tudom hogy a gyógyszer nem megoldás,de már az is jó ha valamivel csökken a kgondolat.Az eszemmel tudom h csak mi magunk állíthatjuk le,de amíg valaki nem cáfolja meg a belém ültetett hiedelmet(márpedig úgy néz ki, egyre inkább a spiritualitás felé terelik az embereket,miszerint az van amit gondolsz tehát csak jóra gondolj mert akkor azt vonzod be)miszerint ha nem törlök egy adott gondolatot-ami ráadásul akaratlanul furakodik a tudatomba-akkor ez és ez lesz,tehát amíg valaki nem mondja az ellenkezőjét és nem tud megnyugtatni afelől h nem történik semmi akkor sem ha nem törlök semmit,addíg nem tudok változtatni....márpedig ennek kicsi az esélye.....mert én is hiszek a vonzás törvényében.Bár ne menzem volna erre az útra!Fúúúúú ez így egy kicsit tömény lett!
Nálunk anyám ivott, nem volt alkoholista, de frusztrált volt apám szülei miatt, meg a franc tudja még mitől.
Apám türelmes ember volt és passzívan védekezett, várta,hogy anyám lenyugodjon.
Anyám volt,hogy megvágta késsel apámat,
fenyegette,hogy megöl minket a testvéremmel. Kizárta a házból. Fejbe verte valamivel.
rendszeresek voltak az éjszakába nyúló ordibálások, aminek az okozója anyám volt,
nem mondom lehetett lelki problémája, de tudnia kellett volna,hogy ez a gyerekeire rossz hatással lehet.
Kicsit apámra is haragszom,hogy hagyta ezt.
Nem biztos,hogy van értelme ezen gondolkodni, de szerintem valószínű,hogy ez is az egyik oka a kényszer kialakulásának
és önmagában az is "kezelés",hogy sejtjük a negatív érzelmek eredetét, így könnyebb uralkodni rajtuk.
Van egy haverom neki az anyja piázott ő is kényszeres, de nálam kevésbé labilis, könnyebben barátkozik.
Régóta bennem van ez a kétség,hogy mennyire rontotta a személyiségfejlődésemet a cirkuszok elszenvedése.
Haragszok is anyámra, de még mindig kétségeim vannak.
A haverom anyja ivott ( sokat )
Anyám ivott és ordított stb.
Nálad apuddal volt a gond
Szóval ez megerősíti a feltételezést.Ezzel kell valamit kezdeni. Én pár napja nagyon szenvedtem a gondolatoktól, most felemeltem az antidepit, már jobb.
Ez megnyugtató,hogy legalább ez hat, de hosszútávon lejebb veszem az adagot.
17 éves korom óta szedek gyógyszereket sose tudtam abbahagyni.
A másik meg az, állandóan bizonyítanom kellett hogy én is érek valamit.csak akkor kaptam dícséretet ha valamit jól csináltam,vagy jól feleltem a suliban.ezért egy megfelelési kényszer alakult ki bennem,hogy kicsikarjak egy kis szeretetet.
Jah..a gyerekkorom maga volt a horror.Apám ivott,ha ivott féltékenykedett anyura,kötözködött mindenkivel,és ment a terror.Undorító volt,ahogy egyszer megkérxdezte tőlem meg a tesómtól(leültetett bennünket),hogy kit szeretünk jobban,őt vagy anyut.Akkor 16 voltam.Sose felejtem el mennyi mindent kellett végíg néznem gyerekként,és állandóan rettegtem mindentől.ha rossz jegyet hoztam akkor azért vett elő,ha levágattam a hajam akkor meg azért stb.Mintha egy kib..szott börtönben éltem volna.A mai napig,ha valaki hangosabban rámszól,már attól is remegni kezdek.
Bűntudatom nekem is van,nem kicsit,hiába tudom h ez betegség,akkor is azt mondom hogy lehet ilyeneket gondolni,miért gondolok olyanokat h bárkinek is ártsak,amikor nem is akarok de jönnek ezek a fasz gondolatok....
meg amúgy más is van,állandó bizonytalanság,aggódás a jövő miatt,minden változás kiborít,pasikkal se jött össze egy rohadt kapcsolatom se,mert tulságosan ragaszkodom,ki vagyok éhezve a szeretetre,jah az csak a hab a tortán hogy maximalista vagyok,mindíg mindennek tökéletesnek (kellene)lennie,persze ebből már leadtam valamennyire,mert nem lehet állandóan pl.takarítani stb...bár nem tudom Te hogy vagy vele,én jobban érzem magam ha rend van körülöttem,olyan mintha újra levegőt kapnék,belül a fejem is tisztább.
Istennel kapcsolatban...... régen volt, elég gáz, imádkozás, bűntudatom volt minden sz.r miatt és így próbáltam enyhíteni, elég
bizarrnak tűnik, de akkor ez tűnt logikusnak, csakhogy nem hatott és ezért ismételni kellett.Amikor már nagyon rossz volt, aludni sem tudtam és akkor kerültem kórházba.
Amiket írsz törlés, kimondás, kiabálás, hasonló nekem is van. Ha valami agresszív gondolat jut eszembe, akkor végig kell gondolnom, ha nincs ott senki akkor motyogom is magamban,mert ha hallom az jobban megnyugtat, ha jobban vagyok akkor elvagyok ezekkel, de most kb 10 napja rosszabb lett, nem tudok kikapcsolni Karácsonykor sem.
Ha beindulnak a rossz gondolatok akkor nagyon nehéz leállni, amikor pl.: nyaralok, még görcsösebben akarom elfelejteni az összes sz.rt és ez felfokozza a szorongást és a tüneteket is.( ezért nem is akarok elmenni nyaralni ) Van,hogy egész nap csak hadakozok .
A legrosszabbak a bűntudattal terhelt gondolatok.
Sokszor segít,ha valakit meg tudok kérdezni,hogy mit gondol arról,hogy pl. lelkiismeret furdalásom van, vagy rosszindulatúnak érzem mag, akkor is kérdezgetek,hogy elég jó vagyok e.Nálam ez a vezető tünet a bűntudat és az ehhez kapcsolódó végiggondolások, kérdezgetések, beismerések.Kívülről nézve felesleges és jelentéktelen a legtöbb ilyen problémám,
ezért sokszor hárítanak, nincs az embereknek türelmük hozzám, valószínű azért ,mert nem tudják,hogy tényleg szenvedek ezektől a gondolatoktól és persze nekik is fárasztó ezeket hallgatni.
Amikor dolgozok azzal kapcsolatban aggodalmaskodok , ez elnyomja a többi gondolatot, de akkor a vezető tünet a megélhetési félelem, ami szintén nagyon kínzó. A gyógyszer nekem is segít, de csak részben, csak csökkenti az egész OCD erejét, elég ritka amikor nyugodt vagyok. Nyugtatót 0,5mg Rivotrilt szedek este,hogy jól aludjak, többet nem akarok , mert a nyugtatókra könnyű rászokni.
Én is szedek gyógyszert természetesen,napi 200mg-ot,jobban érzem magam,de nagyon pici a javulás még.Érdekes h vannak napok(ritkán)amikor mintha varázsütésre eltünnének a kgondolatok,kitisztul a fejem,olyankor csodának élem meg!Elárulod mik voltak Istennel kapcsolatos kényszereid?Nekem tulajdonképpen most az a mániám hogy minden rossz gondolatot törölnöm kell,nehogy megtörténjen.ezt hallottam egy-két olyan embertől akik kezeltek,mondanom se kell többet ártottak vele mint sem.Tehát mivel nem akarok rosszakra gondolni,automatikusan jönnek ezek a hülye gondolatok,sokszor már nem elég gondolatban törölni,hangosan is mondogatom,volt h kiabáltam.....na ez a gáz.Nem tudom hogy hagyjam abba,ha nem csinálom kikészülök,ha meg igen,akkor attól...
Jó hogy rátaláltam erre az oldalra,régóta olvasgatom,valamiért engem megnyugtat.Látom sokakat kínoz agresszív kgondolat,nekem is volt régebben,annyi mindent tudnék írni Úristen,hogy egy regény ki jönne belőle.Néha azt hiszem már ezzel születtem legalább is amire emlékszem h kicsi voltam még amikor kezdődött.Annyi mindent kipróbáltam már,szellemgyógyászatot,kristályterápiát,mindegyik hatott amííg kezeltek vele.Nem tudom ki miben hisz,én hiszek Istenben,az egyedüli reményem,spirituális beállítottságú vagyok,minden érdekel ezzel kapcsolatban,sajnos ebből is adódnak kényszereim....pedig azt hittem majd pont ez oldja meg a problémám.
Hahó.....valaki...jó lenne dumcsizni,nem vagyok álmos mindjárt beveszem a nyugi tabim,kissé szorongok,nem bírom az estéket,ha már sötétedik kész vagyok :(
Nekem volt sok.sok évvel ezelőtt magammal szembeni késztetésem,konkrétan késsel kapcsolatos.borzasztó volt,Aztán ez elmult,de jött helyette más,ahogy lenni szokott.Van itt valaki aki stimulotont szed?
Szerencsére egy nagy tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező, igazán lelkiismeretes pszichiáter foglalkozik velem, így remélhetőleg jó kezekben vagyok.
A gyógyszert szedem az előírtak szerint, a kényszerkésztetések gyakorisága és ereje csökkent is, de továbbra is tartok tőle, hogy akaratom ellenére nehogy tegyek valamit magammal.
Szerencsére nem gyakran kap el a depressziós halálvágy (ami elvileg egy teljesen más téma és a megfelelő nyugtató hatására hamar túl is jutok rajta), így azzal biztatom magam, hogy a mindennapok során rám törő ön-agresszív késztetéseim tényleg ocd-s tünetek, én-idegenek és nem jutnék el velük a megvalósításig.
Ettől függetlenül nagyon megnehezíti a mindennapokat, hogy amire az ember eljut oda, hogy a testi bajait már elfogadja és helyén kezeli, színre lépnek és sokasodnak a lelki bajok. Persze tudom, hogy mindenki akkora keresztet kap, amit még elbír, de azért jól jönne néhány nyugodt év.
Boldog és Szeretetteljes Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Piskóta, nagyon örülök, hogy elmentél pszichológushoz... És hogy elfogadtad a gyógyszert is ....
Szívből remélem, hogy empatikus, bölcs orvost találtál, aki érdemben és hozzáértéssel segít Téged.
És el tudjátok választani közös munkával a lényegest, a fontost, és a kényszerest. Szépen kérlek, oszd meg velünk továbbra is gondolataidat, félelmeidet... Áldott Karácsonyt kívánok Neked és mindenkinek akit féltesz, szeretsz. Zs.
Kedves ZSU! Köszönöm a válaszod. Az a helyzet, hogy lassan már abban is kezdek elbizonytalanodni, hogy ez a késztetés valóban én-idegen lenne. Az igaz, hogy mindig erőszakosan furakodik be a tudatomba a gondolat, annak ellenére, hogy nem akarok rajta agyalni, és rendkívül ijesztő, erős szorongást okoz.
Viszont a már régóta tartó és mindig visszatérő depresszióm, illetve a korábbi testi betegségeim miatt néha már úgy érzem, hogy belefáradok az életbe és halálvágyam van. Most pedig még ez a kényszerimpulzus is hozzájött. Ilyenkor előfordul, hogy eszembe jut, hogy jobb is lenne, ha megtörténne, amire a késztetés rá akar venni (letüdőzni pl. egy kavicsot és megfulladni), vagy egyéb módon véget vetni az életemnek. Lehet, hogy csak idő kérdése, előbb-utóbb nem bírok ellenállni a késztetésnek és bekövetkezik (addig jár a korsó a kútra…).
Tehát ezek szerint az aktuális lelki állapottól függő, hogy mikor én-idegen a késztetés és mikor nem az?
Az, hogy képes lennék-e ellenállni az önpusztító késztetésnek attól függ, hogy a depresszióm miatt épp akkor van-e halálvágyam? Ha éppen nincs, akkor a késztetés én-idegen és önuralommal ellenállok, ha van, akkor pedig megvalósítom, ami az én késztetésem esetében nyilvánvalóan egyenlő lenne a fulladásos halállal?
köszönöm a minden képzeletet felülmúló Béke kívánságodat számunkra. Milyen áthallásos ez a mondat ...
Ha valóban kényszergondolat az önmagadat pusztító gondolat, - tehát derült égből mint villám jön, én idegen, meglepően agresszív stb... - akkor egészen biztos, hogy soha nem fog megtörténni belőle semmi.
Jó, hogy elmentél orvoshoz.
A kényszergondolatok persze, hogy gyengülnek, meg is szűnnek, ha nem veszünk róluk tudomást, mert akkor nem nyernek megerősítést.
Viszont könnyen lehet tünetváltás, más kényszerekre áttérés.
Ezért kell utánanézni, mi lehet mindenek a gyökere, vagy pedig néhány dolgot megváltoztatni az életedben. Ha rájössz a gyökerekre, akkor is az a vége, hogy meg kell találnod azokat a pontokat, ahol változtatnod kell. A legegyszerűbb pedig: amiket jól csinálsz, tedd még sokkal jobban. Nekem ez jött be.
Örültem, mikor rátaláltam erre a fórumra. Szeretném leírni röviden a történetemet és tanácsot, véleményt kérni tőletek.
Sajnos különféle gyermekkori traumáim miatt régóta küzdök és kezelnek többféle lelki problémával (depresszió, komoly pszichoszomatikus tünetek, szorongás, néha pánikrohamok), de ami mind közül a legrosszabb azok a néhány hónapja megjelent kényszergondolatok és késztetések. Eddig is már többször megjártam a "poklot", de ez most a legijesztőbb dolog.
Saját magam ellen érzek agresszív kényszerkésztetéseket. Konkrétan magamtól félek. Saját magam ellen érzek agresszív késztetést, vágyat hogy bántsam magam.
Korábban voltak lelki eredetű nyelési panaszaim, amikor a félrenyeléstől, fulladástól rettegtem. Gondolom, hogy ebből kiindulva hozta létre az agyam azt a kényszeres gondolatot, késztetést, hogy tudatos akaratom ellenére, de mégis szándékosan félrenyeljek valamit, vagy letüdőzzek egy tárgyat és megfullasszam saját magam. Ezek a rémképeim. Iszonyú szorongás kíséri ezeket a késztetéseket, mert ép ésszel tudom, hogy ilyet nem szabad csinálnom, csak egyszerűen nem bízom magamban, hogy képes lennék a késztetésnek mindenkor ellenállni.
Már járok pszichiáterhez, nagy dózisban kezdtem el pár napja szedni SSRI-t és mellé Rivotrilt, így lassacskán enyhülnek a tüneteim.
Szeretném a véleményeteket, tapasztalataitokat kérni:
- Voltatok-e már hasonló helyzetben (saját magatok elleni agresszív kényszerkésztetés)?
- Szerintetek mindenkor képes ellenállni önuralommal a beteg, hogy az önkárosításra sugalló kényszerkésztetését megtegye?
- Van valami jó módszer, hogy leállítsam a késztetést mikor elindul gondolati szinten?
- El tud múlni véglegesen egy ilyen késztetés? Mert ugye a memória mindig emlékezni fog arra, hogy mit talált ki az agyam, és ezért újra bele tudom majd bármikor élni magam a késztetésbe.
Bocs, ha kissé hosszúra sikerült a levél, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. Szeretnék én is jobban lenni és kimászni a gödörből.
Minden képzeletet felülmúló Békét kívánok mindenkinek!
Köszi az érdeklődésed. Igen,járok pszichológushoz,de eddig még csak 2x voltam. Gyógyszert nem szedek. Az állapotomról annyit,hogy rettenetesen változékony. Van amikor 1-1 napig tűrhető,de inkább a jellemező az,hogy nem tudok ezektől a gondolatoktól szabadulni.
E-mailezhetünk is egymással,ha gondolod.
Azért tűntem el ennyi időre,mert úgy gondoltam hagyom az olvasgatást ezzel kapcsolatban,hisz sokkal jobban felerősödtek a tünetek.
Teljesen új vagyok a fórumon így röviden leírom a történetem. 24 éves férfi vagyok, van egy csodálatos feleségem, egy kisfiam és két kutyusunk. 16 évesen lettem pánikbetegként diagnosztizálva. 4-5 évig antidepresszánst szedtem majd 21 éves koromban 90%-osan tünetmentes lettem így letettem a gyógyszert. Idén augusztusig nem is volt semmi különösebb gond, de hirtelen visszaestem a pánikbetegségbe valamint "fura" gondolatok törtek rám. Nagyon megrémültem, egyből skizofréniára gondoltam. A pszichiáterem elvégzett rajtam egy sor tesztet és a tüneteim valamint az tesztek eredményi alapján kényszerbetegséget diagnosztizált. Jelenleg gyógyszeres kezelést és pszichoterápiát kapok. Hát ez röviden a történetem. Igazából azért írtam a ide a fórumra, mert szeretnék sortársaimmal levelezni. Úgy érzem sokat segítene nekem és bízok benne, hogy én is tudnék a sorstársaimon segíteni egy egy jó beszélgetéssel. Igazából nem vagyok az a fórumozós tipus szóval ha lehet az e-mail címemre írjatok.
Kedves Cók,köszönöm kérdésed, megszületett a babám, nov.18-án.Sajnos adódtak komplikációk, PIC-re került egy hétre,maga a szülés is borzalmas volt.Nem mintha szebbre számítottam volna de sajnos sürgősségi császár lett belőle.
Sajnos kényszer terén ez nagyon rossz indulás volt ahhoz képest,hogy a terhesség alatt nagyon jól voltam.
13éves korom óta vannak kényszergondolataim most 21 vagyok. Mostanában nagyon felerősödött és olyan dolgokon agyalok amin nagyon nem kellene, az iskola se megy úgy ahogy kéne. Valószínűleg jövő utáni héten megyek pszichiáterhez. Azt szeretném megkérdezni hogy nektek bele szövődnek e az álmaitokba a kényszergondolataitok?
