Legyen ez egy olyan topic, ahol nem az utazási és szállásfoglalási lehetőségek dominálnak, hanem azokról az élményekről, szépségekről, emlékekről írunk, amik arra készettek minket, hogy Olaszország elkötelezett rajongóivá legyünk. Legyen az a szép táj, a művészetek, a hegyre épült csodás kis városok, vagy Róma..., esetleg a finom fagyik vagy egy emlékezetes hangulat, szóval minden, amire ha visszaemlékezünk, akkor összeszorul a szívünk és nagyon vágyunk újra átélni a régi emlékeinket!
És legalább annyira szeretnénk ezt az érzést másokkal is megismertetni.
A városban még volt egy kis idő sétára. Egy teraszon kávéztam. A Via Kavana egyik oldalán mindenféle árusok kínálgatták kézműves termékeiket. Szemben velük már állt egy színpad, és készülődött egy zenekar. Buli lesz megint! Sajnos, én erről már lemaradok. Ideje volt, hogy visszamenjek a pályaudvarra. Kiváltottam a csomagomat, a mosdóban farmerre cseréltem a shortot, jegyet váltottam , és felszálltam a vonatra.
Trieszt repülőtere kicsi, és a tranzit nagyon drága. Venni szerettem volna néhány apróságot ajándékba, de meglehetősen drága volt minden, különösen, amit helyi termékként reklámoztak. Inkább lemondtam róla. 1 órát késett a gépünk, de ennek az a szörnyű vihar volt az oka, ami akkor Magyarországot és Ausztriát is érintette.
Triesztbe érdemes volt elmenni. Az a város, ahol az ember kifejezetten kellemesen érzi magát. Nem lehet nagyon nagy csodákat látni, a város, így ahogy van, maga az. Autóval 6-7 óra alatt elérhető. Innen remek kirándulásokat lehet csinálni Gradoba, Muggiaba pedig helyi járatú busszal is el lehet jutni. Kerékpárosoknak pedig nincs messze a Dolomitok. Erről Cobranco topiktárs már többször írt a blogján.
Észre sem vettem, hogy ez a hétvége volt az EU-s választások időpontja. Mint később megtudtam, az olaszok pénteken és szombaton választottak. Ennek sehol semmi nyomát nem láttam. Plakát egy darab sem, se Triesztben, sem Udinében. Általában sincsenek plakátok az utcákon. Összesen két Mekis plakátot láttam, de azok nem reklámoztak, csak mutatták, hogy a Meki arra, ott befelé valahol. Ezen kívül még volt két Van Gogh kiállítással kapcsolatos plakát.
Másnap reggeli után leadtam a kulcsot, és kimentem az állomásra leadni a táskámat a csomag megörzőben. A kifüggesztett menetrendben megnéztem, hogy indulnak vonatok 5 óra körül a reptérre, Innen a Molo Audance-hoz siettem, hogy elérjem az első HopTour buszt. Az volt a tervem, hogy kimegyek velük a Miramare kastéyhoz, és közben megnézem a város olyan nevezetességeit, ahová nem jutottam el, vagy csak lusta voltam felmászni. Ez jó ötletnek bizonyult. Az pedig még jobbnak, hogy én pénteken jártam a Katredálisnál és Castellonál. Vasárnap lévén nagy volt a tömeg körülöttük.
A Miremare-tól viszonylag távol állt meg a busz, ugyanott, ahol a helyijáratok végállomása van. Összeírták, ki az aki a két óra múlva érkező járattal akar visszamenni. A megváltott jegy érvényes volt visszafelé is, hiszen a meghirdetettútvonal egy része még hátra volt.Onnan még jócskán kellett gyalogolni a kastélyig a nagymelegben. Keskeny az út, amelynek egyik szélén autók sora parkolt végig part mentén, hiszen a várost elhagyva a part mentén kezdődnek a strandok. A maradék bő egy sávon két irányba próbáltak haladni az autók, de leginkább a kastély felé. Óriási volt a káosz, bizonyos szakaszokon a gyalogosok is az úttestre szorultak. A kastély körül rengetegen voltak. A kilátó teraszokra reménytelen volt feljutni. A park nagy része hegyen van, 20 percenként indul egy kis szerelvény, hogy körbejárja a teljes területet, az ára 6 euró. Ha az ember járt Tivoliban, bár onnan messze a tenger, azt a parkot, azt a kertet nehezen múlja felül más.
Nem sokáig időztem, visszatörtettem a buszmegállóhoz a partra, ahol volt egy nagyon szép fekvésű büfé. Egy óra volt még hátra a HopTour érkezéséig. Leültem egy asztalhoz, megebédeltem, és onnan gyönyörködtem a tenger látványában. Miután itt sziklás a part, betonból, oda hordott földből alakítottak ki nem túl széles, de kilométereken keresztül elhúzódó fürdési, pihenési és napozási lehetőségeket. Bizonyos távolságokra zuhanyokat állítottak, és vannak büfék. Vannak árnyas, hűs szakaszok, és vannak csak beton napozók, de lehet napozóágyakat lerakni. Gondolom bérelni is. Nem csak a HopTourral lehet idejutni, két helyijáratnak is itt van a végállomása. Az egyikre biztosan emlékszem, hogy a 6-os busz, a másik pedig talán a 36-os.
Egy rövid pihenő után elindultam vacsorázó helyet keresni. Már akkor igen élénk volt a város mindenütt. Egy barátságos mellékutcában akadtam rá arra helyre, ahol finom vacsorámhoz nagyon finom bort ittam. Először választottam vörösbort, amióta Triesztbe érkeztem. A friuli fehérborokat már kipróbáltam, és nagyon bejöttek, de a vörösboruk mindent vitt.
Utazásaim során én már végig kóstoltam Olaszország borait. Azt tudtam, hogy az északon termett borok nagyon jók, de most egyszer-s-mindenkorra letettem a voksomat az itteni borok mellett. A Brindisi környéki borok jöttek még be nekem ennyire.
Vacsora után levezetésül még egy búcsú séta az alkonyban. Amikor besötétedett leültem a Canal Grande tenger közeli végében egy teraszra még borozni. Hangos zene és fergeteges tombolás hallatszott a csatorna túlsó végéről. Élő zene szólt, még hozzá a 60-as, 70-es évek együtteseitől: volt ott Pink Floyd,, Crosby, Stills Nash and Young, Beatles, Led Zeppelin etc. Oda mentem, és láttam, hogy egy velem egykorú tagokból álló lelkes zenekar játszik örömzenét a hasonlóan lelkes közönségnek. A közönség nem csak nosztalgiázó 70-esekből állt, hanem fiatalok is ott tomboltak. Amikor vége lett a műsornak a zenekar tagjait ott szórakozó fiaik ölelgették, gratulálva nekik a remek performanszhoz.
A Duomot 123-ban kezdték építeni. Háromhajós monumentális belső tere teljes egészében barokk. Egységes és gyönyörű. Én kissé idegenkedem a barokk templomoktól, de mindig megadom az esélyt arra, hogy figyelmes szemlélődés után meggyőzzennek. Működött Rómában a Jesuban, és működött itt is. A fafaragások és a szobrok mestermunkák. A szentélyben lévő fából gazdagon faragott stallumok elképesztőek. Lassan haladtam, és alaposan körülnéztem. A Capella del SS. Sacramento freskóinak egy része Gianbattista Tiepolo műve: a monocrome-ok és a kupolát ő festette. Nagyon jók. Még messze nem láttam eleget, amikor udvariasan megkértek, hogy menjek ki, mert zárnak. Dél volt. Sajnáltam, hogy ott kellett hagyni.
Elindultam megismerkedni a várossal. A műemléki negyed kicsi, könnyen bejárható. A girbe-gurba utcák tele vannak árkádos házakkal. Érzésem szerint, több árkád van, mint Bolognában, csak keskenyebbek. Most is dunsztos meleg volt, de az árkádok alatt mindig járt a szél. Ilyenkor tele van asztalokkal. Én is rögtön leültem egyhez, amint megláttam, hogy ott polentát lehet enni. Nagyon szeretem a polentájukat, főleg köretként. Általában nyúllal eszem (ragú vagy sült). Most sült oldalast kaptam hozzá, és persze nagyszerű friuli fehérbort. A várba már nem kaptattam fel, de most utólag sajnálom. Udinének sok szép temploma van, de ekkor mind zárva volt. A Duomo mellett a másik szépsége a városnak a reneszánsz La Loggia del Lionello.
Az ötórás vonattal mentem vissza Triesztbe. Udinére mindenképpen érdemes szánni egy fél napot, lehetőleg úgy, hogy a templomok is látogathatóak legyenek. (Lehet, hogy akkor hosszabb is lesz a városnézés.)
Udinében az állomáson szerettem volna várostérképet vanni, de az nem volt. Viszont a jegypénztárnál be tudtam írni a telefonomba a visszafelé menő vonatok időpontjait. Igy pontosan be tudtam lőni azt a vonatot, amit még el akarok érni, és nem kell esetleg egy órát is az állomáson várakoznom. Térképszerzéssel próbálkoztam még a szemben lévő buszos jegyirodában, de nevetve a netet ajánlották. Ugyanis semerre nem találtam egyetlen informatív táblát sem merre induljak. Sejtettem, hogy az állomással szemben lévő széles utca vezethet be az óvárosba. De az onnan még messze volt.
A II. vh-ban az udinei állomást és környékét bombázás rombolta le, akárcsak Padovában. Itt egy kicsit hosszabban kell menni, amíg beérünk az óvárosi részbe. Ott is vannak olyan új épületek, vagy nem teljes egészében, jelzésszerűen helyreállÍtottak, amik azt mutatják, hogy részleges volt az újjáépítés.
Miközben gyalogoltam a város belseje felé, megálltam egy újságosnál, akinél vásároltam egy leporellő kiadványt, benne a legjelentősebb épületek fényképeivel és rövid történetükkel, és! az utolsó oldalon egy térképpel. Igy haladtam tovább, amíg bara meg nem láttam egy szép kis román templomot, a Santo Stefanot. Körbejártam, de nem volt nyitva. Kiállítóteremként használják, de csak 4-kor nyit. Innen már zegzugos kanyargó utcákon mentem tovább. Egyszerre csak egy nagy román homlokzat és szép rozetta került elém. Bár nem volt olyan szép a környezete, de ebből az utcából érkezve hatásos volt a Duomo látványa. Előtte a téren piac volt éppen. Termelők árulták a finomabbnál finomabb zöldségeket és gyümölcsöket. Inyenc pesztóknál sajnálkoztam, hogy nem vihetek haza egy pár üveggel.
A szombatot kényelmesre vettem. Bőséges, és nagyon finom reggelit kaptunk, és megismerkedtem a lakótársakkal. Két olasz család szállt meg ugyanitt. Sajnos, közös nyelv híján nem tudtunk beszélgetni, pedig érdekelt volna, honnan jöttek.
Ezen a napon Udine volt a cél. A 10 órás vonatot lekéstem, megvettem a következőre a vonatjegyet, és volt még időm kiszaladni a kikötőbe egy kicsit. Óránként mennek vonatok Udinébe, ami a velencei vonalon van, de nem minden vonat áll ott meg. A vonatjegy vásárlás egy kicsit trükkös, és ebben nem is értettem meg a logikát. Amikor vonatjegyet akar venni valaki, meg kell adni, hogy mely egész órával kezdődő időben szeretne utazni. Például, ha 11 órát választok, akkor az automata ad egy két órás intervallumot, ez esetben 11 és 12 óra. Itt kiválaszthatom, melyik időpontban szeretnék utazni. Pl. 12:25-kor induló vonatot. Fizetek, megkapom a nyomtatott vonatjegyet, amit felszállás előtt még az állomás területén érvényesíteni kell. Ugyanakkor, a jegyre rá van írva, hogy csak az adott vonatra, és az adott időpontban érvényes. Ha más időpontban akarok utazni, a jegypénztárban be kell cserélni. Tehát, hiába van nekem kifizetett jegyem, és hiába érvényesítem, akár korábbi vonattal szeretnék utazni, akár későbbivel, nem érvényes. A vonat nem helyjegyes. Na, ez az, amire a kalauzok is csak legyintenek.
A vonaton odafele érdemes a menetirány szerinti bal oldalon, visszafele, a jobb oldalon ülni, mert onnan tényleg a tengert lehet látni. Csodálatos a látvány.
Piazza Rotonda. Egy kicsi, de nagyon családias tér, 4 különböző méretű terasszal. Oda ültem le, amelyik a legcsaládiasabbnak tűnt. Itt két pohár fehér bor mellett figyeltem a helyiek életét. Az asztalok és a székek olyanok voltak, mint ha valamelyik budapesti romkocsmából hozták volna őket. Mindenki ismert mindenkit. A borhoz kapott rágcsálni való már kevésnek bizonyult, fizettem és elindultam vacsorázni. Egy lejtős ki szűk utcában találtam azt a helyet, ahol remek ételt és italt kaptam – de nem volt olcsó.
Séta haza felé a már kivilágított épületek között. Csodás élmény volt. Újra a part. Eltartott egy jó ideig, mire haza értem.
A S.Giusto mellett van a vár, ami ma múzeum. A vár előtt egy nagy terasz két szabadtéri kávézóval. Miután elég sokat voltam talpon az elmúlt órákban semmi sem esett olyan jól, mint egy pohár hideg fehér bor, és ásványvíz.
Választhattam, hogy innen a Catello oldalában ereszkedem-e le a dombról (hegyről?), vagy visszasétálok azon az úton, amin feljöttem, és elkanyarodom oda, ahol két templom uralja a hegyoldalt. Az utóbbi mellett döntöttem. A Santa Maria Maggiore és a kicsiny San Silvestro egymás mellett áll. Kettejük közül az ősi San Silvestro az érdekesebb. Sajnos, ez a viszonylag érintetlenül maradt ősi bazilika nem volt nyitva, be kellett érnem a S. Maria Maggiore-val, ami nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet.
Innen az állomásra vettem az utamat, és ekkor újabb és újabb látványos tereken és épületek között haladtam. Majdnem meginogtam abbéli elhatározásomban, hogy az óvárosban vacsorázzak. Az állomáson felvettem a csomagomat, bejelentkeztem a szálláson, és pihenőt tartottam.
6 óra után újra a mólóknál üldögéltem. Rengetegen voltak az utcákon, és aperitivo time lévén, a teraszokon is. Kicsit megijedtem, hiszen péntek este volt, és hétvégén az olaszok mindig házon kívül vacsoráznak, vajon találok-e szabad asztalt valahol, mert már éhes voltam.
Az útikönyv szellemesen patchwork katedrálisnak nevezi a S. Giustót. A longobárdok által lerombolt őskeresztény terem helyére 300 évvel később két háromhajós bazilikát építettek egymás mellé. A baloldali a Santa Maria Assunta volt, a jobb oldalit S. Guistónak szentelték. A XIV. század elején a város szeretett volna egy nagy templomot állítani, de pénzük nem lévén elegendő, úgy döntöttek, egy nagyot hoznak létre a két templomból. Lebontották a S.Maria Assunta jobb és a S.Giusto bal oldalhajóját, és egy új főhajót építettek. Az oldalhajók szentélyeiben a mozaikok XII-XIII. századiak, a főhajó szentélye 1932-ben készült. Hatalmas, tágas e katedrális belső tere. Érdemes alaposan megszemlélni, mert csak akkor fedezhetők fel az évszázadok nyomai: freskó töredékek, mozaikok, mozaikok, oltárok, a pajzán keresztelő medence és gyönyörűen faragott padok. A toronyban van az ajándékbolt, és 2 euróért fel is lehet mászni.
Itt temették J.J. Winckelmann német régészt és művészettörténészt, akit Triesztben gyilkoltak meg 1768-ban. Feltárásainak eredményét a katedrális melletti ókori kőtárban és kicsi múzeumban lehet megnézni. Nagyon hangulatos a kert az itt elhelyezett zömmel Aquilleából és környékéről származó ókori töredékekkel. Ebből a kertből nyílik a városi történeti múzeum, ahol az ásatások őskori leletei láthatók. A kiállítás nagyon érdekes, és akárcsak a kerti kőtár, ingyenesen látogatható.
Grand Canal helyesen Canal Grande. Elnézést az elírásért.
Miután csak du. 4-kor foglalhattam el a szállásomat, megreggeliztem és kávéztam a büfében, majd a táskámat ott hagytam a pályaudvari csomagmegőrzőben, és nyakamba vettem a várost. Rövidesen a Canal Grande-hoz értem, és az ámulattól rögtön le is ültem – egy teraszra. Újabb életmentő kávé mellett gyönyörködtem a látványban. Sokáig nem akaródzott felállni, pedig még előttem állt a kikötő és a mólók meglátogatása.
Körbejártam a Canal Grande mindkét oldalát, úgy sétáltam ki a partra. Dunsztos, szauna meleg volt (jellemzően mindhárom napon), de járt a szél, így elviselhető volt. A látvány nem hasonlítható a nagy panorámás tengerpartok látványához, de kellemes, és megnyugtató. Sokszor kisétáltam ide, és végig sétáltam vagy üldögéltem a parton. Hétvége volt, ezért napközben is és esténként is sokan jöttek. Érdekes, hogy soha senki kezében nem láttam italokat. Semmilyent, se sörös, se üdítős dobozokat, se üvegeket. Az emberek csak nézelődtek, és beszélgettek. Lehet, hogy büntetik a szabadtéri italozást. Rend és tisztaság volt mindenütt. A part le van betonozva, de széles virágzó leander sor választja el a partmenti forgalomtól. Csak azon túl kezdődnek az épületek és a vendéglátó helyek.
Átvágtam az úton, és egy hangulatos kis utcában elindultam befelé a házak között. Közeledett a dél, ekkor kezdték berendezni a teraszokat a trattoriák, pizzeriák. A kávézók teraszain aperitivokat, borokat iszogattak. Innen kezdődött a Citta Vecchia, a város leghangulatosabb negyede. Ekkor már tudtam, hogy ide fogok este visszajönni vacsorázni. Itt már emelkednek az utcák. Én csak kaptattam felfelé, nézelődtem. Egyszer csak egy még meredekebb utca következett. Ki volt írva, hogy S. Giusto és Lapidárium tovább felfelé. A Giardino S. Michele-nél már meg lehet pihenni egy kicsit, szép a panoráma innen. Tovább felfelé a kanyar után egy árnyas, de még meredekebb út következik, két oldalát várfal övezi, de a végén már látható egy gyönyörű rozetta. Ahogy kaptattam tovább, megjelent a S. Giusto katedrális román homlokzata. Ezen az úton érdemes felmenni a katedrálishoz, mert ez a látvány felejthetetlen. De mielőtt odaértem volna, láttam hogy bal oldalon a várfalban nagy volt a forgalom, ott van egy ingyenes mosdó. Soha jobbkor.
A B&B Al Cucherle volt a szállásom, ahol gazdag reggelit is kaptam, benne a háziak saját készítésű csodás lekvárjaival. Ez egy ódon hangulatú nagy lakást idéző panzió, mintegy negyedóra sétára az állomástól, és két sarokra a Grand Canaltól.
Trieszt (vagy Trieste, ahogyan az olaszok írják és ejtik) lenyűgöző és gyönyörű város. Nagyon más, mint a történelmi, klasszikus itáliai városok. Fejlődése egybe esett Budapest kiegyezés utáni, ugrásszerű fejlődésével, sok a hasonlóság köztük, hiszen mindkettő egykori K.u.K nagyváros.
Pár éve Flixbus-szal jöttem haza Trevisóból, éjfél körül értünk Triesztbe. Ki volt világítva a város, és gyönyörű volt. Azóta kerestem a lehetőséget, hogy újra eljussak oda, lehetőleg minél rövidebb utazással. Akkor onnan még 7 óra volt Budapest, és azt nem akartam megismételni. Most kapóra jött a Ryanair nyitása.
Nem esett jól a korahajnali ébredés (az idén már másodszor), de megérte mert így lett 3 teljes napom Triesztre, ill. Udinére. Az egy katasztrófa, ami ilyenkor Ferihegyen van. Csak egyetlen hely van nyitva a Sky Courtban, ahol emberi ételt és kávét lehet kapni meg egy gyorsétterem. 5 – fél 6 előtt nincs nyitva más. Viszont elképesztő a tömeg.
Trieszt repülőtere egy 3/4 órányi vonatozásra van a várostól. A terminálban egyetlen automatából lehet vonatjegyet venni, és egy másikból buszjegyet. Át kell sétálni a vasútállomásra, ott már több automata is van, kényelmesen megvehető a vonatjegy. A vonatok sűrűn járnak, nem kell idegeskedni, ha nem éri el az ember a legközelebbit. A reptéren van információs pult, ahol ingyen várostérképet is adnak. Ez a térkép a hop off-hop on társaság reklámja. (Mint később megtudtam tőlük, a rajta feltüntetett menetrendek és útvonalak nem a legfrissebbek, de azért a napi elsőt így is elértem.)
Triesztben az állomáson van egy hagyományos csomagmegörző, de csak 9:30-kor nyit, és 17:30-ig van nyitva. A környéken vannak máshol is luggage store-ok, azokat nem használtam. A pályaudvari információ a tágas nagy büfé mögött a sarokban van a vágányokkal szemben. A WC egész nap nyitva van, és 1 euró.
A központi Dolomitok, az Alpok egyik legismertebb része. Évente több százezer turistát vonz a természeti attrakció. A látvány a szokásos, leírhatatlan. Sesto, Tofana, Cadini, Cristallo, Marmarole, mind egytől-egyig jól hangzó nevek, nem is beszélve a völgyekben megbúvó alpesi tavakról, tengerszemekről. A történelem viharaitól megtépázott terület, ma a nyugalom szigete, a kikapcsolódni vágyok mekkája. Alpesi barangolásunk utolsó epizódját szeretném megtekintésre ajánlani, fogadjátok szeretettel..
Tartalom: „Egy isten háta mögötti mezőn éri kalandorainkat a hajnali ébredés. Ekkor még nem sejtik, hogy a záró akkordnak szánt program, a meglepetések napja lesz. Tornasorban jelentkeznek a látnivalók, túrázóink azt se tudják merre kattintgassanak a fényképezőgépeikkel. Miközben a sportfeladat napi rutinként van jelen, a hangulat egyre jobban a tetőfokára hág…de, a Dolomitok kiszámíthatatlan. Ha csak annyit mondok, lesz egy nagy durranás /szó szerint/ valamint a végén az időjárás felelős is bejelentkezik fogadatlan prókátorként program szervezőnek, talán nem is kell tovább részleteznem…”
Az osztrák többségű Dél-Tirol ma már Olaszország része. 100 év arra kevés volt, hogy az etnikai arányokat megváltoztassa, de az olasz vérfrissítés már ad egyfajta pikáns kettősséget az ide látogatóknak. A fantasztikus környezet párosulva az autentikus építészettel pedig csak nyomatékosítja a díszletet. Alpok túrabeszámoló filmes adaptációjának 6.-ik része megtekintésre jelentkezik..
Tartalom:
Utazóink pihenőnapot terveznek. Lehet ilyet a Dolomitokban?... nem igazán. Európa két dobogós kerékpárútja már reggel ott figyel a castingon ,vad sziklakanyonok, középkori várak, alpesi rétek úgy váltják egymást, mint pedáns gyerek az alsógatyáját. Mivel meglepetés ezúttal is lesz, kalandoraink továbbra sem unatkoznak…”
A Dolomitok délnyugati része fehér folt a hegység turisztikai palettáján, bár a természeti környezet nem indokolja. Ha egyszóval kellene jellemezni, az a változatosság. A Rosengarten színpompás csúcsaitól a Latemar tűhegyes sziklaalakzatain át, az épített látnivalók is hangsúlyosan hozzák az elvárásokat. Ami viszont nincs, a tömeg! Optimális kombináció a magunkfajtáknak. Az Alpokban készült roadmovie 5-ik része elérhető, akiket érdekel
Tartalom:
Ha Dolomitok, akkor sportfeladat nélkül nem lehet megúszni. Tudják ezt kalandoraink is. Első körben ott figyel egy kétezres hágó, de még mielőtt észbe kapnának már megint beesik egy toplistás tó, eszement vágta egy égig érő kanyonban, maratoni gasztroblokk, és egy éjszakába nyúló, hátborzongató szálláshely keresés tortúrája borzolja kedélyeket…”
Sziasztok, egy kérdés merült fel bennem, hátha tudja valaki a választ. Az Italo-ra és a Frecciarossa-ra foglaltam jegyeket, és az egyik alkalom vasárnapra esik. Itt tűnt fel, hogy vasárnap másfél óra helyett 2 és fél óra alatt teszik meg ugyanazt a távot. Mi lehet az oka? 1 megálló van. Vasárnap nem mehetnek olyan gyorsan? Neten kerestem választ, de nincs.
A Sella-hegység a Dolomitok ékköve. Mind látványügyben, mint sport szempontból, igazi kihívás. A lenyűgöző sziklafalak árnyékában kerékpározni már önmagában is élmény, ha pedig ehhez, az itt igencsak ritka jó idő is társul, az már igazi kánaán. Valparola, Falzarego, Pordoi, mind jól hangzó olasz nevek, egyetlen probléma van velük, ezek meghódítása igencsak komoly nehézségekbe ütközik. Egy erős, de felejthetetlen nap filmes krónikája következik
Tartalom:
Kalandoraink nem ijednek meg a feladattól, hiszen ezért jöttek, a célok megvalósítása lebeg a szemük előtt, apait-anyait, sőt apósit-anyósit is beleadnak. Az, hogy költői kérdés marad-e a kerékpárosok szent hágójának a meghódítása, nyilván csak azok számára derül ki, akik rákattintanak a „Play” gombra…”
O'Leary délelőtt bejelentette az új járatokat, és én már meg is vettem a repülőjegyet Triesztbe. Már régen szerettem volna eljutni oda, de nem akartam buszozni. Nagyon jó időpontban, reggel 6-kor indul a repülő Budapestről, és 3 nap múlva este 8-kor vissza. Szállást Udineben foglaltam, lemondhatót, ott fizethetőt. Ha a Ryanair mégis törölné a járatot, ne legyen veszteségem a szálláson.
A Dolomitok a világ egyik legszebb hegysége. A gyönyörű természeti formák, lenyügöző táj sötét titkokat rejteget. Dolomitok hágói már régóta fontos szerepet töltöttek be, jelentőségük azonban sokszorosára nőtt az első világháború kirobbanásával. Az itt zajló állóháború közben épült ki a turista utak jelentős része illetve a méltán népszerű via-ferrata útvonalak szinte egésze. Hogy mennyire véres és kemény harcok folytak az olasz és a monarchia csapatai közt, arról árulkodnak az elképesztő helyeken kiépített lőállások, katonai alagútrendszerek illetve a nagy katonatemetők. A mára már nyugodt táj a sportolni vágyók, túrázók, kalandorok mekkája. „Transdolomitok” című útifilmünk következő epizódját ajánlom megtekintésre..
Tartalom:
Utazóink, egy átmeneti szieszta után újra belevetik magukat a javába. Cél a Dolomitok felső régiója, komoly küzdelem kezdődik, ezúttal nem az ellenséggel, hanem az elemekkel, konkrétan a domborzati viszonyokkal. A vertikális kihívás egy dolog, de az árvíz, lavina és egyéb „cukorfalatok” utóélete is fokozza az izgalmakat. A sportfeladat dokumentálásán kívül még egy erősen paródiába fulladó gasztroblokk, valamint a táborhely keresés viszontagságai is színesítik a történetet…”
Útvonal: Lago di Braies /Pragser Wildsee-Lago di Valdaora-Olang-Pustertal radweg-Bruneck-San Martino do Badia-La Villa-Corvara-San Cassiano-Lagozuoi-Forte Tre Sassi-Lago di Valparola-Passo di Valparola
A Pragser Dolomitok, igy első hallásra az átlagember számára nem mond túl sokat. De, ha hozzáteszem, hogy itt forgatják az Alpesi Őrjárat című filmsorozatot, talán már érdekes lehet. Sőt, az izgalmak fokozására még azt is közlöm, hogy itt található az Alpok deklaráltan legszebb tava, remélem, fel is keltettem az érdeklődést. Ennek fényében ajánlom megtekintésre a most következő filmet.
Tartalom:
„Kalandoraink, szokásuk szerint, egy tilosban eltöltött éjszaka után nekivágnak a feladatnak, mert igen, a Dolomitokban nem lehet lazsálni. Cél, első körben egy kétezres hágó. A dolgot némiképp nehezíti, hogy egy 100 éve a sziklába vájt burkolatlan hadiúton kell felszerpentinezni. Cserébe fantasztikus panoráma, szétlőtt erődök és felejthetetlen sportélmény a fizetség. Az, hogy a fő attrakció akkora nagy durranás-e, mint amilyen a híre, és, hogy sikerül-e lepacsizni Terence Hillel, még az sem kizárt, hogy kiderül a végén
„Istenek sziklakertje”-mondják a Dolomitokra, mely nemcsak az Alpok része, hanem a koronája is. Ezen a kis helyen megtalálható minden, ami kimeríti a klasszikus magashegység fogalmát, sőt…Az égbetörő sziklatornyok árnyékában az üdezöld alpesi táj kontrasztja ad egy sajátos, leírhatatlan feelinget az ide látogatóknak. Az itt töltött pár nap filmes dokumentációját szeretném ajánlani szíves megtekintésre.
Tartalom:
„Kalandoraink 3 év után térnek vissza, amolyan hiánypótlásként, az akkor kimaradt feladatok kipipálása céljából. A terv viszonylag egyszerű, a Dolomitok keresztül-kasul. A Boite-völgy kiemelt fontosságú átjáró volt az évszázadok folyamán, s ha még hozzátesszük, hogy itt található a régió központ Cortina d’Ampezzo is, nyugodtan mondhatjuk, a Dolomitok szívében vagyunk. A valamikor itt pöfögő kisvasút nyomvonala ma, Lunga via delle Dolomiti néven a kerékpártúrázók paradicsoma. Már első körben sikerül belenyúlni a javába…”
Útvonal: Cima Cogna-Lozzo di Cadore-Domegge di Cadore-Lago di Cadore-Piave di Cadore-Dolomitenradweg-Tai di Cadore-Valle di Cadore-Vallessina-Vodo di Cadore-Borca di Cadore-San Vito di Cadore-Lago di Mosigno-Monte Antelao- Monte di Sorapis-Cortina di Ampezzo-Fiames-Cimabache
Sziasztok! Egy amatőr túrafilm sorozatot ajánlok figyelmetekbe. Remélem maradhat, remélem elnyeri tetszéseteket. Toszkána a művészetek bölcsője, az üde zöld dombok világa. Középkori települések, várak, városok hazája. Túrafilm sorozatunk ha nem is teljesen, de e toszkán csodát járja körbe. Közlekedési eszközünk a kerékpár, de természetesen a Toszkán táj főszereplő. A sorozat első részében Firenzéből délnek indulunk és a kertek alatt kalandozva kóstolunk bele a Toszkán csodába. Utunk dombokon át a zöldellő tavasz kíséretében vezet. Lehetőség szerint távol a forgalmas utaktól. Igaz ez még csak a felvezető rész de remélem kedvet kaptok a még ütősebb folytatásra. A sorozat első része : https://youtu.be/j9P9SQSohCk?si=GQW0di2RPYoJaB3A A Toszkán kalandok sorozat a második résznél tart, ahol bár égi áldás tesz minket próbára, mi mégis célba vesszük a "Borús Sienát". A sorozat második része: https://youtu.be/HNZPKprNvrc?si=v56reM02-lPalm_c Egy régimódi túrafilm sorozat veszi kezdetét ahol a kép és a saját valósidejű szöveggelés keveredik. Bízom benne,hogy elnyeri tetszéseteket. Köszönöm ha végig nézitek és akár fel is iratkoztok.
A film a fenti linken elérhető vagy akár Bandibácsi youtube csatornáján.
Ha nyár, Alpok! Ennyire egyszerű, legalábbis számunkra :) Néhány spontán összedobott mozzanat az itt készült filmekből kedvcsinálónak...vagy kedvelvevőnek :) Felvétel helyszíne: Dolomitok
