Szlovénia és Észtország elhúzott, Szlovákia épp most hagyott le, és már jönnek a románok is. Magyarország eljátszotta a lehetőségeit, és most nagy bajban van. Ez a szélsőségesen elitvezérelt ország beleragadt a nyolcvanas évek félkapitalista mutyivilágába. Ezen nem segít sem a reform, sem a kormányváltás. Itt elitváltástra van szükség.
Nagyon félre érted: a kormány maga hitte, hogy minden stabil és rendben van, ezért fogott kampányba. Aztán jöttek a bakcsődök, majd a pénzügyi válság, de még októberben is szemét fidesznyiknek minősült, aki recesszióról beszélt. Tehát igen, fél éve úgy tűnhetett, hogy nagyjából stabil a helyzet.
Miért ne jelenhetne meg? A nemzet anyósa cikksorozat is megjelent, meg az olajos ügyek. Seres Laci is régóta szidja a magyar elitet. Miért ne jelenhetne meg az írása?
"Ha Publicus Hungaricus a kampányoknak dől be, akkor az azért jelez egy szintet."
Seres Laci sohasem volt egy nagy észkombájn, bár nagyon szívesen az élére állna egy pártnak. De szerintem a miniszterelnökségre is alkalmasnak érzi magát.
A válság HARMADIK évadában járunk. A válság elég markánsan 2007 nyarán kezdődött. Subprime - ha még emlékszel. És valóban szeptemberben indult. 2007 szeptember 28 amikor is megfeküdt a NetBank, Alpharetta, GA
"Nahát, akkor lemérheted a "Sólyom László elnöki tevékenysége" című topicban, hogy milyen a fogadtatása egy olyan politikusnak, amelyik nem tartozik egyik párthoz sem, tevékenységét legjobb belátása szerint, "a szakirodalomnak megfelelően" végzi."
A szakirodalomban az le van írva, hogy az ország védelmi képességeinek ellátására szolgáló NATO radar ellen hivatalosan ne tiltakozzon, de jelenlétével ott legyen vmi felvonuláson? Kíváncsi vagyok azóta mennyiszer volt a Zengő környékén gondolom egyszer sem. Az meg cseppet sem zavarja a főparancsnok urat, hogy Mo-nak azt hiszem talán 3 ilyen jobb képességű radarja kellene, hogy legyen a NATO elvárás miatt (is), és a románok kb uennyi dbszámmal (3) figyelnek csak bennünket..
Nem tudom mit kellene ahhoz tenni, hogy kiálljon ilyen esetben, és elismerje habár műszakilag nem ért hozzá, de mivel már megígértük, és nem szeretjük a szavunkat szegni + ez az optimális hely, + a radar Mo védelmét is szolgálja, ezért ha most nem is ellenzi, de maximálisan oda fog figyelni arra, hogy a beruházás csak a lehető legszükségesebb mértékben károsítsa a környezetet....
szerintem ezzel sokkal korrektebb lett volna, mint egy darab fával a sajtó előtt bohóckodni...
"A folytonosságot kiválóan illusztrálja, hogy hazánkban, a visegrádi országok közül egyedül a volt állampárt máig az ország egyik vezető politikai ereje, a volt pártlap a legolvasottabb politikai napilap"
Mivel 89 elott a visegradi orszagoknal kicsit masfajta volt a diktatura nincs ebben semmi meglepo. Mellesleg a lengyeleknel csak a legutobbi valasztasokkor marginalizalodott a volt allampart utoda,addig volt kormanyzo ero is . Mellesleg a szlovakoknal a Pravda a 3. legnagyobb peldanyszamu lap
érdekes, hogy szocifanok szokták gyengének nevezni :-) talán az olyan szurkálós részletek miatt, hogy
A folytonosságot kiválóan illusztrálja, hogy hazánkban, a visegrádi országok közül egyedül a volt állampárt máig az ország egyik vezető politikai ereje, a volt pártlap a legolvasottabb politikai napilap, és illetlenségnek számít a kommunista rezsim volt vezetőit lekommunistázni.
Az lényegtelen volna, hogy ezt az apróságot kicsit másképp látjuk. (teIephone vélhetőleg államigazgatásban dolgozik azért más a véleménye). A baj az, hogy rossz az arány. Többszörösen rossz. Túl kevés ember befizetéséből osztunk vissza túl sok embernek túl sokat. Fékezni kéne, mert itt a fal.
új érték teremtés gazdasági értelembe, a termelés (növény, állat, bor, sör, gép autó építőanyag, ház stb. szigorúan)
ugyanakkor az is érték, amit a redisztibucióban érintettt dadusok, nővérek, kutatók, tanárok, szakértők bírók stb. hoznak létre... mert nélkülözhetetlen a munkájuk, ugyanakkor csak az elsődleges gazdasági értékteremétssel létrehozott GDP rájuk jutó részéért (adózótt, járulékolt fizetés) dolgoznak, pnzbe nehezen mérhetően (bár lehet forintosítani az okított emberek értékét, a megmentett életeket...)
miért hozsannázzák körül többek ezt a gyengécske cikkecskét
hogy gyengécske avagy sem, az nézőpont kérdése.
1. a kormány alapfeladatának ellátásában valami hihetetlenül szar teljesítményt nyújt 2. a bénázást kényszerfinanszíroztatja az adófizetőkkel.
annak tudok örülni, hogy ezt Publius Hungaricus egy viszonylag olvasott hírportálon egyetért ezzel az értékeléssel, elemezgeti a lehetséges hátteret, valamint a féltudású elit seggberúgásának esélyeit. ez nem hozsannázás.
nyilván sokan vannak, akik vagy részei a féltudású elitnek, vagy egyszerűen csak haszonélvezői annak a torz újraelosztásnak, amit a féltudású elit tart fenn. nekik nem tetszik.
a kéz tűzbe rakásáról szó sem volt, csak arról, hogy ha egy csapat látványosan szarul dolgozik, akkor ki kell rúgni, pusztán a szar teljesítményért. különben elkanászodnak.
Bar ezzel egyetertek, de a kollega lentebb olyanokat irt, hogy van, akinek szukseges a munkaja, de nem teremt erteket. Ezzel nem ertettem egyet. Es ez nem ertelmezesi vita. Egy modern gazdasagban az allamra is szukseg van, az allami burokracia is termel GDP-t (es itt most hangsulyozottan nem az allami termelo vallalatokra gondolok), ha jol mukodik.
Tehat nem ujraelosztasrol van szo: Az allam az altala beszedett ado egy reszet egy termelesi (szolgaltatasi) folyamat soran ertekteremtesre hasznalja fel. Ha jol mukodik. Ha nem mukodik jol, peldaul mert tul nagy es/vagy hatekonytalan az allam, akkor inkabb ballaszt a versenyszferan - ez a magyar eset.
De tenyleg nem akarok szarozni ilyen elmeleti fenyesitgetesekkel:)
Az, hogy mi a "rabszolgaként nyomorogni" az vagy objektív és megfogható dolog (mondjuk kevesebb, mint napi 1 ezüst jövedelemből élni) vagy csak üres és hatásvadász szöveg, ami jelenthet napi 16 ezüstöt is akár, amikor a nyomorgó rabszolga sajtos-sonkás melegszendvicset eszik uborkasalátával és TV-t néz egész szombaton és vasárnap. Hétköznap se dolgozik 12 óránál többet, amikor is a túlórát kifizetik, vagy lecsúsztatja.
"Paks? Mivan? hogy jön ez ide? :)"
Úgy gondolom, amíg Paks megy, addig a napi 6 ezüst alá nem eshet a kereset, ami a Horthy korszak legjobb napjait jelenti - és ez igen messze van a kilátástalan rabszolgaságtól.
"Szerinted ezek a tömegek hagyják, hogy akár a mostani életszinvonal felére essenek a lehetőségeik?"
Egyik évtizedről a másikra minden további nélkül. Ha jön egy államcsőd (Argentína, Törökország) amikor 8 ezüst alá esik a napi munkajövedelem, akkor minden további nélkül kiegyeznek napi 16 ezüstben a válság után. Ez azt is jelenti, hogy nincs értékelhető nyugdíj - emelkedik a születésszám stb.
Ha egy párt bevétele nem éri el a működési költséget, addig teljesen kiszolgáltatott a háttérnek. Veszélyes játszma ugyanakkor előszedni egy ilyen társaságot, hogy a saját (mondjuk bal-liberális) szavazók kellően motiváltak legyenek, mert megtörténhet, hogy nagyobbat ugrik egy ilyen kesztyűbáb, mint amit kéne, és harmadik erőként akár a Parlamentbe is bekerülhet, ott zsaroló potenciállal rendelkezhet és akár végleg meg is erősödhet.
Bele lehet bonyolódni értelmezési vitákba, de ettől függetlenül sztem elég világosan levezethető, hogy nagyjából mely társadalmi rétegek azok, amelyek kizárólagosan a többiektől elvont pénzek újraelosztásából részesülnek. A legnagyobb baj viszont az, hogy összességében is nagyon kevés a foglalkozott de még ebből ebből a kevésből is alacsony az értéket megteremtők aránya. Ehhez járul még egy ostoba és felelőtlen politikai elit amelyik még a dédunokáinkat is eladósította mostanra. Biztos recept a teljes összeomlás felé vezető úthoz.
Sok mindenben egyet értek veled, de van egy apróság, amiben nem. 2000 éve a napi reáljövedelem az alsóbb DOLGOZÓ néprétegeknél FÉL EZÜST volt. Ez durva nyomor. De olyan ám, amit ma el sem tudunk képzelni. Szar és szemét az utcán, járványok, éhezés. 100 éve a napi bér a Német Császárságban 4 ezüst (itt kettő, oroszoknál egy) A napi 4 ezüst az elviselhetetlen és kilátástalan nyomor határa. Ezt sem tudják az emberek elképzelni sem. A Horthy korszak csúcspontján a napi jövedelem elérte a 6-8 ezüstöt naponta. Ez már az élhető, de mély szegénység. Jó, illetve tűrhető demográfiával - illetve orosz nyersanyagokkal és technológiai fejlődéssel elértük a napi 32 ezüst jövedelmet. Az alsóbb dolgozó néprétegeknél, miközben a nyugdíjasok is kapnak 24 ezüstöt naponta.
Ha jön egy durva visszaesés, és a munkajövedelmek leesnek napi 16 ezüstre, akkor a nyugdíjak lényegében megszűnnek a ma ismert formában, egy hűtőszekrényre egy DOLGOZÓ ! hosszú évekig spórol.
De ez nem a földi pokol, csak az 50-es évek vége!
"Aki alul ragad, az a borzalmak poklát, a modern rabszolgasorsot, vagy mégrosszabbat fog megélni."
Ehhez már nagyon durva visszarendeződés kell. És amíg Paks termel, addig ekkora visszaesés TARTÓSAN nem jöhet.
akinek munkája ugyan szükséges, de nem állít elő új értéket
Erzek nemi ellentmondast.
az összes többi ugyanis valamilyen újraelosztásból részesül. (Most abba ne menjünk bele, hogy ebből mennyi az olyan aki feltétlenül szükségges munkát végez...)
Itt is.
Ha valaki 'szukseges' munkat vegez, pl. mert 'valodi' erteket teremto dolgozoknak nyujt nem nelkulozheto szolgaltatast, akkor o maga is erteket teremt.
(Egyebkent ezen gondolatmenetetbol kovetkezoen meg egy jol mukodo allami burokracia is uj erteket allit elo, bar igazan nem szeretnek ilyen eretneksegekkel zavart okozni...)
"Sparon kívül nincs jelentősebb üzletlánc az országban"
Több EU-s országban is ez a helyzet, csak hazai láncokat lehet látni.
Beengedni egy kereskedelmi multit - ráadásul adókedvezményekkel és országos hálózattal - óriási lúzerség, hiszen mindenhol tudják hogy az adófizetőknek kell többletadóval fizetni ezért.
Nem tudom hány lánc van Mo-on jelen, 15-20?, sokan ráadásul olyan adókedvezményekkel ami teljesen indokolatlan.
Lényegében ezeknek a láncoknak az erőteljes adóztatásával kellene elkezdeni a reformokat.
Butus. Nem azt mondtam, hogy a Jobbik követendő, hanem ez a LÉTEZŐ harmadik út. Más nincs. Pont. Lehet választani a Parlamenti kínálatból, vagy a Jobbikból. NINCS MÁS.
"Szerintem sok barátot fogsz szerezni köztük ezzel a kifinomult érvelési technikával."
Ki a francokat érdekel az a HÜLYE aki az elmúlt 20 év ismeretében politikai mankóra szorul?
"Akit itt győzködni kell, az nem lehet értelmiség"
Jajj, bocs!
>>A létező "harmadik út" a Jobbik<<
Hát, persze. Drága! Akkor most szólnék: az egész cikksorozat az értelmiség azon részének szól, aki irtózik a jobbik által képviselt valamitől. (Értékrendet mégsem akartam vol na mondani erre.) Szerintem sok barátot fogsz szerezni köztük ezzel a kifinomult érvelési technikával.
Aranyom! Ebben a topikban, az értelmiség meggyőzését célzó propaganda-hadjárat kellős közepén az ilyen agresszív hozzászólások kontraproduktívak (a tervezettel ellentétes hatást érik el, csak neked). Most okosan, visszafogottan kéne kicsit uszítani a baloldali értelmiségi elit ellen. A kiirtással fenyegetés nem tűnik célravezetőnek.