandósok elfogtak két csirkefogót, pontosabban hitelfogót, majd erõsítést kellett hívniuk, hogy el tudják szállítani õket. Ugyanis egy 200 fõbõl összeverbuválódott csoport próbálta megakadályozni a hatóság mûködését, védve a két helyi méltóságot. Végül is a két ember elszállításához 50 rendõrre volt szükség.
Alig találtam meg az egyik legfontosabb netes újságban ezt a hírt. Pedig szerintem ebbõl országos vagy uniós botrányt lehetett és kellett volna csapni. Az összes segítõt bilincsbe verve, arccal a porba fordítani és elõállítani. Fellépni a törvény szigorával. Azután pedig hazaengedni õket. Legalább annak módja szerint határozottan és kellõen emberien eljárni ellenük. Látszatra is akár. Értem, énmiattam, temiattad aki olvasol és gondolkodsz és a társadalomért.
Magyarországon évtizedek óta félnek az emberek a tanulatlan, csencselõ (nem kereskedõ!!!), csoportosan erõs, segély- és munkanélküliség-orientált romáktól. Joggal. Én is, a rendõrség is, a társadalom is fél tõlük. A tanárt írásban megfenyegetik, a kisgyermekek pénzét-játékait elveszik, garázdálkodnak és rettegésben tartják a kisebbséget. Somogyi vagy szabolcsi faluban a magyar kisebbségnek a többség rasszizmusát kell elviselni, a fenyegetettséget, a fogd-be-a-pofád-mert-kivájom-a-szemed életérzést. A rasszizmust és a szegregációt. Tisztességben, munkában megöregedõ becsületes, egyszerû embereknek az olykor szûklokálisan és erõben többségben levõk napi erõszakos kultúr-sovinizmusával kell szembesülniük.
A magyar nép, a nemzet polgára paraszttá degradálódik, függetlenül attól, hogy földmûves-e vagy egyetemi tanár. A köpködés, a hangkeltés, a tradicionális értékûségû lopás életünk részévé válik, éppúgy, mint a félelem. Sõt, a cigánynak is félnie kell a cigánytól. Legjobban egymástól kell félniük; az együttmûködõ magyar romáknak a csoportban erõs csõcseléktõl; vagy ahogy egy kedves cigány ismerõsöm mondta: a cigány cigányoktól.
Marad-e Szent Istvánnak helye 50 év múlva a kollektív tudatban? Lesz-e autentikus, szívrengetõen fájdalmas és könnyû cigányzene és tánc? Lesz-e bicskázás akkor is, ha már szalonna nem marad? És most ki garantálja a biztonságomat, az eljövendõ kisebbségi létemet? Létezhet-e kisebbségi kormányzás? Vagy már az van? Meddig kell a törvénynek is félnie? Meddig? Hogyan lehet, hogy Magyarország ilyen mélyre süllyedt? Ennyire gyáva, hogy lehet.
Sötét a bõröm, hajam, szemem barna, beszéltek már úgy velem, mintha cigány volnék. Nem az én hibám. Nem szeretnék cigány lenni, de ha jól meggondolom, akkor igen. Mert nem az gyõz, akinek igaza van, hanem az, aki erõsebb.
Ráadásul az a szövegkörnyezet, a sugalmazás, hogy honnan lehetne elvenni inkább... ki a fasznak gyerek, anya, diák, nyugdíjas, nem ők az igazi rászorulók, minek ölünk beléjük ennyi pénzt, mindegyik elmehetne dolgozni, nem úgy mint a cigányok, akik ugye erre teljesen képtelenek.
Követelem, hogy 4 éves kortól 120 évesig mindenki vállalhasson munkát! Az egyetemeket be kell záni, mi a francnak képezzük túl magunkat, meg valakinek meg is kell termelni a pénzt. Gyerekeket szüljön az, aki segélyből él, neki úgyis van rá ideje, a többieknek minek.
A nyugdíjasokat kitelepíteni falvakba, hogy minél többtől visszaszerezhessék a segélyezettek a jussukat. Új rendet! Most!
Tipikus, hogy miközben egyértelműen csak az állami kifizetések csökkentése, és a munkavállalók terheinek enyhítése lehet mindenki szerint a megoldás a mostani problémákra, előáll ez a retardált, hogy éppenséggel növelni kéne az eltartottakhoz befolyó pénzek arányát...
Rúgj még kettőt b+, aztán a soha viszont nem látásra.
Csak az alapjén mondom, nekem most is van egy ilyen ügyem, kénytelen vagyok az ApEH-kel levelezni meg telefonálgatni, hihetetlen, hogy milyen nehéz velük szót érteni, mert vagy nekem adnak pénzt, vagy egy szemlátomást a törvényt semmibe vevő csapatnak, de negyon nem akarnak lépni az ügyben húzódik, attól félek addig huzzák amíg elévül.
Csak azt nem értem, hogy miért nem lépnek fel a feketén uzsora kamatot felszámolók ellen, ott az APEH náluk aztán lehetne vagyonsodási vizsgálatot tartani, sohasem dolgoztak aztán meg már az unokának is kész a háza. :D
Nosza, Kóka úr! Kaszát, kapát, lapátot, csákányt, zsákokat a romáknak, és tisztítsák ki az országot!!! Pénzért!!! Ne segélyt kapjanak, hanem fizetést. Van itt annyi kosz, hogy 10 évig dolgozhatnak tisztességgel, s ezzel adózhatnak is.
Sajnos a politikusoknak valamiért nem céljuk az, hogy a tisztességes, gyerekeiket mintaszerűen nevelő sokgyerekes családok jól járjanak. :-(((((
Pedig pl. nálatok is milyen jó lenne az adójóváírás. Adott esetben akár negatív adóval is, azaz, ha a viszonylag alacsonyabb kereseted miatt az jönne ki, hogy nem tudtok jóváírni megfelelő összeget, akkor megkapnátok a többit. De szigorúan csak azok kapják meg, akik dolgoznak!!!
6 gyerekem van a 3 évessel maradhattam volna itthon és ugysem unatkoztam volna, de elmentem dolgozni, mert csak...
Szóval én kiszámoltam, hogy igy, hogy dolgozok max egy 10 000-el van több havi jövedelmem, mint elötte föbanyaként. Azt is tudom, hogy akkor is volt elég munkám és teljesitenem kellett, deazért az mégsem normális, hogy az, aki dolgozik a minimálbérnél pont 0 Ft-ot keres, mert elesik egy csomo segélytől...Talán ha sávosan szünének meg támogatások és ha másként adnák más feltételekkel azt, amit adnak, de igy elég necces az egész...
Pontosan ezért kéne azokat a többgyermekes családokat segélyezni inkább, akik maguk is tesznek valamit magukért. Röhej, hogy sokan, akik dolgoznak, 1-2e ft-tal nyúlnak túl (bevételeiket illetően) a segélyhatáron, így nem kapnak semmit. Nemrég volt egy riport egy öt- vagy hatgyerekes családdal. Mindegyik normálisan jár iskolába, a két nagyobb már egyetemre, a kisebbek gimibe - ált. iskolába. Szülők dolgoznak. De pechjükre - bár pedagógusok - az egy főre jutó huszonvalahányezernél többet keresnek pár ezerrel, így elesnek egy csomó támogatástól. Bezzeg ha az édesanya nem menne dolgozni (részmunkaidőben), akkor simán kapnák a juttatásokat... HÜLYE rendszer, ez biztos...
Aki meg naphosszat otthon meg a kocsmában hesszel, annak öntik a pénzt vödörrel... :-P
Megadóztatja a segélyt, aztán azt így befolyó összeget osztja ki segélyként másoknak. Ha azt is meg lehetne adóztatni, akkor... itt hatalmas távlatok nyílnak a horizonton!
"Úgy teszünk, mintha mindenkit akarnánk támogatni: a gyereket, a diákot, a munkakezdőt, az anyát, a gyereket vállalót, a szegényt, a gazdagot (befektetési kedvezményekkel), a nyugdíjast - fogalmazott."
Holott a gyerek, a diák, a munkakezdő, az anya, a nyugdíjas éppenséggel fel is fordulhatna, hogy "az igazán rászoruló" cigóknak több jusson. Köszönjük eszdéesz.
Mert mindenki rasszista, aki őszintén mer beszélni a cigány-kérdésről. Ha majd idetéved valami 'szakéjtő jibejális', akkor részletesen el fogja magyarázni neked, ne aggódj. Vígasztaljon a tudat, hogy nem te leszel egyedül rasszista. :)