Remélem, nagyon sokan láttátok a Duna TV műsorát, amely méltóképpen emlékezett Attiláról. Fájdalmas és torokszorító volt látni sokoldalúságát, emberi nagyságát, amelyet örökre elveszítettünk. Örökre hiányozni fog.
A Városligeti fasor házasságköto termében nagy a nyüzsgés - a helyiségben vagy ötvenen zsibonganak. A férfi táncosok az egyik sarokból a másikba indulnak katonás léptekkel. A másik irányból a lányok jönnek... Középütt a megasztáros Palcsó Tamás próbál, a rendezo eljátssza a mozdulatokat. Minden suta és hamis. A rendezo ordít: újra!
Kaszás Attila alszik. A terem szélén a földön. A hátán fekszik két karja kitárva. Mintha mezon lenne az ég csendje alatt...
Az 56 csepp vér címu musical próbáján vagyunk, a tavaly októberi ünnepen mutatják be, a filmváltozat most áprilisban kerül a mozikba.
Vagy 20 percet várunk, sajnáljuk felébreszteni a színészt. De amikor jelenete következik, elso szóra frissen ébred. Azt mondja késobb egy zenés darab próbáit nem lehet kibírni, ezért mikor nincs dolga így kapcsol ki.
Egy közeli étterembe menekülünk palacsintát rendel. Mesél gyermekkori révkomáromi statisztálásáról, arról, hogy mindig is magyar színész akart lenni. Miután Pozsonyban vette a középiskolai akadályt, következhetett a színmuvészeti hírhedt válogatója. Elsore felvették.
Száz szerepben próbálja ki magát. Elsosorban színpadi színész, mégis országos ismertségre tesz szert. Magánéletében is a legdivatosabb színésznok társa. Könnyu lenne elfelejteni Vágfarkasdot, a határon túl élo pedagógus szüloket. Egyszerubb volna feloldódni a bulvár-televíziózásban és anyagi biztonságot vásárolni magának. Ehelyett megveszi édesanyja zsigárdi szüloházát, és évi egy koronás bérleti díjért továbbadja, hogy tájházként használhassák a földiei. Újra megnosül gyermeket szeretne. Nem akarja elszalasztani az utolsó idopontot, amikor még reménye lehet rá, hogy felnevelhesse. Bár gyermekének nincs külön szobája nem köt kompromisszumokat. Amikor hangoskönyv elkészítésére kérik fel, van egy feltétele: o választhasson muvet. Végül Lengyel Dénes magyar regéit és mondáit mondja lemezre.
Késobb azt firtatjuk, miért nem vette át 2005-ben a neki ítélt lovagkeresztet. "Szlovák állampolgár vagyok, rólam volt szó a 2004 december ötödikei népszavazáson" -mondja. "Akkor a miniszterelnök azt mondta: a nép ne menjen el szavazni, vagy mondjon nemet. Egy ilyen hozzáállású kormánytól nem vehetek át kitüntetést. Ez a magánügyem, de tartoztam ennyivel a szüleimnek, magamnak és a kisfiamnak." Nem beszélt még döntése okairól nyilvánosan sehol. Most derül ki igazán milyen ember. - Ha fontos, akkor ezt még tegyük hozzá: "Nem létezhet nemzeti és nem nemzeti kormány, mert vagy nemzeti vagy nem is kormány." - mondja.
Kaszás Attilának az egyik legismertebb és legelismertebb magyar színésznek nincs magyar állampolgársága. "A környezetemben nem volt olyan ember aki valamit is kezdeni akart a kettos államolgárságával. Az elutasítás miatt az önérzetünk, és a hazafiságunk volt a földig gyalázva." Késobb sem enyhülnek, inkább keményednek a szavai.
Aztán néhány napig az is bizonytalan megtartja-e az 56 csepp vér egyik foszerepét. Felmerül ugyanis, hogy az októberi bemutatón a kormányfo is beszédet mondana és a színész ilyen feltételek mellett nem vállalta volna a fellépést.
Elnézést, de az elmúlt X évben (X>10) - a Kultúrház-at kivéve - ez a Kaszás Attila emlékműsor volt az egyetlen királyi tévés műsor amit láttam, ennek megfelelőek az ismereteim a királyi tévésekről és kvalitásaikról. Teljesen ismeretlen volt a hangja számomra.
Kaszás Attila 2004-ben: "Menni kell, túl rövid az időm"
2007. március 25., vasárnap 11:49 InfoRádió / Seres Gerda
Az egész ország gyászolja a pénteken elhunyt Kaszás Attilát. A Jászai Mari díjas színművészről Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója azt mondta: nagyon jól beilleszkedett a színház társulatába, a közönség pedig egyöntetűen szerette. Az eddig sehol sem publikált interjú 2004-ben készült Kaszás Attilával, nem sokkal azután, hogy a Nemzeti Színházhoz szerződött.
-Évekig szabadúszó volt, most leszerződött a Nemzetihez. Miért?
-Ebben a pillanatban ez tűnt a legoptimálisabb megoldásnak. Részben azért, mert fontos nekem, hogy az országnak legyen egy Nemzeti Színháza, másrészt nagyon komoly kihívásnak tekintem, hogy egy ilyen erős csapatban dolgozzak. Meg hát biztonságot is nyújt.
-Ez eddig nem volt fontos?
-Akkor azt éreztem, hogy vannak olyan szerepek, amiket, - vagy azok közül minél többet- el kell játszani, és nyilvánvaló volt számomra, hogy ez társulati léten belül nem lehetséges. Úgy éreztem, hogy menni kell, túl rövid az időm. Ezért indultam el csámborogni, és ahol izgalmas kihívás volt, oda elmentem.
-Nem hiányzik majd a csámborgás?
-Nem tudom mi lesz holnap. Én alapvetően társulati ember vagyok, fontos a "valahova-tartozás". Ha az ott folyó művészi munka engem kielégít, nem ugrabugrálok. Most ezt érzem fontosnak. Ez is kihívás. Létrehozni valami olyan színházi értéket, ami nemzeti. Hogy ahogyan külföldön, nekünk is legyen egy olyan Nemzeti Színházunk, társulatunk, ami - ha úgy tetszik - irányadó.
-Milyen egy ideális társulat?
-Olyan művészek, akik együtt tudnak dolgozni. Most ez itt még úgy néz ki, hogy rengeteg jelentős kvalitású színész van felhalmozva, akik még keresik azokat a rendezőket, alkotókat, akik az egésznek arculatot tudnak adni. Másfelől a Nemzeti mindig kétarcú dolog. Egyrészt műhelymunka, másrészt "befogadó színház". Olyan produkciókat kell alkotni, amelyek időtállóak. Például most volt itt a Piccolo Theatro egy ötvenéves előadással. Természetesen ezt azóta is ápolják, és mint egy műkincset fenntartják. Emellett feladata külföldi, vidéki produkciók, előadások vendégül látása. Ez mindenhol a Nemzetik sajátja: a sokszínűség. Sokkal bátrabban, nyitottabban lehet, sőt kell csinálni.
-Van ideje évadban színházba járni?
-Hát, módjával. Ezért jó a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó - a szerk.). Megnézhetem tulajdonképpen az évad legjobb előadásait, és megvan a happening jellege is. Kiülünk a kollégákkal egy teraszra, és jót beszélgetünk.
-Azért a csámborgásból annyi megmaradt, hogy még mindig sokfelé jár vidékre játszani.
-Igen. Ezt nagyon szeretem. A vidék teljesen más. Azok a színészek ott élnek reggeltől estig a színházban. Próbálnak, eljátszanak hússzor egy előadást, aztán elfelejtik, és másnap kezdik elölről. Meg hát bennem van egy ilyen vándorvéna. Olyan jó menni, kihívás, újdonság. Egyszerűen kíváncsi vagyok.
-Nem hiányzik a filmezés?
-Régen hiányzott. Akkor úgy fájdogált, hogy nem forgatok. Mára már túltettem magam ezen.
-Mennyiben más a film?
-Teljesen más idegrendszer kell hozzá, másfajta koncentráció, egyszerűen mások a kritériumok. Van egy nagyon jó történet. Ezt Laurence Olivier írja a könyvében. Egyszer Marilyn Monroe-val forgatott Angliában, és egyszerűen megbolondult tőle. Irritálta a butasága, a felkészületlensége, a hebrencssége, a hisztije. Minden, ami ezt az amerikai bálványt jellemezte. Miután felvették a filmet, visszanézték a jeleneteket, és döbbenten ült, hogy mennyivel jobb Marilyn Monroe, mint ő. Mert abban a pillanatban, ahogy kinyílik a kamera szeme, történik valami megmagyarázhatatlan csoda a kamera és aközött, akit fotóznak. Van valami intim, megmagyarázhatatlan viszony, amire nem lehet felkészülni. Ez veleszületett adottság, képesség, amit M.M. tudott, ő pedig nem.
-Tehát a színészet nem tanulható?
-Ez tulajdonképpen ugyanúgy szakma, mint bármi más. Van tanulható része. Meg lehet tanulni szépen beszélni, jól énekelni, mozogni, de ha mindez nem párosul olyan személyiségjegyekkel, ami érdekessé tesz a lent ülők számára, akkor az érdektelen.
-Mindig tudja, mikor csinálja jól, mikor nem?
-Persze, ezt azért többnyire érzi az ember. Bár én nagyon ritkán vagyok elégedett, rendkívül kritikus vagyok magammal szemben. Mondjuk, ami rosszul van bepróbálva, azt nagyon nehéz helyrehozni. Például az Ahogy tetszik-et rossz passzban próbáltam, és hiába játszottuk tíz évig, minden este belepusztultam, mert mindig a saját korlátaimba ütköztem. Aztán nehezen, nyűglődéssel, de ezeket felnyitjuk, áttörjük.
-Soha nem adta fel?
-Lelkileg van, hogy az ember feladja, de effektíve soha nem adtam föl. Még nem volt olyan, amitől elmenekültem volna, mindent végigcsináltam.
Szep volt kegyeleti GESZTUSkent ez a gyors megemlekezes, amely esetleges hibaival azzal lett teljesse, amit a kommentator mondott. Mindegyikunk erti, hogy hianyerzetet potolt, en nem tudtam volna igy oldani a helyzetet. Tapintatos volt es szomoru. Kosz tehat, hogy szoltal.
Így is méltánylandó, hogy nagyhirtelen összeraktak egy műsort. Valahol olvastam ma, hogy meg vannak döbbenve a színházban, hogy milyen sokan kívánnak részvétet...Gondolom, a temetéskor majd lesz egy méltóbb megemlékezés is.
Azért szerintem ilyenkor látszik igazán, hogy díjak ide, vagy oda, pártállás, egyéb hülyeségek: ha valaki szeretetreméltóan él, szimpatikusan képvisel bármiféle világnézetet, mindenki szereti.
Talán ez kicsit enyhíti a család fájdalmát is. Kicsit.
Igen, szegény srác próbálta menteni a dolgot... azért megnyugatató, hogy nem minden tévésből veszett ki a tisztesség. Mondjuk szerintem nyugodtam mehetett volna még egy órát a Kaszás Attila emlékműsor ahelyett az ótvar szar eurodiszkó helyett...
Tényleg hülyén lett vége, de a köv. műsor kommentátora mondott pár átvezető szót...valami olyasmit, hogy akik itt most ünnepelnek, boldogok és vidámak, azok nem tudják, hogy mennyivel lett szegényebb Európa: egy Szlovákiában született magyar színésszel, aki tegnap halt meg...
Tulajdonképpen ez is szép volt....legalább nem volt reklám. Az lett volna a bunkóság!
A Tv2 hiradója pedig az összes inzertet elcerélte. De tényleg maradjunk meg az emékezésnél.
Én sajnos csak kevés darabban láttam. Most már ez így is marad. A padlás, Az ügynök halála, Dühöngő ifjúság, Sakk, Liliom. Ezek jutnak most eszembe. Mindben nagyon nagyott alakított.
Én ezt nem értem, nézem a Kaszás emlékmüsort ( amiben valamilyen furcsa okból pl A Padlásból nem is adnak részletet ) aztán szinte percek alatt valami idióta zenés müsor közvetitésére kapcsolak ..... elég tiszteletlen volt igy lezárni a müsort
