Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
23. A-dúr zongoraverseny (K. 488). Ez az 1786. március 2-án elkészült versenymű a d-mollral együtt a leggyakrabban elhangzottak közé tartozik. Bár vidámnak tűnik, mögöttes karaktere furcsán melankolikus. Nincs benne heves szenvedély vagy drámai hatás, a hangszerelés tökéletes összhangban van mozgalmas természetével. Mozart másik nagy zongoraversenye sem alkalmaz ilyen szerény zenekart: ebben nincs trombita, timpán és oboa, de a klarinét dominál. A zeneszerző nagy zongoraversenyei közül is ez a legkevésbé virtuóz.
I. Allegro
"Sehol másutt [Mozart] munkáiban nincs olyan első tétel, amely ekkora szerkezeti egyszerűséget, a tutti és a szóló tematikus kapcsolatának ilyen szabálytalanságát mutatná; ahol a tematikus lelemény olyan kristálytiszta, még akkor is, ha ellenpontozásba vagy ritmikai sajátosságokba merészkedik. Az A-dúr kulcsa Mozart kezében nem rendelkezik a színek átlátszóságával, a színek átlátszóságával... A trombiták és a timpánok hiányoznak, de a szenvedély sötét árnyalatai és fátyolos hangsúlyai, amelyek elkerülik a hétköznapi hallgatót. - Alfred Einstein
II. Adagio (F-éles moll)
Ebben a tételben a zongora váltakozik a fafúvósokkal. „Melankólia…” – írta C.M. Girdlestone "most megragadja a zenekart, és áthatja az egész tételt... Ennek az f-mollban lévő "szomorú táncnak" az első hangjaival – Mozart más művében nem használt kulcsszóval – eltűnik a felületes varázs, és a "sötét démon" uralkodik el.
III. Rondó
Ebben a tételben, amely Mozart egyik legragyogóbb rondója, sok dallam tör fel; a tempó az elejétől a végéig egyenletes marad.
A lenti videóhoz, bár el tudjátok ott is olvasni, legyen meg itt is.
Angela Hewitt jegyzetei 2014: "Az első tételről: Mozart zongoraversenyeiben soha nem kínált több témát, mint a nyitótételben […]. Függesztett hangok a kürtökben és az ideges fagottok kommentálják az első fanfárt. A másodikra ugyanaz a zene válaszol, de most már a klarinétokon és hegedűkön is ismertek, most a Mozart jelenléte a színpadon. tündöklő zenekari színe, és amikor a szólista belép, egy teljesen új témával, amely azonnal megerősíti a függetlenségét – ezek a nagyon kedves ugrások az énekesek írása során – olyan szövegrészekkel keverednek, amelyeket nem csak nagy sebességgel kell zörögni, hanem a legnehezebb a Mozart-játékban. bravúrnak nincs helye.
Ebben a nyitótételben két dolgot érdemes megemlíteni: a hirtelen átmenetet a b-mollra, amelyet a kezdeti felvirágzás után nem sokkal indulatos zongoraakkordok vezettek be; és az a pillanat, ami számomra végképp kísérteties – amikor a fejleményben a kanyargós, gyors szakaszok hosszú epizódja után a zongora új dallamdal jelentkezik, lefegyverző szépségében lélegzetelállító, de rövidsége miatt is figyelemre méltó. Egyedülálló megjelenése mesterien visszavezet bennünket az összefoglalóhoz. Óvatosnak kell lenni azokkal a régebbi kiadásokkal, amelyekből két ütem hiányzik (a 282. mértéknél), amelyek nem találhatók meg az autogramban, de egy további vázlatoldalon szerepelnek. Azt hiszem, először 1961-ben adták ki őket […].
A második: […] A műfaj első remekművéhez, a 9. Esz-dúr zongoraversenyhez, a K. 271-hez hasonlóan Mozart is a c-moll hangját választja mély szomorúság, sőt tragédia kifejezésére. A hegedűk hozzáadják a némaságukat, és különösen gyötrelmes hangzást adnak elő, amikor bemutatják a nyitó témát. A zongora visszhangozza panaszos dalukat, amelyet hangjegyek díszítenek, de tragikus szünetek is, amelyektől eláll a lélegzetünk. A variációk dúr és moll között váltakoznak – az elsőt, dúrban, a fúvósokra bízzák. Visszatérve a mollra, az örvénylő zongorafigurák ugyanazt a kétségbeesést lehelik ki, mint a c-moll koncertben. A fuvola és a fagott bájos duettje, finoman kísérve a vonósok, rövid felüdülést biztosít. A következő, moll variáció izgatott zenekarral kezdődik, amire a zongora esdeklően válaszol. De ami valószínűleg a legjobban megdöbbentette az első közönséget, az a coda volt. Éppen akkor, amikor minden remény elveszettnek tűnik, Mozart egy napsugarat vet ki, rövid időre kétszer C-dúrra vált, egyetlen ütem erejéig. Ez egy zseniális ütés, amelytől minden alkalommal kiráz a hideg, amikor eljátszom ezt a darabot […].
A harmadik: […] Nyugodtan lép be a zongora, határos zenekari kísérettel, de csillogó szemmel az biztos. Amikor a teljes zenekar felveszi a vadászdaltémát, nem lehet nem mosolyogni. Mégis úgy érzem, hogy még a zongora visszatérésekor sem oszlott el teljesen a központi tétel szomorúsága. De hamarosan a dolgok túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy elmerüljenek a melankóliában. Még Mozart is túlságosan lefoglalta az összes hangot. Ebből a tételből mindössze tizenegy ütemnyi csupasz körvonalat hagyott ránk, a többit az előadóra bízta.
Egy másik hasonlóság a korábbi Esz-dúr Concertóval mutatkozik meg, amikor Mozart menüettel szakítja meg a mulatságot – pontosabban egy Andantino-énekléssel. Imádom, amit Michael Steinberg ír róla: "Eszembe jut a Figaro végén álló grófnő, aki határtalan kegyelméből merít, hogy megbocsásson jótékonykodó férjének." A hegedűs Pizzicati, a zongora utánozva, egy szomorú szakaszhoz vezet, amely egy rövid kadenzán keresztül visszatér a fő tételhez. Minden a várt módon halad egészen a codáig, ahol egy újabb zseniális ütésként a zongora egy kis humorral érkezik, mielőtt elhagyja a zenekart, hogy befejezze […]."
Kedves tns bloggazda Ha titokban benéznél ide, egy friss hír, hogy akit követtél, de kikövettél Antalffy Tibor már nem ír több blogot. Egy azonos vezetéknevű történész vendég videóját ajánlotta a YT (KAP műsora), így rákerestem az öregre és tegnapi hír, hogy felesége egyedül maradt. https://www.antalffy-tibor.hu/a-t#comments
Köszi, hogy megnézted és válaszoltál. Néha elkapom a live közvetítéseit, magyarul is válaszol, ha azon kérdezik, de ez ismerős lehet, mert a csevegést újra lehet játszani, nem törli. A legutóbbi is nagyon tetszett.
1976 Klais - 2023 Fisk at Saint Peters Church in NYC - Demonstration of Stops
Most tudtam meghallgatni. Nagyon tetszik. Harsányabban szól, mint a mai klarinétok. Ha jól látom és értem és hallom, akkor ez egy kb. 415 Hz-es a-ra hangolt D-klarinét, vagyis az a mai asz-nak hangzó hang a hangszernek a g hangja. Amikor magas fekvésben játszik, akkor van egy olyan érzésem, hogy meg kell küzdeni a hangokért, nem adja olcsón. Nem tudom, hogy Bálint mióta gyakorol ezen a hangszeren, lehetségesnek tartom, hogy még az összeszokás fázisában vannak, szerintem be tud ez még érni ennél jobban is. Nem játszottam nádas hangszereken, de azt tudom, hogy a nád egy jelentős kockázati tényező, valamint a klarinétnál a fúvóka felfekvő felületének az íve is egy lényeges paraméter. Mire minden összeklappol egy új hangszernél, az beletelik némi időbe, gyakorlásba és kísérletezésbe.
Karosi Bálint figyelemre méltó figura, régóta követem a videóit. Azt csak kb. egy hónapja tudom, hogy klarinétozni is tud, az orgonás videói viszont évek óta lenyűgöznek. Felkeres régi műemlék orgonákat, bemutatja őket, játszik rajtuk, és feliratozza a videót, hogy mikor melyik regiszterek szólnak éppen. Akit érdekel az orgona, az ne hagyja ki, nagyon tanulságos.
