Keresés

Részletes keresés

ErkölcsTan Creative Commons License 21 órája 0 0 1481

Magyarán és még rövidebben:

 

Felfoghatjuk úgy is, hogy "Isten" az emberiség legnagyobb para-jelensége.

Az amerikai tudományos egyesületek pedig azért vette fel a tudományos para-kutatást a soraiba, mert

 

"igaz, hogy látszólag baromságokat kutatnak, de azt a tudományos módszertannak megfelelően"

 

Hozzá kell tennem azért, mert ez is tény, hogy sok ilyen para-kutató későbbiekben annyira teljesítmény orientált volt, hogy a kísérleti eredményeket meghamisították. Tehát voltak köztük olyanok is, akik ál eredményeket gyártottak csalással.

Előzmény: Elminster Aumar (1478)
ErkölcsTan Creative Commons License 21 órája 0 0 1480

Gödel is létrehozott egy úgynevezett logikai-istenérvet. Ő azért Eisntein jóbarátjaként eléggé komoly kutatónak és tudósnak számít. Az igaz, hogy nem publikálta és egyértelmű, hogy inkább csak agytorna volt a számára. ... de bizonyított tény, hogy kutatta a témát.

Előzmény: Elminster Aumar (1478)
ErkölcsTan Creative Commons License 21 órája 0 0 1479

Óriásikat tévedsz és könnyű cáfolni.

 

Erre bizonyíték a tudományos para-kutatás történelme.

 

Nemzetközi kutatóhelyek

  • Duke -Institute for Parapsycholog, Durham, Észak-Karolina, Buchanan Boulevard 402. Itt dolgozott J. B. Rhine, az amerikai parapszichológia megalapítója.
  • Princeton – LAB, teljes nevén Psychophysical Research Laboratories, 301 College Road East, Princeton, N. J. 08540

1969-ben az amerikai parapszichológusok szakmai egyesületét – Parapsychological Association – felvették az amerikai tudományos társaságok szövetségébe – American Association for the Advancement of Science (AAAS) –, amely az egyik legjelentősebb esemény a parapszichológia kb. ötvenéves történetében.

 

Tehát egy kutatást soha sem maga a téma jellege, besorolása tesz tudományossá, vagy sem, az lehet vallási is, hanem a módszertana. Ha valaki a para-jelenségeket tudományos igényességgel kutatja, az amint látod elismert tudományos kutató.

Előzmény: Elminster Aumar (1478)
Elminster Aumar Creative Commons License 22 órája 0 0 1478

"El vagy tévedve!!!! Nagyon sok dolog "nem létezik", pontosabban nincs bizonyítható tudás róla, ameddig meg nem szerzik."

 

Tudod, van egy kis különbség a tudomány által feltételezett HIPOTETIKUS dolgok, és a vallások által feltételezett dolgok létezése között!

Amikor a tudomány feltételezi valaminek a létezését bizonyítékok megszerzése előtt, akkor az a valami már a bizonyítottan helyes tudományos modellnek az egyenes, matematikai logikával következő következménye! Tehát már van egy modell, amely a valóságunk nagy tartományát helyesen írja le, és ebből a modellből következik, hogy akkor még lennie kell ennek, meg ennek is, sőt nemcsak a létezést adja meg előre a modell, hanem az adott HIPOTETIKUS dolog számos tulajdonságát is, amelyek alapján kereshető az a dolog, illetve a bizonyított megtalálás után ellenőrizhető hogy tényleg az adott modell írja le helyesen a világunkat.

 

A vallásos feltételezéseknél semmi ilyen modell és semmiféle ellenőrizhető és a kutatásban felhasználható előrejelzés nincs a feltételezett dolgaikról! Azok csak puszta kitalációkra alapulnak. Nem véletlen, hogy senki nem is kutatja a vallások által feltételezetten létező dolgokat, még az olyan magát "tudományosnak" hazudó mozgalmak sem végeznek ezirányú kutatást, mint az "Intelligens Tervezettség".

Előzmény: ErkölcsTan (1476)
Perzsian Creative Commons License 24 órája -2 0 1477

Akkor majd ha kutatják isten létét, és előkerülnek róla bizonyítékok, gyere vissza ezekkel.

 

Szia, mentem innen.

Előzmény: ErkölcsTan (1476)
ErkölcsTan Creative Commons License 25 órája 0 0 1476

El vagy tévedve!!!! Nagyon sok dolog "nem létezik", pontosabban nincs bizonyítható tudás róla, ameddig meg nem szerzik.

 

... de kutatják és előbb utóbb sok mindenről előkerülnek a bizonyítékok.

 

lásd térgörbület

részecske csapdák

Előzmény: Perzsian (1475)
Perzsian Creative Commons License 25 órája 0 0 1475

Nem tudományos témakör nemlétező dolgokkal foglalkozni, írom lassabban, hátha megérted.

 

Még az irodalomtudomány SEM az irodalmi művek tárgyainak valódiságával / nemvalódiságával foglalkozik.

Előzmény: ErkölcsTan (1474)
ErkölcsTan Creative Commons License 25 órája 0 0 1474

Azt is lehet. Kitalált dolgok a tudományos gyűjtőnevük.

lehet akár Sci-fi is.

Előzmény: Perzsian (1473)
Perzsian Creative Commons License 25 órája 0 0 1473

Kivéve a nem létező dolgokat.

Előzmény: ErkölcsTan (1471)
Perzsian Creative Commons License 25 órája 0 1 1472

https://twitter.com/professorkreeft/status/735647204400996352

 

Rendesen helyre tették szegényt, kussol erről azóta is.

Előzmény: ErkölcsTan (1465)
ErkölcsTan Creative Commons License 25 órája 0 0 1471

Mindent lehet tudományosan definiálni.

Előzmény: Perzsian (1470)
Perzsian Creative Commons License 25 órája 0 0 1470

És...?

Előzmény: ErkölcsTan (1466)
Perzsian Creative Commons License 25 órája 0 0 1469

Linkeld be kérlek az idevágó MTA definíciót, vagy akármit, amire éppen hivatkozol.

Előzmény: szókeno" (1461)
ErkölcsTan Creative Commons License 1 napja 0 0 1468

Ezt nem tőlem kérdezd, hanem az ateistáktól.

 

Előzmény: god's eternal (1467)
god's eternal Creative Commons License 1 napja 0 0 1467

Miért kell gyűlölni azt aki nem létezik?

Előzmény: ErkölcsTan (1465)
ErkölcsTan Creative Commons License 4 napja 0 0 1466

Azt még viszonylag sokan megértik, hogy az emberek annyiféleképpen határozzák meg Istent, hogy ez egyértelmű bizonyítéka, hogy nem ugyanabban az Istenben hisznek és nem ugyanazt az Istent tagadják. Ezt egy több éves adatgyűjtés sorozattal bizonyítottam, melyben azt kértem nagyon széles társadalmi rétegeket lefedve, hogy definiálják számomra Isten fogalmát. A beérkezett cirka 5-6 ezer ilyen definícióból, adatrendezéssel kiválogattam közel százharmincat, amelyek jellemzően már nem egymás ismétlései és variációi. Más egyéb szűrési elvet nem alkalmaztam. Igazából folytathattam volna szinte a végtelen variációkig ezt a gyűjtőmunkát, de értelme nem lett volna, hiszen már ez is bőven elégségesnek kellene lenni az általam felvázolt megértési folyamathoz.

Tehát az egyértelműen bizonyított dolog, hogy Istennek nem adható meg egy minden vallást kielégítő, pontos definíciója, éppen ezért ezzel kísérletezni, vagy erre törekedni teljesen felesleges is. A vallások különféle Isteneit nevezhetjük nyugodtan éppen ezért Speciális Isteneknek, amelyek csak a saját vallási rendszerűkön belül elfogadottak, de más vallási rendszerekkel már ütköznek.

Arra viszont érdemes és lehet is törekedni, hogy az adott szó legalább a tudományos módszertant elfogadók között egységes értelmezést nyerhessen. Ennek jelenleg egyik dogmatikus akadálya egy áltudományi ág, az európai zsidó-keresztény-katolikus teológia, illetve annak államegyházi összefonódásának maradék terméke, amely kijelenti, hogy

"Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén Nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni."

Mi is a fő gond ezzel a kijelentéssel, állítással? Ez ugyebár egy olyan állításnak kíván látszani, amely betartja a tudományos módszertant, azaz ezt egy tudományos és logikus állításnak kívánják egyesek beállítani. Ilyen állítást viszont - a tudományos módszertan szerint - csak pontosan definiált dologra lehet ugyebár tenni. Tehát ez azt jelenti, hogy az állítónak pontosan, tudományosan, és ellentmondás mentesen meg tudnia nekünk magyarázni, hogy mi is az általa használt "Isten" szó jelentése. Mire is tartja pontosan érvényesnek ezt az állítást? Tehát eljutottunk egy Gödel nevű gondolkodó nem kifordított, hanem helyes elméletének az értelmezéséhez. Mert ugyebár, ha az állítás igaz, akkor annak önmagára nézve is igaznak kellene lennie, de ha az így van, akkor az azt jelenti, hogy az állítás hamis.

Tehát ha egy krétai kijelenti, hogy minden krétai hazudik, abból a helyes megállapítás az, hogy egy rendszer nem igazolhatja és nem is cáfolhatja bizonyos esetekbe önmagát, mert ahhoz külső vizsgálat szükségeltetik. Tehát a biblia nem lesz attól igaz, mert az írja magáról, hogy minden szava igaz. Ezen elv alapján az "Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén" állítás szintén egy ilyen körbezárt logikai elvet hozott létre. Tehát ezt az elvet, mint hibás dogmát nyugodtan elvethetjük. A körbezárt logika ugyan is nem tartozik az elismert tudományos módszertan, érvelés és bizonyítás elemei közzé.

Előzmény: Perzsian (1459)
ErkölcsTan Creative Commons License 4 napja 0 0 1465

Előzmény: Sharion (1462)
Sharion Creative Commons License 4 napja 0 0 1464

Nem azért. Ismerik Őt. Arra világítunk rá, hogy "valamiért" mindenáron tagadni akarják. Azért kerülik a szembesítést, hogy a nem létező kifogásaikat megvédjék.

Előzmény: szókeno" (1463)
szókeno" Creative Commons License 4 napja 0 0 1463

Szerinted, mi - keresztények miért vitatkozunk az ateistákkal? 

Biztosan olyan szándékkal, hogy megismerjék az Istent, akár általunk? 

Vagy miért? 

 

Előzmény: Sharion (1462)
Sharion Creative Commons License 4 napja 0 0 1462

Az ateisták ebben a vitában nem képesek megbirkózni azzal a kihívással, amely igazolja, hogy nincs semmiféle istenség. Ehelyett meg kell támadnia Istent, a Bibliát és a keresztényeket.

Ez bizonyíték arra, amit gyakran mondtunk, és amit Isten szavai mondanak, hogy az ateista tudja, hogy Isten létezik, és különösképpen a Biblia Istene, és tudja, hogy a kereszténység igaz. Ezért nem találunk olyan ateistákat, akik a hinduizmust, a shintoizmust, a taoizmust vagy más vallásokat akarnának megvitatni.

Az ateisták ezért vitatkoznak a keresztényekkel, mert a kereszténység az egyetlen igazi vallás.

Előzmény: szókeno" (1461)
szókeno" Creative Commons License 4 napja 0 0 1461


Isten nemlétéről vallott meggyőződés; tudományosan megokolt istentagadás.

- ez az ateizmus jelentése, legalábbis az MTA szerint. Elvetheted, ha neked úgy tetszik. 

( Nem az Istenbe vetett hitet, - hanem az Istent utasítja el, vagyis tagadja meg. Tudod, az istentegadást a Biblia is leírta, már a jelenség jelenléte előtt.)

Persze, neked jelenthet az ateizmus akár focipályát is: ha neked nem megfelelő az MTA szerinti értelmezés. 

Előzmény: Perzsian (1459)
Sharion Creative Commons License 4 napja 0 0 1460

Milyen alapon utasítja el?

Előzmény: Perzsian (1459)
Perzsian Creative Commons License 5 napja -2 0 1459

"Isten = gyűjtőfogalom"

 

Vagyis: Olyan egyedeket egységbe foglaló fogalom, melyeknek jellegzetességei azonosak.

 

"Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény."

 

Az a tény, hogy létezik ilyen gyűjtőfogalom, ami nem azonos a gyűjtőfogalomba tartozó akármik létével.

 

"ateizmus:   Tagadás vallás."

 

Nagy faszt. Az ateizmus az isten, istenek vagy más természetfeletti lények létezésébe vetett hitet elutasító eszmei irányzatok csoportja.

Előzmény: ErkölcsTan (1458)
ErkölcsTan Creative Commons License 5 napja 0 0 1458

Nem Isten létezésével volt a gond eddig sem, hanem a tudományos meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs. Továbbá nem az a fő probléma, hogy nincs Isten, hanem az ellenkezője, hogy túl sok van. Túl sok Istent teremtettek eddig az emberek.

 

Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni, mert bizonyított. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet // Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény.

 

ateizmus:   Tagadás vallás. Árnyékbox mások képzeletbeli barátaival. Egy ellen ideológia, ami maga is dogmatikus és logikátlan.

 

forrás:

 

https://istenteszt.blog.hu/

 

 

ErkölcsTan Creative Commons License 2014.08.25 0 0 1457

 

Senki sem tudta elnyerni.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2010.01.31 0 0 1456

" A Szegedi VAlástudományi Tanszéket és az ott tanulókat tervezem bevonni saját kontrollnak"

  Még jó,hogy nem magát a megszemélyesitett Istent?

  Kecskére biznád a káposztánkat?

 Mit lehetne ezektől várni ?

Előzmény: Iván Gábor (-)
apiszok! Creative Commons License 2008.10.19 0 0 1455
Az enyém?
Előzmény: Iván Gábor (1454)
Iván Gábor Creative Commons License 2008.10.18 0 0 1454
Például a tied:-)
Előzmény: apiszok! (1451)
Iván Gábor Creative Commons License 2008.10.18 0 0 1453

Egy dogmának az ellenkezője is hülyeség.
Egyébként ,i is lenne szerinted az ellenkezője, annak,a mit írtál?

Előzmény: apiszok! (1452)
apiszok! Creative Commons License 2008.10.18 0 0 1452
Nem dogma, csak ugyanolyan kevéssé alátámasztott állítás, mint az ellenkezője.
Előzmény: Iván Gábor (1450)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!