Ha Jézus megváltott és Isten mindent megbocsát úgyis, akkor egyáltalán van miért aggódni? Bármikor megbánhatunk mindent és megtérhetünk, ez nem is olyan rossz ajánlat...
Ha Jézus megváltott és Isten mindent megbocsát úgyis, akkor egyáltalán van miért aggódni? Bármikor megbánhatunk mindent és megtérhetünk, ez nem is olyan rossz ajánlat...
Ezekről a topiknyitó sorokról most a következő jutott eszembe: Istenhez térni, megtérni, az olyasmit is jelent szvsz, hogy hazatérni, hazatalálni végre. Talán nem mindegy, ki mikor érezheti úgy, mennyi átszenvedett, vagy tévelygésekkel teli év után, hogy végre hazatalált.
Vitatkozni továbbra sem tudok, és nem is szeretnék, csak addig maradok itt a topikban, míg tűrhetőnek érzem a légkört:)
Ezekkel teljesen egyetértek. Alapjábavéve az emebri lélek hasonló minden kultúrában élő számára, de valóban különbözők az adományok, módszerek, vérmérséklet, stb. Így tud az emebr egy nagyobb egység részévé válni, mivel van specializáviója is, de alapjábavéve össze tud simulni embertársaival.
És valóban, az alázatos előtt Isten kegyelméből megnyilatkozik az Igazság. Ezt szépen írtad le. itt a lényeg azon is van, hoyg ez nem valami sápadt reményésg, hanem igenis egy tény, igenis a nem evilági Igazság az meg tud nyilatkozni, megtisztítani, felemelni és szabaddá tenni. Sose hagyd, hogy a értékveszített világ megtévesszen. Ha zt mondják, hogy nincs igazság, az azt jelenti, hogy ők nem akarnak megnyílni a nagybetűs Igazság számára, így az el is kerüli őket, mivel nem tolakszik - hát persze, hoyg azt hiszik, hogy nincs, ha ők maguk űzik el maguktól, mégis min csodálkoznak?
Csakhogy aki tudja, hogy van Igazság - és ebből is azért elég sokan vannak - az azt is tudja, hogy a nagybetűs igazság nem annyira egy megértendó, levezhető tantétel, mert az is csak evilkági igazság lenne, hanem inkább ahhoz hasonló, mint amikor valaki egy ritka természeti jelenséget akar megfigyelni. Az ismeretek csak addig elegendők, ameddig az ember nagyjából behatárolja, hogy hová kell mennie, ahol nagyobb eséllyel találkozik a jelenséggel. Utána pedig el kell csendesednie, kizárni minden zavaró tényezőt és éber figyelemmel várakozni, amíg nem jó el a várva várt jelenség. Aki hisz az Igazság létezésében, az nem adja fel, az éber tud maradni napokon, heteken át és nem adja fel, mert aki keres, az talál, és aki látni akar, annak nyitva kell tartania a szemét és éberen figyelni.
De a világ, amely elveszítette az éberséget és a türelmet, soha nem fog Vele találkozni.
Igen, ez egy nagyon izgalmas kettősség. Az embereket alapvetően egyforma vágyak mozgatják, ugyanakkor hiszem, hogy nincs 2 egyforma ember. Mert mindenkinek MÁS az életfeladata, és más a hozott anyaga, talentuma - ezért még a hasonló életfeledatokat is más eszközökkel valósítják meg, ha egyáltalán megvalósítják. Mert nem biztos, hogy rájönnek az éppen adott életük során, mi is vola ez.
Egyetértek, h az Igazság - ha elég szorgalmasan és elfogadó szándékkal keresed - megnyilatkozik neked, v bárkinek. Ehhez kell az alázat és a kegyelem egyidejű jelenléte.
Tudtommal semmit nem erőltettem Rád. Direkt. A valódi Igazság nem erőszakos, azt nem lehet erőltetni, az megnyilatkozik Neked.
De láttam egyszer egy riportot egy nagy utazóról. Nem volt vallásos, csak érdekelték a különféle kultúrák, hogy hogy élnek az emberek távol tőlünk a világ különböző sarkain. És az interjú végén megkérdezte tőle a riporter, hogy mire jött rá ennyi utazás során. És ő azt mondta, hogy arra, hogy az emberek mindenhol egyformák, ugyanazok a vágyaik, a törekvéseik. Pedig ő sokkal nagyobb felszíni különbségekkel szembesült, mint ami a mi individualista nyugati kultúránk, ami mégiscsak egy kultúra.
Erre csak azt tudom válaszolni, h mindenkinek megvannak a saját "igazságai", és azok lehetnek akár olyan erősek, mint ahogy leírtad - mégsem fogadhatók el abszolut igazságként. Mert minden ember egy más univerzum, más életfeladatokkal, más talentumokkal és más belső meggyőződéssel.
Ezért engem hiába oktatsz arról, h el kell fogadnom az igazságaidat, ez nem tud így működni. És persze én sem tudom az enyéimet ráderőltetni. Beszélgetünk - ha nem bánod - s aztán vagy tudunk egymásnak mondani valami valóban újat, vagy nem...
Ezek szerint még nem voltak szíved mélyig hatoló felismeréseid. Ne csodálkozz azon, hogy a világ nem ismeri a "biztos" fogalmát, hiszen az nem evilági fogalom, hanem transzcendens. Még nem jöttél rá arra, hogy az ateizmusta közegben az igazság legfőbb kritériumának magát beállító tudományban azért kell mindent bizonyítani, mert semmi sem biztos?
De ne aggódj, még 65 körül sem késő, sőt most jön el igazán, hogy feltedd magadban, hoyg ezt a szintet meg lehet haladni. Ha felteszed az az első lépés. Aki a valódi Igazsággal lép kapcsolatba, aki nem evilágból való, az olyanbizonyosságokat tapasztalhat meg, amely erősebbe, mint bármi amit eddig testi érzékeivel tapasztalt és felfogott. Van BIZTOS tudás, csak tudni kell, hogy hol keressed. Van nekem olyan meggyőződésem, amit biztosabbnak és erősebbnek érzek még annál a a tapasztalatnál, hogy én létezem. Pedig az ember azt hinné, hogy a saját maga létezése a legbiztosabb tapasztalat.
Én azért nem örülök csupán a "dogmának" nevezett dolgoknak, mert nagyon sok ember azokat egyszersmind igazságnak fogja fel, egyfajta "bunkónak" amivel bármikoe oda lehet csapni egy-egy vita során. (Tudom, tudom, az emberek nagyrészének erre szüksége van, hogy higyjen (=elfogadja) az adott szervezetet.
Viszont én így 65 körül arra jöttem rá, semmit sem tudhatunk BIZTOSAN, csupán elfogadhatjuk azokat ai infokat amelyek beleillenek az adott világképünkbe. De semmi sem végleges, semmi sem megváltozhatatlan!!!
Vitán én csupán a pillanatnyi nézetek összemérését értem, semmi többet. Vitatkozunk, aztán hazamegyünk és elgondolkodunk a hallottakon. És vagy beillesztjük a gondolatvilágunkba, vagy nem.
tilosnak semmi sem tilos, csak megvan a következménye. Az egyetemes keresztány dogmákból nagyon kevés van (sokkal kevesebb, mint azt általában az emebrek gondolják), de azokat se úgy kommunikálják az Egyházban, hoyg ezekkel tilos vitatkozni, hanem úgy, mint ahogy bármely tanítás, szervezet lerakja a maga alapjait, axiómáit, működési alapelveit, hogy aki ebben a testben akar élni, az tudja, hogy ez a test ezeken az alapokon nyugszik. A testből el lehet menni, ha valakinek nem tetszik ez. Azt nem lehet, hogy valaki elveti a szervezet alapjait, de nem távozik el. Mert az az illető már de facto nem tartozik ahhoz a szervezethez, ahhoz a gondolkodási rendszerhez. Így kiközösítése semmi úőjat nem hoz a tényeken kívül, csupán arra szolgál, hoyg a belső bomlasztástól megóvja a szervezetet, ami szintén nem elítélendő, hanem nagyon bölcs dolog.
De Te melyik világi államformát tartod jobbank? Ott ahol van alkotmány, vagy azt, ahol nincs? Ahol nincs alkotmány, ott a despoták nem vonhatóük felelősségre, ott nem egy közös alapban kell egyetértened, hanem csupán csak az uralkodó személyének kell megfelelned. Ahol már van alkotmány, ott az uralkodónak és mindenkinek annak a közösen lfektetett elvhez kell igazodnia. Ha a keresztányságben nem lennének dogmák, akkor egy alkotmány nélküli rendszerhez hasonlítatana, ami valódi személyi zsarnoksághoz vezetne, mert a főpapnak senkinek nem kell megfelelnie, de mindenki másnak a főpap személyének kellene megfelelnie. A keresztány dogmák biztosítják azt, hoyg mindenki számonkérhető legyen, és a főpapot is el lehessen mozdítani a helyéről, ha nem felel meg a kereszténység dogmákban lefektetett alapjainak. Pont a dogmák léte a demokratikusabb rendszer! De ne lepődj meg azon, hogy a világi, tudatlan gondolkodás mindent a feje tetejére állít eltorzítva. Náluk a szabadság is az enegdetlenséggel egyenlő, holott pont az engedelmesség vezet el az igazi, tökéletes (és nem ál vagy korlátozott) szabadságra.
MInt mondtam, azt ismerem, amit Isten kinyilatkoztatott önmagáról és én képes voltam felfogni. Azt azért szabad, ugye? De egyébként tetszik az őszinteséged, nem mindenki képes ilyeneket kijelenteni, ennél gőgösebbek szoktak lenni az emberek. :)
Értelmetlenség, hogy valaki kér vagy nem kér istenből. A fagyi tudjuk hogy mi, ettünk már belőle. Mutass valakit, aki valóban tudja mi az hogy Isten, "kóstolta" és nem kér belőle...! ;)
Akkor sem kér belőle, ha a társa azért marad ki, mert nem kér Istenből? Ha te nem kérsz fagyit, akkor én se kérjek? Ha te nem akarsz katolikus lenni, akkor én se legyek az? Ha te esetleg nem akarsz a mennyországba jutni, akkor én se akarjak?
Ha valaki el akar jutni a mennybe, Isten esélyt ad neki, hogy a kiválasztottak közé kerüljön. Isten szerintem nem személyválogató, senkit sem rekeszt ki, csak azt, aki magát rekeszti ki.
Jó, jó - ha te minden állítást dogmának nevezel...!
Én csupán a vallások dogmáira gondoltam, ill olyan állításokra, amiken tilos vitatkozni. Erre gondolva írtam azt, hogy nehéz úgy vitázni, ha mindenki kész tényekkel akar érvelni.
Ó, ezek szerint valóban úgy gondolod, hogy siekrült valamit megmutatnom Istenből? Ehhez nem kell Istennek lenni, elég Istent ismerni, az pedig az alapján van addig a szintig, amíg felfoghatom, amit önmagáról kiynilatkoztatott. A léyneg az, hoyg az gőg, hoyg az emebr akarja eldönteni Isten felett, hoyg ki üdvözül és ki nem (beleértve önmagát is). Az emebr ehhez nem rendelkezik elég éleslátással, igazságossággal, emberismerettel, stb. Az igaz ember önmaga és mások üdvösségét rábízza Istenre, mert ez az Ő kompetenciája.
Minden nagyon érthető, csak épp az nem hogy HONNAN TUDOD ilyen biztosan mindezt? Netán te vagy személyesen Isten? Vagy kiválasztott akinek elmeséli szándékait?
Na jó, kiemelem a lényeget: Aki "méltó" lenne az üdvözülésre, de nem akar üdvözülni, amíg egy elkárhozott is van, az már ezzel a gondolatával nem méltó az üdvösségre, mert azt hiszi, hoyg jobban irányítaná a dolgokat, mint Isten, és kételkedik az Ő jóságában, igazságosságában, bölcsességében, emberszeretetében. Eddig megvan? Ha nem, akkor ne kapkodj, gondold át! De az adott emebrnek nincs igaza, mert Isten pont azért jó és igazságos, mert hagym Önmagán kívül más választási lehetőséget az embernek. Arról nem Ő tehet, hoyg Ő a Jóság és az Élet, és az Ellene való döntés a rossz és a halál mellett való döntés. Mert Isten jóságát nem a rossz jelöli meg, hanem Ő az egyetlen Ősminőség, és a Tőle való eltávolodás, az ettől a mindenek alapjától való eltávolodás.
Isten mindig az emebr szabad akaratán keresztül működik, ez egy dinamikus viszony. Akarata ellenére senkit sem kényszerít. Pont ezért van pokol és pont az vallana egy zsarnok Istenre, ha nem engedne meg önmagától eltérő alternatívát. Ezt az egész menny-pokol dolgot ne valami jogi dolognak tekintsd, ez annál sokkal összetettebb - és sokkal egyszerűbb. Istentől el lehet fordulni, de Isten a jó, Ő képviseli a szentséget, életet, bölcsességet, jóságot, mindent ami csak pozitív. Az emebrek igenis hátat tudnak fordítani a jónak. Miért? Hát önmaguk miatt! Mert saját tökéletlenségükhöz, szenvedélyeikhez, gőgjükhöz, defektes akaratukhoz, stb. jobban ragaszkodnak, mint a tökéletességhez. Bizony így van. Az ember számos döntésével a tökéletlenséget választja a tökéletesség helyett. Ennek pedig nem vet durván véget Isten, csak személyes vonzásával, terelgető parancsolataival, azzal, hoyg meghal értünk és megbocsát annak, aki kéri. Amit te írsz, az egy zsarnok Isten, aki nem hagy alternatívát, csak a tökéletességet. Nézz magadba és válaszolj: mit szeretnél jobban: egy szempillantás alatt tökéletes lenni, és lemondani sokféle addigi kedvtelésedről: sose nézelk vággyal semmi földi dologra, se ételre, se nőre, se pénzre, se hatalomra, se földi tudásra, nem hazudsz soha többet, nem okozol senkinek sohatöbbet a legkisebb bűntódást, nem tartod magadat többre senkinél, stb. stb. Mert ez a tökéletesség. Szeretnéd hoyg így legyen, hoyg Isten mindenkivel ezt tegye, akár tetszik neki, akár nem? Csak hoyg mindenki üdvözüljön, mert másképp nem lehet? SMeg tudnád Te ezt tenni és elvárnád, hoyg mindenki más is ezt tegye? Szerintem sokkal jobb az, ahogy Isten igazgatja a dolgokat, mindezt szabad döntésre bízva. És ez azzal jár, hoyg az emebr elutasíthatja és el is utasítja a jót. Aki üdvözül, az tisztában van vele, hoyg nem jut el oda mindenki és nem akarja azt, amit Te vázoltál. Mert az a fenti durvaságokkal járna. Aki igaz, az valóban azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, mindenkit segít az üdvösségre - akárcsak Isten - és bánkódik a saját és mások bűnei miatt egyaránt - DE: senkit sem kéynszerít akarata ellenére az üdvösségre, és önmaga és mások mennybe jutását nem egy önfejű dacolásra (Isten rendjével szemben), hanem egyedül Isten igazságos döntésére és kegyelmére bízza. Amiről Te írsz, az sajnos nem a tökéletes önzetlenség, hanem Isten jóságának lázadó és szűklátókörű megkérdőjelezése.
Igen önzés akkor, ha úgy akar eljutni, hogy közben tudja, sokan nem fognak. Csak és csakis akkor nem az, ha EGYSZERRE, egyformá törekszik az illető arra, hogy ő is és mindenki más is eljusson ugyanahhoz a jóhoz ÉS NEM KÉR BELŐLE AKKOR, HA CSAK EGY TÁRSA IS KIMARAD.. Ez így csakis őszinte és önzés mentes, szeretetteli, amolyan assziszis. Ezért torz, beteg és egy igazságos istennek kizárt hogy tetsző fogalmak az ilyenek, hogy "kiválasztott", "kegyben részesült" és hasonlók, melyek a kivételezés, a megkülönböztetés, azaz a Sátán felségterülete... Nemde?
Nekem ezekről a vallási (-os) vitákról mindig a politikai pártkötödések jutnak az eszembe. Hosszú évek alatt arra jöttem rá, hogy ezek az ide- v. odatartozások nagyon megnehezítik az Isten (=igazság) keresését és találását, mivel egyik vallás (v. párt) sem tökéletes, tehát ha belépek oda, akkor köteles vagyok annak dogmáit elfogadni, sőt hirdetni.
Egy ilyen vita során minden résztvevő evidensen hozza a "párt"kötődési érveit és (vélt) alapigazságait, s ezektől többnyire nem tágít. S nem nyitott a többiek (első hallásra talán meghökkentő) véleményére sem, hiszen azok esetleg egyik "nagy"vallás rendszerébe sem illeszthetők tisztán.
Én belátom, hogy elköteleződni csak kitisztult, "tökéletes"(nek tűnő) eszmerendszerben érdemes, dehát az igazság keresése az sosem volt egy tuti vállalkozás... ;-)
