A Magyar (Méd) Birodalom története a dinasztia uralomra jutásától annak állítólagos kihalásáig, 1301-ig. A témában mindenfajta írott és egyéb forrás, vélemény és cikk szabadon idézhető, a kitaláltközépkoros, arvisurás, tamanás, ufós és aktuálpolitikai felhangú írásokat és képeket leszámítva.
Nem úgy kezdődött. Úgy kezdődött, hogy azt állítottad a #1381-ben, hogy Regiomontanus volt az első, "aki biztosan összekeverte az AD fogalmat az i.sz. értelmezéssel", ami egy teljesen értelmetlen állítás volt, és nyoma sincs a wikipédián, bár arra hivatkoztál.
Ha érdekel Regiomontanus olvasd el Zinner könyvét.
Mesterével Bessarion niceai érsek kérésére Rómába utazott, ahol rábízták Ptolemaiosz Almagest című munkájának kritikai fordítását. Peuerbach 1461-ben bekövetkezett halála után Regiomontanus a munkát az itáliai Giovanni Bianchinivel együttműködve fejezte be; a művet utóbb Kopernikusz és Galilei tankönyvként használták."
Aha. És a wikipédia cikkben hol "keverte össze" Regiomontanus "az AD fogalmat az i.sz. értelmezéssel"?? (mellesleg ennek semmi értelme nincs). Mivel a wikipédia cikket bármikor átírhatod a kedvedre (természetesen én is, vagy bárki más is), az semmi jelentőséggel nem bír, hogy ott mi van leírva.
Próbáld meg megemészteni, hogy az A.D. és az i.sz. azonos, bármit is írogatsz ide. Vezess be egy új skálát, ha nem tetszik a régi.
Mesterével Bessarion niceai érsek kérésére Rómába utazott, ahol rábízták Ptolemaiosz Almagest című munkájának kritikai fordítását. Peuerbach 1461-ben bekövetkezett halála után Regiomontanus a munkát az itáliai Giovanni Bianchinivel együttműködve fejezte be; a művet utóbb Kopernikusz és Galilei tankönyvként használták."
Talán azért, mert Ő volt az első személy, aki biztosan összekeverte az AD fogalmat az i.sz. értelmezéssel. Ptoli fordításakor már 19 db 196-éves hibát vétett, a holdfogyatkozások azonosítása kapcsán. Ráadásul Al-Battanit is tévesen azonosította.
Eredményeit pedig az utána jövő számolgató kutatás hasznosította...
"A történettudomány az emberi történelem rendszerbefoglalásával foglalkozó tudomány. A történelem a megvalósult emberi történet leírása. A történetírók művelik."
"IV. Béla, illetve V. István idején bekerült a királyi címbe Bulgária és Kunország – Kumánia – is. Mire V. István 1272-ben meghalt, a magyar király címe már igen hosszú lett. Ezek persze – Horvátország kivételével – nem jelentettek ténylegesen meghódított országokat, hanem csak jogigényt, hogy a magyar király ezen országok királyának tekinti magát, és ha az ottani uralkodó vagy fejedelem nem hajlandó neki engedelmeskedni, sereget állítani vagy adót fizetni, lázadónak minősül, akinek a megfenyítésére sereggel lehet vonulni, minden nemzetközi jogi bonyodalom nélkül. Egyszóval a királycím nagyon hasznos politikai fegyver volt, bármikori magyar beavatkozást indokolhatott bármelyik szomszéd országban, de egyúttal kifejezte azt a realitást, hogy Magyarország határa ott végződik, ahol az Szent László vagy a 12. századi Árpádok korára kialakult, és ha a magyar király egy új folyóvölgyet elfoglal, akkor – mint Ráma esetében – nem változik meg a magyar királyság területe, hanem új regnum, új ország csatolódik a koronához"
Casus belliként szolgálhatott ez a jogcím az 1444-es várnai csatában is, amikor a balkáni államoknak kifejezetten ínyére volt az erre alapozott magyar védőernyő a keresztényi összetartás szlogenje mellett. Az Árpádoknak ez a gyakorlata tehát igen hosszú távon érvényesült, az oszmán hódításokig mindenképp. A szultánoknak pedig szúrta a szemét nemcsak a jogcím, de a magyar nagyhatalom tényleges léte is a Balkán szomszédságában.
I.sz. 1342 július 21 Telegdi Csanád esztergomi érsek Székesfehérvárott királlyá koronázza Károly fiát Nagy Lajost.
I. sz. 1342 június (AD 1152) Barbarossa Frigyes, az újonnan megválasztott német-római császár a regensburgi gyűlésen Magyarország hűbéri hódoltatására vonatkozó tervet vet fel...
Az 1152-es „római birodalmi” gyűlésen Barbarossa Frigyes által hűbéri alávetésre ítéltetett magyar állam a főszereplője a fenti soroknak. Akadémikusi értelmezésben: egy középhatalom. Ez ellen az állítólagos középhatalom ellen szorgalmazott négy esztendővel utóbb I. Mánuel német–bizánci összehangolt támadást, miután a súlyos harcokban 1150-ben párviadalt vívott Bágyon ispánnal, és mialatt al-Garnáti szerint a magyarok megverték „tizenkét seregét”. Hogy miként vezethetett egy másodvonalbeli ország ezen szüntelen nagyhatalmi csatározások közepette további hat – ugyancsak nem sikertelen – hadjáratot a kijevi, csernyigovi, gácsországi földek megszerzésére, és hogyan mérhette össze Abu-Hámid látogatásakor Velencével is az erejét, az említett nézetek fényében örök rejtély."
Előbb utóbb minden rejtély megoldódik... I. sz. 1153-ban (február) Ottót koronázzák császárrá Rómában... Az AD 1152-es birodalmi gyűlés majd csak i. sz. 1342-ben fog lezajlani...
A nemzetközi kutatás még Szent László 1192. évi szentté avatását sem sorolja a hivatalos pápai kanonizációk közé a rá vonatkozó bizonyítóanyag (Spalatói Tamás krónikája) kései volta miatt. Szent István pápai szentté avatására ugyancsak bizonytalanok az utalások (Hartvik-féle legenda, István kisebb legendája).
Az első szent, akinek felavatásához kifejezetten kérték a pápa jóváhagyását, a Lech-mezei ütközettel kapcsolatban már többször emlegetett augsburgi Szent Ulrik volt, az ő szentté avatását Liutolf püspök kérvényezte. "Miután segítségül hívta a Szentlelket a zsinat – a szentszék és az egybegyűltek egyetértésével –, úgy határozott, hogy a tiszteletre méltó Ulrik augsburgi püspököt Isten templomaiban mindig megünnepli, és ezzel is gyarapítja a fölséges Isten dicséretét" - hirdeti a gall és germán püspökökhöz intézett 998. évi szentszéki bulla.
De még jó ideig az volt az általános, hogy a püspökök és apátok emeltek szentté valakit, ez volt a gyakorlat 1083-ban is.
Klaniczay Gábor: "A szentté avatási per kötelezővé tételéhez vezető folyamat részletes történeti vizsgálata arra is rávilágít, hogy miért törekedett a Szentszék egyre határozottabb beleszólásra a XI–XII. századi szentté avatásokba. Az új szentkultuszok helyi létesítésével kapcsolatos aggodalmak elsősorban egy sajátos szent-típus, az uralkodó-szent kapcsán vetődtek fel. A szent császárok, királyok, királynők és hercegek kultusza ugyanis gyakorta hatalmi és dinasztikus célokat is szolgált. Nem véletlen, hogy épp az a két pápa lépett fel e téren a korábbi gyakorlat megváltoztatásáért, a fokozott pápai ellenőrzésért, akik a császári hatalommal a legélesebb konfliktusban álltak: VII. Gergely (1073–1085) és III. Sándor (1159–1181)."
Egy kicsit sem érzékeled, hogy valami nem stimmel az idővel?
Egy kicsit sem.
A reneszánsz művészetek nagy pártolójának
Komolyan úgy gondolod, hogy ez bizonyíték bármire? A wikipédia cikk, amit akár te is írhattál? Arról nem is beszélve, hogy a trubadúrokat gondosan lefelejtetted ("A reneszánsz művészetek és kiváltképp a trubadúrköltészet nagy pártolójaként ismert..."), mivel az nem illik az általad favorizált konteóba.
Ennek az Alfonznak (reneszánsz) nem is Alfonz a neve, ha alaposabban utána néz valaki, a fia pedig "Katolikus" Péter, miközben Jakab apja Pere volt.)
Valóban, ha utánanéztél volna, akkor tudhadnád, hogy ez a Péter és Pere azonos személy :-)
"Peter II the Catholic (July 1178 – 12 September 1213) was the King of Aragon (as Pedro II) and Count of Barcelona (as Pere I) from 1196 to 1213."
