Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

zsonga 2014.04.23 09:39:59 © 5378

Szia.  Én is nagyon nehezen tudom elkepzelni hogy ez ocd.

Bár nem tudni h mit gondol ő akkor amikor beleteszi azt a vmit a káveba , vízbe bármibe. 

Nekem egy idő után tuti elegem lett volna ebből és jó alaposan kikerdeztem volna erről vagy kilestem volna.

Még a végén szépen lassan megmergez titeket.:s

Előzmény: gépmester (5377)
gépmester 2014.04.23 09:13:26 © 5377

Tíz éve ment nyugdíjba, akkor zárták be a munkahelyét. Ketten maradtak az utolsó pillanatig elrendezni amit kell.Ő kb. 20 perccel korábban ért be, mint a kollégája és megfőzte a kávéjukat. Egy idő után a kolléga azt mondta, hogy mostantól az első kávéját otthon issza, a másodikat meg a portásoknál. Nem értettük miért jobb ez,mint ami korábban volt, de semmi közünk ahhoz ki hol akar kávét inni, ezért nem foglalkoztunk a dologgal.  Pár év mulva, amikor rájöttünk hogy itthon mit csinál, arra gyanakodtunk hogy a kolléga is tapasztalt valami hasonlót mint mi és csak így tudta kivédeni. Sajnos addigra meghalt, ezért nem tudtuk megkérdezni. 

Az egyik psziciátere felírta neki a Cipralexet, amit többek között kényszerbetegségre is adnak, ezért gyanakodtunk erre.Depresszióra már évek óta szedte a Mirtazapint, tehát a Cipralexet nem arra kapta.

Most amit írtatok, annak alapján legalább a kényszerbetegséget ki lehet zárni.

Sokat segítettetek, köszönöm!

gépmester 2014.04.23 09:00:31 © 5376

Tegnap többször próbáltam válaszolni a kérdésetekre,de mindig elszállt a hsz-em.

hópihe007 2014.04.23 01:34:03 © 5375

ezen én is sokat filozgatok, hogy a problémámnak van e oka ami az életemben keresendő, vagy ez csak egyszerű agyi kémia..

mondok erre egy érdekeset, én ugye nem szedek antidepit meg semmit, és nagy hullámzó az állapotom, változhat naponta, hetente v havonta, egyszer fent, egyszer lent.. néha már már a szokásos nyugiteámat sem iszom, annyira jól vagyok, máskor meg akármit csinálok is tiszta ideg vagyok, jönnek a szokásos dolgok. vajon mi befolyásolja mindezt? bizonyos időszakokban nincs baj az agyi kémiámmal? ez elég furcsán hangzik.. pl, én annyira tudok örülni tárgyaknak ha veszek v kapok vmit, legyen ruha vagy bármi amit szeretek, hogy nekem akkor (ajándéktól függ :D), órákig vagy napokig is elmúlnak a tüneteim, meg olyankor is amikor nagyon lefoglal valami, benne vagyok vmi munkába éppen.

szóval ti nem gondolkodtatok még ezen?

 

lehet nekem is valami gyerekkorból visszamaradt vagy a jelenben is megbúvó dolog is okozza, néha úgy vélem talán tudom is mik azok.. persze a megoldástól messze vagyok. egyébként megértelek zsonga, érthető a problémád, meg én olvastam ocd témában sok helyen azt, hogy sokszor attól is kijön v az is megbújhat a háttérben ha próbálunk magunkra erőszakolni valamit amit mi nem szeretnénk igazán, beáldozzuk magunkat, feladva az akaratunkat.. pedig miért kéne így tennünk? a másik dolog meg, hogy nem kell mindig elviselni az igazságtalanságot, vagy rábólogatni arra amivel nem értünk egyet, próbáljunk meg magunkkal is őszintének lenni annyiban, hogy ha kell vállaljuk a véleményünket adott esetben, vagy érvényesítjük az akaratunkat, vállalva h esetleg ezzel konfrontálódunk is. szerintem nem kellett volna belemenned ebbe a vidékre költözésbe, ha nem akartad igazából!

 

a gyerek téma is egy érdekes dolog, én teljesen be vagyok rezelve még a gondolattól is egyenlőre, pedig lassacskán 30 éves leszek és már mindenki sújkolja a környezetemben, korombeliek már szültek páran vagy most fognak, több éve párkapcsolatban élek, nálunk is már szóba kerülget.. de én meg ilyenkor úgy viselkedek, mint egy ovis v mint egy pasi, magyarán hárítok ezerrel, próbálok sokszor komolytalan lenni, hárítani a felelősséget, az elköteleződést.. újabban egyre többet hangoztatom, hogy én a szabad életet szeretem, nem akarom lekötni magam bla bla.. és nem tudom mi van e mögött, valóban így gondolom? v csak ennyire parázok az anyaságtól? mert tudom, hogy félek tőle, de ezt nem vallom be senkinek, csak magamnak.. ezért kérdezem zsonga, hogy mivel neked már vannak gyerekeid, hogy mennyire lehet kibírni az ocd-t gyerekkel? én nem attól félek, h ártok neki vagy valami, azon már rég túljutottam (remélem), már elkönyveltem visszatérő érzéseknek csak amik a betegség tünetei, viszont attól félek, hogy szenvedni fogok, ha erre gondolok előre ki vagyok már.. valaha ezt máshogy fogom látni? vagy majd előtörik belőlem a mérhetetlen szeretet és akkor majd minden könnyebb lesz?

Előzmény: zsonga (5372)
hópihe007 2014.04.23 01:08:42 © 5374

mekkora marhaság, ha az ember tudná mi van benne, akkor nem keresné.. mai világunkban el is hiszem, hogy magánúton ez így megy, de azért ha orvos vagy rendőrség rendeli el, akkor nyilván ott csak utána néznének, hogy mitől megy a hasuk vagy hánynak a családban, vagy épp a kutyák.. ha tényleg van valóságalapja amit ír, akkor mindenképpen teendőt igényel a dolog, mert akkor a pasi igen csak kezelésre szorul, én speciel ebben a tevékenységben nem látok kényszert, meg nyilván ha kényszeres lenne, akkor tisztába lenne vele, hogy ilyet nem lehet csinálni és akkor bármennyire birizgálná az agyát, akkor se csinálná, ezért mondtam, hogy valami komolyabb ez már.

csak az tudom mondani, hogy ki kell figyelni a kedves férjet, aztán rábizonyítani valahogy és egy családon belül olyan nincs, hogy nem lehet, ha kell tapadjatok rá 24 órában :D

Előzmény: zsonga (5370)
zsonga 2014.04.21 14:01:22 © 5373

Csenv nagyon nem tudok jó tanácsot adni.  Ez mennyire központi téma a kapcsolatotokban?

Őrjítő lehet ha állandóan ezt hallod és neki is ha folyton befordul el miatt; s

Nem tudok okosat mondani . Keressetek fel egy parterapeutat vagy a férjed egy pszichiatert 

Előzmény: csenv (5361)
zsonga 2014.04.21 13:53:21 © 5372

Hopihe teljesen igazad van. Most talán kezdem megerteni az egész kanapé fóbia lényeget és nem volt hülyeség amit a Doktornő mondott hogy valóban az elkötelezettség a hosszú távú tervezés stb áll a háttérben. 

Azt hiszem h én eddig nagyon nagyon elnyomtam magamban egy olyan dolgot amit bár felismertem de józan ésszel úgy gondoltam úrrá tudok lenni rajta.

Ilyen volt a két évvel ezelőtti koltozesunk...

Olyan hamar történt minden. Rögzített árfolyamon visszafizettuk a hitelt és vettünk falun egy családi házat. 

Belvárosból költöztünk ki.

Azt hiszem ott kezdődött el a nagy harc saját magammal.  Sulykoltam azt h jó ez szép ez. Friss levegő jólkörnyék nagy ház jó lesz a gyerekeknek stb.

Csak éppen nem így éreztem. 

Teljesen elmaganyosodtam.....

És nem telt el egy év jöttek is a kenyszerek.  Most pedig h jön a harmadik baba szinte ugye garantált az otthonlet az otthonules kvázi a kanapén ülés. ...

Nem tudom h érthető voltam e szamotokra sikerült e atadnom ezt a problémát. 

Most szeretnék tisztán látni és ezúttal saját magam előtérbe helyezni. ..

Ha kell keszenallok a koltozesre is.

 

Előzmény: hópihe007 (5365)
zsonga 2014.04.21 13:45:39 © 5371

Gepmester ha őt kerdezitek erről mit mond? 

Tényleg veszélyes mert sajnos ha ő ennek nincs tudatában egyszer vmi olyat tesz ami valóban kárt tesz bennetek....

Előzmény: gépmester (5367)
zsonga 2014.04.21 13:41:20 © 5370

Hopihe sajnos az igaz de valóban hülyeség h bevizsgalaskor nagyjából ( persze csak magánszemély esetén) meg kell határozni h mi lehet az amire gyanakszik amit kvázi gondnak vél. 

Én tavaly nyáron egy doboz festéket szerettem volna megvizsgaltatni mert a vadonatúj teraszfa foltos lett tőle. 

Nem álltak velem szóba csak ha megmondom h a gyártó milyen alapanyagot hagyhatott ki vagy tehetett bele szerintem. Hát nem kicsit akadtam ki. Ha tudnám akkor nem lenne kérdés. ..

Totál leraztak.

De szerintem ha ezt orvos rendeli el máris más a helyzet. 

Én nem is értem az egészet h pontosan mi is a kenyszer maga?

Más ivovizebe tesz bele vmit?

Előzmény: hópihe007 (5368)
hópihe007 2014.04.21 13:09:10 © 5369
ja még valami.. ha ti is hánytok, hasmenésetek van, azzal vigyázni kell, mert nem biztos, h csak sima hashajtóról lenne szó, kitudja lehet vmi tényleg szervezetre káros anyag! rendőrségi feljelentésen nem gondolkoztatok? végülis komolyak a gyanúk, vádak a férjed ellen, ha a pszichiátria nem tesz semmit, akkor a rendőrség fog, ha valóban csinál ilyeneket, azt be lehet bizonyítani és be is kell.. valszleg nem fogják leültetni, de legalább kényszergyógykezelésre küldik és akkor nem lesztek tovább "mérgezve" és a pszichiátrián se titeket fognak hülyének nézni.
meg is van oldva?! :)
Előzmény: gépmester (5367)
hópihe007 2014.04.21 12:59:40 © 5368
gépmester! elég zavaros a leveled, azon is elfiloztam nem e csak egy kamu story, de ha tényleg ilyesmiről van szó, akkor csak annyit mondanék, hogy BIZTOS nem kényszerbeteg a férjed! a kényszeresek nem "mérgeznek" se embereket, se állatokat, mindig pontosan tudják mit csinálnak, nem válnak pszichotikussá.. tehát ha a férjednek ilyen dolgai vannak, akkor én vmi komolyabb pszichés betegség vonalán indulnék el.. de egyáltalán az orvosa mondott ilyet, h kényszeres lenne?
az is érdekes, hogy soha senki nem tudta még a családotokból kilesni, hogy miket csinál? olyan nincs! bevizsgáltatni akármit be lehet, nem kell ahhoz tudni, hogy mit keresel benne, ez hülyeség.. ha vmitől rosszul vagytok meg a kutyák is, akkor egyszer szépen be kell vizsgáltatni az adott ételt, italt.. a 21. században ez már nem nagy dolog, ilyesminek könnyedén utána lehet járni.. most vagy ez egy nagy kamu, vagy paranoiások vagytok :) vagy a férjednek komoly difije van (ha van is kényszerbetegsége, emelett biztos van vmi komorbiditása vmi komolyabb kórképpel).
Előzmény: gépmester (5367)
gépmester 2014.04.21 10:50:36 © 5367

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni. Férjem  napi rendszerességgel tesz különféle "anyagokat", ételbe, italba, beken vele száradó ruhát, más családtag poharát, kilincset és más tárgyakat, amiket nem Ő használ. Soha nem tudjuk rajta kapni, de mielőtt ezeket a dolgokat tapasztaljuk, mindig Ő járt az adott helyen. Több éve jár a psziciátriára. Az előző psziciátere "vigyorogva" közölte, hogy ezek a dolgok nem valósak, aki ilyent állít róla, az paranoiás és kezeltesse magát. Most új pszichiátere van és nem tudjuk hogy van-e értelme elmondani ezeket a dolgokat, mert ha nincs ennek a betegségnek a cselekvésen kívül más valós jele, akkor nem nagyon tudjuk bizonyítani. Úgy gondoljuk, hogy ez valami kényszer betegség lehet, mert soha nem hagy ki egy napot sem, Amikor a családtagok nem tapasztalnak semmi előbb említett rendellenes dolgot, akkor a kutyák nem akarnak inni a vízből amíg nem cseréljük ki, pedig kb. 1-2 órája kaptak frisset.Náluk is jelent kezik ilyenkor hányás, hasmenés. Bevizsgáltatni nem tudunk dolgokat, mert meg kellene nevezni mit keressenek, ha ezt nem tudjuk, akkor nagyon sokba kerül és nem biztos hogy pont arra az anyagra keresnek rá, amit akkor használt.

Minden tanácsot szívesen fogadunk! 

milóivénusz 2014.04.21 10:12:23 © 5366

Kedves Csenv!

Kényszeres emberrel éltem sok évig. De az ocd nem azonos az emberrel, a személyiségnek rengeteg összetevője van. Az általad leírt-nyilván kevés-információból számomra az derült ki, hogy nem az ocd lehet itt az elsődleges probléma.Ezzel csak takargathatja az esetleges jellemhibát(ez csak feltételezés), és ezt mindig előráncigálhatja, hogy hivatkozhasson rá, ne kelljen felelősséget vállalni. Nagyon fontos, hogy foglalkozik -e a kényszerességggel kapcsolatban a gyógyulással. Ha nem, és nem is hajlandó erre, az óriási problémává dagadhat a kapcsolatotokban is. Azt írod: "hogyan kezeljem", na ezt meg se próbáld, mert rögtön egy játszma részese leszel, nem tudsz te lenni a terapeutája. Rizsának van egy oldala, ott hasznos infók vannak hozzátartozóknak is, most nem jut eszembe az oldal neve. És a szerelmednek kellene egy nagyon profi szakember. Te nem tudod ezt helyette megoldani, viszont ha megpróbálod te magad is tönkremehetsz.

Amennyiben kezelt kényszeresről van szó, egész más a helyzet. Akkor lehet teljesen jó kapcsolatotok is. Talán azt lenne jó tudnod, van -e ezen kívül súlyos gond a kapcsolatotokkal.

Ha tudok segíteni, szívesen megteszem. Amiket itt írtam, feltételezések csak, hiszen szinte semmit nem tudok rólatok.

Előzmény: csenv (5361)
hópihe007 2014.04.20 16:04:55 © 5365
bocsi zsonga, hogy csak most írok, de mostanában nem volt időm pötyögni :) én mindenképpen azt ajánlom, h légy erős és próbáld elfogadni a kanapét, mert ha ez sikerül, akkor tettél egy nagy lépést a gyógyi fele!! ha elpasszolod vhogy akkor átmenetileg megnyugszol, de ezzel csak "elmenekültél" alá rendelted magad az ocd újabb hóbortjának, aztán kanapé után kipécézne mást..
Előzmény: zsonga (5359)
hópihe007 2014.04.20 15:57:02 © 5364
ez elég fura kényszergondolat amivel jön neked.. én arra is gondoltam, de ne sértődj meg rajt.., hogy lehet ő valóban vonzódik más nőkhöz úgymond egy ösztönként benne van ez (ahogy nagyon sok pasiba), csak ő ezt nem akarja magának bevallani, mert emellett szeret téged és ezért ez a dolog lelkiismeretfurdalást okoz neki. magyarán a vágyai és a lelkiismerete vetekszik egymással.. ez nem kényszerbetegség, hanem gyakori emberi tulajdonság. persze ettől még lehet ocd-je, de azért nem lehet erre se ráfogni mindent, egyszer Csernus dokitol hallottam, h a kényszerbetegek amellett, h sokat szenvednek, nagy manipulátorok is, és szeretnek sokszor e mögé bújni a felelősség elöl, ez meg így is van, magamról tudom. nekem is vannak olyan dolgaim amirol vhol tudom, h azert nem igy kene, de igy kenyelmesebb.. ajanlom a Parodnak, h vhogy kezelje a problémát, mert időszakos fellángolásokban erőteljessé tud válni, semmi nem fog akkor se történni, de majd toporzékolhat.
Előzmény: csenv (5361)
tyúkanyó48 2014.04.20 14:51:54 © 5363

"leráztak" - na tessék. De lehet, hogy jobb is így. Mindenesetre jó lecke neked. De azért jól tetted, hogy kicsit odamondogattál, könnyítettél a lelkeden.

Na, majd csak lesz valami azzal a cuccal. Kénytelen vagy elviselni, hátha gyógyulsz is ettől.

 

Én is Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek!

Előzmény: zsonga (5359)
ZSUindex 2014.04.19 19:23:13 © 5362

Kedves csenv,

 

nagyon vegyes érzelmekkel olvastam az írásod.

Másnak tanácsot adni, ítélkezni veszélyes, nem szabad, nem visz közelebb a célhoz.

Más érzelmeket vált ki belőlem a leveled, ha egy húszéves, és mást, ha egy harmincas férfit képzelek el.

Mást gondolok ha két hónapos, és mást, ha két éves a kapcsolatotok.

A Veled kapcsolatos kényszergondolataira jó ha utal, de visszás érzéseket támaszt bennem, ha esetleg

bombáz Téged azokkal. Nem tudom.

Mert ez utóbbi esetben el tudom képzelni, hogy ez egy játszma.

Elkeserít Téged, ő pedig cserében kisírja, kikesergi magát, önmagába süpped és további lelkiismeret furdalást gerjeszt magában, Benned pedig további kételyeket, félelmeket, hogy ismét kisírhassa magát....

Ez csak egy feltételezés, amit nem tudok kizárni.

Ha ez a fiú a kapcsolatotokban nem lenne tisztességes, akkor ez a tulajdonsága az élet más területein is

meg kell hogy jelenjen.

Ezeken gondolkodtam el, míg olvastam - többször is - a leveled.

 

Zsuzsa

Előzmény: csenv (5361)
csenv 2014.04.19 15:58:58 © 5361

Kedves Fórumozók!

A tanácsotokat szeretném kérni. A párom gyermekkora óta küzd kényszergondolatokkal( elég sokféle, van bizarr is, vagy agresszív vagy szexuális eredetűek, vagy bármi amiről tudja, hogy /a magas mércéje szerint/ nem tartaná helyesnek). Én vagyok az egyik első ember, akinek ezekről beszél-(néha elég részletesen is.) Elég komolyan veszi a kapcsolatunkat, magasak a mércéi, elvárásai-magával szemben is.

 

Az utóbbi időben azonban egyre többször belül kikészülök ezektől a dolgoktól, s lenyomnak-azok a gondolatok, amik párkapcsolatban jönnek elő (többi annyira nem zavar, bár van köztük ijesztő). nem tudom mennyire vegyem ezeket komolyan. Tényleg nincs ennek jelentősége? 

 

Emellett retteg a megcsalástól-munkahely, kolléga erős féltékenység, vagy, ő esetében kolléganők-előre retteg, hogy kolléganő miatt megcsalja majd a párját,-már  a kapcsolatunk előtt is egy rögeszméje volt ez-szüleinél is ettől félt.

 

Azt mondja , nem akar rajtam kívül mást észre se venni-s ettől kényszeresen észrevesz minden más nőt, és ez beeszi magát a fejébe- ettől is bűntudatot érez.(Én meg ettől pocsékul magamat).

 

Mindezek mellett velem szemben nagyon ragaszkodó, s mikor gyötrik a gondolatok, szinte "tapadó" a viselkedése vagy negédes, vagy közeledik,- de ez (a fentihez hasonló dolgok miatt) sokszor vált ki belőlem szorongást, távolságtartást, (valamennyi bizalmatlanságot is)-ettől Ő gyakran megbántódik. 

 

(Mindig azt mondja, hogy ezeket " nem Ő gondolja".Mikor próbáltam beszélni vele, hogy biztos "véletlen"-e ez vagy az a gondolat, velem szemben s nem lehet-e hogy van valami valóságalapja,-volt, hogy megbántódott, sírt ,vagy felháborodott, hogy megkérdőjelezem, vagy magába roskadt- hogy pl. gyűlöli magát, meg, hogy ilyen gondolatai vannak, nem akarja, hogy lehet ilyen "senki"- s még nekem kell vigasztalnom. ez engem még jobban megriaszt! ) 

 

 

Nem tudom mit tegyek.. hozzáteszem, nekem is vannak problémáim, (pl elég súlyos önértékelési+volt gyerekkori trauma, bántás) ami miatt nehezen bízom az emberekben. Viszont ezek nagyon megijesztenek, s nem tudom hogy álljak hozzá. Komolyan vegyem vagy sem?

(Másrészt tanácstalanságot is érzek, mert azt látom, gyakran elveszi az élét , ha beszélünk róla (s én is épp humorral le tudom röviden reagálni)-de utóbbi időben már belül kikészültem, visszajátssza az agyam amiket mondott,/ellenem irányuló gondolatai/ és nehéz elhinnem, hogy ennek nincsen valóságalapja).

 

Bárki bármi véleményt tapasztalatot, meglátást tudna írni ezzel kapcsolatban (ill. hogy kezeljem) én nagyon d nagyon megköszönném! Kellemes ünneplést kívánok mindenkinek!

Egy kétségbeesett szerelmes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: rizsa31 (5360)
rizsa31 2014.04.18 23:47:21 © 5360

Az orvosom az elején azt mondta takarjam le ne vegyek róla tudomást.  Annyira nem is firtattuk h miért zavar ennyire.  De mivel hetek óta tart és az ellensegem lett elkezdett vele foglalkozni. 

Az én pszichológusom, tudjátok aki kognitív terapeuta, rögtön venné elő a papírt és tollat, és kikérdezne, hogy mit érzek, mi jut eszembe a kanapéval kapcsolatban (7 oszlopos gondolatnapló)? A tied inkább analitikus szemléletű, ami nem baj, csak nem tudom, hogy ez neked jó-e így? Abban szerintem igaza van az orvosodnak, hogy lehet valami irreális a te hozzáállásodban is. Ok nélkül nem izgatja fel magát az ember tárgyakon. Lehet, hogy az agyad űz veled piszkos kis játékot, pl. bekapcsolta a Hiba van-áramkört, indokolatlanul, ami ránk kényszeresekre jellemző.

Nem lehet, hoyg egy kis időd kéne adnod magadnak, és "együtt élnél" a kanapéval még egy ideig? Mi baj lehetne ebből (a hányás se könnyű, tudom!)?

Én most fel-fellángoló fogfájással várom a Húsvétot, mert ma azt mondta a fogorvos, hogy előbb a gyulladást kell csökkentenünk antibiotikummal.

Ma van Nagypéntek, még két nap a feltámadásig!

Ha hétvégén nem írnék, akkor Áldott Húsvétot kívánok Nektek és minden kedves fórumtársnak!

Előzmény: zsonga (5353)
zsonga 2014.04.17 09:44:38 © 5359

Néha én is úgy érzem.  Nem szabad mindenbe belemenni mert abba bele lehet orulni. Hosszú ekezetekkel ;)

 

Egyébként az üzletben leraztak.

Annyira nem idegesített fel a dolog.

Mindenesetre azért tettem pár megjegyzést a pasinak lehet h ez könnyítette meg a dolgom

Előzmény: tyúkanyó48 (5358)
tyúkanyó48 2014.04.16 14:04:51 © 5358

Örülök, hogy felbátorodtál, és mit mondtak? :)

 

Hát igen, persze könnyű most mindent a terhességre fogni. Aztán lehet, hogy ha nem várnál babát, akkor is éreznél hasonlót, legfeljebb nem ennyire erősen.

Lehet, hogy túlagyalják ezt az elfogadás, kötöttség dolgot.

Előzmény: zsonga (5357)
zsonga 2014.04.15 22:50:54 © 5357

Igen. Egyből fel is hívtam a kanapes boltot ;)

Számomra is túl bonyolult. ..es kissé közhely h vegyuk elő a terhességet mert most az az aktualitas. Fene tudja. Persze azért gondolkozom rajta

Előzmény: tyúkanyó48 (5356)
tyúkanyó48 2014.04.15 20:22:22 © 5356

Hát...lehet. Ez már túl bonyolult nekem. Én sose éreztem ilyet.

Elolvastad az asszertivitás cikket? Nekem tetszik.

Előzmény: zsonga (5355)
zsonga 2014.04.15 11:53:15 © 5355

Igen ilyen értelemben összefüggésben van persze. De ő valahogy arra gondolt h pl.eddig minden átmeneti volt nálunk a lakásban.  Aztán férj kapott jutalekot és vettük ezt a kanapet....

Tehát bebutoroztuk ide magunkat =állandóság. 

Terhesség=kötöttség. 

Vmi ilyesmire céloz ami ellen most dacolok ugyanis semmi bajom a babával és az elkotelezodessel .....

Előzmény: tyúkanyó48 (5354)
tyúkanyó48 2014.04.15 08:45:22 © 5354

Hát igen, én is mondtam, hogy a terhességgel összefügg. Most érzékenyebb vagy mindenre, szagokra, látványra, stb.

A doktor azt akarta először, hogy hozzászokj. Persze érthető.

Ahogy rizsa is írta, kitette direkt a nyuszit hogy lássa.

Na mindegy, legalább már komolyabban foglalkozik vele, remélem, jó sül ki a dologból.

Előzmény: zsonga (5353)
zsonga 2014.04.14 15:34:18 © 5353

Az orvosom az elején azt mondta takarjam le ne vegyek róla tudomást.  Annyira nem is firtattuk h miért zavar ennyire.  De mivel hetek óta tart és az ellensegem lett elkezdett vele foglalkozni. 

Arra jutott h ez összefüggésben áll a terhessrgemmel. A megmasithatatlan ténnyel ami hosszú távú ami most meg több elkötelezettséggel jár.  Vni ilyen vonalon indultunk most el.

Nen mondom h egyet értek vele

Előzmény: tyúkanyó48 (5352)
tyúkanyó48 2014.04.14 08:57:46 © 5352

Na jó, de mit mond az orvos? Hogy próbálja meg elviselni, megszokni?

Persze az lenne a legjobb....

Előzmény: rizsa31 (5350)
rizsa31 2014.04.14 01:24:34 © 5351

Várja már a Húsvétot! :)

Olvaslak ám benneteket mindig, és bocs, hogy most ritkábban írok.

Előzmény: ZSUindex (5340)
rizsa31 2014.04.14 01:22:21 © 5350

A legnagyobb gond az h már már fobia lett nálam ez a kanapé dolog; (

Pszichiáter szerint kivetitek rá valamit ha nem lenne itt más lenne a tárgya. 

 

Nagyon megértelek, mert bár a nyuszi apróság egy bútor mellett, de én is rögtön az orrát nézem, hogy milyen csúnyán lett fölvarrva. Mondjuk én pont kiraktam a dohányzóasztal közepére, hadd lássam, ha arra járok. Persze nekem könnyebb, mert hányingerem sincs.

Szerintem fontold meg az orvosod tanácsát is, és azt is vedd számításba, hogy a hányinger is csak egy ideig tart! Jó, hogy a férjeddel is megbeszélted, még ha nem is értetek egyet. Persze előfordulhat, hogy az ember a lakberendezésben mellényúl, de szerintem ha már megvettünk valamit, akkor ahhoz érdemes ragaszkodni.

Én pl. egyszer egy képet hagytam ott a boltban, mert nem voltam benne biztos. Számtalan próbálkozás és rengeteg félrerakott dísz után (filléres dolgok) az a végeredmény, hogy egy arra a képre kísértetiesen hasonlító van most a falon. :)

 

 

 

Előzmény: zsonga (5343)
tyúkanyó48 2014.04.13 14:52:38 © 5349

Olvasd el ezt, önérvényesítésről szól :)

Ez az egyik legjobb mondat benne:

"Feleségemet megkérem, sáros cipővel ne járkálja össze a lakást, mert most takarítottam."

De van több is.

 

http://www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu/asszertivitas-onervenyesites.htm

 

 

Előzmény: zsonga (5348)