Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.11 0 0 4685

Utasi Mária

(1943-1985)
TEREMTÉS

 

A folytonos újrakezdésben
elpattan egy szem,
talán akkor születünk.
Ki tudja hol vájod szemed,
vagy lábad tőben levágva
eldobod,
hogy felhőt gyúrj a hegyek mögé,
a fákra gyümölcsöket aggass.

 

Aztán megbánod.
Tovább vándorolsz a sivatagban,
hangok örvénylő mélye fölött
vádad hangtalan,
válladon ősz a tudás.

 

Hiszünk neked.
Nászunkból újra teremthetjük a világot,
görgő hegyeid könnyeiből,
szavaink megrepedt sziklájából
előcsorran a tejfehér megváltás:
milliós években élünk.
Törvényünk folytonos újrakezdés,
és megbánás,
növés..., míg valahol elpattan
és a felhőkben folytatódik.

 

1965. augusztus 16.

bajkálifóka Creative Commons License 2018.11.09 0 0 4684

Charlotte Brontë 
(Thornton1816április 21. – Haworth1855március 
Stancák

Bár megtagadva, mindig visszatérek
az érzéshez, mely velem-született;
tudás-, vagyonszerzés hiú kísérlet,
maradjon annak, ami: képzelet;

ma nem kutatom az árnyékvilágot,
birodalma bírhatatlan sivár,
s ha csapatostul kelnek látomások,
túl közel jön a földöntúli táj.

Megyek, de nem hősök nyomába járva,
s nem erény taposta ösvényeken,
nem fél-arcok között, kiket homályba
burkolt a régfakult történelem.

Saját természetem vezérel engem,
másnak az útját nem fogadom el,
hol vad szélvihar süvölt a hegyekben,
hol páfrányos völgyekben nyáj legel.

Magányos liegyormok ugyan mit érnek?
Rajtuk mondhatatlan kin s üdv honol
s a földön, hol csak egyetlen szív ébred
érzésre: egyesül Menny és Pokol.

Ferencz Győző fordítása
  

bajkálifóka Creative Commons License 2018.11.09 0 0 4683

 Kaffka Margit  

 (Nagykároly1880június 10.– Budapest1918december 1.

 Individium

 

Vérző ököllel, sírva döngetjük, víjjuk, verjük
Örök-hiába e rémes ködboltot, az én-falat.
Siket echó felel: Magad vagy! Magad!

 

Jaj, kisértet-arcok az emberi arcok!
Mozog az ajak. Mindnek két, nagy szeme van.
- Az ő szemükkel csak egyszer nézhetném magam!

 

Mit tükörből látok, nem igazi arcom!
Futnék tőle - én szörnyű varázzsal vert.
Kit kérdezhetnék? Nincs más! Embert, embert!

 

A csillagok földén sincs senki, senki társ!
Egymásra-hagyattunk az űrben, egy-vérek e földszigeten,
- S nem tudhatom, hogy mit érez a kisgyerekem.

 

Üres ivorgolyók ürege zár egyenkint.
Gurul velünk, vagy áll. Nagynéha összecseng.
Mit tudhatunk a szűk sötétbe bent?

 

Érthetjük-e rendjét forgásnak, ütközésnek?
Tekéznek-é velünk ismeretlen, nagy kezek?
- S hova ejtenek, ha leejtenek?

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.09 0 0 4682

IMRE FLÓRA

(1961)
Horatius utolsó szerelme


Vágy ez? Ki tudja? Más, ami volt, a vágy.
Mégis, ne hagyj el! Nézem a két szemed,
 s akár a forrás partja mellett,
   újra magam vagyok, újra élek.

Fölöttem elszállt kétszer is annyi tél,
ahány tavasztól bimbaja harmatos
 testednek; árnyas völgyeidben
   hagyd kimerült fejemet pihenni.

Kezed s az arcod gyermekien puha;
az én kezem már, nézd, csupa barna ín.
 Megőszültem. Maradj velem még,
   arcodat és kezedet ne vidd el!

 

 

 

 

 

véncigány Creative Commons License 2018.11.08 0 0 4681

nálam Charlote Bromte a királynő

Pannika127 Creative Commons License 2018.10.27 0 0 4680

Szabolcsi Erzsébet

Forrás legyél



Forrás legyél.
Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél ember.

 

*

Szabolcsi Erzsébet - (Sátoraljaújhely 1954. április 14. – Kunszentmiklós 2015. október 19.) tanár, költő

*

Pannika127 Creative Commons License 2018.10.25 0 0 4679

Vesna Parun

(1922 - 2010)

 

A túlsó part 

Gyújtsd meg a lámpást

zöld folyó.

Mondj valamit

az árnyak visszatértéről,

a búcsúszó

nélkül eltűntekről,

a csüggedt

gondolatokként távozókról.

Mit suttognál fülembe

a csillagkötegek alatt,

hogyan titkolnád el

a holnapot?

Valaki karddal

kettészelte az időt

tegnapra és mára,

nyárra

és fagyra.

Gyújtsd meg a lámpást

zöld folyó.

Mondj valamit

a visszatérő árnyakról.

Szomorú az Isten,

hitvány az ember.

Csillapodj

beláthatatlan templom.

Egyszer mindenki

szólította folyóját.

De a víz folyik.

És magányos az

ember.

 

Fordította: Fehér Illés

 

(Magyarul Bábelben)

Pannika127 Creative Commons License 2018.10.08 0 0 4678

Szabó T.Anna

 Többes szám

 

I have a dream… Csak volt, csak álom.
A jog helyett marad az állam.
A hős helyett a gyávaság.
A köz helyett a társaság.
Kéz kezet: közmegegyezés.
Nincs párbajtőr, se villa-kés,
nincs szó, ahol gépfegyvereznek.
Aki nem üt, az már eretnek.

 

Az arcukat, a szemüket,
nézd a legyintő kezüket,
a szájukat, ahogy hazudnak,
ahogy cinkosan összesúgnak,
nem hallgatnak az okosokra,
nem látnak rá, csak önmagukra,
egy számít: bármi áron győzni.
Tanulunk mindent letüdőzni.

 

Mit nekünk szabadság és élet,
lassanként kirúgjuk a széket,
légszomj jön, hosszú fulladás,
és nincs többé feloldozás.
Mert hóhéra lettünk magunknak,
árulói saját szavunknak:
a mélység felett együtt lógáz
a torkunkra szoruló póráz.

 

 

 

 

Szabó T. Anna Ár című kötete októberben jelenik meg.

Pannika127 Creative Commons License 2018.10.08 0 0 4677

Kerecsényi Éva

Bújócska

 

Elgurult egy érzés,
lábam előtt landolt,
szívedből szökött ki,
villámgyorsan startolt,

 

utcakövön koppant,
még fel sem ocsúdott,
lehajoltam érte,
kezem közé kúszott.

 

Gondolatgombócok
fejem fazekában,
egyre csak dagadnak
s folyton kiugrálnak,

 

kérdőre vonják a
teremtőt, a sorsot,
biztos pontra vágynak,
kérdőjelből sok volt.

 

Sorszámomra várok
sors várótermében,
ha csak egy percre is
hadd nézzek szemébe,

 

próbáljam szájáról
leolvasni, mit mond,
talán fátylat lebbent,
s csomót old a titkon,

 

miért is pottyantunk
két külön bolygóra,
mikor egyfelé jár
lelkünk mutatója,

 

miért vizesárok,
szögesdrót, kerítés,
tilalomfán gyümölcs
mily édes kísértés,

 

miért a vesztegzár
s megcsonkolt szabadság,
ha lelkünk vég nélkül
egymáshoz hazajár…

 

Elgurult egy érzés,
lábad előtt landolt,
szívemből szökött ki…
h
o
g
y
(szívedbe bújhasson)

*

(Szerk.: Márkus László)

 

https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/?__tn__=kC-RH-R&eid=ARBOhJDoAtvSiM6xKa85obgRGwRKQWrzYf7-zBi92EYreJlHPTODJuYybNt4W7Nzcn4nOJ8tH_wn7RXp

Pannika127 Creative Commons License 2018.10.01 0 0 4676

Pinczési Judit

(1947 - 1982)

Mintha azt üzenné a ház

 

Rácsot hoz megnyílni ez az éj,
szurkot hoz fölgyúlni ez a hold,
szélperzselt hajjal lobognak a fák
arcom felé,
arcod felé,
lengő füst homályában forgunk
egymásból sodort indává fonódva
szemedtől szemem
hangrobbanása
mintha azt üzenné a ház, hogy égjünk -
kilincshideg csönd
ütődik homlokunknak
mint vallatásnál a ki nem mondott igen
csak most kibírni
csak most vissza nem vonni
rátapadni csomókban a térre
mint a gyökér,
a sár,
vadlúd hasít léket a falon -
nyomában már csak mi vonulhatunk
csak most föl-le szállni
csak most fényben maradni
szeletekre bomlik
a lázongó idő

 

kedvéért: borda-csíny
csont-összeesküvés
hatalmából szétcsapódni,
folytatni tovább,
csak most mindig és mindig
csak most az egyszer soha

 

Pannika127 Creative Commons License 2018.09.14 0 0 4675

BERDE MÁRIA

(1889-1949)

IRGALOM

 

Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
Ki soká nem örvend az emberekkel,
Egyszer a kertben, harmatkora reggel
Megérti, mit csíznek a csíz üzenget,
S mit a szél ujja az ágon kipenget.

Ki soká nem olvas emberi könyvet,
Az megtanulja, mit a felhők írnak.
Ki soká nem lát egy emberi könnyet,
Azért az esők patakokat sírnak.
Ki földi csókot immár sose kóstol,
Arra az ég lehajlik csillagostól,
S megérzi egyszer, hogy az Isten szája
Csókol a napban le reája.

bajkálifóka Creative Commons License 2018.09.12 0 0 4674

B.Radó Lili

(1896-1977)

 

 Csendes dal

 

Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked 
sohsem jutott eszedbe az, hogy én 
kisérhettelek volna utadon?

 

Sohsem gondoltad azt, hogy valahol 
van egy szerényke dal, amely Neked 
szeretne megcsendülni majd először?

 

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked 
bontaná ki tavasszal szirmait és van 
és él és ajkaidra vár, 
hogy azok szívják ifjú illatát?

 

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő, 
mikor elfáradt, ezüstös fejed 
jól esnék valahová lehajtani?

Pannika127 Creative Commons License 2018.09.07 0 0 4673

HAJNAL ANNA

(1907 - 1977)

SOHSE HAGYJ EL...

 

Itt hol a ködben, az időnek villanva suhogó szárnya megbénul,
súlyos falak közt, én felébredt tavaszom csengettyű hangod megnémul,
menjünk a régi rétekre megint,


hol tavaszi árvízről a nap az égre s onnan nevetve magára tekint.

Itt vagyunk, várj amíg feltűröm, bokáig leérő, hosszú ruhámat,
indulj te előre, térdig sem ér a víz, könnyen lábalok utánad,
ott túl a zsendülő bokrok alatt,

 

félig a vízből kiállva a gólyahír sárga virága fakad.

Hallod az erdőben szerelmes kakukok egymásra találva szólnak,
menjünk és kérdezzük tőlük, hogy boldogok leszünk-e soká vagy holnap?
fussunk az erdei puha mohon,


nedvesen csillogó meztelen lábbal az úton játszó napfoltokon.

Tavaszom, csengessed erdei csendbe most csengettyű hangod zenéjét,
gyermekkor, hadd igyam csapongó gondtalan örömed mézét,
vágyak és szerelem muljatok el!


gyermekkor szép ege, ártatlan derüje, sohse hagyj el!

 

bajkálifóka Creative Commons License 2018.09.05 0 0 4672

Györi Orsolya    
(1975)

 Donáció

            „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el
            engemet?” 22. zsoltár; Mt. 27, 46.

Mióta méhsebének összezárt
a széle, már a megszokott feszítés
is úgy hiányzik. Jegygyűrűje át-
gurult a párna túlfelére. Így ért

a célba hát? Kinyúl az ujja, majd
sietve visszahúzza. Védtelen még.
A gyermek fekhelyére nem szabad,
üres. Nem alszik ott, s nem is fog. Elnéz

a többi ágy felé, hol életet
szopik sok újszülött. Hideg lapon vár
az ő babája, teste meztelen,

ruhát sem adhatott rá. Agyhalott, ám
a két vese s tüdő mozog, s ezek
− papír szerint − donálhatók. A torkát

kaparja könnye. Döntsön úgy? Legyen
más gyermeké? A szerv csak éljen, hol más
is él? Ezért születni, Istenem?!

Hogyan legyek jobb, mint te vagy velem?!

Pannika127 Creative Commons License 2018.09.03 0 0 4671

Helyesen tagolva a vers:

 

Tóth Eszter

(Debrecen, 1920. május 26. – Budapest, 2001. szeptember 3.)

Látkép a Piarista-köz keretében

 

Mit is vihetnék innen el,
ha meghalnék, a túlvilágra?
Egy képet kéne vinnem el,
a városból szépen kivágva.

 

A Piarista-közön át
ha kinézünk a túlsó partra,
Buda szelíden köszön át,
és karját lágyan fűzi karba

 

Pesttel az Erzsébet-hídon.
A Gellérthegy felől a zöldek
szürkét ezüstbe simitón
jönnek, – s az egész egyre zöldebb.

 

Szemhéjaim zárt albumán
a kép a régi változatlan.
Megvan a híd a halk Dunán
s a táj s a drága pátosz abban.

 

Sebzetlenül, hibátlanul
örökre őrzöm ezt a képet:
csúf romra szét hiába hull
a valóság, a szerte-tépett,

 

én elviszem, ha meghalok,
a képet, mintha épen állna, –
elkérik majd az angyalok,
s felakasztják az ég falára.

Pannika127 Creative Commons License 2018.09.03 0 0 4670

Tóth Eszter

(Debrecen, 1920. május 26. – Budapest, 2001. szeptember 3.)

 Látkép a Piarista-köz keretében

Mit is vihetnék innen el,
ha meghalnék, a túlvilágra?
Egy képet kéne vinnem el,
a városból szépen kivágva.

A Piarista-közön át
ha kinézünk a túlsó partra,
Buda szelíden köszön át,
és karját lágyan fűzi karba

Pesttel az Erzsébet-hídon.
A Gellérthegy felől a zöldek
szürkét ezüstbe simitón
jönnek, – s az egész egyre zöldebb.

Szemhéjaim zárt albumán
a kép a régi változatlan.
Megvan a híd a halk Dunán
s a táj s a drága pátosz abban.

Sebzetlenül, hibátlanul
örökre őrzöm ezt a képet:
csúf romra szét hiába hull
a valóság, a szerte-tépett,

én elviszem, ha meghalok,
a képet, mintha épen állna, –
elkérik majd az angyalok,
s felakasztják az ég falára.

történet2 Creative Commons License 2018.08.12 0 0 4669

 

The Last Quatrain Of the Ballad of Emmett Till 

  (after the murder, after the burial)

 

 



Emmett's mother is a pretty-faced thing;
    the tint of pulled taffy.
She sits in a red room,
    drinking black coffee.
She kisses her killed boy.
    And she is sorry.
Chaos in windy grays
    through a red prairie.

 

  

 

Gwendolyn Elizabeth Brooks

 




 

bajkálifóka Creative Commons License 2018.08.09 0 0 4668


Kaffka Margit,

(teljes nevén Kaffka Margit Emília Johanna, névváltozat: Kafka (Nagykároly1880június 10.[1] – Budapest1918december 1.) író, költő.)

 

TÖRTÉNET

 

Szegény Rákhel Anna elmaradt magára,
Ő volt Kisteleken a legárvább árva.
Se apja, se anyja,
Csak egy öreganyja,
Azt is a bíróság egyre licitálta.
Ki tehetett róla?! Senki fel ne rójja!
Csak Feledi Pista volt a marasztója,
Amikor elindult messze a világba,
Tengeren is túlra, nagy Amerikába. 

 

Első esztendőbe' jönnek a levelek,
A szomszédságnak is van benne üzenet.
Egy kis pénz is tőle,
A rendes időbe'
Az adósság lassan kikerült belőle.
Szegény öreg asszonyt egész falu járja:
"Adjon Isten, néném! Mit izen a lánya?
Hazajön-e már most? Lakodalom lesz-e?"
Csak Feledi Pista sohasem kérdezte. 

 

Másik esztendőbe' megritkult a posta.

Pénz nem igen jött már, - csak levelét hozta,
Szépszavú írását,
Meg a képe-mását,
Rajt' legyező, gyűrű, hosszú, úri szoknya.
Az egész szomszédság megnézi, csudálja,
Öreg Rákhelnénak könnye perdül rája.
A tükör mellé hogy sírva odatette,
Annak is Feledi Pista hírét vette. 

 

Fordul az esztendő, térül az új rája,

Egyszer csak elmarad levele, postája.

Sugdosódni kezdtek:
"Tán már nyomavesztett
Szegény Rákhelnénak cifra unokája?!"
Telik, meg is fordul újra egy-két hónap,
Nagypecsétes írást küldtek a bírónak.
Idegen nép nyelvén, idegen pap írta,
Rákhel Anna sorsa abba volt megírva. 

 

"Világ csavargója, lelketlen úrféle
Az volt veszedelme. Összeakadt véle.
Valamíg tehette
Gyönge szegény teste
Összeroskadásig úgy dolgozott érte.
Mikor pedig meghalt, senkisem siratta,
Verje meg az Isten, ki idejuttatta!"
Rákhel Anna sorsát egész falu szólja,
Feledi Pista is mogorvább azóta. 

 

1905

 

bajkálifóka Creative Commons License 2018.08.06 0 0 4667

Gergely Ágnes

 

A 137. zsoltár

 

Ültünk Babylon folyópartjain.
Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kín.
Tőlünk verejték kell, nem szenvedély.
S nem érv, erünkből mért dőlt itt a vér.
Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen,
ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem.

 

Jelünk itt falba karmolja a nép.
Kik biztatják, sem tudják, mért teszik.
Királyi jel, sok más jelet tulélt.
Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik…!
És fájó orcám rángjon majd a számhoz,
ha elfeledlek egyszer, Arany János.

 
1992. október 3.

történet2 Creative Commons License 2018.08.05 0 0 4666

Jean Louise said, “Don’t worry, Cal. Atticus’ll do his best.”

Calpurnia said, “I know he will, Miss Scout. He always do his best. He always do right.”

Jean Louise stared open-mouthed at the old woman. Calpurnia was sitting in a haughty dignity tvhat appeared on state occasions, and with it appeared erratic grammar. Had the earth stopped turning, had the tree frozen, had the sea given up its dead, Jean Louise would not have noticed.

“Calpurnia!”

She barely heard Calurnia talking: “Frank, he do wrong… he pay for it…. my grandson. I love him…but he go to jail with our without Mr. Finch….”

“Calpurnia, stop it!”

Jean Louise was on her feet. She felt the tears come and she walked blindly to the window.

The old woman had not moved. Jean Louise turned and saw her sitting there, seeming to inhale steadily.

Calpurnia was wearing her company manners.

Jean Louise sat down again in front of her. “Cal,” she cried, “Cal, Cal, Cal, what are you doing to me? What’s the matter? I’m your baby, have you forgotten me? Why are you shutting me out? What are you doing to me?”

Calpurnia lifted her hand and brought them down softly on the arms of the rocker. Her face was a million tiny wrinkles, and her eyes were dim behind thick lenses.

“What are you doing to us?” she said.

“Us?”

“Yessum. Us.”

Jean Louise said slowly, more to herself than to Calpurnia: “As long as I’ve lived I never remotely dreamed that anything like this could happen. And here it is. I cannot talk ot the one human who raised me from the time I was two years old… it is happening as I sit here and I cannot believe it. Talk to me, Cal. For God’s sake talk to me right. Don’t sit there like that!’”

She looked into the old woman’s face and she knew it was hopeless. Calpurnia was watching her, and in Calpurnia’s eyes was no hint of compassion.

Jean Louise rose to go. “Tell me one thing, Cal,” she said, “just one thing before I go – please, I’ve got to know.

Did you hate us?”

The old woman sat silent, bearing the buden of her years. Jean Louise waited.

Finally, Calpurnia shook her head.

 

 

(Harper Lee - Go Set A Watchman)

bajkálifóka Creative Commons License 2018.08.01 0 0 4665

 Arany Tóth Katalin

 

Egyszer csak...

Egyszer csak elmaradt az ölelés.
Azóta fájnak a semmibe tűnt szavak.
Vajon mit takarhat a feledés,
ha csöndjeink üszkös magányba omlanak?

Egyszer talán elmarad a csönd is.
Most még ránk szórja reményét a virradat,
de hiábavaló minden égisz,
ha megtört lelkünkből csak a közöny fakad.

Pannika127 Creative Commons License 2018.07.21 0 0 4664

FISCHER MÁRIA

(1937 - 2012)

MONDOM, AMÍG A FILM PEREG

 

Mákonyos ördög idéz színes végleteket.

Tágul a nagy szivacsos mell. Kosztümben urak

játszanak éjjel az isten bús barmaival.

Kapcsok, kapcsolatok lényege pattan, esik

szét a homályos ügyek háttere. Nem menekülsz.

Nézed a filmet akármeddig, tompa leszel,

fád, s a világ, Habakuk, megvan nélküled is.

Jobb, ha tudod: belecsíphet fenekünkbe a dér,

szép arcunkba a halál csontkeze. Fordulatok

nincsenek. Arra ne várj, hogy kenyeret, pecsenyét

kapsz ingyen; kifizetsz majd minden falatot,

minden korty vizet. Érted sem jönnek ufók

és pártos mukik, és díjat, pénzt te se várj –

Így könnyebb. Mosolyogj szépen, jaj, mosolyogj…!

 

 

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2018.07.11 0 0 4663


Szabó T. Anna

 

Július 9., 8:41 · 

 

 

Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.

 

Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.

 

Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.

 

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.

 

Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.

 

Perelj, Uram… - Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.

 

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,

 

tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,

 

éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

 

(Az ég zsoltára. A vers az idén megjelenő új verseskötetemben lesz. Eredetileg az Ars Sacra fesztivál megnyitójára írtam. A kép a netről való - van egy nagyon hasonló sajátom, de nem találom.)

bajkálifóka Creative Commons License 2018.07.09 0 0 4662

Tóth Krisztina

 

Anya lista

 

 

Galambra légpuskával sose lõj.
Ne találj halat üres kádban.

 

Süket telefont ne szorongass,
fülkében hajnal ötkor sose állj.

 

Ne láss sündisznót fején fémdobozzal.
Mit még. Ablak közt fáradó legyet se.

 

A lélek szarszagát azt kár megúszni.
Ne szedj pontokba semmit: hülyeség.

 

Veszítsd csak el az öniróniád,
sírjál nyugodtan, használj papírzsepit.

 

És ha valaha azt mondom neked, hogy
szedd össze magad, menj. Vissza se nézz.

 

bajkálifóka Creative Commons License 2018.07.09 0 0 4661

Tóth Krisztina

 

Somnivore

 

Szeretkezés alatt a téli utca
szemed mögött kigyúló lámpasor
és a járdát a fény befutja
állni egy ház elõtt ahol

 

Nagy a hideg a kutyák se ugatnak
nézel a hóba fagyott pisifoltra
és próbálod a csikket beledobni
ha eltalálom most mi lenne hogyha

 

Elmondanám hogy nem bírlak szeretni
hogy sose bírtam senkit igazából
Ha most bemennék nem történne semmi
mert mindig ott egy utca ott a máshol

 

Hogy évek óta nem tudok aludni
ebben a testben senki kézzel
ha simogatja se tudja lehunyni
benti szemem a hóba néz fel

 

Ha becsöngetnék csak mert éppen arra
jártam leülnék semmi újság
Ha kinyitnám a szemem belehullna
a szemedbõl az összes szomorúság -

 

történet2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 4660

"Mintha ezért jöttem volna ide. Homályosan éreztem hetek, hónapok óta, hogy dolgom lesz még ezzel az érzelemmel, hogy a legváratlanabb, leglehetetlenebb helyzetekben fog felbukkanni, hogy nem lehet csak úgy  egyszerűen abbahagyni egy kapcsolatot, meg kell dolgoznom azért, hogy múlttá válhasson a még jelenlévő, kísértő, lezáratlanul magam mögött hagyott idő.

Ha nagy vonalakban nézzük a tizenkét kérést, azt kell megállapítanom, hogy míg szerelmem mondatai egy kivételével igencsak konkrét kívánságokat fogalmaznak meg, az én üzeneteim inkább valami körvonalazatlan, betölthetetlen hiányról üzennek: mintha nem kisebb feladatot róttam volna rá, mint hogy  a létezésem falán addig nyílt összes repedést betöltse. Utólag, a világ túlfelén egy franciaágyon üldögélve hirtelen megértem, hogy miért beszélt mindig becserélhetőségről, miért hitte, hogy az ő személye tulajdonképpen elvész a lényét beszippantó tébolyult szerelem gyűrűjében. Rádöbbenek, hogy a szenvedélynek ez a foka tulajdonképpen elszemélytelenít, hogy akitől mindent akarnak, az végül semmit nem képes adni, mert nem tudhatja többé, tényleg ő tükröződik-e egy másik lélek örvénylő felszínén.

'Örökké maradj velem.'

Micsoda baromság. Persze, hogy én írtam. Hanyatt dőlök, mint aki hirtelen nem bírja tovább, aztán felülök és a tizenkét cédulát két részre osztom.A 'Sose legyen mással ilyen jó' kerül legfelülre. Ez legalább olyan őrült, mint az enyém: inkább átok, mint kívánság,  több benne a kétségbeesés, mint a vágy. Hat-hat papírcsík fekszik lefelé fordítva az ágyon. Nem lehet véletlen, hogy ezek a cetlik elkísérnek engem ide. Egyenként fordítgatom őket vissza. Helyet kell találjak ezeknek a valaha leírt szavaknak, végső nyughelyet. 

Másnap reggel a közeli sintoista szentély kapuja előtt állok. Kezemben a város térképe, zsebemben a cédulák. Először volt szerelmem legforróbb céduláját akarom elhelyezni, ezt szabtam ki ma délelőtti feladatnak. Tanácstalanul nézelődöm. A kérés szókimondó és szenvedélyes, ugyanakkor leírva megejtően suta is. Valami különleges, titkosnál is titkosabb helyet szánok neki. Meleg, védett, örök zugot. Besétálok a szentély parkjába, a bejáratot két oroszlán őrzi. A jobb oldali szája kitátva, ez az életet szimbolizálja, a a másiké csukva, ő a halál oroszlánja. Őgyelgek a jinja parkjában, figyelem az ittenieket. Jönnek, kezet mosnak, bemennek a szentélybe, minden mozdulatuk valami szorgos igyekezetet tükröz: talán tényleg csak pár percre tértek be. Egy gingkófa aranyló leveleit fotózom éppen, amikor fehér galambraj kap fel a lombok közül. Galamb! Hosszan tűnődöm, hogyan lehetne egy fehér galambra bízni céduláim legforróbikát, hogy aztán egy meglepett szerzetes átvegye az idegen nyelven írt, immár érvénytelen üzenetet. Hülyeség, valami egyszerűbbet kell kitalálni. Hirtelen rájövök a megoldásra: az életet jelképező oroszlán szájában fogom eldugni a papírt, hogy másnap lángot leheljen és vörösen felgyulladó szemekkel döbbentse meg a környék járókelőit. El is indultok visszafelé, aztán hirtelen megtorpanok. Szemben cölöpök közt kifeszített madzagokon fehér papírdarabkák sokaságát látom remegni. Mintha az én céduláim rokonai reszketnének a kötélen: még íratlan, hófehér csíkok. Ezeket úgy nevezik, hogy nusa, a tisztaságot jelképezik. A kívánságnélküliség tisztasága.

Odalépek, és gondolkodás nélkül felkötözöm az egyik mondatomat: 'Simogasd meg a melleimet'.

Érzem, hogy amit teszek, bizonyos értelemben illetlen, ugyanakkor tisztában vagyok tevékenységem kultikus jellegével, ezért nem hagyom szóhoz jutni a tudatomban suttogó kételyt.

Kifelé menet visszanézek egyszer, elbúcsúzom a három év előtt vágytól. Az apró betűs cetli elvész íratlan társai közt, talán már meg se találnám, ha hirtelen le akarnám venni."

 

 

(Tóth Krisztina: Hideg padló)

bajkálifóka Creative Commons License 2018.07.05 0 0 4659

 Johnson, Helene (1906-1995)

Invocation

 

Let me be buried in the rain
In a deep, dripping wood,
Under the warm wet breast of Earth
Where once a gnarled tree stood.
And paint a picture on my tomb
With dirt and piece of bough
Of a girl and a boy beneath a round pipe moon
Eating of love with an eager spoon
And vowing an eager vow.
And do not keep my plot mowed smotth
And clean as a spinster's bed,
But let the weed, the flower, the tree,
Riotous, rampant, wild, and free,
Grow high above my head.

              —————

Johnson Helene

Kérés

 

Esőben temessetek el,
a rengeteg ölén,
a Föld meleg, nedves szivén
vágyom pihenni én.
Egyszerű kézzel azután
fessétek a sírra fel:
egy ifjú pár: legény s leány
egy teliholdas éjszakán
hogy csókol és ölel.
S ne legyen sima az a domb,
akár egy szűzi ágy,
ó jó lesz tudnom ott alul,
hogy nő fejem fölött vadul
s buján fa, fű, virág.

ford. Komlós Aladár

Teresa7 Creative Commons License 2018.07.03 0 0 4658

Rab Zsuzsa

 

Dúdoló

 

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

 

Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

 

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

 

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2018.07.03 0 0 4657

ANNA AHMATOVÁ

(Odessza mellett, Ukrajna 1889június 23. – Domogyedovo, Moszkva mellett, Oroszország 1966március 5.)
A MEGFESZÍTÉS

               “Ne sírj, anyám, mert feltámadok!”
1

Hasadt a menny kárpitja.
Zengve fennen óráját hirdették az angyalok.
Atyjához szólott: „Mért hagytál el engem?”
Anyjához: „Ne sírj, mert feltámadok...”

2

Zokogva hullt a porba Magdaléna,
s a tanítvány, legkedvesebb fia... 
Amarra nem mert nézni senki:
néma, sötét szoborként ott állt Mária.

Ford. Rab Zsuzsa

történet2 Creative Commons License 2018.07.01 0 0 4656

Rachel

 

 

When Jacob and Rachel met for the first time,
He bowed to her like a humble wayfarer. 
The herds were raising hot dust to the skies,
The little well's mouth was covered by a boulder.
He rolled the old boulder away from the well
And watered the flock with clean water himself.

Yet sweet little sadness crept into his heart 
With each passing day growing stronger. 
To wed her he bargained to toil seven years
As shepherd for her artful father.
Oh, Rachel! To the captive of love in his eyes
The seven years seemed as a few dazzling days.

Yet Laban was thirsty for silver, and wise,
And mercy he didn’t espouse,
Assuming forgiveness for all kind of lies…
As long as they serve his own house.
He took homely Leah with his sure hand
And led her to Jacob in his wedding tent.


A sultry night reigns over high desert sky
And spreads misty dews in the morning,
While pulling her braids in despair all that night
The younger of sisters is moaning, 
Sends curses to Leah and God for her doom
Imploring the angel of death to come soon.

As Jacob is dreaming the sweetest of dreams:
The clear well spring in the valley
And Rachel's eyes happily looking at him
Her beautiful voice singing softly:
O, weren't you kissing me, Jacob, with love
And calling me always your black turtledove? 

 

 

Anna Akhmatova

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!