A segítségüket szeretném kérni! Rejtő Nóra vagyok, a Debreceni Egyetem harmadéves pszichológus hallgatója. Szakdolgozatomban a KÉNYSZERBETEGSÉG/OCD témakörét vizsgálom. Segítségre lenne szükségem a dolgozatom kutatási részéhez szükséges kérdőívcsomag kitöltésében, ami kb. 15-20 percet vesz igénybe. Minden egyes kitöltés nagyon nagy segítség a számomra. Köszönöm mindenkinek, aki időt és energiát szán a kérdőívem kitöltésére. Remélem nem okoz gondot, hogy ilyen tartalmat osztok meg.
26 éves nő vagyok, 3 hónapja vannak agresszív kényszergondolataim. itaa8: elég hasonló helyzetben vagyunk.
Az elején nagyon-nagyon rosszul voltam, most már az erős szorongás elmúlt, de a kényszeres gondolatok és több-kevesebb félelemérzet megmaradt.
Pszichiáternél nem voltam, pszichológushoz járok kognitív viselkedésterápiára, de nem érzem, hogy bármit is segítene. Ami nagyon sokat segít, az egy természetes gyógyító technika, amit minden nap gyakorlok. Emellett Padma Nervotonint is elkezdtem szedni, ez egy étrend-kiegészítő, ez is jó.
nálam az vált be mikor "vmit nem úgy raktam le" és jött a szorongás, h direkt megálltam, h nem igazítom meg + azt mondtam magamnak, h akkor történik rossz ha elkezdem igazgatni :) egyből eltekintettem az igazgatástól, h ez jó v rossz taktika nem tudom, de hasznos.
a rossz gondolatok ellen pedig.. tudatosítani kell, h ezek "csak" impulzusok, rossz beidegződés, képzeld el mi lenne ha azt megtennéd vetítsd le végig magadnak, rájössz h fantázia és, h a büdi életbe nem tudnád megtenni, hiszen attól, h szorongsz a tudatod tiszta és az is marad, a valóságban kell maradni, ez egy érzet, ha egyszer megízleled ki lehet szállni a hintából.
Zsu, pedig az voltam, lehet vagyok is.. bár inkább már csak különc, megtartottam az ocd-ből a hasznos dolgokat, szeretek túl pedáns lenni, a rossz dolgaiból pedig mindig is megpróbáltam és fogok is kimászni, sokat kellett hozzá kutatni, sokat szenved az ember addig, de kőkemény akarat előre visz.. persze azt is el kell fogadni, h olyan, mint ocd előtt, olyan nem leszel, nekem is maradt néhány heppem.
A mozgás tényleg segít valamennyit, én is szoktam kondizni, futni, biciklizni, de amikor ezeket csinálom, közben is jönnek néha kényszeres gondolatok, amiket alig bírok megállni kényszercselekedet nélkül. pl leteszem a súlyt, erről bevillan valami hülyeség hogy valami rossz dolog fog velem történni amiért úgy tettem le a súlyzót, ezért ha nembírom megállni a kényszercselekvést, akkor vissza felveszem a súlyzót és nem úgy teszem le ahogy volt, hanem kicsit odébb, és ettől nyugszok meg, mert képzeletem szerint akkor már nemfog megtörténni, tudom hogy hülyeség, meg hogy semmi köze hozzá, de olyan foku szorongást okoz az a negatív gondolat, hogy van amikor kényszercselekedeim vannak, de van amikor megbírom állni kényszeres cselekvés nélkül. Nekem az alkohol se segít, olyankor is jönnek negatív gondolatok, amit bogyókat felírtak nem szedem, félek hogy megzavarodok tőlük, amúgy anafranilt meg rivotrilt írtak fel, anafraniltol olyan voltam mint aki álomvilágban él, rivotril magába még egész jó volt, alig jöttek kényszeres negatív gondolatok, viszont utánna azt vettem észre hogy memóriazavarom volt, nemjutottak eszembe dolgok, dolgokat elfelejtettem, ebből azt vontam le hogy hülyit, ezért nem szedem egyiket se. Terápia szart se ért, a pszcihológus olyanokkal próbálkozott, hogy írjam le egy papírra a kényszergondolatot kismilliószor, hogy csökkenjen az általa kiváltott szorongás, hát nem csökkent, meg mikor jött valami gondolat, rávert egyet az asztalra hogy ébredjek fel a gondolkodásból, az se segített, utánna meguntam bejárkálni nemjárok a pszcihológushoz se már. Én sokáig azt se tudtam hogy mi a bajom, 15 éves koromban kezdődött, és csak 23 évesen mentem pszchihológushoz, addig nemtudtam hogy mi a bajom, nembeszéltem róla senkinek, szégyelltem. Nálam a sötét borús idő erősíti a tüneteket, a napos idő enyhíti. Én már fejlődtem mert az esetek 80% ában megtudom állni a kényszercselekvést, eddig nemnagyon tudtam megállni se. De a gondolatokat még mindig nem tudtam megszüntetni. Úgy vagyok vele hogy leszarom, mert tudom hogy semmi köze hozzá, és nem kell ezerszer megcsinálnom valamit egymás után hogy ne történjen rossz dolog, de azért a negatív gondolat elég erős szorognást kelt bennem, de már ez is haladás hogy megtudom állni kényszercselekvés nélkül. Eddig kb egy nap 10 szor jött rám, na olyankor amit éppen aktuálisan csináltam háromszor négyszer újra megcsinálni ugyanazt gondolhatod, idegesített is, szívta az energiámat feleslegesen, aki látott hülyének nézett, szenvedtem miatta. És ez így ment 8 évig míg elnem mentem pszhológushoz, aki megtudtam mondani hogy ez kényszerbetegség. Nálam nemtudom miért van ez senkinál nincs a családban csak nálam. Ez szerintem gyógyíthatatlan aki egyszer elkapja az sose gyógyul ki belőle, max a tüneteket lehet csökkenteni.
Sziasztok. Rátaláltam erre a fórumra keresgélés közben és úgy gondoltam írok én is.
Röviden a történetem:
Nálam kb 5 éve diagnosztizáltak egy betegséget és feltűnően jól viseltem, aztán az lett a vége, hogy pánikbeteg lettem. Jobban mondva elsőre annak hittem magam, aki szimplán hipohonder tünetekkel küzd. Mára viszont kezdem belátni, hogy ez inkább kényszerbetegség. Túlnyomórészt kényszergondolatokról van szó, kis részben pedig kényszercselekvésekről (3x is megnézem becsuktam-e a kaput, mert félek a kutya kiszökik). A kényszergondolatok eddig jöttek mentek, hullámvölgyeim voltak. Mostanság viszont elég nehéz a helyzet, így nem is csodálkozom,hogy rám szakadt ez az egész, mert pszichésen eléggé le voltam terhelve. A szakdolgozat, az államvizsga, a szájsebészeti műtétem és egyéb apró egészségügyi gondjaim kicsapták a biztosítékot.
Azt az egyet azért szögezzük le,hogy ez nálam évek óta tart és voltak olyan időszakok, amikor szinte tünetmentes volt (még ha csak rövid időre is). Ezt azért írom le, hogy aki új a témában az tudja, nem feltétlen a gyógyszer az egyedüli megváltás (bár beismerem soha nem szedtem még, viszont megfogadtam ,hogy most kezeltetni fogom magam). Persze elég genyó egy betegség, ember legyen a talpán aki el bírja viselni, Nekem is vannak olyan időszakaim, mikor legszívesebben eltűnnék a föld színéről, annyira kínoz. Például az elmúlt 2 nap is ilyen.Nekem jelenleg 2 napja agresszív gondolataim vannak (és persze az éveken át voltak is jópárszor,de szerencsére eddig csak időszakosan), félek,hogy kárt teszek a szeretteimben,hogy kést vágok beléjük. Bevallottam a szüleimnek ezt és amint begyógyul a fogam el akarok menni kezeltetni magam. Viszont azt ne feledjétek, hogy a sok mozgás is rengeteget segít. Én szoktam edzegetni és jógázni is rendszeresen, viszont 3 hete nem csinálom a foghúzásom miatt (és még legalább 2 hét mire újra elkezdhetem, így bitang nehéz időszak lesz ez).
A futást akarom most berendszerezni és van itthon egy boxzsákom amit 2 napota 15-20 percre megcsapkodok majd. Higgyétek el, rengeteget segít, amikor aktívan edzettem heti 5 alkalommal szinte tünetmentesnek mondható voltam, amikor pedig jött egy kósza gondolat nem kínzott, mert annyira jó kedvem volt,hogy nem értem rá foglalkozni vele.
Az mindenesetre érdekelne a jelen lévőktől,hogy Ti mit próbáltok tenni azért ,hogy jobban legyetek (a gyógyszeres kezelésen és a terápián kívül)? Mik voltak a legtutibb dolgok, amik rengeteget dobtak rajtatok?
Nálam ez egyébként szerintem gén alapú,nővérem is hasonló szisztémában tipeg hosszú évek óta. Ugyanakkor részben magamnak is köszönhetem, mert 7 hónapja itthon vagyok a diplomamunkám miatt és begubóztam valósággal. Állítólag az OCD a depresszióval párhuzamban áll, az esetek túlnyomó részében egyenesen abból következik. Mit gondoltok erről?
Helló, én is fogytam, de csak az miatt hogy a kardiológusom szigorú diétát írt elő mert a véredményemben az egyik érték túl magas volt. Egyébként van egy kis hasam , de nem vagyok kövér.
Ami a pörgést illeti, szerintem a gyógyszertől van, mert azé' nem szoktam ennyire pörögni. De annyira még nem zavaró mivel hogy csak néha érzem, meg végül is csak 3 hete kezdtem el szedni. Úgy hallottam hogy ezeknél a gyógyszereknél 4-6 hét is kell mire elkezdenek normálisan hatni.
Azt szeretném kérdezni hogy te szedsz vagy szedtél -e vmilyen bogyót? Mennyi idő volt mire kifejtette hatását?
Én 3 hete szedem. Kezdem teljes jól érezni magam (most jelenleg is), de néha nagyon pörget, mintha fel lennék villanyozva. Ez elmúlik ha beáll agyógyszer vagy mindig ilyen lesz hogy néha felpörget. Neked erről milyen tapasztalatod van?
Jó, hogy írtál. Gyors gyógyulást kívánok! Nem egy öröm, amit át kell élned, de szerencsére segítséget kértél, és kaptál. Tulajdonképpen velem is hasonló volt a helyzet, bár az életünk másképpen alakult. Ismerem azt az érzést, hogy teljesen rendben mennek a dolgok, de valami régi élmény esetleg egészen mélyen felkavar valamit. Túl sokáig voltál fiatalon Te is, én is készenléti állapotban valaminek az elhárítására. Később ez előjöhet, és valamitől készenléti állapotba kapcsolunk, irreális módon ... Talán ez történt velünk, talán nem.
Lényeg, hogy előre nézzünk, és amit jól tudunk végezni, végezzük még jobban.
Én egy 38 éves férfi vagyok, 3 hete voltam pszichiáternél és kényszerbetegséget állapított meg. Igazából évekkel ezelőtt kezdődött a dolog, de bánatomra most karácsony előtt nagyon előjött. Ami nagyon idegesített, mert az ünnepek közül a karácsony a kedvencem.
Tüneteim, gondolataim, érzéseim hasonló amit itt már többen leírtak. Pl.: hogy valamelyik szerettembe belevágom a kést, halálfélelmek vagy valakinek elnyomom a cigit a homlokán, vagy néha késztetést érzek hogy kiugorjak az erkélyről. Pedig szerintem nem vagyok szuicid hajlamú, és nem is érzem azt hogy valami nagyon bántana és ez miatt önygyilkos akarok lenni. Betegségtől való félelmeim is vannak főleg szívvel kapcsolatos, pl.: infarktusom lesz stb... Olyan is van hogy amikor egyedül kell otthon aludnom néha azt képzelem hogy valaki áll az ajtóba és néz. Ezek a gondolatok néha teljesen kikészítenek, néha már attól félek hogy megőrülök, vagy skizo leszek.
Igazából nem tudom hogy mi volt a kiváltó ok hogy ezek a gondolatok eluralkodtak rajtam mert másokkal ellentétben én úgy gondolom hogy elég jó és kiegyensúlyozott környezetben élek. A párommal jól megvagyunk és úgy érzem hogy viszont szeretjük egymást. Hál' Istennek anyagi gondjaink sincsennek. A munkahelyemen már 16 éve dolgozom és jó kollégák vesznek körül. Viszont gyerekkorom közel sem volt ennyire rózsás. Sajnos édesapám alkoholosita volt, és ebből kifolyólag folyamatos balhék, veszekedések, anyagi gondok voltak otthon. Fizikálisan bántani soha nem bántott minket. Majd 17 éves koromban szemem láttára édesapám meghalt infarktusba. Ráadásul akkor csak ketten voltunk otthon.
Egy jó hírű magán pszichiáterhez járok és idáig még meg vagyok elégedve. Szerinte genetika is lehet a dologban hogy ez nekem előjött, mivel édesapám családjában gyakoriak voltak a pszichés problémák. Serlift-et írt fel (1,5x1), valamint Frontint (3x1) amíg a Serlift ki nem fejti hatását.
Igazából nem tudom hogy miért is írtam ezeket le, mivel nem vagyok egy fórumozós tipus. Talán azért mert ahogy olvastalak titeket és amiket leírtatok sokszor én is ugyan azokat éreztem és gondoltam és habár kicsit bizarul hangzik de jó érzés az hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Meg úgy látom hogy itt egy normális társaság jött össze.
nehéz elhinnem, hogy kényszerbeteg vagy. Tapasztalataim szerint a kényszerbetegeket örökös bizonytalanság jellemzi, Neked pedig karakteres véleményed van, biztos vagy a meglátásaidban.
Szendi G. az egyetlen olyan magyar aki valamelyest túlmutat a szokásos primitív elméleteken, azt rebesgetik, hogy szcientológus, én spec lesz...m, h mi, de az biztos, h nem sötétben tapogatózik, ez nem azt jelenti, h én az ő szavait iszom v akármi, csupán messziről egyetértek néhány tanulmányával, persze olyan is van tuti, amivel nem.
A gyógyszerekről meg annyit, h az ismerőseid jól reagálnak a placebó hatásra :) ez kb annyi, h ha bekapok egy Pez cukrot, akkor attól elmúlik a bajom.. lehet tényleg elfog, ha annyira hiszek benne, sok ember amint elkezdi gyógyszerezni magát egyből biztonságba érzi magát, ez igaz az antibiotikumokra is. A pszichiátriai gyógyszerek meg pöppet hordoznak magukban veszélyeket, pl a túl magas szerotonin szinttől egyenesen átmehetsz eszelősbe, mániás túlpörgött állapotba, ahol a néha hasznos félelem érzet már nem létezik, ez ugyanúgy beláthatatlan következményekkel járhat.. ez 1edül antidepiktől lehetséges nagyobb adagokban, de egyénenként változhat, keskeny a mezsgye.. a dokik meg szeretik agyongyógyszerezni a jónépet.
Összefoglalva vannak emberek akik gy. nélkül is meggyógyulnak és rohadt sokan vannak úgy akik gy-vel sem, sőt egyre lejjebb.. hidd el sok ilyenről tudok, és pl az én ismerettségi körömben is sokan függővé váltak, rettegnek letenni a tablettákat, de arról panaszkodnak, h úgy érzik teljesen más emberek lettek tőle. Na csak egy kis infó a másik oldalról is, ahol nem a jól csengő reklám szöveg dívik, hogy "a Zoloft-tól újra boldog leszel".
Vita biztos nem fog kerekedni semmiből, ezt én is remélem. Amikor leírunk valamit, akkor a cél nem a hittérítés, hanem egy másik út lehetőségének a jó szándékú felvázolása, ami a gyógyuláshoz vezethet.
A gyógyszerekkel kapcsolatban azért azt is tartsuk szem előtt, hogy statisztikailag hány öngyilkosságtól és egyéb más tragédiától mentették már meg az antidepresszánsok és más gyógyszerek emberek tömegeit. Én pl. családi és ismerősi körben csak olyan példákat tudnék említeni, akik éveken át szedtek gyógyszert, nagyon jól bevált nekik, a legmélyebb gödörből segítette ki őket, nem szoktak hozzá semmihez, minden gyógyszert el tudtak szépen hagyni és hosszú évek (vagy évtizedek) óta gyógyultan élik életüket.
Szendi Gábor elméleteit pedig inkább hagyjuk, mert akkor visszakanyarodnánk az agymosáshoz.
Inkább azt magyarázza el valaki, hogy a féregjárat miért gömb alakú tükörfelület? Na jó, tényleg ne kanyarodjunk el az eredeti témától. :)
Remélem nem fog itt vita kerekedni, ebből a vallási témában, mert felesleges lenne, ez totál szubjektív dolog. Azért írtam nektek, h segítsek.. nekem sajnos nem írta le senki, h mi a helyes út ennek a bajnak a kezelésében, így az a minimum, h én megteszem, aki megérti a lényeget, bár nehéz néha szavakba foglalni a mechanikát, de ha sikerül rájönni a dolog lényegére, akkor felesleges szenvedések sora szűnhet meg.
A pszichiátria témába nem igazán mennék mélyen bele, de sajnos nagyon sok megatívimot hallani, ahogy kb az egész magyar egészségügyről. Én Szendi Gábor elméleteivel értem egyet, aki mivel klinikai szakpszichológus csak van némi belelátása ebbe a témába és pont ő ír nem egy könyvében arról milyen ostoba, időnként barbár tud lenni ez a szakterület, sajnos mind közül ez a legfejletlenebb. Persze itt is minden a pénzre megy, ha az van, akkor terápiák is, pedig nem a gyógyszer fog meggyógyítani, mert az csak átállítja az agy biokémiáját, hidd el konkrét esetekről tudok, h induló enyhe panaszokból, h kerültek az öngyilkosság szélére emberek miután rászoktak a gyógyszerekre. Nem véletlenül említi meg a betegtájékoztató is..
A kényszerbetegséget pszichoterápiával nem nagyon lehet kezelni sajnos, viszont viselkedésterápiával kiválóan! Csak kevesen jutnak el, ez a baj.. és ez is a "nagy" pszichiátria hibája. De az általam leírt tanácsok kb ilyen típusúak.
Hiszek Istenben, de a katolikus vagy másmilyen vallásból nem kérek. Elfogadom a te nézeteidet, te is fogadd el az enyémeket. Engem bevallom őszintén, h zavar az, h ezen a fórumon az eredeti téma helyett átvette a szerepet bizonyos fokú hittérítés. Mindenki hadd döntse el, h mit szeretne, mint mondtam nem ateista vagyok, nagyon is hiszek Istenben, de a magam módján "tartom vele a kapcsolatot", nekem nem kellenek papoknak nevezett közvetítők. Az imádkozásról meg annyit próbáltam csak figyelmeztetésképpen mondani, h igenis egy ocd-s betegnek vigyázni kell vele, mert könnyen ebből a tevékenységből is rituálékat csinálhat, ezzel újabb kényszercselekvéseket létrehozva.
Sok igazság van abban, amit írsz. Valóban amint megpróbál valaki kevesebb figyelmet fordítani a kényszereire, azok enyhülni fognak mert elveszi tőlük a létezésükhöz szükséges energiát. Viszont a pszichiáterek hatékonyságáról egészen más a véleményem. A gyógyszerek bizonyos esetekben igenis szükségesek és nélkülözhetetlenek éppen az agy biokémiai folyamatai miatt. A pszichoterápiának pedig bizonyított hatása van, hiszen ha a betegség létrejön, akkor megfelelő - akár az általad említett pszichológiai - technikákkal helyre is hozható. Tehát a pszichiátria - mint az orvostudomány egyik ága - nem elítélendő.
Engedd meg, hogy a vallás témában is reagáljak azokra a dolgokra amit írtál.
Teljesen világos, hogy a pszichés betegségek (így a kényszerek, depresszió, stb.) többségében megmagyarázhatóak az agyban lejátszódó bonyolult biokémiai folyamatok bizonyos fokú zavarával, ami számos okból alakulhat ki.
Az imádkozásban viszont alapesetben nincs semmi kényszeresség, azt a hívő ember teljesen szabad akaratából cselekszi. Tulajdonképpen beszélgetést folytat Istennel, aki téged, engem és mindent ami a látható és nem látható világon létezik megteremtett. Itt messze nincs szó túlzott vallásosságról (már ha erre van egyáltalán objektív mérce), csak egyszerű hitgyakorlatról. Biztos Te is szeretsz beszélgetni számodra kedves személlyel?! Egy katolikus vallást aktívan megélő ember számára egy ilyen kedves "személy" Jézus Krisztus, aki ráadásul meghallgatja az Őt kereső embert és az imádságban hittel kért dologban segít.
Mostanában sajnos divat lett a vallásosságot és az egyházakat mindenféle pejoratív jelzővel illetni, a hitét gyakorlókat pedig bigottnak tekinteni. Ezt egy hívő ember kellő alázattal és szelídséggel elfogadja. Viszont nem csak Istent kell tisztelni, hanem egymást is. A katolicizmust nagy általánosságban agymosottsággal jellemezni kicsit erős, úgy gondolom messze van a szeretet és a béke eszméitől, de hát mint tudjuk: aki ítéletet mond valamiről, az egyben magát is megítéli.
A lényeg, hogy Jézus Téged is szeret, attól függetlenül, hogy gyakorlod-e a vallást vagy nem, elfogadod-e Őt Uradnak és Istenednek, vagy nem. Az Ő szeretetének és kegyelmének ereje folyamatosan és mindenhol jelen van a világban, annak is, aki Őt elfogadja Istenének és annak is aki nem.
néha elküldöm nehogy elszálljon mobilról amit írok.. szóval engem évekkel ezelőtt az dobott taccsra mikor szembesültem vele, h ez a bajom, hirtelen megakartam szabadulni az összes tünettől, betegségtudatom volt, el voltam keseredve, h akkor én most flúgos vagyok?? ahogy lovalltam bele magam, nőtt a szorongás, félelem, feszültség ördögi köre, bele estem az összes létező csapdájába ennek a nyavajának, szégyen v nem, egy "szép" nyári napon annyira biztos voltam benne, h megőrültem, h bementem a sürgősségire, ahol 1-2 óra alatt végeztem, megajánlották, h keressem fel az ideggondozót, de őrült nem vagyok, mert azok nem tudják magukról :) hihetetlen idők voltak, felkelni se bírtam, ahogy felébredtem jött a hülyeség és bőgtem, h soha nem leszek a régi, megéltem a fizikai mély depressziót, rémálom volt.. de ahogy a mondás tartja, ami nem öl meg az megerősít, és mi a legviccesebb az egészben, h időnként, havi 1-2x előjönnek a legrémisztőbb érzések, amiktől régen idegroncs lettem, de manapság úgy nézek rá, mint egy undorító pókra a szobasarkában.. tudom, h egy helyen vagyunk, némileg hozzámtartozik, de mégis tővel oly távol marad, engem nem bánthat :)
Remélem tudtam segíteni! Rengetek praktika van ellene, a lényegeseket leírtam, el lehet jutni arra a szintre, hogy ha vki azt akarná elhitetni veled, h képes v ártani vkinek v veszélyes vagy, akkor egyet nevetsz és azt mondod ugyan, hisz magadban kell bíznod a legjobban!!
Másik.. ne akarj mindenáron szabadulni, gyógyulni.. amíg kitartóan tüntetsz, addig nem szabadulsz, inkább FOGADD El, törődj bele, h ez a betegséged, de ha megtanulsz bánni vele, akkor normális életet élhetsz, ocd-snek lenni külön életforma, sok furcsasággal, de fogadd el magad ezzel együtt, semmivel nem vagy kevesebb, mint egy egészséges, de több vagy, mert erős vagy, kemény dolgokat leküzdessz, érzelmesebb ember vagy, aki jobban tud szeretni, mint az átlagemberek.. én nem csak az ezotériát, de a vallásokat sem keverném bele, ennek a betegségnek van egy mechanizmusa amitől jellegzetes tüneteivel felismerhető, ennek nincs köze sötét erőkhöz, csak az agy biokémiájához, és a természetgyógyik zőccségeit se kell benyelni, ezek a sarlatán szakmák tele vannak kényszeres vonásokkal, mint pl ez a gondolat törölgetés stb., meg sok túlritualizált babonás dolgok, igy sajnos a túlzott vallást se preferálom, mert a túlzott Isten mánia is átmehet kényszerességbe, a folyamatos imádkozás a rossz gondolatok után se más, mint egy tipikus kényszeres cselekvés sor.. Istenben én is hiszek és tisztelem, de a katolikus agymosásból nem kérek spec, de ezt mindenki döntse el maga.
Végezetül.. makk egészséges én se leszek soha valszleg, de reménykedem, h az évek múlásával egyre jobban megnyugszom, úgy hallottam ez sokaknál így van. Amíg fiatal vok, pedig megpróbálok vele élni, kordába tartani, de semmiképp sem elkeseredni, e nyavaja mellé kell egy fontos dolog: az optimizmus, és a kitartás. Apro hülyeségeim nekem is vannak, számolgatás.. stb. általában röhögök is magamon, tudom, h baromság, de néha megszokásból csinálom, viszont nem kezdek el ráparázni, h jajj ez kóros..
Jó rég nem írtam már, de azért ritkán ideolvasgatok. Most úgy gondoltam pötyögök pár sort én is az újoncoknak. Ahogy régen is elmondtam én a pszichiátereket a nullával egyenlőnek tartom, a gyógyszerektől nagyon sokan pedig csak vagy függők lettek vagy egyre hülyébbek. Keményen hangzik, de ebből csak te magad tudsz kijönni, rá kell találni arra az útra ami kigyógyít, gondolatokkal.. ez furán hangzik, mert igazából ezt érezni kell, de ha megkell fogalmazni vhogy akkor úgy mondanám, hogy ki kell tisztítani az agyad, 1. csökkentsd a szorongást, mert ahogy az alább hagy úgy a kényszereid is, 2. próbáld magadnak ésszerűen bemagyarázni, hogy ezek a gondolatok irreálisak, ha jön a szokásos impulzus, ne fuss el, ne rémülj halálra, vidd végig a gondolatot, lelki szemeiddel gondold végig a storyt, gyakorlással, idővel eléred, h rohadtul nem zaklat fel a gondolat + rájössz, h ez valóban csak a kifáradt szorongó agyad terméke, amire úgy tapadnak az ilyen dolgok, mint légy a légypapírra, ha már nem tud felzaklatni a gondolat, akkor elveszíti jelentőségét, nem fog jönni.. ezek csak téged akarnak ijesztgetni, attól erős, h a félelmeddel táplálod.
Nem is tudom mit irjak most.Kavarognak a gondolataim.....én már nem igazán akarom bolygatni a multat,ami akkor történt azért nem hibáztatom magam.elmúlt.Élni kell az életet,de ma annyira rosszul voltam hogy azt mondtam,bárcsak vége lenne az egésznek,de még annyi bátorságom sincs h bevegyek egy marék gyógyszert...
mert csak a szeretteimre tudok gondolni hogy mit kellene átélniük.
Nem tudom olvastad-e a korábbi írásomban,nekem egy kényszergondolatom van,az hogy nagyon aggódok anyukám miatt.Pedig tök egészséges hál Istennek,de ez egy olyan kötődés amit nem tudok megmagyarázni.Viszont gonosz gondolataim vannak vele kapcsolatban,persze ezeket nem akarom de bekúsznak az agyamba,imádom az anyámat ő a mindenem,és pont ez az amit nem értek hogy akkor miért "akarok" ártani neki...nem akarok!Voltam már mindenféle úgymond természetgyógyásznál.az egyik azt mondta nekem hogy ha valami rosszra gondolunk akkor törölni kell a gondolatot,van rá 7 másodperc,ha nem teszem akkor megtörténik.Húúúú ezt leirni sem mertem annyira a kényszer alatt vagyok.Jó...most azt írom h nem fog megtörténni,nem fog.(ez már kényszer)
na szóval akkor ez annyira megmaradt bennem hogy azóta tulajdonképpen ez a kényszerem h minden "rosszakarat"ami bejön a felembe,azt azonnal törlöm.....csak hogy már nem elég gondolatban törölni,el kell képzelnem h áthúzom ezt a gondolatot,és háromszor rányomok egy "törölve"pecsétet-tudom ez őrülten hangzik de csak így nyugszom meg valamennyire.Aztán van amikor ez nem elég nem érzem h minden oké,mármint nem érzem azt a bizonyos dolgot h jó akkor most tuti semmi nem fog történni,na akkor már hangosan kell magamban mondani,amikor ideges vagyok kiabálok,mosz mondd hogy hülye vagyok......nem tudom ezzel hogy küzdjek meg,ha meg tudnék nyugodni hogy elég ha képzeletben törlöm,akkor az már óriási javulás lenne.Sokszor nem akarok felkelni,mert ahogy kinyitom a szemem rögtön elkezdődik.napközben elvagyok este megint rosszabb mert az este nekem amolyan elmúlás érzés és akkor rettegek hogy mi van az anyuval.Őt borzasztóan idegesíti ez az egész,az h aggódok,féltem.nem érti ezt a betegséget.Az is baj szerintem h tudom min ment keresztül ő is apám miatt,és valahogy bennem van az hogy ő mindent megtesz értünk és nagyon erős ,és pozitív személyiség.mindíg azt mondja h nincs mitől félnem és van h felidegesít azzal hogy azt mondja hagyjam már abba ezt az egészet,megőrülne ha vele laknék stb.de ő egy áldott jó ember,nekem meg ott a lelkifurdalás a gondolataim miatt.állandóan segíteni akartok neki ha otthon vagyok,csak hogy könnyítsek a lelkemen.De ő még azt is rossz néven veszi ha segítek bevinni a zsugor ásványvizet,mert jaj hát én azt gondolom ő nem birja el?meg én ne csináljak semmit mert ő meg tudja csinálni ilyenek vannak.engem meg persze olyankor még jobban furdal a lelkiismeret.regényt tudnék irni ezekről de ne haragudjatom rám amiért ezekkel traktállak titeket,tudom hogy nektek is megvan a magatok baja.BOCSÁNAT!Köszönöm a jókívánságokat,szeretlek titeket!!Isten áldjon benneteket!
Akkor hát nem kényszeres a visszaemlékezés, történt, ami megtörtént.
Az, hogy Te kényszerbeteg lettél, ez a lehető legtermészetesebb, ez a gyógyulásod útja, amely segít Téged nehéz utadon.
Akár bűn volt, amit tettél, akár nem, meggyógyulhatsz. Akár mint bűntől, akár mint sebzettségből.
A szellemvilágban hiszek, de nincs rájuk szükségünk, nincs a velük való foglalkozásra sem szükségünk, legfeljebb a tudatára.
Viszont feltétlenül vannak ördögi körök, cselekedetekben, gondolkodásban, feladatmegoldásban.
De ördögi körös dolgaink is a Jóisten kezében vannak, Isten jelen van számodra is, elérhető.
De ne csak életed egy bizonyos történését bízd rá, meg nem történté tenni Isten sem tudja.
Viszont meleg, figyelő szeretetével alig várja, hogy rábízd magad teljesen, akár milyen messze is a gyógyulás,
akár milyen nehéz is az oda vezető út. Kérlek szépen, nagyon szépen kérlek, az idődre, energiádra, figyelmedre, lelkierődre Istennel való intim, bensőséges kapcsolatodhoz van szükség. Ez teljes embert kíván, bízd a szellemvilágot Istenre, és ne engedd, hogy feleméssze tartalékaidat.
honlapon találsz többek között egy képet és egy életrajzot, Mékli Attila katolikus papról, aki az ilyen nehéz dolgokról rengeteget tanult és még a bűnbocsánatot, sebzettségből való gyógyulást is tud közvetíteni, megjeleníteni.
Szerintem keress hozzá ott egy elérhetőséget, ahol adhat Neked egy időpontot. Ha ő nem ér rá, akkor elküld egy paptestvéréhez, akit alkalmasnak talál a segítségnyújtásra.
Ha ehhez nincs erőd vagy bátorságod, de megtennéd, akkor írj nekem, segíthetek összehozni.
Sajnálom ami veled történt, amiken keresztülmentél. ZSU-val teljesen egyetértek, mindenképpen keress fel egy papot, aki hidd el mindenféle ítélkezés nélkül segíteni fog neked, hogy megerősödjél a hitben és megoldást találj a problémáidra. Nem tudom meg vagy-e keresztelve, és hogy milyen vallásra, de ha a Bibliát olvasod, akkor gondolom a kereszténység felé érzel valamiféle elhivatottságot. Isten szándékai valóban ismeretlenek számunkra, de a keresztünket alázattal vinnünk kell és el kell fogadnunk az Ő akaratát.
Az Atya az Ő bűntelen Fiát, Jézust áldozta fel értünk, hogy aki Őbenne hisz meg ne haljon soha, vagy még ha meghal is, élni fog a megváltó Krisztus által. Szeresd magad és ne hibáztasd semmiért, amiről nem tehettél. Amiről pedig tehettél és teljes szívedből, őszintén megbántad, akkor elég jó esélye van annak, hogy az Úr megbocsátott neked.
Mindemellett egy jó pszichiáter segítsége sem ártana, hiszen sok minden lehet a tudatalattidban elraktározva, amit meg kellene ismerni és fel kellene dolgozni. Ehhez pedig egy jó szakember kell, megfelelő terápia és kitartás.
Az okkult, ezoterikus dolgok nem igazán kedvesek Istennek, ezért a kitartó és hitben bővelkedő imádkozást ajánlom. Persze az ima sem egy pirula, amit bevesz az ember és minden hipp-hopp elmúlik. Állhatatosnak kell lenni és hinni, hogy egyedül Jézus által szabadulhatunk meg a bűntől és a gonosztól (gonosz alatt érthető a kényszeres gondolat- és késztetés is).
Ha jön egy szokásos kényszergondolat, vagy késztetés, akkor mondd azt neki: "Köszöntelek! Mi már jól ismerjük egymást. Tudom, hogy semmiféle hatalmad nincs felettem és nem árthatsz nekem. Te nem én vagyok, nincs közöm hozzád. Semmi szükségem sincs rád, ezért elengedlek. Menj Békével!"
Ajánlom még Don Gabrielle Amorth: Szabadíts meg! Gyógyító és szabadító imák című könyvét (900 Ft körül van).
Kívánom neked, hogy az Úr Lelke szálljon rád és szabadítson meg minden félelmedtől, szorongásodtól, kényszeredtől, negatív gondolatodtól. Űzzön el belőled minden sötétséget és rosszat, szabadítson meg téged minden gonosz befolyástól. Krisztus, aki legyőzte a halált, árassza rád végtelen szeretetét, mely ragyogjon benned ezentúl, és világosítsa meg testedet és lelkedet. Adjon neked békét és erősítsen meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A mi Urunk, Jézus Krisztus által.
Minden úgy van ahogy leirtam.A dokinak mikor elmondtam ezeket,ő is valami ilyesmit mondott mármint erős vagyok,csoda h még normális.Nem igazán értem az egyház dolgot amit irsz...mit kéne tennem?Tudom kontrollálni a szellemeket,végeztem tanfolyamot bla bla bla.....na mindrgy sokminden van ami furcsa az életemben,az biztos h rohadtul vigyáznak rám az angyalok ez tapasztalat.De így utólag vissza gondolva nem lett vona szabad a spirituális útra térnem,most emiatt vannak kényszereim. aki erre tart,azt betámadják a másik oldalról,egyedül a fény segít a tiszta szeretet tud meggyógyítani mindenkit.
Rég voltam itt,2 hétig tök jól voltam Imádkoztam és olvasom a bibliát-erre az utóbbi napokban felerősödött a k gondolat annyira h ma felkeltem és konkrétan zokogtam megint azt érzem nem brom tovább!nem értem miért kell ennyit szenvedni.Ezerszer könyörögtem Istenhez mert ő az utolsó reményem,hiszem h meggyógyít most mégis azt érzem valamit rosszul csinálok biztos karma ez és rohadtul meg kell bűnhődnöm valamiért.De ezerszer bocsánatot kértem az elkövetett bűneimért az összes előző életemben elkövetettekért,már nem tudom visszacsinálni ,könyörgök hozzá h oldozzon fel mert bígy nem tudok élni.....elegem van ,ez a rohadt lelki betegség vagy a fasz tudja mi ez és miért kaptam .Ja leszurtam az apámat 17 éves koromban,mert nem tudtam mást tenni elkeseredettségemben tettem h megvédjam anyámat.Utána voltak kényszeres gondolataim h magamba kell vágnom a kést,annyira rettegtem tőle azt éreztem meg kell tennem,aztán nagx nehezen de elmúlt.később ez anyám ellen fordult,rettegtem haza utazni dugdostam a késeket majdnem meghibbantam.olyan nagy késztetésem volt.Aztán elkezdtem spirituális dolgokkal foglalkozni,találtam egy embert aki végül is segített,szellemgyógyász,állítólag 7 szellem volt rajtam amit leszedett,na akkor teljesen megszűnt ez a kényszerem....folyt.később.most egy kicsit megnyugodtam
