Sziasztok!
Új gazdit szeretnék találni Volgának.
Másfél évvel ezelőtt a falunkban négy helyes kis kuvaszkölyök képét küldték körbe, hogy találták őket, gazdit keresnek nekik, mert ha nem találnak, menhelyre kell vinni őket. Pár nap, 1-2 hét gondolkodás után kiválasztottuk közülük a mi Volgánkat. Személyesen is láttuk, amit a képek láttán is sejtettünk, maximum kuvasz keverékekről lehet szó. De ez nem zavart minket, sőt én éppen annak örültem, hogy keverék, és nem hordja talán annyira azokat a jegyeket, amiktől az embert óvni szokták, ha a kuvasz befogadásán töri a fejét. A hangsúly azon volt, hogy legyen kutyánk, és ha a menhelytől mentjük meg őket, ez a legjobb alkalom. Kertes házban lakunk, igaz, nem nagy a terület, akkor még nem volt kétéves a kisfiunk, én itthon vagyok vele, gondoltuk, időnk is lesz rá, annyi, amennyi kell neki. Az ellenkezője bizonyosodott be. A férjem sokáig dolgozik, éjjel sétáltatta Volgát. Nekem a relatív kicsi gyerek mellett nem volt kapacitásom rá, hogy komoyan foglalkozzam vele. Jött a tél, és még kevesebbet voltunk kint nála, ha felöltöztünk, gyakran elmentünk inkább otthonról, hogy egyéb inger is érjen bennünket, mint az X utca Y szám. Így Volga sokszor csak annyi időre látott minket, amíg elhúztunk itthonról. Tudtam, hogy nem jó így, de nem tudtam kettészakadni, pedig a kölyökkutya egy embert igényelt volna, valakinek a társaságát, amit csak ritkán kapott meg. Nem arról van szó, hogy nem szerettük, de nem tudtuk azt nyújtani neki, amire szüksége lett volna. És ez így megy azóta is. Szófogadatlan lett, érti ha hívom, ez látszik, de nincs kedve odajönni. Pórázon nem tudjuk sétáltatni, mert reménytelenül húz (ehhez sem értünk igazán, követünk trendeket, de nem jártunk sikerrel), ha póráz nélkül elvisszük sétálni, a végén nincs kedve velünk hazajönni, hiába hívjuk, nyitva hagyjuk neki a kaput, és bejön egy fél óra múlva. Ha idegen jön szembe az utcán, csak érdeklődésből, kíváncsiságból ráugrál, amitől idegen megijed (kuvasz testméretek), erre Volga érzi, hogy nála az erő, és nem tudok semmit sem garantálni...
Száz szónak is egy a vége, a kutya nincs nálunk jó helyen. Mi nem vagyunk elég jó gazdái. Új gazdit szeretnék találni neki. Szerintem nagyobb portán, ahol esetleg még állat is van, amikkel dolga van, ahol a gazda napközben kint jár és kommunikál vele, feladatot bíz rá, teljesíthet vérbeli igénye szerint, több inger éri (pl tanyán?), talán megtalálná magát.
A kutya különben gyermek mellett nőtt fel, ahogy írtam, és ebben a kérdésben bíztam benne. Ha játszott vele most 3,5 éves kisfiam, a játékot a kutya orra elől vette el, Volga végigvárta, amíg eldobja neki. Erre neveltük és ezt belülről is érezte, mert hogy sikerrel. Reggelente kap enni, és amikor a táljába kotrom az ételt, mindig türelmesen végigvárja, nem mohó.
Így is elég bőven írtam, ha valaki érdeklődne, a továbbiakról mailben szívesen tájékoztatlak benneteket.
Ha van jó ötlet, keressetek. Köszi.
