Köszönöm a gyors választ én is ezen gondolkozom, viszont nem tudom hogy állami vagy maszek orvost keressek. Orvosa válogatja a hozzáállást, viszont állami ellátásba nem lehet egyszerre bekerülni mert szarnak rád. Gondolkozom hogy beszélnem kéne egy ilyen beteggel csak nem ismerek senkit. Zala megyében élek, szóval ha esetleg valaki van erre fele szívesen beszélgetnék vele.
A tanácsotokat szeretném kérni. Én is ezzel a betegséggel küszködök már régóta, főleg az utóbbi évben. Sokszor nagyon elhatalmasodik felettem a kényszer és az általa diktált cselekedetek. Az őrületbe kergetnek és a napi tevékenységemet is nagy mértékben befolyásolják. Ez évben érettségiztem és az egyetemet is halasztanom kellett miatta, volt hogy annyira ideges voltam már hogy könyékrepedés volt a vége egy ütésnek a falba. Tesóm vette észre rajtam én nem mertem beismerni pedig tisztában voltam vele hogy kényszerbeteg vagyok. Szeptember óta járok pszichiáterhez, viszont nem érzem hogy segítene. Tudom hogy rengeteg időbe telik a gyógyulás, azonban a gyógyszerek mellett is magas szinten jelen van a szorongás és a kényszerek és kényszercselekedetek. Először Paroxat-ot szedtem Frontinnal párosítva viszont nem használt nagyobb dózis mellett sem. Szóval az én javaslatomra a pszichiáter más gyógyszereket írt fel, köztük a Xanax-ot is, viszont még ezeknek sem érzem hatását.
A kognitív terápiát próbálgatom, és inkább ezt preferálom a gyógyszerek helyet vagy együttesen velük. Azonban javulásnak nincs sok jele, rengeteg új kényszer jelenik meg vagy fokozódik. Pszichoterapeuta bevonásának kérdésére a pszichiáterem sértődötten reagált és nem tanácsolta. Szóval ebben szeretnem segítségeteket, tippjeiteket kérni.
Sziasztok! Valaki tud esetleg valamit Mórotz Kenézről? Róla olvastam, hogy a kényszerbetegség egyik legnagyobb szakértője Magyarországon, de semmilyen elérhetőségét nem találom az interneten.
Szia! :-) Nálam három éve diagnosztizálták a betegséget, de akkorra már tudtam, és én magam fordultam egy mentálhigiénés központhoz, mivel az ingyen van, ugyanakkor egy órás foglalkozás egy alkalom. Nagyon meg akartam gyógyulni, így elfogadtam a gyógyszeres kezelést, továbbá felvállaltam nyiltan, hogy igen én kényszerbeteg vagyok. Sertralint kaptam fokozatosan emelt adagban. A csúcs adag 150 mg volt/nap. Az elsőnapokban borzalmasan rosszul voltam a gyógyszertől, de mivel felvilágosítottak, hogy ez így lesz, igyekeztem nem megilyedni, és mivel nagyon meg akartam gyógyulni tűrtem, és nem dobtam félre a gyógyszert. Pár nap mulva már elmultak a roaszullétek, és én kezdtem érezni a jótékony hatást. A kényszerek mára nagyon minimálisra csökkentek, szabad vagyok, és jól érzem magam. Jelenleg napi 100 mg-ot szedek, és mostanában gondolkodom azon, hogy fokozatosan elhagyjam a gyógyszert, persze az orvossal egyeztetve. Nem volt egyszerű a gyógyszerrel sem a kényszerek levetkőzése, mert ez bizony kemény menet, de a gyógyszer valahogy bátorságot adott ahhoz, hogy nemet tudjak mondani a kényszereimre. Fontos volt hogy nem csináltam belőle titkot, mivel így az emberek nem szégyenlni valónak látták a dolgot, és nagyon sokat segítettek. Örülök, hogy együtt működtem a dokival, és most is úgy vagyok vele, hogy megpróbálok a gyógyszer nélkül élni, de ha a kényszerek visszajönnek nem habozom, és akkor marad a gyógyszer, mert mégegyszer ne akarok úgy élni ahogy azelőtt. Köszönöm abból elég volt. Ez a gyógyszer csak egy bogyó, ami nem tompít nem nyom el, viszont jól vagyok tőle, és megtanultam újra felhőtenül élni, nevetni. Akarom tdni, hogy megy-e nélküle, hisz most már gyógyultnak érzem magam, de ha visszaesem oda, ahol negyven percig nézegettem nagykabátba a gázt, hogy tényeg el van-e zárva és nem tudtam elindulni dolgozni, akkor inkább ezt a bogyót választom, meg egy normális életet. Nekem ez a történetem. Amúgy a legnehezebb időkben írtam ide, ott látható milyen voltam akkor. Sok sikert a gyógyuláshoz, sok akaratot, és nem sírunk este, hanem előre nézünk és cosan meg akarunk gyógyulni! OK? :-)
El kell fogadni, és nem foglalkozni vele, főleg nem rágörcsölni. :) Ha ismeri az ember saját magát, akkor tudja hogy soha nem teszi meg ezeket a dolgokat, ergo nem kell rástresszelni.
Kedves Sza csi, ha használod még ezt az oldalt, és látod az üzenetem, kérlek írj itt, vagy vedd fel velem a kapcsolatot a libacomb@gmail.com-on!!! Nagyon fontos!Köszönöm....
Mióta vagy beteg, és milyen gondolataid vannak? Írd ki magadból, hogy mi bánt és milyen gondolatok kavarognak konkrétan a fejedben, már az is egy kis megkönnyebbülés, még ha nehéz is ezt leírni. A pszichológus nem biztos, hogy maximális segítség, de mindenesetre segíthet a betegség feldolgozásában és könnyítésében. Ne félj magadtól, sosem teszed meg azt, ami a fejedben zajlik, az nem Te vagy.
Több tippet is írtam korábban másoknak is, hogy mi segíthet még, görgesd a fórumot lejjebb. Szívesen segítek bármiben. Mennyi idős vagy, ha megkérdezhetem? :) Üdv.
A kényszer betegségek HIPNÓZISSAL GYÓGYÍTHATÓK !!! dremal@citromail.hu..Én Debrecenben élek és 30 éve foglalkozom a hipnózis gyógyításra történő alkalmazásával..
Azt szeretném kérdezni, hogy tudnátok-e Budapesten ajánlani olyan szakembert aki ennek a területnek a specialistája, vagy segített nektek, illetve alkalmaz ingerexpozíciós technikát.
Van számos technika, amivel csökkenteni lehet a kényszergondolatok és késztetések erejét, de véleményem szerint nem mindenkinél egyformán hatásosak és nem mindegyik vezet végleges eredményre (sajnos ez egy ilyen makacs betegség/állapot).
Nekem agresszív tartalmú kényszerkésztetéseim vannak (önmagam ellen irányulóan), és attól rettegek, hogy akaratom ellenére megteszem ezeket. Sokszor olyan valóságosan élem meg ezeket az impulzusokat, hogy nehezen is hiszem el, hogy valójában nem akarom megtenni, mert olyan erős a késztetés. Aztán végül persze mégiscsak enyhül és "megkönnyebbülök".
Nekem bevált, hogy azt mondom magamban: "Ezek csak tünetek, téves gondolatok, amiknek valójában semmi közük hozzám, csak a szorongás nyilvánul meg ilyen valótlan formában. Eddig sem történt meg soha az, amitől félek, így hát értelemszerűen ezután sem fog."
Először köszöntsd a tudatodba törekvő gondolatot , mint egy "régi ismerőst", aki ismét benézett hozzád egy időre. Marad egy darabig, de tudod jól, hogy végül elmegy. Engedd is el, hadd menjen békében.
Fontos tudatosítani magunkban, hogy egy felbukkanó gondolat, érzés, késztetés egyáltalán nem egyenlő a cselekedet megvalósításával, vagy hogy a gondolat tartalmával egyetértenénk. Ezért kényszer és ezért küzdünk az állandó bizonytalansággal, a gondolataink feletti teljes kontroll igényével.
Próbálhatód a gondolat stop módszerét is, amikor a felbukkanó kényszergondolatot mindig megállítod (fejben) egy "stop" parancsszóval, így nem engeded a gondolatspirált tovább.
Vagy kijelölhetsz egy konkrét időpontot a nap folyamán (pl. délután, vagy estefelé valamikor 10 percet), amikor felidézed tudatosan a szorongást keltő kényszergondolatot. De csak abban a konkrét időben teheted meg és napközben, amikor egyébként felbukkan a gondolat, mondod magadban, hogy majd csak akkor foglalkozol vele, amikor eljön a (kijelölt) ideje, máskor nem.
Próbálhatsz önszuggesztiós módszereket is (pl. Emile Coué), ezeknek érdemes utánaolvasni ha úgy érzed, hogy fogékony vagy rá.
Egyelőre többet nem is írok, mert egyrészt, szerintem ezek a leghatékonyabbak, másrészt nincs értelme sokféle módszert keverni.
Bp. környéki pszichiátert sajnos nem tudok ajánlani, de mindenképpen javaslom, hogy keress egy megbízható, szakmailag hozzáértő terapeutát, aki sokat tud segíteni.
Most regisztráltam. Örülök, hogy rátaláltam erre a topicra. Időbe fog telni,de végig fogom olvasni.
Évek óta küzdök kényszerességgel. Akkor kezdődött, amikor egy kis üzletben dolgoztam egyedül és én is zártam mindig. Na, ott kezdődött. Vagy 10x is képes voltam visszamenni, hogy biztos bezártam-e. Aztán otthon is elkezdődött. Képes voltam a villamosmegállóból visszamenni a hetedik emeletre, hogy kidobjam a cigicsikkemet, nehogy felgyulladjon a lakás miatta. És kezdedét vette a kálváriám. Már fizikai tinezeket produkáltam, uavarta az életemet. 30 percig tartott, hogy elinduljak otthonról. Biztos, hogy elzártam a gázt? Lekapcsoltam a villanyt? Bezártam az ajtót? Nah, végül elhúztam a háziorvoshoz, tényszerűen közöltem, hogy mi van, tovább kdött pszichiáterhez, aki gyógyszert írt fel. 3 hét itán hatott, mintha mázsás tehertől szabadultam volna. Igen ám, de közben kiköltöztem külföldre,és úgy döntöttem, hogy abbahagyom. 2-3 hónapig nen volt probléma, de megint volt strésszesebb időszakom és azóta kéz a kézben járunk. Nem tudom, hogy mit tehetnék :( ha a párom délutános, a szünetemben nem is megyek haza, mert tudom, hogy alsó hangon 20 perc, mire el merek menni otthonról és a telefonommal videót csinálok, hogy később visszanézhessem, amit sosem teszek, de megnyugtat. Munkahelyen is videózok, hogy biztos minden le van kapcsolva. És nem tudom, hogy mit tehetnék, mert borzasztó idegesítő, hogy nem vagyok yan, mint a többi normális ember. Hogy nem bízok magamban, hiába látom, hogy lekapcsoltam, de mindig ott van a fejemben a kérdés, hogy biztos?
Remélem választ találok a problémám megoldására, mert ez borzasztó így. És évek óta...
Egyszer bele akartam rúgni egy kis színes játékvödörbe, ami egy a földből 10 centire kiálló vas csatornatetőn állt. Tiszta erőből rúgtam, de nem a vödörbe sikerült, hanem az acél csatornatetőbe... Azóta nem rugdosok.
Szia!Koszonom a megnyugtato sorokat,igyekszem majd elolvasni a linkben kuldott cikket.
Pontosan en is olyan vagyok,aki sosem bantana senkit!Altalaban mindenhol leplezem,de ha neha egyedul vagyok,
akkor elojon!Olyan tenyleg abszurd dolog,ami egyszeruen talan nevetseges,de nekem szornyu!
Nos a te problemadra valaszolva,telefon oda koccintas,baratno lefejeles,ilyen nem volt!
bar hozza teszem,hogy gondolatban,baratno bantasa ilyen eloforult!Bocsanat,de konnyes a szemem,ha ragondolok,
hogy ilyet tegyek isten orizz!!A te esetedben,szerintem annyira belelovelted ezekbe a fent emlitett gondolatokba
magad,hogy veletlenul hozza ertel a telefonoddal a falhoz,vagy veletlenul a baratnodhoz termeszetesen akaratodon kivul!Jobbulast kivanok!Magyarul sz....rjuk le ezt az egesz baromsagot!☺Csak a valosag letezzen!Udv.
Szia! Elolvastam a hozzászólásaidat és reagálok rájuk, illetve én is szeretnék választ kérni 1-2 gondom bajomra :) Nekem kb 10 éve( kisebb nagyobb szünetekkel) vannak olyan agresszív tartalmú kényszer gondolataim mint neked. Most vagyok 25 éves szóval nagy szívás :) Voltam már pszichológusnál , habár terápiát nem csináltunk, de ő azt mondta hogy az miatt vannak ezek mert felgyülemlett erőszak, vagy stressz van bennünk. Igazából sosem segített annyira a pszichológus, szerintem az embernek magában kell megoldania. Gyógyszert sosem szedtem. Nekem is régebben voltak gyilkosság típusú gondolataim, manapság sokkal gyengébbek, talán másnak már nevetségesek is, bár nekem még mindig sokszor nagy szorongáskeltőek. Körülbellül 1 éve újra előjöttek, azelőtt 2 évig nyugi volt, és szerintem azért mert máshogy gondolkodtam, nem törődtem a gondolatokkal és akkor meggyógyultam, de aztán lehet a sok stressz az egyetemen visszahozta. Úgy értem, hogy az én gondolataim mostanában gyengébbek mert ilyenre gondolok, hogy például közel van egy családtag akkor megütöm, vagy hasonlók, de nem úgy hogy nagyon súlyos lenne, csak mondjuk utána már félne tőlem. Vagy hogy saját magamat bántom. Vagy hogy állatokat, pl macskát bántok. Még mindig kicsit szorongva vagyok állatok közelében. Illetve ami még nagyon rossz, hogy mostanában attól is félek, hogy tönkreteszek dolgokat. Például leejtem a telefonom, vagy összetöröm a tévét, vagy kitöröm az ablakot vagy volt már úgy hogy egy pohár víz volt a kezemben és attól féltem hogy leejtem. Bármi előjön, ami engem zavar és elkezd az agyam agyalni rajta.
Mivel nekem 10 éve van és nem tettem semmi rosszat, biztos hogy nem teszed meg, aki bánt másokat az nem gondolkodik ilyeneken :) Tudom hogy nehéz elhinni ezt hogy megbízz magadban, főleg amikor jön a gondolat, de valahogy el kell hinni és ne félj magadtól.
Akkor a gondom-bajom
Nekem szokott olyan lenni, ami még ijesztőbb, hogy közelebb kerülök a gondolathoz, például volt már úgy hogy attól féltem hogy mondjuk nagyon megharapom a szám(hogy vérzik meg ilyenek) és ilyenkor kicsit tényleg megharaptam a szám de nem annyira hogy fájt volna meg ilyenek. Ez gyakran előjön, illetve hasonlók. Volt már úgy, hogy félek hogy széttöröm a telefonom és akkor kicsit hozzáütöttem valamihez és megijedtem, hogy miért csináltam, persze nem történt semmi baja. De nem tudom miért csinálom ezt, talán hogy az megerősítsem magam, hogy ha közel kerülök hozzá akkor se teszek semmi rosszat. Vagy volt már olyan, hogy attól féltem hogy lefejelem a barátnőmet és kicsit tényleg hozzákoccant a fejem, de annyira kicsit hogy ő észre se vette. Ilyenkor nagyon bepánikolok általában és megijedek és nem értem miért csinálom amikor nem bántanám sose.
Neked is szokott ilyen lenni? Illetve ez mi lehet?
Egyébként én is teljesen más vagyok mint a gondolatok, gondoskodó, óvatos, figyelmes, egyáltalán nem agresszív. Például sose bántottam vagy ütöttem meg még sose senkit. Szerintem az összes ilyen gondolatú OCD-s ilyen személyiség.
Ami nekem segített és szerintem ez az egyetlen megoldás, hogy próbálj meg nem figyelni a gondolataidra és engedd el őket, bízz magadban hogy nem bántasz senkit és ha jön egy kényszergondolat a kisgyerekeddel akkor ne hagyd el a helyszínt, hanem menj a kényszergondolat irányába. Az agyunk játszik velünk, minél többet agyalsz rajta annál többet és erősebben jön elő, mutasd meg neki, hogy te vagy az erősebb. Ne félj a kényszergondolattól. Ez csak gondolat. Ha nem fogsz rá figyelni akkor el fog múlni. Csinálj olyat amit szeretsz és élvezd az életet mert rövid. Ha tudsz angolul akkor ez a cikk fontos lehet: http://youhaveocd.com/2011/08/11/why-are-your-ocd-thoughts-not-going-away/
