Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Boribon 40 Creative Commons License 16 órája 0 0 5795

Sziasztok!

 

Most találtam meg a fórumotokat,aminek nagyon örülök,mert látom/olvasom,hogy megosztjátok egymással a tapasztalataitokat és próbáltok segíteni egymásnak.

40 éves kényszerbeteg nő vagyok. Állandó tisztaságmániában szenvedek.A kényszereim megnehezítik a mindennapjaimat és úgy érzem,tönkre teszem a szeretteim életét.

Mindenkiben felmerülhet persze a kérdés: Miért baj,ha valaki tiszta? Önmagában nem baj,de ha a mindennapjai a takarításról, a fertőtlenítésről szólnak,akkor már baj.Elmosogatok,elrakom az edényeket,majd amikor használni akarom,újra elmosom....Napjában legalább ötvenszer megmosom a kezem,bármihez is érek hozzá.Mindenkiről kézmosást követelek, napjában többször,minden ok nélkül.

Pszichológushoz járok,aki apró feladatokat ad.Elelinte nehéz volt betartani,de ma már sikerül.Gyógyszert nem merek szedni a rengeteg mellékhatás és a függőség miatt.

Kérlek írjátok meg,nektek mi segített?A kezemen hámlik a bőr, a sok mosástól :)

Elmut Creative Commons License 2 napja 0 0 5794

Kezdetben azt csinálnám a helyedben, hogy nagyon kis időre tenném félre a kényszergondolatokat. Pl amíg körbesétálom a kedvenc ligetemet, vagy amíg végighallgatom a kedvenc számomat, bármi. Elsőre az a vágya az embernek, hogy örökre félretegye ezeket a dolgokat, de ez beláthatatlan következményekkel járhat. Itt a hírtelenséget ajánlanám elkerülni, idő kell megszokni az új kényszergondolatok nélküli életet. Szeretném ezzel kapcsolatban ajánlani az új terápiát, amit a Pszichológia általános topik -ban ismertettem!

Előzmény: bkrt85 (5785)
G. Dorka Creative Commons License 5 napja 0 0 5793

Azt gondolom, hogy mindenki olyannak látja a világot, amilyennek látni szeretné. A valóságunkat mi magunk teremtjük meg. Így az optimistának és a pesszimistának egyaránt igaza van. A pesszimista életében bekövetkezik mindaz a rossz, amit nem akart és amitől félt. Megteremti magának ezeket a körülményeket, és aztán azt gondolja, hogy a világ milyen csúnya és rossz. De az optimistának is igaza van, mert ő megteremti az életében mindazt a sok jót, amit létrehoz a tudatában, és ezért szép és jó dolgok veszik körül.

Életünket mi magunk alakítjuk. Pozitív gondolatokkal, szeretettel, együttérzéssel az életünk pozitív irányba változik, amíg negatív gondolatokkal, érzésekkel, haraggal, félelemmel, irigységgel, stb. negatív dolgokat vonzunk be. Erről szól a vonzás törvénye.

Gondolatainkkal teremtünk, de persze ez nem azt jelenti, hogy ha egy rózsaszín elefántra gondolunk, akkor az azonnal megjelenik a nappalinkban. Hála Istennek, belegondolva, hogy milyen dolgok járnak a fejünkben egész nap!

Tomi, te évek óta aggódsz magadért. Ez a sok-sok gondolat, amiket már évek óta pörgetsz a tudatodban, hatással van rád. Az nagyon jó, hogy a Crohn-betegségből már szinte meg is gyógyultál, mert azért sokat dolgoztál magadon. De vajon mekkora előrelépést tudnál tenni a negatív gondolatok nélkül?

Tomi026 Creative Commons License 2015.04.11 0 0 5792

Akkor még kicsit bővítem a témát további véleményeimmel/ismereteimmel. Az elhangzottak csak és kizárólagosan az én véleményemet tükrözik,így ha bárki nem ért velem egyet,természetesen tiszteletben tartom a véleményét és tudomásul veszem azt.

Először is: az agykontroll jó és rossz is EGYARÁNT.

Hogy miért jó? Valóban a fejben dől el rengeteg dolog, így például van,hogy nem a gyógyszer gyógyít meg,hanem a "placebo" hatás, ami akkor jelentkezik mikor beveszed és megnyugszol mindeközben nyugtázva magadban,hogy most már hamarosan jobban leszek. Vagy például elmegy az ember agyturkászhoz és lelkileg megnyugszik,mert elmondhatta valakinek ami bántotta,aztán rájött,hogy gyakorlatilag minden második/harmadik/akárhanyadik ember szenved vagy szenvedett hasonlótól.

 

Hogy miért rossz? Bemesélik neked,hogy ha valamitől félsz, azt előbb utóbb bevonzod az életedbe. Ez egy nagy baromság. Bizonyára történt már mindannyiunkkal olyan, hogy gondoltunk valami jó vagy rossz dologra,sokat pörögtünk rajta és az lett a vége. De ez nem azt jelenti,hogy az miatt alakult úgy,mert sokat gondoltál rá. Én például évek óta aggódom magamért,túlságosan sokat figyelek magamra néha enyhén hipohondriás tüneteket okozva. Ennek ellenére a Crohn betegségem már ott tartok,hogy gyógyszer nélkül TÜNETMENTES és a labor eredményemen gyulladás sincs.

 

Szögezzünk le egy dolgot: Én jelenleg egy hónapja szenvedek (ismét) agresszív és egyéb zavaró jellegű kényszergondolatoktól magamat és a családomat illetően. Elég rossz érzés, mivel munkakereső vagyok és rengeteget ülök itthon anyumékkal, aztán beismerem,hogy valóban tartok tőle nehogy megtörténjen ez a dolog,de igazából csak annyit kéne tennem ,hogy utat engedek a fejemben ennek,elfogadom,hogy ez is a részem és hogy nem feltétlenül azt jelenti,amit sugallni akar,levetítem és kész.

Ha már az agykontrollnál tartunk, Domján Lászlónak sok okossága is akad: Szerinte minden félelem végső soron a haláltól való félelem. Na de mi is ebben a morbid? Hogy csak egy dolog van amit minden ember meg fog élni földi élete során 100%-osan és az a halál. Na most, Domján Lászó úgy tartja,ha félsz valamitől, éld át ízig vérig,engedj utat neki és amint ezt megteszed az a valami békén fog hagyni. Minden csak addig él,amég táplálod energiával, ugyanakkor minden ember fél valamitől,csak van aki nem meri beismerni és 90%ban soha be nem következő dolgoktól retteg az emberek nagy része. Majd ezt követni fogja egy új félelem és egy új és egy új,mind addig, amíg tart a sor. Bevallom őszintén beszari vagyok, nem merem végigvetíteni a képet a fejemben, a törlést mondogatom magamban ,ahogy elkezdődik,félek,hogy ha megtenném annyira természetessé válna egy idő után,hogy nem foglalkozom ezekkel a gondolatokkal,hogy akkor meg azért történne meg. Na de ez egy baromság.

 

A pszichiáterem kicsit sem hétköznapi szemlélete ezt illetően: Elmentem a héten pszichiáterhez. Szeretem a pszichiáterem, Ő olyan orvos, aki valóban a betegek érdekeit próbálja szolgálni és mindig olyan gyógyszert ír fel személyre szabva, hogy közben ügyeljen az illető korára,családi állapotára stbstb. Az SZTK-s pszichiáter 5 perc alatt rivotrilt írt fel,ha nem tudtam volna mi az, lehet azóta függő lennék,így inkább megválogatom melyik orvossal állok szóba. A legmeglepőbb pont az volt számomra, amikor elkezdtem vele beszélgetni és a beszélgetés végén csak annyit mondott,hogy nem szükséges gyógyszert szednem, mert ez hamarosan elmúlik, helyrejövök. A kórképemet nem akarom feszgetni,már leírtam 2x, viszont a kényszergondolatot illetően Ő így látja az egészet:

Ezek az agresszív kényszergondolatok a folyamatosan felgyülemlett stressz miatt jöttek ki. A szervezet így próbálja feldolgozni a(z én esetemben) hónapokon át tartó stresszt,ami mellé még keveset is mozogtam és helytelenül étkeztem. Szerinte ezek a gondolatok bezony minden ember fejében megfordulnak földi életünk során,csak ugye stresszesebb állapotban jobban ráfekszünk ezekre a dolgokra,egy olyan ember aki mentálisan éppen akkor nem labilis nem foglalkozik vele.

Erre megszólalok,hogy dehát olyan vagyok, mint aki magával veszekszik,mikor ilyen belső csatát vívok magammal, hogy egy hang azt mondja ezzel csináljam meg ezt én meg azt mondom hagyjon békén. Na ekkor mondott egy igazán nagy igazságot: Minden ember ilyen, az utolsó emberig ezen a bolygón. Magával vív harcot egy egész életen át. A fogyókúrázó ember meglátja a hűtőben a tortát és az egyik fele azt mondja,hogy edd meg, a másik pedig,hogy meg ne próbáld,mert elhízol.

 

Kedves bkrt, annyit tudnék neked mondani,hogy próbáld meg azt,amit én is. Ne cipeld tovább. Te évek óta benne vagy sajnos és nem tudhatom mennyire nehéz neked,vagy bárki másnak itt. Csak azt tudom nekem mennyire nehéz. De a helyzet az,hogy amint elfogadjuk önmagunk azon részét,amit ennyire meg akarunk tagadni, ami ennyire fel akarja hívni a figyelmünket, a dolgok helyrejönnek. Ehhez van akinek fél év kell,másnak akár több,fene se tudja. De ha agykontrollos vagy,akkor azt is tudod,hogy minden rosszban van valami jó. Ebben mi? - kérded Te. Hogy megtanuljuk értékelni az apró örömöket is az életben és ez szép lassan megváltoztasson bennünket. Azt mondják ami nem kihívás,az nem is fog megváltoztatni. Én amióta "megbetegedtem",azóta napi szinten sétálok,edzek,meditálok,most is kiültem másfél órára verset írni a parkba. Vicces,hogy mielőtt "egészséges" voltam mennyivel helytelenebbül éltem. Valóban most lennék beteg? Mert kezdem azt hinni a zavaró gondolatokat leszámítva,hogy ez nem így van :)

bkrt85 Creative Commons License 2015.04.07 0 0 5791

Sziasztok!

Érdekes, engem is kiközösítettek, sokszor lekicsinyeltek a többiek iskolás koromban és sokszor éreztem magam egyedül. Én azt hiszem, hogy mindenképpen köze kell, hogy legyen a gyerekkorhoz ennek a betegségnek, maximum a hajlam lehet biológiai. Persze nem tudhatom biztosan.

Én olyan munkát végzek (betanított összeszerelés), ami nem igényel olyan nagy odafigyelést, úgy értem, nem igényel teljes koncentrációt. Ha az ember ezredszer csinálja, már csukott szemmel is tudja. Ez azt jelenti, hogy bőven tudok másra gondolni közben, eltöprengeni, ezért –mondanom sem kell-, a munkahelyemen kínoznak leginkább a k.gondolatok. Szerencsére inkább gondolatban szoktam lezárni őket, de van, hogy addig „nem engedhetek” el egy alkatrészt, amíg ez nem sikerül. Ez kívülről elég furcsának tűnhet, ha valaki látja. Jobban elfáradok benne, mint a munkában.

Nagyon szomorú, hogy emiatt elveszíti valaki az állását.  Bár tulajdonképpen semmit sem lehet teljes erőbedobással csinálni mellette. Én már nem találok olyan tevékenységet, ami teljesen ki tudja kapcsolni bennem ezeket, csak a szorongást tudom csökkenteni, ami velük jár.

Tomi, nagyon szívesen veszek minden tanácsot és nagyon kedves, hogy írtál. Én azelőtt senkinek nem mertem beszélni ezekről, nehogy bolondnak nézzenek. Pedig van olyan a családban, aki pszichológushoz jár, több is. A futást én is tervezem, mert a mozgás engem is elég jól ki tud zökkenteni, ahogy írtam, agykontrollozok is, ami inkább a pozitív gondolkodásban segít. Gyógyszert még sosem szedtem erre, de úgy döntöttem, egyet kipróbálok azok közül, amiket írtál. Veszíteni nem veszíthetek. Rosszabb már aligha lehet.

pathfinder1000 Creative Commons License 2015.04.07 0 0 5790

Üdv tudom milyen helyzetben vagy, én is voltam így, csak én futószalag mellett dolgoztam, ahol pörögni kellett, és nemvolt idő újrakezdeni, igazgatni, na olyankor mikor rámjött az szar volt, volt hogy megtudtam állni hogy ne kezdjem újra amit csinálok, ne igazgassam, de volt amikor nemtudtam, és újrakezdtem, máshogy csináltam, olyan szorongásom volt a kényszergondolat miatt, persze utánna lemaradtam, megkellett állítani a szalagot, amit nemjó szemmel néztek. Engem nem emiatt rugtak ki hanem más miatt. Tudom mennyivel nehezebb ezzel a betegséggel bármilyen munkát végezni, mert bármit csinálok mindig jönnek a negatív gondolatok, szorongás, amik elől csak a kényszercselekvés hoz enyhülést, nekem pl adott műveletet amit csináltam másképpen csinálom meg, megcsinálom mégegyszer, vagy módosítok rajta. Rengetek időt energiát elvesz ez feleslegesen, és még rosszul is érzem magam tőle, néha már olyan érzésem van hogy nemvagyok jó semmire, mert ha valaki észreveszi hogy valamit megcsinálok háromszor ismételgetem egyből hülyének néz, néha már nagyon nyomoruságosnak érzem az életem többek közt e miatt is, már volt hogy a felelőst kerestem, aki vagy akik miatt kijött rajtam ez a betegség, mert én rajtam középiskolában jött ki, mikor kiközösítettek, nemvolt egy barátom sem, a nagyobbak terrorban tartottak, minden nap félve, szorongva mentem be, énrajtam akkor jött ez ki, már volt olyan gondolatom hogy megkeresem akik akkor bántottak, és annyi fájdalmat okozok nekik mint amennyit nekem okoz ez a kényszerbetegség, de nemvagyok benne biztos hogy ők váltották ki, valahol olvastam hogy biológia okai is lehetnek ennek a betegségnek, de szerintem a gyerrekkori szorongásnak, megalázottságnak, állandó félelemnek, biztos szerető családi háttér hiányának, egyedüllétnek, tuti szerepe van a kialakulásában.                                              

Előzmény: Szekely46 (5789)
Szekely46 Creative Commons License 2015.04.07 0 0 5789

Helló kedves kényszeresek!

 

Elmesélem saját kis sztorim ami úgy néz ki elég szomorú véget ér.

Minőségellenőrként dolgozok kb másfél vagy 2 éve.

Sajnos nálam is kialakult az OCD.

Szép lassan fokozatosan, egyre mélyebbre kerültem, minden átnéztem vagy háromszor.

Bevzették a kamerás módszert, miszerint minden egyes gépet amit becsomagolunk le is kell videózni majd elmenteni, bizonyítva hogy minden belekerült a csomagba.

Ez nagyon rossz hatással lett a betegségemre, mert sokszor ujra kellett inditanom a videót, mert tudtam hogy felveszi ahogyan rendellenesen viselkedek.

Ez nyílván rontotta a darabszámom is, valamint a munkautasitas legelső lépését nem tartottam be ami az volt hogy a videó indiasa után kell belerakni a gépet a dobozba. De mivel nekem rosszabb esetelben 4x kellett ujrainditanom a videót igy azt már nem vettem ki.

Nagyon nehezen viseltem, és elmondtam a munkatársaimnak és gondoltam hogy orvoshoz fordulok, de mindenki azon a véleményen volt hogy ki fognak rúgni, megijedtem nem csináltam semmit.

Folytattam az egészet, nem akartam eljönni, felmondani, szerettem a munkatársaim, a munkám is, csak tudtam hogy valamit tennem kell.

Majd egy nap teljesen összeomlottam, úgy éreztem nincs tovább.

Nagyon rossz volt.

eldöntöttem hogy KÉSZ, NEM MEHET IGY TOVÁBB, LE FOGOM GYŐZNI, az OCD-m, és ha nem is 100%-os, de nagyon nagy előrelépést tettem meg, kb a rituálés szokásaim 70%-át magam mögött hagytam, és haladtam a szabadulás felé.

Azonban volt egy olyan nap is amikor hazamentem a munkámból mert rosszul lettem, de a főnököm nem volt bent ezért csak a munkatársaimnak szóltam, amiért a főnököm nagyon megharagudott, pedig orvosilag igazoltam is.

Eldöntötte hogy fegyelmit fog adni nekem, de ezért az esetért nem tudott, hanem egy a munkautasátist be nem tartó mozdulatért kaptam meg.

Amit nagyon nem tartottam fer dolognak, kikészültem, ujra összeomlott bennem minden.

Megint orvoshoz kellett fordulnom, hogy igazolja a napom.

Majd végül beismertem levélben hogy milyen nehézségeken mentem át, mért hiányzik az első mozdulat az érintett videón, de már azt giszem késő.

Most orvoshoz küldtek, de nem tudom megbocsájtható-e az ahogy reagáltam, ahogyan viselkedtem, egyszerűen nem tudtam kezelni a helyzetet.

Most hogy bekövetkezett az amitől minden OCD-s fél, a munkahely elvesztése, és mivel már korábban is tudtam agykontrollal a helyes irányba indulni úgy érzem a továbbiakban is menne, szeretném csinálni, hihetetlen ez az egész!!! :(

Tomi026 Creative Commons License 2015.04.06 0 0 5788

Sziasztok.

Kedves bkrt!

Az irományom nem okoskodó jellegű lesz,csak érdeklődni szeretnék, de előtte gyorsan elmondom mi a helyzet.

Én 4 éve kerültem el agresszív,hirtelen jelentkező kényszergondolatokkal pszichiáterhez. Kiírt egy gyógyszert,közben végeztem a tanulmányaimat messze itthonról és idővel szépen el is múlt az egész (a gyógyszer egész gyorsan hatott az esetemben és mivel kolis voltam a levegőváltozás nagyon jót tett). Fél év után elhagytam a gyógyszert és bár néha jelentkeztek zavaró gondolatok, de nem nagyon foglalkoztam velük. Újabban megint előjött, 1 hónapja küzdök vele,mire oda jutottam volna,hogy elmegyek orvoshoz,addigra mindig jobb lett,aztán kitoltam magammal, mert szerdáig most az orvos se rendel,rám meg pont húsvét hétvégéjén jött rám,amikor minden zárva. Nekem az a kényszerem jelentkezett mindig,hogy amikor rámjöttek ezek az agresszív gondolatok, nem elég,hogy rosszul éreztem magam,mert a szüleimmel kapcsolatosak voltak, akiket szeretek és akik rengeteget tettek értem,de még túrtam is a sok cikket, ami néha még jobban a plafonra küldött idegességemben. Ma is vannak ilyen gondolataim, hol ritkábban,hol sűrűbben, tegnap már annyira kiakadtam,hogy azt hittem inkább könnyítek a sorsomon. Na de, szeretném Neked elmondani,hogy én kezelem magam egyedi és sajátos módszerekkel és meg kell mondjam elsőre úgy hangozhat,hogy nem vagyok túl jól (ami egynémely napomra igaz is...),de vannak olyan napjaim is,mint a mai,amikor néha rámtör,de ettől függetlenül probléma nélkül eleget tudok tenni a napi teendőimnek és hála a jó Istennek,aludni is tudok. Szeretném veled megosztani a nézőpontomat és egy két technikát, bár lehet,hogy kicsit nevetségesen fog hangzani valamelyik a sorból,ettől függetlenül én ajánlom Neked ezeket, semmit nem veszthetsz vele.

1: Elkezdtem futni, persze csak csínján. Emellett napi 1-2 órát sétálok mostanság LEGALÁBB. Jól esik kiszellőztetni a fejedet.

2: Eddig egy Sedatif PC nevű homeopátiás szert szedtem,az kifejezetten szorongásra volt. Tegnap elfogyott,a patika pedig zárva volt. Viszont volt itthon Sedacur Forte anyáéknak, ideadták,bevettem és azóta , mint akit kicseréltek olyan vagyok (van,hogy kínoznak a gondolatok ugyan úgy,de úgy érzem jobban uralni tudom őket, mint előtte). Lényeg, a lényeg, rengeteg homeopátiás szer van,amit javallott kipróbálni. Amiket én még kinéztem magamnak:

Acidum Phosphoricum

Aconitum Napellus

Ha más nem,talán az alvásban segít. A citromfű teát is lehet nyugodtan nyomatni ezerrel, ha épp olyan időszakod van.

3: Színterápiát alkalmazok, majdhogynem napi szinten,sőt néha napi 2-3x is akár. Lehet sokak nem hisznek benne,de évekkel ezelőtt, mikor kitört rajtam ez a nyavalya, 3x rosszabbul viseltem, mint most és lehet,hogy az évek ,meg a rutin hozta, de bizonyára ezek is segítettek benne.

4: Ima, napi szinten szoktam imát mondani, amióta tart. Hogy miért? Mert valóban segít. Van aki hisz Istenben, más nem. Én viszont azt tudom,hogy valamit minél többször gyakorolsz,annál jobban hiszel benne (kivéve persze a kényszeres gondolatokat,így az olvasók ne ijedjenek meg). Hidd el Nekem, reményt ad, működik.

5: Amikor nagyon rosszul kezdesz lenni gondolj arra,hogy nem vagy egyedül ezzel a problémával. Azért vagyunk egymásnak,hogy átsegítsük egymást ezen és persze egyikünk sem örül ezeknek a dolgoknak, szívesebben lennénk gyógyultak,de ha már így alakult tartsunk össze és adjuk egymás tudtára is ezt: NEM VAGY EGYEDÜL.

Most így ennyi jutott eszembe, tudnék írni még vagy 4-5 oldalt,ha szeretnél még hallani ezt azt,fogok is. Nagyon nehéz lehet Neked, éveken át...kívánom Neked teljes szívemből,hogy a jó Isten segítsen meg és gyógyulj meg(volt aki 17 év után gyógyult ki ebből a betegségből, legalábbis elmondása alapján gyógyszerek és kezelés nélkül).

bkrt85 Creative Commons License 2015.04.06 0 0 5787

Kedves Zsu

 

Köszönöm válaszodat, elgondolkodtatott.

Valószínűleg előbbre jutnék azzal, ha inkább a rossz érzést választanám a kényszerek helyett, de ez őrülten nehéz, pedig tudom, hogy jobb lenne. Azt észrevettem, hogy az idő múlásával egyre jobban betolakodnak az életembe a különböző kényszerképzetek, egyre gyakoribbak, agresszívabbak, még az elején könnyebben boldogultam volna velük.

Amit a félelmekkel kapcsolatban írtál, abban is teljesen egyet kell, hogy értsek. Én azt írtam, hogy a késztetések nem valódiak, hanem félelemből fakadnak, de ahogy írtad, a félelmek sem valódiak, azok is csupán tünetei egy mélyen gyökerező problémának. Hiszen a józan eszemmel tudom, hogy ki vagyok, mire lennék, és mire nem lennék képes, semmilyen félelemérzetem nincs ezzel kapcsolatban, tehát ezek a kényszergondolatok teljesen irracionálisak, és mégis "be kell biztosítanom" magam ellenük.  

Érdekelne, hogy nektek vannak e olyan fizikai tüneteitek, amik esetleg összefüggésbe hozhatóak ezzel a betegséggel? Nem csak kimerültségre, álmatlanságra gondolok, hanem mondjuk gégészeti vagy gyomorproblémákra. Nekem például évek óta váladékos a torkom, és semmilyen vizsgálat nem mutatott eredményt, ezért gondoltam, hogy pszichés alapon is lehet. Nektek van vagy volt hasonló problémátok?

 

 

ZSUindex Creative Commons License 2015.04.06 0 0 5786

Kedves bkrt,

elszorult a szívem, amíg olvastam hozzászólásod. Egy éve kimerült vagy, rosszul alszol, nem érzel magadban erőt. Hányan végigmentünk ezen!

Mai eszemmel, tapasztalataimmal már csak azt tudom mondani, bár csak felvállaltam volna azokat a fizikai rosszulléteket, amelyek akkor jöttek, ha nem engedelmeskedtem volna a kényszereknek. Hamar elvesztik erejüket ezek a fenyegető ájulásos, verítékező érzések, higgy nekem, még ha nem is tudod ma felvállalni. Messze nem tart egy évig, mint a kimerültséged az egyre generalizálódó kényszerek kapcsán.

Kicsit másképp értelmezem, amit a félelmekről írtál. A tényleges gondnak köze nincs a gondolati tartalmakhoz vagy indulatokhoz. A félelmek, a gondolatok csak tünetek, torz tünetek.

A gond abban áll, hogy valami rossz egyensúly állt elő, amit az erős intenzitású gondolatok próbálnak jelezni. Valamit elhanyagoltál az önmagaddal való törődésben, mély vágyaid nem tudnak megfogalmazódni. Erődön felül próbálsz megfelelni olyasminek, aminek nem lenne szükséges.  Persze, nem tudhatom valójában. Ma így fogalmazom meg a magam számára.

 

Zs.

 

Előzmény: bkrt85 (5785)
bkrt85 Creative Commons License 2015.04.05 0 0 5785

Sziasztok!

Most találtam rá erre a fórumra. Nagyon jól esik olvasni a történeteiteket, így gondoltam, én is leírom az enyémet. Nekem kb 23 éves koromban kezdődött az egész. Gyerekkoromban is voltak kényszergondolataim, de csak rövid ideig tartottak, és ritkán jelentkeztek. Most viszont már lassan 7 éve szenvedek tőlük. Kezdetben sokkal intenzívebb szorongást váltott ki belőlem, az őrület határán álltam, mostanra sikerült valamennyire elfogadnom, mondhatni, az életem részévé vált. Ettől persze nem könnyű. Eleinte azzal zártam le a k.gondolatokat, hogy a cselekvő félt pirossal áthúztam (csakis pirossal), később ez már nem volt elég, a helyére kellett képzelnem valaki mást, később ezt is le kellett zárnom egy harmadik személlyel, egy kész rituálé, mire feloldok egy ilyen gondolatot. Sokszor mindezt időre „kell” megtennem, ha kocsiban vagyok, akkor például megszabom, hogy a következő fáig le kell zárnom.  Most már sokszor az sem mindegy, milyen dallam jár a fejemben, azt pedig elég nehéz megváltoztatni. Sokáig sorolhatnám ezeket, a lényeg, hogy gyakorlatilag az egész napomat ezek a k.gondolatok töltik ki. Próbáltam, hogy nem zárom le őket, de fizikai rosszullétet okoz, elönt a verejték, ájulás kerülget, nehezen kapok levegőt, egyszerűen nem lehet, hogy ne zárjam le. Körülbelül egy éve elviselhetetlen kimerültséget érzek, nagyon keveset is alszok, tudom, hogy mindez a kényszerbetegséggel is összefüggésben van. Az életminőségem elég sokat romlott, úgy érzem, semmihez nincs erőm, se kedvem, talán depressziós is lettem. Mint mindenki, én is próbálok segíteni magamon. A mozgás nekem is enyhítő, sőt, minden olyan tevékenység, ami boldogságérzetet okoz. Agykontrollozni is elkezdtem, nahát azt sem könnyű egy kényszeresnek, hiszen ugyanúgy jönnek a gondolatok, miközben el kéne lazulnod. Azért érzem a jótékony hatását, de inkább csak a közérzetemben. Próbáltam elemezni, mitől lehet ez, és azt hiszem, tudom is rá a választ, de ez még önmagában nem segít. Szerintem a gyerekkornak mindenképpen köze van hozzá, mégpedig a bűntudat-érzéssel lehet összefüggésben. Valaki írta, hogy ezek nem késztetések, hanem olyan késztetésektől való félelmek, amik szemben állnak az erkölcsi normánkkal, amiket sosem’ követnénk el. Ezt a félelmet kellene kiiktatni valahogy, de hogy? Sajnos nem hallottam még olyanról, akinek ez sikerült. Jó lenne legalább egyvalakiről tudni, aki leszámolt ezzel a betegséggel, nagyon ijesztő belegondolni, hogy sosem’ múlik el. Azért az mindenesetre segít, hogy nem vagyok egyedül (persze sajnálom is sorstársaimat), és itt mindenki érti, hogy mi ez, és milyen nehéz vele együtt élni.

rizsa31 Creative Commons License 2015.03.27 0 0 5784

Sziasztok, régi és új olvtársak!

Olvaslak benneteket rendszeresen, de más irányú elfoglaltságaim miatt nem írtam mostanában.

Sajnos, most inkább a szomorú hírek miatt írok: elképesztő, ami ennek a szerencsétlen repülőnek az utasaival történt, gondolok itt a pilóta állítólagos viselkedésére. Állítólag van olyan depressziós, aki ezzel akarja "megmenteni" a többieket, hogy magával viszi a halálba őket - ezt Németh Attila magyarázta egy régebbi magyarországi eset kapcsán.

Tegnap volt a nagymamám temetése, és a szokásos problémák mellett még a felnagyított lelkifurdalás is kínoz: megtettem-e mindent, megbántottam-e? stb. Nem akarok általánosítani, de nekem pl. nagyon nehéz lenne olyan munkakör, ahol gépekre kell odafigyelni. Takarítottam, de azért zavaró, ahogy elkalandoznak a gondolataim.

ZSUindex Creative Commons License 2015.03.26 0 0 5783

Szia Geri,

 

sajnos az a kínos tapasztalatom, hogy amikor egy hosszan agyalós, aggódós kényszergondolat valamilyen módon válaszra talál, megoldódik, vagy erőnek erejével eltünteted, azonnal jön helyette a következő, néha az előzőnél is gonoszabb. Mivel az agy valahogy így működik. Ezért mondják, hogy a kényszergondolatnak egyszerűen nem kell nagy feneket keríteni.... Ha ez ilyen könnyű volna ...

A megoldás az én esetemben csak az  volt, ha az éltetemben, gondolkodásomban jött olyan  változás, amely mellett az agyam kevesebb kényszergondolatot dobott fel...

Zs.

 

Előzmény: Geri7232323 (5782)
Geri7232323 Creative Commons License 2015.03.24 0 0 5782

Sziasztok , új vagyok a fórumon :) segítségeteket szeretném

kérni.

Röviden:

Már kisgyerek korom óta kényszerbetegségben szenvedek , álltalában gyenge , de komplikált , érintős / lépegetôs tünetekkel. 
Idén decemberben erősebben jöttek a gondolatok és a cselekvések egyaránt , gyenge depresszióval párosulva , mely azóta szerencsére elmúlt. 
Azóta rengeteget javult az állapotom , mivel a cselekvéseket a kényszer ellenére nem csináltam meg, halogattam és ezálltal egy idő után mindegyik kiment a fejemből.Ebben nem kis szerepet vállalt egy természetgyógyász , aki nem a tüneteket gyógyította , hanem a betegség hátterét próbálta feltárni 
A gond ott jött , hogy külföldi tartózkodásom alatt is jött egy kényszer , amelyet nem csináltam meg . 2-3 napja furdal a lelkiismeret , mivel ebben az esetben egyértelmű , hogy ezt már nem tudom megcsinálni a jövőben , nem megyek arra többet. És azóta is ezen agyalok. 
Bár teljes mértékben tisztában vagyok az (ebben az esetben gyenge) kényszergondolatok irrealitásával , miszerint ezzel valakinek ártottam, 2-3 napja benne van a fejemben , és nem érzek javulást 
Nagyon megköszönném egy hozzáértő segítségét , hogyan verhetném ki a fejemből ezt a gondolatmenetet , esetleg 1-2 ide kapcsolódó javaslatot 18/f

G. Dorka Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5781

Tomi026: szívesen adok róla infót e-mailben. Publikussá tettem az e-mail címem.

synouptic Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5780

Sziasztok, "jó kis" fórumnak tűnik ez, kifejezetten ezért is regisztráltam.

 

Nálam  egy szakítás utáni depressziós/pánikos időszak után, hirtelen jelentek meg kényszergondolatok, leginkább szüleimmel kapcsolatban; kifejezetten agresszív, ártó jellegű gondolatok. Gyötrő volt és érthetetlen, hiszen nagyon szeretem őket, no meg persze "alapjáraton" aggódok is értük, sok esetben talán túlzottan is...  A kényszergondolatokat igen nagyfokú szorongás követte, azóta ez hol intenzívebben, hol enyhébben, hol egyáltalán nem jelentkezik. Amikor intenzív, akkor társul néha a gondolatokhoz a "megőrüléstől", kontrollvesztéstől, elmebetegségtől való félelem...mi lesz ha egyszer mégis megtörténik, amitől annyira félek?

A folyamatos szorongás változatlan intenzitással megmaradt sajnos, jó kis alvászavaros időszakokkal megspékelve: el tudok ugyan aludni, de szinte mindig ugyanabban az időpontban, szorongva, irracionális/félelmetes gondolatokkal ébredek, aztán persze már nincs is remény a visszaalvásra. Ez így elég kimerítő.

 

Ami viszont új dolog kényszeresség területén,-és kérdezném tőletek, hogy "agyaltatok" e már ilyesmiken (itt most "kóros" agyalásra gondoltam)-: amolyan egzisztenciális kényszergondolatok megjelenése a létezésről, lét értelméről és magáról az emberi testről...pl.hogy az ember tulajdonképpen "csak" elme (ennélfogva az egész személyiséged is "csak" az elméd) és éppen ezért mennyire ki vagy szolgáltatva agyad működésének, vagy, hogy mennyire "törékenyek" is vagyunk,  vagy mitől ember az ember, vagy miért is nézünk ki úgy, ahogy kinézünk (mármint biológiai és nem esztétikai értelemben)? Mondhatjátok, hogy ezt valamikor tinédzser/fiatal felnőtt korban korban már le kellett volna tisztáznom magamban, és higgyétek el, meg is tettem, és nem is okozott problémát a dolgok helyes szemlélete, egészen 2015 februárjáig....:) ,de most mindez baromi nagy szorongásokat okoz nekem...mármint, hogy ilyeneken "kell" 38 éves fejjel gondolkodnom...Köszi, hogy elolvastátok!

 

Üdvözlettel:Syn

 

 

re-nora Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5779

Köszönöm szépen a segítséget, Dorka! :)

Előzmény: G. Dorka (5777)
Tomi026 Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5778

Dorka megosztod velünk ezt a természetes gyógyító technikát bővebben is?

G. Dorka Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5777

Én kitöltöttem. :) Sok sikert a szakdolgozathoz!

re-nora Creative Commons License 2015.03.23 0 0 5776

Kedves Felhasználók!

A segítségüket szeretném kérni!
Rejtő Nóra vagyok, a Debreceni Egyetem harmadéves pszichológus hallgatója. Szakdolgozatomban a KÉNYSZERBETEGSÉG/OCD témakörét vizsgálom. Segítségre lenne szükségem a dolgozatom kutatási részéhez szükséges kérdőívcsomag kitöltésében, ami kb. 15-20 percet vesz igénybe. Minden egyes kitöltés nagyon nagy segítség a számomra. Köszönöm mindenkinek, aki időt és energiát szán a kérdőívem kitöltésére.
Remélem nem okoz gondot, hogy ilyen tartalmat osztok meg.

A kérdőív az alábbi linken érhető el:

https://docs.google.com/forms/d/1xZ5g21B0SvN_WCm9x-MML0lMPVgxL2BcQjkNFq47vbg/viewform

G. Dorka Creative Commons License 2015.03.22 0 0 5775

Sziasztok!

 

Én is új vagyok itt, gondoltam, írok.

26 éves nő vagyok, 3 hónapja vannak agresszív kényszergondolataim. itaa8: elég hasonló helyzetben vagyunk.

Az elején nagyon-nagyon rosszul voltam, most már az erős szorongás elmúlt, de a kényszeres gondolatok és több-kevesebb félelemérzet megmaradt.

Pszichiáternél nem voltam, pszichológushoz járok kognitív viselkedésterápiára, de nem érzem, hogy bármit is segítene. Ami nagyon sokat segít, az egy természetes gyógyító technika, amit minden nap gyakorlok. Emellett Padma Nervotonint is elkezdtem szedni, ez egy étrend-kiegészítő, ez is jó.

 

Gyógyulást kívánok mindenkinek! :)

 

Dorka

hópihe007 Creative Commons License 2015.03.18 0 0 5774

nálam az vált be mikor "vmit nem úgy raktam le" és jött a szorongás, h direkt megálltam, h nem igazítom meg + azt mondtam magamnak, h akkor történik rossz ha elkezdem igazgatni :) egyből eltekintettem az igazgatástól, h ez jó v rossz taktika nem tudom, de hasznos.

a rossz gondolatok ellen pedig.. tudatosítani kell, h ezek "csak" impulzusok, rossz beidegződés, képzeld el mi lenne ha azt megtennéd vetítsd le végig magadnak, rájössz h fantázia és, h a büdi életbe nem tudnád megtenni, hiszen attól, h szorongsz a tudatod tiszta és az is marad, a valóságban kell maradni, ez egy érzet, ha egyszer megízleled ki lehet szállni a hintából.

 

Zsu, pedig az voltam, lehet vagyok is.. bár inkább már csak különc, megtartottam az ocd-ből a hasznos dolgokat, szeretek túl pedáns lenni, a rossz dolgaiból pedig mindig is megpróbáltam és fogok is kimászni, sokat kellett hozzá kutatni, sokat szenved az ember addig, de kőkemény akarat előre visz.. persze azt is el kell fogadni, h olyan, mint ocd előtt, olyan nem leszel, nekem is maradt néhány heppem.

pathfinder1000 Creative Commons License 2015.03.11 0 0 5772

A mozgás tényleg segít valamennyit, én is szoktam kondizni, futni, biciklizni, de amikor ezeket csinálom, közben is jönnek néha kényszeres gondolatok, amiket alig bírok megállni kényszercselekedet nélkül. pl leteszem a súlyt, erről bevillan valami hülyeség hogy valami rossz dolog fog velem történni amiért úgy tettem le a súlyzót, ezért ha nembírom megállni a kényszercselekvést, akkor vissza felveszem a súlyzót és nem úgy teszem le ahogy volt, hanem kicsit odébb, és ettől nyugszok meg, mert képzeletem szerint akkor már nemfog megtörténni, tudom hogy hülyeség, meg hogy semmi köze hozzá, de olyan foku szorongást okoz az a negatív gondolat, hogy van amikor kényszercselekedeim vannak, de van amikor megbírom állni kényszeres cselekvés nélkül. Nekem az alkohol se segít, olyankor is jönnek negatív gondolatok, amit bogyókat felírtak nem szedem, félek hogy megzavarodok tőlük, amúgy anafranilt meg rivotrilt írtak fel, anafraniltol olyan voltam mint aki álomvilágban él, rivotril magába még egész jó volt, alig jöttek kényszeres negatív gondolatok, viszont utánna azt vettem észre hogy memóriazavarom volt, nemjutottak eszembe dolgok, dolgokat elfelejtettem, ebből azt vontam le hogy hülyit, ezért nem szedem egyiket se. Terápia szart se ért, a pszcihológus olyanokkal próbálkozott, hogy írjam le egy papírra a kényszergondolatot kismilliószor, hogy csökkenjen az általa kiváltott szorongás, hát nem csökkent, meg mikor jött valami gondolat, rávert egyet az asztalra hogy ébredjek fel a gondolkodásból, az se segített, utánna meguntam bejárkálni nemjárok a pszcihológushoz se már. Én sokáig azt se tudtam hogy mi a bajom, 15 éves koromban kezdődött, és csak 23 évesen mentem pszchihológushoz, addig nemtudtam hogy mi a bajom, nembeszéltem róla senkinek, szégyelltem. Nálam a sötét borús idő erősíti a tüneteket, a napos idő enyhíti. Én már fejlődtem mert az esetek 80% ában megtudom állni a kényszercselekvést, eddig nemnagyon tudtam megállni se. De a gondolatokat még mindig nem tudtam megszüntetni. Úgy vagyok vele hogy leszarom, mert tudom hogy semmi köze hozzá, és nem kell ezerszer megcsinálnom valamit egymás után hogy ne történjen rossz dolog, de azért a negatív gondolat elég erős szorognást kelt bennem, de már ez is haladás hogy megtudom állni kényszercselekvés nélkül. Eddig kb egy nap 10 szor jött rám, na olyankor amit éppen aktuálisan csináltam háromszor négyszer újra megcsinálni ugyanazt gondolhatod, idegesített is, szívta az energiámat feleslegesen, aki látott hülyének nézett, szenvedtem miatta. És ez így ment 8 évig míg elnem mentem pszhológushoz, aki megtudtam mondani hogy ez kényszerbetegség. Nálam nemtudom miért van ez senkinál nincs a családban csak nálam. Ez szerintem gyógyíthatatlan aki egyszer elkapja az sose gyógyul ki belőle, max a tüneteket lehet csökkenteni.

Előzmény: Tomi026 (5771)
Tomi026 Creative Commons License 2015.03.11 0 0 5771

Sziasztok. Rátaláltam erre a fórumra keresgélés közben és úgy gondoltam írok én is.

 

Röviden a történetem:

Nálam kb 5 éve diagnosztizáltak egy betegséget és feltűnően jól viseltem, aztán az lett a vége, hogy pánikbeteg lettem. Jobban mondva elsőre annak hittem magam, aki szimplán hipohonder tünetekkel küzd. Mára viszont kezdem belátni, hogy ez inkább kényszerbetegség. Túlnyomórészt kényszergondolatokról van szó, kis részben pedig kényszercselekvésekről (3x is megnézem becsuktam-e a kaput, mert félek a kutya kiszökik). A kényszergondolatok eddig jöttek mentek, hullámvölgyeim voltak. Mostanság viszont elég nehéz a helyzet, így nem is csodálkozom,hogy rám szakadt ez az egész, mert pszichésen eléggé le voltam terhelve. A szakdolgozat, az államvizsga, a szájsebészeti műtétem és egyéb apró egészségügyi gondjaim kicsapták a biztosítékot.

 

 

Azt az egyet azért szögezzük le,hogy ez nálam évek óta tart és voltak olyan időszakok, amikor szinte tünetmentes volt (még ha csak rövid időre is). Ezt azért írom le, hogy aki új a témában az tudja, nem feltétlen a gyógyszer az egyedüli megváltás (bár beismerem soha nem szedtem még, viszont megfogadtam ,hogy most kezeltetni fogom magam). Persze elég genyó egy betegség, ember legyen a talpán aki el bírja viselni, Nekem is vannak olyan időszakaim, mikor legszívesebben eltűnnék a föld színéről, annyira kínoz. Például az elmúlt 2 nap is ilyen.Nekem jelenleg 2 napja agresszív gondolataim vannak (és persze az éveken át voltak is jópárszor,de szerencsére eddig csak időszakosan), félek,hogy kárt teszek a szeretteimben,hogy kést vágok beléjük. Bevallottam a szüleimnek ezt és amint begyógyul a fogam el akarok menni kezeltetni magam. Viszont azt ne feledjétek, hogy a sok mozgás is rengeteget segít. Én szoktam edzegetni és jógázni is rendszeresen, viszont 3 hete nem csinálom a foghúzásom miatt (és még legalább 2 hét mire újra elkezdhetem, így bitang nehéz időszak lesz ez).

 

A futást akarom most berendszerezni és van itthon egy boxzsákom amit 2 napota 15-20 percre megcsapkodok majd. Higgyétek el, rengeteget segít, amikor aktívan edzettem heti 5 alkalommal szinte tünetmentesnek mondható voltam, amikor pedig jött egy kósza gondolat nem kínzott, mert annyira jó kedvem volt,hogy nem értem rá foglalkozni vele.

 

Az mindenesetre érdekelne a jelen lévőktől,hogy Ti mit próbáltok tenni azért ,hogy jobban legyetek (a gyógyszeres kezelésen és a terápián kívül)? Mik voltak a legtutibb dolgok, amik rengeteget dobtak rajtatok?

Nálam ez egyébként szerintem gén alapú,nővérem is hasonló szisztémában tipeg hosszú évek óta. Ugyanakkor részben magamnak is köszönhetem, mert 7 hónapja itthon vagyok a diplomamunkám miatt és begubóztam valósággal. Állítólag az OCD a depresszióval párhuzamban áll, az esetek túlnyomó részében egyenesen abból következik. Mit gondoltok erről?

LonelyMaster4 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 5770

Szed itt valaki anafranil-t OCD-re rajtam kívül? Úgy tudom ez az egyik legerősebb (és legrégibb) szer erre a betegségre, jó sok mellékhatása is van... Az áterem nemrég emelte fel a napi adagot a maximális dózisra (300 mg), de azóta is csak 150-et szedek, mert egyrészt viszonylag így is jól vagyok, másrészt már így is olyan durva mellékhatásokat produkál hosszú évek óta, hogy teljesen tönkreteszi az életminőségemet (nagyon durva székrekedés, kézremegés, stb)... :S

arthurhastings Creative Commons License 2015.03.06 0 0 5769

Helló, én is fogytam, de csak az miatt hogy a kardiológusom szigorú diétát írt elő mert a véredményemben az egyik érték túl magas volt. Egyébként van egy kis hasam , de nem vagyok kövér.

Ami a pörgést illeti, szerintem a gyógyszertől van, mert azé' nem szoktam ennyire pörögni. De annyira még nem zavaró mivel hogy csak néha érzem, meg végül is csak 3 hete kezdtem el szedni. Úgy hallottam hogy ezeknél a gyógyszereknél 4-6 hét is kell mire elkezdenek normálisan hatni.

Előzmény: ZSUindex (5768)
ZSUindex Creative Commons License 2015.03.06 0 0 5768

Szia, igen, fevarint szedek. Mellékhatását nem érzem. Bocs, de nem lehet, hogy a tavasz az, ami felvillanyoz?

Február végén én is mindig elkezdek tevékenykedni, újrapakolom a lakást, átrendezek, stb. stb.

Le is adok ilyenkor 2 - 3 kilót...

:) :) :)

 

Zs.

Előzmény: arthurhastings (5767)
arthurhastings Creative Commons License 2015.03.06 0 0 5767

Szia!

Köszi a válaszod és a bíztatást.

Azt szeretném kérdezni hogy te szedsz vagy szedtél -e vmilyen bogyót? Mennyi idő volt mire kifejtette hatását?

Én 3 hete szedem. Kezdem teljes jól érezni magam (most jelenleg is), de néha nagyon pörget, mintha fel lennék villanyozva. Ez elmúlik ha beáll agyógyszer vagy mindig ilyen lesz hogy néha felpörget. Neked erről milyen tapasztalatod van?

Válaszod előre is köszönöm.

Előzmény: ZSUindex (5766)
ZSUindex Creative Commons License 2015.03.05 0 0 5766

Szervusz arthurhastings,

 

Jó, hogy írtál. Gyors gyógyulást kívánok! Nem egy öröm, amit át kell élned, de szerencsére segítséget kértél, és kaptál. Tulajdonképpen velem is hasonló volt a helyzet, bár az életünk másképpen alakult. Ismerem azt az érzést, hogy teljesen rendben mennek a dolgok, de valami régi élmény esetleg egészen mélyen felkavar valamit. Túl sokáig voltál fiatalon Te is, én is készenléti állapotban valaminek az elhárítására. Később ez előjöhet, és valamitől készenléti állapotba kapcsolunk, irreális módon ... Talán ez történt velünk, talán nem.

Lényeg, hogy előre nézzünk, és amit jól tudunk végezni, végezzük még jobban.

Zsuzsa

Előzmény: arthurhastings (5765)
arthurhastings Creative Commons License 2015.03.04 0 0 5765

Sziasztok!

Én egy 38 éves férfi vagyok, 3 hete voltam pszichiáternél és kényszerbetegséget állapított meg. Igazából évekkel ezelőtt kezdődött a dolog, de bánatomra most karácsony előtt nagyon előjött. Ami nagyon idegesített, mert az ünnepek közül a karácsony a kedvencem.

Tüneteim, gondolataim, érzéseim hasonló amit itt már többen leírtak. Pl.: hogy valamelyik szerettembe belevágom a kést, halálfélelmek vagy valakinek elnyomom a cigit a homlokán, vagy néha késztetést érzek hogy kiugorjak az erkélyről. Pedig szerintem nem vagyok szuicid hajlamú, és nem is érzem azt hogy valami nagyon bántana és ez miatt önygyilkos akarok lenni. Betegségtől való félelmeim is vannak főleg szívvel kapcsolatos, pl.: infarktusom lesz stb... Olyan is van hogy amikor egyedül kell otthon aludnom néha azt képzelem hogy valaki áll az ajtóba és néz.
Ezek a gondolatok néha teljesen kikészítenek, néha már attól félek hogy megőrülök, vagy skizo leszek.

Igazából nem tudom hogy mi volt a kiváltó ok hogy ezek a gondolatok eluralkodtak rajtam mert másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy elég jó és kiegyensúlyozott  környezetben élek. A párommal jól megvagyunk és úgy érzem hogy viszont szeretjük egymást. Hál' Istennek anyagi gondjaink sincsennek. A munkahelyemen már 16 éve dolgozom és jó kollégák vesznek körül.
Viszont gyerekkorom közel sem volt ennyire rózsás. Sajnos édesapám alkoholosita volt, és ebből kifolyólag folyamatos balhék, veszekedések, anyagi gondok voltak otthon. Fizikálisan bántani soha nem bántott minket. Majd 17 éves koromban szemem láttára édesapám meghalt infarktusba. Ráadásul akkor csak ketten voltunk otthon.

Egy jó hírű magán pszichiáterhez járok és idáig még meg vagyok elégedve. Szerinte genetika is lehet a dologban hogy ez nekem előjött, mivel édesapám családjában gyakoriak voltak a pszichés problémák. Serlift-et írt fel (1,5x1), valamint Frontint (3x1) amíg a Serlift ki nem fejti hatását.

Igazából nem tudom hogy miért is írtam ezeket le, mivel nem vagyok egy fórumozós tipus. Talán azért mert ahogy olvastalak titeket és amiket leírtatok sokszor én is ugyan azokat éreztem és gondoltam  és habár kicsit bizarul hangzik de jó érzés az hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Meg úgy látom hogy itt egy normális társaság jött össze.