... A fasiszta szlovák bábállam - melynek rehabilitálását napjainkban egyes szlovák történészek szorgalmazzák - nemzetgyûlése 1942. május 15-én kézfelemeléssel szavazta meg a 68. számú alkotmánytörvényt, amely elrendelte a zsidó származású állampolgárok - számuk mintegy 90000 volt - haláltáborokba való deportálását.
A parlament 80 törvényhozója közül csupán egyetlen, Esterházy János mondott nemet az említett törvényre, így bélyegezve meg a döntést.: "Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, melynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba". (Ebben az évben a szlovák kormányzat mintegy 65 ezer zsidót átadott a német hatóságoknak.) Esterházyt a háború után, 1945 nyarán Pozsonyban a városi rendôrkapitányság letartóztatta, innen az NKVD Kempelen Farkas utcai pincebörtönébe vitték, ahol kegyetlenül összeverték. A titkosszolgálat késôbb átadta egy szlovák népbíróságnak, amely halálra ítélte. Ezután évekre szovjet gulágra hurcolják, ahonnan 1949 tavaszán élôhalottként hozták haza, Csehszlovákiába. Nem kapta vissza szabadságát. 1957-ig tartották fogva. 56 évesen hunyt el a mirovi börtönben. ... http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=83594522&t=9169074
Érdekes, hogy ennek a börtönben elhunyt szlovákiai magyar politikusnak a szerepét mennyire másként ítélik meg a magyarok és a szlovákok.
És a zsidók is.
"Volt Pozsonyban néhány más képviselő, akik vízcsomagja hirtelen megtelt és az illemhelyre siettek. Esterházy maradt. Vannak, akik azt állítják, hogy a törvényjavaslat ellen szavazott – dehát kétséges, hogy abban a parlamentben, azon az ülésen volt-e egyáltalán lehetőség az ellenszavazatra. Jóhiszemű ember nem vonhatja kétségbe, hogy Esterházy tette bátor, becsületes és tiszteletreméltó volt és elismerés illeti érte. Ez Esterházy érdeme és csak becsületére válik, hogy ezért a szlovák és a magyar fasiszták egyaránt elítélték és a nácik sem rejtették véka alá véleményüket.
Csakhogy... az ér(d)emnek van egy másik oldala is. A szlovák fasiszta parlament zsidóellenes törvényhozásának csak a csúcsa volt a deportálásról szóló törvény. Megelőzték a zsidók vagyonát elkobzó, emberi jogaikat sértő, gazdasági és társadalmi kirekesztésüket rögzítő törvények. Esterházy minden előző zsidóellenes törvényt megszavazott, összesen 17 fellépésében a parlamentben egyetlen egyet sem utasított el. Ellenkezőleg: tiltakozott ellene, hogy a zsidó vagyonból csak szlovákok részesültek, hiszen „a szlovákiai magyarság is ki akarja venni részét az árjásításban”. Egy másik parlamenti beszédében kifejtette, hogy „a magyar tömegek, a magyar parasztság, a magyar kisiparosok, a magyar kereskedők épp úgy szenvedtek a zsidóktól és a zsidó túlkapásoktól, mint a szlovákok. Mi, a nemzeti és keresztény alapon álló magyarok épp olyan messze vagyunk a zsidó eszmeiségtől, mint a szlovákok”. A deportálásokat lehetővé tevő törvényjavaslat meg nem szavazását ért magyarországi kritikára Esterházy az akkori pozsonyi magyar követnek írt levelében így válaszolt: „Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam és az is fogok maradni”, de a deportálásról szóló törvényt „mint magyar és keresztény és mint katolikus istentelennek és embertelennek tartom”. Magyar történészek is megemlítik Esterházy „verbális zsidóellenes megnyílvánulásait”, amelyeket szerintük „taktikai megfontolásból” tett, hogy így különítse el a zsidókat a magyar kisebbségtől és „csökkentse a magyarok elleni támadások felületét”. Amikor meg akarta győzni a parlament elnökét, Martin Sokolt, hogy ne bocsássa szavazatra a deportálást lehetővé tevő javaslatot, Esterházy akkor is saját zsidóellenességére hivatkozott. Magyar történészek állítása szerint az volt a szándéka, hogy a szlovák antiszemitákkal „közös nevezőre helyezkedjen, hogy kifejezésre juttassa, hogy adott esetben még a zsidóellenesség sem lehet mentő körülmény egy ilyen ’istentelen és embertelen’ törvény megszavazására”. Nem tudom, hogyan tudja ezt Németh Zsolt összeegyeztetni azzal az állításával, hogy „egy mélyen vallásos magyar polgár nem lehet antiszemita”. Az én benyomásom szerint Esterházy csak Mikszáth Kálmán klasszikus mondása értelmében nem volt antiszemita: „Antiszemita az, aki a kelleténél jobban gyűlöli a zsidókat”...
Bevallom, hogy személyes véleményemet befolyásolja Esterházy kijelentése is, miszerint „mi magyarok mindig úgy tekintettünk Csehszlovákiára, mint az emberi tudatlanság és rosszindulat tákolmányára, amelynek nincs létjogosultsága”. Dehát igaz, hogy ez a kijelentés nem függ össze közvetlenül a zsidókérdéssel és feltételezem, hogy a csehszlovák demokrácia sorsa nem szívügye Németh Zsoltnak. Ezzel szemben talán elgondolkoztatja Esterházy egy másik kijelentése: „A magyar-német sorsközösség olyan tényező, amelyet mindig ápoltunk a volt Csehszlovákiában, ahol mindnyájan éreztük a kisebbségi sors nyomását és ezért egyesült erővel harcoltunk helyzetünk javításáért (Henlein kripto-náci pártjával! – Y.L.), egészen a csehszlovák állam teljes összeomlásáig”. Nem lehet Esterházy rovására írni, hogy a magyarországi deportációkat 1944-ben Jaross Andor belügyminiszter vezetésével hajtották végre. Mégis, említésre méltó, hogy a Cehszlovákiában a 30-as években működő Egyesült Magyar Párt két társelnöke Esterházy János és Jaross Andor volt. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám: „Mondd meg, ki volt a társelnököd és én megmondom, ki voltál”. De én nem vagyok rosszindulatú. Korántsem azonosítom Esterházyt Jarossal. Csak kérdem: Esterházy hívei miért nem említik és magyarázzák meg ezt a „sorsközösséget”?
A háború éveiben így beszélt Esterházy: „Kifejezzük rokonszenvünket Németország és Olaszország gigantikus küzdelmével szemben, egy jobb Európa biztosítása érdekében”. Hogyan képzelhette el Esterházy a zsidómentést – amennyiben voltak ilyen elképzelései – ha sikerrel zárul a náci Németország és a fasiszta Olaszország „hősies” küzdelme egy „jobb Európáért” – ez az egyik kérdés. A másik kérdés: e megnyílvánulások fényében továbbra is úgy véli-e Németh Zsolt, hogy Esterházy János „a 20. századi magyar történelem egyik legpozitívabb személyisége”?
És végül: a Yad Vasem bizottsága elutasította a javaslatot, hogy Esterházynak a „Világ jámborai” címet adományozza. Hogy megváltoztatja-e a döntését, az a bizottság dolga. Mindenesetre, tekintettel vitatott személyiségére, az Esterházy tevékenységében közvetlenül érintett szlovákiai zsidó közösség képviselői nem járultak hozzá a cím megadásához és nem fogadták el a meghívást Esterházy születésének 100. éves évfordulóján tartott megemlékezésre. Úgy érzem, nem egészen méltányos, hogy egy másik, Esterházy tevékenységében csak közvetve érintett zsidó közösség képviselői ezzel ellentétes álláspontra helyezkedjenek.
Yehuda Lahav
Yehuda Lahav nézőpontját elfogadva, de fenntartom azt a történeti forrásokon alapuló véleményem, hogy Esterházy János zsidókat mentett és ezért – legalábbis poszthumusz – kitüntetés illeti meg. Nagyon sok zsidómentő volt korábban antiszemita, hangoztatott zsidóellenes nézeteket, ám a tömeggyilkosságokat, a zsidók fizikai üldözését már nem tudták elfogadni. Ez pedig, tehát emberek életének konkrét megmentése többet nyom a latba, mint az egyébként elfogadhatatlan antiszemita retorika.
A leánya, Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült. Moszkva 1993-ban hivatalosan rehabilitálta.
A lánya 1994-ben kérelmezte az eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította. Esterházy János születésének századik évfordulója alkalmából, 2001. március 11-én ünnepi gyűlést tartott tiszteletére a magyar parlament az akkori államelnök, Mádl Ferenc részvétével.
2007. április 20-án Sólyom László köztársasági elnök újra rehabilitálást sürgette egy konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a gróf halálának évfordulója alkalmából. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" – mondta az elnök.
Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni: Karel Schwarzenberg herceg kutatta fel. Esterházy János földi maradványai Prágában, egy tömegsírban nyugszanak, a kommunizmus több más áldozatával együtt.
Pozsony felszabadítása után a szovjet hatósagok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését. Gustáv Husák utasítására letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Ljubljankában tartották fogva. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára itélték és elküldték Szibériába. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való együttműködése miatt. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957. március 8-án a morvai Mírov börtönben meghalt.
Politikai pályafutása a szlovák államban [szerkesztés]
A bécsi döntés után, Esterházy János, mint Kassa képviselője, 1938 novemberében üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt és megalapította a Szlovenskói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken.
Pozsonyban az Új Hírek című napilapot adta ki, ezt betiltották, őt magát pedig rendőrségi felügyelet alá vonták. Kesőbb Magyar Hírlap néven új napilapott alapított. A magyarországi földreformot támogatta. A pártja kijelentésében a nemzeti szocializmus eszméit és politikáját elvetette. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Tisóval a magyar kisebbség jogairól, ebben a kérdében a szlovák parlamentben a magyarság jogaiért is föllépett, ahol ő volt az egyetlen magyar képviselő. Rádiós beszédben üdvözölte 1939. március 14-én a szlovák állam kikiáltását. Pozsonyban a létrehozta Madách Könyvkiadót. 1942-ben újra megkezdte működését a Szemke, egy betiltott kulturális szövetség.
Állásfoglalása a zsidókérdésben
Esterházy volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. A szlovák sajtó kereszttüzébe került. Így indokolta az álláspontját: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. ... Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. Esterházy János 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállasa ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a Gestapo körözte.
Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Esterházy János ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban.
Esterházy politikai célja a trianoni békeszerződés revízíója volt. Ebben támogatást kapott a magyar kormánytól. Magyar ügynök volt „Szalma“ név alatt a „221“-es sorszámmal. Többször találkozott 1938-ban a brit misszió vezetőjével, Lord Runcimannal.
A magyar képviselők memorandumban követelték a wilsoni alapelvek betartását. Esterházy János tárgyalásokat folytatott Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban. Ez év március 17. és 18-ikén Lengyelországban azt a magyar kormány által kidolgozott programot támogatta, ami egész Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolását tartalmazta.
Esterházy a komáromi tárgyalásokon is részt akart venni, ahol az új csehszlovák-magyar határokról tárgyaltak, de a csehszlovák delegáció vezetője, Jozef Tiso ezt elvetette.
galathai gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14. – Mírov, Csehország, 1957. március 8.)
Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt.
Származása
Gróf Esterházy János nemesi családból származott, anyja, Elisabeth Tarnowska, lengyel volt, apja, Esterházy Mihály Antal az Esterházyak galántai (erdélyi) ágához tartozott. Az apja korán meghalt, János ekkor négyéves volt. Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyerek született, János és Alice.
Politikai pályafutásának kezdete
1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez az Egyesült Nemzetek keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke lett. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat“. A HSĽS szlovákiai autonómia-követelését is támogatta. Masaryk visszalépése után a magyar képviselők Edvard Beneš oldalán voltak, ami lehetővé tette, hogy ő legyen az ország elnöke.
