Keresés

Részletes keresés

horex Creative Commons License 2011.10.01 0 0 467

+lett amit akartál

 

 

"A kormány által bejelentett intézkedés példátlan méretű leépítésnek ígérkezik - mondja Szabó Endre, a közalkalmazottakat és köztisztviselőket tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke."

 

"A miniszter nem cáfolta Varga Lászlónak, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének felvetését, amely szerint a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést és a közszféra dologi költségeinek öt százalékos csökkentését tervezi."

 

"Legalább 25 ezer fős karcsúsítást, költségcsökkentést és strukturális reformokat céloz meg a közszférában a jövő évi költségvetés. A nemzetgazdasági miniszter szerint a létszámcsökkenés javát el lehet érni a természetes fogyás révén – azaz nyugdíjba vonulással és kilépéssel. Matolcsy György arra számít, hogy a várt 3 százalékos gazdasági növekedés is segítheti az állásukat elvesztők elhelyezkedését."

 

Csak az első 2003-bol, az utóbbi kettő 2010-böl

 

Az is szép mondat az utolsőban, hogy kilépéssel fog nőni a gazdaság, ahova azután a kilépő majd visszalép, aztán ujbol csökkken..........stb.

 

Ezek rábukkantak valahol az MSZP elhagyott program-dossziéjára

 

by horex

Előzmény: Mérnork (431)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.06.10 0 0 463
Ez olyan igeret mint az orvosoknak volt a "400%" meg nyugati szintu fizetes kellene (csak nem jut) volt?


2010. június 9. 15:51
http://www.mno.hu/portal/718043

A feladatok között megemlítette, hogy szeretnék, ha a honvédség kiszámítható, stabil és méltányos életpályát tudna nyújtani a katonáknak, ezért a lehetőségekhez képest megemelik az illetményeket és gondot fordítanak a katonacsaládokra is.
Előzmény: Kiss G. Eszter (462)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.06.09 0 0 462
Ja kerem azoknak akik tagadtak, hogy nem igaz !


Bérstop lesz minden olyan állami intézménynél, ami közpénzből gazdálkodik, vagyis például a pedagógusok és orvosok esetében is. Az állami gazdálkodásban viszont 15 százalékos bértömeg csökkentés lesz. A 10 megszűnő kisadóból Lázár János a vízkészletgazdálkodási járulék eltörlését emelte ki.
Előzmény: locsemege (18)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.04.04 0 0 460
Abbol egy sincs magyarorszagon. Azert legyunk igazsagosak, ez az amerikai bankarok bune.
Előzmény: yum01 (458)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.04.04 0 0 459
En is nezz csak ide amint a fidesz fanok mar Jarai elveit gyalazzak mint moslek ;-)
Előzmény: yum01 (457)
yum01 Creative Commons License 2010.04.04 0 0 458
Ne a mindenkori kormány ellen tessenek tüntetni, hanem a felelőtlen, pénzéhes bankárok ellen, akik kirobbantották a válságot.
Előzmény: yum01 (457)
yum01 Creative Commons License 2010.04.04 0 0 457
Én mindig azon mulatok hogy hogy lehetnek az emberek olyan szűklátókörűek hogy nem veszik észre hogy globális válság van. Egy éve csődbe jutott volna Mo ha nem kapunk az IMF-től hitelt. A pártkatonák mindig az aktuális kormánypárt nyakába varrják a válság hatásait. Megtudnátok ti ha nálunk olyan bajok lennének mint Görögországban. Ott is a hülyék a kormány ellen tüntetnek a válság ellen hozott megszorító intézkedések miatt.

Egyébként az MSZP-re szavazok.

PS: Akármelyik párt kerül hatalomra, a megszorítások a választások után folytatódni fognak. Én előre röhögök a sok fideszfan pofáraesésén.
Előzmény: Kiss G. Eszter (455)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.04 0 0 456

Tessek mar Pokorni is! Ennyit a nephulyito kampanyigeretekrol!
Tessék már Pokorni is! Ennyit a néphülyitő kampányigéretekről!

:-D
Előzmény: Kiss G. Eszter (455)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.04.04 0 0 455
Tessek mar Pokorni is! Ennyit a nephulyito kampanyigeretekrol!


Pokorni: Két év kell az új kormánynak, hogy eredményeket érjen el
Index/Inforádió
2010. március 30., kedd 20:43


Pokorni Zoltán hangsúlyozta: a Fidesz-kormány első évei szigorú gazdaságpolitikát kívántak meg, de később megmutatkoztak az eredmények. Úgy véli, ha a Fidesz újra kormányt alakíthat, legalább ennyi idő kell, hogy a lakosság számára is kézzelfogható eredmények jelentkezzenek, vagyis két év után lesz érzékelhető a reálbér-növekedés..

Az alelnök elmondta: pártja hamarosan összeállít és nyilvánosságra hoz egy listát, amelyen az új kormány első tíz legfontosabb feladata szerepel. Ezek közé tartozik a kisebb parlament, az önkormányzati képviselőtestületek létszámának lecsökkentése, munkahelyteremtés és a kétszintű érettségiről szóló törvény megalkotása.
Előzmény: Kiss G. Eszter (452)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.03.17 0 0 452
Jarai vegre ki merte mondani, hogy megszoritasokra van szukseg! Az a bibi, hogy Orban lapul es nem vall szint!
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 450

ohohó emeg ponty 10.
/fika/
Előzmény: Kiss G. Eszter (447)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 449

bocs, muszáj volt. ;-)
Előzmény: rarabel (440)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 448
Oke, ez jo volt! ;-))
Előzmény: Törölt nick (446)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 447
Mondja a 37 heteske. Na ennyit errol
Előzmény: Törölt nick (444)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 445
Es ime itt is a bizonyitek! Az ujabb hos jobbos a 4 hozzaszolasos nickgyartasaval.
Előzmény: Törölt nick (442)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 444

harcolj, welnesz + piros úszógatya. :-DD
Előzmény: Kiss G. Eszter (441)
rarabel Creative Commons License 2010.01.21 0 0 443
Azért ne szerénykedj....
Előzmény: Kiss G. Eszter (441)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 441
erdekes, hogy nem en nyitogatok uj topikokat meg uj nickeket szaz szamra, hogy azon irogassanak minden topikba, hogy tobbnek tunjon a "nep" velemenye!
Oh azok az aprosagok ugye? ;-)
Előzmény: Törölt nick (438)
rarabel Creative Commons License 2010.01.21 0 0 440

:O))))

Elképzeltem.

Vizuális tipus vok...

 

Előzmény: Törölt nick (438)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 439
úgyis az MSzP-re fog szavazni, mert KádárJános bácsi jó ember vót.

Az nem olyan biztos! Miert nem? hat ezert!
Előzmény: feketekavics (437)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 438

te, a piros tangát is te nyered. :-DDDD
Előzmény: Kiss G. Eszter (435)
feketekavics Creative Commons License 2010.01.21 0 0 437

Tökmindegy.

Mari néni Szabolcsban úgyis az MSzP-re fog szavazni, mert KádárJános bácsi jó ember vót.

_FK

Előzmény: Kiss G. Eszter (435)
rarabel Creative Commons License 2010.01.21 0 0 436

Hány pontod van?

Ha így folytatod tovább, biztosan tiéd lesz a luxus wellnesshétvége!

Előzmény: Kiss G. Eszter (435)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2010.01.21 0 0 435
Orbán Viktor szerint a megszorításokra nincsen szükség, a válságkezelésnek a Fidesz egy más módját ajánlja. a költségvetési kiadásokat a mostani reálértékükön befagyasztaná az adókat nem emelné, inkább csökkentené, a gazdaság útjában álló adminisztrációs korlátokat pedig eltörölné.

Milyen jo trukk, hogy ugyanazt mondva mennyire masnak adjak el!

Eloszor baj van, es realerteken BEFAGYASZTANA mert a Gyurcsany, most meg megvedi mert MEGORZI a realerteken.

Magyarul nem lesz semmi emeles de el van adva mint nagy erdem, hogy ok megvedik... a nem-emelest!

ZSENIALIS a fidesz PR mindig is mondtam!


A Fidesz elnöksége garantálja, hogy – a párt kormányra kerülése esetén – negyvenévnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet – jelentette be Navracsics Tibor pénteken Budapesten.

mno.

A Fidesz frakcióvezetője Iván Lászlóval, a legnagyobb ellenzéki párt nyugdíjastagozatának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a tagozat ülésén – amelyen Orbán Viktor pártelnök képviseletében részt vett Navracsics is – különböző megállapításokat tettek, garanciákat vállaltak.

A kiosztott jegyzőkönyv szerint az utóbbiak közé tartozik – a nők nyugdíjba vonulására vonatkozó vállalás mellett – a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédése a Gyurcsány-korszaktól, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, valamint a nyugdíjalapok és a nyugdíjpénztárak privatizációjának megakadályozása.
Előzmény: Kiss G. Eszter (-)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.12.29 0 0 434
Es vajon a benzin jovedeki adojanak azonnali lecsokkentese lesz?


Hiszen ez a fo kampnay szoveguk. Adocsokkentes! Masreszt ha a szocik ugye gonoszak emiatt akkor a Fidesz elso dolga lesz, hogy ezt visszavonatja! Megteszi?

No majd emlkezzunk csak erre felev mulva!
swill Creative Commons License 2009.12.04 0 0 433
azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy azért kell megszórító csomag, mert az elvtársaid alaposan elkúrták.
Előzmény: Kiss G. Eszter (432)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.12.04 0 0 432
Hat lehet benne valami, ha a polgarfovarosban ezt elfogadjak (de azert gondolom atkozzak a kormanyt, hogy jaj emelkednek az arak) a fideszes igeretek ellenere.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9077385&la=95556075
Előzmény: ninive_forever (425)
Mérnork Creative Commons License 2009.10.15 0 0 431
Bakker, én már anno megyóra is azért nem szavaztam, mert az összes fasza ígérgetéséből csak az látszott, hogy én (versenyszférában nem minimálbérért alkalmazott) leszek szarrá szívatva azért, hogy a szocik az inaktívak/közalkalmazottak szavazataiból biztosítsák az örökös királyságukat. Úgyhogy ha Orbán tényleg azt akarja tenni, amit te itt mint fenyegetést lobogtatsz, az csak eggyel több ok, hogy rá szavazzak. És ha az a két ütődött (megyó és feri) nem tett volna meg mindent azért, hogy keserves munkával eltékozolja először azt amit a fidesz kormány felhalmozott (100 napos ámokfutások, megyó), majd előre vagy 10 évet a jövőnkből (ferike), akkor a patásördögnek is nagyobb mozgástere lenne. De legalább aszerint, amit írsz jó irányba akar elindulni, hogy az országot kihúzza a szocik szarából.
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.10.14 0 0 429
Lakashitel (bankoktol) se, szocpol se, beremeles se? Nofene, vegre hallgatnak Jarai Zsigmondra es meglepik a szukseges megszorito reformcsomagot?
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.09.19 0 0 428
suttyokam ezt ORBAN MAGA mondta! DE jo hogy megtdtuk, hogy o is csak egy bulgárgyuribetelefonálóöregmama féle" :-)))
Előzmény: Törölt nick (427)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!